Petőfi Népe, 1992. október (47. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-06 / 236. szám
4. oldal, 1992. október 6. MEGYEI KÖRKÉP TAPASZTALATGYŰJTŐ KECSKEMÉTI GYAKORLATON Ma már igazán nem különlegesség, ha egy oktatási intézményben külföldi pedagógus foglalkozik a diákokkal. Különféle pályázatok, ösztöndíjak teszik lehetővé, hogy az idegen nyelveket a szóban forgó országból érkező tanár tanítsa. Ez mindkét félnek jó. De miért is? Ennek próbáltunk utána járni. A kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban kerestük fel azt a két fiatal oktatót, akik Amerikából, illetve Franciaországból jöttek. Steven Herbert Gstalder mindösz- sze huszonkét éves. New York államban nőtt fel, a washingtoni egyetemen tanult angoj irodalom—pszichológia szakon. Édesanyja is pedagógus, apja pedig könyvkiadással foglalkozik. Hogyan került Kecskemétre? — Amerikában egyre fontosabb, hogy felfedezzük a világot - mond- jaSteven.—Vagy inkább megismerjük a sokak számára elképzelhetetlen országot, népeket. Azt hiszem, Kelet-Európa izgalmas, érdekes része a világnak, ezért választottam Magyarországot. Nem tévedtem! Egyébként az egyik ősöm Bécsből származik, úgyhogy már csak ezért is el kellett erre jönnöm. Az Interkultu- rális Képzés Akadémiája programjának keretében Magyarországra, Lengyelországba, Cseh és Szlovák Köztársaságba és Bulgáriába pályázhatnak tanárok. Tulajdonképpen én is igy kerültem a Bányaigimnáziumba. Az ország több varosában tanítanak amerikai kollégáim, ebben a turnusban tizennyolcán dolgozunk. Budapesten képviseletünk van, rajtuk keresztül választottam Kecskemétet, illetve a gimnázium kollektívája engem. Steven tíz hónapot tölt nálunk. Ezt megelőzően Washington egyik belvárosi iskolájában „gyakorlatozott” negyven órán át. Bizonyára van összehasonlítási alapja a két intézmény között. —Itt az idegen nyelv elsajátítása a cél, odahaza pedig külföldről érkező gyerekeket tanítok angolra egy bizonyos program alapján. Ezért nem lehet összehasonlítást tenni. Az biztos, különféle tapasztalatokra teszek szert. Úgy vélem, a kecskeméti diákok közvetlenek, felszabadultak, és akarnak nyelvet tanulni. Ez könnyít a helyzetemen, segít a munkámban. A város nagyon tetszik. Itt kényelmesen sétálhatok, szellős, levegős a főtér. Nem úgy mint Washingtonban. Az emberek barátságosak. Hasonlókat mondhatok a gimnázium kollektívájáról is, akik a magyar nyelvet is tanítják velem. Nem any- nyira nehéz, talán sikerül elsajátítanom. • Steven Herbert Gstalder felfedezte Magyarországot és a kecskeméti Bányaigimnáziumot. (Fotó: Straszer András) tünk, végül is kettőnket választottak ki. Nyolc intézménybe járunk rendszeresen, a Bányaiba, a Bolyaiba, a tanítóképzőbe, a Szent Imre utcai iskolába és Félegyháza gimnáziumába. Én a pedagógiai intézetben is tanítok átképzősöket. Cecile elsősorban gimnazistákkal és az átképzősökkel foglalkozik. A nyelvtanításon túl szeretné megismertetni hazáját, a francia valóságot, a hétköznapokat, kultúrájukat, viselkedésüket. Tehát azon tapasztalatait akarja átadni, melyekről nemmindigírnakatankönyvek. Reméli, sikerül valós képet adnia Franciaországról. — A könyvek különféleképp tanítják a fraheia nyelvet — véli. A kiejtésekkel is gond van, ezért jó, ha az adott országból érkező oktató foglalkozhat a növendékekkel. Azon leszek, hogy a későbbiekben se szakadjanak el a nyelvtől a diákok, valamennyiüknek szerzek majd levelezőpartnert. Amint gondolható, a francia tanárnőnek is tetszik a város. Először a két ország építkezési szokásána k k ü- lönbségei tűntek fel számára. Állítja, nálunk minden színesebb. Ebben lehet igazság, de azért Franciaország sem akármi! Borzák Tibor * Cecile Zenati testvérmegyénk, a francia Vienne, Poitiers nevű történelmi városkájának egyetemén végzett májusban. Irodalmat és nyelvészetet tanult. Miután nem volt tanítási gyakorlat náluk, így Kecskeméten, a Bányai Júlia Gimnáziumban találkozott először tanórán gyerekekkel. — Nagyon tetszik ez a pálya — szögezi le Cecile.—A diákok kedvesek, érdeklődőek, kellő szókincsük is van. Az egyetemen a tanárom hívta fel a figyelmemet arra, hogy Magyarországra, Kecskemétre lehet jönni három hónapos tanításra. Ennek lehetőségét akkor teremtették meg, amikor nálunk járt egy testvér- megyei delegáció. Többen jelentkez• Cecile Zenati a várost színesnek találta, a diákokat pedig színes egyéniségeknek ismerte meg. (Fotó: Galambos Sándor) Amerikából, Franciaországból jöttek PN-Parti avagy receptcserebere DUCI DÖNCI mai ajánlata a soltvadkerti Szakái vendéglő étlapjáról: Jankováci kaszáspecsenye Hozzávalók (4 személyre): nyojc szelet szűzpecsenye. A raguhoz 15 dkg füstölt kolbász, 20 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, egy paradicsom, egy paprika, Piros Arany, egy kis fej vöröshagyma, a sütéshez zsír vagy olaj. A sertésérmék elősütésével kezdjük az étel készítését, majd apróra vágott füstölt szalonnával, vöröshagymával, gyulai vagy házi kolbásszal, szeletelt csiperkegombával, zöldpaprikával, friss paradicsommal, zöldborsóval ragut készítünk. Csípős paprikával, borssal, sóval, némi Piros Arannyal fűszerezzük és együtt pároljuk. A tálalásnál a tányér aljára sült burgonyát teszünk, rá a húst és az egészre a ragut. Ha részt akar venni játékunkban, válaszul küldje el saját specialitásai receptjeit! A fődíj: egy konyhabútor! Játékismertetőnket a Petőfi Népe október 5-ei számában megtalálja. A PN-Parti — valami más, valami új! Címünk: Kecskemét, Petőfi Népe, Szabadság tér 1/A /L pnparti A Aradi vértanúk érmeken • Az aradi vértanúkat ábrázoló éremsorozat. Három éve, a Magyar Honvédség felkérésére Szlávics László éremtervező mintegy huszonhat érmet tervezett, alkotott. A sorozat darabjain katonahőseinket, a magyar történelem nagyjait ábrázolja, köztük a tizenhárom aradi vértanú tábornokot is. Az érmek előlapján az arckép, jobb és bal oldalán a vértanúk vezeték- és keresztneve olvasható, alul a tervező monogramja (SZL) látható. Az érmek hátlapja sima, anyaga bronz. Átmérője: 40 mm. A művész markáns vonásokat alkalmazott a vértanúkról. A nyak alatt látható az egyenruhájuk gallérja, s a zubbony néhány zsinórja. Az éremsorozat 1990-ben készült el. A vértanúk felsorolása balról jobbra, felső sorban: Knézich Károly, Leiningen Károly, Damjanich János, Vécsey Károly, második sorban: Scweidel József, Kiss Ernő, Nagy Sándor, Lázár Vilmos, harmadik sorban: Lahner György, Poeltenberg Ernő, Des- sewffy Arisztid, Török Ignác, Aulich Lajos. Kenyeres Dénes A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Luxuskocsi, járó motorral A dzsessz napjai Szegeden Szokványos, de azért mindennaposnak nem mondható fogása volt annak a járőrnek, aki közúti ellenőrzést vegezve Tompa közúti határátkelőhelyen, egy kilépni akaró ezüstmetál Mercedest tartóztatott fel. Az osztrák rendszámú luxuskocsi volánjánál L. S. jugoszláv állampolgár ült, a vele utazó P. P. — mint később kiderült — csak alkalmi stopos volt. A gépjármű ellenőrzésekor a vezetője egy első pillantásra szabályosnak tűnő, de a szakemberek számára mégis gyanús forgalmi okmányt mutatott fel. A benne szereplő adatok, így a rendszám és az alvázszám sem egyezett a valósággal, aminek előállítás lett a végeAz állítólagos tulajdonos bécsi illetőségű lehet. L. S. elmondása szerint Ausztriában pénz nélkül maradt, olyannyira, hogy a hazatéréséhez szükséges útiköltségre sem futotta. Kapva kapott azon az ajánlaton, amit egy földije tett neki. Semmi mást nem kell csinálnia, mint beülni egy gyönyörű kocsiba, és azt hazahajtani Belgrád- ba. Az sem volt számára gyanús, hogy az indítókulcs szabadon forog a zárban, s a motort beindító idegen arra kérte, ne is próbálja azt leállítani hazáig! A gyújtáskapcsolót átvizsgáló rendőrök, később megállapították, hogy a kulcs egyáltalán nem Mercedeshez szóló indító, és a műszerfal mö- ött fürészelés nyomai tapasztalatok. A motort is, csak úgy tudták leállítani, hogy az akkumulátor egyik saruját levették. A kocsi lopott volt, a forgalmi hamis, az előadott mese pedig zavaros. Az autót lefoglalták, az alkalmi sofőr ellen pedig gyorsított eljárással emeltek vádat. A Kiskunhalasi Városi Bíróságon megtartott tárf yaláson a vétkes nem tagadta űnösségét, és azzal védekezett, hogy jóhiszeműségének köszönheti a történteket. Mint mondotta, az idegenben, pénz nélkül csellengő, nyelvet nem ismerő, kiszolgáltatott embereket szemelik ki az autótolvajok ilyen és hasonló célokra. Csak drága kocsikkal, Mer- cedesekkel, Audikkal, Fordokkal dolgoznak, melyeket aztán boldog, újdonsült balkáni, vagy Kelet-európai gazdáik szó nélkül megvesznek az eredeti ár negyedéért. A bíróság a vádlottat 18 ezer forint pénzbírság feltételes megfizetésére kötelezte, továbbá három év időtartalma kitiltotta a Magyar Köztársaság területéről. A gépkocsit elkobozták, további sorsa az Interpol nyilvántartásától függ. B. H. Hét cv elteltével ismét dzsessz lesz az ünnepelt műfaj Szegeden, az ifjúsági házban. Október második hétvégéjén rendezik mega korábbi hagyományokkal rendelkező Szegedi Dzsessz Napokat. A meghívott sztárok a dzsesszvilág több generációját képviselik. Az első napon, október 9-én, pénteken az ötvenes évek legendás szaxofonosának, Charlie Parkernek emlékét idézik fel - egykori társai. A hattagú Charlie Parker Memorial Band legismertebb muzsikusa, a virtuóz zongoratudásáról ismert Walter Bishop Jr. is a találkozó vendége lesz. Szintén amerikai zenészekből áll Wayne Brasel gitáros triója. Az elektronikusdzsessz- korszak képviselőjeként érkezik majd Szegedre az egykori Csehszlovákiából elszármazott, s azóta világhírűvé vált bőgő- és szintetizátorvirtuóz, Miroslav Vitous. A vasárnapi zárókoncert is igazi szenzációt tartogat: a londoni underground dzsessz élvonalába tartozó, soklemezes szaxofonkvartett, az Itchy Fingers ugyanis most szeretné megalapozni magyarországi népszerűségét. A világszerte ismert előadók mellett természetesen Szegeden játszanak majd a hazai dzsessz kiválóságai is, köztük például Deseő Csaba a Molnár-dixieland. A szokásoknak megfelelően forró hangulatban jam sessionok is csábítják a műfaj kedvelőit, s akinek ez nem elég, a szegedi ifjúsági ház kiállítótermében dzsesszfotókat tekinthet meg. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.40: Falutévé — adótippel és agrometeorológiával 6.00: A Reggel — Közérzeti hírműsor 8.05: A kerecsensólyom. Angol ismeretterjesztő film (ism.) 8.30: Közjáték 8.35: Napközi — Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk —Német filmsorozat. Új állás 10.00: Friderikusz-show. Garantáltan politikamentes talkshow (ism.) 11.20: Játék 12.00: Hírek 12.05: Képújság 17.00: Délutáni egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 17.10: Megveszem ezt a nőt — Mexikói filmsorozat 17.40: Képújság 17.45: Telis-televideo '92 17.50: Pénzvilág — Hírek, tények, információk 18.00: Szószóló — Emberi jogi figyelő 18.20: Átmenet — Érdekvédelmi magazin 18.45: Napközi 19.20: Kárforintok — Gyakorlati tudnivalók a kárpótlásról 19.35: Esti mese — Krisztofóró. Magyar bábfilmsorozat: Máriusz, a macska. Angol rajzfilmsorozat 20.00: Hiradó 20.30: Telesport 20.40: Egy fiú a vadonban — Brit —ausztrál tévéfilmsorozat, IV/3. rész: A küzdelem 21.35: Közjáték (ism.) 21.45: AKTuális 22.10: Calcio (Foci). Körkép az olasz labdarúgó-bajnokságról 23.50: Késő esti Híradó TV II. MŰSOR 10.00: Parlamenti Napló 16.00: Műsorismertetés 16.05: Hírek — Időjárás 16.10: Korforduló 16.30: Nem csak zöldség ... 16.50: Prizma — Életmódmagazin 17.20: Közlemények 17.25: Dominó — Telefonos játék 17.45: Regionális híradó 18.00: Hiradó 18.12: Időjárás Műsorvezető: Kudlik Júlia 18.20: Pif és Herkules — Francia rajzfilmsorozat: Pif és a kristálygömb — Természeti képek. Francia ismeretterjesztő filmsorozat 18.40: Telesport 19.05: Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei 19.55: Októberi gyertyák — Szemelvények a XIX. század világirodalmából 20.15: Helló, világ! — Utazási magazin 21.00: Létkérdések — Televíziós vitaest 22.00: Esti egyenleg — Napi képes hírösszefoglaló 22.20: Időjárás 22.30: Filmmúzeum — Szováthy Éva. Magyar film (7943) 79' ÚJVIDÉKI TV 15.40: Műsorismertetés. 15.45: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 16.15: Tanuljunk angolul. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv- napló. 17.30: Szerbia ma. 18.30: Tv-napló — szlovákul. 18.40: Rajzfilm. 18.45: Tv-napló — románul. 19.00: Tv-napló. 19.30: Tv-napló. 20.20: Dokumentumműsor. 20.50: Hírek — magyarul. 20.55: Időszerűségek. 22.25: Komolyzene. 22.55: Tv-napló, műsorzárás. KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON: Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.20: Mindennapi tudomány. 8.30: Hangszemle. 9.05: Napközben. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Álom a Szamos partján — 7. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió (ism.). 13.30: A római katolikus egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth-klub (ism.). 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyar- országról jövök... 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Spiró György válogatása. 20.05: Az aradi vértanúk balladája és 48-as dalok. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Fórum. 23.05: A Rádió lemezalbuma. URH-ADÓN: 6.55: Körzeti információs magazinok. 9.00—18.30: Közvetítés az Országgyűlés üléséről. A szünetben: 13.00— 14.00: Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jazyku. 19.00: ín limba materná. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na materinjem jeziku (hor- vát). 20.30: Na maternjem jeziku (szerb). 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Auf Deutsch gesagt — 26/14 4.25—6.55, 21.00—23.00, 24.00 —0.10: Azonos a középhullámú műsorral. PETŐFI 4.30: Napindító — Zenés ébresztő. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben — Szentimentális latin-amerikai dallamok. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek— Időjárás. 9.05: Zeneszó. 10.55 Gordiusz plusz Öt perc tudomány. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.05: Napóra. 12.00: Asztali muzsika. 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Ami a káprázat mögött van. 13.30: Híres filmzenék. 14.00: Mindenki másképp csinálja ... — Közben: 15.00: Hírek — Időjárás. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek — Időjárás. 17.05: Napóra. 17.50: Samsung-játék. 18.00: A magyar rock archívumában: Az Első Emelet. 18.30: Helykereső — Szociálpolitikai magazin. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Kataposta. 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00: Fiók — A kötetlenek irodalma. 20.40: Zenés játékokból. 21.00: Hírek— Időjárás. 21.05: Blues — Albert Collins. 21.35: Október — Különös magazin a hónapról. 22.00: Rockpanoráma. 22.30: Wynton Marsalis együttese játszik. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10—4.20: Napforduló — Benne: 4.03: Cigánynóták. RTL PLUS 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.50: Owen Marshall (amerikaisorozat). Erkölcsi kérdés. 9.45: Gazdag és szép (amerikai sorozat). 10.10: Dr. Marcus Welby (amerikai sorozat). Kicsit más család. 11.00: Viva. 11.30: Családi párbaj — játék. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai (amerikai sorozat). 13.20: Kalifornia klán (amerikai sorozat). 14.15: A Springfield-sztori (amerikai sorozat). 15.00: Quincy (amerikai sorozat). Gyilkos hot dog. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó— játék. 17.30: Forró nyeremény. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők (NSZK-sorozat). 20.15: Kollégák — show-műsor. 21.15: Zorc (német sorozat). Középkorú férfi. 22.15: Robbanékony — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Törvény és rend (amerikai sorozat). Halálos koktél. 1.00: Borzasztó kedves család (amerikaisorozat). Haj és haj. 1.30: Quincy (ism.). 2.25: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.15: Robbanékony (ism.). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 " 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30: Szomszédok (ism.). 9.00: Hírek. 9.05: Újdonságok a moziban (ism). 9.20: Szív az adu (ism.). 9.45: Roy Black különlegességek (ism.). 10.35: Zöld a mező (ism.). 12.05: Szerencsekerék (ism). 12.40: A nap tippje. 12.45: Telebörze. 13.00: Hírek. 13.05: Telebörze. 13.35: Kaliforniai nap alatt (amerikaisorozat). Szakadás. 14.30: Szomszédok (ausztrálsorozat). Időpont a fényképésznél. Jane szeretné felbontani a szerződést, de fél a következményektől. Paul szerencsére tud segíteni. Felveszi a kapcsolatot Rosemaryvel. aki ismeri a kozmetikai gyár menedzserét. A szerződést most már lehet módosítani. 15.05: Hotel (amerikaisorozat). Kísértés. 16.00: MacGyver (amerikai sorozat). Pénzmosók. 17.05: Mindent vagy semmit — játék. 18.15: Bingo — játék. 18.45: Híradó. 19.00: Sport. 19.20: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Goliath a mélyben (amerikai film). 22.05: Dzsakarta (indonéz film). 23.50: Hírek, sport. 23.55: MacGyver (ism.). 0.50: Szökésben (amerikai krimisorozat). Mindennek két oldala van. 1.45: Műsorismertetés. PRO 7 5.00: Óriások bolygója (ism.). 5.50: Flipper (amerikai sorozat). A kísérlet. 6.15: Rajzfilmek (ism.). 7.50: Harttól Hartig (ism.). 8.40: Maxwell ügynökség (amerikai sorozat). Szerelem kerülő úton. 9.45: Inkább halott, mint élő (ism.). 11.35: San Francisco utcáin (ism.). 12.30: Bili Cosby- show (ism.). 13.05: Harry Fox esetei (amerikai sorozat). Nincs visszaút. 13.55: Tragacsparádé (ism.). 15.50: Harttól Hartig (amerikai sorozat). Pólóütők 16.40: Rajzfilmek. 18.30: Bili Cosby - show (amerikai sorozat). A szerelő. 19.00: San Francisco utcáin (amerikai sorozat). Csak 36 óra. 20.00: Híradó. 20.15: igy tökéletes (német filmvígjáték). 22.10: Éjféli telefonáló (amerikai sorozat). Az igazság Jennáról. 23.15: Az utolsó tangó Párizsban (olasz—francia film). 1.30: Hírek. 1.40: Az Angyal (ism.). 2.35: Hírek. 2.45: A vadász (ism.) 4.20: Hírek. SUPER CHANNEL 13.30: Hírek 14.00: Belföldi tudósítások. 14.30: „Fekete"-sorozat. 15.00: Egyveleg. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Bonanza (sorozat). 19.30: „Fekete"-sorozat. 20.00: Én, a kém (sorozat). 21.00: Belföldi tudósítások 21.30: Európai média. 22.00: Hírek. 22.30: Üzleti hét. 22.48: Piac- gazdaság, 23.00: Bizalmi ember (amerikai film). SZÍNHÁZ, MOZI, KTV, KISKUN TV Kecskeméti Katona József Színház: este 7 óra: NAPLEMENTE ELŐTT. Dayka Mar- git-bérlet. Városi mozi: fél 4, 3/4 6 és 8 órakor: OMEGA ZSARU. Színes, amerikai film, csak 16 éven felülieknek. Árpád mozi: 3/4 6 és 8 órakor: WAYNE VILÁGA. Színes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: KÉPESLAPOK A SZAKADÉKBÓL. Színes, amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Kiskunfélegyháza, Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ISTEN VELED, KIRÁLY! Színes, amerikai film, 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Stúdiómozi: 6 órakor: ŐRÜLT SZAFARI. Színes, mb„ dél-afrikai film. KTV: 9.00—10.00: KÉPÚJSÁG. 10.00—11.10: Kecskeméti Magazin ismétlése. 14.00-ig a SZÍV-TV produkciója. 14.00 —15.00: Tcleshop. 15.00— 15.10: Kecskeméti Magazin ismétlése. KISKUN TV: 05.00—19.00: KÉPÚJSÁG. 19.00 23.00: SZÍV-TV műsora.