Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
1986. december 1. « PETŐFI NÉPE <0 1 \ SPORT• SPORT .SPORT LABDARÚGÓ NB II. Váratlan, fontos győzelem az idényzárón A megszokott összeállítástól eltérő gárda készülődött Baján a mérkőzésre. Andreidesz sárga lapok miatt nem szerepelhetett, Harsányi pedig sérülésére hivatkozva nem vállalta a játékot. Az első támadásokat a szegedi csapat vezette. A 16. percben Varga éles fejesét Farkas kapus védte bravúrosan. A 23. percben Krecs- ka éles szögből fejeit kapura, de ,a labda elsuhant a gólvonal előtt és a túloldalon, az alapvonalon ment ki. A 33. percben született a mérkőzést eldöntő gól. Üdvardi jobbról ívelt be szögletet. Szőcs jókor érkezett és 3 méterről a léc alá fejelte a labdát. 1—0. A 35. percben Kanalas fordulásból lőtt kapura, de rosszul célzott. A fordulás után a 48. percben Tumó rántotta vissza Kunt és sárga lapot kapott. A 62. percben Szőcs 20 méteres lövését Erdélyi mentette. . A' 66. percben a szegediek' edzője kettős cserét alkalmazott. Ettől kezdve támadott és mezőnyfölénybe került a szegedi csapat, de á bajaiak szervezetten védekeztek, és komoly gólhelyzet nem is akadt. A 68. percben Gruborovics szabadrúgása a sorfalban akadt el. A 83. percben Magyar leterítette Udvardit és sárga lapot kapott. A bajai csatárt le kellett cserélni. Két, nagy akarással küzdő csapat kemény, de nem túlságosan magas színvonalú játékát láthatta a közönség. Az első félidőben mindkét kapu előtt adódtak helyzetek és ebből a bajaiak egyet kihasználtak. Ez el is döntötte a fontos két pont sorsát, mert ezután hiába rohamozott a SZEOL- Délép SE, a jól záró bajai védelem mellett jószerivel helyzetük sem adódott. A bajai csapat méltán kapott nagy tapsot a lelkes közönségtől. Kitűnt: Judik, Szabó, Tóth, Morvái, Szőcs, illetve Kántor, Kisistók, Varga. Schwarcz Iván Az NB II. őszi végeredménye: 1. Bp. Volán 19 12 2 5 40—25 2fl 2. Kaposvár 19 11 4 4 23—17 20 3. Csepel 19 9 7 3 26—11 25 4. Veszprém 19 11 2 6 24—21 24 5. Nyíregyháza 19 9 5 5 29—23 23 6. Vác 19 10 3 6 27—23 23 7.” Komló 19 10 2 7 30—26 22 8. Szóim ok 19 8 4 7 25—23 20 9. Salgótarján 19 7 6 6 19—19 20 10. SZEOL-DÉLÉP 19 8 3 8 28—19 19 11. Gamz-MAVAG 19 8 3 8 25—25 19 12. Metripond 19 7 4 8 28—21 18 13. Szarvas 19 7 3 9 26—27 17 14. Baja 19 6 4 9 19—28 18 15. Keszthely 19 4 6 9 19—24 14 16. ózd 19 6 2 11 21—27 14 17. Nagykanizsa 19 4 6 9 23—33 14 18. Diósgyőr 19 3 8 8 16—28 14 19. Szekszárd 19 5 3 11 30—41 13 20. Budafok 19 5 3 11 17—34 13 Az NB II. további eredményei: MetrtDond—Szolnok 1—1, Szekszárd— Szarvas 1—u Bp. Volán—Ganz- MÁVAG 3—0, Diósgyőri VTK—Salgótarján. 1—0, Keszthely—Nagykanizsa 1—1, Szolnok—Metripond 1—1, Csepel —Budafok 3—0, Komló—Vác 5—1. Kaposvár—Veszprém 3—2, Nyíregyháza —özd 2—1. A MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE BAJAI SK—SZEOL DÉLÉP SC 1—0 (1—0) Baja, 1800 néző. Vezette Halmosi. BSK: Farkas — Tumó, Szabó, Judik, Tóth, Morvái, Krecska, Walter (Horváth F.), Bognár, Szőcs, Udvardi (Horváth Á.). Edző: Temesvári Tibor. SZEOL-Délép SE: Erdélyi — Kántor, Magyar, Szabó, Szél- pál, Kisistók, Polyvás, Varga (Deák), Kanalas (Major), Gruborovics, Kun. Edző: Sárosi László. Gólszerző: Szőcs a 33. percben. | Sárga lap: Tumó a 48., és Magyar a 83. percben. GYORSMÉRLEG A TERÜLETI BAJNOKSÁGRÓL Ketten az élcsoportból Hát csapat képviseli megyénket a területi bajnokság Körös csoportjában, s elég egy pillantást vetni az őszi fordulók végső állomását rögzítő táblázatra ahhoz, hogy eldöntsük: nincs okuk szégyenkezni. Az első öt helyezett közül négy Bács-Kiskun megyéből való és csak az Építők együttesének sikerült beékelődni közéjük. A, Honvéd Kun Béla SE 9. helye sem rossz, csupán a Lajosmizse van kritikus helyzetben, de — az előzmények ismeretében, amiről a későbbiekben még szó lesz — még ennyit sem várt tőlük senki. Nyilván sokan emlékeznek arra, hogy az őszi rajt előtt valameny- nyi csapatnál számvetés készült a várható eredményről. Edzők, egyesületi vezetők nyilatkoztak arról, hogy mit várnak a csapattól. Nézzük, mi valósult meg a félidőig. A mércét magasabbra tették 1. Kecskeméti SC 15 11 4 ■■.**.* 34—8 26 — A bronzéremmel már elégedettek lennénk — nyilatkozott az idén augusztusban Pataki Tamás, a KSC mestere. Vajon a lezajlott tizenöt forduló után is ez a véleménye? — A válasz egyértelműen nem — mondta a szakvezető. — Azóta sok minden történt, változott. Túljutottunk egy hosszú menetelésen, melynek során veretlenek maradtunk. Gondolom, ez is nagy szó, mert a hat terület közül csak a Dráva csoport élcsapata dicsekedhet hasonló teljesítménnyel. Az eredmény azt. mutatja, hogy nem volt hiábavaló az a fáradozás, amit a szakosztály az egységes, jó csapatszellem kialakításáért végzett. Talán szerencsénk is volt, mert a komolyabb sérülési hullám elkerült bennünket. Az együttes gerincét nem kellett megbontani. Ezért bajnokság közben felemeltük a mércét és az első helyet vettük célba. Talán erősödünk is, mert Nagy J. és Hegedűs tavaszra harcképes lesz, Málik, Óvári, Balics pedig leszerel. A 3 pont előny nem sok, de bízom abban, hogy tavasszal ott folytatjuk, ahol őszszel abbahagytuk. A KSC az őszi fordulókban 17 játékost szerepeltetett. Meszes bevonulás miatt csak egy mérkőzést játszott. Kilenc olyan csapattag akadt, aki kezdőként vagy csereként legalább 14 alkalommal szóhoz jutott. Az együttes 34 gólján kilencen osztoztak. A házi góllövőlista: Czéyil. Hájer 8, Tóth Cs. 5, Pető 3, Rácz, Hoffmeister 2—2, Somogyi J., Csorba 1—1 gólt szerzett. Török is •„besegített’qqgftj.lal. A nyolc hazai mérkőzést 18 ezer 700 néző látta. Legtöbben — ötezren — a KTE elleni mérkőzésen, legkevesebben — ezren — az első fordulóban a KSC—H. Kun Béla SE találkozón voltak. Túlteljesített a Miske is 3. Miske 15 9 5 1 24—13 23 Az őszi idény előtt Kiss János, Miskei Tsz SK technikai vezetője a középmezőnybe várta csapatát. Később az első öt hely valamelyikére számított. Nos, a harmadiknak legalább úgy örültek, mint két évvel ezelőtt, amikor újoncként a táblázat élén várták a tavaszt. — Az őszi szép eredményt az egységes szellemnek és az átgondolt edzésmunkának köszönhetjük — mondta Kiss János. — A 13. fordulóig veretlenek voltunk, és közben az MNK-ban is derekasan helytállt csapatunk. A Honvéd csak némi szerencsével ütött el bennünket a továbbjutástól. Nagy mérkőzést vívtunk ősszel Orosházán, az Építők és a KSC ellen. Keserves kudarc volt a Lajosmizse elleni döntetlen és a szentesi vereség. A csapatból ősszel sokan nyújtottak egyenletes, jó teljesítményt. Közülük is Tasnádi, Jagicza, Illés és Káfco- nyi tűnt ki. Tavasszal két játékossal erősítünk. Tamási a H. Kun B. SE-ből, Raskó Kalocsáról érkezik. Épül a község összefogásával a sportcsarnokunk. Jövőre talán már ott alapozhatunk. A Miske együttesében 21 játékos játszott az őszi - idényben. Hubert, Domokos, Illés, Pesti, Kákonyi, Pécsi, Pecznyik minden találkozón szóhoz jutott. A 24 gólt 8 játékos szerezte. A góllövőlista: Pesti 6, Pecznyik 5, Kák'cnyi 4, Domokos, Pécsi 3—3, Hubert, Pongó, Tóth 1—1 gólt szerzett. Szabó Zoltán (Folytatjuk.) Ez történt az NB I-ben A 14. forduló eredményei: Újpesti Dózsa—MTK-VM 0—1, Eger—Dunaújváros 2—l, siófok—Ferencváros l—0, Pécsi Mse—Rába ETO 2—1. Békéscsaba—Zalaegerszeg 0—0, Debrecen— Haladás 2—0, Videoton—Bp. Honvéd 2—0, Tatabánya—Vasas 3—[1. A labdarúgó NB I. állása 1. Ü. Dózsa 14 8 4 2 23— 7 20 2. MTK-VM 14 9 2 3 25—10 20 3. Pécs 14 7 4 3 11— 5 18 4. Haladás 14 7 3 4 17—13 17 5. Tatabánya 14 7 2 5 21—12 16 6. Ferencváros 14 5 6 3 13— 9 16 7. Bp. Honvéd 14 6 3 5 21—22 15 8. Videoton 14 6 2 6 16—13 14 9. Vasas 14 6 2 6 19—19 14 10. Békéscsaba 14 4 6 4 16—17 14 11. Debrecen 14 5 3 6 19—22 13 12. Eger 14 4 4 6 13—25 12 13. Rába ETO 14 3 5 6 18—21 11 14. Zalaegerszeg 14 3 4 7 12—18 10 15. Siófok 14 2 S 7 11—20 9 16. Dunaújváros 14 1 3 10 8—29 5 TOTÓ A totó 48. heti játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Blau-Weiss 90—Hamburg 1—3 2 2. Bayern München— VfB Stuttgart 1—0 1 3. B. Mömohengiadbach—. 1 FC Köln 3-1 1 4. Hessen KasselAlemannia Aachen 1—1 X 5. W a 11 ens ehe id— E. Braunschweig 1—0 1 6. Fortuna Köln—SC Freiburg 1—1' X 7, Salmrohr—Solingen 2—0 1 8. St. Pauli—Karlsruiher SC 2—0 1 9. Saarbrück en—Hannover 1—2 2 10. Empoli—Fiorentina 1—0 1 11. Sampdoria—Ascoll 1—0 1 12. Torino—Milan 0—0 X 13. Catania—Genoa elmaradt Pótmérkőzések: 14. Roma—Juventus 3—0 1 15. Arezzo—Cremonese 0-0 X 16. Cagliari—Taranto 1—0 1 ÖKÖLVÍVÁS Lévai tekintélyével nyert a Dózsa O Török vesztettnek hitt- mérkőzést fordított meg azzal, hogy a harmadik menetben padlóra küldte ellenfelét. (Róka Xászló felvétele) A döntetlen igazságosabb lett volna Óriási volt az érdeklődés szombaton este a kecskeméti Városi sportcsarnokban. Az Ű. Dózsa elleni CSB-rangadóra zsúfolásig megtelt a nézőtér. A kezdéskora KSC 2 pont hátránnyal indult, mert a felnőtt 67 kilogrammban Karácson átesett a súlyhatáron. Az első kellemetlen meglepetést Konkoly I. veresége okozta Takács ellen, így az ifjúságiak a várt 6—2 helyett 4—4-gyel adták át a „váltóbotot” a felnőtteknek. A továbbiakban nagyjából a várakozásnak megfelelően alakult a küzdelem, egészen a 60 kilogrammig, ahol Gönczi vesztett Tarcsi ellen. Kozák sem tudta hozni a tőle várt pontokat, ami pedig később nagyon hiányzott. A 75 kg-ban Török a nap legjobb mérkőzésen a 3. menetben feladásra késztette Sárit, akivel ifjúsági kora óta sok volt az el- számolni valója. A 81 kg-osok előtt 12—lévőit az állás, és mivel Lévai következett, már mindenki elkönyvelte biztos győzelmét. Sajnps a pontozók is. Pedig Lévai súlyfelesleggel küzdött, s felkészületlen volt. Értékelhető ütése alig volt. Pappnak sem sok, de ő legalább néhányszor betalált. Ezt a pontozók hozzáadták Lévai tekintélyéhez és így lett a mérkőzés döntetlen, a találkozót pedig a Dózsa nyerte. ű, dözsa— KECSKEMÉTI SC 15—13 NB I-es Őkölvívó-csapatbajnoki mérkőzés, Kecskemét, 2000 néző. Vezették: Sárközi, Gál. Pontoztak: Andics, Majláth, Nagy K., Werling. Eredmények: (elől az Ű. Dózsa öklözői). Ifjúságiak, 54 kg: Karika ellen Orbán az 1. menetben feladta. 2—0. 60 kg: Kovács pontozással vesztett Hankó ellen. 2—2. 63,5 kg: Takács pontozással győzött Konkoly I. ellen. 4—2. 71 kg: Murguly pontozással vesztett Kolompár ellen. 4—4. Felnőttek, 51 kg: Némethet sorozatos szabálytalanságok, miatt leléptették Tóth J. ellen. 4—6. 54 kg: Jungvirth az 1. menetben feladta Váradi ellen. 4—8, 57 kg: Kövér az 1. menetben feladta Kincses ellen. 4—10, 60 kg: Tarcsi pontozással győzött Gönczi ellen. 6—10, 63,5 kg: Nagy J. ellen Kozák a 2. menetben döntő fölénnyel nyert. 8—10. 67 kg: Jakab ellenfél nélkül győzött. 10— 10. 71 kg: Schubert ellen Konkoly Z. az 1. menetben feladta. 12—10. 75 kg: Sári a 3. menetben feladta Török ellen. 12—12. 81 kg: Hegedűs ellen KonkolyJ. az 1. menetben feladta. 14— 12. +81 kg: Lévai—Papp döntetlen. 15—13. További eredmények: Bp. Hpnvéd—Paks 21—7, Tatabánya —Vasas 15—13. KOSÁRLABDA Nem termett babér a megyebeli csapatoknak KÖRMENDI DÖZSA MTE— BAJAI SK 91—79 (37—39) NB I-es férfi A csopprt. Körmend, 2100 néző. Vezette: Haj- niss, dr. Valovics. BSK: Ágfalvi (10), Kpvács (5), Likár (28), Hosszú (16), Kiss. Csere: Veress (7), Szabó (6), Gorja- nácz (3), dr.-Varga (4). Edző: Kovács József, Schmidt Lajos. Az első játékrészben végig _a, bajaiak vezettek, de koníoíy, előnyt nem ■ sikerült kiharcolni. A szünet után a hazaiak bátran dobtak, a BSK-játékosok pedig elbizonytalanodtak. A távoli dobások nem sikerültek- és hiába RÖPLABDA szerzett a palánk alatt Likár értékes pontokat, ez kevés volt a győzelemhez. Kitűnt: Ágfalvi, Likár. PÉCSI VSK— KECSKEMÉTI SC 93—86 (48—41) NB I. B csoport, férfimérkőzés. Pécs, Városi -sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Farkas, Kovács. Ld.: Varasdi (18), Nagy (16), Dzsankó, ' Rab (15—15), illetve -Király (25), Horváth (18), Csor- ~vási (14). MTK-VM— i, ; KECSKEMÉTI SC 78—58 (35—27) NB I, női A csoport, Budapest. CSELGÁNCS A KSC nyerte a Duna Kupát Pakson, az új sportcsarnokban került sor az első ízben kiírt Duna Kupa nemzetközi cselgáncs- csapatversenyre, amelyen a csehszlovák, az osztrák és a magyar bajnokcsapat vett részt. Szoros küzdelemben a KSC győzött. Eredmények: KSC—Banska Bystrica 4—3, KSC—Judo Club (osztrák) 4—2, Banska Bystrica— Judo Club 4—3. Végeredmény: í. KSC, 2. Dukla Banska Bystrica (csehszlovák), 3. Judo Club (osztrák). A KSC csapatából Deák Ferenc és E. Kovács János nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Fordulatos mérkőzések BP. SPARTACUS— DUTÉP SC 3—0 (11, 12, 7) NB I-es női mérkőzés a 7—16. helyért. Bp., Kőér utca. Vezette: Hu- rák, Szele. Kitűnt: Kissné, Tóth, Balázs, illetve Horváth, Halász. DUTÉP SC— BP. SPARTACUS 3—1 (—5, 10, U, 10) NB I-es női mérkőzés a 7—16. helyért. Kecskemét, Árpádvárosi sport- csarnok, 200 néző. Vezette: Fodor, Újhelyi. Dutép SC: Bognárné, Horváth, Crnkovics, Szabó, Bőtös, Farkas. Csere: Halász,' Kormos. Az első játszmát percek alatt elvesztette a Dutép, és mivel a másodikban is 10—4-re vezettek a szövetkezetiek, gyors befejezésre lehetett számítani. Rapcsá- nyi István edző azonban cserélt. Magasította a csapatot és ez a kecskemétiek „sáncmunkáját” erősítette. Bőtös támadó nyitásai és leütései, valamint Farkas pontokat érő ejtései meghozták a fordulatot. A pénteki vereség után a visszavágás meglepő, de megérdemelt. Kitűnt: Farkas, Bőtös, Kormos. KECSKEMÉTI SC— TUNGSRAM SC 3—1 (13, 14, —11. 15) NB I-es férfimérkőzés,' Bp., Megyeri út, 200 néző. Vezette: Ri- bizsár, Rádi. KSC: Nagy P., Szabó, Vámos, Űjhidi, Gyapjas, Nyúl. Csere: Lantos, Gönczi, Sándor. Megbízott edző: Beregszászi Szabolcs, Dunszt Ferenc. Izgalmas és fordulatos játszmákban nyert a bajnokcsapat ellen a KSC. Kitűnt: Nagy P., Szabó, Lantos. A vasárnapi visszavágón: Kecskeméti SC—Tungsram 3—0 (6, 9, 5). Kecskemét, 200 néző. Vezette: Horváth, Békési. Mindössze 60 perc alatt nyert a KSC. VÍZILABDA Már az első negyedben eldőlt BP. SPARTACUS— KECSKEMÉTI VÍZMŰ SC 13— 8 (5—1, 1—1, 3—, 4—5) OB I-es mérkőzés. Bp., Kőér u. Vezette: Koós, Tibai. KVSC: Hegyvári — Király, Lo- ványi 2, Nagypál, Hegedűs, Sóskúti 2, Nagy I., 3, Deák, Simon, Sárkány, Csillag 1. Edző: Magó Gábor. Gól emberelőnyből: 5/3, illetve 5/2. Gól 4 méteresből: 2/2, illetve 1/1Változatlanul sok hibával, önbizalom nélkül játszott a kecskeméti csapat és csak a mérkőzés végén javult fel. Kitűnt: Sóskúti. Nagyi. I MAI MŰSOR MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 16.15: Gyorsítás. 16.45: Világhíradó. 17.00: Jane Eyre — film 1—2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Dolgozat felnőtteknek — 8. adás. 20.40: Világhíradó. 20.55: Időjárásjelentés. 21.05: Előeste — film 1. rész. 22.06: Hírek. 22.11: Műsorainkat ajánljuk. 23.11: Szovjet dalok. ÚJVIDÉKI TV: 14.40: Műsorismertetés. 14.45: Gyermekműsor. 15.15: A természet és az ember oktatóműsor. 15.45: Tv-napló. 16.30: A zöld — Angol játékfilm. 18.00: Szórakoztató zenés műsor. 18.30. RTV-kalauz — magyarul. 18.45: Várfal — magyar nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — magyarul. 21.30: Zsúr — szórakoztató zenei műsor. 22.00: Műsorzárás. SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.05: Hírek. 16.10: Orosz nyelv haladóknak— 8. lecke. 16.30: Párizs mohikánjai — tévéfilmsorozat 4. rész (ism.) (FF). 17.30: A 21. emelet adása — ifjúsági műsor (ism.). 17.55: Maja, a méhecske — 53. rész. 1.8.30: A hét eseményei magyar nyelven. 19.00: Tévétorna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Időjárásjelentés. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Bemutatkozik egy férfi énekkar — rövidfilm. 20.30: Sporttükör. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárásjelentés. 22.00: Ez történt 24 óra ajatt. 22.10: Irodalmi revü. 22.35: Esti hangverseny. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve — Brahms: Fantáziák zongorára Op. 116 9.30: A hét költője: Benjámin László — Sziklarajzok (ism.) 9.40: Gyermekkönyvhét — Ma Sumonyi Zoltán dedikál 10.05: Nyitnikék % 10.35: Népszerű operettkettősök 11.00: Három a tánc... 11.20: A Vasas Kórus énekel 11.32: Valami történt — Joseph Heller regénye. XV/1. rész 11.54: Reklám 12.30: Játék és muzsika tíz percben 12.40: Reklám 12.45: .Az anya mindig biztos!" ...? Riport 13.05: Magyar előadóművészek albuma 14.05: Műsorismertetés 14.10: Jascha Heifetz hegedül 14.38: Casanova — Ambrus Zoltán novellája 14.55: Édes anyanyelvűnk (ism.) 15.00: Világablak — Az olvasás gyönyörűsége 15.30: Kóruspódium 15.47: Hidas Frigyes: Conterto 16.05: Ringató — Beszélgetés versekről, kisiskolásoknak 16.30: Nyelvemlékező — A magyar nyelv kezdeteiről 3. rész: A Jókai-kódex 17.00: Eco-mix — Gazdasági magazin 17.30: Népdalok, néptáncok 18.12: fjeklám 18.25: Könyvújdonságok 18.28: Műsorismertetés T8.30: Esti Magazin 19.15: A Rádiókabaré 1985. szilveszteri műsora 21.45: Reklámkoktél 21.50: Győré Zoltán: Kompozíció népdalokra 22.15: Sport—Tudósltás a sakkolimpiáról 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Angol énekkarok felvételeiből 22.50: Magyarország története a XX. században 23.20: Szimfonikus zene 0.10: Himnusz 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Verbunkosok, nóták 8.50: Délelőtti torna 9.05—12.00: Napközben — Zenés délelőtt Közben: 10.00—10.10: Válaszolunk hallgatóinknak 10.45: Láttuk, hallottuk 11.25—11.30: Világújság 12.00: Hírek németül, oroszul és\ango!ul 12.10: Két fúvosnyitány 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Népi zene 12.58: Műsorismertetés 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig... Közben: 15.05—15.10: Apróhirdetések 16.05: Hangos képrejtvény 16.58: Műsorismertetés 17.08: Újdonságainkból 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé — Toto Cotugno felvételeiből 19.05: Kedvenc hangszereim — A mikrofonnál: Sárközy Gergely 19.30: Sportvilág 20.00: Reklám 20.05: Rockújság — Ili. évfolyam 21. szám 21.05: Találkozunk a stúdióban — Vendégek: Boros Attila, Meixner Mihály, Nemes András, Sebestyén János, Szigeti István, Zsoldos Péter 22.28: Rádiószínház — Ház a határon — Slawomir Mrozek művének rádióváito- zata (ism.) 23.15: Sport — tudósítás a sakkolimpiáról 23.20—0.14: .Hold folyó" — Könnyűzene 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés 9.05: A kiállítótermek programjából 9.08: Népdalfeldolgozások 9.33: Barokk muzsika 10.20: Charpentier: Olasz impressziók — szvit 11.00: Operarészletek 11.57: Bergeni fesztivál — XIV/5. rész 13.03: Műsorismertetés 13.05: Fiatalok stúdiója — Határ 13.35: Zengjen a muzsika (ism.) 14.05: Rockpódium 14.35: Új Melódia-lemezeinkből 16.00: Operaáriák 16.40: Lendvay Kamilló cimbalomműveiből 17.00—17.30: tskolarádió: Orosz nyelv kisiskolásoknak 17.30: Szimfonikus zene 18.35: Hayd: C-dúr vonósnégyes Op. 76 No. 3. 19.03: Műsorismertetés 19.05: Századunk zenéjéből 19.35: Új operálemezeinkből — Wagner: A Nibelung gyűrűje. Háromfelvonésos zenedráma , 21.35: Bemutatjuk a R. E. M. együttes új nagylemezét 22.25: Rossini—Respighi: Varázsbolt — balettszvit 23.00: A hét zeneműve — Brahms: Fantáziák zongorára Op. 116. (ism.) \