Petőfi Népe, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-14 / 113. szám

Kecskemét volt második szülővárosa Kilencven esztendővel ez­előtt halt meg a nagy mese­mondó, Jókai Mór, aki életéből két évet töltött a „hírős” város­ban, mint a kecskeméti jogász­főiskola hallgatója. Az ifjú Jókai Mór 1842-44 között tanult Kecskeméten. A városban széles körű társa­dalmi, irodalmi életet élt. Sze­rették iskola-, s diáktársai. Pető­fivel is ott ismerkedett meg, ba­rátságuk Kecskeméten mélyült el. Ebben a városban kezdett írói, irodalmi tehetsége kibon­takozni. A főiskolai bizonyít­vány megszerzése után haza­ment Komáromba, ahol jogy- gyakorlatot folytatott. 1846-ban megszerezte az ügyvédi okleve­let. Ezután Pestre költözött, s bekapcsolódott az irodalmi és társas életbe. Belépett a Tízek Társaságába. 1847-ben az Élet­képek című újság megbízott szerkesztője lett. Kiválóan el­látta a szerkesztés munkáját. Az újság példányszáma egyre nö­vekedett. Ez a lap lett a forra­dalmi és reformot kívánó, köve­telő ifjúság szócsöve. A lap minden száma közölt Petőfi- verset is. Jókai később Petőfi Sándort is bevonta a lap szer­kesztésébe. Jókai tevékenyen részt vett - a márciusi fiatalokkal együtt - a pesti 1848. március 15-ei vér nélküli forradalom előkészíté­sében, eseményeiben, sőt abban vezető szerepet játszott. Ő fo­galmazta meg saját szavaival a 12 pontot, mely a nemzet, a nép kívánságait tartalmazta. Életét kockáztatta e napon a magyar nép, az egész nemzet szabadsá­gáért, részt vett a sajtószabad­ság kivívásában. Egész életében • Jókai Mór különös jelentőséget tulajdoní­tott március 15-nek. Ezen a na­pon találkozott ismét össze La­borfalvi Rózával - akit később felségül is vett. A magyar szabadságharc kezdetén, amikor Kossuth Lajos az Alföldre indult toborzó kör­útra, Jókai Mór is vele tartott. Kossuthot elkísérte minden je­lentősebb városba. így érkezett 1848. szeptember 25-én ismét Kecskemétre, ahol Kossuth nagysikerű toborzóbeszédet in­tézett a kecskemétiekhez. Ké­sőbb is a kormány mellett ma­radt. 1849. július elején a me­nekülés közben Kecskeméten ülésező Pest vármegye közgyű­lésén is részt vett. A szabadságharc leverése után bujdosott, később írói ál­néven történeteket írt a dicsősé­ges magyar szabadságharcról, Csataképek címmel, de „Sajó” írói álnéven. Felesége révén menlevelet kapott, s 1850-ben megszűnt a bujdosása. Termékeny regényíró volt, sokat dolgozott, a témák gyűjté­séhez sokat olvasott és sokfelé utazott. Még közéleti szereplést is vállalt. 1883. október 23-án az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben kecskeméti vonatkozású kötetének szer­kesztése ügyében ismét felke­reste szeretett diákköri városát, neves írók és művészek társasá­gában. A tiszteletére rendezett díszvacsorán meghatott sza­vakkal akkor mondta: „Nem ok nélkül nevezem Kecskemét vá­rosát második szülővárosom­nak, mert valóban szellemi énemet e város szülte.” Az egész ország megünne­pelte - 1983-ban - Jókai Mór regényíró 50 éves írói jubileu­mát. A fővárosban rendezett ju­bileumi ünnepségen Eötvös Ló- ránd köszöntötte, melyre Jókai többek között így válaszolt: „...Hódolattal hajlok meg a kö­zönség előtt. Ötven évig azt hit­tem, hogy egy kis nemzetnek az írója vagyok, ma megtudtam, hogy egy nagy nemzet szolgája voltam.” Még életében megje­lentek regényei, írásai díszkia­dásban is. Hosszú életet élt, öreg korában is alkotott. Több' mint 200 kötetnyi az irodalmi alkotása, benne vaskos regény­kötetek. 1904. május 5-én hunyt el Budapesten. Temetésén óri­ási tömeg vett részt, köztük Kecskemét, s a vármegye népes küldöttsége is. Kenyeres Dénes Egy kis kavarodás a házasságkötési engedély körül Különös kérelem érkezett a brit királynőhöz. „Szeretjük egymást. Engedélyt kérünk, hogy méltó módon összeháza­sodhassunk, új szerepkörünk el­ismerésével.” Aláírás: Janeen Newham és David Willis. Miért különleges a kérés? Néhány évvel ezelőtt Janeen asszonyság még John volt és az Északi-tengeren halászott, Da­vid pedig Janet néven, 1988-ban már bekerült az anyakönyvbe. Vagyis egy hajdani férfi felesé­gül akar menni egy korábbi asz- szonyhoz. Mivel a brit törvény nem ismeri el a férfiból nővé, a nőből férfivé válást, a szexuális nemek váltását, a különös pár II. Erzsébet megértő segítségéért folyamodott. Miért ne házasod­hatnánk össze, amikor tisztessé­ges állampolgárként élünk? Ilyen megfontolásból akarunk ugyanúgy összeházasodni, mint ahogy a különneműek tehetik, a törvény előtt. A hites felesége akarok lenni Davidnek, jelen­tette ki a 47 éves Janeen, aki tíz évig kemény férfimunkát vég­zett, mígnem hat éve úgy érezte, hogy női ruhákat kell vennie. Ezt követően pedig a sebészt is megkereste, hogy nővé operál­tassa magát. David, aki szerel­mes lett a Jankává vált Jánosba, majdhogynem abban az időben szülte kislányát, akit azóta is ne­vel. Mi több, most már hánnasban élnek együtt Észak-Angliában, a királynő kegyére várva. Szőke volt, de nem ostoba • Bombaként hathat a most előkerült Monroe-levél? Marilyn Monroe öngyilkos­ságot kísérelt meg, még jóval azelőtt, hogy gyógyszer-túlada­golás következtében meghalt volna. Az Odyssey Auctions árverési vállalat elnöke, Bili Miller elmondta a Reuter hírügynökség tudósítójának, hogy a színésznő pszichiáteré­hez, Ralph Greensonhoz inté­zett levelében írta le, hogyan kí­sérelt meg öngyilkosságot. Monroe 36 éves korában halt meg, 1962. augusztus 4-én Los Angeles-i házában, miután máig is tisztázatlan körülmé­nyek között túlzott mennyiségű altatót vett be. Miller egyelőre nem volt hajlandó részleteket elárulni a levélből. Annyit el­mondott: a levél olyan „bom­ba”, hogy kérdéses, nyilvános­ságra hozza-e az, aki az árveré­sen megvásárolja. Az árverésre kerülő levél része Marilyn Monroe hagyatékának. Hatvan tárgyat árvereznek el, köztük egy olyan levelet is, amelyet a Kennedy fivérek nővére írt a színésznőnek. Ez a levél meg­erősíti azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Robert Ken­nedy és Monroe között intim kapcsolat állt fenn. Az 1961-ben kelt levélben a többi között ez áll: „Kedves Ma­rilyn..., értsd meg, hogy te és Bobby a pletykák középpontjá­ban álltok.” Mill Conroy, aki a filmsztár hagyatékának egyik végrehajtója, közölte, hogy egy tucat dokumentumot később fognak elárverezni. Ezek között van egy, amely Monroe és John Kennedy kapcsolatáról szól - mondta. Többet nem volt haj­landó elárulni a levélről. Mint ismeretes, a Kennedy család ha­tározottan cáfolta azt a híreszte­lést, amely szerint az elnök és a színésznő között szerelmi kap­csolat lett volna. A most árverésre kerülő leve­lek megcáfolják azt a széles körben elterjedt feltevést, hogy Monroe „ostoba szőke szexbál­vány” volt. „Nagyon világosan és intelli­gensen ír. Okos nő volt, akit ag­godalommal töltöttek el bizo­nyos, életét megkeserítő ese­mények. A levelek segélykiál­tásként hatnak” - mondotta Mill Conroy. A TARTALOMBÓL Könyv az üvegfestészetről 10. oldal A „kis” Prága sorsa 10. oldal Egy divatmühelyben 11. oldal Tízóraizzunk! 11. oldal Tavasszal kötelező 11. oldal Keresztrejtvény 11. oldal A magazint szerkeszti: Nagy Mária Hálószobaálom A Details magazin föl­tette a kíváncsi kérdést: Ki lenne az a hölgy, akivel megosztaná a hálószobáját legalább egy éjszakára? Nos, ez a hölgy Cindy Crawford, a világ egyik leg­jobban fizetett fotómo- dellje, 28 éves, milliomos és egy filmsztár, Richard Gere felesége. A lap szerint a megkérdezett férfiak 95 százaléka erről a hölgyről álmodik. A húsz és a negy­ven év közötti szavazók a második, illetve a harmadik helyen ismert filmszínész- nőket jelöltek meg, Kim Ba­singer és Sharon Stone sze­mélyében. Az utóbbiak fő­leg az angol urak kedvencei, amiből a lap arra következ­tet, hogy a londoni City to­vábbra is ragaszkodik a ha­gyományos ízléshez. Az ál­mok férfiszépsége pedig Mel Gibson filmszínész, egyebek között a Halálos fegyver főszereplője. Ä leszbikus hölgyek szá­mára Tom Cruise a vonzó - a Top Gunban láthattuk -, a homoszexuális urak vi­szont Madonnára esküsz­nek. Hat lábbal a kilók ellen 0 A szabadfogású birkózás is kötelező sport. A sikeres fogyókúra a kutya- tulajdonos számára lényegesen könnyebb feladat. A kutyával naponta többször is sétára kell indulni, így magától adódik a legegyszerűbb testmozgás, a séta. Ézt a komoly erőkifejtésig lehet fokozni, amíg a pulzus­szám 120-ra emelkedik. Az ál­lat felveszi a tempót, lépegetés- ből lassan ügetésbe vált át, ez­zel hozzásegíti gazdáját a test­mozgás fokozásához. Az edzé­sek megkezdésénél tartsuk be a fokozatosság elvét, a szokatla­nul nagy és hirtelen megterhelés baleseteket és egészségkároso­dást is okozhat. A kívánatos testsúlycsökkentést, a fölös zsí­rok elégetését a rendszeres, edzésről edzésre növelt erőki­fejtéssel érhetjük el. Azonos időközökben mérjük a pulzus­számot, amely akkor helyes, ha a szívverés 10 mp alatt 20, ami megfelel a 120-as érverés­nek. A futóedzések alatt ez a pulzusszám természetesen magasabb értéket mutat. Aki egészségi állapotánál fogva nem tarthat futó- vagy tomaedzéseket, annak a sétán kívül a testmozgás egyik köny- nyebb változata is rendelke­zésre áll, melyet a kutyatermé­szet szinte tálcán kínál. Újrahasznosított tizenéves 0 Az Irma, te édesben Jack Lemmonnal. Shirley MacLaine, a híres amerikai filmszínésznő még álmában sem gondol rá, hogy öregnek tartsa magát, csak azért, mert betöltötte 60. élet­évét. Egyik legutóbbi interjú­jában „recycled teenagemek” (újrahasznosított tizenévesnek) mondta magát. Interjúkat pedig állandóan készítenek vele, mert hasonló korú pályatársai több­ségétől eltérően folyton forgat. A producerek jól tudják: egy film Shirley MacLaine-nel a fő­vagy valamelyik mellékszerep­ben mindig jó pénzt hoz a kony­hára. Megkapta a legjobb fősze­replőnek járó Oscar-díjat a Be­céző szavak című filmben nyúj­tott alakításáért, és fontos sze­repe volt abban is, hogy a film és rendezője, James L. Brooks is rászolgáljon a legrangosabb hollywoodi kitüntetésre. Ezt megelőzően négyszer jelölték Oscar-díjra. Ám ő nem csupán filmcsillag. Saját meghatáro­zása szerint öt intenzív életet él egyidejűleg: énekesnő és szí­nésznő, feleség és anya, üzle­tasszony, írónő és politikai akti­vista egy személyben. Szülei, a zenész Ira Beaty és a színiaka­démiai tanárnő, Kathlyn Mac- Lean már hároméves korában balettiskolába járatták, s még iskolás volt, amikor már broad- way-i musicalekben táncolt. Anyja nevét vette föl, és ezt mindig dőlt betűkkel írta le. Fi­vére, a színész Warren Beatty apjuk neve mellett döntött, dupla „t-vel” adva nyomatékot választásának. Shirley-t őhozzá fűzte „élete legérzelemdúsabb kapcsolata”. Warren, akinek, ha hinni lehet a bulvársajtónak, több viszonya volt a hollywoodi sztárokkal és sztárjelöltekkel, mint bárkinek is valaha, ma há­zasságban él, van egy kislánya, akinek a boldog Shirley a ked­venc nénikéje. Shirley maga évtizedekig Steve Parkerrel élt házasság­ban, aki szinte folyamatosan Tokióban tartózkodott, miköz­ben felesége Hollywoodban élte életét. Frigyükből egy leány született, Sachi. Shirley-nek a házassága mellett számos kap­csolata volt, ahogy mondta, „ta­nulni akart”, s ha a tanulási fo­lyamat véget ért, a kapcsolat azért nem szűnt meg. Amit megtanult és megtalált, könyveiben dolgozta fel. Ezek többsége bestseller lett, sőt né­melyikéből televíziós sorozatot készítettek, melyek főszerepét azután Shirley maga játszotta el. Sohasem csinált titkot abból, hogy a spiritualizmus híve, be­számolt találkozásairól „fel­sőbb énjével”, egy apró szem­nek vélte magát a reinkarnáció végtelen láncolatában, és a más csillagokon elképzelhető életről elmélkedett. Nem is kételkedik benne, hogy évezredekkel ez­előtt már létezett. Gyakran tré­fálkozik ezzel az amerikai saj­tóban: a dinoszauruszok napoz­nak és arról álmodoznak, hogy egy szép napon Shirley MacLa- ine-ként látják meg a napvilá­got. Másrészt ismert politikai agitátor, a demokraták szenve­délyes híve. Lelkesen korteske­dett minden elnökjelöltjük mel­lett, a Kennedy fivérektől George McGovemon és Jimmy Carteren át Bili Clintonig.- Nyitott ablak és CNN nél­kül nem tudok létezni - mondta egy interjúban. Egészséges élet és a politikai események állandó követése --ez az életeleme - írja róla a DPA hírügynökség. Shirley változatlanul első­rangú színésznő, ha filmjei, me­lyek élő legendává tették, már több évtizedesek is. Ez utóbbiak közé tartozik Hitchcock komé­diája, a Bajok Harryvel. Ez volt első filmszerepe, egy ártatlan vidéki lányt alakított benne. Vagy Billy Wilder két klasszi­kus alkotása, a Legénylakás, amelyben Jack Lemmon part­nere volt, és mindenekelőtt az Irma, te édes, amelynek meleg­szívű utcalányaként aratott ha­talmas és megérdemelt sikert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom