Petőfi Népe, 1991. november (46. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-09 / 263. szám

PETŐFI NÉPE M * Ml • Sárga-bordó pöttyös blúzt és minisortot visel a manöken a zsorzsett mcgkötös szoknya és krepdesin kabátka alatt az Emanuel Ungaro kollekció párizsi bemutatóján. Ezt fogják a hölgyek viselni 1992 tavaszán, nyarán? Drogtan az olasz iskolákban általános iskolák negyedik osz­tályában további 13 ezer tanárt rövid időn belül kábítószer­szakértővé képeznek ki. Mind­erre azért van szükség, mert az olasz kábítószer-élvezők 70 szá­zaléka 25 évesnél fiatalabb. A múlt évben 1159-en haltak meg túladagolás miatt. Az új tanévtől 4 ezer drogta­nácsadó működik az olasz gim­náziumokban és reáliskolákban. A rendelkezés szerint 650 diákra jut egy felvilágosító tanár, aki kollégáival együttműködve ösz- szesen 10 millió fiatal számára szervezi a kábítószer-fogyasztás veszélyeit ismertető órákat. Az Nyulakat védenek a svájciak Élénk tiltakozást váltott ki svájci szervezetektől az a terve­zet, miszerint a helvét államszö­vetség alpesi útjain keresztül kerülne Olaszországba 800 ezer kelet-európai nyúl és ugyan­ennyi fácán — közölte az AFP. Az itáliai vadásztársaságok számára küldendő „célpont­vadak” teherautókon utazná­nak, ami a svájci állatvédők szerint már eleve állatkínzás. A svájci állatvédők ezért azt kö­vetelik a szövetségi állategész­ségügyi hivataltól, hogy tiltsa meg a decembertől januárig előrejelzett fácán- és nyúlszállí- tást. Tragédia a börtönben Ary Franco börtön egyik cel­lájába, állítólag azért, hogy fogolylázadást verjen le. A zárka tüzes kemencévé vál­tozott, amelyben valamennyi fogoly elégett. A szomszédos cellák lakói közül is többen súlyos égési sérülést szenved­tek. Ezerötszáz fokos hőséget gerjesztő vegyi anyaggal éget­tek halálra Rio de Janeiro-i börtönőrök 24 rabot — jelen­tette a DPA. A hivatalos vizsgálati eredmény szerint az egyik börtönőr vegyi anyag­gal — valószínűleg fehér fosz­forral — teli tartályt vetett az Miért több a bőrrákos? Az Antarktisz feletti ózonlyuk az idén eléri a 12,8 millió négyzet- kilométert. Az Egyesült Államok űrhajózási hivatala, a NASA vizsgálata szerint az ózonréteg el- vékonyodása az utóbbi három évben felgyorsult, s ez növeli a bőrrák gyakoriságát. Szovjet tu­dósok amerikai kollégáikhoz ha- . sonló eredményre jutottak. A Déli-sark fölé lőtt mesterséges holdjukon végzett mérések sze­rint a sztratoszférában augusztus elején az ózonkoncentráció még 200 Dobson-egység volt, két hó­Akár fülkéből, akár otthonról hívja a DISZKRÉT TAXIT 24-480 visszakapja a hívás árát! 'J) nappal később már csak 127. Nagy-Britanniában 1977 óta a férfiaknál 52, a nőknél 48 száza­lékkal nőtt a bőrrák megbetege­dések száma, amelyet az ózon­lyuk növekedésével hoz össze­függésbe Róna MacKie, a glas- gowi egyetem professzora. Ugyanakkor véleménye szerint ez csak az egyik magyarázat. A másik: az utolsó húsz évben Közép- és Észak-Európából so­kan utaztak a napos délre nyaral­ni, ahol úgy leégtek, hogy bőrük már-már „elrákosodott”. Diszkrét Taxi Egyesület ® 24-480,22-600 Név: Cím: Köszönjük, hogy velünk utazott! Ha a mellékelt szelvényt leadja (legalább 150 Ft értékű utazás esetén), a Diszkrét Taxi bármelyik gépkocsivezetőjének, a december eleji sorsoláson egy müncheni és egy bécsi bevásárlóutat nyerhet. 3096 BECKER-BAYER • Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kecskeméti Bútorstúdió Batthyány u. 21., tel.: 76/29-051 Kedves Vásárlónk! Nagy választékban kínálunk az Ön igénye szerinti színben és összeállításban exkluzív importbútorokat. Szeretettel várunk minden Kedves Vásárlót, aki ezen hirdetési szelvénnyel bútort vásárol boltunkban. Minden vásárlónkat nagy meglepetésben részesítjük. NE FELEDJE, MINDIG OLCSÓBB A DRÁGÁBB! 520 Megjelent a magyar Larousse Megjelent a magyar Larousse en­ciklopédia — a világhirű francia La­rousse magyar változatának — első kötete—jelentették be az Akadémiai Kiadó november 6-ai sajtótájékozta­tóján. A háromkötetes sorozat első darabja több mint ezeroldalas, a szó­cikkek huszonöt százaléka magyar vonatkozású kiegészítés. A könyv hatvanezer példányban jelent meg, kétharmadát már eladták. A sorozat következő darabja jövő év novembe­rében jelenik meg. Hegedűs Géza író, a kötet propagálója. PP 0 00 Szaloncukor Még négy hét, és a gyere­kek várhatják a piros palás- tos, süveges Mikulást, az­után már csak néhányat kell aludni, és itt a karácsony. A fenyőillatú, csillagfényes szeretet ünnepe, a legszebb az egész esztendőben. Meg­kezdődött az ünnepekhez tartozó vásár is, kicsit korán ugyan, de legalább nyugod­tan válogathatunk, hogy hozzátartozóink számára mi a legjobb, legolcsóbb aján­dék. Meglepő viszont a már kapható szaloncukor. Nem a megjelenése, hanem az ára. Az idén ugyanis nem súlyra hanem darabszámra árusítják néhol! A mártott konzum darabja 3,70, a gyorsan megkedvelt zselés 4,20. Tudom, egyetlen sze­met már csak azért is ven­nem kellett volna, hogy megmérjem, utána kiszámít­sam, mennyibe kerül félkiló- nyi belőle. Jóval többe, mint tavaly. A szaloncukor (is) szabadáras termék, a keres­kedelem csak ajánlott árat kap. A vevő pedig választ­hat: vagy vesz az idén sza­loncukrot, vagy nem vesz. Persze, nem ilyen egysze­rű a dolog, különösen ott, ahol kicsi gyerekek örülnek a bojtos végű papírba cso­magolt cukorkának, lopják szorgalmasan a fáról. Biztos, hogy az idén lé­nyegesen kevesebbet ve­szünk majd belőle. És biztos az is, hogy újév után majd leértékelve dobozszámra kí­nálják. Kivárják ezt a gyere­kek? Megértik? sei— A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos baleset Vadkerten Szerdán este, fél hat előtt pár perccel, két helybéli fiatalember karambolozott Soltvadkerten, a Dózsa György utca és a Tanács utca kereszteződésében. A bal­esetet a személygépkocsi vezető­jének, a 22 éves Sz. Zoltánnak a figyelmetlensége idézte elő, aki nem biztositott áthaladási el­sőbbséget a védett úton segéd­motor-kerékpáron közlekedő Sz. Károlynak. A 21 éves, vétlen motoros súlyos sérüléseket szen­vedett. Bűnügyek LAKÁSBETÖRÉSEK. Al­kulcs használatával jutottak be a tolvajok a hét elején Kiskun­félegyházán, a Teleki utca egyik lakasába. Aranytárgyakat, va­lutát és készpénzt vittek ma­gukkal több mint hetvenezer forint értékben. Szerdán is volt egy betörés Félegyházán, ráadásul innen is készpénz és arany tűnt el. A dr. Holló László utcában lakó ká­rosultat 22 ezer forint veszteség érte. Ugyanezen a napon Kecelen is álkulcsot használtak azok az ismeretlen tettesek, akik külön­böző lakásfelszerelési tárgyakat tulajdonítottak el a Homoksző­lő utcából. Az ellopott tárgyak értéke közel hetvenezer forint. Kecskeméten, a Pákozdi csa­ta utcában viszont már kifeszí- tefte valaki a lakás ajtaját. A betörő jelentős mennyiségű készpénzt és valutát vitt magá­val, a kár majd' hétszázezer fo­rint. KIFESZÍTETT AJTÓK. Betörők jártak szerdán éjszaka Baján, a művelődési ház raktá­rában. Könyveket és videoka­zettákat vittek magukkal, több mint 130 ezer forint kárt okoz­va ezáltal az intézménynek. PIACI KORKÉP Árak Kecskeméten (forint/kilogramm) Elő csirke Élő tyúk Vágott csirke Tojás (db) Tej (liter) Túró Burgonya Sárgarépa (csomó) Petrezselyem (csomó) Vöröshagyma Fejes káposzta Kelkáposzta Karalábé Karfiol Paradicsom 30—50 Káposzta 8—12 1 Zöldpaprika 20-45 Karfiol 40 88 Fokhagyma 90—110 Fokhagyma 100 92 Sütőtök 6—10 Vöröshagyma 20 170 Gomba 100—160 Cékla 20 5—6 Alma 20—35 Spenót 60 17 Körte 40—60 Saláta (db) 10 120—140 14 __15 Sz őlő 30-40 Fejtett bab 40 i 8—15 Szárazbab 110—130 Alma 20—30 Mák 110—140 Körte 30 12—20 Savanyú káposzta 35—45 Sárgarépa 20 15—20 Méz 220—280 Petrezselyem 25 8—10 A Zöldfa utcai piacon ma Paprika (db) 4—40 10—15 és vasárnap autóvásár lesz. Tojás (db) 5 6—10 Árak Kalocsán Szőlő 30 50—60 Burgonya 15—20 Dióbél 300 Nagybani piacok árai Kecskemét Budapest Zöldpaprika 30—50 40—50 Burgonya 14 14—16 Fokhagyma 90—110 90—100 Sárgarépa 10—12 14—30 Alma 22-35 15—35 Petrezselyem 15—18 20 Körte 40 45—50 Vöröshagyma 15—20 — Szőlő 25 -40 40—55 Fejes káposzta 7—10 7—12 Szárazbab 130—140 — Kelkáposzta 12—15 15—20 Mák 130—150 140— 150 Saláta (db) 7—12 — Karfiol — 35-40 Karalábé 6—8 5—10 Uborka _ 40—50 Paradicsom 25-40 60 Gomba — 100—160 BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató, Telefon: 28-777 1991. XI. 9-én, megrendelés sorszáma: 130 011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft, negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470.— Ft, egy áyre: 2940,— Ft. ISSN 0133-235 x NAPTAR 1991. november 9., szombat Névnap: Tivadar Napkelte: 6 óra 39 perc Napnyugta: 16 óra 16 perc Holdkelte: 9 óra 48 perc Holdnyugta: 18 óra 01 perc Várható időjárás ma estig: Eleinte változóan felhős idő várható, csapadék nélkül. Néhány órás napsü­tésre elsősorban a keleti országrészben számíthatunk. A délnyugati szél nap­közben megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általá­ban 9, 14 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszerva­tórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: November 7-én Kecskeméten a középhő­mérséklet 4,6 (az 50 éves átlag 7,0), a legma­gasabb hőmérséklet 10,4 fok volt. A nap 7,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 4,2, 14 órakor 10,5 fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 1,4 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1021,5 millibar — emelkedő — volt. November 7-én Baján a középhőmérséklet 4,0 (az 50 éves átlag 7,7), a legmagasabb hőmérséklet 9,8 fok volt. A nap 8,1 órán ke­resztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 0,0, 14 órakor 11,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,6 fok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1021,5 millibar — emelkedő — volt. Másnap Érsekcsanádon is ezt a módszert alkalmazták azok az egyelőre ismeretlen tettesek, akik késő este hatoltak be az óvodába, és eltulajdonították a 30 ezret érő videomagnót. KIFOSZTOTT TANYÁK. Több mint kétszázezer forint ér­tékű készpénzt és arany ékszert lopott el valaki Bócsán, az I. ke­rület egyik tanyájából. Mindez pedig november 6-án történt — napközben. Másnap is akadt dolguk bőven a rendőrségi technikusoknak. Kiskunhalason, az egyik aisóte- lepi tanyából ugyanis 24 ezer fo­rint értékű régiséget lopott vala­ki. TELEFONT LOPOTT. Nem bíbelődött a persellyel, hanem az egész készüléket magával vitte valaki kedden Bócsán, a postahi­vatal elől. A kiskőrösi üzemegy­séget ezáltal több mint negyven­ezer forint kár érte. LEFÜLELT ZSEBES. Rövid időn belül kézre kerítették a kalo­csai rendőrök azt a zsebtolvajt, aki szerdán este a Fortuna büfé­ben 300 ezer forintot emelt ki az egyik vendég zsebéből. A házku­tatás során azonban csupán száz­ezer forint került elő. —g — A komolyzene kedvelőinek A Nemzeti Filharmónia hangver­senysorozata hétfőn este kezdődik Kecskeméten, az Erdei Ferenc Műve­lődési Központban. Első alkalommal Carl Orff legnépszerűbb műve: a Car­mina Burana csendül fel a Budapesti Zeneművészeti Szakközépiskola ének­karának tolmácsolásában, Ugrin Gá­bor vezényletével. Decemberben Felle­gi Ádám zongoraestjére várják a zene­kedvelőket. Műsorán Beethoven leg­népszerűbb zongoraszonátái — az Apassionata, a Pathétique és a Mondschein — szerepelnek. Február­ban a MÁV Budapesti Szimfonikus hangversenyén Mendelssohn e-moll hegedűversenye és Dvorzsák; IX. (Új Világ) szimfóniája szerepel a program­ban. November 15-én, pénteken N 19 órától „ Nem bánok semmit sem " címmel Edith Piaf-sanzonest a Honvéd együttes műsora a repülőtéri helyőrségi klubban. Utána zene, tánc. N Jelentkezés 13-áig. 522f AKCIÓ RUHÁZATI BT. Holland és belga bálás áruk vására a kecskeméti technika házában nov. 11-én, hétfőn extra bálák csak 1 napig. Nyitva 7.30—13-ig. Bálabontás: 7.30 és 12 órakor. Vállfás árut is kínálunk! Jöjjön be hozzánk, megér/.^^ — SZABADSZÁLLÁSI HÍREK. A helyőrségi klubban hétfőn, novem­ber 11-én, 15 órai kezdettel természet­gyógyásznap lesz. Szerdán, 13-án, 20 órától humoros est lesz, Sass József, Éles István, Baranyi László és Halász László fellépésével. — ELŐADÁS AZ UFO-KLUB- BAN. Ufológia és művészet címmel tart előadást a kecskeméti Planetári­umban, ma 16 órától az UFO-klub vendége, Strohner József főiskolai ad­junktus. — TÁNCOSOK SIKERE. A Kecs­keméti Ifjúsági Otthon Grapevine táncklubja a Dunaújvárosban megren­dezett III. országos divattáncverseny rangos mezőnyében a show-tánc kate­góriában III., a show-formációkban pedig IV. helyezést ért el. i U, „ tr.i zf mucii ».xw­— HÍRŐS TRIÓ. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kecskeméti cso­portja november 12-én, kedden, 18 órakor klubdélután keretében hang­versenyt rendez a Jókai utca 15. szám alatt. Fellép a kecskeméti Hírős trió. Minden érdeklődőt szívesen látnak, a belépés díjtalan. — ÚJ GYÓGYSZERTÁRRAL gya­rapszik Kecskemét. A Rákóczi úton, a volt tapétabolt helyén kedden nyílik a város immár sokadik magánpatikája, a Rákóczi Patika. ' Csak óvatosan! Nyilatkozik az országgyűlési képvise­lő, ő, úgymond, mélyen optimista, ami további sorsunkat illeti. Mire én felka­pom a fejem a ritkaszép derűlátásán. Mert úgy vagyok vele, hogy a mélyen pesszimistát sem tudom elítélni az embe­riség mai viszonyai között, ha baljós jeleket észlelve nem perdül táncra örö­mében. Amikor az ország helyzete, a nép leg­többjének a sorsa olyan, amilyen, ami­kor már nemcsak jobb sorsra érdemes szomszédaink ölik egymást, de amikor már légterünket sértik, bombákat dob­nak házainkra, akkor a fene tudja, én nem tudok mélyen optimista lenni. Legfeljebb óvatos optimista. Am ezt vállalom. (V. M.) A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 45. lottójátékhét nyerő­számai a következők: 11, 15, 16, 38, 65. AJAKRÜZS Zsugoritól megkérdezik, miért vett barátnőjének születésnapi aján­dékul pont egy ajakrúzst. — Azért — feleli —, mert ez az egyetlen ajándék, amit kis részletek­ben, lassanként visszakapok tőle ... A Falutévé fífmm hétfőí adása Hétfőn reggel ismét kukorékol a kakas 5.47-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók több tételben, vidékközpontú lap­szemle, a faluvilág hírei, mindennapi agrárújdonságok. A TERVEZETT TÉMÁK: — Törvénytipp; — Kárpótlás Baranyá­ban; — Krakkóban jártunk; — A KA­KASHÁLÓZAT híreiből; — Márton- köszöntő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom