Petőfi Népe, 1990. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1990-04-21 / 93. szám
PREMIER UTÁN Mint ismeretes, Verdi művészi pályája nehezen indult. Egyik első müve a premieren megbukott. Az előadás után hazafelé menet egy barátja fel akarta vidítani, és megkérdezte tőle: — De legalább fütyültek? — Hát lehet ásítás közben fütyülni? — válaszolt keserűen Verdi. DIANA-JOSEPHINE Diana Ross az annak idején nagy felháborodást kiváltott lenge öltözékben alakítja Josephine Bakert, a második világháború előtti évtizedek amerikai születésű, nagy párizsi revüsztárját a róla készülő televíziós filmben. Ugye, nem is olyan rossz a jelmez? g (MTI külföldi képszerkesztőség) KÖSZÖNET A KONZERVGYÁRNAK Marssó Tiborné, Kecskemét, Kosztolányi u. 3. szám alatt lakó olvasónk -— meggyőződésünk szerint sokak nevében — az alábbi levelet küldte szerkesztőségünknek: „Örömmel használtam ki azt a lehetőséget, hogy a Kecskeméti Konzervgyár húsvét előtt kedvezményes áron értékesítette termékeinek széles választékát, éppen abban az időszakban, amikor az emberi szervezet a legjobban hiányolja az értékes vitaminokat. Három gyermekem van, és az üzem akciója révén bőséges választék jutott az ünnepi asztalra az értékes, rostos levekből, melyeket bizony az üzletekben az eredeti árakon aligha tudtam volna megvásárolni. Gondolom, nagyon sokan vannak hasonló helyzetben, nem csak a kisgyermekes családok, hanem a nyugdíjasok, illetve a szűkös anyagi helyzetben levő gyermekintézmények, kórházak is. Az ünnepeket — legalábbis családomban — ez is kellemesebbé tette. Köszönet a lehetőségért és a gyors, előzékeny kiszolgálásért.” NEM MUTATJA, HÁNY ÉVES A JÁRGÁNY Milyen lesz az új rendszámtábla? Ha foglalt az ember mindkét keze... Várhatóan július elején kezdődik a rendszámtáblák cseréje hazánkban. Az új azonosító jelzés szabványát már jóváhagyta a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke. Mint Haba József, az MSZH főmérnöke elmondta az MTI-nek, az új szahvány megalkotása előtt tanulmányozták a legfejlettebb európai országok hasonló előírásait. Ennek alapján született meg a döntés, hogy az új gépkocsiazonosító jelzés három betűből és három számjegyből álljon. Ez a kombináció olvasható, illetve jegyezhető meg a legjobban, s emellett mintegy 15 millió variációt tesz lehetővé, így akár 40-50 évig sem kell új rendszám- táblát bevezetni Magyarországon. Az új rendszámtábla a jelenleginél mintegy egyharmadával nagyobb felületű lesz, a. betűk mérete is jelentősen megnő. Egyegy betű, illetve számmodul mezőjének mérete 77 x 77 milliméteres lesz, a tábla felületepedig 52 x 11 centiméter. A betűk a jelenleginél jóval magasabbak és testesebbek lesznek. Újdonság továbbá, hogy a tábla felületére fényvisszaverő anyag kerül, a nemzetközi szabvány előírásainak megfelelően. A rendszámtábla bal oldalán helyet kap a magyar nemzetközi jelzés, a „H” betű, s fölötte a piros-fehér- zöld nemzeti trikolór. A szabvány készítői gondoltak a rendszámtábla megfelelő ellenálló képességére is, és szintén figyelembe vették a hajlíthatóság, a szilárdság és a tisztíthatóság kívánalmait. Az új rendszámtábla alkalmazási rendjét végül is a közlekedési szervek előírásai tartalmazzák majd. Annyi azonban máris bizonyos, hogy az új jelrendszer nem utal sem a tulajdonos lakhelyére, sem a tábla kiadásának időpontjára. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Többször lesz erősen felhős az ég, sokfelé várható zápor, zivatar, helyenként jégeső is kialakul. Néhány órás napsütés csaknem mindenütt várható. A változó irányú szél megélénkül, a zivatarok környezetében átmenetileg megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 15, másutt 20 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 19-én Kecskeméten a középhőmérséklet 11,2 (az 50 éves átlag 10,8), a legmagasabb hőmérséklet 15,3 fok volt. A nap 3,6 órán keresztül sütött, 6,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 6,3, 14 órakor 14,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1009,5 millibar — süly- lycdő — volt. Április 19-én Baján a középhőmérséklet 11,5 (az 50 éves átlag 11,7), a legmagasabb hőmérséklet 16,3 fok volt. A nap 5,8 órán keresztül sütött, 5,8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 10,1, 14 órakor 14,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 7,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1006,9 millibar — süllyedő — volt. — ERDÉLYIEK KLUBJA. Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban április 27-én, pénteken, 17 órától tartják összejövetelüket az Erdélyből áttelepültek. A továbbiakban minden második pénteken — következő alkalommal május 11-én — tártják meg találkozóikat. — FOGADÓNAPOK. A megyei tanács osztályvezetői hétfőn fogadónapot tartanak. A megyei tanács elnökét, Ga- borják Józsefet április 26-án, csütörtökön 8-tól 11 óráig lehet felkeresni. —- Táplálékod legyen a gyógyítód! címmel Bokor Katalin természetgyógyász tart előadást április 24-én, kedden a kisszállási művelődési házban. ... akkor a fején egyensúlyozza a szerszámait, sőt az ebédjét is, mint ez az indiai munkásnő. Munkája sem könnyebb: telefonkábelek lefektetéséhez ás árkot. (MTl-telefoto) Hangverseny a Kodály iskolában Hétfőn este hét órakor Kecskeméten, a Kodály iskola dísztermében hangversenyre várják az érdeklődőket. A program első részében Telemann három szólófantáziáját, Kodály Epigrammák című művét és Liszt Mefisztó-keringőjét hallhatja a közönség. A műsor további részében Mendelssohn, Kalliwoda művei és Wagner Trisztán és Izolda című operájának részlete csendül fel. PIACI KORKÉP Árak Kecskeméten (Ft/kg Élő csirke 85 Élő tyúk 94 Vágott csirke 150 Túró 140 Tojás (db) 3—3,20 Burgonya 12—14 Új sárgarépa (csomó) 20—25 Sárgarépa 25—30 Új petrezselyem (csomó) 30-35 Petrezselyem 70—80 Vöröshagyma 10—15 Saláta (db) 12—15 Új karalábé (db) 10—12 Karfiol 90—100 Paradicsom 120—150 Paprika (db) 8—20 Uborka 70—90 Retek (csomó) 12—15 Zöldhagyma (csomó) 5—8 Paraj v. sóska 25—30 Gomba 100—150 Alma 25—30 Héjas dió 80—90 Savanyú káposzta 30 Árak Kiskunfélegyházán Alma 20—30 Burgonya 15—18 Sárgarépa 50—55 Gyökér (petrezselyem) 90—100 Vöröshagyma 15—18 Fokhagyma 80—100 Szárazbab 70—80 Mák 100—120 Dió 70—80 Dióbél 250—280 Fejes káposzta 10— 15 Kelkáposzta 20—35 Savanyú káposzta 20 Karalabé 6—10 Paradicsom 240 Szamóca 320 Saláta (db) 8—12 Retek (csomó) 6—12 Zöldhagyma (csomó) 6—8 Uborka 80—100 Tojás (db) 2,50—3 Sajt 200 Túró 100 Tejföl (liter) 100 Éló csirke 70—80 Gyerekek a természetért — Hozz egy használt fogkefét! Ezzel a jelszóval indulnak ma délelőtt plakáttalanító útra a hetény- egyházi Kópé kör tagjai. A csoport várja mindazok segítségét, akik szívesen segédkeznek a városrész takarításában. KÖZLEMÉNY. AZ Állami Biztosító levele több tízezer családhoz. Tisztelt Ügyfelünk! Ön eddig csekken — vagy személyesen: a díjbeszedőnél — fizette a lakásbiztosítás díját, ám az idén esetleg még nem kapott befizetési utalványt és megbízottunkkal sem találkozott. Semmi baj! Szíveskedjék fölkeresni, az ÁB helyi fiókját, kirendeltségét vagy bármely megbízottját az idei díj rendezése és a biztosítási szerződés módosítása végett. Kérjük, hozza el meglévő lakásbiztosítási kötvényét! Közreműködését tisztelettel köszöni: Állami Biztosító Bács megyei Igazgatósága. 1180 KÖZLEMÉNY. Az Állami Biztosító levele 30 ezer családhoz. Tisztelt Ügyfelünk! Azoknak írunk, akik eddig a lakásbiztosítási díjat együtt fizették a kedvezményes kamatozású OTP-hitel-törlesztéssel, és időközben egy összegben kiegyenlítették tartozásukat. Ha Ön is ebbe a körbe tartozik, akkor tudatjuk: lakásbiztosítási szerződése módosításra szorul. Kérjük, szíveskedjék fölkeresni az ÁB helyi fiókját, kirendeltségét vagy bármely megbízottját, hogy közösen megbeszéljük lakásbiztosításának jövőjét. Az Ön érdeke is, hogy a biztosítás folyamatosan védje nehezen megszerzett értékeit. Kérjük továbbá, hogy a lakásbiztosítási kötvényét hozza el magával! Közreműködését tisztelettel köszöni: Állami Biztosító Bács megyei Igazgatósága. 1181 Közel 200 rajz érkezett arra a pályázatra, amelyet Gyerekek a természetért címmel a Szórakaténusz Játékmúzeum hirdetett nemrégiben. Különösen szép munkákat küldtek be: a kecske-’ méti Kertvárosi és a Leninvárosi Általános Iskola, a Soltvadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai, a kalocsai művelődési központ, ifjúsági és úttörőház, a Jászszentlászlói Általános Iskola, valamint Habara Éva (Lajos- mizse), Török László (Kecskemét), Kecskeméti Zoltán (Kecskemét), Mihály László és Mihály György (Sölt- vadkert), Kovács Katalin (Tiszakécs- ke), Hörcsög Ágota (Izsák). A rajzók vasárnap, a Föld napján délelőtt 10 órától megtekinthetők a játszóházban, ahol további programok is várják az érdeklődőket. Április 21-én, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: A MILL1ÖMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Honthy Hanna-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: CSENDKÚRA. Bérletszünet. Ciróka Bábszínház (A színház üzemházában) Délelőtt 11 órakor: A HÁROM KÓKLER. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes Április 25-én, szerdán, 19 órakor: Steinbeck: EGEREK ÉS EMBEREK. A Józsefvárosi Színház előadása. Belépő: 140 forint. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: 5 és 8 órakor: SZÜLETETT JÚLIUS NEGYEDIKÉN. Sz., mb., ameri- .kai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ARIZONAI ÖRDÖGFIÓKA. Fél 6 és fél 8 órakor: ROBOTPÁRBAJ. Sz., mb., amerikai, tudományos-fantasztikus film: 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: VIHAROS HÉTFŐ. Sz., angol film. Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: TÖBBET ÉSSZEL. Sz., mb., kubai mesesó- rozat. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: OLIVÉR ÉS TÁRSAI. Sz., mb„ amerikai rajzfilm. 5 és 7 órakor: HÍVD A RÁDIÓT. Sz., mb., amerikai film. .14 éven felülieknek. Autósmozi: este 9 órakor: HALÁLPART. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 és 8 órakor: AZ UTOLSÓ CSEPP. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A FEHÉR SZÖRNY BÚVÓHELYE. Sz., angol horrorfilm. 18 éven felülieknek. Stúdiómozi: délelőtt 10 órakor: A MEDVE. Sz., mb., francia film. Autósmozi: 9 órakor: NICSAK, KI BESZÉL? Sz., mb., amerikai filmvígjáték. 14 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: 9 órakor: EGYIK KOPÓ, MÁSIK EB. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: KETTŐS SZEREPBEN. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: délelőtt 10 órakor. A ZSOLDOSKATONA. Sz., mb., olasz filmvígjáték. Fél 4 órakor: VÜK. Sz., magyar rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE 2. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és fél 8 órakor: TÚL A CSÚCSON. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: HÓDÍTÓ PELLE. Sz., dán film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 7 órakor: TUTAJOSOK. Sz., kétrészes magyar—francia film. 16 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: AMERIKAI NINDZSA 2. Sz., mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: A FEHÉR SZÖRNY BÚVÓHELYE.Sz., angol horrorfilm. 18 éven felülieknek. Április 22-én, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 3 órakor: A MILLIOMOSNŐ LÁTOGATÁSA. Vízvári Mariska-bérlet. MOZI A mozik műsora azonos a szombatival, kivéve: KALOCSA Stúdiómozi: szünnap. KECEL Autósmozi: 9 órakor: VÉRES JÁTÉK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: FENN A CSÚCSON. Sz., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4, 6 és 8 órakor: VISSZA A JÖVŐBE. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: KETTŐS SZEREPBEN. Sz., mb., amerikai film. KISKUNMAJSA Ifjú Gárda mozi: 5 és 7 órakor: A FEHÉR SZÖRNY BÚVÓHELYE. Sz., angol horrorfilm. 18 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 6 és 8 órakor: SHIRLEY VALENTINE. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. ibesito postahiva ipra 10$,- Ft, ne: 315, Ft, 630,— Ft, 1260, - .Ft — Háromnapos barlangtúrát, társas kirándulást szervezett a Fél- egyházi Demokratikus Ifjúsági Szövetség Észak-Magyarországra, melynek jelentkezési határidejét április 29-éig meghosszabbították. A kirándulók április 30-án reggel 6 órakor indulnak a Kunság Volán buszával a kiskunfélegyházi posta elől. Akik Kecskeméten akarnak felszállni, azokat aznap reggej 7 órakor váljak a kecskeméti MÁV- nagyállomás előtt.. A kirándulók Sirokot, Egert. Bélapátfalvát. Jós- vafőt. Aggteleket és Szarvaskőt keresik fel és május 2-án érkeznek vissza. — A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 16. játékheti lottó- nyeremények a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt jutalom nettó összege 14 millió forint, a 4 találatos szelvényekre egyenként 138 039, a 3-asokra 830, a 2-esek- re 36 forintot fizetnek. — Panda Magazint kapnak. A Föld napja alkalmából holnap 10 órakor a kecskeméti Planetáriumban Kína ritka állatai és természeti szépségei címmel nyitnak meg fotókiállítást. Ezt követően a Csillagmese kicsiknek műsoron vehetnek részt az érdeklődők. A gyerekek Panda Magazint kapnak ajándékba. — Deportáltak dokumentumait keresik. Az NSZK-beli Beate Klarsfeld Alapítvány felkérésére kutatja a magyar zsidóság az üldözésével. deportálásával összefüggő dokumentumokat. Kéri azokat az intézményeket, szervezeteket és magánszemélyeket, akik a deportálásokkal összefüggő iratokkal,' névsorokkal rendelkeznek, azok hollétéről tudnak, illetve a kutatást bármilyen módon segíteni tudják, jelentkezzenek a 117-2125-ös telefonszámon. — Bútorbemutatót rendeznek április 23-ától Kecelem a nevelési központban. A Domus Áruház közreműködésével nemcsak konyhai és szobai berendezések, kiegészítők és kisbútorok láthatók a parádén, hanem szőnyegek és világítási tárgyak is. Természetesen az érdeklődőknek szívesen adnak lakberendezési tanácsot. A vásárlással, kihelyezett OTP-ügyintézéssel egybekötött bemutató április 28-áig tart. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Autó elé kanyarodott — meghalt Baján, a Bajcsy-Zs. Utca és Tüfr-emlékmű felé vezető út kereszteződésénél szerdán este a 19 esztendős Görhög Attila (Baja, Kodály Zoltán utca) motorkerékpárral egy közúti jelzőtáblának ütközött és felborult. Ő és utasa, a 17 éves Rékás István (Baja, Duna utca 10.) súlyosan megsérült. Katonatelep határában, a Hobbi falatozó előtti útszakaszon csütörtökön délután a 45 éves Német József (Kecskemét, Katonatelep 3.) kerékpárral az azonos forgalmi sávban személygépkocsival közlekedő 22 esztendős Dékány Zsolt (Kecskemét, Akadémia körút 34.) elé kanyarodott. A baleset során a kerékpáros olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.