Petőfi Népe, 1988. január (43. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 24. szám
Száz éve szüle tett Hikádé Aladár (1888— 1970) villanyszerelő, a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja, a kommunista mozgalom ismert harcosa. 'Anyja egyedül, nehéz körülmények közt nevelte. Fiatal villanyszerelőként kapcsolódott be a munkásmozgalomba, lett a vasasszakszervezet, majd a Szociáldemokrata Párt tagja. Az 1917—18-as nagy háborúellenes sztrájkoknak üzemi bizalmiként egyik szervezője volt. 1918 novemberében részt vett a Kommunisták Magyarországi Pártjának megalapításában. A Tanácsköztársaság kikiáltásakor a kispesti munkástanács elnöke lett, 1919 áprilisától a Budapesti Forradalmi Törvényszék politikai vádbizottságának vezetője. E tevékenységéért a kommün vérbefojtása után a fehérterror bírósága nyolcévi fogházbüntetésre ítélte, ahonnan fogolycsere útján sikerült szabadulnia. Moszkvában hosszú évekig az SZKP Központi Bizottságának apparátusában dolgozott. Az 1930-as évek második felében koholt vádak alapján elítélték, de e megpróbáltatások sem tántorították el a szocializmus eszméitől. 1955-ös hazatérésétől szinte haláláig részt vett a társadalmi életben. Munkássága elismeréseként több magas kitüntetésben részesült. HARMADIKKÉNT BÁCS-KISKUNBAN: Elnökök klubja (Tudósítónktól) A Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési és Számítástechnikai Közös Vállalat az utóbbi időben több újszerű kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet. Ilyen például a szövetkezetek első számú vezetőinek továbbképzését szolgáló elnökök klubja megalakítása. Ennek lényegéről a januári foglalkozás szünetében a klub háziasszonya, Bicskémé Somfai Zsuzsanna, a MÜSZI szervezője a következőket mondta: — A mai rohanó gazdasági életben kevésbé vonzó a szövetkezeti elnökök többnapos, bentlakásos rendszerű továbbképzése. Ám az új információkra nagy szükségük van. Ezért hirdették meg a klubformát, melynek keretében kéthavonta — egésznapos programon — a legidőszerűbb kérdésekre próbálnak választ adni. Az országban — Szabolcs-Szatmár és Baranya megye után — harmadikként Bács-Kiskunban szervezték meg ezt az új továbbképzési formát. A meghívást már huszonöt szövetkezeti elnök fogadta el. Az eddigi három foglalkozáson a mezőgazdasági vezetőket legjobban érdeklő témák kerültek terítékre, felkért előadók közreműködésével. A legutóbbi összejövetel a Kiskunmajsai Jo- nathán Tsz-ben volt, ahol megtárgyalták a szőlő- és gyümölcstermesztés jelenét, aggasztó jövőjét, majd dr. Gál Béla, a MÉM főosztályvezető-helyettese ismertette az új külkereskedelmi törvénytervezetet, az önálló exportjog megszerzésének lehetőségét. Az elnökök javaslatára a márciusi foglalkozás témája a módosuló társulási jogszabály, helyszíne pedig Bocsa lesz. Kikértük két alapító klubtag véleményét is: Weinhardt József, a Bócsai Petőfi Tsz elnöke elmondta, azért tartja jónak, életrevalónak a klubot, mert a foglalkozáson valóban az időszerű témákban kapnak tájékoztatót, friss adatokat, melyeket a napi munkában kamatoztathatnak. A viszonylag kis létszám, a kötetlen hangulat alkalmas arra, hogy a vezetők egymás között gyakorlati tapasztalatokat cseréljenek. 5 nem utolsósorban olyan előadókkal találkozhatnak, akikre valóban kíváncsiak. Váradi Károly, a Kiskunmajsai Jonathán Tsz elnöke beváltotta, hogy kétkedéssel fogadta a meghívást, ám kellemesen csalódott, mert rendkívül sok fontos vezetői döntést motiváló információt szerzett. Ezek birtokában pedig egy-két hét lépéselőnybe kerülhetnek más gazdaságokkal szemben, ami manapság nem kis dolog. Szerinte — mivel a klub nyitott a megye valamennyi tsz-vezetője előtt :— a két területi szövetség gazdasági vezetőinek együttes jelenléte előmozdítja egymás munkájának jobb megismerését, a gazdasági kapcsolatok szélesítését. Horváth Róbert Január 29-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Bessenyei György-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KOBRA. Sz., mb., amerikai kri- mL 16 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Otthon mozi: nincs előadás. Stúdiómozi: 8 órákor: TELIHOLDAS ÉJSZAKÁK. Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: ÉJSZAKAI VIRÁG. Videomozi: 6 és 8 órakor: BALESET A TENGERPARTON. Sz., francia krimi. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: KI KORÁN KEL, ARANYAT LEL. Sz., mb., csehszlovák film. Fél 6 és 8 órakor: PÓKASSZONY CSÓKJA. Sz., mb. brazil—amerikai film. 16 éven felülieknek. Központi mozi: 6 órakor: CASANOVA. Sz., kétrészes olasz film. 18 éven felülieknek. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 3 órakor: A KU RT A FARKÚ PETI CICA AMERICICÁBAN. Sz.,. mb., svéd rajzfilm. 5 és 7 órakor: A MISSZIÓ. Sz., mb., angol film. 14 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: SZÁGULDÓ FALKA. Sz., mb., kanadai kalandfilm. Stúdiómozi: 5 órakor: KINCSKERESŐ KISKÖDMÖN. Sz.. magyar film. 7 órakor: MARADOK HŰTLEN HÍVE. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: HINTŐPOR. Sz., mb., olasz filmvígjáték. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: SZÉLJÁRÓ. Sz., amerikai kalandfilm. Egyelőre nem változnak a múzeumi belépődíjak Az elmúlt hetekben gyakran egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a múzeumok belépődíjainak változásáról. Egyes múzeumok már új áraikat is közölték, de az intézmények a mai napig sem változtattak a korábbi áraikon, s visszavonták döntésüket. Ennek oka — mint azt a Művelődési Minisztérium közgyűjteményi főosztályán elmondták—, hogy egyelőre nem kapták meg az Országos Anyag- és Árhivatal engedélyét. Bár az erre vonatkozó rendelet január 1-jétől a kulturális intézmények saját hatáskörébe utalta szolgáltatásaik, rendezvényeik beléptidíjainak megállapítását, a múzeumoknak az erre vonatkozó döntéseiket kellő indoklással és pontos számítással az árhivatallal kell egyeztetniük — március 31-éig. Több múzeum tehát elhamarkodottan döntött, s figyelmen kívül hagyta az erre vonatkozó jogszabályokat. A Művelődési Minisztérium - konzultálva a nagy fővárosi és megyei múzeumok, szakmúzeumok vezetőivel — már korábban foglalkozott a múzeumi belépődíjak módosításával-emelésével, de' mivel ármegállapító hatásköre nincs, csak ajánlásokat dolgozott ki a múzeumok számára. Ebben egyebek között az szerepel, hogy a múzeumok megfontoltan, látogatottságuknak, kiállításaik méretének, színvonalának figyelembevételével változtassanak az árakon. Felhívták a figyelmet arra is: ahol az emeléssel a múzeumok anyagi lehetőségei nem javulnak — a látogatottság várható visszaesése miatt — ott ne kerüljön rá sor. Jelenleg tehát — amíg engedélyük az áremelésre nincs — valamennyi hazai múzeum a korábbi belépődíjakkal várja a látogatókat. ADOPAPIROK Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatója szerint Bács- Kiskun megyébe is megérkeztek azok a nyomtatványok, amelyek a folyamatos adózási feladatok ellátásához feltétlenül szükségesek. A jelenleg kapható űrlapok a következők: AFA kötelezettség levezetése; Igénylőlap az AFA visszatérítéséhez; Igénylőlap az AFA visszatérítéséhez (a lakosság által tanácsi építési engedély alapján végezhető lakásépítés, felújítás, bővítés, korszerűsítés esetére); Igénylőlap az AFA visszatérítéséhez (mezőgazdasági kistermelők és borértékesítő személyek részére); Vagyonnyilatkozat. Ezen kívül beszerezhetők és rendelkezésre állnak azok a postautalványok is, amelyek a különféle adózók részéről történő adóbefizetés céljait szolgálják. A nyomtatványok megvásárolhatók az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságán (Kecskemét, Árpád körút 4. szám), valamint a Bács-Kiskun Megyei Adófelügyelőségen (Kecskemét, Klapka utca 34. szám). A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Életveszélyes sérülés Dávodon Dávodon, a Tolbuhin utcában 27-én, szerdán Varga István 46 éves helybeli lakos kerékpárjával balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget egy szembe jövő személy- gépkocsinak. Összeütköztek s a kerékpáros életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ugyanezen a napon Kiskunfélegyháza külterületén, az E75-ös számú főúton Kovács István 30 éves szegedi lakos személygépkocsijával megcsúszott a jeges úton és az árokba borult. Utasa, Kovács Imréné 50 éves szegedi lakos súlyosan megsérült. Fiat-program: RITMO HELYETT TIPO A prognózisok szerint 1988 az autógyártás nagy éve lesz, rengeteg új típust dobnak piacra, és fokozódik a konkurenciaharc a gyárak között. Az egyik — tervezői szerint versenyképes — újdonság a Fiat Tipo. A már elavult Ritmo sorozatot váltja fel. A kompaktautónak tervezett kocsin minden megtalálható, ami ma egy modem autótól elvárható: például ABS (automatikus blokkolásgátló), összkerékhajtás, négyfokozatú automata sebességváltó és turbófeltöltő. A Fiat Tipo létrehozói nem titkolják, hogy a Lancia Delta kategóriájában szeretnének annak rovására sikeresek lenni, hiszen az a típus már túl van a csúcson. Vizsgálat a Pokolgép-koncerten történt robbanás ügyében Még mindig nem tisztázódott pontosan, bogy kit milyen mértékben terhei a büntetőjogi felelősség az éppen egy hónapja, december 28-án a Petőfi csarnokbeli Pokolgépkoncerten történt robbanásért. Csak annyi bizonyos, hogy az akkor megsérültek közül két fiatalember — bár túl az életveszélyen — még mindig kórházban van, és foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt folyik eljárás a zenekar technikusa, Vona Károly 34 éves budapesti lakos ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályán az életvédelmi és üzemi baleseti osztály vezetője, Bútora Ferenc rendőr őrnagy tájékoztatta a sajtó képviselőit csütörtökön az eddig megismert részletekről. Egyebek között elmondta: a zenekar vezetője kérte fel a technikust, hogy koncertjük alatt a szokásos fényeffektusok színesítsék a műsort. Vona Károly az általában használt kellékek mellett egy, már a korábbi koncerteken többször baj nélkül kipróbált pirotechnikai eljárást is alkalmazni akart. Két vascsövet töltött meg valamilyen, számára ismeretien, szürkés porral, ami a bajt okozta. A csöveket a színpad szélén helyezte el, de a „begyújtásuk” már nem az ő dolga volt. A koncert elkezdődött, a gépek okádták a füstöt, a csarnokban félhomály volt. amikor az együttes elektroműszerésze lenyomta azt a gombot, ami működésbe hozta a házilagos készítésű szerkezetet is. A két vascső úgy robbant fel, mint a gránát, rcpeszek repültek a színpad közelében állók felé. Az elsődleges szakértői vélemények szerint a vascsőben robbanásveszélyes pirotechnikai anyag — alumíniumpigment és kénpor, valamint kálium-klorát keveréke — volt. A technikus vallomása szerint ezt Nyíregyházán vásárolta egy külföldi állampolgártól, és nem ismerte az összetételét. A szakértők megállapították azt is, hogy a szerkezetet 24 volttal és nem ahogy ez most történt, 220 volttal kellett volna működtetni. Kiderült még az is, hogy Vona Károly az ŐRI alkalmazottja, személyi igazolványában technikusként jegyzik, bár eredeti foglalkozása festő és mázoló. Technikusi feladatköre azonban nem jogosította volna pirotechnikai műveletek elvégzésére. Ismertté vált az is, hogy a koncerten a MAFILM két pirotechnikusa is jelen volt, az ő feladatuk lett volna, hogy bengáli tüzet és szikraesőt varázsoljanak a színpadra. Erre azonban már a korán bekövetkezett robbanás miatt nem kerülhetett sor. Vona Károly egyébként 72 óráig volt bűnügyi őrizetben. Most további szakértői vizsgálatokkal folytatódik a büntetőeljárás. A Honvéd Kórházban az MTI munkatársának érdeklődésére a koncerten életveszélyesen megsérült két fiúról elmondták: V. Lajos tudata — ha nem is teljes mértékben — visszatért, táplálkozik, lehet vele kommunikálni. Jelenleg nem tudható, hogy agyi sérülése miatt nem szenved-e maradandó károsodást. Az idegsebészetről január 2’7-én áthelyezték az Országos Orvosi Rebabilitációs Intézetbe. B. Imre még a szájsebészeten fekszik, de február első napjaiban elhagyhatja a kórházat. Arckoponya-sérülést szenvedett, jobb felső állkapcsa hiányzik. Arcsérülését majd plasztikai műtéttel hozzák helyre. Az orvosok remélik, hogy agyi sérülése nem okozott maradandó károsodást. REMEKMŰVEKRŐL A Képzőművészeti Kiadó újdonságai Az egyetemes és a hazai művészet kiemelkedő alkotásait bemutató új köteteket, fotóalbumokat jelentet meg idén a Képzőművészeti Kiadó. A tavaly elindított Remekművek című sorozat két kötettel bővül. Prekopp Mária művészettörténész könyve, a Pa- dovai Aréna kápolna Giotto freskóit ismerteti meg az olvasókkal. A Remekművek másik kötetében Kelényi György az egyetemes barokk művészet egyik legjelentősebb alkotójának, Ru- bensnek a Medici ciklusát elemzi. A párizsi Louvre-ban őrzött festménysorozat— amely Medici Mária rendelésére készült a XVII. század elején — a királynő életének és uralkodásának eseményeit örökítette meg. A kiadó idei új fotóalbumai között lesz Szabóky Zsolt Görög kolostorok című könyve, amely a bizánci művészet remekeivel ismerteti meg az olvasót, valamint — ugyancsak Szabóky Zsolt munkája — a Belváros, amely Pest utcáit, tereit, jelentősebb épületeit vonultatja fel újszerűén, érdekesen. Idén jelenik meg Á budai hegyvidék címmel egy másik képeskönyv, amely száz színes felvétellel és a hozzájuk kapcsolódó magyarázó szöveggel segít eligazodni e tájegység sokszínű kulturális örökségében, történelmi, néprajzi, művészeti látnivalóiban. Hazánk egy szép vidékét mutatja be, annak irodalmi és művelődéstörténeti vonatkozásait dolgozza fel Roczogh Ákos Szigliget című munkája. Az antológiában klasszikus és kortárs költők, írók, valamint építészek és publicisták Szigligethez fűződő írásai szerepelnek, számos régi metszettel és Kónya Kálmán színes fotóival kiegészítve. NAPTAR 1988. január 29., péntek Névnap: Adél Napkelte: 7 óra 16 perc Napnyugta: 16 óra 39 perc Holdkelte: 12 óra 16 perc Holdnyugta: 4 óra 32 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: január 27-én Kecskeméten a középhőmérséklet 3,5 (az 50 éves átlag mínusz 2,1), a legmagasabb hőmérséklet 10,9 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 5,9, a lehullott csapadék mennyisége 0,3 milliméter. Tegnap reggel 7 órakor 1,3, 13 órakor 4,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,0 millibar — változatlan — volt. Január 27-én Baján a középhőmérséklet 4,7 (az 50 éves átlag mínusz 1,9), a legmagasabb hőmérséklet 12,7 fok volt. A napsütéses órák száma 7,8. Tegnap reggel 8 órakor 2,6, 13 órakor 7,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,7 millibar — süllyedő — volt. TEJESBÁRÁNYOK Szépen gyarapodik a Cecei Béke Tsz-ben a bárányállomány. Az elmúlt esztendőben 1700 birkaanyától 170 százalékos szaporulatot nyertek, így . 3000 tejesbárányt szállítanak a hazai tenyésztőknek toiábhhizlalásra, illetve exportra. JOGI TANÁCSADÁS. A kiskőrösi helyőrségi klubban február 1-jén, hétfőn 18 órától ingyenes jogi tanácsadással szolgálnak az érdeklődőknek. A szakértő: dr. Szentpéteri Zoltán. Evangélikus egyházi vezetők eskütétele Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke előtt csütörtökön az Országház Nándorfehérvár termében esküt tett az alkotmányra Harmati Béla, a magyar- országi evangélikus egyház déli egyház- kerületének püspöke és Frenkl Róbert, az egyházkerület felügyelője. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Nagy Gyula, a magyar evan-, gélikus egyház püspök-elnöke. — Továbbképzés a fővárosban. Évente több mint egymillió forintot fordít továbbképzésre a Gabona- és Iparinövények Termelési Rendszere (GITR), amely 230-nál több taggazdaság növénytermelésének gesztora. Oktatási programjának részeként most tartja a partnergazdaságok szakembereinek továbbképzését Budapesten. A mintegy félmillió hektár gesztorságát végző rendszer tanfolyamain több mint 300 szakember kíséri figyelemmel országos szaktekintélyek előadásait Bács- Kiskun, Borsod, Csongrád, Győr- Sopron, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyékből. A tanfolyamsorozat február 5-én zárul. — Bélyeggyűjtők közgyűlése. A Kecskeméti Városi Bélyeggyűjtő Kör közgyűlést tart szombaton 17 órai kezdettel az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A kör vezetősége beszámol múlt évi tevékenységéről, majd megvitatják az idei munkatervet. Végül bélyegajandékokat sorsolnak ki a megjelentek között. — BASIC-TANFOLYAM. Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban középiskolások és felnőttek a Commodore-basic nyelv használatát tanulhatják meg. Az első megbeszélésre február 2-án délután 5 órakor kerül sor, majd megkezdik a rendszeres foglalkozásokat is. A tanfolyam végén a vizsgát tevők oklevelet kapnak. A kiváló kertész emlékezete A Hazafias Népfront városi bizottságának kertbarátköre és Kecskemét Város Tanácsa ma délután 5 órakor emlékülésen idézi föl a város nagy fiának, a 150 esztendeje született Muraközy Imrének az érdemeit. A népfront városi székhazában (Széchenyi tér 22.) sorra kerülő ünnepségen Horváth Antal, a városi tanács általános elnökhelyettese ismerteti a jeles szőlőtermesztő, gyümölcsész életútját. A rendezvény előtt — délután 4 órakor — koszorúzzák meg a református temetőben a Muraközy Imre hamvait őrző sírt szülővárosa és a mai kertészek képviseletében. HÁTARVILLONGAS 'fBálázsjPiri .Balág^ftrikatúrája) Megyénk az országos sajtóban Kertészet és Szőlészet, 1988. 4. szám: Túri Lajos: Emlékverseny Fertődön. (A Porpáczy Aladár tiszteletére rendezett versenyen a bajai Bereczki Máté Kertészeti Szakközépiskola tanulói eredményesen szerepeltek.) — K. M.: Bontovits Lajos (1929—1987). (A Zöldségter- mesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat tudományos főmunkatársáról a Megemlékezés rovatban.) Magyar Mezőgazdaság, 1988. 4. szám: Növekvő baromfihússzállítmány a Szovjetunióba. (A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat termékeiről.) —- Sz. P.: Hey-Ho, BB és társaik. Szeszmentes ivólevek. (A Hosszúhegyi Mezőgazdasági Kombinátról.) Közalkalmazott, 1988. január: Mező István: A Fegyverbarátság ’87 honvédelmi verseny. (A kecskeméti versenyről.) Holnapi | lapszámunkból J A közelmúltban Hollandiában járt magyar termelőszövetkezeti és érdekképviseleti szervek küldöttségének tagja volt Antal Gábor, a Bácskai és Duna melléki Tsz-ek Területi Szövetségének titkára is. A vele készített interjú a negyedik oldalon olvasható. Ugyanitt megtudhatjuk, mi igaz abból a híresztelésből, hogy csődbe jutott a Helvéciái Állami Gazdaság, és több száz dolgozója az utcára került. Az ötödik oldalon — egyebek között — a kecskeméti kamaraszínház bemutatójáról közlünk kritikát. A hatodik oldalon, a Házunk tája rovatban arról szólunk, hogy mi a tennivaló a kiskertekben fagymentes időben, a Szabad idő összeállításban pedig a társadalombiztosítási jogszabályok változásairól írunk. A hetedik és nyolcadik oldalon a rádió és a televízió jövő heti műsora kap helyet. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. 6001 Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat Terjeszti a Magyar Posta Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft, Felelős vezető: Birkás Béla vezérigazgató negyedévre: 129,— Ft, félévre: 258, Ft, Telefon: 28-777 egy évre: 516,— Ft. 1988. I. 29-én, megrendelés sorszáma: 75378 HU ISSN 0133 —235x