Petőfi Népe, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-06 / 233. szám

PETŐFI NEPE 1993. október 6., szerda KÉRDŐJELEK Mit vár Jelcintől a világ? A moszkvai események kimene­telében - a fegyveres erők fellé­pése mellett - döntő szerepet ját­szott, hogy Jelcin erős nemzetközi politikai és erkölcsi támogatást kapott. Egyértelmű volt ez a tá­mogatás? A tekintetben igen, hogy az országok vezetői a re­formpárti elnök mellé álltak a konzervatív erőkkel szemben. De már nem volt ilyen egyértelmű annak megítélése, vajon támoga­tást érdemel-e az a Jelcin, aki fel­oszlatta a parlamentet, majd vé­res erőszakkal lépett fel ellenfele­ivel szemben? Egy angol újságíró megjegyzésére, hogy „erőszakkal nem lehet demokráciát terem­teni”, Jelcin egyik tanácsadója így válaszolt: „Az erőszak nem a demokrácia létrehozását, hanem megvédését szolgálta". Mit vár a világ most Jelcintől? Legelőször is a diktatórikus intézkedések enyhítését, a parlamenti demok­rácia visszaállítását, egy olyan Oroszország partnerségét, amely igényt tart ugyan a regionális nagyhatalom státuszára, de „be­illeszkedik" a nyugati integrációk által egyre inkább befolyásolt vi­lágba. Jogos ez az elvárás ? Poli­tikailag igen, de az már megkér­dőjelezhető, hogy hasznos-e, ha a világ megpróbálja nyomás alá helyezni az orosz elnököt a re­formcélok megvalósításának mi­kéntjét, módszereit, formáját ille­tően is. A külföldi befolyásos kö­röknek most azt a politikát kell támogatniok, amely nem engedi visszataszítani Oroszországot a konzervatív erők szorításába. S ezt a politikát ma Jelcin képviseli. A táppénzrendszer módosításáról Az alapelvek változatlanul ha­gyása mellett módosításokat kezde­ményez a táppénzrendszerben a Tár­sadalombiztosítás Egészségbiztosí­tási Önkormányzatának Elnöksége. Az ezzel kapcsolatos hétfői dönté­sekről kedden tájékoztatta az újság­írókat Sándor László. Az önkor­mányzat elnöke elmondta: a testület táppénzzel összefüggő döntéseit el­sősorban az alap pénzügyi helyzete indokolja. Ebben az esztendőben ugyanis ismét meghaladja majd az előirányzatot a táppénzkiadás: a ter­vezett 18,9 milliárd forint helyett várhatóan 34 milliárdot kénytelen táppénzre költeni a tb. Az önkor­mányzat feltett szándéka ugyanak­kor, hogy jövőre tartható legyen a költségvetés tervezetében szereplő 34,1 milliárdos összeg. Erre viszont csak akkor van esély, ha az önkor­mányzat lépéseket tesz a táppénzes állomány, így a táppénzkiadások csökkentése érdekében - mutatott rá Sándor László. Mindezek alapján - a betegszabadság intézményének és a táppénz 65, illetve 75 százalékos mértékének érintetlenül hagyása mellett - az elnökség több módosí­tást is kezdeményez. Az első ezek sorában, hogy a jövőben a táppénz már nem járna a munkaviszony meg­szűnése utáni 15 napban. Erre az idő­szakra ugyanis már mindenképpen jár valamilyen munkanélküli-ellátás, • Csökkenteni kívánják a kiadásokat. így a táppénznek nincs keresetpótló funkciója. A testület javaslatot tesz arra is - mondta az elnök -, hogy já­rulékot a továbbiakban csak heti 36 órás főfoglalkozás után kelljen fi­zetni, de táppénz is csak ezután jár­jon. Az elnökség szükségesnek látta, hogy pontosítsa azt az ez év márciu­sában hatályba lépett jogszabályt, amely szerint kétéves időtartamra is kiterjeszthető a táppénz ideje. A ren­deletet ugyanis szinte mindenki au­Elfogadták a munkavédelmi és a vasútról szóló törvényt Kulturális hajóút a Dunán A román Unesco-bizottság - októ­ber első napjaitól kulturális hajóutat szervezett az európai együttműködés jegyében. A dunai program során Románián túl több rendezvényt tar­tanak a Duna menti népek országai­ban október 17-ig. Bulgária és az egykori Jugoszlávia azért maradt ki a programból, mert a háborús embargó miatt a Dunán nehéz megközelíteni a déli országokat. A parlament törvényt alkotott a munkavédelemről. A törvény célja, hogy az alkotmányban foglaltaknak megfelelően szabályozza az egész­séget nem veszélyeztető munkavég­zés személyi, tárgyi és szervezeti fel­tételeit a szervezetten munkát vég­zők egészségének, munkavégző ké­pességének megóvása érdekében. A jogszabály meghatározza az állam, a munkáltatók és a munkavállalók ez­zel kapcsolatos feladatait, jogait, kö­telezettségeit. Az új szabályozás tük­rözi a megváltozott körülményeket, az állam megváltozott szerepét. Ez abban mutatkozik meg, hogy az ál­lam nem a gazdasági vállalkozások tulajdonosaként, hanem a közrend és a széles értelemben vett biztonság megőrzőjeként határozza meg a munkaerőpiaci résztvevőkre kötele­zően a magatartási szabályokat. A munkafeltételeket illetően a javaslat a kötelezően teljesítendő minimu­mokat írja elő. Ez azt jelenti, hogy ezek teljesítésével a munkáltatók, il­letve a szervezett munkavégzést irá­nyítók teljesítik a rájuk rótt kötele­zettséget, de gazdasági erejükhöz mérten ezt meghaladó terheket is vál­lalhatnak. Ä jogszabály alapelve azt hangsúlyozza, hogy a megfelelő munkafeltételek biztosítása mindig a munkáltató feladata, ugyanakkor nem mellőzhető a munkát végzők felelőssége sem. Az Országgyűlés este 128 igen, 48 tartózkodó és 40 elutasító szavazattal megalkotta a vasútról szóló törvényt,1 A törvény jövő év január 1-jén lép hatályba és a további szükséges tör­vényekkel együtt hosszú távra meg­határozza a hazai vasúti hálózat mű­ködését és fejlődését. tematikusán kezelte, azoknál is al­kalmazták, akiknél remény sem volt arra, hogy az újabb egy év alatt visz- szatérhetnek munkahelyükre. Ezért az elnökség javaslatot tett arra, hogy egy éven túl a keresőképtelenséget megállapító orvos csak újabb három hónapra vehessen táppénzre, s indo­kolt esetben az orvosszakértői intézet ezt maximum 9 hónappal hosszab­bíthatja meg. Szigorítani kívánják a táppénzellenőrzés rendjét. Postarablót keresnek Október 5-én 02.55 óra körül is­meretlen tettes behatolt a budapesti, Orczy tér 1. szám alatt lévő Magyar Posta Vállalat Hírlapkereskedelmi Igazgatósága irodájába. Fegyvernek látszó tárggyal az ott lévő alkalma­zottakat megfenyegette, a női WC-be zárta, majd eltulajdonított az irodahe­lyiség íróasztalán lévő pénzkötegből 2 954 900 forintot elvitt, s a hely­színről elmenekült. A támadó 25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas, kissé vékony testalkatú, fehér bőrű férfi. Szeme kék színű, szemöl­döke világos; szökés árnyalatú; haja szőkésbarna. Sötét színű sapkát, zöld > színű szabadidőruhát; fehér sportci­pőt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen elkövető kilétével kap­csolatban érdemleges adatot közölni tud, az értesítse a BRFK központi ügyeletét. Minden órában egy emberölés Bogotában Önkormányzati konferencia Fodor Gábor, a Fidesz alelnöke számít a fiatalok szavazatára a kö­vetkező választásokon, de mivel ép­pen a pártot nagymértékben támo­gató, 25 évnél fiatalabb korosztály a legkevésbé aktív voksoló, ezért előbb arra kell őket rávenni, hogy menjenek el szavazni. A Fidesznek jelenleg nagyobb a népszerűsége, mint a szervezettsége - ismerte el az alelnök, de ezzel együtt jó esélye van pártjának a választásokon. Minderről Balatonlellén szólt, azon a, Bács-Kiskun megyei önkor­mányzat által szervezett, s kedden kezdődött négynapos szakmai konfe­rencián, amelyen mintegy 200 ön- kormányzati vezető vesz részt. A vá­lasztásokra való felkészülés jegyé­ben mind a hat parlamenti párt ve­zető személyiségeit meghívták, hogy pártjuk eddigi eredményeiről, s a vá­lasztási előkészületekről tájékoztas­sák a megjelenteket. Az első nap vendégeként tartott előadást a Fidesz alelnöke, aki sze­rint a kormány korábban olyan ígére­teket tett, amelyekről már a bejelen­téskor tudható volt, hogy nem lehet teljesíteni. Emellett felrótta a kor­mányzatnak azt, hogy nem tudott le­tenni az asztalra egy gazdaságpoliti­kai koncepciót. Ez okozta a lakosság apátiáját, hitvesztettségét, s ennek terhét még a következő kormánynak is a hátára kell venni. A választási esélyeket latolgatva Fodor Gábor úgy vélekedett: azt ma még nem lehet tudni pontosan, hogy milyen összetételű koalíció lesz, de az biztos, hogy más jellegű, mint a mostani. Megítélése szerint a liberá­lis pártoknak van esélyük egy jó eredményre. > Az erőszak forrása a kábítószer és a terrorizmus. Az idei év eddig eltelt részében minden egyes órában erőszakos ha­lállal halt meg valaki a kolumbiai fő­város polgárai közül. A bogotai vá­rosháza most nyilvánosságra hozott adatai szerint szeptember végéig az 5,5 milliós nagyvárosban csaknem 6500-an veszítették életüket nem természetes halálokok következté­ben. A hat és fél ezer ember közül kétezren tűzfegyverrel elkövetett tá­madás áldozatai; a többieket utcai verekedések során sebezték halálra, illetve végzetes közlekedési balesetet szenvedtek. A főváros illetékesei ezeknek az adatoknak az alapján fúj­tak riadót az erőszakhullám megfé­kezése érdekében, megfigyelők sze­rint azonban a dél-amerikai konti­nens egyik legkevésbé biztonságos országában erre kevés a remény. Kolumbia hagyományosan két legnagyobb erőszakforrása a terro­rizmus és a kábítószer-kereskedelem. A baloldali gerillacsoportok és a kormányerők összecsapásai követ­keztében az év eddig eltelt részében 687 felkelő és a hadsereg, illetve a rendőrség 400 tagja, összesen tehát 1087 ember esett el, de e meglehető­sen nagy szám így is csupán alig több, mint a fele a bogotai gyilkossá­gokénak. S jellemző az is, hogy so­káig a másik kolumbiai nagyváros, Medellin - a kokainkartell központja - számított az ország legveszélye­sebb településének, hiszen állandó terepe a bandák egymás közötti le­számolásainak és a bűnüldözéssel folytatott harcának; ezt az „elsősé­get” azonban mára átvette a főváros. Bogota nem áll háborúban. Mégis, az itt elhunytak 35,8 százalékának fegyvergolyó oltja ki az életét, 11,6 százalékát szúrófegyverrel gyilkol­ják meg, s az agresszivitás annyira eluralkodott, hogy egyedül a for­galmi dugókban kialakuló, s a tettle- gességig fajuló veszekedések köze­pette 859 embert sebeztek halálra - panaszkodott a városháza szóvivője. Mint mondta, ezek az adatok kétség- bevonhatatlanul a szégyenteljes re­kordra utalnak: Bogota nemcsak az ország, hanem az egész földrész legveszélyesebb városa. EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN A balti országok is Jelcin mellett Korábbi tartózkodásukat feladva, a balti országok államfői a moszk­vai események hatására egyértelműen Borisz Jelcin mellé álltak és tá­mogatásukról biztosították az orosz elnököt. Lennart Meri, Guntis Ul- manis és Algirdas Brazauskas a keddi lapokban közzétett közös nyilat­kozatukban elengedhetetlennek minősítik Jelcin politikájának, a sza­bad és demokratikus választásoknak, a reformok folytatásának a támo­gatását. Úgy ítélik meg, hogy használ a balti térség stabilitásának, ha Oroszországban a totalitárius alkotmányt demokratikus alaptörvénnyel váltják fel. Beforratlan seb a Közel-Kelet testén „Nem akarjuk, hogy akárcsak egy beforratlan seb is maradjon a Kö­zel-Kelet testén” - szögezte le kedden Bonnban Izrael külügyminisz­tere, Simon Peresz, s ismét javasolta Szíriának: „előfeltételek nélkül” kezdjenek tárgyalásokat, akár titkosan, akár nyilvánosan, s bármely szinten. Peresz New Yorkból, az ENSZ közgyűlés ülésszakáról jövet állt meg rövid időre Bonnban, s tárgyalt Kohl kancellárral. Sajtóérte­kezletével egy időben erősítették meg, hogy valószínűleg szerdán Kai­róban találkozik egymással Jichak Rabin izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője. Ez lesz az első kimentő eszmecsere egy izraeli kormányfő és Arafat között. Az Amerika Hangja Afrikában Az Amerika Hangja (VOA) rádió új 500 kilowattos átjátszóállomást állított fel az észak-afrikai Tanger kikötőváros közelében, hogy javítsa az afrikai kontinens és a korábbi szovjet tömb országai felé sugárzott adások vételét. Az AP hírügynökség jelentése szerint a 225 millió dol­láros költséggel készült, tíz adót működtető állomást hétfőn adták át ünnepélyes keretek között. A megnyitón II. Hasszán marokkói király húga is jelen volt. A kínai titkosrendőrség őrizetében A kínai titkosrendőrség vasárnap Pekingben őrizetbe vett egy ellen­zéki újságírónőt, akinek sorsa azóta ismeretlen - jelentette kedden az AP. Kao Jü egyéves ösztöndíjat kapott a New York-i Columbia Egye­temtől és éppen az Egyesült Államokba készült. Kao volt a második új­ságíró két hét alatt, akit a „kínai KGB”, az Állambiztonsági Miniszté­rium letartóztatott. Szeptember 27-én a Hongkong című újság egyik kínai munkatársát vették őrizetbe pénzügyi államtitkok megszerzésé­nek vádjával. Az újságírónő korábban egy gazdasági lap helyettes szerkesztője volt. Amerikai-vietnami tárgyalások Warren Christopher amerikai külügyminiszter hétfőn tárgyalásokat folytatott Phan Van Khai vietnami miniszterelnök-helyettessel, akinek személyében a háború 1975-os lezárása óta a legmagasabb rangú ven­déget fogadták Washingtonban az ázsiai országból. A külügyminiszté­rium szóvivőjének közlése szerint a megbeszélés fontos témája volt az eltűntnek nyilvánított amerikai katonák ügye, amely a legnagyobb akadályt jelentette eddig a két ország normális viszonyának helyreállí­tásában. A szóvivő szerint a találkozón nem került szóba Ron Brown amerikai ^kereskedelmi'■miniszter „ügye”. A kormánytagot egy viet­nami üzletember ázzál vádolta meg, hogy 700 000 dollárt kért a Viet­nam ellefliiembárgő felöld ás a érdekében teendő fáradozásaiért. Kik lesznek a BT új tagjai? Az ENSZ Közgyűlése október 29-én választja majd meg a Bizton­sági Tanács öt új nem állandó tagját. Az ENSZ döntéshozó szervének összesen tizenöt tagjából a most megválasztásra kerülő öt nem állandó tag közül három már biztosnak látszik: Argentína, Ruanda és Oman. Továbbra is kérdéses a sorsa a két fennmaradó BT-helynek: az afrikai helyért Nigéria és Bissau-Guinea verseng, míg a kelet-európai államok közül a Cseh Köztársaság és Fehéroroszország pályázik. 1993 végén Japán, a Zöld-foki Köztársaság, Magyarország, Marokkó és Venezuela adja át helyét. A Nobel-díjas indián javaslata Rigoberta Menchu Nobel-békedíjas guatemalai indián vezető felszó­lította az Egyesült Nemzetek Szervezetét, hogy dolgozzon ki nemzet­közi konvenciót az őslakosok jogainak védelmére. A napirenden sze­repel az az elképzelés is, hogy az ENSZ közgyűlése az 1994-2003 kö­zötti esztendőket nyilvánítsa az indián népek évtizedévé. Új pápai enciklika Megerősíti a hagyományos erkölcsi normákat és elveti a teológiai máskéntgondolkodást a világ püspökeihez intézett új pápai körlevél, amelyet kedden ismertettek a Vatikánban. Az új enciklika - a tizedik a II. János Pál által kibocsátott körlevelek sorában - 6 éve fogalmazódott és 180 oldalon, három fejezetben foglalja össze a katolikus egyház er­kölcsi tanításának alapvető tételeit. A körlevél fő újdonsága, hogy első ízben foglalkozik a maga teljessségében az erkölcsi alapelvekkel. Más, korábbi enciklikák egy-egy szőkébb témára szorítkoztak. H ILL INTERNATIONAL Főkönyvelő helyettes (Számítógép** könyvelő) Megbízónk Jász-Nagykun-Szolnok Megye mezőgazdaságában jól ismert termeltető és értékesítő társaság. A mezőgazdaságban rejlő lehetőségek helyes felismerése, a szüntelen piaci kihívások, az egyre növekvő forgalom új, jól képzett szakemberek felvételét igényli. A számítógépes könyvelő munkakörébe, az ügyvezető igazgató közvetlen munkatársaként, a számviteli feladatok elvégzése, a naprakész pénzügyi adatok elkészítése, az export-import tevékenység pénzügyi támogatása és a főkönyvelő-helyettesi feladatok ellátása tartozik. Olyan mérlegképes könyvelő jelentkezését várjuk, aki kiegyerisúlyozott, pozitív gondolkodású, és megfelelő gyakorlata van a számítógépes könyvelésben. Az angol és/vagy német nyelv ismerete előnyt jelent. HILL International Szolnoki Irodája Termékmenedzser (Gabona falváaérlóJ Feladatai közé a piacszervezés, a megfelelő információszerzés, a termelőkkel 'való személyes kapcsolatok kialakítása és ápolása, a termelőüzemekkel való országos szintű kapcsolatrendszer működtetése tartozik. Olyan, 40 évesnél fiatalabb agrármérnökök jelentkezését várjuk, akik több éves gyakorlatot szereztek mezőgazdasági termelőüzemekben, fejlett kezdeményezőkészséggel bírnak, a jó kapcsolatteremtésben már bizonyítottak és kedvelik az utazásokat. A cég az elvárásokhoz illő, vonzó jövedelmet ajánl. Jelentkezését, szakmai önéletrajzával, kérjük küldje a HILL International szolnoki irodájának címére. 5000 Szolnok, Mártírok útja 2. Tel./fax: (56) 370-738 É É

Next

/
Oldalképek
Tartalom