Petőfi Népe, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-31 / 204. szám
1994. augusztus 31., szerda Sport 13 Vaskúton a A Vaskút Bácska SE megyei II. osztályú labdarúgócsapatánál nagy változások történtek a nyáron. A régi vezetők eltávoztak, az új elnökség - dr. Vámos Ferenc, Vaskút polgármestere lett a klub elnöke, Molnár Antal a szakosztály-igazgató - magasra állította a mércét. Új játékosokkal erősítették a csapatot, megteremtették a jó szereplés anyagi feltételeit és tervbe vették a vaskúti pálya és környéke korszerűsítését, a távolabbi jövőben pedig lelátó építését. Mazug István edző és Molnár Antal szakosztály-igazgató tájékoztatott a változásokról.- A felkészülés jól sikerült, hat előkészületi mérkőzésből ötöt megnyertünk. Nagyon együtt van a csapat, a játékosok akarják a sikert. Nagy Ferenc kapus Bátyáról érkezett vissza Vaskútra, a Farkas testvérek Garáról jöttek, Bárth Antal újra edzésbe állt, Silvian Dima a Bács-Kiskun megyében Kiskunfélegyháza azon helységek közé sorolható, ahol már hosszú éveken keresztül tevékeny kosárlabdaélet folyik, köszönve annak a pár aktivistának, akik feláldozva szabadidejüket végzik e nemes labdajáték tennivalóit. A hagyományokhoz híven az elmúlt hétvégén is sor került a Dánffy Antal-emlékver- senyre, mely az NB II-ben szereplő csapatok felkészülésének első képességfelmérője volt a szeptember végén kezdődő bajnokság előtt. A nőknél és férfiaknál is 4-4 meghívott csapat küzdött két napon keresztül a minél jobb eredményért. A lányoknál a fiatal fruskákra épített vendéglátók sok mozgással tarkított szellemes játékkal lepték meg a közönséget és magabiztosan nyerték a tornát. dobogó a cél romániai Minerul Barbateni csapatától igazolt hozzánk. A játékosok komolyan veszik az edzéseket, ahová a vezetők is kijárnak, figyelemmel kísérik az együttes munkáját. Az ifjúsági csapatnak egyértelműen a bajnokság megnyerése a cél, de a felnőtt gárdának is a dobogó valamelyik fokán kell lennie a végelszámolásnál. Valami megmozdult a labdarúgó megyei II. osztály Déli csoportjában. Kiegyensúlyozott lett a mezőny, több csapat jelentette be, hogy az egyetlen elfogadható eredmény csak a bajnokság megnyerése lehet. Dus- nok, Kunbaja, Kelebia és Tompa csapatainak árnyékában a Vaskút Bácska SE csendben, felhajtás nélkül indult a bajnokságban. A legnemesebb fényű érem átadásakor nem kizárt, hogy meglepetés érheti azokat, akik nem számolnak időben komolyan velük. L. Cs. Végeredmény: 1. Kiskunfélegyházi KC 6, 2. Paks 4, 3. Békés 2 ponttal, 4. Szekszárd pont nélkül. A férfimezőnyben a résztvevők közé utolsó pillanatban ugrott be a fővárosi Honvéd ifjúsági gárdája. Kemény, agresszív védekezésükkel, gyors lefutásaikkal nem találtak legyőzőre, bár a hazai srácok nagy lelkesedése, és szimpatikus játéka némi reményt tartogatott a döntő összecsapás előtt. Végeredmény: 1. Honvéd ifj. 6, 2. Kiskunfélegyházi KC 4, 3. Paks 2 ponttal, 4. Békés pont nélkül. A torna legeredményesebb játékosa Mátrai Andrea 50, és Vértesi István (mindkettő Kkfháza) 63 ponttal lett. A legjobb teljesítményt nyújtó félegyháziak Kalmár Katalin és Görög Imre. A pólós életet mentett Tegnapi számunk 3. oldalán Rosszul lett a lakásán című írásunkban beszámoltunk róla, hogy a kecskeméti műveseál- lomás főorvosa a rendőrkapitányság segítségét kérte, mivel egy betegük már napok óta nem jelentkezett. Ha időben nem kerül orvoshoz, meg is halhat. A hölgyet - akit azóta már a kórházba szállítottak - életveszélyes állapotban találta meg két szolgálatot teljesítő járőr, miután bemásztak a lakására. Az egyik segítségnyújtó Király Attila rendőr őrmester volt, aki a Kecskeméti VSC pólócsapatának a játékosa. A vízilabdá- zással 1977-ben, 11 éves korában ismerkedett meg Valkay Ferenc edzőnél. Később végigjárta a pólós szamárlétrát, sokszoros utánpótlás-válogatott lett, és több mint száz élvonalbeli meccset játszott csapatában. Eddigi sportpályafutása, legutóbbi életmentő cselekedete példa lehet bárki előtt. MÉSZÖLY KAPITÁNY KERETE Győzelem az elfogadható Szeptember 7-én 20 órakor a Népstadionban játssza első Eu- rópa-bajnoki selejtező mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kedden ismertette a törökök ellen készülő keret névsorát. A szövetségi kapitány elmondta, hogy szinte valamennyi edzővel beszélt, hétfőn még a bajnokcsapat szakvezetőjével, Csank Jánossal is egyeztetett, aki azonban egyetlen labdarúgót sem javasolt a váci csapatból a válogatottba. A 22-es keretbe hat idegenlégiós kapott meghívást, Eszenyi Dénes például saját költségén utazik haza, hogy együtt készülhessen a társakkal. Mészöly elmondta, hogy a jövőben Lőrincz Emilre is számít, aki azonban hosszabb kényszerpihenő után még nincs megfelelő formában. A listavezető Újpestből öten, a Kispestből pedig hatan kaptak meghívást. Albert Flórián sérült, így a Ferencvárosból csak ketten csatlakoznak a kerethez, és a zöld-fehérek közül került ki a biztonsági tartalék kapus Szeder József személyében. A Győr és a Békéscsaba egy-egy játékosa révén érdekelt. Az ellenfélről szólva Mészöly elmondta, hogy segítője, Hankó János Skopjébe utazik, ahol szerdán a törökök Macedónia ellen mérkőznek.- Minden idők legerősebb török válogatottjával találjuk magunkat szembe - nyilatkozta a szövetségi kapitány. - Nem vagyok önámító, de csak a győzelemre tudok gondolni, hiszen ez nyithat utat a megfelelő folytatáshoz. Ez alatt az egy hét alatt igyekszünk lelkileg felrázni a társaságot, és nagyon számítunk a közönség buzdítására is. Mészöly Kálmán azt is megemlítette, hogy a prémium kérdése egyelőre nem szerepel a napirenden, nála a válogatott mez becsülete az első, ezután lehet majd beszélni az anyagiakról. A csapat csütörtökön a Népstadionban találkozik, majd a Sváb-hegyen, az Olimpia Szállóban üti fel szálláshelyét. A keret: Petry (Gent), Brock- hauser (Kispest-Honvéd FC), Végh (ETO FC) - kapusok Mészöly (Le Havre), Urbán (Mechelen), Halmai (Ekeren), Dé- tári (Neuchatel Xamax), Kip- rich (Feyenoord), Kozma, Bérczy, Szlezák, Véber, Wuko- vics (mind UTE), Bánfi, Hahn, Duró, Illés, Kovács Kálmán (mind Kispest-Honvéd FC), Telek, Lipcsei (mindkettő Ferencváros), Mracskó (Békéscsaba) - mezőnyjátékosok. TUDÓSÍTÓINK «JELENTIK Vadkertiek nyerték a kézirangadót • Soltvadkert-Dávod 28-21! Az örökifjú vadkerti Barta tör kapura. (Farkas Tibor felv.) Atlétika A vakáció zárásaként Kiskun Kupa elnevezéssel gyermek és serdülő egyéni atlétikai versenyt rendeztek Kiskunhalason. A házigazda szerepében pályára lépő Atlétikai Triatlon Egyesület képviselőinek a kiskunfélegyházi és a homokszentgyör- gyi Start SC versenyzői jelentették az ellenfelet. Eredmények, 12 év alattiak, győztesek, 60 m: Papp József (Kkfh.), Tóth Brigitta (KATE), távolugrás: Papp J., Tóth B., kislabdahajítás: Papp J.. Tóth B., 800 m: Nádasdi Péter (Kkfh.), Tóth B. 1982-es szül., 60 m: Orcsik Péter (KATE), távolugrás: Orcsik P., Szipán Gabriella (KATE), kislabdahajítás: Lénárd Csaba (Kkfh.), Szipán, 800 m: Orcsik, Szipán. Serd. B. krcs. 13 évesek győztesek, 100 m: Móricz Róbert (Start AC), 300 m: Nagy Éva (KATE), magasugrás: Trümmer Ildikó (KATE), távolugrás: Móricz R., Tóth G., súlylökés: Nagy Ervin (Start SC), Hidli Judit (KATE), gerelyhajítás: Nagy E., Trümmer I., diszkoszvetés: Nagy E., Hidli J. (Kkfh.), Tóth G„ 1500 m: Eszeg Mónika (Kkfh.). 2000 m: Rozsnyai A. (KATE), 3000 m gyaloglás: Farkas Margit (Start SC). 14 évesek, 100 m: Cziráki László (Start SC), 300 m: Szabó Bernadett (Kkfh.), magasugrás: Szalai Gabriella (KATE), távolugrás: Szipán Ramona (KATE), súlylökés: Kása Norbert, Francia Rita (mindkettő Kkfh.), gerelyhajítás: Szalai Gabriella, 2000 m: Karsai Attila (Kkfh.). 15 évesek, 100 m: Dinnyés József (Kkfh.), 100 m gát: Tallér Beatrix (KATE), magasugrás: P. Szabó Mihály (Kkfh.), Horváth Anita (KATE), távolugrás: Dinnyés J., Juhász Rita (Kkfh.), súlylökés: Bogdán József, Benke Judit (mindkettő Start SC), gerelyhajítás: Bogdán, Tallér, diszkoszvetés: Bogdán, Benke, 1500 m: Pu- ruczki Magdolna (KATE), 2000 m: Palásti Árpád (Kkfh.). A tizennégy évesek között három ezüst-, hat bronzjelvény, a tizenötéveseknél 9-9 ezüst- és bronzjelvényt osztottak ki. Benke Judit, a homokszent- györgyiek tehetséges atlétája súlylökésben és diszkoszvetésben aranyjelvényes minősítési szintet ért el. Az összesített pontversenyben: 1. Kiskunhalas 241 ponttal, 2. Kiskunfélegyháza 206, 3. Homokszentgyörgy 110 ponttal. Cselgáncs A Kecskeméti Marina Judo Club az olaszországi Pordeno- nében nemzetközi versenyen vett részt. A klub megszorítás nélkül, magabiztosan nyerte meg a csapatvetélkedőt. A csapat tagjai: Kovács Szilvia, Dobos Angéla, Szigetvári József, Bállá Zoltán, Kovás Ferenc, Gróf Norbert, Bartal József, vezetőedző: Horvát László. Kézilabda NB Il-es férfiinérkőzés: Soltvadkerti TE Poli Farbe-Dá- vod 28-22 (15-9). Soltvadkert, 300 néző. Vezette: Márki, Papp. STE: Nehéz- Duchai 2, Font G. 7, dr. Péterváry 8, Mihók 2, Tóth 8, Lekrinszki 1. Csere: Kudik, Bartha, Font L., Barcsik, Vízi (k). Edző: Haszilló Ferenc. Dávod: Facskó- Hegyei 3, Zórics 5, István, Frányó G. 8, Papp T. 5, Tüske 1. Csere: Gál, Faragó, Nagy (k), Török. Edző: Zórics Mátyás. Az újonc dávodiak mintegy százfőnyi szurkolótábora hangos buzdításával igazán otthoni hangulatot teremtett kedvencei számára a vadkerti sportcsarnokban. Ám a hazaiak ötletes támadásaival szemben a határtalan lelkesedéssel küzdő vendégek csak időnként tudtak megfelelő ellenállást tanúsítani. A nagy kedvvel játszó vadkertiek Tóth Benő vezérletével gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést és szép gólokat lőve fokozatosan elhúztak, majd a tekintélyes előny birtokában, néhány látványos támadási variációval szórakoztatták szurkolóikat, akik a mérkőzés végén vastapssal köszönték meg kedvenceik produkcióját. Kitűnt: Tóth (a mezőny legjobbja), Duchai, Nehéz, Font G., dr. Péterváry illetve Frányó G., Fórizs, István, Facskó. Haszilló Ferenc edző: - A mai mérkőzésen mutatott játék biztató lehet a jövőt illetően, mert már látszik, hogy az új csapat kezd összeérni és azt hiszem, szép ősz elé nézhetünk. Zórics Mátyás edző: - Először is köszönetét szeretnék mondani a bennünket Vadkertre is szép számban elkísérő szurkolóinknak, akik biztatásukkal segítették fiatal csapatunkat e nehéz összecsapáson. NB H-es női mérkőzések: Delfin KC-Veresegyház 22-21 (9-11). Kecskemét. Vezette: Simon I., dr. Szabó. Delfin KC: Fekete T.- Kovács É. 1, Józsa, Jármi, Horváth 4, Patyi, Keserű, Száraz, Sárkány, Farkas 9/4, Szőke 1, Fekete G. 7/2. Edző: Toókos György. Kiállítások: 10 ill. 10 perc. Búntetődobások: 7/6 ill. 7/6. Első hazai bajnoki mérkőzésén elsősorban gyengébb védőmunkájának köszönhetően nehezen nyert a kecskeméti csapat. Szolnoki Spartacus-Bácsal- más 18-15 (10-8). Szolnok, vezette: Jónás, Pelikán. Ld: Rédei 5, Gálné 3, illetve Patocskai 6, Giszinger 3. NB Il-es férfimérkőzés: Du- tép Delfin SC-Tura SC 27-14 (11-6). Dutép: Bán- Pásztor, Viski M., Viski A., Kovács, Dakó, Ferenczy 9. Csere: Borics 1, Vazul, Ivanics 7, Genczik 4, Vári (k). Edző: Kalmár Jenő. A hazai bemutatkozás fölényes győzelemmel zárult. Megyei férfibajnokság: STE II.-Bácsalmás 22-22, Herceg- szántó-Kkhalasi KC 20-31, Kiskunmajsa II.-Kalocsa 25- 39, Mistrál-Tiszakécske II. 30- 24, Gara-Kunszentmiklós 2726. Sakk A Kiskunhalason megrendezett Szent István-napi villámverseny győztese Tóth Zoltán 13,5 2. ZsömbörZ. 11,5, 3. Bor F. 11 ponttal. Különdíjat kapott Fehér Norbert és Papp Eszter mint a legeredményesebb versenyzők, Ackermann Tamás a legjobb szenior lett. Teke A Kecskeméten megrendezett Hírős Kupa férfi csapatverseny végeredménye, csapat: 1. Szanki OBSE 2358, 2. Kecskeméti Köbal 2317, 3. Kecskeméti MÁV 2294 fával. Egyéni I.—II. pálya: 1. Ács László (Köbal) 418, 2. Tama Sándor (Szánk) 413, 3. Kecskés Sándor (Köbal) 404 fával. III.-IV. pálya: 1. Bozsogi Pál (Földeák) 414, 2. Csukonyi (Szánk) 409, 3. Mozsár 394 fával. • A kecskeméti Mozsár szanki színekben indult a Hírős Kupán. Új színfolt a kosarasoknál