Petőfi Népe, 1988. augusztus (43. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-02 / 183. szám
.. PETŐFI ÉVFORDULÓ . Nyolcvan éve született Kardos Tibor (1908 1973) Kossuth- díjas irodalomtör - ténész, műfordító és filológus, egyetemi professzor, akadémikus. Az egyetemet Pécsett és Rómában végezte. 1933-tól több mint egy évtizeden át gimnáziumi tanár, de egyidejűleg megbízott előadó (1937-től magántanár) a budapesti egyetemen. A felszabadulást követően rövid ideig a Pécsi Tanárképző Főiskolán olasz, latin és görög irodalmat tanított; 1946-tól négy esztendőn át a római Magyar Intézet igazgatója volt, s egyben a római egyetemen a magyar irodalom tanára, aki sokat tett a magyar—olasz művelődési kapcsolatok elmélyítéséért. 1950-től haláláig a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem olasz tanszékét vezette, emellett 1956—57-ben az MTA Irodalomtörténeti Intézetében a világirodalmi osztályt is irányította. A többi között foglalkozott a reneszánsz kor plebejus forradalmi mozgalmaival, ezek politikai ideológiájának keleteurópai elterjedésével; Mátyás király egyéniségével, az udvarban kialakított humanista körrel: a hazai deák műveltséggel. Sokat tett Janus Pannonius újrafelfedezéséért is. Érdeklődési körébe tartozott a régi magyar irodalom, továbbá a magyar dráma- és színjátszás kezdetei is. Műfordítóként is jelentős volt. \ Imijsor Augusztus 2-án, kedden MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NAGY ZŰR KIS-KÍNABAN. Sz,, amerikai kalandfilm. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: ÁGYÚGOLYÓ FUTAM. Sz., mb., amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: KELLY HŐSEI. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. Stúdióinozi: 8 órakor: HALÁLOS SZERELEM. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek. Videomozi, a műkertvárosi pártházban: 6 órakor: CHIKARA ÁRNYÉKA. Sz., amerikai kalandfilm. BAJA Úránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KICSI KOCSI MONTE CARLÓBA MEGY. Sz., mb., amerikai filmvígjáték. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: AHOL A ZÖLD HANGYÁK ÁLMODNAK. Sz., NSZK-film. 14 éven felülieknek. Kertmozi: 9 órakor: SZEREPCSERE. Sz., amerikai film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 és 8 órakor: RÖVIDZÁRLAT. Sz., mb., amerikai sci-fi. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A MENYASSZONY GYÖNYÖRŰ VOLT. Sz., magyar—olasz film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: NYITOTT ABLAK. Sz., magyar film. Videomozi: fél 9 órakor: CHIKARA ÁRNYÉKA. Sz., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 6 és 8 órakor: SZÁRNYAS FEJVADÁSZ. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE: szünnap. KECEL Autósmozi: este 10 órakor: A BOLYGÓ NEVE: HALÁL Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Megyénk az országos sajtóban Delta Impulzus 1988. 15. szám: Antal István: Animációs filmszemle Kecskeméten. A győztesek portréja. Társadalmi Szemle, 1988. 7. szám: írásban benyújtott hozzászólások. (Közük Szabó Lajos Bács-Kiskun megyei küldött — az MSZMP országos értekezletén benyújtott — hozzászólását is.) , Mikroszámítógép Magazin, 1988. 8. szám: Sipka László: Játsszunk komolyan! (A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumról és a Kiss Áron Magyar Játék Társaságról.) Gyorsmérleg a Szegedi Ipari Vásárról HÍREK • HÍREK A belépődíjakból a rák elleni alapítvány javára Látogatási rekorddal zárta kapuit vasárnap este a 112 éves múltra visszatekintő Szegedi Ipari Vásár. A 10 nap alatt több mint 160 000-en tekintették meg a seregszemlére felvonultatott csaknem 500 hazai és külföldi cég termékeit. A vásárigazgatóság hétfői tájékoztatása szerint az eredeti elképzelésnek megfelelően a belépődíjakból származó pénz egy részét — több mint 300 000 forintot — a Rák ellen — az emberért, a holnapért alapítvány javára ajánlották fel, illetve utalják át. A korábbi vásárok ilyen célú összegéből egy mozgó onkológiai szűrőállomást rendeztek be. Az igazgatóság megállapítása szerint az idei Szegedi Ipari Vásár elérte célját: sikeresen szerepeltek a kiállító vállalatok, a hazaiakon kívül a finn, francia, jugoszláv, lengyel és szovjet cégek is. A Magyar Gazdasági Kamara több tucat üzleti tárgyalást szervezett a hazai és külföldi cégekkel. Ennek eredményeként többek között a Magyar Hajtóművek és Festőberendezések Gyára és szabadkai Sever Gépipari Vállalat előszerződést írt alá. A két vállalat közötti régebbi szakmai kapcsolat üzleti REGGELI CSÚCS ÉS DINNYÉS. Ki gondolná: Dinnyés József daltulajdonos negyvenesztendős. Pályája Kecskemétről indult, legalábbis gyakran fellépett a városban. Ebből az apropóból ma este hét órakor beszélgetésre váiják Kecskemétre, az Erdei Ferenc Művelődési Központba, ahol az emlékidézés után műsorral is előrukkol az ismert énekes. A találkozást egy nappal később a Petőfi rádió Reggeü csúcs című műsorában is felidézik majd, miután az adás Kecskemétről jelentkezik. A Reggeli csúcs pályázatot hirdet A legszebb élőkért tulajdonosa címen, melyre kecskemétiek jelentkezését váiják ma este a művelődési központban. CIKKÜNK NYOMÁN Nem tabu: Tabu sem kapható Július 30-ai lapszámunk Család — otthon — szabad idő összeállításában a padlóburkolatok ápolására is tanácsot adtunk. Az újságot olvasók — az ötletet jónak tartva — hamar felkerekedtek, s ki-ki a legközelebbi háztartási boltba igyekezett, hogy beszerezze az ajánlott tisztítószert. Tegnap a Szigma Kereskedelmi Vállalat Kecskemét, Rákóczi úti boltjának vezetője, Küldi József felhívta a szerkesztőségünk figyelmét. Elmondta, sorra jelentkeznek a vevők a cikkben írt Séfixért és a Ferfixért, azonban egyetlen darabot sem tudnak adni, mert valamennyi padlóápoló szer — legyen az honi gyártású, vagy importból származó — hiánycikk. A legközismertebbekből sincs; nem tabu, de Tabu sem kapható. A szállítók és a gyártók alapanyaghiányra hivatkoznak. A festékáruk között még jó néhányat hiába keres a vásárló. Mosó- és tisztítószerek általában folyamatosan érkeznek, bár az árukat az utóbbi időben felemelték. A napokban a budapesti Alfa Vegyi Nagykereskedelmi Vállalattól egymillió forint értékű árut kap a Rákóczi úti háztartási bolt, de hogy mi lesz benne? Ha netán érkezne valamilyen padlóápoló szer, akkor az idén most látnának először az üzlet dolgozói is. Egyébként nemcsak a háziasszonyok, hanem az egészségügyi intézmények is folyamatosan keresik e tisztítószereket. p. s. megállapodássá fejlődött. Az aláírt dokumentum olyan termelési együttműködésre nyújt lehetőséget, amellyel tőkés import helyettesíthető. A szegedi Április 4. Cipőipari Szövetkezet NDK- megrendelést szerzett textil (elsőrészű könnyű lábbelire. Ugyanakkor hazai vállalatok is jelentős üzleteket, gyártási-együttműködési megállapodásokat kötöttek egymással. Most első ízben vettek részt a vásáron kereskedelmi bankok és pénzintézetek. Tárgyalóikban mindig voltak érdeklődők, különösen a kisvállalkozók köréből. (MTI) NAPKÖZBEN Mi, büszke magyarok... Huszonéves, jól öltözött, a sok evéstől és a kevés mozgástól máris fölös kilókat cipelő férfiú után visz az utam. Kicsit meggyorsítva lépteimet, köszöntés után figyelmeztetem, amikor egy csikket, használt autóbuszjegyeket, az újabb rágyújtáskor kiürült gyufásdobozt hajít el. „Uram, elvesztett valamit.” Válasza: „Kopjál le.” * * * . A kecskeméti tanácsháza mögötti autóparkolóból két fiatal baktat a közeli szeméttárolóhoz. Tízóraijuk maradványait tüntették el egy zöldespiros edényben. Egyikük elbizonytalanodva visszafordul, két szem lehullott barackmagot tesz a tárolóba, közben fejével igenlően bólintva erősíti meg társa feltevését: „Hier ist das Rathaus”. * * * Diadalmasan emeli fel egy szép külföldi kisváros főterén talált sörösüveget a magyar turistacsoport egyik tagja. „Látjátok, itt is akad szemetelő”. Többen kacagva, szégyenkezve ismerik föl a címkét: Kőbányai világos. H. N. A dávodi horgászok az élen Ragyogó időben tartották a napokban Nagybaracskán a bajai vonzáskörzet művelődési házainak munkaközössége szervezte horgász- és halfőzöversenyt. Az összesített csapatversenyben a dávodiak végeztek az élen, megelőzve Szeremle és Nagybaracska csapatát. (Tölgyesi Gábor tudósítónktól) TŰZRIÁDÓK Leégett a Kurta kocsma Az elmúlt hét végén tizenhárom tűzesethez riasztották a Bács- Kiskun megyei tűzoltókat. Szerencsére többségében kisebb károk keletkeztek — sőt, még egy téves jelzés is érkezett —, de néhány súlyosabb esethez is ki kellett vonulniuk az egységeknek. Július 30-án a Csátaljai Új Tavasz Termelőszövetkezet három- hektárnyi vegyes erdőjének aljnövényzete — eddig még ismeretlen okból — kigyulladt. A becsült kár 20 ezer forint. A tüzet a bajai állami tűzoltók oltották el, megmentve mintegy félmillió forintnyi értéket. Ladánybenén ugyanezen a napon a Lajosmizsei Almavirág Mg. Szak- szövetkezet lábon álló gabonája égett le kéthektárnyi területen. Felelőtlenül eldobott égő cigaretta okozta a tüzet. A keletkezett kár meghaladja a 20 ezer forintot. A kecskeméti állami és a lajosmizsei önkéntes tűzoltók végezték az oltást. Vasárnap kigyulladt a harkakö- tönyi (Majsai út 27. szám) Kurta kocsma. A hússzor húszméteres vendéglő és a raktárépület nádtetőzete, valamint a bentlévő göngyölegek elégtek. A belső berendezések részben megmaradtak. A Kurta kocsma a Kiskunmajsai Petőfi Termelőszövetkezet tulajdona, szerződéses üzemeltetője Vörös Attila, kiskunmajsai lakos. A keletkezett kár 3 millió 200 ezer forint. A tüzet a kiskunhalasi, a kiskunfélegyházi és a kalocsai állami tűzoltók oltották el. A tűz keletkezési okát a tűzoltóság és rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. NAPTÁR 1988. augusztus 2., kedd Névnap: Lehel Napkelte: 5 óra 23 perc Napnyugta: 20 óra 18 perc Holdkelte: 22 óra 14 perc Holdnyugta: 10 óra 53 perc IDŐJÁRÁS Ma estig — főként a Dunántúlon — időnként megnövekszik a gomoly- felhőzet, zápor azonban egyelőre nem várható. A délnyugati szél elsősorban a nyugati országrészben élénkül meg, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Kecskeméten július 31-én a középhőmérséklet 20,5 (az ötvenéves átlag 21,3), a legmagasabb nappali hőmérséklet 27,1 Celsius-fok volt, a nap 12 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,5, 14 órakor 28,4 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 12,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1022 millibar — csökkenő —■ volt. Baján július 31-én a középhőmérséklet 20,7 (az ötvenéves átlag 21,4), a legmagasabb nappali hőmérséklet 27,1 Celsius-fok volt, a nap 13,3 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,6, 14 órakor 28,3 Celsius-fokot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,5 fok, s a tengerszintre átszámíton légnyomás 1022 millibar — süllyedő — volt. — Az évtized fogása. Kapitális ragadozóhal akadt horogra Keszthelyen, a Yacht-klub vízi telepénél: Gombócz István és Táncsics Loránd — helyi lakosok — hosszú fárasztás után 61 kilós harcsát emeltek ki a vízből. A 220 centiméteres hal kifogása ugyan nem rekord — a nyilvántartás szerint ez ideig egy 65 kilós harcsát is zsákmányoltak már a tóból — ám méltán pályázhat az évtized fogása címre. A hozzáértők szerint a halóriás a Zala folyóban észlelhető oxigénhiány miatt menekült a Balatonba. Szerkesztőségi ügyelet: hétfőtől péntekig naponta 9 és 17 óra között, vasárnap 10-től 18 óráig. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a kecskeméti 27- 6!I-es telefonszámon, valamint a 26-216-os telexszámon. Olvasóink hívását várja e heti ügyeletes riporterünk: Pulai Sára. Tanyakutatás A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja kecskeméti településkutató csoportja a Bács-Kiskun Megyei Tanács megbízásából ebben az évben tanyakutatást végez. Ennek célja, hogy e megyénkben még mindig jellegzetes és továbbélő településforma legújabb sajátosságait feltárva ajánlásokat fogalmazhasson meg a megyei és a kecskeméti városi vezetés számára a szórványtelepülések jövőjét illetően. Ezen a héten a ma is legnagyobb tanyás városunknak tekinthető Kecskemét külterületén végeznek kérdőíves felmérést a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz szakos hallgatóinak részvételével Ka- dafalván, Úrihegyben, Máriahegy- ben és a Vacsihegyben. A kérdőívek segítségével a város tanyáinak átalakuló gazdaságát, társadalmát igyekeznek majd eredeti források alapján feltárni. A kutatócsoport kéri a felkeresett lakosokat, hogy segítsék ezt a munkát. — Takarékszövetkezeti mérleg. Ez év első félévében Bács-Kiskun takarékszövetkezeti egységeinek száma bővült, 97 szövetkézen pénzintézet működik megyénkben. Az év első hat hónapjában hatezerrel nőtt a taglétszám, ami összesen a lakosság egynegyedét jelenti. A részjegyalap megközelíti a 360 millió forintot, az összes kölcsönforga- lom az 1,5 milliárdot, aminek 70 százaléka hosszú lejáratú hitel. — FAFARAGÓK, HANGSZERKÉSZÍTŐK. A Bács-Kiskun megyei fafaragók és hangszerkészítők kiállítására augusztus 4-étöl 7-éig gyűjtik az anyagot a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A pályázatra beérkezett alkotások nyilvános zsűrizése augusztus 9-én, kedden 9 órakor kezdődik. A megyei kiállítást augusztus 12-én, pénteken 17 órakor dr. Andrásfalvi Bertalan kandidátus nyitja meg. A tárlat augusztus 28-áig látható. Stopos csirke Gizella-emléktúra Esztergom város vezetői hétfőn ünnepélyesen elbúcsúztatták a Gizella-emléktúra résztvevőit. A 11 fős csoport Szent István király halálának 950. évfordulója tiszteletére Passauba utazik, ahol Esztergom képviseletében koszorút helyez el Szent István feleségének, Gizellának a sírján. A babérkoszorúra a búcsúztatáskor nemzetiszinű szalagot kötöttek a városi tanács és a népfrontbizottság képviselői. A túra résztvevői magukkal viszik Paskai László bíboros, esztergomi érsek-prímás ajánlólevelét is. A Gizella-emléktúrát az esztergomi 317. Számú Kereskedelmi Szakmunkásképző Intézet oktatói kezdeményezték. Kék csónak közé úgynevezett katamarán testű tutajt építettek. A tutajt a Mahart egyik uszálya még július 27-én elvontatta Regensburgba, ahová a túra tagjai gépkocsival érkeznek meg. Itt átszállnak tutajukra, és megkezdik a 18 napos dunai vízi túrát, amelynek során Passauban megkoszorúzzák Gizella sírját, majd folytatják vízi útjukat, s a tervek szerint augusztus 18-án kötnek ki Esztergomban. (MTI) (Tóth Sándor felvétele) IFJÚ HÁZASOK — Már sikerült megszoknom, hogy egész nap rágógumit majszolsz, hogy örökké a zsebedben a kezed, hogy a lábad felrakod az asztalra. Viszont kérlek, egyvalamiről szokj le! — Ugyan miről? — Vedd ki a szádból a cigarettát, amikor megcsókolsz! — VÍZBE FÚLT. Hercegszántó határában a Ferenc-csatornában horgászás közben elmerült és vízbe fulladt Földvári Ferenc 46 éves hegesztő, nagybaracskai lakos. Holnapi lapszámunkból A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Meghalt egy fiatalember Hetényegyházán, július 30-án délután Pancza Sándor, 67 éves Kecskemét, Kórház utca 8. szám alatti lakos kerékpárral egy földesútról kanyarodva, nem adott elsőbbséget egy védett útvonalon haladó motorkerékpárnak és összeütköztek. A kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. Kiskőrös határában, az 53-as számú főúton július 30- án reggel Rékei Péter, 41 éves, Budapest, Kertköz utca 7. szám alatti lakos személygépkocsijával — gyorshajtás miatt — letért ajobb oldali útpadkára, majd a kormányt visszarántva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy személygépkocsival. A baleset következtében Rékei Péter életveszélyes fejsérülést, felesége és két gyermeke könnyű sérülést, míg a vétlen személygépkocsi egyik utasa súlyos, a másik, könnyű sérülést szenvedett. Sükösd külterületén, az 51-es számú főúton július 31- én kora hajnalban Benedek János, 23 éves Érsekcsanád, Dózsa György utca 103. szám alatti lakos segédmotorkerékpárral áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy személygépkocsival. A fiatalember a kórházba szállítás után életét vesztette. A német nemzetiségi falvak táncairól és a hagyományápolás jó példáiról szóló cikk második, befejező részét közöljük a negyedik oldalon. Itt olvashatunk arról is, hogy mely intézményeket segítettek már a Soros-alapítványból, és jelentkezünk a képernyő- kritikával. Borból mennyit és mennyiért?, azaz a Kiskőrösi Kossuth Szakszövetkezet felvásárlási árairól szóló cikk az ötödik oldalon kap helyet, ahol meg- _ tudhatjuk még, hogy lesz-e a _ i| Szovjetunióban valutapiac. i; A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. VIII. 1-jén, megrendelés sorszáma: 830007 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Teijeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesítö posta Előfizetési díj: egy hónapra: 43, negyedévre: 129, fél evre: 258, egy évre: 516, HU ISSN 0133 —235x •stahivataloknál és kézbesítőknél. Ft, Ft, Ft, Ft.