Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-05 / 234. szám
Erdészek útkeresőben Budapesten egyhetes tanácskozást tartottak a volt szocialista országok erdészeti szakemberei a FAO és az ILO erdészeti szekciója szervezésében, a Világbank támogatásával és részvételével. A tizenegy ország ötven képviselője egy napot Kecskeméten, illetve Bugacon töltött. A Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Juniperus parkerdészetében a privatizációs útkeresésről, annak eredményeiről hallhattak, majd Bugacon az erdőgazdaság oktatási központjában számítógépes bemutatót tekinthettek meg. A tanácskozáson egyébként melyen a szekció lengyel elnököt választott — osztrák, angol, német és skandináv szakemberekkel vitatták meg az erdőgazdálkodás piacgazdasági útját. Rend a lelke Vadkertnek Községszépítö brigádot hozott létre a soltvadkerti önkormányzat azzal a céllal, hogy a közterületek mindenkor rendezettek legyenek. Remélhetőleg, munkájukat nemcsak a helybeliek, hanem az átutazók is tiszteletben tartják. A társaság megalakítása a munkanélküliek számát is csökkentette. A városvédő • Ráday Mihály (Fotó: Szigeti Tamás) Szőkébb pátriánk megóvásra érdemes épületeinek érdekében sokszor felemelte már a szavát Ráday Mihály, a népszerű televíziós műsor szerkesztője. A kecskeméti belváros rendezéséről szintén szólt már a városvédő. Lapunk 6. oldalán közöljük azt a beszélgetést, melynek során az október 6-ai műsoráról is kérdeztük. A betegek érdekében Az amerikai kongresszus kötelezővé tette a gyakori AIDS-vizsgála- tot a műtéti beavatkozásokat végző orvosok és fogorvosok, illetve az azokban segédkező ápolók számára. A csütörtökön hozott döntés szerint az érintettek kötelesek közölni betegeikkel, ha a vizsgálat eredménye pozitív. A washingtoni kongresszus ugyanakkor elvetette a szenátusnak azt a javaslatát, amely börtönbüntetéssel sújtotta volna az előírásokat figyelmen kívül hagyó- kat. Az új rendelkezéseket az amerikai egészségügyi intézményeknek legkésőbb egy éven belül kell végrehajtaniuk. Magyar filmsiker Péter Klára —- a televízióban már vetített „Kegyelmesek” című filmjével nyerte el Los Angelesben a Nemzetközi Dokumen- tumfilm Szövetség (IDA) idei David Wolber diját. Erről a Színház- és Filmművészeti Főiskola értesítette az MTI-t. A neves amerikai filmművészekből álló zsűri 80 alkotás közül választotta ki Péter Klára dokumentumfilmjét. A fiatal alkotó aki az előző tanévben szerzett diplomát Kárpáti György és Vagyoczky Tibor posztgraduális osztályában — személyesen is részt vehet november 1-jén Los Angelesben az ünnepélyes díjkiosztáson. Gépkocsilopásért halál A Kínához tartozó szubtrópusi szigeten, Hajnan tartományban az elmúlt héten 16 autótolvajt végeztek ki — jelentette a Jogi Hírek című kínai lap csütörtöki száma. A Reuter által idézett forrás szerint az elítéltek gépkocsikat és motorkerékpárokat loptak, melyek egy része a sziget különleges gazdasági övezetében székelő tengerentúli kínai beruházók tulajdonában volt. Kínában csaknem hetente történnek kivégzések a bűnözők elrettentése céljából. Az ítélet végrehajtásának módja: főbelövés. , MA BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 234. szám Ára: 9,60 Ft 1991. október 5., szombat _______. _______________________________________________________________________ ________________________ O KTÓBERI Házunk tája 6. oldal Határstop, tízezer megállította! Péntek 8 órától kora délutánig már több mint 10 ezer külföldi állampolgárt küldött vissza a határőrség a megszigorított beléptetési feltételek miatt. A BM Határőrség szóvivője, Krisán Attila nem szolgált pontos adatokkal a határról visszaküldött külföldiek számáról, mint mondta, erre most nincs felhatalmazása. Csak annyit közölt, hogy a legtöbb külföldi, főként román állampolgárokat azért nem engedik be az országba, mert nem rendelkeznek a tartózkodáshoz szükséges pénzzel, illetve szabályos meghívólevéllel vagy a továbbutazáshoz szükséges okmányokkal. Pénteken Csengersimánál a román határőrök viszont 70-80 magyar állampolgárt küldtek vissza, mert nem volt náluk a beutazáshoz szükséges, hivatalos helyen beváltott legalább 2500 lej, illetve nem tudták felmutatni a zöld kártyát, amely autójuk biztosítását igazolja. Értesüléseink szerint a magyar —jugoszláv határ Bács-Kiskun megyei szakaszán a szokásos hét végi forgalom zajlik. Ebbe a kategóriába a szeszcsempészek össze- szedése éppúgy beletartozik, mint egy segélyszállítmány visszafordítása vámtörvényekre való hivatkozással . . . MDF-választmányi ülés Lakiteleken Az MDF Országos Választmánya ma és holnap ülést tart Lakiteleken, a megyei elnökök részvételével. Az ülésen elhangzottakról vasárnap 16 órakor tájékoztatják a sajtó képviselőit a Laki teleki Népfőiskolán. Tegnap esti érdeklődésünkre, hogy tulajdonképpen miről is lesz szó az ülésen, Kozma Huba elnökségi tag annyit árult el, hogy időszerű kérdésekkel foglalkoznak, s megerősítik az MDF korábbi politikai irányvonalát. A részletekről természetesen tájékoztatjuk majd olvasóinkat. AUGUSZTUS 1-JÉTŐL MEGEMELT FÖLDGÁZDÍJAK Ellenőrizhető a fűtőérték- mérés Antall a Fehér Házban Nagy örömömre szolgál, hogy Antall József miniszterelnökkel ismételten tanácskozhatok Jugoszláviáról, a térség kérdéseiről, és arról, hogyan halad a magyarországi demokratikus átalakítás - hangoztatta George Bush, aki tegnap fogadta a magyar miniszterelnököt a Fehér Házban. ARZENÁL A CSOMAGTARTÓBAN Őrizetbe vették a fegyverszállítót Légpuskákat, gázpisztolyokat, tőrkéseket, könnygázspray-ket, valamint nagy mennyiségű kispuska- és vadászfegyverbe való lőszert foglalt le a rendőrség csütörtökön este egy budapesti lakos autójából. Az arzenál a csomagtartóból került elő, azt követően, hogy hosz- szabb üldözés után megállították a gyanússá vált járművet. Az 52-es út és a szabadszállási bekötőút kereszteződésénél csütörtökön este tartottak járműellenőrzést a kecskeméti rendőrök. Szabadszállás felől nyolc óra előtt néhány perccel tűnt fel egy autó, melynek vezetője, látva a veszélyt, azonnal visszafordította a kormányt. A nagy sebességgel eliramodó után, persze, rögtön elrugaszkodtak a rendőrök is. Ki tudja, hogyan végződött volna a hajsza, ha öt-hat kilométer után nem adja fel a menekülés gondolatát az üldözött. Ekkor jött a meglepetés: a csomagtartóban elpakolt arzenál. így már nem kellett hosszasan vizsgálni azt sem, miért gondolta meg magát, s fordult vissza az ellenőrzési pont láttán a budapesti autós. A lefoglalt fegyverek a rendőrségre kerültek, miként oda került emberünk is. Pillanatnyilag őrizetben tartják lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanújával. Vérszín szegfűk • Kecskemét, Aradi vértanúk tere, az aradi vértanúk emlékparkja. Holnap itt is emlékeznek a hős tábornokokra, gyertyát gyújtanak, virágot, koszorúkat hoznak a tisztelgők. (Straszer András felvétele) O któber hatodika gyászos nap. Ha színnel jellemeznénk, fekete, illetve vérszín lehetne. Aradon kivégezték az 1848—49-es forradalom és szabadságharc tábornokait. Tizenhármán áldozták életüket a 142 évvel ezelőtti napon. Emlékezünk rájuk, őrizzük emléküket, tisztelgünk előttük. Évről évre mindig gyújtunk gyertyát. Amikor tehetjük, vérpiros szegfűt viszünk Aradra, a Kerepesi temető Batthyány mauzóleumához, az örökmécseshez, a 48-as emlékművekhez, hősök sírjaihoz, lakóhelyünk emlékparkjaiba, emlékoszlopaihoz. Tavaly zúgtak a harangok Aradon. Az ünneplő, tisztelgő emberek fellélegezhettek, végre közösen is megadatott az emlékezés az obeliszk mellett. Ökumenikus istentiszteletet is tartottak. Tizenhárom piros szegfű —- hányszor tizenhárom? — került az emlékmű tövébe. Este pedig gyertyák lángjai adták meg az ünnep fényét. Most is emlékezünk. A Petőfi Népe 5. oldalán október 6-ához kapcsolódó összeállítással jelentkezünk. Ami biztos: az augusztus elseje utáni gázóra-leolvasások nyomán már a megemelt földgázárat kell fizetni. Az átmeneti időszak után, október 1-jétől a Bács-Kiskun megyében illetékes Dégáz is a fűtőérték alapján számlázza majd a fizetendő díjat, teljesen új nyomtatványon és havonta. (Folytatás a 2. oldalon) KUTYÁS, FEGYVERES ŐRÖK A KEREPESI TEMETŐBEN Mi történt a Petőfi család sírjával? A budapesti Kerepesi temetőben nyugvó Petőfi család sírboltját szemmel láthatóan megbolygatták. Levették a bronzból készült sasfigurát, a tölgyfa koszorút formáló bronz architektúrát. A sír körül már-már kegyeletsértő rendetlenség, szeméthalmaz. Az utóbbi években nagy port kavaró Pető- fi-ügyre gondol először az ember, ha a családi sírbolt jelenlegi állapotát látja. Talán mégis megtörtént (megtörténik?) az összehasonlító vizsgálatokhoz szükséges csontmintavétel? Miért éppen most kellett felújítani a Petőfi család síremlékét? Valóban megadta az engedélyt Demszky Gábor budapesti főpolgármester Morvaiéknak a sírbontáshoz? Miért nem járul ehhez hozzá a Magyar Tudományos Akadémia? Talán a mostani sírrestaurálással pont kerül a Petőfi- ügy végére, ha a későbbiekben erre hivatkozva nem lehet majd megbolygatni az emlékművet? És ki fizeti a restaurálás költségeit? A kérdésekre, mint ígértük, a legilletékesebb, Triff Viktor, a Kerepesi temető vezetője válaszol, aki munkatársunktól azt kérdezte először: — Maga járt itt Trabanttal a minap? . . . (Folytatás a 2. oldalon) A PIAC MOZGATJA A HÚSÁRAKAT? Engedmény után emelés... Egy olvasónk meglepődött, amikor a minap a szokottnál többet fizettetett vele a hentes. Nyomban kérdőre vonta, ám a boltos készen állt a válasszal: mától emelkedtek a húsárak. A háziaszony a szerkesztőségbe telefonált, igaz-e a hír, vagy becsapták? A kérdésre a választ a 4. oldalon található írásban keressük. A kecskeméti Bajcsy-Zsilinszky utcai üzletben Beke Mihály hentes is elmondja a véleményét. riinnrrr'T1 htí " írwnrwnmiibuimí Tízen nyertek tízezret Köszönjük előfizetőink értékes tanácsait • Nem volt nagy ceremónia. A szerelőműhely udvarán adta át a tízezer forintos takarékjegyet Csonka Józsefnek, (jobb oldalról), lapunk főszerkesztője, dr. Lovas Dániel. T evelekből, telefonokból ^ tudjuk, hogy sokan várták már előfizetőink közül „Tízen — tízezret” címmel meghirdetett játékunk eredményét. Ezért a sorsolás után nem sokat haboztunk, hanem kocsiba ültünk, hogy az egyik közelben lakó nyertesnek személyesen vigyük el a tízezer forintot érő takarékjegyet. No, ezzel sikerült is alaposan meglepnünk Fülöpházán Csonka Józsefet, akit épp autószerelés közben találtunk. A fiatal gépkocsivezető ugyanis nem tudott róla. hogy felesége is visszaküldte a kérdőívünket. így azután kétszeres volt a meglepetés. Jó helyre került egyébként a pénz, mert Csonkáéit nemrég költöztek egy, a község határában lévő tanyába, a felesége pedig, akit nem találtunk otthon, épp állás nélkül van. Persze munka otthon is akad épp elég. Bizonyára jól jön a 10-10 ezer forintos nyeremény a másik kilenc szerencsés előfizetőnknek is, hisz tízen nyertek ezen a játékon. (A neveket a 2. oldalon találják.) Szerkesztőségünk is a nyertesek közé tartozik, mert a hozzánk érkezett ezernyi levélben sok hasznosítható észrevételt, javaslatot kaptunk olvasóinktól. Kérésünk, hogy szerkesszék velünk az újságot, visszhangra talált, a kérdőívek összegzéséről és a levelekből szerdát számunkban egészoldalas összeállítást közlünk. S még egy jó hír: hamarosan újabb pályázattal jelentkezünk, melyen minden eddiginél értékesebb ajándékokat sorsolunk ki előfizetőink között. V