Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-07 / 237. szám
- \ Igazolták a mandátumot Az Országgyűlés, kedden délelőtt, 170 szavazattal, 54 tartózkodás és 6 ellenszavazat mellett igazolta Izsó Mihály képviselői mandátumát. Az igazolt képviselők száma ezzel 383- ra emelkedett. A kisgazdapárt elnöke, Torgyán József által, az elhunyt Borz Miklós megyei listás helyére jelölt Izsó Mihály elfoglalta helyét az ülésteremben. (Parlamenti tudósításunk a 2. oldalon.) Fogyasztóiárkiegészítések Jövőre a tervezett kétkulcsos áfa nélkül is mintegy 15 százalékkal drágulnak a személyszállítási tarifák. .Az 1993-as költségvetési törvénytervezet 21,4 milliárd forint fogyasztói- ár-kiegészítést irányoz elő a személy- szállítás támogatására, 2 milliárd forinttal többet, mint amennyi az 1992-es ilyen célú kiadás lesz. Tájékoztató és próbaárverés A kúnszentmiklósi kárrendezési hivatal október 8-án, csütörtökön 15 órakor tájékoztatót tart a földárveréssel kapcsolatos tudnivalókról az általános művelődési központban. A helyszínen próbaárverést is rendeznek. Lassan halad a mentés Lassan folyt a mentés hétfőn Amszterdam külvárosában az El A1 izraeli légitársaság Boeing 747-es gépének roncsai között. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a megrongálódott épületek egyes darabjai a mentőalakulatokra omlanak jelentették a hírügynökségek. A szakemberek egyelőre úgy vélik, hogy a repülőgép két jobb oldali hajtóműve leszakadt a törzsről, de ennek okaira még nem találtak magyarázatot. Major korbácsot ígér „Háromágú korbáccsal” fogja keresztülverni a parlamenten a maast- richti uniószerződéseket ezt ígérte John Major miniszterelnök a Nagy- Britanniában kormányzó Konzervatív Párt kedden Brightonban kezdődött ez évi országos értekezlete előtt. A párt Európa-ellenes lázadóival küzdve a kormány miniszterei hangoztatják, az elutasitás következményei: csökkenő közkiadások, magasabb kamatok, esetleg nagyobb adók, mert az országnak mindenképpen esélyegyenlőséggel kell versenyeznie az európai színtéren, és EK-együttmüködés nélkül az. infláció ellen nincs más gyógyszer. Sztrájk után A kecskeméti székhelyű Kunság Volán korábbi vállalati biztosát, majd megbízott igazgatóját, Hunya- dy Szabolcsot a múlt héten nevezte ki Siklós Csaba közlekedési miniszter a Kunság Volán igazgatójának. Ezzel részben megszűnt a kilenc hónapja tartó bizonytalan állapot, bár nyitott kérdés maradt jócskán, hiszen tovább folynak a sztrájkkal kapcsolatos cgyeztetőtárgyalások a független szakszervezettel. A Kunság Volán kinevezett igazgatójával készült beszélgetést a 3. oldalon olvashatják. Városi fórum Kunszentmiklóson Kunszentmiklós Város Önkormányzata október 8-án, csütörtökön, 18 órakor városi fórumot (közmeghallgatást) tart az általános művelődési központban. A település polgárai a város gazdálkodásáról hallgathatnak meg tájékoztatót, illetve tehetnek fel kérdéseket. Levél a pápához A Duna Kör levelet küldött 11. János Pál pápának és Európa számos jelentős egyházi személyiségének. A Duna elterelésének megakadályozásához kérik a segítségüket. A levélben a Duna Kör többek között kifejezi: ez az egyoldalú lépés beláthatatlan társadalmi, ökológiai, gazdasági, kisebbségi és emberjogi következményekkel jár, ötmillió ember ivóvizét veszélyezteti. Sérti az 1947-cs évi párizsi békeszerződést, amely a jelenlegi határokat megállapította, a helsinki értekezlet betűjét és szellemét, amely kimondja az európai határok megváltoztatásának tilalmát. V---------------------------------------------/ 9 B ÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVII. évf., 237. szám Ára; 13,80 Ft 1992. október 7., szerda Tisztelt Szerkesztőség! 7. oldal A kormány elfogadta a nagymarosi helyreállítási tervet — Versenytárgyalás alapján hamarosan kiválasztják a nagymarosi körtöltés elbontását, a térség rekonstrukcióját végző magyar beruházó vállalatot. A kivitelezésre már a kiválasztott beruházó ír ki versenytárgyalást jövő év elején — közölték a Dunai Rehabilitációs Irodán. A kivitelezői tenderen is csak magyar cégek indulhatnak. Az iroda már megkezdte a lehetséges kivitelezők előminősítését. Az 1993. áprilisára tervezett kivi- telezőiszerződés-kötések alapján — amennyiben az árvíz nem késlelteti a munkát — jövő tavasszal kezdődhet meg a helyreállítás. A kormány a napokban fogadta el az áfával és az inflációval együtt számolt 7 milliárd 446 millió forintos hároméves helyre- állítás tervet. A koncepciót a kormány a parlamenti szakbizottságok elé terjeszti, illetve megbízta a Pénzügyminisztériumot a finanszírozás, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumot a további műszaki előkészítés munkáival. Egyes szakértők szerint nem a nagy összegű helyreállítási költség teljes egésze terhelné a költségvetést, más források is bevonhatók a munkálatokba. A földárverések adatai Az október 4-ével zárult 40. héten 68 árverést tartottak meg az erre a hétre meghirdetett 89-ből. Az árveréseken összesen 47 019 aranykorona értékű föld talált gazdára, amelyből 634 aranykorona értéket képviseltek az erdők. A 664 árverezőből 590-en lettek tulajdonosok — tájékoztatta az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal illetékese kedden az MTI-t. Az augusztus 24. óta tartó földárveréseken eddig összesen 268 ezer 122 aranykorona értékű föld talált gazdára, ebből 3309 aranykorona értékű volt erdő. rr rr r IDÉN KEVESEBB A SZÓLÓ ES A BOR Még a tavalyi is vevőre vár A Földművelésügyi Minisztérium becslései szerint az idei szőlőtermés körülbelül tíz százalékkal elmarad a tavalyitól. Bár a szőlőültetvények általában jól teleltek és a virágzási idő kedvező volt az időjárás, a hosszan tartó csapadékhiány hatására a szőlőszemek létartalma csökkent, és a mustok savösszetétele is kedvezőtlenül alakult kapta a tájékoztatást az MTI a Földművelésügyi Minisztériumtól. A leszüretelt szőlő mennyisége tavaly 759 ezer tonna volt, ennek háromnegyed része származott a kistermelők gazdaságaiból. A tizenöt évvel ezelőtti, mintegy 840 ezer tonnához képest már ez is jelentős csökkenést jelentett, idén pedig már csak 610-640 ezer tonna a szőlőtermés várható mennyisége. A másfél évtizeddel ezelőtti szinthez képest folyamatosan csökkent a bortermés nagysága is: míg a 70-es évek második felében még mintegy 5150 hektolitert, tavaly már csak 4607 hektoliter bort termeltünk, az idei várható meny- nyiség pedig mindössze 3900-4000 hektoliter. Tovább csökkent a hazai szőÁLLATI SORBAN, DISZNÓÓLBAN Bácsalmási rabszolgatartó Napi negyven forintért szüreteltek Még a tapasztalt rendőrtisztek, Bencses László őrnagy, bűnügyi osztályvezető és Ollmann Olivér főhadnagy sem találnak szavakat ekkora elvetemültség hallatán. A bácsalmási Faddi Pongrác, Rudies u. 12. szám alatti, büntetett előéletű lakos, 47 román állampolgárt hívott be szüreti munkákra. Egy hónapi fizetésként 15 ezer forintot ígért nekik. Amikor a csoport szeptember 11 - én megérkezett Bácsalmásra, Faddi a szóbeli szerződést úgy módosította, hogy a szállás és ellátás fejében napi 460 forintot kért a feketén alkalmazott vendégmunkásoktól. Ezért az összegért két, korábban disznóólként használt pajtában helyezte el őket hevenyészett priccse- ken, nőket, férfiakat vegyesen. Ami az élelmezést illeti: az ebéd rendszeresen a moslékba került. Faddi a megérkezéskor mindenkitől elvette az útlevelét, azzal az ürüggyel, hogy nehogy elvesszen. Megtiltotta, hogy kimenjenek a városba, mondván, hogy a bácsalmásiak nem tűrik az idegeneket. A szerencsétlen, kiszolgáltatott embereket szinte rabszolgaként kezelte. A bajai kapitányság bűnüldözési csoportja nagy erővel folytatja a megdöbbentő bűncselekmény felderítését. A további fejleményekről a későbbiekben részletesen tudósítunk. G. Z. A rekorder postást Becsbe tart Tizennyolc egyenruhába öltözött postás várt tegnap dél tájban Kecskemét határában. Akire vártak: Csanda János budapesti postás, nem lehet ismeretlen olvasóink előtt sem, hiszen sokan láthatták őt a Fri- derikusz-show egyik adásában, amint súlyokat magára aggatva mutatta be kerekezőtudását. Csanda úr ezúttal is egy feltűnő vállalkozásba kezdett a Postai Világnap alkalmából. Október 6-án útnak indult Budapestről, hogy 1500 kilométert biciklizve, érintve a vidéki postaigazgatóságok némelyikét — egyenesen Becsbe hajtson, ahol átadja dr. Josef Sindelka úrnak az osztrák posta vezérigazgatójának Dobos Béla posta- vezérigazgató levelét, majd a válasz- szaj hazainduljon. Útjának állomásaiként érinti Gödöllőt, Hatvant, Jászberényt, Kecskemétet, Dunaföldvárt és Sopront. A magyar Guinness rekordok könyvében is szereplő postás tavaly júliusban három nap és három éjjel kerekezett egyfolytában, októberben a Challange Day tiszteletére 51 órát tekert alvás nélkül. Csanda úr délután érkezett Kecskemétre. Bomba a Dunából A rendkívül alacsony vízállás miatt az idén már több alkalommal találtak a bajai Duna-szaka- szon második világháborús lőszereket, bombákat. Hétfőn az egyik víkendház-tulajdonos csónakjához igyekezvén, egy érdekes tárgyra lett figyelmes, melyet karjába emelve hétvégi házához vitt. Rövidesen kiderült, hogy • A hajósi pincesoron az idén ősszel várnak a pincegazdák. Várják a vevőt a tavalyi borra, az idei szőlőre. Aztán, ha csalódniok kell a reménységben, szívesen meginvitálják a látogatót egy pohár borra. Geiger Ferenc az újjáépített pincét mutatja be, amikor a beszélgetés hirtelen fordulatot vesz. (Riportunk az 5. oldalon.) lőkertek területe is. 1976—80 szágon szőlőt, 1990-re ez a terüközött még mintegy 180 ezer let csaknem negyedével, 142 ezer hektáron termeltek Magyaror- hektárra csökkent. Veránka remetéje • Fehér tündérrózsa a Kolon-tőn. Felső Barnabást illetik ismerősei a Veránka remetéje névvel. Tanyája a holtág partján: felügyelője, ismerője, megírója a vidék minden természeti kincsének. Kiérdemelt megtisz- telése, hogy Cousteau kapitány munkatársul hívta. A vele készült beszélgetés, valamint több érdekes írás, köztük a Halas térségében levő Fejetéki- mocsárról szóló, a Környezetünk összeállításban, a lapunk 6. oldalán olvasható. egy 82-es típusú, körülbelül 60 centiméter hosszúságú gránátról van szó. Bejelentése után a polgármesteri hivatal és a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket, a robbanóanyagot elkeritették, és értesítették a tűzszerészeket. Valószínű, hogy az illetékesek a megfelelő őrzéséről is gondoskodnak, hiszen a legutóbb talált robbanószerkezetet ismeretlen tettesek ellopták. Koszorúzás a nemzeti gyásznapon Az aradi vértanúk napja, október 6. alkalmából több helyen tartottak koszorúzást Budapesten, a Fiumei úti temetőben, gróf Batthyány Lajos mauzóleumánál először Göncz Árpád köztársasági elnök, Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke, illetve — Antall József miniszterelnök nevében — Bo- ross Péter belügyminiszter koszorúzott, majd a Magyar Honvédség, a fővárosi és a VIII. kerületi önkormányzat, valamint a parlamenti pártfrakciók és a függetlened képviselői rótták le kegyeletüket. A Batthyány-örökmécsesnél a kormány két tagja, Surján László népjóléti és Kupa Mihály pénzügy- miniszter tisztelgett az elsó magyar miniszterelnök emléke előtt. Tegnap, szakadó esőben, az RMDSZ, a magyar és a román egyházak, valamint a magyar kormányküldöttség jelenlétében megkoszorúzták a tizenhárom aradi vértanú emlékművét. Román részről — több évtizede először Arad város alpolgármestere helyezte el elsőként a megemlékezés és a kegyelet koszorúját a mártírhalált halt tábornokok egykori vesztőhelyén. Ezt követően a magyar és román egyházak képviselői egyetértésre és szeretetre buzdították az egybegyűlteket. Magyar részről Kodolányi Gyula címzetes államtitkár koszorúzott, aki beszédét — tekintettel a küszöbön álló választásokra az ünnepséget megelőzően, az aradi RMDSZ- székházban mondta el. Gyertyák a vértanúknak A város cserkészcsapatainak megemlékezésével kezdődött Baján az aradi vértanúk emlékezetére rendezett ünnepség, melynek Bos- nyák Erika, a Mészáros Lázár Cserkészcsapat tagja: Ady Endre Október 6. című versével tisztelgett a hős tábornokok emlékművénél. Este, a szakadó eső ellenére, a korábbi felhívásra több száz bajai polgár hozta el gyertyáját, hogy Csernák János színművész beszéde után elhelyezze az apró lángocskákat a magyarság halhatatlanjainak tiszteletére. Az ünnepségen a bajai KÉSZ énekkara működött közre. Egy sikeres év mérlege Kent megye és Bács-Kiskun együttműködése Tavaly szeptemberben írták alá Kecskeméten az angliai Kent megye és Bács-Kiskun közötti együttműködési megállapodást, és egy esztendő elteltével mindkét fél örömmel nyugtázta, hogy a rövid idő ellenére igen eredményes volt ez az időszak. A Bács-Kiskun megyei látogatáson tartózkodó Kent megyei tanács küldöttségének vezetője, Tony Hart tanácselnök a tegnap Kecskeméten Kőtörő Miklóssal, a megyei közgyűlés elnökével, valamint a testület és a hivatal képviselőivel, több fontos intézmény vezetőjével folytatott megbeszélésen kijelentette: a tavalyi ter- vezgetés után sikerült fontos gyakorlati lépéseket közösen megtenni. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés alelnöke a konkrét együttműködés legfontosabb pontjait tekintette át: az Overture- pályázatot, amelynek révén 200 ezer ECU-t nyertek el a vállalkozási lehetőségek feltérképezéséhez, szólt a Cascade menedzserképző stúdiumról, s Kent megye 21 ezer fontos támogatásáról, amellyel a megyei vállalkozásszervezési alapítványhoz hozzájárultak. Megemlítette a következő pályázatot, az ECOS-t, amelynek segítségével közigazgatási szakemberek utazhatnának majd a szigetországba. ZOMBORI DELEGÁCIÓ BAJÁN Embargós árnyékban a testvérvárosi kapcsolat A magyar kormány még júniusban rendeletben szabályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatá» rozata alapján a Kis-Jugoszláviával való kapcsolattartást. Ez az intézkedés kihatott a 25 éve kifogástalanul működő Baja—Zombor testvérvárosi együttműködésre is. A napokban jelzés érkezett Bajára, hogy egy négyfős delegáció tiszteletét tenné a bajai vezetésnél. Tegnap a kormányrendelet szempontjait figyelembe véve csupán magánjellegű tanácskozásra került sor a bajai városházán, ahol dr. Völgyesi László jegyző és bizottsági elnökök fogadták a testvérváros küldötteit. A beszélgetés során tájékoztatták a zom- bori vendégeket, hogy Baja tiszteletben tartja a nemzetközi egyezményt, és csupán magánjellegű humanitárius kapcsolatápolásról lehet szó. Azomboriakátadtákakinti Petőfi Kör üzenetét, hogy a zombori magyar kaszinó jogutódjaként rendezett ünnepségsorozatra, október 18- ára meghivja Baja város polgármesterét. Papp Zoltán Uszóreménységek • Ohmpiai reménységek versenyeztek a kecskeméti fedett uszodában, s amint kiderült; nem csak nevében él ez a vetélkedő. Három megyebeli ifjú tehetség — akik közül ketten bajaiak — két versenyszámban is elsőkent ütött célba. Részletes tudósításunkat és az egyéb sporteseményekről készült beszámolóinkat lapunk 11. oldalán találhatják meg olvasóink.