Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-26 / 48. szám
8. oldal Sport 1997. február 26., szerda ______________Tudósítóink Jelentik______________ Két érem a junior öklözök mérlege ASZTALITENISZ TT Inter Kupa férfimérkőzés a 8 közé jutásért: Caen Tennis Club-Kecskeméti Dunaholding Spartacus 4:0. A kupa 4. fordulójára nehéz ellenfelet kapott a Dunaholding NB I-es csapata. A rendkívül erős francia bajnokság egyéni ranglistáján sokkal jobb helyezési számokkal rendelkező versenyzőkkel az I. ligában dobogós helyre várják ezt a csapatot. Legjobbjuk, Varin pl. előző nap a nemzeti válogatottban még a svédek elleni Szuperliga döntőn Valdnertől csak 2:l-re kapott ki. Az előjelek tehát nem voltak biztatóak. Az első mérkőzésen Szabó Krisztián 2:1 -re kapott ki Rei- landtól. Azt követően Kovács I. János a franciák legjobbjával, Varinnal játszott, és egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, bár a nagyobb tudás 2:0-ás Vari n-gy őzeimet hozott. A harmadik mérkőzésen Demeter Lehel nyerte az első szettet Corre ellen, majd két szoros szett után 2:1-re vesztett. A Szabó-Demeter páros a negyedik mérkőzésen a Varin-Rei- land párostól 2:0-ra kikapott úgy, hogy az első szettet 21:19- re, a másodikat 28:26-ra vesztették el. Ujhidy Tibor szakosztály- vezető: - Az erőviszonyokat ismerve azt kértem a fiúktól az öltözőben, hogy játékukkal, hozzáállásukkal szerezzenek elismerést klubjuknak. Jobb csapattól szenvedtünk vereséget. Ez a francia gárda várhatóan ott lesz a kupa döntőjében. Folytatnunk kell tovább sikeres menetelésünket az alapbajnokságban, ez a következő feladat. NB III-as férfimérkőzés: Mizse AC. C A A.-Fővárosi KFV. 15:3. Gy.: Péter, Melay 4-4, Szabó N. 3, Szily 2, a Pé- ter-Melay és a Szabó-Szily páros. A lajosmizsei csapat pontveszteség nélkül, fölényesen vezeti a táblázatot. KOSÁRLABDA NB Il-es női mérkőzések: Kiskunfélegyházi KC-Debre- ceni ESC 59-49 (20-19). Ld.: Kalmár 34, Emyes 12. A félegyházi csapat egy harcos, jó fizikai adottságokkal rendelkező együttes ellen aratott megérdemelt győzelmet. Kiskunfélegyházi KC-Deb- receni ASE 36-36, 48^45 (18-19). Ld.: Kalmár 30. A játék küzdő jellege volt a meghatározó ezen a mérkőzésen, így kevés kosár született. Ezzel a győzelemmel a félegyháziak megőrizték tavaszi hazai veretlenségüket. NB Il-es férfimérkőzések: Kiskunfélegyházi KC-Tiszaúj- városi SC 71-100 (35-60): Ld.: Vértesi 26, Rabi 18, Pólyák 14. A táblázat élén álló, kitűnő játékerőt képviselő vendégek már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést és biztos győzelmet arattak. A félegyháziaknál négy ifjúsági játékos is szerepelt. Élvezetes, jó kosárlabdát láthatott a szépszámú közönség. Hajdúszoboszló-Univer Bányai 97-83 (51-26). Legjobb dobók: Kenderes 22/15, Forgó 21, Csősz 18/9. Univer Bányai-Mezőberény Sí 76-74 (27—40). Ld.: Mészáros 28, Keszegh 15. Izgalmakban bővelkedő mérkőzésen a hazai csapat az utolsó másodpercekben dobott két büntetővel nyert. ÖKÖLVÍVÁS A fővárosban megrendezett Énekes István junior emlékversenyen két érmet szereztek a megyebeli öklözök. A 60 kilós súlycsoportban Mészáros József (KSC) végzett az első, Endre Géza (Kiskunfélegyházi Honvéd) a második helyen. LABDARÚGÁS Közel három hónapig tartó küzdelem után befejeződött a kis- kunmajsai városi teremfoci-bajnokság. A város legnagyobb és legnépszerűbb tömegsportversenyében 28 csapat több mint háromszáz játékosa küzdött elsőségért. Az A-csoportban - ahol igazolt labdarúgók is szerepelhettek - már korábban véget ér-' tek a küzdelmek. A győztes a zömében helyi focisták alkotta King Team csapata lett, de csak jobb gólkülönbséggel előzte meg a jászszentlászlói Schöller együttesét. A harmadik helyen a Csengele végzett. A csoport legjobb kapusa: Krammer Lajos (Schöller), legjobb mezőnyjátékosa: Török Ferenc (King Team). A gólkirályi címet 14-14 találattal, Szarka Tibor (Leone 510) és Török József (Csólyos- pálos) szerezték meg. A B-cso- portban is az utolsó fordulóban dőlt el az 1. hely sorsa, ahol a tavalyi bajnok Hunor csapata 5-2- re győzött a Metaxa ’96 ellen. A 3. helyen a Toro gárdája végzett. A gólkirály 27 góllal Besir Mátyás (Hunor), a legjobb játékos Patyi László (FC California), a legjobb kapus Demeter András (Harsona Faház) lett. Az NB I. tavaszi szezonjában új, Ecker Stadler FC néven szerepel az akasztói futballcsapat. Az együttes támogatója Genz- wein Ferenc, az Ecker likőrgyár hazai vezérigazgatója. A hét végén Kerekegyházán Classic Kupa elnevezéssel , teremtornát rendeztek 24 csapat részvételével. Végeredmény: 1. Classic Kft., 2. Szolnoki Thermo FC, 3. Kerekegyházi Héjas és Társa FC, 4. Kerekegyházi Öregfiúk csapata. A torna legjobb kapusa Malecz Győző (Kerekegyházi Öregfiúk), legjobb mezőnyjátékos: Bíró Zoltán (Szolnok), gólkirály: Gazdag Attila (Classic FC). XI. Holló János serdülő teremtorna végeredménye: 1. Kecskeméti TE, 2. Kalocsa, 3. Soltvadkerti TE, 4. Kiskőrös, 5. Akasztó. A legjobb kapus Tihanyi Csaba (Kalocsa), a legjobb mezőnyjátékos Vass Zsolt (KTE), a gólkirály Dubai Nándor (Akasztó) lett. A legeredményesebb edzőnek járó díjat Ma- rincsák Ferenc (KTE) kapta. SAKK NB I-es csapatbajnokság: Tigáz Gázláng SÉ Hajdúszo- boszló-Dutép SC Kecskemét 8,5:3,5. NB Il-es csapatbajnokság: Makó II.-Madaras 6:6, Szegedi Portál-Kiskunhalas 5:7, Kecskeméti Tákisz SE-Kecskeméti Széchenyi SE 5,5:6,5, Oros- háza-Bajai VSC 5,5:6,5. RÖPLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Gyöngyös-Tűzoltó SC 1:3 (-6,-5,3,- 1). Tűzoltó SC: Kürtösi, Nagy A., Jantovics R., Börcsök, Nagy L., Polgár. Csere: Jantovics L., dr. Kovács. Edző: Rapcsányi István. A 3. játszmában köny- nyelműen játszottak a kecskemétiek, ám a pontarány azt mutatja, hogy biztos vendégsiker született. NB I., nők Az alapszakasz végeredménye 1. Nyíregyháza 16 2 51:14 34 2. Kecskemét 16 2 50:17 34 3. Pulzus 13 5 44:29 31 4. Ajka 11 7 38:31 29 5. Kaposvár 11 7 39:32 29 6. Miskolc 7 11 28:39 25 7. Angyalföld 6 12 36:38 24 8. Békéscsaba 5 13 24:44 23 9. Székesfehérvár 5 13 21:41 23 10. Győr18 8:54 18 Az alapszakasz befejeztével a női Extra Liga 7. és 8. helyén végzett csapatok az NB I. 1-2. helyezettjével játszanak körmérkőzést, s az első kettő szerez jogot az 1997/98. évi Extra Ligában való szereplésre. A csapatok az egymás elleni eredményeiket magukkal hozzák (az extrások a 3. és a 4. kör eredményeit). Innen folytatják 1. BVSC 2 - 6:1 4 2. Nyíregyháza 2 - 6:2 4 3. Kecskemét - 2 2:6 2 4. Debrecen - 2 1:6 2 AJÁNLJUK MAGUNKAT - AJÁNLJON ÖN IS: Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne PETŐFI NÉPE Havonta egy 10 ezer forint értékű ajándékcsomagot sorsolunk ki azok között, akik a szelvényt beküldik, és az általuk ajánlott személy előfizető lesz. Előfizetőnek ajánlom: Neve: Ön már tapasztalta az előfizetés kényelmét és előnyeit; kérjük, ajánlja barátainak, ismerőseinek is! Akik e szelvény kitöltésével és beküldésével új előfizetőt szerveznek, ajándékot választhatnak, és az új előfize- tők is ajándékot kapnak. Címe:........................................................................................................................ TÖBB AJÁNLAT = TÖBB AJÁNDÉK! □ "Az elsősegély kézikönyve" c. kiadványt választom □ Reklámöngyújtót és tollat kérek Nevem: ....................................................................................... Címem: ................................................................................................................... A hét melyik napján jelenik meg a "Tisztelt Szerkesztőség!" rovat? ................................................................................. O lympos Kupa férfi felkészülési kézilabdatornát rendeztek a hét végén Kecskeméten. Végeredmény: 1. Kalocsa 6, 2. Székesfehérvár 3, 3. Delfin KC A Kecskemét 3 ponttal, 4. Delfin KC B pont nélkül. A legjobb kapus: Ihász Zoltán (Kecskemét), a legjobb mezőnyjátékos: Takács József (Kalocsa) lett. Képünk a Kalocsa-Delfin A találkozón készült. Öt kiállítás egy meccsen Öt kiállítást hozott az angol labdarúgó-bajnokság 3. vonalában lejátszott Chesterfield-Plymouth mérkőzés. Az első piros lapot még „megszokott” szabálytalanság után adta a bíró. Aztán a 88. percben a hazaiak játékosa, Darren Carr belekönyökölt Bruce Grobbelaarba, a Plymouth kapusába, aki valósággal ,Jddőlt” a sorból. Az eset után mindkét csapatból két-két azonos számozású labdarúgó szabályos ökölvívócsatába kezdett, aminek következtében valamennyien idő előtt hagyták el a pályát. A másik érdekes eset a hétvégi Sevilla-Logrones spanyol labdarúgó-bajnoki találkozón történt. Egy hazai szurkoló elégedetlen volt a bírók munkájával, berohant a pályára, majd a játékvezetőnek és a két segítőjének is felmutatott egy piros üdítősüveget, amely a piros lapot akarta szimbolizálni. A drukker azért volt elégedetlen, mert a hazai csapatból kétjátékost is kiállítottak. Több Sevilla-szurkoló akarta megdobálni a játékvezetőket, a botrányt a rendőrség közbelépése akadályozta meg. ________Ma________ KÉZ ILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kiskörös-Nyíregyházi Kölcsey, 14.30-kor. KOSÁRLABDA NB I-es női rájátszás az 1-8. helyért: Petőfi Nyomda KKC- BSÉ, Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. LABDARÚGÁS Edzőmérkőzés: Kunszentmik- lós-Izsák, 15.30-kor. RÖPLABDA Női rájátszás az Extra Ligába jutásért: BVSC-Kecskeméti RC, Budapest, 16 órakor. Műszakilag, közgazdaságtanilag valóságközelibb Gázszámla, nyomáskorrekcióval Mennyibe kerül pontosan az a gáz, amit elfogyasztunk? A tökéletes gázmérőben hőfokkorrektornak és nyomáskorrektornak kellene lenni, hogy pontos legyen a mért térfogat, s ott van még a fűtőérték. Egy pontos gázmérő berendezés, ami a fűtőértéket is tudja mérni, drágább lenne, mint az autó, s ezután már nagyon kevés pluszköltséget jelentene, hogy azonnal forintban is tüntesse fel a fogyasztást. A lakossági fogyasztó egy ilyen mérőberendezést természetesen nem tudna sem közvetlenül, sem pedig közvetve - a gázárba beépítve - megfizetni, a szolgáltató azonban törekszik a minél pontosabb elszámolásra. Novai Györggyel, a Vezetékes Energiafelhasználók Szövetségének elnökével a sok, mérhető paraméter közül ezúttal a gáz térfogatával foglalkozunk, mégpedig úgy, hogy a hőmérsékletet állandóan vesszük, s csak a nyomáskorrekcióra koncentrálunk. Évtizedekig mérte a gázmérő a köbmétereket, ám a térfogat a nyomástól függ. Egy szifonpatronnyi szén-dioxid is meg tud tölteni egy léggömböt, pedig ugyanarról a gázmennyiségről van szó. Miután a gázvezetékben az átlagos légköri nyomásnál nagyobb a nyomás - különben ki sem jönne a csőből -, szükséges ezzel a túlnyomással a mérő által mért köbmétert korrigálni. Vagyis megmondani, hogy ez átlagos légköri nyomáson milyen térfogatú gáz lenne. Az átszámítás azért szükséges, mert az egységár, amivel az elszámolás történik, ilyen állapotú gázra vonatkozik. Csak így összehasonlítható. Mekkora térfogatú lesz pontosan ez a gáz átlagos légköri nyomáson? Ez két tényezőtől függ: a vezetékben uralkodó nyomástól és az aktuális légköri nyomástól. Az előbbi adott, értékét a szabvány 2,5 kilopascal értékben határozza meg, amit a szolgáltató nyomásszabályozókkal állandó értéken tart. A légköri nyomás viszont állandóan változik. A két nyomás értékét figyelembe vevő nyomáskorrekció hatására átlagosan 2,5 százalék körüli gáztérfogat-növekedéssel lehet számolni. így már közelebb jutottunk a gáztechnikái normál állapothoz, ami 101,325 kilopascal nyomású, 15 Celsius-fokos normál köbméterrel számol. A gázárakat erre kalkulálták. A hőmérsékletről most azért nem szólunk bővebben, mert annak korrekciójának bevezetéséről nincs tudomásunk; a nyomáskorrekció viszont nem túl távoli jövőben megjelenhet a számlán, magyarázata pedig a számla hátoldalán. A kétféle nyomás közül a vezetékben uralkodó meghatározása az egyszerűbb, mivel ezt a helyi vagy körzeti nyomásszabályozók a beállított értéken tartják. A légköri nyomás helyi értékének meghatározása már kicsit bonyolultabb; ezt a szolgáltató valószínűleg a területre érvényes havi átlagos légköri nyomással tudja csak figyelembe venni. Ez olyan területegységeket jelenthet, amelyről hiteles adatok szerezhetők be. Praktikusan ezek az adatok az Országos Meteorológiai Szolgálat által üzemeltetett mérőállomásokról szerezhetők be. * Eddig lakossági körben nem volt nyomáskorrekció, a bevezetendővei ezután műszakilag, közgazdaságilag tisztább, valóságközelibb képet, illetve számlát kapunk, (x) Beküldendő: Petó'fi Népe 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A (6538) (7574)