Petőfi Népe, 1988. június (43. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-02 / 131. szám

PETŐFI NÉPE Régi könyvek az ünnepi terítéken yi Százötven éve született Körmöcbá­nyán, és Budapesten hunyt el Markovits Iván (1838—1893) neves gyorsíró. A bécsi egyetem joghallgatójaként már odáig jutott az eleinte csak kedvte­lésül szolgáló gyorsírásban, hogy tanul­mányait félbeszakítva, ennek kívánta szentelni életét. Huszonhárom évesen, 1861-ben lett a bécsi Birodalmi Tanács gyorsírója, s már akkor foglalkoztatta az a gondolat, hogy a Gabelsberger-féle gyorsirási rendszert átülteti magyar nyelvre. Értékes átdolgozása 1863-ban jelent meg. Az 1866. évi országgyűlés megnyitása után országgyűlési revizor­gyorsíró, 1867-ben az országgyűlési „gyorsiroda’’ főnöke lett; 1872 és 1875 között a budapesti egyetemen tanította a gyorsírást. Gidófalvy Géza mellett részt veti a Bécsi Magyar Gyorsíró Egy­let megalapításában. 1864-től Bécsben szerkesztette a Gyorsírászat című szak­mai lapot, 1869 és 1885 között Budapes­ten a Gyorsírászati Lapokat (s annak melléklapját, a Gyakorló Gyorsírót), az 1880-as évek első felében pedig a Re­form című gyorsírászati lapot. Sokat fáradozott szaktanfolyamok, versenyek és szaklapok ügyében, s min­dezekhez jelentős anyagi támogatást is nyújtott. Egy negyedszázadon át volt a budapesti gyorsíróegylet elnöke. A ha­zai gyorsírászat megszervezőjeként tartjuk nevét számon. — Tisztítottruha-vásár. A kisszállási művelődési házban ma 10 órától — egész nap — a békéscsabai Ruházati Szakszövetkezet tisztítottruha-vásárt rendez. (1499) Hagyomány immár, hogy az ünnepi könyvhéten sátrat állít a város főterén a kecskeméti Kodály Zoltán Antikvári­um is. Milyen érdekességeket kínálnak ez alkalommal? — Ezzel a kérdéssel kerestük fel a bolt vezetőjét, Kovács Anikót. — Megyén belüli és kívüli felvásárlá­saink alkalmával sok régi és ritka köte­tet sikerült gyűjtenünk az utóbbi idő­ben. Külön említést érdemel Károli Gáspár 1804-ben, Pozsonyban kiadott, eredeti bőrkötéses bibliája, Buday Esaiás Magyarország históriája című könyve, vagy Ciceró leveleinek magyar nyelvű, 1816-os kiadása. — Gondolom, a sorozatgyűjtők is találhatnak érdekességeket a holnap kezdődő könyvünnepen. — Egyebek mellett a Magyar klasz­szikusok 60 és a Külföldi klasszikusok 40 kötetét. De említhetném Az iparmű­vészet könyvének I—III. részét is. Bő- ven vannak különféle útleírások, föld- történeti, néprajzi művek, persze mind csak egy-egy példányban kapható. Nagyszerű törekvés, hogy a nehezen hozzáférhető, régi könyveket megjelen­tetik reprint kiadásban, igaz, ezekből viszonylag kevés példányt kapunk. _— Itt a nyár, ilyenkor gondolnak a növekvő idegenforgalomra is? — Természetesen. Tekintélyes mennyiségű idegen nyelvű könyvet tar­tunk készenlétben. Közöttük régi ki­adású szótárakat. Persze nemcsak az ide érkező turistáknak, hanem az ide­gen nyelvet tanulóknak is ajánljuk eze­ket. ■— Vitathatatlan, hogy eladni való van bőven. Van egyáltalán hiánycikk? — A barkácsolással, kézimunkázás- sal, a szabadidő hasznos eltöltésének megannyi más lehetőségeivel foglalko­zó könyvekből soha sincs elegendő, de remélhetőleg enyhíteni tudunk most ezen a hiányon is. Könyv könyv hátán. Közöttük a Ré­vai és Pallas lexikonok egyes darabjai, a századfordulón megjelent, 12 kötetes nagy képes világtörténet (Marczali Henrik szerkesztésében). Még régi le­velezőlapokat is ad-vesz az antikvári­um, aminek valószínűleg örülnek a gyűjtők. — Új, most megjelent portéka nincs? — De van. Hanglemezekből, kazet­tákból mi is csak újdonságokat kíná­lunk. K. E. HÍREK • HÍREK HAJÓS: Kiteljesül az idegenforgalmi kínálat Százezer forintos társadalmi munka Orbán-nap, borbarát udvari népek (lovagok, apródok) világtalálkozói, ro­koni, baráti kirándulások, pinceszerek — Hajóson évről évre élénkebb a ven­dégjárás. A több tízezer különböző igé­nyű, érdeklődésű turistának — a Hosz­szúhegyi Mezőgazdasági Kombinát, a József Attila Termelőszövetkezet, vala­mint több egyéni vállalkozó mellett — májustól a Kalocsa és Vidéke Áfész is kínál vonzó elfoglaltságot. A település központjában levő presz­szó egyik termét bárrá alakították át. Az elegáns, Thoriet-garnitúrákkal fel­szerelt üzletben minden megtalálható, amit elvárhat egy, a nemzetközi ven­déglátó egységekben gyakran megfor­duló vendég. A háromszázezer forintos fejlesztést tagi részjegyekből finanszírozták. Szá­zezer forint értékű társadalmi munkát vállalt az átalakításnál az egység há­romszoros aranykoszorús szocialista brigádja. F. P. J. NAPTAR 1988. június 2., csütörtök Névnap: Kárroen, Anita Napkelte: 4 óra 50 perc Napnyugta: 20 óra 34 perc Holdkelte: 23 óra 20 perc Holdnyugta: 5 óra 55 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: a nyugati országrészben már hosszabb időszakokra, keleten viszont csak időnként szakadozik fel a felhő­zet. Főként keleten várható további eső, zápor. Az északnyugati, északi szél megerősödik, időnként viharossá foko­zódik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 19 fok, keleten 16 fok körül alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Május 31-én Kecskeméten a középhömér- séklet 22,0 (az 50 éves átlag 18,4), a legmaga­sabb hőmérséklet 24,7 fok volt. 6,0 milliméter csapadék hullott, a nap 12,4 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,4, 14 óra­kor 19,4 fokot mértek. A legalacsonyabb hő­mérséklet 13,8 Celsius-fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1008,7 millibar — gyengén süllyedő — volt. Május 31-én Baján a középhőmérséklet 19,9 (az 50 éves átlag 18,7), a legmagasabb hőmérséklet 26,0 fok volt. A nap 8,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,5, 14 órakor 18,5 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 14,7 Celsius-fok, a tenger­szintre átszámított légnyomás 1008,4 millibar — süllyedő — volt. 3,0 milliméter csapadék hullott. MŰSOR ANYAKÖNYVI HÍREK ii r KECSKEMÉT SZÜLETTEK (május 20. és 30. között anyakönyvezettek): Szigetvári Zsófia (anyja: Dányi Gabriella), Ács Ágnes (Csorba Em­ma), Miskolczi Melinda (Bihal Julianna), Sinkó Attila (Domokos Ágnes), Baranyi Ró­bert (Gregor Ilona), Bogasow Anikó Zsu­zsanna (Balanyi Irén Terézia), Galló Anna­mária (Gyulai Katalin Ágnes), Szekeres Ad­rienn (Czinege Erzsébet), Domokos Edina (Bődé Veronika), Faragó Marica (Czanik Éva), Mészáros Ágnes (Polgár Julianna), Hajnal Szilvia (Hinkel Katalin), Mészáros Ilona (Vajdics Ilona), Kovács Dorina Ildikó (Bóna Erika), Rácz Anita Katalin (Festő- Hegedűs Judit), Szabó Csaba (Görög Judit), Vidra Péter (Sáfrán Judit Katalin), Bácsi Dávid (Barta Ilona), Sebestyén Anna (Mol­nár Katalin Ágota), Belkovics Márta (Fa­bók Piroska), Bera Markó (Pálinkás Katalin Mária), Bárdi Sándor (Lenkei Edit), Ménkű István (Szigeti Gitta), Fazekas Ákos (Kőrös Sára Margit), Fazekas Andor (Kőrös Sára Margit), Molnár László (Opóczki Judit), Fo­dor Attila (Hunyadi Erika Terézia), Kis Ar­nold (Homok Ilona), Sallai Hajnalka (Lobo- da Irén), Horváth Eszter (Mike Katalin), Kemecsei Anett (Hardi-Szabó Katalin), Illés Evelin (Nagy Ilona), Oláh Alexandra (Kol­lár Gabriella Mária), Káldi-Hajagos János (Csontos Anna), Szabó Zsófia (dr. Liszkai Éva), Bárkai Róbert (Pesti Erzsébet), Nagy Gábor (Kara Ildikó), Tóth Krisztina (Ragó Éva), Káldi Richárd (Kucsera Zsuzsanna Gizella), Subicz Ágnes (Budai Irma), Tokai Mária (Illés Mária), Kéri Szilvia (Tercsi Irén), Tompái Erika (Rigó Erika), Nyúl Csil­la Ildikó (Kiss Ildikó Erzsébet), Farkas-Tóth Tamás (Szabó Erzsébet), Győri Gábor (Ben- nárik Julianna), Németh Szabina (Dollák Mária), Mészáros Bernadett Tamara (Sípos Margit), Virág Viktória (Dunai Adrién), Forgó István (Százdi Mária), Kosa János (Borsos Edit), Berencsi Roland (Túri Móni­ka Anna), Rigó Anita (Vetró Irén), Virág Kata (Bélák Andrea), Antal Attila (Vaslócz- ki Edit), Sarok Antal István ,(Tóth Márta), Szigeti Gábor (Orbán Ildikó), Czinkóczi At­tila (Hajsz Erika), Kiss László (Bolla Mar­git), Kovács György (Végh Terézia), Gáspár Erzsébet (Boros Erzsébet), Király Zoltán (Németh Franciska), Budai Nikolett (Gá- lyász Katalin). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK (május 21. és 28. között): Dómján György és Pongrátz Zsuzsanna, Kovács Pál és Dakó Mária Gi­zella, Kollár László és Szénási Mónika, Dö­mötör Pál és Söröli Lenke, Zsákai Zoltán és Bozsó Andrea, Juhász Zoltán és Csábi Ilona, Brada István és Szatmári Hajnalka Mónika, Kis Róbert és Varsányi Mónika, Kosik And­rás és Botos Ilona, Vereckei Lajos Károly és Bácsi Rozália, Mészáros János és Kuli Zsu­zsanna Judit, Gulyás Béla és Tombácz Már­ta Valéria, Hriazik Ernő István és Kovács Aranka, Parádi István József és Jokhel Judit, Faragó Zoltán és Sahin-Tóth Edit, Molnár Attila István és Könyves Edit. MEGHALTAK: Nagy Lajos (Kecske­mét), Rácz Tamás (Kiskunfélegyháza), Pa­lásti Pálné Kismarton Rozália (Kecskemét), Bányai Gyula (Kecskemét), Kis Józsefné Or- szágh Ilona (Szentkirály), Újvári Erzsébet (Akasztó), Dragos Imre (Kecskemét), Szabó Péter (Kecskemét), Szabó Erzsébet (Fülöp- háza), Kosa Jánosné Orbán Mária (Kecske­mét), Papp István (Tiszakécske), Újvári Já­nos (Lakitelek), Kovács Gábor (Városföld), Szántó Mihályné Csinos Mária (Izsák), Vá- czi László (Kecskemét), Mészáros Lajosné Vancsik Erzsébet (Kecskemét), Markó Pálné Pálinkás Erzsébet (Kecskemét), Kis Gábor (Izsák), Boros Lajos (Kecskemét), Gerencsér Szilvia (Kiskőrös), Palatinusz József (Tábor­falva), Kökény Imre József (Kecskemét), Varga Hona (Kecskemét), Karazsia László (Kecskemét), Kovács József (Kecskemét), Kun Ferencné Berta Piroska (Tiszakécske), Nagy Imre (Kecskemét), Pankotai Imre (Kecskemét), Nagy Károly (Kunszentmik- lós), Huszár Ambrusné Makai Margit (Kecskemét), Garai Andrásné Gaál Anna (Kecskemét). KISKŐRÖS Házasságot kötöttek (május 23. és 30. kö­zött anyakönyvezettek): Torgyik István és Rátkai Ildikó, Kothencz Benő és Takács Be­atrix. Meghalt: Hulej László Béla (Kiskőrös). — VENDEGEK A KSH-NAL. Pesti Lajosnak, a Központi Statisztikai Hiva­tal elnökhelyettesének vendégeként má­sodmagával hazánkban tartózkodik G. A. Baltiny, a Lett Statisztikai Hivatal elnöke. A vendégek tegnap a KSH Bács- Kiskun Megyei Igazgatóságát keresték fel. Dr. Bercsényi Zoltán igazgató tájé­koztatta őket a hivatal munkájáról, majd a megyeszékhely nevezetességeivel ismerkedtek. Az egynapos program Pó­lyák Ferenc fafaragónál fejeződött be. Június 2-án, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ (Baján, a művelődési központban) Este 8 órakor: PYGMALION. Honthy Hanna-bérlet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Délelőtt 10 és 14 órakor: LUDAS MA­TYI. A Ciróka Bábszínház előadása. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 20 óra 30 perckor a KECSKEMÉT BIG BAND koncertje. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 — AZ MNB HITELFELVÉTELE. Budapesten szerdán 200 millió dollár összegű hitelmegállapodás aláírására került sor a Magyar Nemzeti Bank és egy 31 tagú, nemzetközileg ismert bankokból álló csoport között. A 8 éves futamidejű hitelműve­let szervezői az Arab Banking Corporation, a Bank of Tokyo, Creditanstalt-Bankfe- rein, Dai-Ichi Kangyo Bank, Deutsche Bank A. G., a First National Bank of Chicago és az Industrial Bank of Japan pénzintézetek voltak. — VÁGÁNYZÁR. Június 5-én Kecskemét és Helvécia között, június 6-án és 7-én Ágasegy­háza és Kecskemét, június 6-án, 7-én, 8-án Helvécia és Kecskemét, június 8-án Izsák és Kecskemét állomások között naponta 9-től 15 óráig a személyvonatok helyett — vágányzár miatt — vonatpótló autóbuszok közlekednek. Június 6-án, 7-én és 8-án Helvécia állomásról Fülöpszállás felé, Fülöpszállás felől Helvécia állomásra, közvetlen közút hiánya miatt, utazni nem lehet. Köncsög és Ballószög megállóhelyek utasforgalmát a három napon Szüneteltetik. — AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT KÖNYVEI: Görgey Gábor: Vadászszőnyeg — Hankiss Ágnes: Széphistória. Forgách Zsuzsanna (1582—?) — Karinthy Fe­renc: Leánykereskedő — Méliusz József: A Horace Cockery Múzeum — Horace Cockery darabokra tört elégiája — Németh László: Levelek Magdához — Pályi András: Életem — Sőtér István: Bárányt szoptató oroszlán —r Szalay Károly: Párhuzamos viszonyok — Székely János: Az árnyék — Soós Péter bánata — Nyugati hadtest — Szentkuthy Miklós: Frivolitások és hitvallások — Tando- ri. . .? nat roid ... ? tradoni... ?: Meghalni késő, élni túl korán — Tornai József: A páva szépsége — Alekszandr Beck: Uj megbízatás — Günter Grass: A patkány- nő — Norman Mailer: Az éjszaka hadai — Jurij Trifonov: Eltűnés — Aranka György erdélyi társaságai Magyarország zenetörténete, I. Középkor — Szebeni András—Lukács László: „Boldogok, akik házadban laknak ...” — Várkonyi Nándor: Elveszett paradicsom Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1988. június 1-jei szám: Farkas P. József: Kiútkeresés a nehézségekből. Beszélgetés az Izsáki Állami Gazdaság igazgatójával. Népszava, 1988. június 1-jei szám: Pályaválasztási tanácsok 1. Mi legyek? (Megyénkben három gimnáziumban, egy szakközépiskolában és hét szak­munkásképzőben várják a továbbtanuló fiatalokat.) Magyarország, 1988. 22. szám: Pálos Miklós: Egészségügy. Bizalmatlan beteg. (Elrettentő példaként ismerteti a közvélemény által „kecskeméti orvosi kísérletnek” nevezett esetet). Film, Színház, Muzsika, 1988. 22. szám: Jálics Kinga: Ha vágyakról van szó ... (Mikolay László, a Fővárosi Operettszínház tagja, a Kecskeméten bemutatott Maszlag rendezője nyilatkozik.) Élet és Irodalom, 1988. 22. szám: Fűzi László: Vajdasági magyar írók estje Kecskeméten. (A Katona József Társaság rendezvényéről.) — Zöldi László: Mi van az ajtó mögött? (A Kecskeméten alkotó Horváth Mária Ajtó című rajzfilmsorozatáról.) Szabad Föld, 1988. 23. szám: Vincze Mihály: Én így csinálom. (Kiskunfélegyházi olvasó dinnyetermesztési tanácsai.) — Südi Bertalan: Értékel a területi szövetség. (A Bácskai és Dunamelléki Termelőszövetke­zetek Területi Szövetsége a téeszek 1987. évi gazdálkodásáról.) JÚNIUS 1-JÉVEL ÁTLAGOSAN 9,5 SZÁZALÉKKAL fel­emelte az azbesztcement-termékek — tetőfedőlemezek, nyomó­csövek, és hullámlemezek — fogyasztói árát a Nyergesújfalui Eternitgyár. A döntésre elsősorban az alapanyagok magasabb ára és az egyéb termelési költségek növekedése miatt került sor. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Baj volt a sebességgel, a figyelemmel Szakmár területén, a Gombolyaghoz vezető úton május 31-én kora délután Török István 61 éves újteleki lakos (Béke u. 21.) nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel vezette segédmotor-kerékpáiját. Emiatt elveszítette uralmát a jármű fölött és fölborult. Török István súlyosan megsérült. Dusnokon, a Köztársaság utcában, ugyancsak 31-én Hányik József 47 éves miskei lakos (Tavasz u. 11.) figyelmetlenül vezette személygépkocsiját. Emiatt elütötte az úttest jobb szélén kerékpárja mellett álló Tamaskó Józsefné 26 éves dusnoki lakost (Szélmalom u. L), aki súlyos sérülést szenvedett. — FOTÓSOK KIÁLLÍTÁSA. Az SZMT Táncsics Mihály Művelődési Központjának fotószakköre kiállításon mutatkozik be a Kiskunhalasi Szakszer­vezeti Művelődési Házban. A tíz alkotó képeit bemutató tárlat ma 16 órakor nyílik, s június 23-áig tekinthető meg. — GÉPKOCSI-ÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1988. május 31-én — EREDMENYHIRDETES: HARANGSZÓRA. Az ünnepi könyvhét alkalmá­ból június 5-én, vasárnap 9.30-tól 11 óráig aszfaltrqjzvcrsenyt rendeznek Kecskemé­ten. Az SZMT-székház előtt (Kisfaludy u. 6—8.) 9 órától nevezhetnek a gyerekek: 3—5, 6—10 és 10—14 éves korcsoportokban. A könyvkiadók értékes ajándékcso­magokkal kedveskednek a legjobbaknak. Emellett tízóraiként tejet, kakaót és pék­süteményt kapnak a résztvevők. Eredményhirdetés: deli harangszóra. — CSÖKKENTETTE ÁRAIT A MOFÉM. Június 1-jétől átlagosan 2,9 százalékkal csök­kentette termelői árait a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár. Ennek nyomán — a 25 százalékos általános forgalmi adót is érintő változás beszámításával — 3,6 százalékkal mér­séklődnek a Mofém-termékek fogyasztói árai. Az árcsökkentés kiterjed a csapokra, csaptele­pekre és golyóscsapokra is. Trabant Limousin Hycomat Trabant Combi Budapest 481 Hycomat Trabant Limousin Budapest 69 Speciál Budapest 13 469 Debrecen 11 247 Trabant Combi Budapest 4 190 Debrecen 3 325 Wartburg Standard Budapest 3644 Debrecen 2 086 Wartburg Special Budapest 4 710 Debrecen 3 668 Wartburg Special tolótetős Budapest 12 473 Wartburg Tourist Budapest 3 448 Debrecen 2 453 Skoda 105 S Budapest 12 191 1 jwj Debrecen Budapest 9 058 Skoda 120 L Lada 1200 í cK \W| Hki- ­27 951 15 881 47 647 34 215 Debrecen Budapest Debrecen Lada 1300 S Budapest 24 352 Debrecen 17 634 Lada Szamara Budapest 1 692 Lada11500 Debrecen 989 Budapest 16 196 Debrecen 12 105 Lada Combi Budapest 1 079 Debrecen 188 Lada Niva Budapest 660 Polski Fiat 126 P Budapest 2 458 Debrecen 1 759 Dacia Limousin Budapest 16 254 Debrecen 12 245 Dacia Combi Budapest 3 268 Debrecen 3 257 Dacia TLX Budapest 5 710 Debrecen 4 093 Zastava Budapest 20 213 órakor: A HALÁLOSZTÓ. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: A NÍLUS GYÖNGYE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Fél 6 órakor: BEN HÚR. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: A DOLGOK ÁL­LÁSA. NSZK-film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: ASTERIX ÉS CÉZÁR AJÁNDÉKA. Sz., mb., francia rajzfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG. Sz., magyar film. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 7 órakor: A MÁSIK EM­BER.-Sz., kétrészes magyar film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A KÍMÉ­LETLEN. Sz., francia krimi. 16 éven felüli-' eknek. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 7 órakor: ELFÚJTA A SZÉL. Sz., kétrészes amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 4,6 és 8 órakor: ÚGY ÉREZ­TE, SZABADON ÉL. Sz., magyar doku­mentumfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: JÁTÉK ISKO- LÁSKORÚAKNAK. Szovjet film. 6 óra­kor: SÓLYOMASSZONY. Sz., mb., ameri­kai film: 8 órakor: KÉK VILLÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 8 órakor: SZORÍTÁSBAN. Magyar doku­mentumfilm. KÖZLEMÉNY A Kecskeméti Pályafenntartási Főnökség értesíti a lakosságot, hogy 1988. június 4-én 7 órától június 6-án 4 óráig teljes szélességben, június 6-án 4—14 óráig fél szélességben átépí­tés miatt lezárja a Kecskemét—Fülöpszállás vasútvonalon levő, Bajnok utca—Mező I. ut­cai vasúti átjárót. A lezárás ideje alatt a kije­lölt terelőút: Mező I. u.—Korhánközi út— Kiskőrösi út—Bajnok utca. 1988. június 4-én és 5-én 8—16 óráig a 6. sz. helyi autóbuszjáratok nem érintik a Fém­munkás gyár mögött a „Szerelőipari vállalat” elnevezésű megállóhelyet. A vasúti sorompó mellett levő „Konzervgyár” elnevezésű megál­lóhely helyett a Kiskőrösi úton a Konzervgyár meliett levő megállóhelyen lehet fel-, ilíetve leszállni a meglevő autóbuszmegállóval szem­beni oldalon. A helvéciai helyközi autóbuszjá­ratok 1988. június 4-én üzemkezdettől június 5-én üzemzárásig a Bajnok utca—Kiskőrösi út útvonalon közlekednek és a „Konzervgyár" elnevezésű megállóhely helyett a Kiskőrösi úton a Konzervgyár mellett levő helyi autó­buszmegállóban állnak meg. 1501 Holnapi lapszámunkból i "l kbóll A negyedik oldalon Az áldott Horváth Lajos tanító úr és a töb­biek című írásban tanítványok emlékeznek vissza tanáraikra. Ugyanitt találkozhatunk egy miskei fafaragóval, aki arról vall, hogyan sajátította el a fafa­ragás mesterségét, kik segítették pályáján. Vajon elegendő csak a termékszerkezeten változtatni ahhoz, hogy nyereségesen gaz­dálkodjunk? Ezt a kérdést fejte­geti munkatársunk az ötödik ol­dalon található Érdekszerkezet című cikkben. Szintén ezen az oldalon olvashatunk egy megúju­ló gyárról, a Szék- és Kárpitos­ipari Vállalat kecskeméti üzemé­ről. GYORSLISTA Az Országos Takarékpénztár a gép- kocsi-nyereménybetétkönyvek 108. sorsolását május 30-án Budapesten tar­totta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1988. január 31-éig váltot­tak és 1988. április 30-án még érvény­ben voltak. A 10 000 forintos betét­könyvekre 514, az 5000 forintosokra pedig 742. összesen tehát 1256 gépko­csit sorsoltak ki. Az eredmény megállapításánál az ér­tékelhető számok előtt szereplő nullás számokat figyelmen kívül kell hagyni. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült. Az esetleges számhibá­kért felelősséget nem vállalunk. A hi­vatalos nyereményjegyzék június 3-án, pénteken jelenik meg. * * * A gyorslistában az alábbi rövidítése­ket használtuk: DX Dácia 1310 TLX; DC Dácia Combi; D Dácia 1310; TC Trabant Combi Spec.; TL Trabant Lim. Spec. 10 000 forint 02 0 113 659 ti 02 0 659 246 dx 02 0 785 005 de összegű 02 0 114 954 ti 02 0 682 192 te 02 0 788 266 ti betétkönyvek 02 0 116 928 te 02 0 694 824 ti 02 0 789 660 ti 02 0 017 057 ti 02 0 117 330 dx 02 0 707 905 te 02 0 790 035 d 02 0 020 723 ti 02 0 125 218 ti 02 0 714 018 ti 02 0 791 210 d 02 02 02 02 0 025 858 0 040 842 0 060 657 0 074 732 ti ti ti d 02 02 02 02 0 127 976 0 132 577 0 135 979 0 136 691 te dx ti ti 715 02 02 02 780 0 721 0 751 0 755 351 043 023 te ti ti d 02 02 02 0 794 0 797 0 805 779 467 635 dx ti ti 02 02 0 077 555 0 081 716 ti ti 5000 forint 02 02 0 758 0 761 015 090 de ti 02 0812 146 02 0 085 101 d összegű 02 0 762 575 ti 02 0815 428 02 0 092 425 te betétkönyvek 02 0 763 806 dx 02 0816 302 02 0 100 560 ti 02 0 539 645 ti 02 0 777 576 ti 02 0817 075 ti 02 0 108 629 ti 02 0 594 754 d 02 0 784 795 ti 02 0818 392 s zer készt őség és 1 kiadói livatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1 Telefon: 27-611 6001 Telexs: Terjeszti a Előfizetheti Előfizetési < HU ISSN 01 >-216 bmlv h. agyar Posta i hirlapkézbesítő postahivatalé : egy hónapra: 43,— Ft, negyedévre: 129— Ft. félévre: 258,~ Ft, egy évre: 516,— Ft. 13 j-235x 5 kézbesítőknél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom