Petőfi Népe, 1995. február (50. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-25 / 48. szám

0 # napot! Február 25. szombat Napkelte: 6 óra 33 perckor Napnyugta: 17 óra 22 perckor Holdkelte: 3 óra 34 perckor Holdnyugta: 13 óra 05 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 432 cm volt. A Tisza Szol­noknál 440 cm, Csongrádnál pedig 340 cm magas volt. Közlekedés A Kecskeméti Közúti Igazgató­ság ügyeletesétől kapott tájé­koztatás szerint útakadályt se­honnan sem jeleztek. A hét vé­gén szünetel a szárazfa-kiter- melés is, ennek megfelelően forgalomkorlátozással járó munkálatokra egyetlen útsza­kaszon sem kell számítaniuk. Traffipax Szombaton délelőtt Baján, va­sárnap délelőtt Bácsbokodon, Kecskeméten mindkét nap számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányság budapesti sajtóköz­pontjától kapott tájékoztatás szerint tegnap reggelig az or­szág közútjain összesen hu­szonnyolc baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül négy végződött halállal, tizenegy helyszínről súlyos és tizenhá­romról könnyű sérülteket szállí­tottak kórházba a mentők. Szünetel a Kecskeméti Városi Televízió Szerkesztőségünk tegnap dél­előtt kapta meg a kecskeméti te­levízió értesítését, melyben azt kérték, hogy ne jelenjen meg jövő heti műsoruk (lapunkban a szokásos módon sajnos éppen pénteken közöltük a szóban- forgó programot). így egy kissé megkésve tájékoztatjuk olvasó­inkat arról, hogy a tegnapi la­punkban közölt kecskeméti tv-műsor nem érvényes. Ennek oka, mint a kecskeméti televízió faxából kiderül, az, hogy 1995. március 13-áig felújítási mun­kák miatt adásukat szüneteltetik. Recept- Mit csináljak, doktor úr, a férjem állandóan beszél álmában? - panaszolja a feleség háziorvosának - Asszonyom, hagyja, hogy néha nappal is szóhoz jusson! - így a doktor. Átmeneti csapadékszünet ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Mára virradóra egy ismét front érte el térségünket, sokfelé okozva újabb esőt, néhol havas esőt, havazást. A felhösáv viszonylag gyorsan mozog kelet felé, mögötte nyugat, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet és meg­szűnik a csapadék. A délnyugati szél napközben északnyugatira fordul és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. A hétvége második napján is boron- gós, gyakran csapadékos időben lesz részünk. Sokfelé várható eső, havas eső, a magasabban fekvő területeken havazás is lehet. Tovább mérséklődik a nappali felmelegedés, de a csúcshő­mérséklet még így is kissé magasabb lesz az ilyenkor megszokottnál. ______ Ele inte még többnyire borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor. He­lyenként havas eső is előfordulhat. Majd felszakadozik a felhőzet, meg­szűnik a csapadék, és rövid idősza­kokra a Nap is kisüt. Kora délutánra 7, 9 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vasárnapra egy újabb front éri el a térséget, sokfelé várható eső, havas eső. A csúcshőmérséklet 7, 10 fok között valószínű. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 4 Velencei-tó: 6 Tisza-tó: 5 Fertő-tó: 5 Tisza: 4-6 Duna: 5-7 Várható legmagasabb hőmérséklet Szolnok: °c 8 Kecskemét: °c 8 Jászberény: 7 Baja: 9 Tiszafüred: 8 Kiskőrös: 8 Martfű: 7 Kiskunhalas: 9 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: 10-50 Velencei-tó: km/ó 40-50 Tisza-tó: 45-55 Fertő-tó: 35-45 Szolnok: 40-50 Kecskemét: 35-45 Jászberény: 35-45 Baja: 35-45 Tiszafüred: 35-45 Kiskőrös: 35-45 Martfű: 40-50 Kiskunhalas: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Vásárnaptár A hét végén Bács-Kiskun me­gyében országos állat- és kira­kodóvásár nem lesz. Autóvásárt rendeznek február 25-én, szom­baton Kecskeméten, 26-án, va­sárnap pedig Kiskunhalason és Kecskeméten. Körösi véradónap Az országos gondot jelentő vérhiány enyhítésére a nagy­kőrösi vöröskereszt véradóna­pot szervez február 27-én, hét­főn. Az önkéntes véradókat reggel 9 órától délután 3-ig várják a nagykőrösi iparosok székházába. Tűzoltóbál Kecelen A keceli önkéntes tűzoltók ma este a városi lakodalmasházban bálát rendeznek. A vidám, szó­rakoztató összejövetel bevételét az egyesület felszerelésének fejlesztésére fordítják. Diákok farsangja Jánoshalmán Február 26-án, vasárnap délután a művelődési házban tartják far­sangi báljukat a jánoshalmi Szent Anna Katolikus Iskola di­ákjai. A jelmezes mulatságon tombolasorsolás és egyéb vigas­ság is várja a gyerekeket. Kifosztották az éléskamrát Be sem kellett másznia a tol­vajnak - talán be sem fért volna - egy kiskunhalasi lakás élés­kamrájának ablakán, hogy az ott tárolt finomságokat ellopja. A tettes ugyanis - nem tudni milyen módszerrel -, de külsé- relmi nyomok nélkül nyitotta ki az ablakot és azon keresztül benyúlva emelte ki zsákmá­nyát: azaz tizenhárom szál há­ziszalámit, nyolc szál kolbászt, két disznósajtot és jó néhány májashurkát. A tulajdonosnak a bosszúságon túl tizenötezer fo­rintja is bánja a rejtélyes fosz­togatást. A Csipkeház gyűjteményével, illetve a csipkevarrással is megismerkedtek a Szánkon vendégeskedő kárpátaljai gyerekek. A Váriból érkezett negyvenöt kisdiák - előző informáci­ónkkal ellentétben - tud magyarul, hiszen magyar iskolában tanulnak. fotó: ádám Miklós Mártilholnapra expressz apróhirdetések «* Audi 100, friss műszakival, Németország­ból hozott, dízel, 1.9-es, jó állapotban el­adó. Tel.: 79/371-013, délután. 1995. február 24-én, 20 órai kezdettel Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban INTER-CHANCE szépe MISS HUNGARY '95. február szépségverseny nagyszabású divat-show (világhírű angol, olasz cégekkel is), extra show, termékbe­mutató (rendkívül szép, kézi hímzésű, tá­vol-keleti szőnyegek). A szépségver­senyre jelentkezni lehet még február 24- én, 18.00 óráig, a művelődési központban. Belépőjegyek vásárolhatók a műv. központ jegypénztárában. Budapesten, családi okok miatt, sürgősen eladó II. kér. Frankel Leó utcában, II. eme­leti, liftes, 110 m2-es, 3,5 szobás, előszo- bás, cirkófűtéses, telefonos, teljesen felújí­tott lakás. Irányár: 80 E Ft/m2. Érdeklődni: 78/353-049. * Daciát vennék sürgősen, 88-as évjárattól. Tel.: 06-30/453-689 Eladó 8 W-os, 8 hónapos rádiótelefon. Érd.: 06-30/434-642 * 2,5 t pótkocsi, egy komplett permetezőfel- szerelós szivattyúval eladó. Kecel, Erdő u. 11. 3 fejes IH ekék eladók. Érd.: Kecel, Fűzfás u. 18. szám alatt. * 32 soros Lajta vetőgép eladó. Kunbaja, Hunyadi u. 21.79/371-160 5000 q trágya eladó, 60 Ft/q felrakva. Bácsborsód, tel.: 79/351-567 * 601-es Trabant friss műszakival eladó. Bácsalmás, Oltványi 1. Tel.: 79/343-761 * 85-ös Suzuki 125 cm3 Enduro motorkerék­pár eladó. Harkakötöny, Bem u. 17. Elveszett 4 éves fekete, nagy termetű kan dobbermann. Athos névre hallgat. A meg­találó magas jutalomban részesül. Telefon: 76/486-147 FIAT UNO 1,7 Diesel 87-es, fehér, ötajtós, '96. februárig vizsgáztatva eladó. Érd.: 76/442-886 * Fürdőkád, zuhanytálca fényezése. T.: 78/321-916 Kecel, Május 1. tér 2. Honda CRX 1.6 i 4,5 éves, fekete, 96. au­gusztusig érvényes műszakival eladó. 76/322-479 Háromszög rendszámú MTZ 50-es eladó. Kiskőrös Csokonai u. 7. T.: 06-30-436- 422 Ilyen még nem voltl 60%-os árenged­ménnyel, 4.800 Ft-ért, minden öltöny; női kosztümök 4.500 Ft-ért az Éva-Ádám Di­vatházban, Kecskemét, Bethlen krt. 12/A és Bácsalmáson, az Éva-Ádám butikban. * Kecelen, a temetőnél, építésre való telek melléképületekkel és a Suzuki Szalonnal szemben 1000 n-öl terület eladó. T.: 78/321-597 * Mazda 626 2000D 1984-es vonóhoroggal, friss műszakival 370 E Ft-ért, egy Ford Orion 1,6 D 1984-es friss műszakival 390 E Ft-ért eladó. Érd.: Kecel, Thököly 52. Mercedes 200-as dízel 80-as, Peugeot 205-ös, dízel, 86-os, Opel Ascona benzi­nes, 84-es friss vizsgával eladók. Érd.: 76/327-830 Mercedes 207 D 1982. évj. hosszú púpos, valamint Opel Kadett 1,6 D 1986. évj. el­adó. Érd.: 78/361-698-as telefonon. Még 3 napig engedmény a Stihl motoros eszközökre Kunfehértónl Telefon: 06- 60/380-479, Soltvadkerten 06-30/380- 479. NDK-fagylgépet veszek. Érdeklődni a 78/362-900-as telefonon. Nagybaracskán, 600 n-öl, 2 szoba össz­komfortos családi ház eladó. Érd.: 79/321- 996,15 h után. ,, - nWMNMMMMMI 13*­POLSKI FIAT 126-os friss műszakival el­adó. Irányár: 100.000 Ft. Érd.: Dusnok 246-os telefonon. Plrtón, félkész családi ház (140 m2 + tető­tér + süllyesztett garázs) eladó. Víz, villany (220, 380) bekötve, szoc. pol igénybe ve­hető. Érd.: Pirtő, Lenin u. 5. * Pontnyerő automata eladó. Érd.: 78/353-049 * Réti széna, védett helyen tárolt, 2000 kis- bála eladó. T.: 76/388-124 SUZUKI SWIFT 1,3 GL típusú, 16 hóna­pos, fehér színben, kedvező áron eladó. Érdeklődni: 06-76/493-327. Soltvadkert, Csáboron 5 ha szántó, meg­szántva, eladó. Tel.: 78/381-326 Sürgősen eladó Csávolyon 4 szobás csa- ládi ház. Érd.: 79/352-014 Szerszámkészítőt felveszek. Nagy Sándor Kecskemét, Kinizsi u. 19. Telefon: 06-30- 438-886, 76/323-878 Varrónőt és varrni tudó munkatársakat fel­veszünk. Érd.: 76/322-177 Vemhes tehén, széna és harmonika eladó. Bácsszőlős, Teleki szőlők 48. * Yamaha Copper 250 cm3, 12 éves, kitűnő állapotban eladó. 06-60/385-825 Bosch akkumulátorok 3 Ah-210 Ah. Kecel, Thököly 23. Tel.: 78/321-586 Mélykút, Öregmajor környékén földet bé- relnékl Tel.: 06-60/380-479. este. Nagyobb mennyiségű fűszerpaprika fél­termék eladó. Érd.: Kecel. Sugár u. 7. Érsekcsanádon Duna-parti nyaraló eladó. Érd.: 79/321-996. 15 órától. WT _ / __■ •• •• V lLAGTUKOR Megnyílt a riói karnevál Rey Momo, a kameválki- rály öt napra átvette az uralmat Rióban. César Maia, Rio de Janeiro pol­gármestere jelképesen át­adta a város kulcsát a 260 kilós „elöljárónak” aki - immár ötödik éve - a riói karnevál felelőse. - Mostan­tól minden a szórakozást szolgálja, a városban a vi­dámság az úr - mondja az „igazi” polgármester. A szervezők szerint az idei mulatság minden eddiginél fényesebb és nagyobb lesz. Csillagot kapott az angyal Csillagot kapott a holly­woodi Sztárok utcájában Sarah Fawcett, aki a Charlie angyalaival vált világszerte ismert szexszimbólummá. A csillagot a szentelőre el­kísérte férje, Ryan O’Neil és kisfia, Redmond is. Esküvő egy szál gatyában Nem kellett sok időt töltenie az esküvő előtti öltözködés­sel Pamela Andersonnak és Tommy Lee-nek, akik a mi­nap fogadtak örök hűséget egymásnak - egy szál für­dőruhában. A Baywatchból ismert - igen jó alakú - szí­nész ara és boldog zenész hitvese a mexikói Cancún­ban tartott esküvőre fehérbe öltözött ugyan, de meglehe­tősen kevéssé: szemtanúk szerint legfeljebb ha zseb- kendőnyi volt az a bikini, amelyben Pamela oltár elé állt. Tommy Lee alkalmi öl­tözéke ezúttal egy bermu- danadrág volt, de inget és cipőt például nem viselt. Megették az állatkertet A hatóság kénytelen bezárni egy bolgár állatkertet, ugyanis megették az álla­taitól) Az utóbbi pár nap alatt a rácsok mögül, illetve a ketrecekből összesen har­minchét állat tűnt el. Szám szerint tizenhárom pávát, tíz aranyfácánt, hat hegyi kecs­két, valamint négy birkát loptak el, mészároltak le, sü­töttek vagy főztek meg, és fogyasztottak el ismeretlen tettesek. Négy dámvadtehe­net az állatkert tulajdonosa önszántából engedett szaba­don, ezekkel a környék orv­vadászai végeztek. A raga­dozókhoz természetesen nem volt bátorságuk a tolva­joknak, ezért a kiürült állat­kert hetvenesztendős alapí­tója, Assen Najdenov orosz­lánjait cirkuszoknak és más állatkerteknek volt kényte­len elajándékozni. A filmsztár férjével és fiával. FEB-REUTERS Sváb bál Bácsalmáson A Bácsalmási Németek Egye­sülete ma este 7 órakor a műve­lődési házban rendezi meg a hagyományos sváb bált. A Mazda márkaszerviz keres gyakorlattal rendelkező autószerelőt, katonaidejét letöltött fiatal személyében, negyvenéves korig. Tel.: 76/485-715 (43646) Új tavasz! Új divat! Uj kismamaruhák a NEBULÓ-ban! NEBULÓ KISMAMA-, CSECSEMŐ- és GYERMEKRUHÁZAT KISKŐRÖS, PETŐFI u. 4. (43463) Svájci érdekeltségű, vámszabad területen működő kecskeméti túracipőgyártó cég szakképzett, gyakorlattal - lehetőleg jogosítvánnyal - rendelkező vámügyintéző férfi munkatársat keres. Érd.: 76/322-400, 25-ös mellék. (43674)

Next

/
Oldalképek
Tartalom