Petőfi Népe, 1989. július (44. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-28 / 176. szám
SPORT • SPORT • SPORT • SPORT 1989. július 28. • PETŐFI NÉPE • 7 HÉT VÉGI ELŐZETES Változatlanul az élvonalban a Dutép röplabdázói Előkészületi mérkőzések, futószalagon Javában tart a felkészülés a labdarúgó-bajnokságra. A csapatok hetente több előkészületi mérkőzést is játszanak, s akad néhány érdekes nemzetközi találkozó is. Szerdán nagy érdeklődés előzte meg a Tavrija Szimferopol kecskeméti szereplését. A testvérmegye neves labdarúgói, miután Kiskunhalason 8—0 arányban legyőzték az NB 111-ba most feljutott KAC csapatát, szerdán a Széktóistadionban léptek pályára. KECSKEMÉTI SC—TAVRIJA SZIMFEROPOL 1—0 (0—0) Kecskemét, vezette: Kecskés. KSC: Nagy Zs. — Hofmeister, Somogyi, Bukó, Málik — Meszes, Kiss F., Nagy J. — Ozsváth, Tóth Cs., Rácz. A szovjet együttes igen erőteljes játékot mutatott, és kiegyenlített küzdelem folyt. A szünet után a kecskeméti csapatban Erdei, Kiss P., Fórizs, Csorba, Durucskó és Mátrai is szóhoz jutott. A győztes gólt Kiss P. szerezte. Baján a Miske NB III-as együttese nagy becsvággyal küzdött a BSK ellen. BAJAI SK—MISKE 1—0 (1—0) Baja, 500 néző. Vezette: Nagy L. BSK: Horváth — Szűcs, Bene, Szabó M., Vidák — Gallai, Gombos I., Kovács, Schneider — Horváth A., Pauk. Miske: Tasnádi (Jaszenovics) — Ja- gicza, Goldschmidt, Hubert, Kákonyi, Tamási (Földi), Csincsák, Pécsi, Veres, (Haycrbacher) Tóth, Horváth (Pesti). A 6. percben Horváth Á. beadását Gombás I. 14 méterről a bal alsó sarokba gurította: 1—0. A BSK a második játékrészben szinte teljes csapatot cserélt. Ekkor Farkas — Gombás II., Bene, Szabó L., Tóth, Morvái, Zrínyi, Evanics, István, László, Váics összeállításban játszott az együttes. Folytatódik a Prost—Senna párharc? J ? Azaugusztus második hét végén megrendezésre kerülő autós Forma 1-esMa- gyarNagydíj előtti utolsó viadalt, a nyugatnémetországi erőpróbát vasárnap 14.30 órakor Hockenneimben rendezik. Félidőben,, az idei világbajnoki sorozat nyolcadik versenyét követően csak négyen büszkélkednek futamgyőzelemmel, a francia Alain Prost (McLaren), a brazil Ayrton Senna (McLaren) egyaránt háromszor, míg a brit Nigel Mansell (Ferrari) és a belga Thierry Boutsen (Williams) egy-egy alkalommal gyűjtötte be a győztesnek járó kilenc világbajnoki pontot. A két McLaren-es párharcában jelenleg a kétszeres világbajnok Prost áll jobban, hiszen eddig 47 pontot szerzett, s ezzel éllovas, míg világbajnoki címvédő csapattársa 27 ponttal a második helyet foglalja el. Igaz, nagy meglepetésre Senna már ötször—közte a négy legutóbbi viadalon—nem került az első hat helyezett közé, vagyis nem gyarapította pontjai számát. Ugyanakkor viszonylag gyengébb évkezdés után egyre jobb formába lendül a francia pilóta, aki az utóbbi két Grand Prix-n, Le Castellet-ben és Silverstone- ban nem talált legyőzőre. Hockenheimben, a 6797 méteres pályán tizenharmadszor randevúznak a versenyzők. A korábbi években a mostani mezőny tagjai közül a brazil Nelson Piquet-t (Lotus) már háromszor intették le elsőként, Prost, Senna és a francia Rene Arnoux (Ligier) pedig egy-egy ízben nyert. A hír már az elmúlt bajnokság hajrájában elterjedt a szurkolók közt: hiába végzett kiesőhelyen a Dutép SC női röplabdaegyüttese, több visszalépés miatt mégis mandátumot kap a legjobbak táborába. Ezt természetesen senki sem vette készpénznek, hiszen hasonló esetben mindannyiszor felüti a fejét az elbukott számára kedvező híresztelés. Nos, ezúttal nem volt alaptalan a szóbeszéd. Előbb a Dunavarsány és a Debreceni Sí csapata „nyújtotta ki segítő kezét” a kecskemétiek felé, azzal, hogy nem nevezett az NB I-be. A pontot a szövetség tette föl az i-betűre: hivatalosan is fölajánlotta a Dutép gárdájának az élvonalban maradást. A kecskemétiek természetesen éltek a lehetőséggel; a kérdés csupán az: minek köszönhető mindez? A szövetség gesztusa fölfogható egyfajta sportdiplomáciai sikernek, hiszen egy esztendővel ezelőtt — hasonló esetben — osztályo- zót rendeltek el az érdekelt csapatoknak ... — Valószínűleg a sportágban elfoglalt fontos szerepünknek köszönhetjük a szövetség döntését — mondta Vágó András, a szakosztály vezetője. — Az ország egyik legjobb utánpótlás-nevelő egyesületeként tartanak számon bennünket. Jelenleg öt játékosunk tagja az ifjúsági válogatottnak: Czéh, a Szikszai testvérek, Marokity és Dunszt, akiknek teljesítményével, hozzáállásával teljes mértékben elégedettek a válogatott szakemberei. — Úgy tűnik, nem érte váratlanul a döntés a Dutép SC vezetőit: számítottak arra, hogy ősztől ismét az élvonalban indulhatnak. — Ismerjük a sportág helyzetét, tudjuk, mennyire nehéz előteremteni az élvonalbeli szereplés anyagi fedezetét. Nekünk erre az esztendőre adottak a feltételeink, megkaptuk a szükséges Igazán nem panaszkodhatnak a labdarúgás kedvelői a holtidényre, hiszen a nyári pihenő ugyancsak bővelkedik eseményekben. Újabb magyar játékosok szerződtek külföldre, a csapatok pedig a nemzetközi tornákkal készülődnek az őszi erőpróbákra. A klubcserék több válogatottat érintettek, egyeseket hátrányosan, másokat kedvezően. A változások iránt Bicskei Bertalan szövetségi kapitány sem lehet közömbös, így a szakvezetőt először erről kérdezte az MTI munkatársa. — Tagadhatatlan, hogy az „elvándorlás” nem tesz jót a bajnokságnak, így én a tavalyihoz hasonló színvonalú küzdelmeket várok az ősztől —- mondta. — Ha viszont a külföldre szerződöttek a profik között összeszedik magukat, és rendszeresen játszhatnak, az a válogatottnak hasznára lehet. — Ki az, aki gondot jelent az idegen- légiósok közül? — Elsősorban Vincze István. Nagyon jó lenne, ha számíthatnék rá. A Lecce szakvezetése viszont — úgy tűnik — a következő idényben is csak a kispadon szerepelteti a csatárt, s ennek nem örülök. Hasonló a helyzet Ga- raba Imrével, akit a/Renncs átadólistára tett. —Fischer, Kovács Kálmán? profistátusokat is. Őszintén megmondva: nagyon bíztunk abban, hogy nem alaptalanok a híresztelések! — Terveznek-e erősítést? Egyáltalán, megfelelőnek tartják-e a játékosállományt arra, hogy egy esztendő múlva ne kerüljenek hasonló helyzetbe? — Csapatunk a legfiatalabb átlag- életkorú együttesek közé tartozik. Nagyon számítunk a jelenlegi ifjúsági válogatott játékosainkra, akik már rutinosabbak, mint az előző bajnokságban. A legnagyobb erősítésünk az, hogy visszatért hozzánk a BVSC-ből Bőtös Margit... —... gondolom, nem kis lelépési ősz- szeg fejében! — Nem kellett viszontfizetnünk egykori játékosunkért, ugyanis a BVSC- vel olyan szerződést kötöttünk annak idején, amely rögzítette a többi közt azt, hogy bizonyos feltételek mellett Margó egy év után visszatérhet hozzánk, ha nem találja meg a számításait a fővárosban. — Történt-e változás a kispadon ? — Nem. Rapcsányi István maradt a vezetőedző. — Milyen tervekkel vágnak neki a szeptemberben kezdődő bajnokságnak? — Ezt még nem határoztuk meg; a következő elnökségi ülés feladata lesz körvonalazni az elképzeléseket és elérhető célt tűzni ki a csapat elé. A felkészülést augusztus elsején kezdi meg a keret, amelyben az ifjúsági válogatottak mellett Bognárné, Kovács, Bőtös, Szabó Rita, Körmendi és Verebclyi kap helyet, hozzájuk csatlakoznak még a legügyesebb serdülőkorú játékosok. Egy héttel a bajnoki rajt előtt, szeptember 16—17-én rendezzük meg a hagyományos Hírős Kupát. Reméljük, addigra már kialakul egy ütőképes csapat — mondta Vágó András. Az Ajaxhoz szerződött ferencvárosi játékossal telefonon beszéltem, biztató híreket kaptam tőle. Ami az ő esetében a legfontosabb: állítólag lefogyott. Korábban elsősorban a 86 kg-os testsúlya indokolta azt, hogy ritkábban vettem számításba. Kovács Kálmán, úgy látszik, beilleszkedett, kezdő ember lesz az Auxerre-ben. — Az új idegenlégiósokon kívül a régiekkel is akadt gondja. Eddig ugyancsak tisztázatlannak tűnik, hogy a bun- daügyekben érintett Garaba és Róth Antal játszhat-e vagy sem! — A legutóbbi, írek elleni világbajnoki selejtezőn Garaba pályára lépett, s bizonyára Róthot is beválogattam volna, ha nem sérül meg. Azt viszont a jelenlegi helyzetben magam sem tudnám megmondani, hogy jogosan szerepeltek-e vagy sem. Most igyekszem tájékozódni ezekben az ügyekben, hiszen lassan közeledik a szeptember 6-ai mérkőzés Belfastban, az észak-írekkel szemben. Róth ellen, tudomásom szerint, a rendőrség lezárta a vizsgálatot, tehát csak a szövetségen múlik a játéka. — Mikor hívja össze legközelebb a keretet? — Augusztus 20—22. között Tatán vagy Budapesten találkozunk. ATLÉTIKAI OB: Péntektől teljes lendülettel A csütörtöki kalapácsvetés után a hét végén 29 aranyérem talál gazdára az atlétikai országos bajnokságon. A 16 férfi, illetve 13 női szám közül hétben már pénteken győztest hirdetnek, míg szombatra 10, vasárnapra 12 döntő marad. Az esélyek, mint minden bajnokságon, általában nyíltak, bár vannak olyan számok, ahol szinte előre oda lehetne ítélni a bajnoki címet. így például aligha képzelhető el, hogy bárki is megelőzze a férfiaknál 400 méteren Molnár Tamást, 5000-en Káldy Zoltánt, 3000 akadályon Vágó Bélát, távolugrásban Szalma Lászlót és rúdugrásban — ha egészséges — Bagyula Istvánt, valamint a nőknél 400 méteren Forgács Juditot, 800-on Szabó Erzsébetet, súlylökésben Horváth Viktóriát és gerelyhajításban Malovecz Zsuzsát. De ez persze csak papírforma. Az országos bajnokságnak külön jelentőséget ad, hogy ez az augusztus 5—6- ai Európa Kupa „B” döntő előtti utolsó megmérettetés, bizonyítási lehetőség. A döntők menetrendje: péntek (az első döntő időpontja 15 óra): rúdugrás (címvédő: Bagyula István), hármasugrás (Pálóczi Gyula), női súlylökés (Horváth Viktória), 100 m női gát (Siska Xénia), 110 m gát (Bakos György), férfi 1500 m (Banai Róbert), női 1500 m (Rácz Katalin); szombat (16 óra): női 400 m (Szabó Erzsébet), férfi gerelyhajítás (Bareith Attila), férfi súlylökés (Szabó László), férfi magasugrás (Bese Benő), férfi 400 m (Molnár Tamás), női távolugrás (Va- nyek Zsuzsa), női diszkoszvetés (Bácskai Márta), női 100 m (Könye Irma), férfi 100 m (Kovács Attila), 3000 m akadály (Vágó Béla); vasárnap (15.30 óra): férfi diszkoszvetés (Ficsor József), női magasugrás (Sterk Katalin), női 400 m gát (An- tok Zsófia), férfi 400 m gát (Simon Bállá István), férfi távolugrás (Szalma László), női 800 m (Todorán Erzsébet), férfi 800 m (Szalai István), női gerelyhajítás (Har- tai Katalin), női 200 m (Könye Irma), férfi 200 m (Kovács Attila), női 3000 m (Ágoston Zita), férfi 5000 m (Velczenbach Tibor). Péntek LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzés: Kiskunhalasi AC—Honvéd Kun Béla SE, Kiskunhalas, 17 órakor. Az eredetileg szombatra tervezett mérkőzést a Honvéd Kun B. SE kérésére pénteken rendezik meg Kiskunhalason. KÉZILABDA Nemzetközi barátságos mérkőzés: Lajosmizse—Opole (lengyel), Lajosmi- zse, sportcsarnok, 18 órakor. A nemzetközi mérkőzésre a Földvár Kupa nemzetközi férfi kézilabdatorna keretében kerül sor Lajos- mizsén. TÖMEGSPORT A kecskeméti Napsugár Tömegsport Klub klubnapja: Kecskemét, Hotel Tó, 18 órakor. Közös gimnasztikát rendeznek, amit Csekei Rita vezet. Meghívták a Kecskeméten tartózkodó izraeli küldöttséget is. A klubnapon lehet jelentkezni a szombati Csillagfény show autóbusz-kirándulásra és az aug. 5—14. közti adriai-tengeri túrára. Szombat LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Bajai SK —Szekszárdi Dózsa, Baja, Vasvári Pál utcai pálya, 10 órakor; Miske—Móra- halom, 10 órakor; Kecskeméti TE— Nagykőrös, 10 órakor; Kiskőrös—Videoton (tartalék), Kiskőrös, 10 órakor. MOTORSPORT Gyorsasági motorverseny Kecskeméten. Gépátvétel 10, edzések 12 órakor. A verseny 14 órakor kezdődik á gokartstadionban. A gyorsasági motorverseny tömegsportbajnokság és országos nyílt verseny, amelyen mindenki részt vehet. Szükséges: bukósisak, bőrkesztyű, bőrcipő, zárt ruházat és 3 db, sárga alapszínű, 22 x 16 cm-es rögzített startszámfelület. Kategóriák: 70 kem-es Simson (4 fokozatú váltó), 250 kcm-cs MZ- széria OB-futam (eredeti porlasztóval), 500 kem-es vegyes futam (szoc- formula is indulhat). Nevezni a helyszínen lehet. A selejtezőfutamok a E hét végén és a következő héten közel ötezer sportoló részvételével rendezik az amerikai Eugene-ben a veterán-atlétikai világbajnokságot. Az 1975 óta, kétévenként zajló esemény immár nyolcadszor kerül megrendezésre, és mostanra igazi mamutrendezvénnyé vált. Az előzetes jelentkezések alapján a különböző korosztályokban összesen 59 országból 4951, 35 év fölötti női és 40 év fölötti férfi atléta lép pályára az Egyesült Államok nyugati partján fekvő Oregon állambeli város stadionjában. A nevezési listából kiderül, hogy egy sor egykori világnagyság is a mezőnyben lesz. Elindul például a már-már legendás „repülő pap” azaz Bob Richards, aki lelkészként két olimpiai aranyat (1952, 1956) és egy bronzot (1948) nyert rúdugrásban, és máig ő az egyetlen e versenyágban, aki két olimpiai győzelemmel büszkélkedhet. Ott lesz a rajtnál a kenyai Kipchoge Keino, aki Mexikóban (1968) az 1500 méteres síkfutásban, majd négy évvel később Münchenben a 3000 m akadályon állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Dobókörbe lép a négyszeres olimpiai bajnok diszkoszvető, A1 Orter, és a 400 méteres síkfutás világsorsolás alapján állnak rajthoz. A döntőre az időeredmények határozzák meg a rajtfelállást. A versenyt a Daimler-Maybach Motorclub rendezi. ÚSZÁS Bácska-Bárka hagyományos távúszóverseny: Baja, Kamarás-Duna (Sugovi- ca), 10.30-tól. A Bácska-Bárka úszóverseny a régi bajai úszóhagyományok újjáélesztését és az úszósport népszerűsítését szolgálja. Nem titkolt célja még a sport iránti érdeklődés felkeltése a fiatalabb és idősebb korosztály körében, valamint a városba érkező versenyzők és érdeklődők számára Baja városának és környékének megismertetése. A verseny távja kb. 2000 méter. A résztvevők több kategóriában mérik össze erejüket. Az igazolt versenyzők két korcsoportban — lányok és fiúk 14 éves korig, valamint férfiak és nők 15 éves kortól — versenyeznek. Az amatőr női és férfi versenyzők 1. korcsoport: 15 éves korig, 2. korcsoport: 15—35 éves korig, 3. korcsoport: 35—45,4. korcsoport: 45—55 évesek és végül az 5. korcsoport az 55 éven felüliek. A verseny rendezője a Bajai Spar- tacus-Vízügy és a Bácska Bútoripari Vállalat, amely a verseny támogatásán kívül az értékes díjakat is adja. A győztesek nagyon szép tükröket nyerhetnek. Az előzetes nevezés július 21-én lezárult, de még a helyszínen is lehet nevezni. A verseny szervezőinek tájékoztatása szerint jó idő esetén mintegy száz indulóra számítanak. TÖMEGSPORT A kecskeméti Napsugár Tömegsport Egyesület Csillagfény show autóbuszkirándulása: Indulás a Domus Áruház előtti parkolóból 18.45-kor. Útvonal a Sasfészek fogadó—Magony-tanya— Géró-tanya és vissza Kecskemétre. Vasárnap LABDARÚGÁS A „Szelidi Kupa ’89” elnevezésű labdarúgótorna első játéknapja: Dunapa- taj, 16 órakor: Dunapataj—Harta; 17.45-kor: Szakmár—Homokmégy. csúcsát csak tavaly elveszítő Lee Evans is, és ők csak a legnevesebbek. A legnagyobb létszámmal a házigazdák képviseltetik magukat: 2288 amerikai résztvevője lesz a vb-nek. A többiek természetesen meg sem közelítik ezt az óriási létszámot, de igen tekintélyes lesz a 371 fős ausztrál, a 342 tagból álló nyugatnémet és a 257 atlétát felsorakoztató brit küldöttség. Nem kicsi a magyar válogatott sem, pedig korántsem nevezhető olcsónak a részvétel, hiszen önmagában az útiköltség is igen tetemes. Ezt többen is úgy igyekeztek megoldani, hogy szponzorokat szereztek maguknak, így végül 42 magyar sportoló is pályára lép Eugene- ben. Méghozzá többségük nem is rossz esélyekkel igyekszik öregbíteni a magyar veteránatlétika külföldön elismert hírnevét. A legnagyobb érdeklődés talán mégsem az egykori világnagyságok szereplését előzi meg, inkább egy indiai gyaloglóét: Khubi Ram Baghel nem nyert olimpiát, világbajnokságot, még csak országos bajnokságot sem ifjú korában, mégis szinte minden lépése érdeklődésre tart számot. Az ok: Khubi Ram Baghel 1887. április 3-án látta meg a napvilágot, tehát 102 éves! Bicskei és a holtidény gondjai 102 ÉVES ATLÉTA Veter án-vb Eugene-ben MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10—10.35: SZÜNIDEI MATINÉ 9.10: 1. Hogy működik, hogy készítik? NSZK ismeretterjesztő sorozat, X/7. rész 9.25:2. Aranykulcsocska. Szovjet bábfilm 10.35: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Fizetésnap (ism.) 11.35: Képújság 16.50: Hírek 16.55: Műsorajánlat 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora Kb : 17.30: Téka Kb.: 17.40: Balatoni szemét 17.55: Reklám Kb.: 18.00: Ablak — Közéleti szolgáltató műsor 19.00: Esti mese. Füles mackó kalandjai: Az öreg nénike. Lengyel bábfilm 19.10: Tévémozi-előzetes: a „Vezeklés" című filmhez 19.25: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: Tévémozi: Vezeklés — Grúz film (1984) 22.35: Híradó 3. TV II. MŰSOR: TV 2 Berkes Zsuzsával és Antal Imrével 17.25: Képújság 17.35: TV 2 Benne: Reklám — Riportok — Időjárás — Zene 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. William Hanna- és Joseph Barbera-produkció. 1. Fő a tisztaság; 2. Nápolyi kirándulás; 3. A jampi macska 18.45: Torpedó. Telefonos játék 19.00: Premier. A Művészeti Főszerkesztőség műsora Közben: Kb.: 21.00: Híradó 2. — A hét műtárgya — Kövesházi Kalmár Elza: Táncosnő. (Deák-gyűjtemény) (Városi Képtár, Székesfehérvár) Kb.: 22.30: TV 2 — Napzárta sxy CHANNEL 06.30: Üzleti hírek. 07.00: DJ Kát gyermekműsora. 09.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék — teleregény. 11.30: A mai nap — magazin. 12.30: Megosztott gond — lelki tanácsadás. 13.00: Egy másik világ — teleregény. 13.55: A Landscape Channel műsora. 14.50: Ahogyan a világ fordul — teleregény. 15.45: Szeretni — teleregény. 16.15: Lucy-show. 16.45: A kicsik — rajzfilm. 17.00: Countdown — popzene. 18.00-tól: Az Eurosport műsora. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Műsorismertetés. 6.35: A smaragdváros varázslója 8—9—10 rész. 7.30: Barátaink mozija. 8.30: Találkozás az osztankinói stúdióban. 10.15: Életet a Földnekl 13.35: Szerelem ebben a korban 4. 14.35: Népzenei hangverseny. 15.05: Lipót macska kalandjai 7—8—9 rész. 15.35: A pedagógusok és az írók kongresszusáról. 16.05: Interszignál. 16.35: Sibelius: Szomorú keringő. 16.45: Mi történt a nagyvilágban? 17.00: Filozófiai beszélgetések. 17.55: Tiszteletreméltó ellenség — film. 19.00: Híradó. 19.40: A film folytatása. 20.55: Régen volt... 21.15: Mi történt a nagyvilágban? 21.30: Hírek a könnyűzene világából. 22.30: Op- pozíció 4. rész. 23.38: Hírek. 23.43: Televíziós ismerkedés Voznyeszenszkijjel. 00.13: Igen, természetesen visszajövök — koncert. ÚJVIDÉKI TV: 17.05: Műsorismertetés — magyarul. 17.10: Tv-napló — magyarul. 17.20: Gyermekműsor. 17.50: Tv-napló. 18.05: Reklám. 18.10: Tv-magazin —- szlovákul. 19.10: Rajzfilmek. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Mortimer. Sorozatfilm VI/1. 21.00: Rock. 21.30: Tv-napló. 21.50: Műholdas műsor, utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.20: Gyerek az informatika korában 8.50: Külpolitikai figyelő 9.00—11.00: Napközben (Élő) 11.00: Szólongatás. Károlyi Amy versei (ism.) 11.10: Magyar írás. A rádió irodalmi hetilapja 12.45: Tudósportré 13.00: A zene is összeköt. Válogatás az OIRT-rádiók műsoraiból 14.10: Falun innen, városon túl... Szél Júlia riportja 15.00: Nemzetiségeink életéből 15.30: Serdületlen anyák. Kinek a felelőssége? 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin 16.10: Szívesen hallgattuk. Reggelre felébredtek. Vaszilij Suksin kisregénye i%- dióra alkalmazva 17.00: Kinek az érdeke? Csűrös Csilla riportja 17.25: Ipargazdák 17.30: Idősebbek hullámhosszán — ism. 19.15: Húszas stúdió. Papnevelde 20.15: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 21.05: Kilátó. A rádió világirodalmi hetilapja 21.50: Gong 22.00: Hírvilág 22.30: Mérleg * PETŐFI RÁDIÓ: * 8.05: Kölyökrádió — szünidőben 8.45: Táborélet a Czakó utcában 9.05: Slágermúzeum — énekegyüttesek műsorából 9.50—11.00: Rivaldafényben: Slágerfilmek, filmslágerek 11.05: Világújság 11.10: Térkép és útravaló 11.30: Balaton rádió 12.10: Népi muzsika Közben: 12.25: Édes anyanyelvűnk (ism.) 12.30: A Népi muzsika folytatása 13.05: Sétán kapitány. Cyrano de Bergerac kalandjai. Louis Gellet regénye rádióra alkalmazva — III/3. rész 13.38: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel 14.00—16.55: Péntektől péntekig (Élő) Közben: 15.05— 15.15: Könyvről könyvért (Élő) Irodalmi rejtvényműsor tíz percben 17.05— 21.00: Nyáridő Benne: 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Popregiszter 19.05: Garázs 19.30: „Van egy álmom..." (Élő) Zenés szórakoztató kívánságműsor 21.05: Pori Dzsesszfesztivál, 1988 — VII/ 4. rész. Adam Makowicz triója játszik 21.30: Cigányfélóra 22.00: Bemutatjuk az R-Go új lemezét 23.15—0.14: Randevú Szentendrén. Zenés nyáresti csevegés a szentendrei Nosztalgia kávéházban BARTÓK RÁDIÓ: ______ 9.08: Fúvósegyüttesek felvételeiből 9.36: Zenekari muzsika 10.50: Kamaraegyüttesek játszanak 12.00: Regina Resnik operafelvételeiből 12.31: Két divertimento 13.05: Csak fiataloknakl Komjáthy György műsora 14.00: A Finn Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a Helsinki Fesztiválon, a Finlandia teremben 15.22: A Juilliard vonósnégyes játszik 16.00: A főszerepben: Simándy József X/5. rész. Bizet: Carmen. Négyfelvoná- sos opera Közben: 16.52: Újraolvasva. Színi Gyula: Profán szerelem. Kenyeres Zoltán jegyzete (ism.) 17.02: Az operaközvetítés folytatása Közben: 17.44: A nyúl feje. Károlyi Amy versei (ism.) 17.50: Az operaközvetítés folytatása 19.05: Országok, tájak népzenéje: Peru 19.25: Barokk kórusok és hangszerszólók 20.12: Rádiószínház. Remélem, sárga bugyit húztál, avagy hangok A vidám temetőből. Kísérteties bohózat. Rádióra írta: Páskándi Géza (ism.) 21.05: Beethoven: IX. szimfónia 22.12: Fischer Annie zongorázik, XX/7. rész 23.18: Operanégyesek