Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

PETŐFI NÉPE Kilencven éve született Dénes Leó (1897—1977) ismert közéleti személyiség, Szeged polgármes­tere, a munkásmozgalom régi harcosa. Annak idején Mikszáth Kálmán közbenjárásával kapott ösztöndí­jat, s a szegény sorsú diák így végezhette el a gimnáziumot. Gimnazistaként kapcsolódott be a Galilei Kör munkájába, majd az első világháborús frontról visszatérve belépett a Kommu­nisták Magyarországi. Pártjába. A Magyar Tanácsköztársaság ide­jén, 1919 májusától júliusáig vö­röskatonaként küzdött; a Tanács- köztársaság megdöntése után Csehszlovákiába emigrált, ahon­nan 1922-ben tért haza. Szegeden előbb munkás, majd banktiszt­viselő volt, s a KMP tagjaként illegális politikai munkát vég­zett. A felszabadulás után a közigaz­gatásban helyezkedett el, s előbb tanácsnok, majd Szeged helyet­tes polgármestere, illetve polgár- mestere, a tanácsok megszerve­zését követően pedig 1950-től a városi tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke lett. 1947—48-ban felelős szerkesztője volt a Váro­sok Lapja című folyóiratnak. A szegedi közigazgatási szolgálat­tól visszavonulva, Budapesten a Kulturális Kapcsolatok intézeté­nek helyettes elnökeként dolgo­zott, s részt vett a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának mun­kájában is."Politikai és kulturális aktivitását több magas kitüntetés­sel ismerték el. Bács-Kiskun megyei krónika 1987. május 9-étől 14-éig SZOMBAT: Megyeszerte meg­emlékeztek a győzelem napjáról. — Kerekegyházán rendezték meg az önkéntes és vállalati tűz­oltók versenyét. — A Bács-Kis­kun Megyei Építési és Szerelő­ipari Vállalat dolgozóinak múlt évi munkájuk elismeréseként át­adták a miniszteri elismerő ok­levelet; a KISZ-szervezetnek pedig a KISZ KB dicsérő okle­velét. — Több mint kétezer gim­nazista, illetve szakközépiskolás ballagott. HÉTFŐ: Magyar és jugoszláv vízügyi szakemberek tanácsko­zója kezdődött Baján. KEDD: Forgalomszámlálás az E5-ÖS Kecskemétre vezető sza­kaszán. — Baján rendezték meg a megyei gyógyszertári asszisz­tensek hagyományos találkozó­ját. SZERDA: Ülést tartott az MSZMP Bács-Kiskun Megyei Bizottsága. — A megyébe lá­togatott az ENSZ Környezet és Fejlesztés Világbizottsága, a Brundtland-bizottság. CSÜTÖRTÖK: A megyei párt- bizottságon megkötötték a Kér* $ Hétfőn megkezdődtek az Írásbeli érettségi vizsgák. Győri Edit, Gö­rög Zsuzsa és Vajda Júlia Móricgátról jár Kiskunmajsára, a Dózsá György Gimnáziumba. Méhes! Éva felvételén a bárom lány a mate­matikai példák megoldásán vitatkozik. tészeti és Élelmiszeripari Egye- működési szerződést, amely alap­om és Bács-Kiskun megye ve- ja lesz az elkövetkező esztendők zetői azt a korszerűsített együtt- közös munkájának. BRÉMA ELŐTT A kecskeméti szimfonikusok Ma 19 órától a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar ad hangver­senyt az Erdei Ferenc Művelődé­si Központ nagytermében. Az együttes június 11-e és 17-e kö­zött a nyugat-németországbeli Brémában vendégszerepei, ot­tani repertoárjukat játsszák most a kecskeméti közönségnek. A ze­nekart a brémai Camerata Inst­rumentale együttes hívta meg, fellépésük első állomása az észak­német várossal alakuló kulturá­lis kapcsolatunknak. A műsor­ban Johannes Brahms Akadémiai ünnepi nyitánya mellett felcsen­dül a Huszonegy magyar tánc is. A szombati est érdekessége lesz az is, hogy a zenemű előadása közben Vitéz László színművész koncertje Brahms ide vonatkozó feljegyzé­seit olvassa föl. A németországi vendégszereplésen — amely során egyebek mellett a hannoveri ze­nei és színházi fesztiválon is fel­lépnek — a kecskeméti születésű, jelenleg Brémában élő Homoki Endre dirigálja a zenekart. Újabb strandok nyitnak — FÉLTARTÓS TEJ FÉLEGYHAzARÓL. A közelgő nemzetközi tegnap alkalmából a kiskunfélegyházi tejüzemben ia napokban a ke­reskedelmi vállalatok és a városi tanács képviselői megtárgyalták a tej- és tejtermékellátás időszerű kérdéseit. Ez alkalommal jelentették be, hogy. május 18-ától az üzem ellátási körzetébe — Kiskunmaisa, Jászszenfaászló, Móricgát, Bugac, Pál monostor a, Kunszállás, Gátér, Petőfiszállás — féltartós, hűtés nélkül hét napig eltartható tejet is szállítanak. Hétfőn próbaképpen- 1500 litert küldenek a duplarétegű fényvédő fóliába csomagolt, félliteres kiszerelésű ultrapasztőrözött nedűből, ötforintos fogyasztói árral. PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (forint/kilogramm) Elő tyúk 52 .Élő csirke 54 Tej (liter) 10 Tejföl (liter) 70 Túró *0 Tojás (db) ».80—2 Korai burgonya . oo Oburgonya 8—12 Sárgarépa (csomó) 15—20 "Petrezselyem (csomó) 15—20 Vöröshagyma 18—25 fejes káposzta 60 Karalábé (db) 3—7 Paradicsom 120—150 Paprika (db) 2—14 Uborka 30—40 Retek (csomó) 2—8 Sóska 28 Gomba 60—100 Aima 5—16 Földieper 160—200 Mák 200 Arak Kiskunhalason Elő csirke 58—59 Élő kacsa 62-63 Tejföl (liter) 80 Tojás (db) 1,60—1,79 Burgonya \ 8—10 Sárgarépa 40 Vöröshagyma 16—20 Saláta (db) 4-6 Kelkáposzta 30 Karalábé (db) 6-10 Karfiol 80 Paradicsom 150-160 Ubokra 40 Sóska 40-50 Spenót 40 Gomba 70 Földieper 250—300 Dió 40 Száraz bab 9t—100 Savanyú káposzta 25 Mák 160 Alma 10—20 1587. május 16-án, szombaton. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Az országos színházi találkozón, a Pesti Színházban, 19 órakor: a KÉPZELŐDÖK cimű dráma bemuta­tása. Báb-tagozat: (az SZMT Művelődési Házban.) 14 órakor: CSALÓKA PÉTER. Bér­letes előadás. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes. Május 18-án hétfőn, 19-én kedden, 20-án szerdán, 2l-én csütörtökön, 22- én pénteken, 23-án szombaton Baján a színházteremben, este 8 órakor: MARICA GRÓFNŐ. CIRÓKA BABTAGOZAT Előzetes. Május 23-án, szombaton 11 órakor az Erdei Ferenc Művelődési Központ­ban : SZEGÉNY ÖRDÖG. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÓZPONT Hl órakor: Bábszínház. A kiskőrösi Pillaingó-bábcsoport előadásában: A KESZTYŰ, A HÄIJOM KISCICA, A HÁROM KÍVÁNSÁG, A KIVÁNCSI K1SCSIBE. MOZI KECSKEMÉT városi mozi: fél 5 és fél 8 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL. Sz., kétrészes smerikai film. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 óraikor: SZENVEDÉLY VÉGSZÓ­RA. Sz., mb., francia filmvlgjáték. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: ÉLJEN SZERVAC! Sz., magyar báb­film. Fél 6 és fél 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz., mb,, amerikai krimi. 16 éves felülieknek! Stúdiómozi: 8 órakor: TÜKÖR. Sz., szovjet film. 14 éven felülieknekI Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: KISMALAC ES A FARKA­SOK. Pajtásmozi: fél 4 órakor: LÉGY JÖ MINDHALÁLIG. Vldeomozl: 4. 6 és 8 órakor: LÁT­SZÓLAG OK NÉLKÜL. Sz., mb., fran­cia krimi. Planetárium-videó (Lánchíd utca): 4 és 6 órakor: FEKETE FARMER. Sz.. mb., angol westemfilm. Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: SZEREPCSERE. Sz., ameri­túdlómozl: délelőtt 10 órakor: INHOE. Sz., mb., szovjet film. 6 kor: PISZKOS TIZENKETTŐ. Sz., részes, mb., amerikai kalandfilm. 14 :n felülieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: MEGSZE­GETT ESKÜ. Sz., hongkongi kaland­film. KALOCSA otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: SILVERADO. Sz., mb., amerikai wes- ternfilm. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: (matiné) délelőtt 10 órakor: LUTRA. Sz., magyar termé­szetfilm. KISKOROS Petőfi mozi: 7 órakor: JÖJJ ÉS LÁSD! Sz., kétrészes szovjet film. 16 éven felülieknek! Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: IV. HENRIK. Sz., olasz film. 14 éven fe­lülieknek ! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: LAURA. Sz., magyar film. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 és 8 órakor: BALFÁCÁN. S»., mb., francia filmvlgjáték. MÁJUS 17-én, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A jövő héten nyitva tartó klállitá. sok: Tavaszy Noémi grafikái. A vi­lág ütőhangszerei. Előzetes. l«-án, hétfőn 18 órakor a Natura GT tevékenysége, termékei. Előadó: Antal Lajos. (Az MTTE-ve! közös ren­dezvény.) MOZI A mozik műsora azonos a szomba­tival. kivéve: KECSKEMET Planetárlum-vidco (Lánchíd utca): 4 és 6 órakor: ÖLJ MEG, CSAK CSÓ­KOLJ! Sz., mb., francia filmvlgjáték. Stúdiómozi: nincs előadás. Pajtásmozi: nincs előadás. BAJA Stúdiómozi: fél 4 órakor: TULIPÁ­NOK A RÉTEN. A meseműsor gyer­mekmegőrző Jellegű. BÁCSALMÁS Árpád mozi: 6 órakor: SZEXIS HÉTVÉGE. Sz., mb., francia—olasz filmvigláték. KALOCSA Stúdiómozi: nincs előadás. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 4. 6 és 8 órakor: EM­LÉKEK. EMLÉKEK. Sz., francia film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA A művelődési központban: 4. 6 és 8 órakor: KÉTSÉGBEESVE KERESEM SUSANT. Sz., mb., amerikai filmvlg- játék. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Köz­pontban: 6 és 8 órakor: EGY MA­RÉKNYI DOLLÁRÉRT. Sz., olasz westemfilm. 14 éven felülieknek! Már csak a hétvége időjárásán múlik, hogy a strandolni vágyók hogyan töltik szabad idejüket. A fürdők többsége várja a vendé­geket Nemere Péter, a Dól-Bács-Kis­kun Megyei Vízmű Vállalat fő­mérnöke elmondta, hogy május 15-én, az időjárástól függetlenül kinyitott a kiskunhalasi, a kece­li, a kiskőrösi strand. Az elmúlt hetekben a fürdők és a vízmű vállalat dolgozói elvégezték az évente szokásos felújítási és a nyitást előkészítő munkálatokat. Lefestették a kabinok ajtajait, a medencék belső felületeit, ellen­őrizték és szükség szerint javí­tották a fürdők berendezéseit, rendbe tették a parkot, és már túlvannak a nagytakarításon is. Kiskunfélegyházán, a Lenin Tsz által üzemeltetett fürdőben jó idő esetén — szintén május 15- étől — a fedett medence helyett szabadtéri medencékben füröd­hetnek a látogatók. Nem kell már arra sem sokat várni, hogy a megye minden strandja kinyisson: várhatóan e hónap végétől a többi, most még nem üzemelő fürdő is fogadja a vendégeket. O Nyitás előtt sok munka volt a kiskunfélegyházi strandon is. (Gaál Béla felvétele) Megyénk az országos sajtóban Magyar Hírlap, 1987. május 15-el szám: A Magyar Hírlap postája. (Egy jánoshalmi „fülemüle"-perrel kapcsolatban vála­szol Sándor Béla, a Bács-Kiskun Megyei Tanács építési és víz­ügyi osztályának vezetője.) Autósélet, 1987. 5. szám: Idénykezdetre bővült a hálózat. Sár­ga angyalok indító segélyszolgálata huszonkét városban. — (A Magyar Autóklub Bács-Kiskun megyei szervezetének kecske, trtéti, bajai, kiskunhalasi és kalocsai szolgáltatásáról is! tudósí­tanak.) — Ifj. Tóth György: Bajai látogatás. Csak a jelen és a jövő a (fontos. (A Magyar Autóklub megyei szervezetének bajai iklubcSoportjárói.) — Újdonság Bács-Kiskun megyében. (A Ma­gyar Autóklub megyei szervezetéről.) Könyvtáros, 1987. 4. szám: Tisztújítás a könyvtárosegyese let- ben. (A Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökségi tagjává megyénkből a kecskeméti Gyergyádesiz Lásizlónét, az SZMT köz­ponti könyvtárának munkatársát választották.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK SZONDA Az elmúlt időszakban Bács- Kiskun megyében az alábbi sze­mélyeket vonták felelősségre gépjármű ittas vezetése miatt. (Zárójelben közöljük a kiszabott büntetést és a járművezetéstől való eltiltás időtartamát.) Vétségért: Fekecs Sándor Tl- szakécske, Kert u. 25. (7200 fo­rint, 1 év 6 hónap); Csala Lász­ló Pirtó, Táncsics u. 32. (4800 forint, 2 év); Doszpod Antal Mélykút, Pacsirta u. 30. (8000 fo­rint, 1 év 2 hónap); Nyitrai An­tal Kunfehértó, IV. körzet 24/2. (7200 forint, 2 év 10 hónap); Nagy István Pirtó, Csősztelek • dűlő 22. (4500 forint, 3 év). Szabálysértésért: Kálmán Jó­zsef András Orgovány, Tolva- jos 142. (4000 forint, 4 hónap); Valkai István Lajosmizse, Mén­telek 256. (4000 forint, kerékpá­rosig Vidra András Lajosmizse, Bajza u. 18. (3000 forint, kerék­páros). HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1987. május Ifi., nomMi Névnap: Mézes Napkelte: 5 óra 07 perc Napnyugta: 20 óra 1« perc Holdkelte: o óra 26 pere Holdnyugta: c óra 50 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Gyakran lesz erő­sen felhős az ég, kevés napsü­tés várható, helyi záporokra, zi­vatarokra számíthatunk. A Du­nántúlon sokfelé élénk, néha erős déli szél szombatra kissé mér­séklődik. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 7 és 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 20 fok körül várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro* lógta! Főállomás jelenti: Mátus 14-én Kecskeméten a közép, hőmérséklet 10,4 (az 50 éves átlag .15,9), a legamagasabb hőmérséklet 15,3 tok volt. A nap 3,2 órán keresztül sütött, a lehullott csapadék mennyi­sége 2,7 milliméter volt. Tegnap reg­gel 8 órakor 8,4, 14 órakor 16,8 (okot mértek. A legalacsonyabb hómérsék­let 2,1 tok, a tengerszintre átszámí­tott légnyomás 1014,3 millibar — emel­kedő — volt. Május 14-én, Baján a középítőmét- séklet 15,0 (az 50 éves átlag 15,8), a legmagasabb hőmérséklet 20,3 Cet- slus-fok volt. A nap 3,2 órán keresz­tül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 9,1, 14 órakor 17,2 fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 3,3 (ok, n lehullott csapadék mennyisége 3,6 milliméter — emelkedő — volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 20. já­tékheti lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a következők: az 5 találatos szelvényre 6 674 803 forintot fizetnek, a 4 találiatosok 87 826 forintot érnek, a 3 talála- tosok 1123 forintot, a 2 találato- sokra 38 förintot fizetnek. — Számitógépes bemutató. Ma reggel 8 órától 18 óráig szá­mítógépes bemutatót és prog­ramcsereberét tartanak Kun- szentmiklóson, a művelődési köz­pontban. Minden érdeklődőt várnak. Fogadónapok Hétfőn a megyei tanács osztály- vezetői — egy kivételével — fo­gadónapot tartanak. A személy­zeti és oktatási osztály vezetője kedden fogadja az ügyfeleket. A tisztségviselők közül Tohai Lász­ló általános elnökhelyettest 21-éhi csütörtökön lehet felkeresni. — KÉPÚJSÁG: MA IS! A Kecskeméti Városi Televízió má­tól kezdve szombaton is jelent­kezik: 10 és 14 órakor aktuális hírekkel, tudnivalókkal, prog­ramajánlatokkal. A továbbiak­ban szombaton mindig ezekben az időpontokban lesz Képújság, — Planetárium! program. Hol­nap délelőtt 10 órakor A ter­mészet ritmusai, 14.30 órától pe­dig A csillagok világa című mű­sorra várják az érdeklődőket s kecskeméti planetáriumban. — FELHÍVÁS A MÉ­HÉSZEKHEZ. A MÉM Ál­lategészségügyi és Élelmi­szerhigiéniai Főosztálya felhívja a méhészek figyel­mét, hogy méhbetegség miatt az alábbi helyekre méhekkel vándorolni ti­los: Baranya megye: Nagy- harsány; Bács-Kiskun: Szakmár és Soltvadkert; Békés: Gyomaendrőd; Bor- sod-Abaúj-Zemplén: Mis­kolc (I. kerület), Her- nádnémeti, Klstokaj, Má- lyi és Tárcái; Hajdú- Bihar: Debrecen; Nóg- rád: Szécsény és Ka­rancsság; Szabolcs-Szat- már: Nyíregyháza, Nagy- kálló, Ibrány; Tolna: Né­metkér és Vas megye: Kör­mend. Győr-Sopron és Vas me­gyének az osztrák, illetve Zala megyének a jugoszláv határmenti 10 kilométeres övezetébe, amely védő­körzetnek számít, szintén tilos a vándoroltatás. — Vezető amerikai tudósoknak nyújtották át pénteken hazánk washingtoni nagykövetségén a Magyar Tudományos Akadémia tiszteié'!: tagságáról szóló okleve­let. Valamennyien tudományáguk világszerte elismert, vezető kép­viselői, s rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a szakterületükön Magyarországon dolgozó kutatók­kal. Az Akadémia tiszteleti (tagja lett a kétszeres Nobel-díjas John Bardeen, az elméleti szilárdtest­fizika legnagyobb élő képviselője, Róbert Goodman, a növénykórtan szaktekintélye, Halasi-Kun Tibor, a New York-i Columbia Egyetem turkológiái tanszékének vezető professzora. Záborszky János, az erősáramú elektrotechnika és a szabályozástechnika világszerte egyik legismertebb kutatója, Ni­cholas Hoff, a mechanika nem­zetközileg elismert kiváló műve­lője. — MA NYIT A NAIV MÚ­ZEUM. A tatarozás után ma dél­előtt 11 órakor nyitja meg ka­puit az érdeklődők előtt Kecske­méten a Magyar Naiv Művészek Múzeuma. Az ötödik állandó ki­állításon — amely A képzőmű­vészet vadvirágai címet viseli — több mint hatvan alkotó — fes­tő, rajzoló és szoborfaragó — mintegy kétszáz műve látható. Az időszaki tárlaton Perczel Já­nos pásztorfaragó emlékkiállítá­sát mutatják be. Bajor Nagy Er­nő megnyitója után Szelestey László tart tárlatvezetést. — Az AIDS-beteg csak vonal­ban. A kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban hétfő 19 órára hirdetett Friderikusz-est vendégei közül a magyar AIDS- beteg csak telefonvonalban lesz „jelen”, ellentétben a plakáto­kon félreérthetoen közöltekkel. Természetesen, akik csupán ezért vettek jegyet, azt a helyszínen visszaváltják. — KOVÁCS ANDRÁS ÚJ FILMJE. Utóvédharc címmel új film forgatását kezdte meg Ko­vács András a MAFILM Dialóg Stúdiójában. A napjainkban ját­szódó film forgatókönyvét — .amelyet a rendező irt — a közel­múlt eseményei inspirálták, a tör­ténet ugyanis a választási reform hozta konfliktusokat járja körül. A film középpontjában egy spon­tán jelölt megválasztása körüli bonyodalmak állnak. A film ope­ratőre Szécsényi Ferenc, főbb sze­replői; Blaská Péter, Szemes Ma­ri, Mádi-Szabó Gábor, Kubik An­na. A forgatás várhatóan június közepéig tart. HELYZET — Nos, Sabine kisasszony, meg van elégedve a hely­zetével? — Nagyjából igen, igaz­gató úr. Csak a hamutar­tója egy kicsit nyomja a derekamat! — Kecskemét közbiztonsága. A városi televízióban hétfőn 19 órakor a közbiztonságról tarta­nak fórumot. Dr. Babay Imre ügyész, dr. Szili Éva orvos és dr. Bitó István városi rendőrkapi­tány tárja fel a közbiztonság gondjait, a fiatalok veszélyezte­tettségének mértékét, a konflik­tushelyzetek megoldásának le­hetőségeit. A nézők kérdéseit fo­lyamatosan fogadják (T.: 24-315) és várják a személyes megjele­nést a stúdióban. fHétfői ^lapszámunkból Akkor került Övege* László a Kecskeméti Váro­si Tanácshoz, amikor új­ra növekedni kezdett a % építészet tekintélye. Most — a negyedik oldalon lé­vő interjúban ----- a meg­k ezdett és tervezett építé­sekről, az időszerű város- rendezési kérdésekről tá­jékoztatja olvasóinkat a város főépítésze. Ugyan­itt jelentkezünk a Sajtó- posta-összeállítással. Cse­hi Sándor, a mechanikai technológia tanszék ad­junktusa 17 éve tanít a Gépipari Automatizálási Főiskolán. Munkásságán keresztül mutatjuk be — az ötödik oldalon — a me­gye egyik kutatóbázisának tevékenységét és azt, ho­gyan születik egy szabada- -- lom. Itt írunk a felújított M falusi boltokról is. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: Prelszlnger András igazgató. Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. com (Telefon: 27-611 (Telexszám: 26-216 bmlv ti Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a htrlapkézbesttfi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: légy nőnapra 43.— Ft, ■negyedévre: 129,— Ft, íélévre: 256,-- Ft, egy évre: 5t6.— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással Kecskemét. HNvo eljárt Külső-Szegedi út 6. 9001 Telefon: 28-777 Vezérigazgató: Bltkás Mto *nj issN mi mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom