Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-05 / 287. szám
TÁRLATNAPLÓ Kecskeméten, á Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola kiállítótermében ezekben a hetekben a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának újabb tagjával: Korányi Gábor grafikusművésszel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Saját tervezésű meghívóján olvasható rövid életrajzából néhány adat: 1952-ben született Budapesten, kedvenc műfaja a grafika. 1977-tőí tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiójánakr 1980-tól a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának. Az első nyilvános bemutatkozása óta eltelt évtizedben egyénileg és Csoportosán igen sok hazai és külföldi kiállításon szerepelt képeivel. Több időszakból származó, hangne- míleg is változatos anyagát egyidejűleg jellemzi az oldott, szürrealisztikus játékosság és a borongós, precíz naturalizmussal kibontott, már-már „fogalmi” töprengés. Tárgyai a mindennapi, általános életérzések, létélmények. Szívós módszerességgel próbálja föltárni eredetüket alkotásainak jellegzetes és legnagyobb csoportjában. Fogalomtisztá- zó szándékkal ereszkedik a társadalom- és kultúrtörténet legkülönfélébb mélységű rétegeibe, hogy a tárgyak, tárgyrészletek grafikai metamorfózisai révén egyértelmű következtetésekre juthassunk. Elemei nem egyetlen kultúra'szülöttei: szinte kivétel nélkül a kollektív emlékezet tartozékai. A történelmet faggatni kívánó időutazások sajátos, hármas tagolású képtípust alakítanak ki maguknak. A három, különállóan is érvényes, finom részletekkel kidolgozott, statikus kép összetett, vízszintes kompozícióvá áll össze, s ebben a formában hordozza a viszonyukból levezethető, mozgásban levő gondolatot. Metamorfózis című sorozatának darabjai allegorikus eszközeikkel a háború, az erőszak, és általában a szorongás, a félelem emberi tragédiáinak meinen tóivá lesznek. Kissé elkoptatott jelképekből, allegóriákból, az előzőekhez hasonlóan hűvös logikával épül groteszkből álló sorozata az Aranylakodalom, a Barbár patika és a Jövendőmondó. Tartalmi súlytalanságukat nem tudja ellensúlyozni a különlegesen gondos komponálás, a visszafogott színek izgalmas párbeszédei sem. A Krúdy-panopti- kum című sorozat darabjai jelkép- és eszközhasználatuk módját illetően kö• zeli rokonságban állnak a szecessziósán cizellált, részletszépségekben olykor öncélúan tobzódó előző darabokkal. Ennek ellenére többet árulnak el a rejtőzködő, rejtőzködni kényszerülő személyiség elvesztésének nagyon is mai félelmeiről, mint direktebben fogalmazó, korábban készült társaik. A hagyományőrzőbb, különlegesen míves alkotásokkal ellentétben a kísér- letezőbb, kötetlenebb, a létélményeket pontosabban kifejező darabok igen redukált nyelveket használnak. Könnyen hihetnénk, hogy A ffi kinő utánad című, drámai feszültségeket is érintő sorodat darabjai csupán az indulatból, a gesztus spontán formáiból és az ehhez rendelt színből fejlesztik ki a képet. Tartalma, indulata alapján ugyanebbe a csoportba tartozik a Korányit e pillanatban talán a legtökéletesebben jellemző, meghívója fedőlapjául is választott Ma meddig ér a víz? című produkció. A vízzel teljesen ellepett, lepelbe bugyolált, átkötözött, álló figura nem szolgál ugyan meglepetésszerűen új információkkal, de a néző számára is élményszerű módon, szellemesen összegzi alkotója eddigi legjobb eredményeit. A kiállítás december 19-ig látogatható. Károlyi Júlia Q$áth Géza-emlékműsor a televízióban gimnazisták „Menni kell, szavai az íróról, • 7 folyóirat Csátit menekülni valahová.. Géza-emlékPINTÉR LAJOS Dúdoló Rozsdáit emlék a réz-tanya, pa-pam, pararam, pápám, rozsdáit emlék a réz-tanya, pa-pam, pararam, pápám. Apánk epeiz, csak földünk anya, pápám, para-ram, pápám. Álomi dűlő, magad: ledőlő, álmodban virágzik a mák, álmodban virágzik a mák. CZAKÓ GÁBOR* 77 magyar rémmese számából: . „Ha azt hallani egy emberről, hogy kábítószerélvező, akkőr rögtön ellenszenvet vált ki, és azt hiszem, hogy az idősebb korosztály ezt meg se tudja érteni. Ma, amikor rohanó világunkban az élvezetek habzsolása válik életcéllá, nem meglepő az az életfelfogás, miszerint kábítószer hatására tíz perc alatt többet élt át, mint másik tíz év alatt.” „Az a baj, hogy sok olvasó azt hiszi, hogy ezek az írások csupán morfiumos lázálmok ... Nagyszerű ember, aki a magyar irodalomban először behatóan foglalkozik a lélek mivoltával, az életről... Azt hiszem, csak Krúdyt hasonlíthatnám a hangulatteremtés szempontjából hozzá. Novelláiban van valami a felnőtteknek írt meseszerűségből. Erre ékes példa a Vörös Eszti. A kritikusok is ezt tartják a századelő egyik legszebb novellájának.” A tragikus sorsú íróra, a szabadkai születésű Csáth Gézára, akit ilyen jól ismernek szülővárosának mai diákjai, és akit olyan kevesen ismernek Magyarországon, a századelő „reneszánsz emberére” emlékezik december 6-án a Magyar Televízió. Arra a nem mindennapi tehetségre, sokoldalú emberre, aki a művészeteknek és a természettudományoknak egyaránt értő ismerője és művelője volt: kitűnően rajzolt, festett, hegedült, zenét szerzett, írt novellát, drámát, zenekritikát ... A magyar—jugoszláv határmenti Regőcén, ahol életének legtragikusabb szakaszát, utolsó két évét töltötte, ezt kevesen tudták róla. Csak azt, hogy csendes, szerény ember az ottani községi körorvos: dr. Brenner József. Hiszen csak írói neve volt Csáth Géza. ' Először festő akart lenni. Bizarr színkereséseit és elnagyoló vázlatszerű rajzolási modorát azonban rajztanára kinevette, és elégségest adott neki. Apja, aki szenvedélyes zenélő, hegedűművészt akart belőle nevelni. író lett — és orvos. Nyolcadikos gimnazistaként elküldte Bródy Sándornak egyik novelláját. Azt a választ kapta, hogy küldjön mást is. „Jót, sőt feltűnőt” vártak tőle. Huszonkét éves korában, 1909-ben jelenik meg első no- velláskötete, A varázsló kertje. Bravúrosan szerkesztett novelláit az egész kritikai élet ünnepelve fogadta. Novellákat, drámákat, zenekritikákat ír és a klinikán dolgozik: az elmebetegségek pszichikus mechanizmusát figyeli az új analitikai irány szellemében, melynek Sigmund Freud a vezére. Még többet szeretne élni. A kábítószerhez nyúl, és ettől a bűvölettől megszabadulni már nem tud. Csáth Géza emlékének vasárnap két műsorral is tiszteleg a Magyar Televízió. A délutáni, a 2-es programban 15 óra 40 perckor kezdődő emlékműsort a szegedi stúdió és az újvidéki televízió közösen készítette. Csáth Gézát a szabadkai színház kitűnő művésze, Koricza Miklós személyesíti meg, közreműködik Balázs-Piri Zoltán, Bácskai János, Gálli László, Szirmai Péter, Tarján Péter. Este, az 1-es programon 20 óra 10 perckor kezdődik Csáth Géza Janika című drámájának tv-válto- zata, amely a Szolnoki Szigligeti Színház és a szegedi stúdió közös produkciója. A Janikát először 1911-ben mutatta be a budapesti Magyar Színház, Rátkai Mártonnal a főszerepben, a közönség lelkesedésével és a kritika fahyalgá- sával kísérve. Bár és ez a fontosabb — Hevesi Sándor és Ignotus meglátták benne az ember belső világára, erkölcsi életére, a lélek rezdülésére fogékony, kivételes képességű drámaírót. Csáth Géza műve ennek ellenére 75 évig nem került színre, egészen 1986-ig, szolnoki bemutatójáig. A nagysikerű előadás szolgált alapjául a Fodor Tamás által rendezett televíziós változatnak, melynek főbb szerepeiben Kézdy Györgyöt, Bajcsay Máriát és Tóth Józsefet láthatjuk. Olajos Csongor Anti királyfi Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a szép lányokat nyers uborkából kvarclámpával csinálják; no ott. Édes Jenő fodrászszalonjában két érett királylány ült, üldögélt az ezüstös hajszárító korona alatt. Csevegtek előkelőén és amúgy tiindéresen. — Az én Antim valódi királyfi volt húsz évvel ezelőtt! — csicseregte az egyik. — Fehér Skoda Octávián jött, délceg volt, karcsú, izmos, szellemes. A hétfejű sárkánnyal is megvívott a csókomért. Most meg hétszámra döglik a tévé előtt, az ágyban kizárólag hortyog- ni tud. Mindent egybevetve egy buta, hájas, sörszagú béka. A másik, csak úgy magában, elmosolyodott. — Nem lehet, hogy a csókodban volt a hiba, édes Arankám? Okos Kata Egyszer volt, hol nem volt, a bértömeg-gazdálkodáson túl, de a személyi fizetéseken innen, volt egy szakszervezeti bizalmi, úgy hívták, hogy Okos Kata. Volt annál a vállalatnál több szakszervezeti bizalmi is, neve is volt mindnek, de csak-ezt az egyetlen egyet hívták Okos Katának. Hogy miért, azt rövidesen megtudjátok. Történt, hogy pecsétes, stencilezett papírokkal összehívták az üzemi ebédlőbe a szakszervezeti értekezletet. A bi* Részletek az író frissen megjelent könyvéből. zalmiak gyűltek, ültek, iszogatták a kólát, rágicsálták a ropit, hallgatták az üzemi négyszöget, amely mint valami wimbledoni páros előadta, hogy a vállalati bérezés nem eléggé korszerű. Haladóbbnak kellene lennie, ösztönzőbbnek, élenjáróbbnak, szocialistábbnak, komplexebbnek, humanistábbnak, demokra- tikusabbnak, differenciáltabbnak, való- sabbnak, nehogy a cég a termékszerkezet-váltás sürgető igényének kellős közepén egy ámokfutó menetrend-pályájára kerüljön. A szakszervezeti bizalmi épp olyan ember, mint a többi. Elérzékenyült hát mind, és kissé meg is ijedt. Hogyan is ne ijedt volna meg: ennyi varázsige egy egész kongresszus elbűvöléséhez is elég lett volna, osztályharcosan lehurrogták Okos Katát, amikor az parlagi módon firtatni próbálta, hogy mármost ezután több lesz-e az egységnyi munkára eső bér avagy kevesebb. Volt ám fölzúdulás, amikor Kata a szavazásnál nemet mondott a javaslatra! Majd akkora, mint fizetéskor, a lappadt borítékok láttán. — Magatokra vessetek — mondta Okos Kata. — Miért? — Mi mást csinálhattunk volna? Te hőbörögtél, és mire mentél vele? * Az igazmondó juhász Az aranyszörű bárány — mint tudjuk — odalett, nem különben a fele királyság is, namármost az igazmondó juhász miből tartsa el a burkus király lányát? Beállott hírlapírónak. Vágyakozás a teljességre Göran Tunström: Karácsonyi oratórium Mi ad az ember kezébe egy könyvet, hogy aztán az időtől, külső körülményektől függetlenedve egy másik teremtett világ törvényeit fogadja el valóságosnak, napokon át azok szerint gondolkozzon, éljen? A sok-sok számbavehe- tő tényező közül itt csak egyet említünk: a véletlent — amely ezúttal a személyes találkozást hozta magával. Göran Tunström, a Karácsonyi oratórium című regény szerzője tagja volt a Forrás vendégeként nemrégiben Kecskeméten járt svéd iróküldöttségnek; e sorok írója akkor figyelt fel a csöndes, szinte befelé élő, ám lassan mégiscsak feloldódó íróra. Van, mikor az író alkata erősebb, jelentősebb, mint műve, van mikor a mű nő alkotója fölé. Göran Tunström esetében áz alkat és a mű szerencsés kapcsolódásáról beszélhetünk: amilyen talányosnak, nehezen megismerhe- tőnek tűnt az író, annyira rejtélyes, önmagát alig-alig megmutató a regény — egészen addig, ameddig olvasója a rejtett utalásokat végig nem követi: akkor azonban teljes világra talál. Első közelítésben ez a regény az identitáskeresés regénye. Victor, a főszereplővé előléptetett hős gyermekkora színhelyére tér vissza, a régi város temetőjébe, mert a tűnődésre az „éjek éje, a holtak házai közt” a legalkalmasabb. Victor története mögött azonban generációk története rejlik, minden esemény ok—okozati összefüggésben áll egymással. A valódi történet Victor nagyszüleinek életével kezdődik: Áron és Solveig paraszti életének leírásával. A család mindennapjait a zene tölti ki; Solveig, áz asszony gyerekeit és környezetét is megnyeri a nagy célnak: tízéves felkészüléssel Bach Karácsonyi oratóriumát szeretnék előadni. Bach zenéjével — ahogy Göran Tunström értelmezi — a vibráló levegőből teremtette meg Isten világméretű, láthatatlan államát. Az oratórium előadása az egyszerű parasztasszony számára a világ teljességével való azonosulást jelentette volna. Hirtelen, tragikus halála férje számára óriási űrt teremtett, ezt csak a vágyakozás segítségével tudja betölteni. Uj-zélandi levelezőnőre tesz szert; benne is feleségét, Solveiget látja. S mikor ezzel az álommal le kell számolnia, akkor öngyilkos lesz. Helyére fia, Sidner lép: számára már csak akkor lehet teljes a világ, ha eljut Uj-Zélandra, apja rejtélyes levelezőpartneréhez. A sor végén áll Victor, Sidner fia: ő az, aki összefoglalja a történetet, s akiben az ősök teljesség iránti vágyakozása is elnyeri értelmét: „Az életem nem csupán az a tizenöt év, amit megéltem, hanem az előtte lévő húszharminc év, egészen azóta, hogy Solveig meghalt egy útkanyarulat- ban, egy másik nyáron, egy másik térben. Ott és akkor születtem. Ott kezdődött az én utazásom...” Ennyi a történet — önmagában. De ennél lényegesebb az, ami a történet mögött húzódik meg, kettős értelemben is. Egyrészt a svéd falu, majd kisváros századeleji hétköznapjaiba kapunk betekintést, s abba a folyamatba, amelynek során ez a terület is a világ része lesz, mikor itt is megjelenik a rádió, s teret nyernek a rádiónál modernebb technikai eszközök is. Másrészt a Karácsonyi oratórium gondolati regény: szereplői egyszeri és megismételhetetlen életükben a teljességet és a létezés értelmét keresik. Világukat a zene tölti ki, számukra a zene uralja a világmindenséget, a földbe való kapaszkodáshoz szükséges erőt is a reményt sugárzó zene adja. Victor az, aki családja gondolkodását nemcsak átéli, de értelmezi is. A zene sugallatát ő kapcsolja össze a mélységesen humanista gondolkodással: „ ... mi történik a gondolatainkkal, miután kibuktak belőlünk? És mi azzal, amit nagyon halkan suttog el az ember? Hát a katonák káromkodásával? Hogy később mindez felolvad és muzsikává válik?! Ezért hittem, hogy annak, amit gondolunk vagy mondunk, szépnek kell lennie." Talán a találkozás emléke adta, hogy olvasás közben többször néztem a kötet „fülén” levő képre; az írót ábrázolja, amint önmagát a maga rejtélyével mutatja a világnak. A kép alatti pár sor arról tájékoztat, hogy a szerző ezzel a regényével elnyerte a skandináv országok irodalmi nagydíját, s azóta a könyvet „igen sok” nyelvre lefordították. Valóban kiemelkedő jelentőségű, szép könyv Göran Tunströmé... (Magvető, Világ- könyvtár) Fűzi László Valamelyik értekezleten azt mondotta neki a főszerkesztője, hogy látogassa a bős—nagymarosi vízlépcső-rendszerrel kapcsolatos sajtóértekezleteket, és a hallottak alapján pártolja a lapban az építkezést. )Nem tehetem — ingatta fejét az igazmondó juhász. — Hogyhogy?— hökkent meg a fő- szerkesztő. — Elvből. Nem helyeslem a beruházást. — Na és? — Hát ez az. — Nézd — vette elő a meggyőzés fegyverét a főszerkesztő —, az elveidet én a magam részéről a legmesszebbmenőkig tisztelem. De miattuk még összehozhatsz havonta egy cikket. Egyszerűen leírod, amit a sajtóértekezleteken hallasz. Miután nekem is van magánvéleményem, amit most nem részletezek, nem kívánom, hogy akár egy szót is hozzátégy. — Éppen ez az, amit nem tehetek. A főszerkesztő összecsapta a társadalom ütőeréhez szokott két kezét. . — Ilyet én még világéletemben nem pipáltam! * Amióta a gólyák elfogytak Az országnak abba 'a közepibe'. ahová vödörrel hordják a világosságot, élt, éldegélt egy házaspár. Volt nekik videójuk, Komondor 64-ük, csak a gyermek hiányzott a szép öröklakásból, pedig már három kerek esztendeje, hogy egybekeltek. — Kutya egye a májad, föld igya a véred, miért nem szülsz gyermeket énnekem, te asszony? — kiáltotta egyszer a férj, és elhurcolta a feleségét a rendelőbe. Hogy szavamat ne felejtsem, élt abban az időben egy csodadoktor, úgy hívták, hogy Genetikus. No, ez a tudós ember megvizsgálta a házaspárt. Rög- gönyözte őket, vérüket vette, petéjüket, és azt mondta, hogy egy hét múlva menjenek vissza. A mérges ember asszonyát küldte. A Genetikus sunnyogott-bunnyogott tudományos zavarában, mert az összes lelet azt hirelte, hogy a házaspár makk- egészséges. Végül parlagi szóra fanyalodott. Megkérdezte, mi a helyzet az ágyban, hányszor szoktak együtt lenni férj —-feleség módján. Irult-pirult a menyecske, majd kibökte: — Háromszor. — Hogyan háromszor? Naponta? Hetente? — Amióta házasok vagyunk. így volt, igaz volt, magatói, a Genetikustól hallottam a rádióban. * Minden szónál van nagyobb? Tiszán innen, Dunán túl, magam sem tudom, hogy hol, a Steinmetz kapitány és az Osztyapenkó kapitány utca sarkán, a bezárt trafik lépcsőjén ült, üldögélt két kisfiú. Hogy hányadikosok lehettek, nem tudom, de másodikosok már elmúltak, és nem jártak még negyedikbe. No, ültek. Hátukon iskolatáska, térdük között tomazsák. Fagylalt óztak. Azt mondja egyszer az egyik: — Az én anyukám fölakasztotta ma- gáVj ■ így felelt erre a másik, miután lenyelte a fagylaltját: — Az enyém nemcsak megfulladt, amikor magára nyitotta a gázt, hanem föl is robbant, mert a Pálma néni becsöngetett. «
