Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-23 / 197. szám
ANKÉT A FOCIPÁLYÁN • KISKŐRÖSÖN MEGCÉLOZTÁK AZ NB II-T Labdarúgócsapat a Szponzor Kft-ben? Formájában nem szokatlan, de tartalmában mindenképpen újszerű randevút adott a Kiskőrösi Petőfi Spartacus labdarúgó-szakosztálya a szurkolóknak. Az NB III. Alföld csoportjának ezüstérmese szerdán a Kiskőrös —Soltvadkert előkészületi mérkőzés után, estébe hajló beszélgetésre várta híveit a körösi sporttelepen. Ehhez jó hangulatot teremtett a bajnoki főpróba, amelyen a helybeliek jóvoltából, hullottak a gólok, s miközben a játékosok többsége még zuhanyozott, Bartos Zoltán szakosztályvezető és Himer István edző a szurkolókkal „játszotta” a harmadik félidőt. A csapat mestere elmondta, hogy Mancsot a Vasasból, Hímért a Szegedi Dózsából, dr. Kovács Gábort a Békéscsabától, Ócsai Jánost a BVSC-től és Nagy Lajost a KTE-től végleg leigazolták, a szegedi Bárány átigazolását pedig további egy évre meghosszabbították. így kialakult a csapat 18-as kerete, amely Himér István edző szerint alkalmas lehet arra, hogy megnyerje a bajnokságot és a Miske példáját követve feljusson az NB II-be. A szomszédos Akasztóval való jó kapcsolat eredményeként idén is segítik a megyei I. osztályú együttest. Ezúttal öt játékosukat; Vadászit, Szabót, Filust, Szirjákot és Rációt adják kölcsönbe. Ezzel mindkét klub jól jár, mert a fiatalok a községi csapatban játéklehetőséget kapnak, s ezáltal biztosítják a továbbfejlődésüket. Biácsi Sándor személyében elismert szakember foglalkozik majd velük. Az akasztói csapat viszont ezekkel a játékosokkal megerősödve olyan „fekete ló” lehet, amely bármely ellenfelének feladhatja a leckét a bajnoki mérkőzéseken. A szakmai tájékoztatót követően a szakosztály vezetői bejelentették; a jövőben üzleti érdekeken alapuló Szponzor Kft.-t szeretnének létesíteni, amely • Himer István: „Szeretnénk megnyerni a bajnokságot.” 1,5-2 millió forintos alaptőkével kezdené meg működését, s a tiszta jövedelmét a labdarúgócsapat támogatására fordítaná. Ezáltal biztosítanák a sport zavartalan működését, s ugyanakkor mindenki által áttekinthető pénzügyigazdasági viszonyokat teremtenének. A mintegy százötven szurkoló érdeklődéssel fogadta a tájékoztatást, s minden bizonnyal segítik majd a szakosztályt, illetve üzlettársi kapcsolatot létesítenek az alakulandó Szponzor Kft.- vel. Bartos Zoltán szakosztályvezető kérdésekre válaszolva elmondta; a támogatásnak a lehető legszélesebb forTöbbször írtunk már róla, hogy a KSC labdarúgó-szakosztálya nehéz anyagi helyzetbe került. Az eladott labdarúgók vételára és a szakosztály melléküzemági tevékenysége, valamint a várható rendezvénybevétel mégis leheSZOMBAT LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Váci Izzó—Ferencváros, Vasas—Veszprém, 17 órakor. Videoton-Waltham—Pécs, 18 órakor. Kispesti Honvéd—Rába ETO, Haladás—MTK-VM, 19 órakor. NB III. Alföld-csoport: Gyomaend- rőd—KTE, 17 órakor. — Nem tudjuk, hogy az újonc Gyomaendrőd kikkel erősített és milyen játékerőt képvisel — mondta Adám István, a KTE szakvezetője. Az edzéseken a biztonságos védekezésből való gyors ellentámadásokat gyakoroltuk. Mindenképpen győzni szeretnénk, mert a nyitó- mérkőzésen megszerzett 2 pont jó hatással lehet a játékosok önbizalmának növelésére. A csapatból munkahelyi elfoglaltsága miatt hátai hiányzik, de remélem, hogy csak átmenetileg, mert a játékára nagy szükség lenne. Megyei II. osztály, Északi csoport: KTK—Orgovány, 17 órakor. Megyei III. osztály, Déli csoport: Felsőszentiván—Madaras, 17 órakor. Északi csoport, kezdés 17 órakor: Szalkszentmárton—Dunavecse, Izsák II.—Kunszentmiklós, Fülöpszállás— Tass, Kunpeszér—Szabadszállás. NB Il-es serdülőbajnokság: Hatvan —KSC I., KSC II. (Miske)—DVSC, 11 órakor. NB H-es ifjúsági bajnokság: Hatvan—KSC I., KSC II. (Miske)— DVSC, 12.30-kor. KÉZILABDA NB Il-es férfimérkőzés: Lajosmizse —Ercsi Kinizsi, 18 órakor. NB Il-es női mérkőzés: KTE— Székkutas, 16 órakor. MOTOCROSS Országos bajnoki futam: Kecel, 10 órától szabadedzés. 13 órakor 80 kernes junior OB-futam, 12—16 évesek részére; 150 kem-es, harmadosztályú OB- futam, ahol a következő keceli versenyzők indulnak: Kovács P., Földvári G., Győri J. és Kovács K.; 250 kem II. osztályú OB-futam, 18 órakor eredményhirdetés. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB 1-es mérkőzések: BVSC—Tatabánya, DVTK—Siófok, 17 órakor. Zalaegerszeg—újpest, 19 órakor. NB II. Nyugati csoport: Bajai FC— Dorog, 17 orakor. belépő, csak'belépővet tővé teszi, hogy labdarúgócsapata megkezdheti szereplését az NB II-ben. Mivel a sportágnak minden forintra szüksége van, ezentúl csak az ’OTSH, az országos szakszövétség, illetve a klub elnökségének és a szakosztály veHÉT VÉGI ELŐZETES Kincses Viktor, a bajaiak mestere a felkészülést igen sikeresnek mondta: — Bizakodva tekintünk az új bajnokság elé. Vidák kivételével minden játékos egészséges. A Dorogot szakmai berkekben nagyon jó csapatnak tartják, éppen ezért kettőzött erővel készülünk. Egy jó indulás létfontosságú, ha a jövőnkre gondolok. Nagyon szeretném kérni a közönséget, hogy segítse át a csapatot biztatásával a mérkőzés esetleges holtpontjain. Az már biztos, hogy Szabó László, az új kapus behívója birtokában is kezdő lesz. Egy kérdőjel van még bennem az utolsó edzőmérkőzések csapatához viszonyítva. Nem döntöttem el, hogy a középpályán Lászlót vagy Vén Csabát szerepeltetem. Morvái Tamás, a BFC középhátvédje is bizakodó hangulatban van: — Szeretnénk megismételni a tavalyi szép sikert. Ehhez mindenféleképpen jobb rajtot kell vennünk, mint az elmúlt bajnoki évben. Izgalmunkat kicsit fokozza, hogy nem nagyon ismerjük a Nyugati csoportot, ezért óvatos taktikát kell választani. Úgy érzem, hogy az új fiúkkal erősödtünk, ezért győzelmet várok a vasárnapi mérkőzésen. Keleti csoport: KSC—Hatvan, Miske—Debreceni VSC, 17 órakor. — Nincs még minden átigazolás tisztázva, nem állt még teljesen ösz- sze a kép a vasárnap pályára lépő csapatot illetően — mondta Lo- sonczy László, a KSC edzője. — Pauk, Fekete és Torbavecz sérült, rájuk biztos nem számíthatok. Van még három napom, hogy eldöntsem, kit szerepeltessek a kezdő tizenegyben a Hatvan ellen. Úgy hallottam, hogy a Heves megyei gárda 4-5 jó játékost — köztük azt a Móznert, aki valamikor Kecskeméten is focizott — igazolt. Jó mérkőzést, szoros eredményt várok. Miskén óriási érdeklődés előzi meg a bajnokság rajtját. A szurkolókat gazdag program várja. Délután 14 órakor a megyei III. osztályban induló Miske II. gárdája a Foktő csapatát fogadja, 16 órakor DOROGI KARMESTER A MISKEI FOCIKARBAN Gabala kellemes meglepetést ígér a szurkolóknak A bravúros NB 111-as menetelés után nem sok ideje maradt a miskei labdarúgócsapatnak az ünneplésre, hiszen az Alföld csoport korábbi bajnoka ezen a hét végén már NB Il-es pontokért lép pályára. Az új feladat nemcsak új játékosokat szólított csatasorba, az edzői kispadon is változás történt; Gabala Ferenc irányította az együttes felkészülését. — Negyvenegy éves leszek szeptemberben — mondta bemutatkozásként, majd így folytatta: — Dorogon ismerkedtem meg a labdarúgással, s kalocsai katonai szolgálatomat kivéve mindvégig ott is futballoztam. Anyaegyesületemmel megjártam az NB I-et, s nyolc évig az NB I. B-ben is játszottam. 1977 őszén eltört a lábam, s ezért a következő évben már edzőként kezdtem dolgozni. Palicskó Tibor pályaedzője voltam, később pedig az NB Il-es csapatot edzettem. — Legutóbb Sárisápon edzősködött, a megyei bajnokságból NB III-ba segítette az együttest, miért hagyta ott korábbi csapatát? — Nem szeretném ha nagyképűségnek tűnne, de többre tartom magam az NB III-nál. Ezen kívül pedig szakmailag érdekel az NB II., a bizonyítási lehetőség. Ebben közösek az érdekeink a játékosokkal, hiszen ha eredményesen szerepelünk, további lendületet adhat a pályafutásunknak. — Hogyan került éppen Miskére? — Először az Árvái Ferenc festőművésszel való beszélgetés közben vetődött fel, s amikor később a miskei vezetőkkel is tárgyaltam, megállapodtunk. Ebben szerepe volt annak is, hogy a családi hátterem — a nagyobbik fiam leérettségizett, a kisebb a Honvédban játszik — lehetővé tette, hogy elvállaljam a feladatot. — Milyen teljesítményt vár csapatától? — Elég egyértelműnek tűnik, hogy az élmezőny helyei foglaltak, ezért nagy lesz a harc a további helyezésekért. En mindenképpen azt szeretném, ha a csapatunk úgy maradna benn az NB II-ben, hogy ne legyenek kiesési gondjai. A bajnokság mezőnye olyan, hogy itt senki sem mehet biztosra, • Gabala Ferenc: „Szakmailag érdekel az NB 11., a bizonyítási lehetőség.” ezért mi is mindig konkrét feladatra készülünk. Remélem, sikerül majd kellemes meglepetést is okozni szurkolóinknak. — banczik — Fekete László, a magyar Toldi, a világ 5. legerősebb embere tart bemutatót. Az NB II-es mérkőzés szünetében Buzánszky Jenő és Hidegkúti Nándor, az aranycsapat tagjai dedikálják a miskei műsorfüzetet. A csapat hétközi edzőmérkőzésen 1—1-es döntetlent játszott az NB III-as Fajsszal. A gólokat Szed- lacsek, illetve Margit (11-esből) szerezték. Sajnos, a találkozón Palásti megsérült, de az edző bízik benne, hogy vasárnapig rendbe jön. Az élvonalból kiesett, nagy múltú Debreceni VSC ellen már egy döntetlennek is nagyon örülnének a miskei sportbarátok. NB III. Alföld-csoport: Kiskőrös— Hódmezővásárhely, Makó—Fájsz, 17 órakor. — Várakozással tekintek a bajnokság elé — mondta Rónai Sándor, az újonc Fájsz edzője. — A játékosok a felkészülés és az előkészületi mérkőzések során jó benyomást tettek rám, ezért bizakodó vagyok. Az ellenfelünket, a Csongrád megyei bajnokot nem nagyon ismerjük, ennek ellenére a két pontra szerintem még idegenben is jók vagyunk. Hétközben Miskén játszottunk egy edzőmérkőzést. Valószínű, hogy az ott pályára lépő játékosokat szerepeltetem vasárnap is. Megyei 1. osztályú bajnokság, kezdés 17 órakor: Tiszakécske—Mélykút, jv.: Kara. Kerekegyháza—Kiskunhalas, jv.: Farkas. Lajosmizse—Kalocsa, jv.: Kiss I. Harta -Soltvadkert, jv.: Tumó. Helvécia—Akasztó, jv.: Ignácz. Jánoshalma—Bajai Tsz SK, jv.: Kecskés. Bácsalmás—Kiskunfélegyházi Honvéd. Megyei II. osztály, Északi csoport, kezdés 17 órakor: Lakitelek—Tiszaal- pár, Kunszentmiklós—Vaker SE, He- tényegyháza—Imrehegy, Csengőd— Kunszállás, Dunaegyháza—Csólyos- pálos, Kiskunhalasi Spartacus—Tab- di, Kiskunmajsa—Jakabszállás. Déli csoport, kezdés 17 órakor: Kele- bia—Bátya, Gara—Homokmégy, Ámor Harka „Y” SC—Dusnok, Szak- már—Nemesnádudvar, Katymár— Hajós, Császártöltés—Vaskút, Nagy- baracska—Tompa, Kecel—Kunbaja. Megyei III. osztály, Déli csoport, kezdés 17 órakor: Bácsborsódi Medosz Rajt a megyei III. osztály bajai csoportjában Botránnyal kezdődött A Bácsborsódi Tsz—Csikéria mérkőzés 40. percében, egy vendégszöglet megítélése után, a hazaiak játékosa, Gumpl, hanyattlökte Vágó játékvezetőt, aki az eset után lefújta a mérkőzést, 0—0-as állásnál. A szerdai fegyelmi bizottsági ülésre sem a bírói jelentés, sem Vágó játékvezető nem érkezett meg. A fegyelmi bizottság ezért nem tudta megállapítani a kiállítás és a mérkőzés megszakításának tényét, az új eljárásra jövő szerdán kerül sor. A játékvezető az új versenykiírás szerint szabálytalanul magával vitte a kiállított játékos tagkönyvét. További eredmények: Kisszállás—Dávod 1—I, Bátmonostor—Tataháza 3—2, Hercegszántó—Rém 4—2, Madaras—Bácsbokod 4—1, Szeremle—Felsőszentiván 1—3 (a mérkőzést Felsőszentivánon játszották a szeremlei pálya használhatatlansága miatt). Bácsalmás—Oldboys-Csávoly 3—2, Csátalja—Bácsborsódi Medosz 9—0. Balatoni úszóversenyek A magyar tenger partján üdülő sportbarátok a hétvégén próbára tehetik erejüket, ekkor rendezik meg ugyanis az 1000 méteres balatoni úszóversenyt és a Balaton-átúszó országos bajnokságot. Szombaton Siófokon a móló melletti úgynevezett nagystrandon 13.30 órakor rajtol az 1000 méteres viadal mezőnye. Jelentkezni a helyszínen lehet 11 órától 13.15 óráig, a nevezési díj felnőtteknek 50, gyerekeknek 30 forint. Az első három helyezettek a Schöller-Budatej K.V. ajándékcsomagjait vehetik át. A Balaton-átúszó bajnokság mezőnye 12 órakor a balatonfüredi hajóállomáson ugrik vízbe, a résztvevőkre a Bala- tonfüred—Siófok közötti 13 kilométeres táv megtétele vár.-Bácsalmási OB, Csávoly—Szeremle, Bácsbokod—Hercegszántó, Rém— Bátmonostor, Tataháza—Bácsborsódi Tsz SK, Csikéria—Kisszállás, Dávod —Csátalja. Kalocsai csoport: Miske II.—Foktő, 14 órakor. Dusnok II.—Solt, úszód —Borota, Dunapataj—Dunaszentbe- nedek, Géderlak—Öregcsertő, Sükösd —Érsekhalma, Újtelek—Érsekcsanád. Északi csoport, kezdés 10 órakor: Bocsa—Kecel II., Apostag—Dunate- tétlen, Soltszentimre—Kerekegyháza IL KÉZILABDA NB Il-es női mérkőzés: Jánoshalma —Soltvadkert, 10 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Kecel—Szegedi Pincegazdaság, 10.30-kor. A keceli kézilabdázók a különböző korosztályos bajnokságokban már évek óta jó helyezéseket érnek el. A tavalyi bajnokságban a felnőtt gárda is remekül szerepelt, az első helyen végzett és vasárnap újoncként mutatkozik be az NB II-ben. A kizárólag keceli játékosokból álló együttes elé a szakvezetés nem csupán a bentmaradást tűzte ki célul. Szeretnék, ha a Kecel jó középcsapattá válna, ehhez azonban a pénzügyi feltételeket is meg kell teremteni. Folyamatban van a „Kecel Kézilabdázásáért" alapítvány létrehozása, amellyel az NB Il-es csapatot és az utánpótlást szeretnék támogatni. Egyébként a 14 NB Il-es együttes közül csak három vállalta, hogy ifjúsági csapatot indít, ezért a keceli fiatalok a megyei bajnokságban állnak majd rajthoz. MOTOCROSS Országos bajnoki futam és Pintér Müvek Nagydíj; Kecel, 10 órakor szabadedzés. 13 órakor 80 kem-es serdülő OB-futam, 8—12 évesek részére; 125 kem-és II. osztály OB-futam, ahol a keceliek közül Vörös A., Kelemen I. és Péli J. indul; II. Pintér Müvek Nagydíj nemzetközi meghívásos pénzdíjas futam. 18 órakor eredményhirdetés, utána tombolasorsolás. TENISZ Női amatőr verseny: Kecskemét, 623. ipari iskola pályája, Bethlen krt. 15., délelőtt 9 órától. RÖVIDEN • A megyei labdarúgószövetség utánpótlás bizottsága augusztus 29-én, 10 órától megyei kiválasztót rendez az országos serdülő C válogatottba. A Széktói Stadionba azokat az igazolt és még nem igazolt, de tehetséges fiatalokat várják, akik 1978 augusztus 1. után születtek. • Szelíd Kupa sportversenyeket rendeztek, amelyen női kézilabdában a Dusnok végzett az élen, megelőzve Dunapataj és Dunatetétlen együttesét. A férfiak sorrendje: 1. Dunapataj, 2. Kalocsa, 3. Dunatetétlen. A körmérkőzéses labdarúgótorna utolsó fordulójának eredményei: Dunapataj—Géderlak 2— 1, Szakmár—Homokmégy 1—1. A végeredmény: 1. Dunapataj, 2. Szakmár, 3. Homokmégy, 4. Géderlak. • Több rangos sport- rendezvény lesz Kalocsán augusztus 14-én Piros Arany Kupa női röplabdatornára kerül sor, szeptember 21-én, a Paprika Napok keretében pedig kiskunhalasi közreműködéssel, kilenc sportágban rendeznek versenyeket. SZIGORÍTOTTAK A DOPPINGSZABÁLYON 1993-tól kétévenként atlétikai világbajnokságok A Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 38. kongresszusának második, egyben zárónapján úgy döntöttek, hogy 1993-tól már nem négy-, hanem kétévenként rendezik meg a sportág legnagyobb seregszemléjét, a szabadtéri világbajnokságot. Gyulai István, az IAAF tanácsának magyar tagja, a szövetség szóvivője jelentette be, hogy két évvel Tokió után s eggyel a barcelonai játékokat követően Stuttgart a következő vb házigazdája. A kongresszus második munkanapján 135-cn vettek részt a fontos szavazásban, s közülük 131-en a világbajnokság menetrendjének megváltoztatására voksoltak. Ezek után Stuttgartnak igazán könnyű dolga volt, hiszen az 1993-as vb-re csak a német város, az 1986. évi atlétikai ÉB házigazdája pályázott. Az is eldőlt, hogy 1995-ben Göteborg fogadja a világ legjobb atlétáit: ez a város is vetélytárs nélkül érdemelte ki a megbízatást. A versenynaptár bővülése együtt jár azzal, hogy 1993-ban nincs értelme a Világ Kupa megrendezésének, ezt az eseményt egy évvel korábban kell lebonyolítani. A kijelölt rendező, Havanna nevében Alberto Juantorena, az IAAF kubai tanácstagja úgy nyilatkozott, hogy országában az időpontváltozás aligha okozhat fönnakadást, azaz 1992 októberében, nem sokkal a barcelonai versenyek után, Kuba kész a VK lebonyolítására. Egyes hírügynökségi jelentésekből kiderül, hogy a szabadtéri világbajnokságokat „sűrítő” programváltozás mintegy 80 millió dollárral gazdagítja a nemzetközi szövetséget, közvetve pedig annak tagországait. Említést érdemel, hogy a kongresszusi szavazást az IAAF tanácsának augusztus 28-ai újabb ülése erősíti meg, az itt született döntés azonban csak formálisnak tekinthető. A nap második szavazásában már csak 119 küldött vett részt. Ekkor a doppingszabály szigorítása került napirendre, s 102 szavazattal 12 ellenében, öt tartózkodás mellett úgy határoztak, hogy ezentúl az anabolikus szteroid szedésén ért atlétát már az első kihágásnál az eddigi kettő helyett négy évre tiltják el. A visszaesőkre örökös eltiltás vár. Figyelemre méltó, hogy a kongresszus megszüntette a szexvizsgálatok gyakorlatát, mivel továbbra sincs támadhatatlan tesztelési módszer. A női nemiségi próba alól így hát a tokiói vb hölgy szereplői is felmentést kaptak. máit teremtik meg. A minimum, amit elvárnak, hogy a szurkoló nem a kerítésen vagy a jegykezelő lefizetésével lépjen be a pályára, hanem jegyváltóként, a főkapun. Aki pedig ennél is többet tehet, annak nyitott a baráti kör, valamint a kft. A bajnoki nyitány küszöbére rendeződött a városi sporttelep sorsa is. Ennek gondozását az önkormányzat vállalta fel, ezen kívül pedig a múlt évihez hasonló összeggel, mintegy 700 ezer forintos támogatással járul hozzá a labdarúgócsapat működéséhez. Banczik István zetőinek igazolványa jogosít díjmentes -WérkőzésftílegatáSfa. S az ilyen belépők tulajdonosai az egyes számú kapun léphetnek a stadionba. A klub és a szakosztály kéri egykori sportolóit, sportvezetőit, sportbarátait, értsék meg, hogy az őszi bajnoki idényben már nem engedélyezheti a stadionba való díjtalan belépést. Vasárnaptól tehát; belépő — csak belépővel!