Petőfi Népe, 1990. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-10 / 108. szám

1990. május 10. • PETŐFI NÉPE • 5 BORJÚT FOGTAK A HALŐRÖK A horgászoknak sem kell „vízfej” A megyeháza tanácstermének előcsarnokában küldöttközgyűlésre gyülekeznek a horgászok. Hatvannégy egyesületből várják őket, hogy saját dolgaikról döntsenek. De úgy jönnek, mintha fog­húzásra szólna a meghívó (a küldöttek fele meg sem jelenik). Az érkezettek, várakozók azonban nem töltik értelmetlenül az időt: arról cserélnek véleményt, aminek lényegét a fórum előtt kellene megvitatni. De hát jó magyar szokás szerint a teremben ünneplőt öltenek a gondolatok. Lehet, hogy sokszor ezért is maradnak megoldatlanok a hétköznapi dolgaink? Szóval, nem töltjük haszontalanul az időt; mert éppen attól kell megtámaszkodnom, amit Erdélyi József, a Mohosz megyei intézőbizottsága halőri csoportjának a vezetője mond Fehér Géza nyugal­mazott megyei rendőrkapitánynak. „Az elmúlt hé­ten, az egyik este lesben álltunk a Burján — a Kiskunsági-főcsatorna holtága (a szerk.) — mel­lett, s látjuk ám, hogy ketten osonnak a sötétben, de a vállukat rúd nyomja, visznek valamit. Amikor rájuk szóltunk, ledobták a terhet, és úgy futottak, ahogy a lábuk bírta. Legnagyobb meglepetésünkre egy borjút akartak ellopni a gazdaságból. A kö­vetkező éjjel meg egy szakmailag kiváló halőri csoportot értünk tetten, amely hálóval, szakszerű­en lekerített egy részt a holtágon. Csak úgy nyüzs- gött az ívásra összegyülemlett hal a hálóban. Őket elfogtuk, és reméljük, hogy megkapják méltó bün­tetésüket.” Azután az elmúlt hét fekete krónikája folytató­dik az ülésteremben az év történéseivel. Tóth Fe­renc, a fegyelmi bizottság elnöke restelkedve men­tegetőzik: csak öt jogerős megyei fegyelmi határo­zat érkezett hozzá, amelynek alapján az lehet a benyomás, teljes a rend, a sportszerűség a megyé­ben, akár a fair play díjat is megpályázhatnánk . . . Ha nem tudnánk, hogy az elmúlt évben hatvanhét jogerős határozat született a különféle szabályta­lanságok hatására. Csak a Kiskunsági-csatornán 128 szabálysértési feljelentést írtak a halőrök, és ebből hetvenötöt megyén kívülre továbbítottak. Azóta pedig nem javult, hanem romlott a helyzet. Közben az is kiderül, hogy gondolataink nem­csak éjszaka, de napközben is a hal körül forog­nak. Mert csaknem mindenáron fogni szeretnénk, ha már egyszer fizettünk ... A legszerényebb lehe­tőségeket kínáló jegy ára is komoly összegre rúg, arról nem is beszélve, hogy a pecásnak utaznia is kell a.vízpartig, meg vissza. És mindez még nem is garancia a halfogásra. Mert mi történik akkor, ha időjárási front, vagy a kilencvenkilenc más ok mi­att a deltás pontyok rá sem szagolnak a felkínált csalira? Egy kecskeméti horgász kiszámolta, hogy minimum 5-600 forintjában van egy kiló kifogott hal. Ha mindezt a piacon fogja meg, legfeljebb száz forint, de hát az élvezetet is meg kell fizetni. .. A horgászat azonban nem kötelező, legfeljebb az egészség megóvása, a regenerálódás miatt kény­szerül az ember a természetbe. S ha már ott van ... Szóval, van, aki kárt és főként gondot okoz azok­nak a lelkiismeretes társadalmi munkásoknak és főállású horgászvezetőknek, akik a fegyelem, a rend betartásán őrködnek. S, szerencsére, még ők vannak többségben, de hát az eredményességről, a jóról minek is beszélni, az természetes, a rossz pedig kínálja a vitát, s a tudósító is hajlamos rá, hogy hagyja magát befolyásolni mindazzal, amin változtatni kellene, s megfeledkezik az eredmé­nyekről. Szóval mindarról, ami miatt a mai helyzet kiala­kult. Mert lopni is onnan lehet, ahol van. Tiz évvel ezelőtt hiába hálózták volna a megye legtöbb hor­gászvizét, nem biztos, hogy megtérült volna a háló­húzás. Manapság már a legtöbb horgászkezelésű víz intenzív (a halsürűség meghaladja a hektáron­kénti 200 kilogrammot) és többmilliós értéket kép­visel. A jó halasvizek pedig nemcsak a szabályokat tisztelő horgászokat vonzzák, ezért több gondot okoz a halállomány megóvása, a vízpart rendben tartása. Az egyesületek azonban a legtöbb helyen jó gaz­dái a közös vagyonnak. Jórészt ennek tulajdonít­ható, hogy megyénk mintegy húszezer horgásza több mint 20 kilogrammos átlagfogással zárhatta az elmúlt évet. Az eredmények bűvöletében azon­ban nem lehet negállni. A tagság további horog­érett halat, kedvezőbb fogási feltételeket követel közvetlen vezetőitől. A demokratizmus nemcsak a nagypolitikában nyitotta tágabbra a lehetőségek kapuját, hanem a jövőjéért aggódó egyesületi tag­ság körében is. S ez széles körű véleménynyilvání­tással jár, ami a megyei vezetőkön keresztül az országos szövetségig gyűrűzik. Jelenleg is folyik a vita arról, hogy milyen legyen az egyesületek önál­lósága, szükség van (tesz)-e megyei szövetségre, országos testületre. Egyelőre csak az tűnik biztos­nak, hogy „vízfej” egyik fórumon sem kell, de a szakmához értő, a tagság érdekeit méltóképpen képviselni tudó és akaró szakemberekre szükség van. És ilyenek szép számmal akadnak Bács-Kiskun negyében (is). Banczik István KITÜNTETETTEK Hosszú időn át végzett munkájuk eredményeként Horgászsportért kitüntetést kaptak: Németh Emil (Baja), dr. Ivanics Lajos (Soltvadkert—Kiskőrösi Petőfi HE), Erdélyi József (Mohosz megyei IB). Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetést vehetett át: Cséri János (Katymár), Marosvári József (Ha­jós), Zohoki Mihály (Tiszakécske), Varga György (Baja), Walter Péter és Banczik István (Kecske­mét). Az elismeréseket dr. Tahy Béla, a Magyar Orszá­gos Horgász Szövetség titkára adta át a horgászok Bács-Kiskun megyei küldöttközgyűlésén. Akkor tudtam meg, hogy • Harkovba hoztak bennün­ket. Ott volt egy gyűjtőtábor, a Holodnája Hóra, a „Hideg Ma­gaslat". A magas vagonok gá­tolták leszállásunkat, mert meggémberedett végtagjaink nem akartak engedelmeskedni. Ennek következtében sokan ki­szállás közben elestek, és ahe­lyett, hogy segítettek volna az őrök, még nehezítették is. Sike­rült leszállnom, és talpon ma­radnom. Ami azt erősítette meg, hogy én még nem vagyok annyi­ra legyengülve, mint a nálamnál erősebbnek látszok. Ennek örül­tem, mert úgy éreztem, még va­lamennyire bírom magam. Egy teherautóra negyven em­bert helyeztek el és tíz fegyve­rest. Sokáig tartott Harkov ut­cáin az út. Néptelen utcákon mentünk át, sehol egy üzlet vagy olyan épület, ahol valamit is árusítottak volna. Az utcákon csak egyenruhába öltözött em­berek jártak, vagy idősek, eset­leg gyerekek. De mindegyik, aki látta a menetet, úti célját meg­változtatva, hátra sem nézve, folytatta útját. A harmadik te­herautón voltam, utánunk még nagyon sokan jöttek. Próbáltam megszámolni, de nem tudtam. Negyvenhárom teherautót szá­molhattam meg, de lehetett több is, kevesebb is. Senkinek az ar­cát nem lehetett látni, mintha alvajárók leitek volna... Az egyenruhások között is sok le­hajtotta a fejét, vagy irányt vál­toztatva haladt tovább úti célja felé. Senkit nem láttam nevetni, nem csodálkozott senki a menet láttán. Mintha megszokták és természetesnek tartották volna. Mindennapi, megszokott lát­vány volt részükről. Észrevet­tem, hogy a kapualjakból, az ablakok függönyei mögül néz­nek bennünket. Utunk céljához közeledve, elnéptelenedett utcák árulkodtak, hogy hamarosan megérkezünk. Felvetésem való­ban engem igazolt. Szorongás fogott el, lelkem úgy remegett, hogy alig tudtam uralkodni ma­gamon. A Hideg Magaslaton megállt a transzport, hogy befogadja re­ményüket vesztett embereket, hogy szétzúzott emberi sorsokat még jobban szétzúzza, i Ahogy az autóról leszálltunk egyenként, egyiket jobbra, má­sikat balra osztották szét. Mi­kor tíz ember megvolt mind a két oldalon, elvezettek bennün­ket egy emeletes épület felé. Ott átmotoztak, még a fenekünkbe is benéztek. A cipőfűzőt, derék­szíját elszedték. Az értékesebb holmikat leltárba vették. Min­ket a fürdőbe, a ruhákat a fer­tőtlenítőbe vitték. Úgy álltunk ott, mint az ázott ürgék, mikor kiöntötték őket. Többségben csak csont és bőr volt az embe­reken. Mágampn is végignéz­tem, sajnáltam saját magamat, de még elég tűrhető állapotban voltam. Fürdés után viziten es­tünk át, és irány a hosszú folyo­só! Minden ajtó előtt megáll­tunk, és minden ajtón egy em­bert engedtek be. Mikor a cella ajtaja becsukódott mögöttem, belépve a szobába, amely olyan 20 méter hosszú lehetett, meg­rezzentem. Álltam az ajtóban, mozdulni sem bírtam, akárho­gyan is akartam. A cella mind­két oldalán a földön emberek feküdtek. A cellában levők körülfogtak. Faggatni kezdtek, amiből én egyetlen szót sem értettem, hir­telen nem tudtam felfogni az idegen szavakat. Legnagyobb részük lengyel volt. Megkérdez­tem, van-e magyar? Egy sem volt. Németül, oroszul, angolul özönlöttek felém a kérdések. Aki németül szólt hozzám, feléje fordultam és mondtam, hogy egy keveset értek németül. A lengyelek legnagyobb része tudott németül. Mindjárt maguk mellé vettek és körülültek tö­rökülésben és faggatni kezdtek. Zöldül a petrezselyem az aranyhomokon A Szabadszállási Aranyhomok Termelőszövetkezet elég gyönge talajon gazdálkodik. Kevés az aktív dolgozójuk, ezért idényjelleggel borsodi és lengyelországi vendégmun­kásokat is foglalkoztatnak, akik most szőlőt kötöznek. A szántóföldeken túlvannak a vetés dandárján. Ter­melnek búzát, kukoricát, napraforgót, árpát, rozsot, ta­karmánynövényeket az állatállományuknak. Tartanak szarvasmarhát, juhot, sertést. Az év eleji bárányexport- jük jól alakult, sertésfeldolgozó üzemüket viszont meg­szüntették. w A zöldségfélék mind a nagyüzemben, mind a háztáji­ban megtalálhatók, petrezselymet, kaprot, spenótot ter­melnek, amit zölden vágnak le, s szállítják a feldolgozó- üzemeknek. Egyik legjelentősebb partnerük a Szilasmen- ti Termelőszövetkezet — Kerepestarcsán. Jelenleg is ne­kik szállítják a tavaly földben hagyott petrezselyem fris­sen kihajtott zöldjét, amit a szabadszállásiak saját kivite­lezésű, átalakított kombájnjukkal vágnak. (Kép és szöveg: Méhesi Éva) NEM JELENTKEZTÜNK A HIRDETÉSRE Fantasztikus ötletek a meggazdagodáshoz „Több mint 10 fantasztikus ötlet a tőke nélküli meggazdagodáshoz 1000 forintért, amit írásbeli igénye után utánvéttel postázunk. Levél­cím: ...” A lapunkban is megjelent hirde­tésre ezúttal nem jelentkeztem. Nem azért, mintha a tőke nélküli meggazdagodás lehetőségét elvi okokból utasítanám el. Ellenkező­leg, nagyon is csábító. Ki ne szeret­ne így vagyonra szert tenni? Tünte­tő távolmaradásom sokkal próza­ibb: fantasztikus ötletekben én sem szűkölködöm. A feleségem a leg­jobb tanú erre, aki szerint sok nagy marhaságot hordok időnként ösz- sze. Mivel nem vagyok kicsinyes, ezért néhányat szabadon közre­adok a Petőfi Népe olvasóinak. (Azt, hogy dolgozzunk sokat, nem ajánlom, mert csak kiröhögnének.) . 1. Kutassunk arany után Alasz­kában. Ha nem merünk hosszú uta­zásokra vállalkozni, akkor a Tisza melletti ártér is megteszi. Ebben az esetben vigyünk magunkkal szitát. Cigaretta után érdeklődtek, amivel én nem szolgálhattam. Mindjárt kevesebben lettek. Olyan zűrzavart csináltak, hogy megfájdult a fejem. A lengyelek kíváncsiak voltak, tolakodóak. Nem volt cigarettám, úgy ke­nyér után érdeklődtek. Nem volt kenyerem sem, ruhadarabjaikat kínálgatták cserébe, akár pén­zért, de nekem semmim sem volt. így békén hagytak. Próbáltam megszámlálni, há­nyán lehetünk ebben az egy zár­kában. Akárhányszor átolvas­tam, mindig több vagy kevesebb volt a létszám. De több mint százan lehettünk. Gondolkozni kezdtem, több ezer ember volt csak itt, Harkovban. Hát akkor mennyi lehetett az egész Szov­jetunióban? A lengyelek na­gyobb része értelmiségi volt. Mégis nem emberhez méltóan viselkedtek. Figyelmes lettem mindenre, még arra is, hogy mi mindenre képesek egyesek. Volt egy idős bankigazgató. Le volt gyengülve, vele volt a fia is, aki orvos volt odahaza, civilben. Egy éjjel észrevettem, mikor már mindenki elaludt: a fiú az apjának a feje alól kivette az el nem fogyasztott maradék ke­nyeret és megette. Akkora lehe­tett az egész kenyérdarab, mint egy gyufásskatulya. Én attól a naptól kezdve nem beszélgettem az orvos úrral. Teltek a napok, hetek, hóna­pok is. Egyik a másik után. Ki­hallgatásokra vittek bennünket. Volt, aki nagyon jókedvűen jött vissza, volt, aki mahorkát is ho­zott, de olyan is volt, akit össze­vertek, volt, akit vissza sem hoz­2. Csekélyke valutánkból ve­gyünk sorsjegyet. Hiszen: „húsz márkából húszezer lesz, ha Dáriusz sorsjegyet vesz.” (Ez itt a reklám helye, ez itt a reklám helye ...) 3. Totózzunk, lottózzunk. Nem állítom, hogy az utóbbihoz nem szükséges nagyfokú türelem, de van, aki szerint ez a biztos siker. 4. Nősüljünk be egy gazdag csa­ládba. Hölgyeknek ajánlhatom, mondjuk, Pintér úr fiait. 5. Szervezzünk „fekete” bongó­láncot . . . 6. Pironkodva írom le az utolsót, mert ezt már kitalálták előttem. Igaz, a legtutibb vállalkozás. Hir­dessünk az újságban, tőke nélküli meggazdagodást Ígérve a hiszéke­nyeknek. A hozzánk fordulóknak utánvéttel küldjük el tanácsainkat, ha lehet, minél nagyobb ökörsége- ket. Ezer, sőt, még talán több forin­tot is kérhetünk mindezért. Ennél nagyobb buli már nincs is. tak. Egyszer rám került a sor. Esténként voltak a kihallgatá­sok, és éjjel. „NKVD" volt neve a nyomozóirodának. Hátra tett kézzel, lehajtott fővel men­tem, ahogy parancsolták. Sok vasajtót nyitottak ki, mire oda­értünk. Már úgy gondoltam, az utolsónál vagyunk, mikor az aj­tó kinyílott, friss levegő hűtötte lázas homlokomat. Egy rabszál­lító autóba tuszkoltak. Mozdul­ni sem mertem, engedelmesked­tem minden parancsnak. A bör­tön kapujától a rabszállító autó­ig öten kísértek a börtön udva­rán. Betuszkoltak, ahol már többen is voltak, akik szintén oda lettek irányítva, ahová én. Jó fél óráig tartót az út, mire célunkhoz értünk. Kinyitották a rabszállító ajtaját, és név szerint egyenként szólítottak. Először egy kucsmaszerű valamit húz­tak a fejemre, amely alól nem láttam a földön kívül semmit, mert lehajtott fejjel kellett men­ni. Majd megforgattak saját tengelyem körül, csak most tu­dom, miért. Egyedül engem ve­zettek négyen. Összevissza ve­zetgettek, de ez csak a megté­vesztés miatt volt. Ismét meg­forgattak, hol ide, hol oda. Kulcsok csörgése hangzott, és a pokol kapuja kinyílt. Előbb a földszinten vezettek, majd a lép­csőn ; hol fel, hol le, ismét folyo­són mentünk jobbra, majd balra, míg meg nem álltunk. Ekkor szabaddá tették a fejem. Egy folyosón álltunk, szőnyeggel te­rítve. Halvány világítás volt, s a hosszú folyosón három őr sétált. (Folytatása következik) GAZDASÁGI, MŰSZAKI ÉS KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS Európa Társaság Kecskeméten A’közelmúlt eseményei a politi­kát állították reflektorfénybe. Visz- szazökkenve a „dolgos hétközna­pok” kerékvágásába, a gazdaságot kellene előtérbe helyeznünk, s ezzel párhuzamosan felkészülnünk az európai integrációra. Látnunk kell azt is, hogy a rendelkezésünkre álló idő szűkössége miatt gyors cselek­vésre van szükség. Néhányan úgy érezzük, hogy tudunk lenni lehe­tőségeink szerint ezért az ügyért ^valamit, de elengedhetetlen a széle­sebb körű szakmai összefogás is. Tavaly alakult meg Budapesten az Európa Társaság, és egyúttal fel­vételt nyert az „Európa Házak Nemzetközi Szövetségébe” (TI­ME). amely 17 ország 73 európai intézményének szövetsége. A társa­ság politikamentes tevékenységet kíván folytatni, elsősorban a gazda­sági, műszaki és kulturális irányú európai együttműködés erősítését célozza meg. A szövetségi jellegből adódó kapcsolatrendszer lehetővé teheti, hogy a tagok a tudományos, gazda­sági és műszaki információk, isme­retek megszerzése térén előnyt él­vezzenek. A kapcsolatrendszerek egy része a FIME-tagságból adó­dik, további lehetőségeket a társa­ság működése során kell kialakíta­ni. A társaság célkitűzései között szerepel továbbá, hogy egyéni vagy vállalati tagjai részére gazdasági, il­letve kereskedelmi partnerkapcso­latok kialakítását segítse elő a nyu­gat-európai országokban. Egyúttal előadásokkal. rendezvényekkel, tanfolyamokkal kíván hozzájárulni ahhoz, hogy hazánk polgárai az ez­redfordulóra európai polgárokká válhassanak. A társaság tervezett szervezete területi felépítésű. Ennek keretében teszünk lépéseket a Bács-Kiskun megyei szervezet létrehozására. Természetesen tisztában vagyunk vele. hogy a leendő szervezetnek he­lyi jelleggel is rendelkeznie kell, hi­szen a megye, illetve Kecskemét sa­játosságaitól nem függetleníthetjük működésünket. Lehetőséget szeretnénk teremteni arra is. hogy a különböző pártok gazdaságpolitikai, kulturális kon­cepcióinak helyi jellegzetességeit, a megvalósítás problémáit a pár­tok bevonásával megvitassuk, elősegítve ezzel a megvalósítás ha­tékonyságát. Alakítandó szervezetünkbe min­den érdeklődő, az Európához való felzárkózásért tenni akaró szakem­bert szívesen látunk. Aki csatlakoz­ni kíván a társasághoz, kérjük, je­lentkezését a következő címre jut­tassa el: Tudomány és Technika Háza, MTESZ-titkárság, 6000 Kecskemét. Rákóczi út 2.. telefon: 22-744/17. A fenti címen egy rövid ismerte­tőt, illetve a társaság alapszabályát is kézhez kaphatják az érdeklődők. Kellő számú jelentkező esetén meg­tartjuk az alakuló ülést, melyre minden- leendő tagot személyesen fogunk meghívni. Az előkészítő bizottság nevében: VAJAI LÁSZLÓ — noszlopy — ORVOS ENDRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom