Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-30 / 254. szám

1995. október 30., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Túlkínálat van a vadászrepülőgépek piacán Gripenek a légierőben? A SAAB repülőgépgyár JAS- 39 Gripen típusú vadászgépét kínálja eladásra ma és holnap a kecskeméti repülőtéren. Tábor­nokok, szakemberek és pilóták ismerkednek a svéd csodama­sinákkal, melyek vásárlását ille­tően máris erősen megoszlanak a vélemények. Már csak azért is, mert a SAAB-on kívül más repülőgépgyárak is felajánlot­ták gépeiket eladásra. Alaposan körül kell nézni a piacon - fi­gyelmeztetnek az óvatosak. Ke­leti György honvédelmi minisz­tert a tárca terveiről kérdeztük.- A jövő év végéig kell dön­tenie a parlament felhatalmazá­sával a kormánynak arról, hogy megrendeli-e ezt a repülőgép- típust, melyet most a gyártó cég elhozott Magyarországra. Az sem titok, hogy más gyárak is megkerestek már minket. Az amerikaiak például F-16-oso- kat kínáltak eladásra. De az is köztudott, hogy Nyugat-Euró- pában fejlesztés alatt van né­hány új géptípus, mint például az úgynevezett eurovadász, amely több ország közös fej­lesztéseként fog rövidesen megjelenni a piacon. Egyelőre tehát ismerkedünk a kínálattal, s ezt követően a közbeszerzési törvénynek megfelelően kiírjuk a versenyt. Alaposan meg kell gondolni a dolgot, hiszen, ha egy típus mellett elkötelezük magunkat, s annak kialakítjuk az infrastrukturális hátterét, ak­kor valószínűleg ennek a ké­sőbbiekben is lesznek követ­kezményei. A svédek által aján­lott konstrukció egyébként nem elsősorban a repülőgépekre vo­natkozik. Tulajdonképpen egy nagyon komoly gazdasági csomagról van szó. Ez azt je­lenti, hogy mintegy 30 repülő­géppel számolva, lehetőséget kapnánk arra, hogy az ár na­gyobbik részét, vagy akár az egészet, áruval ellentételezhet­nénk. Sőt az is elképzelhető, hogy magyar vállalatok beszál­lítóként a gyártásba is bekap­csolódhatnának.- Miért pont Kecskeméten mutatják be a gépeket?- Az országban három repü­lőtér van, ahol harci vadászgé­pek vannak: Taszár, Pápa és Kecskemét. Ez utóbbira esett a választás, mert itt a pilóták job­ban beszélnek angolul, mint a többi alakulatnál. Aztán meg itt vannak harckészültségben a MiG-29-esek. Nyilvánvaló, hogy a legkorszerűbb gépek pi­lótái vannak leginkább felké­szítve a korszerű technikára. Póda Jenő, a parlament hon­védelmi bizottságának tagja el­lenzi a svéd vadászrepülők megvásárlását. Szerinte az or­szág jelenleg legnagyobb ösz- szegű, 30-40 évre szóló beru­házását alapos szakmai viták­nak kell megelőznie, amire ed­dig nem került sor. Úgy véli: a döntésbe be kell vonni áz Or­szággyűlést, annak honvédelmi bizottságát. Póda Jenő tudo- ;mása szerint egyébként ez a gép egy új katonai fejlesztés, amelyből eddig egyetlen dara­bot sem tudtak eladni. A svéd harcirepülő-ipar utolsó szalma­szálának nevezte ezt az üzletet. Úgy véli, hogy svédek esetleg kecsegtető árat szabnak, de egy ilyen ügyletnél nem csak a vé­telár a döntő. - galambos ­Gazdasarok Buy Kárelhárítás a magtárakban A kárpótlási földekről betaka­rított kalászosok egy részét a gazdák sok esetben nem meg­felelő helyen, vagy nem meg­felelően megtisztított és fer­tőtlenített padlásokon, magtá­rakban tárolják. Ne csodáljuk, ha penészgombák, fusarium, atkák, a zsizsik, rágcsálók tömegei nagy kárt okoznak a tározókban. Itt az ideje, hogy a tavalyi kukoricát lemorzsoljuk és szellős papír- vagy jutazsá­kokba helyezzük, helyet adva az idei csöves kukori­cának a górékban. A tavaly­ról visszamaradt takarmányt és a port alaposan le kell sö­pörnünk. A mezei rágcsálók lyukaiba ajánlatos szénkéneg folyékony szert 5-20 gramm mennyiségben beönteni. Ugyanez a szer jól védi a már góréba rakott kukoricát a molyok és a zsizsik ellen is. A magtárakból takarítsuk ki a tavalyról visszamaradt búzát, árpát, rozst, hiszen az évről évre ugyanazon a he­lyen tárolt magvak között bújnak meg az idei terményt fertőző kár- és kórokozók. Fusariumfertőzés ellen a leghatásosabb szer a Fumi- toxin gázosító tabletta. Külön említést kell tennünk a zsizsikről, amely fejlődésé­nek egész fázisát a magon belü 1 éri el. Mindenféle magvat (bú­zát, árpát, kukoricát, babot) egyaránt megkárosít. A kárt már csak akkor vesszük észre, amikor a mag védőburkát ki­rágva, a belsejét elpusztítva tá­vozik. A mag belseje üres ma­rad, értéktelenné válik. A már említett szénkéneg helyett, erős fertőzés esetén, a Nevi- fosz 50 ES rovarölő szert is al­kalmazhatjuk, amely erős tűz­és robbanásveszélyes méreg­nek bizonyul, tehát bánjunk vele óvatosan. A búza- és a kukoricalisz­tet, a tésztát és a csonthéjasok terméseit molyok és lisztku­kacok károsítják. A lisztet egyébként is ajánlatos ne­gyedévenként átszitálni. Fer­tőzés esetén az átszitált lisztet azonnal el kell fogyasztani vagy mélyhűteni. A svábbo­garak, százlábúak, hangyák és legyek ellen használjunk légyragasztót, egérragasztót vagy csapdákat. Ily módon elkerülhetjük az élelmiszerek mérgezését. K. L. bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos Rendelését november 1-jétől megkezdi. Általános bőrgyógyászati betegségek mellett festékes elváltozások, anyajegyek vizsgálata, gondozása. Időpont-egyeztetés előzetesen, a 76/411-091-es, illetve rendelési időben, 76/479-924 a telefonszámon lehetséges. Rendelésiidő: hétfő: 10-12 szerda: 17.30-19 óráig csütörtök: 10-12 18.30-19.30 óráig krt. 5. (Kugler Patika mellett) Az elesett hősökre emlékeztek A háború akkor ér véget, amikor az áldozatokra már méltó módon lehet emlékezni. A II. világháborúban Ó- és Újkécske területén hősi halált halt katonákra emlékeztek szombaton Tiszakécskén. A város képviselő-testülete tár­sadalmi összefogással állított emlékművet a katolikus teme­tőben a környéken elesett egri 20. gyaloghadosztály katonái és a nyíregyházi huszárok tisz­teletére. Az emlékmű avatásánál megjelenteket Csemus Ferenc polgármester köszöntötte, majd Keleti György honvé­delmi miniszter hajtott fejet a hősök emléke előtt. A kor­mány és a hadsereg nevében köszönetét mondott mind­azoknak, akik ezt az emlékhe­lyet létrehozták, lehetővé téve, hogy a hozzátartozók végre méltó helyen sirathassák el egykor elesett családtagjaikat. Ezt követően Nagy Kálmán nyugalmazott ezredes, volt huszártiszt emlékezett egykori bajtársai hőstetteiről. A sírem­léket Gémes Mihály, címzetes prépost és Hegedűs Béla, re­formátus lelkész áldotta meg. Az emlékmű létesítésének gondolata id. Zvekán Ferenc- től származik, aki szintén hu­szárként szolgált a II. világhá­borúban, s egy évvel ezelőtt a temetőben rátalált egy elesett katona fejfájára. Ezt követően kezdte gyűj­teni az itt hősi halált halt kato­nák neveit - 85 kopjafa őrzi emléküket. - g ­Ki írhat fel nekünk tb-támogatott gyógyszert? Marad a tér neve Több kiskunfélegyházi polgár kérésére Osztopáni Mihály képviselő a Blaha Lujza tér nevének Hősök terére történő változtatását kezdeményete. Mint indoklásában kifejtette, semmilyen kifogásuk nem me­rült fel a mostani elnevezés szemben, de sok idős ember­nek az a véleménye, hogy az I. világháborús emlékmű kö­rüli térnek egykori nevét visz- sza kellene adni. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a névhasználattal kap­csolatban kompromisszumos megoldás született. A képvise­lők Jászberényi László javasla­tát fogadták el: a tér továbbra is Balha Lujza nevét viseli, de az emlékmű körüli parkot ezentúl a hősök parkjának te­kintik. - g ­December elsejétől csak az az orvos írhat fel tb-támogatott gyógyszert, akinek van úgy­nevezett vényírási szerződése a megyei egészségbiztosítási pénztárral. Azok az orvosok, akik egészségügyi intézmény alkalmazottjai, az októberben megkötött új finanszírozási szerződés részeként rendel­keznek vényírási szerződéssel is. A magánorvosoknak azon­ban meg kell kötniük decem­ber elseje előtt e szerződést. Ellenkező esetben a betegeken csattan az ostor. A betegek a patikában ugyanis hiába kérik a tb-támogatott gyógyszert, a készítményeket csak teljes áron válthatják ki. Az ellenőr­zést, az adatok összevetését a megyében már hónapok óta működő számítógépes vényel­lenőrző rendszer teszi lehe­tővé, amely orvosra, sőt, be­tegre lebontva mutatja meg: ki, kinek, mikor, milyen gyógyszert írt fel. A számítógépes receptellen­őrző rendszer azokra az orvo­sokra is kiterjed, akik még nem használják az új vonalkó­dos recepteket, amelyek január elsejétől az egész országban felváltják a régi vényeket. Az új recepteket a kecskeméti megyei egészségbiztosítási pénztártól lehet igényelni, a gyógyszerügyi osztálytól. Á. E. Az önkormányzat képviseletére szólították fel a városatyát A miklósi moziból kidobálták a székeket Tizenhét, az önkormányzat ál­tal bérbe adott, nem lakás cél­jára szolgáló helyiség, illetve ingatlan bérleti díjának felül­vizsgálatára került sor a leg­utóbbi kunszentmiklósi önkor­mányzati ülésen. A legnagyobb vita a helyi Pusztatourist-iroda ügyében alakult ki. Az utazási iroda öt hónap bérleti díjával tartozik az önkormányzatnak, a bérleti szerződés pedig egyértelműen kimondja, hogy ez az önkor­mányzat részéről szerződés­bontási ok lehet. A képviselők egy része azon az állásponton volt, hogy azonnal ki kell köl­töztetni az irodát a Rákóczi úti épületből. Ezt azért is indokolt­nak tartották, mert a Pusztatou- rist albérlőket - egy biztosítót és egy ügyvédet - fogadott be az épületbe, akiktől bérleti dí­jat szed, miközben ő öt hónapja egy fillért sem fizet. A képvise­lők hosszú vita után úgy hatá­roztak, hogy ha az utazási iroda nem fizet az utolsó felszólítás határidejének lejártáig - októ­ber 31-ig -, akkor azonnal fel­bontják a bérleti szerződést. A Rákóczi út 7. számú épü­letben lévő áfész-bérlemény vi­tája is indulatos felszólalásokat hozott. Ennek legfőbb oka az volt, hogy az áfész helyi elnöke egyben önkormányzati képvi­selő is. Az egyik városatya szóvá tette a 45 négyzetméteres helyiség rendkívül alacsony - 3750 Ft/hó - bérleti díját. Mint mondta, tudomásul kellene végre venni, hogy az az idő le­járt, amikor az áfésznek ellá­tási kötelezettsége volt, sze­rinte versenyeztessék a helyi­ségre pályázókat, és aki többet ígér, annak adják. Egyébként is, az ülésen az önkormányzat és nem a bérlő érdekeit kell képvi­selni. Végül a pénzügyi bizottság javaslatát fogadták el, amely szerint 9000 forintra emelik a havi bérleti díjat, ha az áfész to­vábbra is hatósági húsboltot üzemeltet a helyiségben. Ha nem, új összeget állapítanak meg. Nem teljesítette a szerződés­ben foglaltakat a Kálvin tér 13. szám alatti (volt mozi) ingatlan bérlője. A jegyző szerint azon­ban erről mindenki tudott, ezért - mint mondta - nem érti, miért a felháborodás a képviselők kö­zött. Az eredetileg moziként üzemeltetett épületet bérbe vevő vállalkozó, miután látta, hogy nem mennek a nézők, kidobál- tatta a székeket a nézőtérről, és diszkóvá alakította át a filmszín­házat. Az önkormányzattal kö­tött szerződés szerint átalakítást csak az önkormányzat hozzájá­rulásával végezhetett volna. Sőt a pályázati kiírásban az is benne volt, hogy a hét öt napján filmve­títést kell tartania és biztosítani kellett volna a mozigépek és be­rendezések felújítását. A vetítő­gépek és egyéb felszerelések ez­zel szemben eltűntek, vagy tönk­rementek. Az önkormányzat ezért e költségek megtérítésére a napokban közel egymilliós számlát küldött ki a vállalkozó­nak. Hosszú vita után végül a kép viselők az eddigi 5 ezer forin­tos bérleti díjat 50 ezerre emel­ték. A közel egymillió forintos számlán kívül más szankciót nem hoztak, mondván, a polgá­rok érdeke, hogy a fiatalok ne máshova menjenek szórakozni. Jobb, ha Kunszentmiklóson ma­radnak. W. Király Ernő Egyszemélyi vezető a városi kórházban Határozatlan időre, egyszemélyi vezetőként irányítja november 1-jétől a kiskunfélegyházi kór­házat dr. Tóth Sándor orvos­igazgató. A képviselő-testület a kórház eddigi kollektív vezeté­sét október 31-i hatállyal meg­szüntette, Parádi Tibomé gazda­sági igazgató és Fekete Józsefné ápolási igazgató magasabb veze­tői megbízásával együtt. Százéves a Démász Önre mindig van energiánk címmel a Dél-alföldi áramszol­gáltatás 100 éves évfordulója al­kalmából hétfőn 13 órai kezdet­tel centenáriumi ünnepség lesz Bácsalmáson. A Sárga csikó ét­teremben megrendezésre kerülő emlékülésen beszámoló hangzik el a város és a régió villamosítá­sának és áramszolgáltatásának történetéről. A közbiztonságról Császártöltésen a legutóbbi tes­tületi ülésen a közbiztonság is napirenden volt. A keceli őrs munkájáról elégedetten szóltak, de szeretnének diszkósügyele- tet. Az önkormányzat anyagilag is támogatja a helyi körzeti meg­bízott működését. Orvos-gyógyszerész szakmai napok A kecskeméti Tudomány és Technika Házában ma délelőtt 9-től folytatódik a XXXV. Bács- Kiskun megyei orvos-gyógy­szerész napok programja. Ma két szekcióban is tartanak elő­adásokat háziorvosok számára. Az „A” szekcióban a háziorvosi szakvizsgához kötelezően előírt tanfolyamokon vehetnek részt az egészségügyi alapellátásban dolgozó szakemberek. Szociális ügyekről Kaskantyún Október 31 -én, holnap a kaskan- tyúi képviselők szociális ügyek­ről is döntenek. Ez alkalommal határoznak a fűtőolaj-támoga­tásról. Ezt megelőzően módosít­ják a községrendezési tervet. Gyorsított kalocsai visszafizetés A kalocsai szennyvízhálózat fej­lesztésére, valamint az intézmé­nyek gázellátására felvett hitelt a tervezettnél gyorsabban fizeti vissza a város. Az idei kamat- és tőketörlesztést teljesítette az ön- kormányzat, ráadásul az 1996 júniusában esedékes 27 millió forintos tőketörlesztő részt is visszafizetik az év végéig. A jö­vőre áthúzódó egyéb beruházá­sok miatt felszabaduló pénzek, s többletbevételek tették lehetővé a hitelek csökkentését. November 1-jén, szerdán ismét megjelenik a Hölgyvál&sz Az új, színes, női-családi magazin Bács-Kiskun megye egész területén kapható a postahivatalokban és a hírlapárusoknál. A tartalomból röviden:- Férfi vezetők vallanak nő beosz- tottaikról- A szépeket még szebbé varázsoltuk- Az anyós mindenkit legyőzött- A félegyházi szépségkirálynő- Aki belülről látta a koporsót- Jogi és lelki tanácsok- ötletek-tippek a házimunkában. (79732) ____________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom