Petőfi Népe, 1988. április (43. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-09 / 84. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1988. április 9. A SZOVJET—AFGÁN CSÚCS AMERIKAI VISSZHANGJA « „Elvezethet a kérdések megoldásához” WASHINGTON Óvatos derűlátással fogadta Reagan amerikai elnök a Mihail Gorbacsov főtitkár és Nadzsibullah államfő találkozójáról kiadott nyilatkozatot, amely a szovjet csapatok Afganisztánból való kivonásával kapcsolatos megállapodásokat tartalmazott. Reagan állásfoglalását az elnök politikai főtanácsadója, Howard Baker tolmácsolta. Baker szerint a szovjet—afgán tárgyalás eredménye „előrelépést jelent, és elvezethet a kérdések megoldásához, a szovjet csapatok kivonásához. Egyelőre nem lépünk közvetlen kapcsolatba evégett a szovjet féllel, de erre rövidesen sor kerül”. Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója, Colin Powell tábornok ugyancsak azt mondotta, hogy az Egyesült Államok reméli a szovjet csapatok kivonásának mielőbbi megkezdését. Kijelentette azonban, hogy „közvetlen választ kell kapni a szovjetektől arra, hogy miként értelmezik a megállapodás feltételeit”. Az első amerikai televíziós kommentárok aláhúzták, hogy ha a szovjet csapatok kivonása valóban megkezdődhet az eredetileg tervezett május 15-ei időpontban, akkor ez a lépés alig két héttel előzi meg az újabb szovjet—amerikai csúcstalálkozót. Egy ilyen fejlemény igen kedvező hatású lehet a csúcstalálkozó légkörére, és kiiktatná annak napirendjéről az egyik leginkább vitatott, a két ország kapcsolatainak fejlesztését régóta akadályozó kérdést — állapította meg a CBS amerikai televízió. ELSŐ ALKALOMMAL: Titkos szavazás a kínai parlamentben PEKING Az új összetételű kínai Országos Népi Gyűlés első ülésszakának pénteki plenáris ülésén titkos szavazással megválasztották Jang Sang-kunt a Kínai Népköztársaság elnökévé, Vang Csent a Kínai Népköztársaság alelnökévé, Van Lit a parlament állandó bizottságának elnökévé és Teng Hsziao-pinget a Központi Katonai Bizottság elnökévé, azaz a kínai fegyveres erők Tőparancsnokává. Az ülésen jelen levő 2883 képviselő ugyancsak titkos szavazással megválasztotta a parlament állandó bizottságának 19 alelnökét és főtitkárát, valamint az állandó bizottság 135 tagját. Az állandó bizottság tagjainak megválasztásakor alkalmazták a több jelöltes módszert. A képviselők a listán szereplő 144 jelölt közül választhatták ki a bizottság 135 tagját. Ilyen választásra első ízben került sor a Kínai Népköztársaság parlamentjének történetében. A szavazás előtt az ülés elnöke, Szung Ping a képviselők kérdéseire válaszolva közölte, hogy azok, akiket beválasztanak a parlament állandó bizottságába a kínai alkotmány értelmében megválasztásuk után lemondanak eddig viselt állami tisztségeikről. A választás 50 perc alatt zajlott le, s a képviselők közül csak kevesen vették igénybe az elfüggönyözött szavazófülkéket. Izraeli golyó ölt izraelit JERUZSÁLEM Izraeli fegyverből kilőtt golyó okozta a 15 éves Tirza Porát izraeli lány halálát. Ezt állapította meg a halottkém csütörtökön este nyilvánosságra hozott jelentésében. A jelentés ellentmond a hadseregnek azzal a korábbi közleményével, hogy a lányt palesztinok kövezték és verték halálra a nyugati parton levő Beita palesztin faluban, amikor a helyi lakosok kiránduló izraeli telepesek egy csoportjával különböztek össze. A halottkém jelentése szerint a 15 éves lány halálát az okozta, hogy fejbelőtték — mégpedig ugyanazzal a fegyverrel, amellyel az egyik izraeli telepes az összecsapás során két palesztin fiatalt agyonlőtt. A palesztinok kicsavarták a fegyvert a lövöldöző izraeli kezéből, de akkor már a fegyverben nem volt golyó — olvasható a jelentésben. MÉG ÖTVENÖT TÚSZ A GÉPBEN Kuvait kitart? A kuvaiti légitársaság utasszállítóját hatalmukban tartó légikalózok csütörtökön este az iráni hatóságok kérésére hat órával elhalasztották az éjfélre kitűzött felszállást. A csütörtökön üzemanyaggal feltöltött Boeing 747 továbbra is Aleshed repülőterén vesztegel. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése szerint a géprablók a felszállás elhalasztásával a közvetíteni szándékozó Turgut Özal török és Mohammad Dzsunedzso pakisztáni miniszter- elnöknek biztosítottak időt a kapcsolatfelvételhez. Özal és Dzsunedzso csütörtökön kü- lön-külöh telefonbeszélgetést folytatott Hosz- szein Muszavi iráni miniszterelnökkel. Közölték iráni kollégájukkal, hogy megkísérlik rávenni a kuvaiti hatóságokat a géprablók követelésének teljesítésére. Ehhez azonban időre van szükségük, s kérték, hogy az eltérített repülőgép ezért egyelőre ne hagyja el Meshed repülőterét. Az arabul beszélő légikalózok eddig 57 túszukat elengedték, 55 személyt továbbra is hatalmukban tartanak, köztük a kuvaiti uralkodó családjának három tagját. A géprablók 17 olyan, Kuvaitban bebörtönzött személy szabadon bocsátását követelik, akiket az Egyesült Államok és Franciaország nagykövetsége elleni merényletekben való részvételért ítéltek el. Kuvait határozottan elutasította a követelés teljesítését, a gépeltérítők ezért határozták el, hogy továbbrepülnek túszaikkal. Úticéljukat nem közölték. • A japán Nipponzan Myohoji rendhez tartozó öt buddhista szerzetes megkoszorúzza a sachsenhauscni egykori náci koncentrációs tábor áldozatainak emlékművét, április 7-én. A szerzetesek békemeneten vesznek részt, Moszkvától Varsón, Potsdamon, Brüsszelen, Londonon át New Yorkig. MTI—TELEFOTÓ események — sorokban WASHINGTON George Shultz amerikai külügyminiszter szerint a szovjet csapatok Afganisztánból történő kivonásáról létrejött megállapodás fontos lépés lehet a szovjet —amerikai kapcsolatok fejlődését gátló nehézségek felszámolásában. A miniszter Szaúd-Arábiában nyilatkozott erről újságíróknak és véleményét megismételte a CBS amerikai televízió péntek reggeli híradójában is. A Fehér Ház képviselőihez hasonlóan azonban a külügyminiszter is azt hangoztatta, hogy meg kell várni a végleges megállapodás létrejöttét és a szovjet csapatok kivonásának megkezdését, mielőtt végleges véleményét lehetne formálni. PRÁGA A CSKP Központi Bizottsága pénteken kétnapos ülést kezdett. A prágai vár spanyoltermében délelőtt megnyílt ülésen a testület a pártélet megújításáról, a gazdasági reformok soron következő lépéseiről tanácskozik. A CSKP KB elnökségének beszámolóját Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára ismertette. GENF Julij Voroncov, « szovjet külügyminiszter első helyettese április 7—8-án Genfben megbeszéléseket folytatott a nukleáris és űrfegyverzetekről folyó szovjet—amerikai tárgyalásokon részt vevő szovjet küldöttség tagajaival. Voroncov találkozott az Afganisztán körüli politikai rendezésről Genfben folytatott afgán—pakisztáni tárgyalások résztvevőivel is. DZSAKARTA Nicolae Ceausescu román államfő népes küldöttség élén pénteken háromnapos hivatalos látogatásra Indonéziába érkezett. Útjára elkísérte felesége, Elena Ceausescu, fia, Valentin Ceausescu is. A látogatás célja a kétoldalú együttműködés fejlesztése, különös tekintettel a kereskedelmi kapcsolatokra és beruházásokra. Dzsakarta tárgyalásai után Ceausescu felkeresi Ausztráliát és Vietnamot is. MOSZKVA Jasszer Arafat, a Palesztíniai Felsza- badítási Szervezet VB elnöke, aki a szovjet kormány meghívására Moszkvában tartózkodikj pénteken 'közéleti személyiségekkel találkozott a Szovjet Afroázsiai Szolidaritási Bizottság által rende- zett gyűlésen. Arafat utazásának célja, hogy megbeszélje és egyeztesse tevékenységét a szovjet vezetőkkel. HETI VILÁGHÍR ADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA SZOMBAT: Megszökött a manilai börtönhajóról Gregörio Honasan ezredes, a múlt évi fülöp-szigeteki puccskísérlet kulcsfigurája — Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter Moszkvában Natvar Sznigh indiai külügyi államminiszterrel tárgyalt az,afganisztáni kérdésről. VASÁRNAP: Sevardnadze Kabulba utazott — II. János Pál pápa húsvéti „urbi et orbi” áldásában szót emelt az emberi jogok tiszteletben tartásáért — Jeruzsálemben az állandósult erőszakcselekmények miatt kevesen vettek részt a húsvéti vallásos szertartásokon — befejezte bagdadi látogatását Turgut Özal török kormányfő, a látogatás idején szünetelt Irak és Irán között a „városok háborúja” — Viktor Karpov szovjet külügyi illetékes tisztségviselő azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy nincs meg benne a politikai akarat az atom- és ürfegyverekről kötendő megállapodásra — a romániai magyar és német nyelvű nemzetiségi sajtó ezentúl csak románul közli az ország településeinek nevét. HÉTFŐ: Sevardnadze Kabulban Nadzsibullah afgán elnökkel tanácskozott — Genfben folytatódtak az ENSZ-közvetítéssel folyó afgán—pakisztáni tárgyalások — izraeli tárgyalásaival megkezdte újabb közel-keleti ingázását George Shultz amerikai külügyminiszter az NSZK-ban és Nagy-Britanniában húsvéti békemeneteket tartottak. KEDD: Arab terroristák elraboltak és az iráni Meshed repülőterére irányítottak egy kuvaiti utasszállító repülőgépet — újabb amerikai csapaterősítések indultak Panamába — az ország történetében először parlamenti választások kezdődtek Afganisztánban — Shultz Jordániában és Szíriában folytatta egyeztető tárgyalásait — a Pravda, síkraszállva a szocialista demokrácia fejlesztéséért, éles hangú szerkesztőségi cikkben támadta a sztálinizmust védelmező konzervatív nézeteket — a,Német Szocialista Egységpárt (NDK), a Német Szociáldemokrata Párt (NSZK) és Csehszlovákia Kommunista Pártja közös nyilatkozatbán szorgalmazta középeurópai vegyifegyver-mentes övezet megteremtését — Mihail Gorbacsov találkozott Willy Brandttal, a Szocialista Internacionálé elnökével. SZERDA: A kuvaiti gép elrablói több túszt szabadon engedtek, de követelésük (K uvait engedjen szabadon 17 bebörtönzött terroristát) nem teljesült — Gorbacsov és Nadzsibullah Taskentben váratlan találkozót és megbeszélést tartott — Shultz Egyiptomban folytatta tárgyalásait—a nicaraguai kormány és a kontrák szakértői szintű találkozóján megállapodtak abban, hogy az ország területén elszórt ellenzéki haderőket hét körzetbe vonják össze — Argentína, Brazília és Uruguay csúcstalálkozót tartott, és megállapodott a gazdasági együttműködés szorosabbra fűzésében, „latin-amerikai Közös Piac” kialakításának első lépéseiben. CSÜTÖRTÖK: Taskentben szovjet—afgán nyilatkozatban erősítették meg: rövid időn belül aláírják a genfi megállapodásokat és május 15-én megkezdődik a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból — ezzel egybehangzóan Ziaul Hakk pakisztáni elnök kijelentette: az egyezménycsomag készen áll aláírásra — Shultz Szaúd-Arábiában tárgyalt, minden kézzelfogható eredmény nélkül — munkalátogatást tett Budapesten Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára — „valamennyi franciához” intézett nyílt levélben fejtette ki középutas újraválasztási programját Francois Mitterrand francia köztársasági elnök. PÉNTEK: Diego Cordovez ENSZ-megbízott bejelentette: az afganisztáni helyzetet rendező egyezménycsomagot legkésőbb április 14-én aláírják, s Abdul Vakil afgán külügyminiszter megerősitette: az okmány elkészült — a kínai parlament államelnökké választotta Jang Sang-kun 81 éves politikust — az elrabolt kuvaiti gép ügyében „lapzártakor” érkezett legfrissebb fejlemény: az iráni hatóságok megkezdték a repülőtéri akadályok eltávolítását, mert a géprablók máshová akarnak repülni. LELEPLEZÉS AZ IRÁNI—KONTRA ÜGYBEN Oda fegyverek — vissza kábítószer WASHINGTON Szenzációs dokumentumriportot sugárzott csütörtökön este az ABC amerikai televíziós hálózat híradója. Vizsgálatával, amelyet tények látszottak alátámasztani, leleplezte, hogy a nicaraguai ellenforradalmárokat 1983. és 1986. között.egy titkosba CIA közreműködésével dolgozó . izraeli—amerikai hálózat fegyverezte föl, és hogy a fegyvereket csempésző repülőgépek vissza- útjukon kábítószereket szállítottak az Egyesült Államokba Kolumbiából, Panama érintésével. A hálózat fő irányítói között volt — az ABC szerint —- Felix Rodri- guez, a CIA egykori „terroristaellenes” szakértője, aki az iráni—kontra politikai botrányban is szerepelt. A televíziós hálózat leleplezése egybeesett azzal, hogy a szenátus . külügyi bizottságának a nemzetközi kábítószerkereskedelemmel foglalkozó albizottsága előtt kiderült: egy csempészvezér több millió dolláros összegekkel támogatta a kontrákat, akik cserébe azt ígérték, hogy megmentik őt — amerikai hivatalos kapcsolataik révén — az esetleges lebukástól és annak következményeitől. Az ABC arról vél tudni, hogy Izrael, ügynökei útján, 23 millió dolláros összegért vásárolt a nemzetközi fegyverpiacon csehszlovák és lengyel gyártmányú fegyvereket (az összeget az Egyesült Államok a CIA titkos alapjaiból visszatérítette). A fegyvereket előbb Panamába juttatták, ahol egy izraeli megbízott intézkedett a szállítmányok továbbításáról, majd egy titkos repülőgéphálózat gépeivel vitték el a kontráknak Hondurasba és Costa Ricába. Az izraeli megbízott, Michael Harrari intézte Izrael egyéb középamerikai fegyvereladásait is, és az ABC állítása szerint „közeli munkatársa volt Noriega tábornoknak”. A fegyverek további sorsáról Salvadorban Rodriguez intézkedett. Ezt Jósé Blandon, Panama egykori New York-i konzulja, Noriega egyik vádlója közölte az ABC munkatársival. Elmondotta, hogy a hálózat a gépek visszaútján kábítószert szállított. A gépek Kolumbiába repültek át, ahol megrakták azokat, majd. Panama érintésével az Egyesült Államokba juttatták a kábítószert. Erről az utóbbi részletről az egyik pilóta személyesen is nyilatkozott a riportban. A szenátusi vizsgálat lényegében hasonló eseményekről számolt be. Két elítélt kábítószercsempész feltárta, hogy a csempészésre használt repülőgépeket időnként a kontrák fegyverszállításaira vették igénybe, A jelenleg már elítélt csempészek egyike, George Morales, aki a csempészhálózat tulajdonosa volt, John Kerry szenátor kérdésére elmondotta: négy-öt millió dollárt juttatott a kontráknak, akiknek vezetőivel személyesen tárgyalt. A kontrák azt ígérték, hogy kapcsolataik révén megóvhatják a lebukástól. Morales még két éven át valóban szabadon működött. A vállalkozás egyik pilótája, az ugyancsak elítélt Gary Betzner elmondotta^ bizottságnak, hogy az Egyesült Államok egyik floridai légitámaszpontjáról szállított gránátvetőket és tengeri aknákat a Salvadorban levő Ilopango — amerikai és salvadori kezelésben levő — repülőterére. A tengeri aknák szállításának időpontja nagyjából arra az időszakra esik, amikor a kontrák megkezdték Nicaragua kikötőinek elaknásítását. Betzner innen Kolumbiába repült s kábítószerekkel megrakott géppel tért vissza az Egyesült Államokba. A két leleplezés közül mindkettő utal arra, hogy az akciókban közvetlenül részt vett a CIA. Betznertől is egy volt CIA-ügynök vette át a fégyverszállítmányokat. Mindkét epizódból kitűnik, hogy a kémügynökség szemet húnyt a kábítószercsempészek ügyletei fölött, ha ennek fejében a kontrák fegyvereket kapnak. Az ABC azonban még egy fontos mozzanatot közöl: Izrael, amelynek az iráni— kontra ügyben játszott szerepe köztudott, amerikai megrendelésbe még ennél is előbb részt vett a kontrák titkos felfegyverzésében. Branko Mikulics életrajza Branko Mikulics 1928-ban születetI Bosznia-Hercegovinában. Okleveles közgazda. 1943-tól részt vett a népfelszabadító háborúban. Mind Bosznia-Hercegovinában, mind szövetségi szinten jelentős tisztségeket töltött be. Több járásban a pártbizottság titkára, majd a szarajevói járási képviselő testület elnöke volt. t 1965-ben a Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetsége KB titkárává, később a Végrehajtó Bizottság titkárává, 1967-ben pedig a Köztársasági Kormány elnökévé választották. 1969-től 1978-ig a Bosznia-hercegovinai Kommunisták Szövetsége KB elnöke és egyúttal a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének tagja volt. A JKSZ XI. és XII. kongresszusa közötti időszakban a JKSZ KB Elnökségének tagjaként a párt központi apparátusában dolgozott és egyéves mandátummal az Elnökségben az elnöklő tag tisztét is ellátta. 1982 ben Bosznia Hercegovina Szocialista Köztársaság Elnökségének elnökévé választották. A XIV. — szarajevói-— Téli Olimpiai Játékok szervezőbizottságának elnöke volt. 1984-ben a JSZSZK Elnökségének tagjává választották. A Szövetségi Végrehajtó Tanács Elnökének tisztségét 1986. május 16-ától látja el. Tagja a JKSZ Központi Bizottságának. Érdemibb vizsgálatokat (Folytatás az 1. oldalról.) Az intézet képviselője a leggyakrabban tapasztalható hiányosságok között említette, hogy nem kapnak időben jelzést az egészségileg károsodott gyermekek gondjairól, amikor még a felkészítésben hatékonyan tudnának cselekedni. Nem kielégítő az előszűrő alkalmassági vizsgálatok színvonala sem, ennek köszönhető, hogy évről évre sok például a színtévesztő, akiket csak a nyolcadik osztályban szűrnek ki az adott szakmákra történő alkalmas- sági tesztek során. Kiderült, hogy nem elég szervezettek a nyolcadik osztályos tanulók pályaválasztását követő alkalmassági vizsgálatok sem, ráadásul a tanulók ezeken egyenként vagy kiscsoportban vesznek részt, s ezzel hátráltatják a tanórákon az anyagban való haladást. A közös gondolkodás eredményeként néhány kopárét, az egészségügy és a művelődés számára pontosan kijelölt feladat körvonalai is kirajzolódtak. Az orvosoknak szóló szakmai körlevél mellett várhatóan intézkedési tervezet készül az ötödik osztályosok színlátásvizsgálatára. Segítségnek ígérkezik az is, ha a városi egészségügyi és művelődési osztályok kölcsönösen odafigyelnek e tárgykörben egymás tevékenységére, és a pályaalkalmassági vizsgálatok idejét és formáját jobban egyeztetik. Nagyobb szerep hárul a jövőben az iskolák igazgatóira is, akiknek a gyakorlati feltételek biztosítása mellett lehetőséget kell kínálniuk arra is, hogy a védőnők és az orvosok egészségnevelésre vonatkozó elképzeléseiket a szülői értekezleteken kifejthessék. Az osztály- főnökökre is még több felelősség hárul: feltétlenül meg kellene minden esetben ismerniük a szűrővizsgálatok eredményeit és az egészségügyi törzslap tartalmát. K. J. A műszaki fejlődés célja a könnyűiparban (Folytatás az 1. oldalról.) te nehezebbé vált. Ebben szerepet játszik az is, hogy a pénzszűkítő, intézkedések miatt kevesebb forgóeszköz- hitelhez jutnak a vállalatok. Emiatt a tőkés piacra idén sokat exportáló cégeknél fizetési gondok jelentkezhetnek, ha nem tudják az eddiginél gyorsabban behajtani kintlevőségeiket. Á termelés folyamatosságát, a határidők pontos betartását nehezíti az egyenetlen anyagellátás is. A termelést befolyásoló anyagellátási gondok megoldására, a konvertibilis elszámolású import helyettesítésére a tárca a könnyűipari vállalatoknak azt ajánlja, hogy a jövőben erősítsék kapcsolataikat, újszerű együttműködési formákat alakítsanak ki a szocialista országokbeli könnyűipari vállalatokkal. Erre már több jó példa van. Tartós kooperáció alakult ki több magyar és szovjet vállalat között a termelésben és az értékesítésben: így jut értékes alapanyaghoz az idén a pamut-, a len-, a bőripar. A lehetőségek feltárásáról, az alágazatok együttműködésének további feladatairól tanácskozik a KGST Könnyűipari Együttműködési Állandó Bizottsága, amely a közeli napokban Budapesten tartja 50. ülését. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az év indítása az első két hónap adatai alapján jónak mondható, a bútor-, a papír-, a textil- és a textilruházat-ipari vállalatok nagy része megkötötte szerződését. LEZÁRULT A KNEB- VIZSGÁLA T Vállalati pénzből építkezett a vezérigazgató A tanácselnök „nagylelkű” Lezárult a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata az ikladi Ipari Műszergyárban. A közérdekű bejelentés alapján lefolytatott ellenőrzés a bejelentők igazát alátámasztva megállapította, hogy Iva- nics László vezérigazgató és néhány más dolgozó magánépítkezését a vállalati műszaki fejlesztési alap terhére, illetve más, szabálytalan módon támogatták. Jogsértő módon fizettek ki találmányi és közreműködői díjakat, többek között a vezérigazgató részére. Emellett a vállalat által bérelt személy- gépkocsit a vezérigazgató jogosulatlanul magáncélra használta, s ezzel kapcsolatos károkozásért — karambolért, szakszerűtlen üzemeltetésért — nem indult kártérítési eljárás a vezető ellen. Beosztására és a jogtalan haszon- szerzésre tekintettel a KNEB vizsgálata mindenekelőtt Ivanics László felelősségére mutatott rá. Ez azonban nem csökkenti az Ipari Műszergyár gazdasági vezetőinek és a vállalati tanács tagjainak felelősségét, amennyiben közreműködésükkel hozzájárultak a szabálytalanságok, a jogsértő cselekmények elkövetéséhez — állapították meg. A KNEB-vizsgálat ugyancsak megvolt ' állapította az Aszódi Nagyközségi Tanács elnökének felelősségét, mivel a szabályellenes magánépítkezéseket - a rászorultság törvényes feltételeit figyelmen kívül hagyva — állami juttatásokkal támogatta. A helyszíni vizsgálat során a KNEB elnöke Ivanics Lászlót vezérigazgatói állásából felfüggesztette. Az Ipari Műszergyár vállalati tanácsa a népi ellenőri vizsgálat alapján fegyelmi eljárást indított, s a vezérigazgatót munkaköri kötelezettségeinek vétkes megszegése mialt elbocsátással, valamint prémium- és exportjutalom-megvonás fegyelmi büntetéssel sújtotta. E határozat nem jogerős. A KNEB elnöke Ivanics László vezérigazgató ellen hűtlen kezelés bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntető eljárást kezdeményezett, s felhívta a vállalati tanácsot a törvényes állapot helyreállítására, a fegyelmi és a kártérítési eljárások lefolytatására a felelősökkel szemben. A KNEB kezdeményezte továbbá, hogy a Pest Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága vizsgálja felül az Aszódi Nagyközségi Tanács V. B. eljárását, a szabálytalan telekgazdálkodást és a lakásépítési támogatást. (MTI) RENDŐRSÉGI KÖZLEMÉNY 1988. március 30-án egyetemi hallgatók és fiatal értelmiségiek egy csoportja törvényellenes szervezet létrehozását kezdeményezte, ezért az arra illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették Andrássy Miklós dunaújvárosi, Orbán Viktor szolnoki, valamint Csaba Iván, Kövér László és Rácz András budapesti lakosokat. A nevezetteket felhívták tevékenységük abbahagyására. (MTI)