Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-18 / 197. szám
1988. augusztus 18. • PETŐFI NÉPE • 5 ISMÉT MEGÚJUL A BÁCSKA BÚTORIPARI VÁLLALAT Fejlesztések a holnapért Nyolc évvel ezelőtt óriási változás ment végbe a Bácska Bútoripari Vállalatnál. Egy hazai külkereskedelmi vállalat és egy NSZK-beli gépgyártó cég bevonásával, kooperációs szerződés keretében lecseréltek elöregedett gépparkjukat. Ötven korszerű, termelékeny nyugatnémet és olasz berendezést szereltek be a régiek helyére. Jól látszó élek — Nagy terheket vállaltunk akkor magunkra, de megérte — állítja határozottan Kabdebó Péter igazgató. — Megérte, mert a rekonstrukció nyomán rövid idő alatt megháromszorozódott a termelésünk. A nyugati gépekért cserébe három esztendőn keresztül bútorokat szállítunk. Forinttartozásunk utolsó részletét pedig tavaly fizettük ki. Gondolhatná bárki, hogy ezután egy kicsit kifújják magukat a bajaiak és nyugodtan dolgoznak a megújult üzemben. Nem így történt! A Bacska, megszabadulva korábbi pénzügyi terheitől, a közelmúltban ismét rekonstrukcióba fogott. — Bútoraink jellemzője, hogy a lapok élei nincsenek elrejtve, jól látszanak — magyarázza az igazgató —, az éleket természetes fával zátjuk le. (Nem pedig műanyaggal, ami egyszerűbb, és ezért a hazai bútoripari gyakorlatban manapság sokkal gyakoribb.) Am az élmegmunkáláshoz, annak lezárásához, profilozásához és csiszolásához nem voltak megfelelő gépeink. Ha tovább akartunk lépni, mindenképp be kellett szereznünk ezeket a berendezéseket. Az elképzelések megvalósításához szükséges pénzt a tőkésexport-bővítő pályázat elnyerésével szerezték meg. 40 millió forintnak megfelelő devizához jutottak. Ezért azonban vállalniuk kellett, hogy a jelenlegi, 10 millió forint értékű tőkés kivitelüket öt esztendőn keresztül évi 20 millióval megtoldják. A pályázatot komoly műszaki előkészítést követően tavaly októberben nyújtották be, a szerződést idén februárban Írták alá. A lefülelt szikrák — Az események gyorsan követték egymást — mondja Kabdebó Péter. — A beruházás negyven százalékát kitevő — elektronikusan vezérelt — élmegmunkáló sor már azóta meg is érkezett az NSZK-ból és jelenleg folyik a próbaüzeme. A pénz jelentős hányadát az üzem • Az élmegmunkáló gépsor próbaüzeme. légtechnikai berendezéseinek kicserélésére költik. Korszerűsítik a levegő elszívását, hatékonyabbá teszik a szűrést, s az így megtisztított levegőt visz- szatáplálják a rendszerbe. Ezzel egy időben új biztonsági berendezéseket szerelnek fel. A porrobbanás valamennyi bútoripari vállalat fenyegető réme mindaddig, amíg nincs megbízható védelem ellene — így az igazgató. — Éppen ezért rendkívül nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy az év végére beépíthetjük az elszívókba a szikrafigyelőt,és az automatikus oltóberendezést. így minimálisra csökken a szikra okozta robbanás és a tűz lehetősége. Együttműködve a BVK-val Az összeg megmaradó részét a Bácska vaskúti kárpitosüzemének fejlesztésére és szerszámélező berendezések beszerzésére fordítja. Ez a forrás tehát kiapad, de a bajai bútorgyár más megoldást is talált a fejlesztésre. A BVK (Borsodi Vegyi Kombinát) Szekszárdi Műanyagfeldolgozó Gyáregysége a műanyag falburkolatai és egyéb burkolóelemeinek nagy részét a jövőben természetes fával akarja borítani. Ehhez a furnérlemezeket a bajaiak szállítják majd. A szerződést a napokban köti meg a két vállalat. A szekszárdiak világbanki hitelét ötmillió forintos saját alappal egészíti ki a bajai gyár, amiből furnértoldó, -végtelenítő, -szeletelő, -csiszoló és -tekercselő berendezéseket vásárolnak az NSZK-ból. A próbaüzem a jövő év elején kezdődik. • Grünfelder János villanyszerelő a berendezés „agyának”, a kapcsolószekrénynek működésével ismerkedik. Ez a sor vezérlőpultja is. A Bácska Bútoripari Vállalat tehát a nyolc évvel ezelőtt végrehajtott rekonstrukció után ezekben a napokban ismét jelentős beuházások színtere. A két program között azonban alapvető különbség van: míg a 80-as megújulás a termelés mennyiségi növelését célozta, addig a mostani rekonstrukció elsősorban a minőség javítását, s ennek következtében termékeik piacképességének fokozását szolgálja. Gaál Béla VIETNAM A magánszektor támogatása Hanoiban a közelmúltban nyilvánosságra hozták azt a párthatározatot, amely határozottan sürgeti a családi és magángazdaságok erőteljes fejlesztését. Különös hangsúlyt fektet a dokumentum arra, hogy a korábbi előítéletektől megszabadulva mielőbb számolják fel a nem állami gazdálkodó egységekkel szemben manapság helyenként még érzékelhető megkülönböztetéseket. A vietnami vezetés — amellett, hogy elismeri: a kollektivizálások és államosítások idején súlyos hibákat követtek el — hangsúlyozza: egyetlen közigazgatási szervnek sincs jpga magángazdaságok részére termelési célokat előimi. Újdonság az is, hogy ezentúl különböző külföldi berendezések és nyersanyagok behozatalára a magánvállalatok devizával rendelkezhetnek. A délkelet-ázsiai szocialista országban egyébként tavaly a kisipari és kézművesipari ágazat állította elő a fogyasztási cikkek több mint 60 százalékát, az összes export értékének pedig 20 százalékát. Napjainkban kétmillió embert foglalkoztat a 6 ezer kézműves- és kisipari szövetkezet, valamint a 13 ezer termelési csoport. Hozzávetőleges adatok szerint időnként legalább még egymillió bedolgozója, alkalmi munkavállalója van ezeknek a szövetkezeteknek. KALOCSA KÖRNYÉKI KÁPOSZTA Hol nem tétel, hol nem ügy A naponta sokfelől és sok embertől kapott információ alapján szerzi meg az új újságíró azt a tájékozottságot, ami nélkül munkáját nem tudná elvégezni. Időnként azonban előfordul — főleg, ha több áttételen keresztül jut el hozzá egy-egy adat —, hogy a „bolhából elefánt” lesz. 1. A hír úgy szólt, hogy Kalocsa környékén hegyekben áll (pontosabban már tönkremegy) a nyári káposzta. Van ez annyira izgalmas dolog, hogy utánajárjunk. Első állomás a legnagyobb felvásárló, a Bács-Kiskun Megyei Zöldért Vállalat, és miután helyi ügyről lehet szó, a kalocsai telep. A hűvös raktár előtti rámpán valóban van káposzta. Nosza, rajta, fénykép is készüljön róla. Szép, gömbölyű, halványzöld fejek. Gyors számitgatás után megsaccoljuk: lehet úgy 25-30 zsák. Valaszkay János, a vállalat felvásárlási osztályvezetője már mondja, honnan érkezett és hová kerül ez a mennyiség: —A kalocsai telep szakemberei még a múlt ősszel — ahogy illik — megkötötték a szerződéseket. Egyrészt a Miskei Március, 15. Tsz-szel, másrészt kistermelőkkel. így nyári káposztából várunk ide a gazdaságtól 100, a termelőktől pedig 150 tonnát. Augusztus elejétől már ütemezés szerint érkeznek a szállítmányok, abból látott a rámpán is. Egyelőre kistermelők hozzák a nyári káposztát. Ami eddig ideérkezett, annak egy részét a vállalat kiskőrösi hütőházában tároljuk. Ezenkívül vittünk Budapestre és a Balaton-partra is. A nyári káposzta voltaképpen nem tétel a vállalatnál. A szerződéseket úgy kötjük, hogy az átlagos lakossági fogyasztást és minimális exportot vesszük alapul. Ez az idén ugyanannyi, mint azelőző években, csupán eddig ebben az évben még nem volt külföldre szállítás. Ez sem gond, hiszen a nyári káposztának megvan az a jó tulajdonsága, hogy az érett fejek körülbelül két hétig különösebb károsodás nélkül maradhatnak a tövön. Ha pedig beérkezik, a hűtőházban ugyanennyi ideig tárolható. Ha a szerződéses kötelezettségünknek eleget teszünk és esetleg újabb piacra nyílik lehetőség—de csak akkor — átveszünk le nem szerződöttet is. 2. Lássuk hát, hogyan állnak azok a bizonyos káposztahegyek Miskén. Fejes Gábor, a Március 15. Tsz elnöke enyhén szólva meglepődik, mikor efe- lől kérdezem: — Általában 100-200 tonna nyári káposzta termelésére kötünk szerződést, jó evtizede a Zöldért a partnerünk. Úgy ültetjük a növényeket, hogy augusztusban szedhesse az asszonybrigádunk. Tulajdonképpen azért foglalkozunk vele, hogy ilyenkor is tudjunk munkát adni nekik. A gazdaságnak 100-200 ezer forintot hoz, voltaképpen nem tétel, mondjuk a 900 hektáros szójához képest. Á diszpozíció megérkezett, hét elején kezdtük szedni, naponta 10 tonnát szállítunk. Ez pedig szintén nem gond. A nyárikáposzta-területünk összesen 2 hektár, a termés szép, egészséges. 3. Menjünk tovább egy házzal, hátha mégis van valahol kaposztahegy, bár • Ennyi káposzta van a kalocsai telepen. • Ezt Miskén láttuk ... ebbéli „reményeim” igencsak megcsappantak már. Á Fajszi Kék Duna Termelőszövetkezetben dr. Berta Zoltán üzemszervező szintén nem tud hegyeket mutatni e növényből. Igaz, itt már van egy cseppnyi ok az izgalomra. — Mekkora a nyárikáposzta-termő területük? — Nyolc hektár a nagyüzemi és ugyanennyi a háztáji. A tagjainknak van gyakorlata, a gazdaság ebben az évben ültetett először nagyüzemi táblába. Kiváló holland fajtákat. — Biztos piacuk látszott a vetés idején az itt megtermö káposztára? — Háát... — nyújtja el a szót az üzemszervező — Szóval úgy volt, hogy összejönnek a dolgok. A külkereskedelmi vállalatok ismerik a téeszt, jó a kapcsolatunk. így szó esett arról, még februárban, hogy termelünk káposztát. Közben nem keít ki a majoránna, zellervetőmagot később tudtunk szerezni, így hát erre a területre elraktuk a káposztát. A külkeresek viszont nem erősítették meg szerződéssel a szóbeli beszélgetésünket. A háztáji káposztával semmi gondunk, viszik a tagok a Bos- nyák térre, meg segítünk is nekik, gépkocsit adunk és vigyázunk, ne szaladjon össze nagy mennyiség. A nagyüzemi nagyobbik részével sincs baj, hiszen ez egy olyan fajta, amelyik negyven napot bír ki a földön éretten. A másik fajta, körülbelül három hektáron viszont már repedezik, pedig ez alkalmas lenne saványításra. Úgy számoltuk, hogy erre az időszakra kiürülnek a savanyítókádak. A Vecsési Ferihegy Tsz- nek fel is ajánlottuk, de ők megtermelik maguknak a savanyítanivalót. A termésből eddig eladtunk voltaképpen annyit, hogy a ráfordítás költsége bejött. — És most mi lesz a többi nyári káposztával? — Tudja, ez a szakvezetőknek amolyan szellemi torna, versenyzünk abban, ki tud eladni 10 mázsa káposztát. Végső esetben az üzemi konyhánkon csupa káposztás ételt is lehet főzni! De ötletként már az is felmerült, hogy felajánljuk az éhezőknek, mondjuk Afrikába. — Ez viccnek sem túl jó ... — Tudom, nem is azért mondtam, csak játszottunk a gondolattal. Még Tiszakécskére telexezek, hátha nekik kell. — Kérem, hogy majd az eredményről értesítsen! 4. Másnap megkaptam a választ: „Az ajánlatra jelzés meg nem érkezett, más vevő sem ostromol bennünket, a helyzet továbbra is érdekes és izgalmas” — szólt a néhány szavas híradás. Bennem pedig így fogalmazódik meg a kérdés: Ma, amikor a piaci viszonyok meghatározó szerepét sürgetjük és emellett tudjuk, hogy egy mezőgazdasági termény „kifutása” hónapokig tart, lehet-e, szabad-e — akármilyen kis mennyiségekről, értékről van szó — olyan kockázatot vállalni, amelyben egyetlen bizonytalan beszélgetésre hagyatkozunk? Lehet, hogy ez a téma mégiscsak „elefánt” lenne? Az lehet, de csak akkor, ha azt is kiderítjük, hogyan kerülhetett a szerződés adta biztonság nélkül, annak idején, földbe az a három hektár nyári káposzta! Gál Eszter Olajjal szennyezett tengerek A tengerek rákbetegségének szokás nevezni az olajat, hiszen egyetlen köbméter kőolaj 400 köbméter vízből pusztítja el az oxigént és ezzel együtt az életet. Ennek végső kihatása az emberiség szempontjából katasztrofális lehet, hiszen a levegő oxigénjét 75 százalékban a tenger apró növényi szervezetei pótolják. A tengerek olajszennyezése nem újkeletű: amióta a gőzhajókat kőolajszármazékokkal is fűtik, mindig előfordult. A két világháború tengeri csatáiban igen sok olaj jutott a vízbe: a német tengeralattjárókra vadászó szövetséges vadászbombázók akkor fordultak vissza, ha a támadásuk után olajfoltot láttak a vízen. Ezek azonban nem voltak igazán nagy szennyezések. A nagyméretű olajszennyezés a hatvanas években, a kőolajfogyasztás ugrásszerű megemelkedése, az óriáshajók megjelenése idején kezdődött. Talán még ma is csak a szakembereket érdekelné a jelenség, ha 1967 márciusában Anglia déli csücskénél a viharban zátonyra nem fut és ketté nem törik a híres-hírhedt Torrey Canyon, egy 60 000 tonnás tankhajó. Tartalma heteken át ömlött a tengerbe, és hiába gyújtotta fel a roncsot a brit légierő, még úgy is óriási olajfolt keletkezett, amit a szél és az áramlás Anglia partjaira sodort. A következményeket le sem lehet írni: a nyugati sajtóban akkor találta ki valaki az azóta is használt olajpestis kifejezést, ami megfelelően fejezi ki a lényeget. Azóta a tömegtájékoztatás, a tévé és az újságok jóvoltából már több nagy olajpestist láthattunk: a legveszedelmesebbet és legnagyobbat a zátonyra futott Amoco Cadiz okozta 1978-ban; egyedül ebből 220 000 tonna kőolaj ömlött a tengerbe. Jókora károkat okozott a felrobbant és kigyulladt Andros Patria (50 000 tonna olaj), a megfeneklett Aviles (22 500 tonna) és az Atlantic Empress is, amelyik összeütközött egy másik, szerencsére üres tankhajóval és kigyulladt. A tankhajók azonban üresen sem veszélytelen járművek, a Betelgeuse például üres volt, amikor felrobbant és tízfőnyi legénységével együtt odaveszett. Azóta számos védekező intézkedést hoztak: kötelező a semleges gáztöltés (nitrogén, szén-dioxid kerül az olaj fölé és az üres tartályokba), a nagy hajók nem mehetnek partközeibe (ún. töltő-ürítő szigetnél vagy mólóknál állnak meg), minden tankhajót automatikus, önállóan reagáló ütközéskerülő radar-számítógép egységgel láttak el, hatékonyabb tűzoltó berendezéseket rendszeresítettek, nagyobb követelményeket támasztanak a legénységgel szemben stb. Ennek ellenére újabb és újabb olajszennyeződésről kapunk hírt. Ez év tavaszán például az Amazone nevű olasz tartály hajóból jutott nagy mennyiségű olaj a tengerbe, Franciaország partjai közelében. Magyar építők Tengizben Több mint 5 ezer magyar szakember munkája nyomán tovább épül a kőolaj- és foldgáztisztító üzem a szovjetunióbeli Tengizben. A nyugati licenc alapján kéázülő, két technológiai sort tartalmazó feldolgozórendszer felépítésével — állami szerződések értelmében — a jamburgi gázvezeték építéséhez járulunk hozzá. A Vegyépszer koordinálásában részt vevő több mint 60 vállalkozó két részletben, az év végén, illetve 1989, április 30-áig adja át az első technológiai sort. (MTl-fotók) • A Gyár- és Gépszerelő Vállalat dolgozói a feldolgozóüzem építésén. • Az épülő feldolgozó — ahogy a szovjet név kezdőbetűinek rövidítéséből a tengiziek nevezik: a CPSZ-üzem.