Petőfi Népe, 1996. augusztus (51. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-29 / 201. szám
hétről hétre A Bács-Kiskun megyei lovasbandérium - immár hagyományosan - idén is részt vett a Hírős Hét Fesztivál megnyitó ünnepségén Kecskemét főterén. FOTÓ: w. király ernő Becses ereklye került elő az 1934-es hírős hétről Az 1934-es első hírős hét országos szenzáció volt. A homok metropoliszába a budapesti polgárság színe-java is ellátogatott. A kecskeméti Szent- iványi Ervinné tegnap érdekes dokumentumot hozott be szerkesztőségünkbe. Korábban már olvasta a Petőfi Népében, hogy az 1934-es hírős héten itt járt — többek között - Tamási Áron, valamint Tóth Aladár, az Operaház akkori igazgatója. Szent- iványi Ervinné képeslapokat gyűjt és a hasonló hobbit űző társai az országból mindig felajánlják neki cserére, ha kecskeméti képeslap kerül hozzájuk. így történt ez azzal a képeslappal is, amit Tóth Aladár 1934-ben Kecskemétről küldött Budapestre feleségének. Külön érdekesség, hogy a képeslapot aláírta Kodály Zoltán és Tamási Áron is. Ezt az üdvözlőlapot szerezte meg Szentiványi Ervinné. Azt természetesen mondani sem kell, hogy 1934- ben a posta külön bélyegzőt készített, Hírős Hét Kecskemét felirattal. A becses képeslapon is ez a bélyegző van. / Érdektelenség miatt elmaradt Tavaly Bokros Lajos előadásán egy tűt sem lehetett leejteni a technika házában, ahol a hírős hét keretében rendezték meg a vállalkozói napokat. Idén már az eredetileg tervezett program helyett is más lett volna. Tegnap a Mikro-hitelt igénybe vevők párbeszédére került volna sor, ma pedig a Kecskemétre települt külföldi és vegyes tulajdonú cégek találkozójára. A hírős hét e két programja azonban érdektelenség miatt elmaradt. Kertészeti csomagolási verseny Nem lehet elégszer elmondani: a hazai kertészeti termékek piacra jutását és versenyképességét a nem megfelelő csomagolás nagymértékben lerontja. Kovács Sándor, a kecskeméti kertészeti főiskola adjunktusa mint a kertészeti termékek csomagolására vállalkozó Ke- csópack Bt. társtulajdonosa, a Hírős Hét termékkiállítás keretében megszervezte az első magyar kertészeti csomagolási versenyt. Ennek eredményéről, tapasztalatairól kérésünkre így számolt be:- A verseny, mint cseppben a tenger, tükrözte a magyar valóságot. Először is: a hét résztvevőből hat volt a kereskedő, s csak egy a termelő. Sajnos, a hazai termelőre ma is az jellemző, ami volt 100 évvel ezelőtt: legfeljebb a kertkapuig vállal felelősséget a terméséért. Pedig ha az áruja a nem megfelelő minőség és a nem megfelelő csomagolás miatt szállítás közben tönkremegy, ugyanaz a vevő többé nem vásárol tőle. Ettől az öngyilkos gondolkodástól három irányban tapasztalható elmozdulás az utóbbi időben - s ez megjelent a versenyen részt vevő kereskedők produktumában is. Aki fejleszt, igyekszik az áruházláncok igényeinek megfelelni, az igen tetszetős, praktikus kis kiszerelésekkel. Ez azért lényeges, mert jelenleg az áruházláncok jelentik a hazai piac felmenő ágát. Másik irány a tömegtermék társítva olcsó csomagolással. Fejlődés ebben is tapasztalható, legtöbben az ifcó-rekeszt használják. A harmadik irányt azok képviselik, akik nem tudnak vagy nem akarnak fejleszteni, ők legalább gondos csomagolással - friss termékkel, tetszetős elrendezéssel stb. - igyekeznek a vevőt megnyerni.- A versenyen más problémák is megmutatkoztak: a jelölések sok esetben hiányosak voltak, a becsomagolt termékek frissessége, tisztasága kívánnivalót hagyott maga után, s az is igaz, hogy általában a grafika színvonala jobb lehetne. Azt a durva hibát pedig, hogy a csomagolóanyag színe nincs harmóniában a termékkel, sajnos, még a legjobbak is elkövették. Örvendetes tapasztalatunk volt viszont, hogy az élenjárók a csomagolásnak nemhogy a törvényeit, de a titkait is ismerik! A Bács-Kiskun megyei Agrárkamara, a Magyar Gyümölcs Szövetség és Termék Tanács, valamint a Zöldség Termék Tanács díját a kiskőrösi Kofruct Kft., a keceli Friss Gyümölcs Kereskedelmi Kft., és a termelő tevékenységet folytató szentesi KZR képviselője vette át. A. M. Vélemények a fesztiválról A hivatalos beszédek elhangzottak, az értékelés még messze van. Javában tart Kecskeméten a Hírős Hét Fesztivál. A forgatagban véleményeket kértünk a látottakról. Deák István, a megyei ön- kormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke: Én a Hírős Hét Fesztiválnak mindig pártolója voltam. Idén is igen színvonalasnak tartom. Sajnálatos körülmények is vannak, mert azért lehet érezni a pénztelenséget. Azt, hogy a vállalkozóknak nincs elég pénzük ahhoz, hogy megfelelő módon be tudják magukat mutatni. Mert szerintem a kiállító cégeknél sokkal többen vannak, akik hasonló színvonalú áruval rendelkeznek, de sajnos elsősorban anyagi okok miatt nem tudnak megjelenni. Mérai Dóra, 19 éves diák, az ELTE bölcsészkarát kezdi szeptembertől: Örülök neki, hogy a fesztivál így összehozza az embereket. A kedd esti koncerten nagyon sok fiatal és idős volt a főtéren és kell, hogy így találkozzunk egymással. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban lévő kiállítást most nézem meg és kíváncsi vagyok az elkövetkező esték főtéri koncertjeire is. Jakab Lajos, 76 éves nyugdíjas, tíz éve települtek Nagyváradról Kecskemétre: Nagyon tetszik a fesztivál, szép a város. Sok helyen jártunk már, de Kecskemétet szeretjük a legjobban, csak nagy a drágaság. Csontos János 67 éves izsáki kosárfonó, az egyik főtéri pavilonban árulja a fonott termékeit: Még csak a második nap van, kedden elég sok műsor volt a főtéren. Esztétikailag A virágkötészeti kiállítás a techmka házában látható. szép a kiállítás, mozgás is van. A kecskemétiek szeretik az ilyen rendezvényeket. Nekem mint izsáki nak, a városi nép, a nyüzsgés tetszik. Árusként is jól érzem magam, de egy kicsit több élesztőt hozhattunk volna, hogy jobban kel(l)jen az áru, de azért nem panaszkodom. Mert ha nem érné meg, nem jönnék. Örülök annak, hogy megérhettük: városi viszonylatban belterületen árúsíthatunk: A portékát egyébként otthoni áron adjuk. Farkas Zoltán kecskeméti alpolgármester: A fesztivál több szempontból fontos a városnak. A hírős hét programjain remélhetően sokan vesznek részt. Szerdán délután is láttam, hogy az emberek végignézik a helyszíneket, szemügyre veszik az árusok portékáit. Úgy gondolom, hogy sok ember szórakozását biztosítja a hírős hét. A város szempontjából a fesztiválnak azért is nagy jelentősége van, mert a kiállítások egy részén a város mutatja be saját magát. Elég sok külföldi delegáció érkezett Kecskemétre. Jó alkalom tehát a rendezvény a hírős városnak, hogy a külkap- csolatait erősítse, melyeknek a jövőben kézzelfogható eredményei is lehetnek. A dél-koreai delegáció jelenlétének különös súlya volt, hiszen egy patinás cégük gondolkodik azon, hogy a Magyarországon tervezett fejlesztéseinek egy részét Kecskeméten valósítja meg. A vároháza kézművesudvara a hírős hét alatt várja az érdeklődőket. A gyerekek ki is próbálhatják a mesterek alkotásait. fotó: galambos Sándor Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Bálint Péter Márton (anyja neve: Hegedűs Magdolna Ildikó), Dunai Koppány Bence (Romfa Judit), Bozsik Tamás (Ludányi Anita), Balogh János István (Kerekes Melinda Emese), Tőzsér Zoltán (Gazsi Annamária) Kerekegyháza, Mátravölgyi Áb- ris (Ernőd Krisztina), Gál Zsombor (Urbán Krisztina), Polányi Roland (Nagy Gabriella Csilla), Bőszén Adrienn (Sánta Éva) Ti- szakécske, Ferenczi Réka (Kocsis Mária Terézia), Borsodi Tamás (König Ildikó), Süveges Anett (Faragó Melinda), Tóth Roland (Samu Mónika), Jakab Milán (Bucsinszkaja Leszja Sztyepanovna), Fekecs Lilla (Pál Anikó), Vörösváczki Réka (Kerekes Irma) Jakabszállás, Király Klára (Szűcs Klára), Porumb Mónika (Danics Julianna) La- josmizse, Szőrös Ádám (Csókás Zsuzsanna Marianna) Lajosmi- zse, Szőrös Eszter (Csókás Zsuzsanna Marianna) Lajosmizse, Vonnák Árpád (Márton Erika Mária) Tiszakécske, Scherer Zoltán (Beck Mónika) Hajós, Szalai Tibor (Galló Ilona) Jakabszállás, Pálinkás Szidónia Mária (Boty- tyán Terézia Mária), Hederics Márta (Mészáros Rozália Éva) Tiszakécske, Futaki Zsófia (Csincsák Erika), Fehér István (Kocsó Ildikó) Fülöpszállás, Muhart Dóra (Mayer Piroska) Lajosmizse, Kovács Bence (Kiss Anita). Házasságot kötöttek: Zsöllér István és Major Franciska, Szabó Antal és Kovács Mária, Kalocsai Ferenc és Zsidó Katalin Mária, Diószegi Dezső és Tóth Orsolya, Csizmadia Róbert és Povázai Szilvia, Ormándi Lajos és Karan- csi Ibolya Emília, Németh Csaba és Dánfy Gabriella Eszter, Tóth J^nos és Fábián Anita, Kun László és Szigetvári Györgyi, dr. Naszódy Péter János és Székely Márta, Kovács Attila Zsolt és Ladics Mónika, Petiik István és Zseni Andrea, Kocsis Béla és Kecskeméti Katalin Ágnes, Somogyi Harold és Czibola Rita, Szabó József és Nagy Mária, Fekete Zoltán és Vellai Zsuzsanna, Baranyi Imre Zsolt és Czira Éva, Hetényi József és Pap Viktória, Kertész Zoltán József és Várnagy Gabriella. Meghaltak: Csepeli Mária (Ágasegyháza), Kis Lázár (Jakabszállás), Gazdik György Pál, Koch Lajos Ferenc, Hegyi Péter (Fülöpháza), Papp Lajosné Laczkó Sára, Keserű Sándomé Szabó Irma, Gyarmati László Ferenc, Juhász Imre András (Szabadszállás), Medveczki Gyuláné Horti Mária (Szentkirály), Szabó Lajosné Fehér Margit Sarolta, Fekete Kálmán, Pantó László (Nagykőrös), Kovács Sándor, Árizs Lajos (Solt), Énekes Ferenc, Vadnay Károly (Nagykőrös). Kecskeméti állásajánlatok A megyei munkaügyi Központ kecskeméti munkaerő-közvetítő kirendeltségén augusztus 27-én az alábbi betöltetlen álláshelyeket regisztrálták: esztergályos 4, hegesztő 2, bútorasztalos 11. kőműves 6, nevelőtanár 2, karosszérialakatos 1, géplakatos 5, gépkezelő 1, vas- és fémszerkezeti lakatos 2, gépjárműszerelő 3, mg.-i gépszerelő 1, épületasztalos 2, tesztelő mechanikus 1, kárpitos 1, szobafestő 1, tehergépkocsi-vezető 1, híddarus 1, raktárkezelő 2, gipszkartonszerelő 1, kertészeti segédmunkás 2, gyártástechnológus 1, gépész művezető 1, programozó matematikus 1, munkafelvevő 1, végellenőr 1, matematika-fizika tanár 1, felszolgáló 4, óvónő 1, tárcsás forgalomirányító 3, magyartanár 1, kémia-biológia tanár I, cipőfelsőrész-készítő 6, ruházati eladó 6, vegyesbolti eladó 2, szakács 1, takarítónő 3, konyhai kisegítő 2, segédmunkás 1, némettanár 1, számviteli ügyintéző 1, gyors-gépíró 1, gondnok 1, adminisztrátor 2, bioenergetikus 1, műszaki ügyintéző 1, szakács 4, pultos 1, recepciós 1, reklámszervező 2, ápoló 60, mezőgazdasági munkás 120, mélyépítő technikus 2, mélyépítő mérnök 2 fő.