Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-06 / 105. szám
t # PETŐFI NÉPE « 1987. május 6. Genfi tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) 1 Közös megállapodástervezet kidolgozásával értek véget kedden Genfben azok a szovjet—ameri* kai tárgyalások, amelyek egy atomtámadás kockázatának mérséklésével foglalkoztak. A küldöttek által előkészített közös tervezet szovjet—amerikai megállapodást irányoz elő olyan központok létrehozásáról, amelyek a nukleáris veszély csökkentésével foglalkoznak. A tervezet egyeztetett szövegét a hozzácsatolt két jegyzőkönyvvel együtt a két ország kormányai elé terjesztik jóváhagyásra. A felek ezzel lényegében egy lépést tettek előre annak a megállapodásnak a gyakorlati megvalósítása felé, amelyet Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök 1985 novemberében tartott genfi találkozóján értek el. Ekkor döntöttek arról, hogy a szóbanfor- gó kérdést szakértői szinten tanulmányozzák. A tárgyalásokon a küldöttségeket szovjet részről Alekszej Obuhov nagykövet, amerikai részről Richard Perle hadügyi államtitkár és Robert Linhard, az amerikai elnök nemzetbiztön- sági kérdésekkel foglalkozó kü- löntanácsadója vezette. A kockázatcsökkentő központikat mindkét országban vegyes, szovjet—amerikai személyzet fogja működtetni. Szakértők általánosságban azt is elmondták, hogy a központok állandó kapcsolatot és a tárgyalások lehetőségét biztosítják minden olyan esetben, ha kétségek merülnének föl valamelyik fél lépéseivel vagy szándékaival kapcsolatban. Elutasító válasz Arafatnak Jichak Samir izraeli miniszterelnök és Simon Peresz külügyminiszter — a nemzetközi békekonferencia körüli élesedő vitája ellenére — szóvivője útján, egyaránt elutasítalta Jasszer Arafatnak, a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet (PFSZ) elnökének tárgyalási ajánlatát. A kormánykoalíció egymással vetélkedő két vezetője leszögezte: Nem tárgyalnak a PFSZ-szel és nem hajlandók Italálkazmi Arafat- taiL Arafat az arabokkal megbékélést hirdető, a külügyminiszterhez közel álló Weizman tárca nélküli izraeli miniszter korábbi ajánlatára válaszként hétfőn az ENSZ égisze alatt tartandó tárgyalásokat javasolt bármelyik izraeli vezetőnek. Simon Peresz külügyminiszter hétfőn ismét kijelentette, hogy megérett az idő Izrael és Jordánia tárgyalásaira. A külügyminiszter szerint jelentős változás tapasztalható Ammannak a nemzetközi békekonferenciáiról vallott álláspontjában. Zaid Ar-rifai Jordániái miniszterelnök vasárnapi nyilatkozatában ugyan leszögezte, hogy Jordánia ragaszkodik a PFSZ meghívásához egy ilyen konferenciára, Simon Peresz szerint azonban ehhez olyan feltételeket fűzött, amelyeket a PFSZ aligha fogadhat el. Husszein járdái niai király a Boston Globe című amerikai lapnak adott hétfői interjújában cáfolta, hogy nemrég titokban találkozott volna az izraeli külügyminiszterrel. Ugyanakkor ki jelentette, hogy Simon Peresz az izraeli kormány ..józan elemeinek” vezetője és reméli, hogy egy napon tárgyalhat majd vele. Magyar hét Finnországban A magyar—finn gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségek jobb kiaknázását, az együttműködés közvetlenebb és tartósabb hasznot hozó formáinak megteremtését szorgalmazta Marjai József, a Minisztertanács elnök- helyettese a finnországi magyar hét megnyitóján. A magyar tpar és élelmiszergazdaság legkorszerűbb termékeit bemutató kiállítást és a hozzá kapcsolódó eseménysorozatot kedden nyitották meg a Helsinki melletti Espoo Tipoli kongresszusi központjában. A finn házigazdák nevében Perttl Salolainen külkereskedelmi miniszter köszöntötte a résztvevőket, és kiielentette, hogy finn részről elsődleges célnak tekintik a finn és a magyar vállalatok közötti együttműködés bővítését, a konkrét üzleti megállapodások számának gyarapítását. A magyar napokat Máriái József. a rendezvénysorozat fő védnöke nyitotta meg. Beszédében méltatta a finn—magyar barátságot, mint a két ország viszonyának szilárd alaplát. és rámutatott arra. hogy hazánk állásponti a szerint a békés egymás mellett élés. a békés viszonyok építése a gazdaság területén is konkrét intézkedéseket követel. Máriái József a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról szólva megállapította: a lehetőségek, a valódi adottságok sokkal nagyobbak annál, mint amennyit kihaszVÁLASZTÁSOK ELŐTT Oj politikai szakasz kezdődött Olaszországban, és azt elsősorban a korábbi ötpárti kormánykoalíció válsága jelzi — mondotta az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának hétfői ülésén Alessandro Natta. A párt főtitkárának beszámolóját az OKP lapja, a L’Unitá kedden tette közzé. Ebből kiderül az is, hogy az olasz kommunisták a politikai és intézményi rendszer átalakításáért szállnak síkra, a fejlődést szolgáló gazdaságpolitikát, valamint enyhülést elősegítő külpolitikát javasolnak a júniusban tartandó — előrehozott — parlamenti választások elé tekintve. A kommunista vezető emlékeztetett: nem egyszerűen a kormánypártok közötti taktikai viták miatt kerül sor most előrehozott parlamenti választásokra, hanem azért is, mert egy politikai szövetség (vagyis az ötpárti kormányzási forma) nem állta ki nálunk belőlük. A mostani bemutatkozás új kapcsolódási pontokat mutathat meg, és módot ad az együttműködés intenzívebb folytatásához. A megnyitót követően a vendégek megtekintették a magyar hét központi rendezvényének, a 900 négyzetméter alapterületű kiállításnak a látnivalóit. A részt vevő mintegy 60 magyar vállalat válogatott kínálatát hozta el — minden termékcsoportban a világszínvonalnak megfelelő termékre és a hazai Innovációs törekvések eredményeire helyezték a hangsúlyt. Így újonnan kifejlesztett műanyagok, járműipari termékek, részegységek, bonyolult mérőműszerek, számítástechnikai berendezések, divatos konfekcióipari és bőrruházati modellek, valamint magyaros ízesítésű élelmiszerek egyaránt szerepelnek a kiállításon, önálló résztvevői a bemutatónak a magyar találmányok, és itt tartózkodik Rubik Ernő, aki személyében képviseli a magyar szellemi termékek versenyképességét. A magyar hét részeként a Magyar Kereskedelmi Kamara több nagyvárosban szervez előadásokat. amelyeken tájékoztatást adnak a magyar gazdaság jellemzőiről. a kooperációs lehetőségekről. Hazánk bemutatkozását kamarazenei koncertek és gasztronómiai rendezvények egészítik ki. a valóság próbáját. Az a kormányszövetség két pilléren nyugodott: egyrészt egy zárt hatalmi szövetkezés révén távol akarták tartani a kommunistákat, másrészt pedig neoliberalista szellemben próbálták irányítani a gazdasági és társadalmi folyamatokat. A kommunisták programjukban követelik a politikának és a közigazgatásnak az egymástól való szétválasztását, az állampolgárok jogainak és a képviseleti rendszernek az erősítését, az egykamarás parlament megteremtését, teljes foglalkoztatottságot sürgetnek, síkra szállnak a szociális szolgáltatások bővítése mellett, a külpolitikában pedig az enyhülés és az együttműködés szempontjait helyezik előtérbe. Ennek első, legsürgősebb lépéseként az európai nukleáris rakéták felszámolását szorgalmazzák. 75 éves a Pravda 75 évvei ezelőtt, 1912. május 5-én jelent meg először az orosz- országi bolsevikok lapja, a Pravda. Az SZKP Központi Bizottsága ebből az alkalomból a Pravda szerkesztőségének és kiadójának küldött üdvözletében hangsúlyozta, hogy a lap 75. születésnapja fontos esemény a Szovjetunió Kommunista Pártja életében. Az üdvözlet kiemeli, hogy az újság fennállása óta eredményesen terjesztette a tömegek körében a marxizmus—leninizmus forradalmi eszméit, harcolt a szocialista forradalom győzelméért, a szocializmus felépítéséért, a békéért, a társadalmi haladásért. A keddi szovjet napilapok címoldalaikon üdvözölték laptársukat. A Pravda az évforduló alkalmából keddi számában megjelentette a 75 évvel ezelőtt megjelent lap hasonmását. Az első szám megjelenésének emlékére az SZKP XI. kongresz- szusának határozata értelmében országszerte május 5-én ünnepük meg a szovjet sajtó napját. Az újság neve összeforrott Leninével: a Pravda annak idején közel nyolcszáz írást közölt Vlagyimir Iljics tollából. A kezdetben 40 ezer példányban megjelenő újságot 1918 márciusáig Pétervárott adták ki, majd a szerkesztőség átköltözött Moszkvába. Ma, az SZKP KB vezető lapjaként a Pravda több mint 11 millió példányban jelenik meg naponta. A Szovjetunió 56 városába műhold segítségével, fotótávirat formájában juttatják el a lap oldalainak kész mintáit, hogy az újságot helyben kinyomtathassák. Todor Zsivkov Pekingben Li Hszien-nien, a Kínai Nép- köztársaság elnöke kedden délután fogadta Todor Zsivkovot, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét. Li Hszien-nien és Todor Zsivkov egyetértett abban, hogy jóllehet a két ország feltételei eltérőek, Kína és Bulgária hasznosíthatja egymás gazdaságfejlesztési tapasztalatait, tanulhat egymástól és erősítheti az együttműködést. Az OKP programja Mexikón keresztül vezet az út? Pravda-kommentár Reagan beszédéről A konzervatív csökönyösség, a felelőtlen rágalmazás és az elemi politikai ismeretek hiánya keverékének minősíti Ronald Reagan legutóbbi beszédét keddi kommentárjában a Pravda. Az amerikai kongresszus ked-, den kezdi meg háromhónapos nyilvános vitáját az iráni fegyverszállítások és a nicaraguai ellenforradalmárok . pénzelése ügyében kipattant botrányban. Reagan elnök a szenátusi meghallgatások kezdete előtt az amerikai szabadságszobornál mondott beszédet, amely sajtóértékelések szerint „új csata” kibontakoztatását jelenti a kongresz- szusban azzal a céllal, hogy a következő pénzügyi évben 105 millió dollár támogatást adhassanak a nicaraguai ellenforradalmároknak. Reagan változatlan támogatásáról biztosította a nicaraguai „szabadságharcosokat”, hallgatóságát pedig a „szovjet és a kommunista veszéllyel” fenyegette — írja a Pravda. Reagan szavaiból az derült ki, hogy nem az Egyesült Államok, hanem a kis Nicaragua az „agresszor”, amely a nyugati félteke biztonságát és stabilitását fenyegeti. S nem az Egyesült Államok, há- nem a Szovjetunió folytat hadüzenet nélküli háborút a latin- amerikai országban. Mi több, az elnök értékítélete szerint a „szovjetek” előbb vagy , utóbb Nicaragua segítségével akarják bekebelezni Észak- és Dél-Ameri- kát, beleértve az Egyesült Államokat. „Ne áltassuk magunkat a Nicaraguában folytatott szovjet háború végső célját illetően. Azt mondják, hogy Nyikoláj Lenin kijelentette: Mexikón keresztül vezet az út Amerikához. Nekem nem áll szándékomban ilyen válságot örökül hagyni a következő elnöknek” — mondta Reagan. A Pravda ennek a némi malidéval teljes idézetben közölt elnöki bakinak a kapcsán emlékeztet arra, hogy Reagan elnök nem először tulajdonít olyan kijelentéseket Vlagyimir Iljics Leninnek, amelyeket ő nem mondott és nem is mondhatott. S az amerikai elnök nem először adja tanújelét annak, hogy nincs tisztában a történelemmel, sem a múlttal, sem pedig a jelennel. Elutazott hazánkból az etióp külügyminiszter Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap a Parlamentben fogadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó Berhanu Bajih etióp külügyminisztert. A szívélyes légkörű találkozón elismeréssel szólt Etiópa aktív szerepéről az afrikai kontinens problémáinak megoldásában. Kifejezte készségünket a két ország között jói fejlődő kapcsolatok elmélyítésére. Az etióp diplomácia vezetője tájékoztatást adott a hazájában folyó társadalmi, politikai átalakulásról, a közelmúltban elfogadott alkotmányról és Etiópia köztársasággá nyilvánításának előkészületeiről. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter külügyminiszter, Bognár Gyula, hazánk etió- piai, valamint Wondwossen Hailu, a Szocialista Etiópia buda,pesti nagykövete. Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Magyar— Etióp Kormányközi Gazdasági Együttműködési Bizottság és Kereskedelmi tagozatának elnöke ugyancsak fogadta Berhanu Ba- jiht. Áttekintették a magyar- etióp gazdasági kapcsolatokat; állást foglaltak a kölcsönösért előnyös gazdasági együttműködés fejlesztése mellett. Berhanu Bajih a nap folyamán a Dunavarsányi Petőfi Mgtsz-.be látogatott. Berhanu Bajih délután a Külügyminisztérium vendégházában találkozott a magyar sajtó képviselőivel. Kérdésekre válaszolva szólt magyarországi tárgyalásainak eredményéről, Etiópia külpolitikájáról, valamint a belső átalakulás folyamatáról. Berhanu Bajih, a Szocialista Etiópia külügyminisztere — aki Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására tett hivatalos látogatást hazánkban — programja befejeztével kedden este elutazott Budapestről. Az etióp diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Várko- nyi Péter búcsúztatta. SZÉNHIDROGÉN-KERESÉS BÁCS-KTSKUNBAN Akadémiai osztályülések Kedden az MTA székházában folytatódott a Magyar Tudományos Akadémia 1987. évi közgyűlését megelőző osztályülések sorozata. A föld- és bányászati tudományok osztályának tanácskozását Nemecz Ernő akadémikus nyitotta meg, majd Pécsi Márton akadémikus tartott bevezető előadást Földrajzi környezetkutatások a gazdasági fejlődés szolgálatában címmel. Az ezt követő vitaülésen az akadémiai kutató- intézetek és egyetemi kutató- csoportok képviselői kilenc előadásban számoltak be az utóbbi öt évben elért tudományos eredményeikről. Az osztályülésen előadások hangzottak el a távérzékelés hasznosításáról a szénhidrogén- kutatásban. Az előadók elmondták, hogy a nagy felbontású és érzékenységű űrfelvételek segítségével a növényzet elszíneződéséből következtetni lehet a szén- hidrongén-lelőhelyekre. A kutatók jelzése alapján a gyakorlati szakemberek a fúrásokat ezeken a területeken kezdik meg. A módszer gazdaságilag is jelentős, mert egy kút fúrása csaknem 400 millió forintba kerül. Hazánkban a távérzékelés módszerével eddig a Duna—Tisza közötti terület déli részén végeztek vizsgálatokat, és a szénhidrogén-lelőhelyre utaló pontokat kijelölték. Az agrártudományok osztályá- ‘ nak ülését az Akadémia dísztér-* mében Tamássy István akadémikus nyitotta meg. Ezt követően Horn Péter akadémikus tartott vitaindító előadást az állattenyésztési kutatások szerepéről a mezőgazdasági termelésben. A továbbiakban még öt előadás hangzott el a hazánkban folyó állattenyésztési kutatások legújabb eredményeiről. A matematikai és fizikai tudományok osztálya kedd délután az Akadémia felolvasó termében tartotta ülését A fizika fejlődési irányai címmel. Ma az MTA székházában folytatódnak az osztályülések. j\ Mí ,<w f, >' Országgyűlési bizottságok Pakson Kedden Pakson együttes ülést tartott a;z Országgyűlés ipari és kulturális bizottsága. A tanácskozáson Tóth János, a kulturális bizottság titkána elnökölt. A napirenden a Paksi Atomerőmű műszaki fejlesztése, valamint az erőműben dolgozó műszaki értelmiség helyzete szerepelt. Simon Péter, a Paksi Atomerőmű Váílaiait üzemviteli igazgatója az együttes ü’és résztvevőinek adott tájékoztatójában elmondta, hogy az aifamerőmű 1986-ban 7,43 milliárd kilowattóra villamos energiát termelt. Ez éves átlagban a hazai energiatermelés 27 százalékának, a legnehezebb téli hónapokban pedig még ennél is nagyobb hányadának — 33 százalékának — felel meg. Ez év őszétől, illetve a negyedik blokk ekkorra tervezett indítása után még biztosabb bázisa lesz az atomerőmű a hazai villamosener- gia-termelésnek. Első atomerőművünk e figyelmet érdemlően jó termelési eredményeit nemzetközi ellenőrzések által ds visszaigazolt, kiemelkedő biztonsági körülmények között produkáltál. Az atomerőműben dolgozó műszaki értelmiség helyzete több szempontból is erősen eltér az országostól. Az iitt dolgozóknak nincs lehetőségük mellékfoglalt* kozásra, a keresetük viszont ■ a nagy felelősségnek és a megkívánt magas képzettségnek megfelelően — általában eléri azt « szinitet), amit más vállalatoknál a különmunkákkal együtt szereznek meg. E különleges munkahelyen különleges rangja van — s annak is kell lennie — az emberi helytállásnak és a teljesítménynek. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT » Súlyemelő Európa-bajnokság Tegnap a 75 kilogrammosok versenyében dobogóra, lépett Messzf István. A kecskeméti versenyző, aki az év elején válaszúton volt a 82,5 és a 75 kilós súlycsoport között, jól indult szakításban 157,5 kg- mal, 2,5 kilóra megközelítette országos csúcsát, a lökésben azonban nem szerepelhetett, mert a 'két fogásnem közötti szünetben begörcsölt, és nem mindennapi kínokat élt át. A fiatal; szekszárdi Beirtus beállította összetettben 322,5 kilós egyéni legjobbját ez a 6. helyhez volt elegendő. A 75 kg-bam Európa-bajnok: Alekszandar Varbamov (Bulgária) 370 kg (160, 210). Kongresszusi meghallgatás Kedden Washingtonban megkezdődtek a kongresszusi vizsgálóbizottságok nyilvános meghallgatásai az Iránnak teljesített titkos fegyverszállításokról és a nicaraguai ellenforradalmárok ugyancsak titkos és törvényellenes katonai támogatásáról. A ■munka kezdetén elhangzott nyilatkozataikban a szenátorok és a képviselők általában azt hangoztatták,-hogy az iráni konlra- ügyben kezdődő meghallgatások célja nem vádemelés, hanem a politikai felelősség megállapítása. EGY „NEMZETI EGYSÉGKORMÁNY” VÉGE Több mint hároméves, Jobbára névleges hivatal betöltése után hétfőn lemondott Rasid Karami libanoni miniszterelnök és ezzel az 1984 áprilisában megalakult „nemzeti egységkormány” megszűnik létezni. Ebből a három évből a kormány tagjainak fele közel 17 hónapig bojkottálta az államfőt és nem volt hajlandó hivatalos minisztertanácsi ülést tartani. Döntések születtek ugyan, de azok jobbára kormány nélkül is létrejöttek volna. Az „egységkormány” elnevezés csúfos, a libanoniak számára tragikus karikatúrájává vált a hírhedten kor- mányozhatatlan országnak. A szándékok és döntések fontos politikai, gazdasági és katonai kérdésekben a milíciák, libanoni „lobbik”, törzsek, családok és vallási közösségek martalékává váltak — a végső szót mindig a fegyverek mondták ki. Karami lemondása váratlan és meglepő fordulat — nyilvánvalóan személyes és hirtelen döntés eredménye: a miniszterelnök számára betelt a pohár. Hétfő este nem is titkolta, hogy túlzottan sok politikai, szociális-gazdasági, katonai nyomásnak van kitéve, és túl sok oldalról. Keresztények, muzulmánok, Szíria — és a külföld — a miniszter- elnöktől várt határozottságot egy olyan helyzetben, amely a világ minden miniszterelnöke számára lidércnyomás lenne. Ügy tűnik, a végső lökést Karami döntéséhez Valid Dzsumblatt, a haladó szocialista párt vezetője adta meg: Dzsumblatt május elsején egy beszédében nemcsak a keresztény államfőt, Amin Dzsemajelt támadta, hanem bírálta a parlament síita elnökének, valamint a szunnita Karaminak „kisded játékait” is, amiért újabb összegeket hagytak jóvá a hadsereg számára. Ha Karaminak betelt a pohár, akkor Libanon átlagpolgárának is betelt a pohara miniszterelnökével. A kormányfő jobbára szónokolt, igyekezett mindenki számára elfogadható partner lenni — de döntéseket, hétfőig, nem hozott. A kormány ügyvezető minőségben egyelőre hivatalban marad. VALUTA- (BANKJEGYés csekk-) Árfolyamok ÉBVÍNTBEN! Mit. MÁJUS S-Töt* ll-IO Pénznem Vételi Eladási árfolyam szá* egységre forintban Angol font 7632,0» 8104,16 Ausztrál dollár 3206,29 3404,61 Belga frank 123,34 130,96 Dán korona 680,02 722,08 Finn márka 1049,83 1114,77 Francia frank 766,23 *13.63 Görög drachma a) 34.45 36,58 2409,98 Holla na forint 2260,61 Ír font • 6842,59 1265,68 Japan yen (1000) 326,36 346,54 Jugoszláv dinár 7,60 8,06 Kanadai dollár 3401,86 3612,28 Kuvaiti dinár 16799,59 11838,13 Norvég korona 682.46 724,68 NSZK márka 2561,06 3719,48 Olasz líra (1000) 33,75 37,91 Portugat escudo 364.08 388.60 Spanyol peseta 32.92 34,98 Svájci frank 36,4» 38,71 Svéd korona 3126,71 1320.12 USA dollár 730.61 775.81 ECU .(közös piac) 4551,01 4832.51 Osztrák schilling 5319.68 5640,1« aj vasáraiba tó hűk Stff etoler: lőtt-»*. itlVá