Petőfi Népe, 1986. december (41. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

DIÁKSPORT Komoly játék, amelyben csak nyerni lehet Nem a cégtáblát kell átfesteni § Nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléssel # Tükörképpel nem lehet sakkozni % Hogyan használjuk ki a lehetőségeket ? • Diákolimpia diákoknak ? A labdarúgó NB II tavaszi műsora Az utóbbi időben ismét az ér­deklődés középpontjába került a diáksport. Sorra alakulnak a me­gyében a dsk-k, dse-k. Eddig harminchat diáksportkör és hat diák-sportegyiesület létesült a kö­zépiskolákban, ß ötvennél is több az általános iskolákban. Az át­szervezés tapasztalatairól, a di­áksport feladatairól beszélgettünk Czagány Károllyal, a megyei ta­nács művelődési osztályának test- nevelési és sport főelőadójával. — Ml volt az átszervezés cél­ja? — kérdeztük. — Előrebocsáthatom, nem az volt a célunk, hogy a cégtáblát átfessük — mondta. — A politi­kai bizottság állásfoglalása alap­ján a megyei pártbizottság és a megyei tanács is elemezte a hely­zetet, s megállapította, hogy nem kielégítő a fiatalok fizikai álla­pota. Bács-Kiskunban — a ki­lencvenezer taiíuló közül — két- ezernégyszázan kaptak felmen­tést testnevelésből a vizsgált idő­szakban. Ezenkívül az iskolai tanulók mintegy tíz-tizenöt szá­zalékának deformálódott a gerin­ce, a lábboltozata. Mindez abból adódik,, hogy mozgásszegény az életmódjuk, elkényelmesedtek. A 6—18 éves korosztály 15—20 szá­zaléka sportol, a többinek legfel­jebb az iskolai testnevelési óra, vagy a hagyományos tömegsport­foglalkozás jelenti a mozgást, s ez nagyon kevés. — Ml várható az átszervezés­től? — A magyar diáksport és az iskolai testnevelés és sport át­szervezésének alapvető célja, hogy azok kapjanak ajánlásokat, lehetőségeket a testedzésre, akik eddig nem sportoltak. Az átszer­vezés önmagában nem mozdít ki senkit megszokott, elkényelme- sedett életritmusából. Kedvcsiná­ló, vonzó programot kell kínálni, hogy a gyerekeknek legyen vá­lasztási lehetőségük. Azt szeret­nénk, ha a fiatalok határoznák meg, milyen szakcsoportos fog­lalkozásokon vesznek részt szíve­sen. — Ml a garancia arra, hogy érvényesül a gyerekek kívánsá­ga? — Ha annak a gyereknek, aki hetente háromszor játszani megy az iskolába, ahelyett edzéseket tartanak, otthagyja. Otthagyhatja következmény nélkül, mezt ez önkéntes, csak lehetőség, amit vonzóvá és taszítóvá is lehet tenni. A gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak — nem csak testnevelőknek! —, szülőknek az az érdekük, hogy népszerűvé te­gyék a foglalkozásokat. — Érdekelt-e abban az iskola (az igazgató, a pedagógus), hogy vonzóvá tegye a tömegsport-fog. lalkozásokat? — Azzá tesszük! Azokat az is­kolákat, amelyek az új típusú dsk-ban jól dojgoznak, jobban megbecsüljük erkölcsileg és anyagilag is. A rendelet önmagá­ban kevés, a gyerekekkel való játékos foglalkozás vonzereje alapvetően azon múlik, milyen ügyszeretettel, elhivatottsággal végzik. — Megvannak-e a tömegsport­foglalkozások tárgyi feltételei? — Fel lehet tenni a kérdést úgy is, lehet-e könyv nélkül ol­vasást, füzet nélkül írni tanítani. Valamikor tanítottak úgy is. A testnevelés és a sport terén azon­ban nem olyan rossz a helyzet Inkább arról van szó, hogy egy kicsit elkényelmesedtünk. Sok mindent meg lehet oldani a tor­naszobában, meg a kisiskolákban is, csak akarat, találékonyság kell hozzá. Sokszor könnyebb a feltételek hiányára hivatkozni ahelyett, hogy a meglévő lehető­ségeinket használnánk ki jobban. A területi művelődési és sport­osztályoknak felül kellene vizs­gálni a termek, pályák, játékte­rek jobb kihasználtságát. Sok tornaiterem, -csarnok épült az utóbbi időben, de nem biztos, hogy a legjobban hasznosítják. — Mi a biztosíték arra, hogy az említett tervek megvalósulnak, s a jövőben kevesebb lesz a test­nevelésből felmentett, a katonai szolgálatra alkalmatlan fiatal? — Van garancia! Biztos vagyok benne, hogy lesznekjestnevelők, akik szakmájuk iránti elhivatott­ságból, s fizetésük kiegészítése miatt is szívesen vállalják a tö­megsportcsoportokkal való fog­lalkozást. • Czagány Károly: „Azok kapja­nak lehetőséget a testedzésre, akik eddig nem sportoltak.” — A fiatalok tömegsportra való megnyerésének fontos feltétele a versenyeztetés, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban? — A Magyar Diáksport Szövet­ség fölhívása úgy szól. hogy vá­lasszuk külön az iskolai versény- és tömegsportot. A versenysport­ban egészen az országos döntőig meg van szervezve a "verseny- rendszer. A tömeesport-foglalko­zások keretében körzeti verse­nyeket rendezünk. Tisztában va­gyunk vele, hogy a tükörképpel nem lehet sakkozni. A játékhoz, annak megszerettetéséhez is part­ner, ellenfél kell. Mi olyan ver­senyrendszert kezdeményeztünk, amely szinte önköltségen megold­ható. A dsk-k és a diáksportkör­be nem tartozó iskolák is részt vehetnek a kiskörzeti versenye­ken. Ezek már zajlanak a közép- és általános iskolások között. Ősszel és tavasszal tizenkét sport­ágban lebonyolítják a kiskörzeti versenyeket? amelyek győztesei megyei döntőn mérhetik össze tudásukat. A jövő év áprilisának utolsó napjaiban a középiskolá­sok, egy ■ héttel később pedig az általános iskolások diákolimpiá­ját vagy spartakiádját rendezzük meg. Ebben a játékban nem az számít, ki győz, hiszen ennek a nyertesei csakis a gyerekek le­hetnek — mondta Czagány Ká- roly. I«. «.mjmmu» ön-* _ ' Banczik István RÖVIDEN X Az MHSZ Marcibányi téri köz­ponti 10vészklubjában kedden kitün­tették a szövetség idei legeredménye­sebb sportolóit és szakvezetőit. Az el­ismeréseket, amelyekben is verseny­ző és 25 edző részesült, Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ' főtitkára ad­ta át. Az eseményen Jeten volt Deák Gábor államtitkár, az AISH elnöke. A szövetség sportolói ebben az esz­tendőben a világ- és Európa-bajnok- ságokon egyéni és csapatverseny­számokban 4 arany-, S3 ezüst- és 23 bronzérmet szereztek. A jók közül is kiemelkedtek a rádiósok, a modelle­zők és a könnyűbúvárok, akik a már hagyományosan jó teljesítményüket hozták az utóbbi időszakban is. Többek között az MHSZ Kiváló Munkáért Jelvény arany fokozatát kapta Ludvigh Zoltán mesteredző, a könnyűbúvárúszó-válogatott és a Kecskeméti VSC vezetőedzője. X A Bács-Kiskun Megyei Tanács Testnevelési és Sportosztálya az évi munkát értékelő megbeszélésre hívta össze hétfőn a sportági szakszövet­ségek vezetőit, dolgozóit. Közülük öt­venhatén vehettek át jutalmat ki­emelkedő tevékenységükért. X A labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupában április elsején kerül sor az első fordulóra a legjobb négy közé Jutásért. A párosítás: D. DAzsa —Haladás, MTK-VM—Debreceni MVSC, Ferencváros—Vasas, Pécsi MSC—Videoton. X A 9. női kézilabda-világbajnok­ságon György Anna, a 8. helyezett magyar csapat tagja lett a torna leg­jobb mezőnyjátékosa. A labdarúgó NB Il-ben 19 forduló, összesen 190 mérkőzés maradt a tavaszi „félidőre”. Minden egyes fordulóban egy­szerre kezdődnek a mérkőzések, ahogy a nappalok' hosszabbod­nak, egyre későbbi időpontban. Így tehát a március 8-ai, 20. for­dulóban 14.30 órakor hangzik el a kezdő sípszó, a záráskor, a jú­nius 21-ei, 38. fordulóban vi­szont 17 órakor. Három kivétel­től eltekintve vasárnap rendezik a forduló mérkőzéseit, június 3- án, 10-én és 17-én szerdán ját­szanak a csapatok. A tavaszi műsor: 20. forduló, március 8., 14.30 óra: Szolnok—Metripond, Szarvas —Szekszárd, SZEOL-Délép—Ba­ja, Ganz-MÁVAG—Volán, Sal­gótarján—Diósgyőr, Nagykani­zsa—Keszthely, Ózd—Nyíregy­háza, Budafok—Csepel, Vác— Komló, Veszprém—Kaposvár. 21. forduló, március 15., 14.30 óra: Metripond—Veszprém, Ka­posvár—Vác, Komló—Budafok, Csepel—Ózd, Nyíregyháza—Nagy­kanizsa, Keszthely—Salgótar­ján, Diósgyőr—Ganz-MÁVAG, Volán—SZEOL-Délép, Baja— Szarvas, Szekszárd—-Szolnok. 22. forduló, március 22., 15 óra: Szekszárd—Metripond, Szolnok— Baja, Szarvas—Volán, SZEOL- Délép—Diósgyőr, Ganz-MÁVAG —Keszthely, Salgótarján—Nyír­egyháza, Nagykanizsa—-Csepel, Ózd—Komló, Budafok—Kapos­vár, Vác—Veszprém. 23. forduló, március 29., 16 óra: Metripond—Vác, Veszprém —Budafok, Kaposvár—Ózd, Kom­ló—Nagykanizsa, Csepel—-Salgó­tarján, Nyíregyháza—Ganz-MÁ­VAG, Keszthely—SZEOL-Délép, Diósgyőr—Szarvas, Volán—Szol­nok, Baja—Szekszárd. 24. forduló, április 5., 16.30 óra: Baja—Metripond, Szekszárd— Volán, Szolnok—Diósgyőr, Szarvas—Keszthely, SZEOL-Dél­ép—Nyíregyháza, Ganz-MÁVAG -Csepel, Nagykanizsa—Kapos­vár, Ózd—Veszprém, Budafok— Vác, Salgótarján—Komló. 25. forduló, április 12., 16.30 óra: Metripond—Budafok’. Vác— Ózd, Veszprém—Nagykanizsa, Kaposvár—Salgótarján, Komló -Ganz-MÁVAG, Csepel—SZE­OL-Délép, Nyíregyháza—Szarvas, Keszthely—Szolnok, Diósgyőr— Szekszárd, Volán—Baja. 26. forduló, április 19., 17 óra*. —Volán—Metripond, Baja—Diós­győr, Szekszárd—Keszthely, Szol­nok—Nyíregyháza, Szarvas— Csepel, SZEOL-Délép—Komló, Salgótarján—Veszprém, Ganz- MÁVAG—Kaposvár, Nagykani­zsa—Vác, Ózd—Budafok. 27. forduló, április 26., 17 óra: Metripond—Ózd, Budafok— Nagykanizsa, Vác—Salgótarján, Veszprém—Ganz-MÁVAG, Ka­posvár—SZEOL-Délép, Komló- Szarvas, Csepel—Szolnok, Nyír­egyháza—Szekszárd, Keszthely —Baja, Diósgyőr—Volán. 28. forduló, május 3., 17 óra: Diósgyőr—Metripond, Volán— Keszthely, Baja—Nyíregyháza, Ünnepélyes keretek között ke­rült sor a SZOT székházában kedden az 1986. évi társadalmi pályaépítési akció eredményhir­detésére. Az elmúlt tíz év ered­ményeit Eperjesi László, a SZOT Sportbizottságának titkára érté­kelte. Elmondta: az eltelt íz év alatt 1,4 milliárd forint érték­ben 3600 sportlétesítmény készült el a SZOT felhívása nyomán. 468 ezren vettek részt a terve­zésben és az építésben, amely­nek nyomán 1986-ban elkészült 7 tornaterem, 9 kondicionálóterem, Szekszárd—Csepel, Szolnok— Komló, Szarvas—Kaposvár, SZE­OL-Délép—Veszprém, Ganz-MA- VAG—Vác, Salgótarján—Buda­fok, Nagykanizsa—Ózd. 29. forduló, május 10., 17 óra: Metripond—Nagykanizsa, Ózd— Salgótarján, Budafok—Ganz- MÁVAG, Vác—SZEOL-Délép, Veszprém—Szarvas, Kaposvár— Szolnok, Komló—Szekszárd, Cse­pel—Baja, Nyíregyháza—Volán, Keszthely—Diósgyőr. 30. forduló, május 17., 17 óra: Keszthely—Metripond, Diósgyőr —Nyíregyháza,- Volán—Csepel, Baja—Komló, Szekszárd—Ka­posvár, Szolnok—Veszprém, Szarvas—Vác, SZEOL-Délép— Budafok, Ganz-MÁVAG—Ózd, Salgótarján—Nagykanizsa. 31. forduló, május 24., 17 óra: Metripond—Salgótarján, Nagy­kanizsa—Ganz-MÁVAG, Ózd— SZEOL-Délép, Budafok—Szarvas, Vác—Szolnok, Veszprém—Szek­szárd, Kaposvár—Baja, Komló- Volán, Csepel—Diósgyőr, Nyír­egyháza—Keszthely. 32. forduló, május 31., 17 óra: Nyíregyháza—Metripond, Keszt­hely—Csepel, Diósgyőr—Komló, Volán—Kaposvár, Baja—Veszp­rém, Szekszárd—Vác, Szolnok— Budafok, Szarvas—Ózd, SZEOL- Délép—Nagykanizsa, Ganz-MÁ­VAG—Salgótarj án. 33. forduló, június 3., szerda, 17 óra: Metripond—Ganz-MÁ­VAG, Salgótarján—SZEOL-Dél­ép, Nagykanizsa—Szarvas, Ózd— Szolnok, Budafok—Szekszárd, Vác—Baja, Veszprém—Volán, Kaposvár—Diósgyőr, Komló— Keszthely, Csepel—Nyíregyháza., 34. forduló: június 7., 17 óra: Csepel—Metripond, ' Nyíregyhá­za—Komló, Keszthely—Kapos­vár, Diósgyőr—Veszprém, Vo­lán—Vác, Baja—Budafok, Szek­szárd—Ózd, Szolnok—Nagyka­nizsa, Szarvas—Salgótarján, SZEOL-Délép—Ganz-MÁVAG. 35. forduló, június 10., szerda, 17 óra: Metripond—SZEOL-Délép, Ganz-MÁVAG—Szarvas, Salgó­tarján—Szolnok, Nagykanizsa— Szekszárd, Ózd—Baja, Budafok —Volán, Vác—Diósgyőr, Veszp­rém—Keszthely, Kaposvár— Nyíregyháza, Komló—Csepel. 36. forduló, június 14., 17 óra: Komló—Metripond, Csepel—Ka­posvár, Nyíregyháza—Veszprém, Keszthely—Vác, Diósgyőr—Bu- dafpk, Baja—Nagykanizsa, Szek­szárd—Salgótarján, Szolnok— Ganz-MÁVAG, Szarvas—SZE­OL-Délép, Volán—ózd. 37« forduló, június 17., szerda, 17 óra: Szarvas—Metripond, SZEOL-Délép—Szolnok, Ganz- MÁVAG—Szekszárd, Salgótar­ján—Baja, Nagykanizsa—Volán, Ózd—Diósgyőr, Budafok—Keszt­hely, Vác—Nyíregyháza, Veszp­rém—Csepel, Kaposvár—Komló. 38. forduló, június 21., 17 óra: Metripond—Kaposvár, Komló— Veszprém, Csepel—Vác, Nyír­egyháza—Budafok, Keszthely— ózd, Diósgyőr—Nagykanizsa, Volán—Salgótarján, Baja— Ganz-MÁVAG, Szekszárd— SZEOL-Délép, Szolnok—Szarvas. egy játékcsarnok, 11 tekepálya, 16 faház, 59 teniszpálya, 6 hor­gásztanya és számos más sport­létesítmény. A pályaépítő kollek­tíváknak Palotai Károly, a SZOT alelnöke adta át az elismerő ok­leveleket és a különböző díjakat. A díjazottak közül ezúttal sem hiányoztak a Bács-Kiskun me­gyeiek. A Kiskunmajsai Jona- thán Termelőszövetkezet 50 ezer, a Mezőgazdasági Szövetkezetek Kiskőrösi Borászati Közös Vál­lalatának kollektívája 40 ezer forintot kapott. A LEGEK KÖNYVÉBE IS BEKERÜL? H 3ÍÍL‘. Huszonnégy órás focicsata Kiskunfélegyházán, a Darvas József Általános Iskola tornater­mében nem mindennapi teremfocicsalta zajlott szombaton 10 órá­tól vasárnap 10-ig. Huszonnégy órás mérkőzést játszott a Petőfi Lakótelepi SE és a Club ’84, az eredmény 189—132, a lakótelepi csapat javára. A nem mindennapi esemény hőse húsz-húsz játé­kos kedvű felnőtt volt, s hat játékvezető, akik felváltva fújták a sípot. Farkas Tibor kiskunfélegy. házi tudósítónk a focicsata né. hány pillanatát megörökítette. Tízéves a SZOT társádálmi pályaépítési mozgalma MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.30: Tévétorna 9.35: Meghökkentő mesék. Angol tévé­filmsorozat. A fiú, aki beszélni tudott az állatokkal (ism.) 10.00: Uraim, beszéljenekl Tévéjáték (ism.) 11.10: Képújság 15.40: Hírek 15.45: Tévébörze 15.55: Perpetuum mobile. Bionika, avagy a természet technikája (ism.) 16.30: Toronyóra. 3. rész: Türelem, tole­rancia 16.50: Képújság 16.55: Reklám 17.00: iróközeiben — Kalász Márton 17.30: Betűreklám 17.35: Sárga tengeralattjáró — Popzenei magazin 18.25: Telesport 18.50: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám 20.05: ön: jelöltl 21.10: Hirháttér 22.00: Zene, zene, zene 22.50: Betűreklám 22.55: Híradó 3. 23.05: Himnusz TV II. MŰSOR: 17.30: Képújság 17.35: Kerek világ (ism.) 17.50: Hópelyhecske. NDK bábfilm 18.05: Srácok a tengerparton. Új-zélandi filmsorozat IV/2. rész: Veszélyben (ism.) 18.30: Tájkép 19.10: Új-Zéland madártávlatból (ism.) 20.00: Arcok és városok. Magyar építészek Amerikában 20.40: Úton, útfélen... Az Állami Népi Együttessel a Szovjetunióban 21.20: Reklám 2f.25: Híradó 2. 21.45: Megszállottak '86 22.45: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 15.45: A szavak mögött tettek. 16.45: Világhlradó. 17.00: A Szuvenír orosz népi hangszerek együttese. 17.25: Hírek. 17.30: Találkozás J. Vlaszowal. 19.00: Híradó. 19.40: Az utolsó riport — film 2. rész. 20.45: Világhlradó. 21.00: Zenés műsor. 21.30: Szindikátus—2 — tévéfilm 3. rész. 22.35: Hírek. 22.40: Színházi szemle. ÚJVIDÉKI TV: 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Tv- napló — magyarul. 17.25: Tv-napló — szerbhorvátul. 17.45: Gyermekműsor. 18.15: Ismeretterjesztő műsor. 18.45: Ze­nés műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Tv-film. 21.10: Tv-napló — szerbhorvátul. 21.30: Műsorzárás. * SZLOVÁK TV II. MŰSOR: 16.50: Hírek. 16.55: Futás az életért — Angol természetfilm. 17.20: Ördögfal — Szlovák filmvfgjáték. 19.00: Tv-torna. 19.10: Esti mese (ism.). 19.20: Idójárásje- lentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Egészsé­gére — Tv-játék. 21.10: A megértés szín­pada — Dokumentumfilm. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Gerschwin-melódiák. KOSSUTH: 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.05: Műsorismertetés Kb. 8.15: Mai kulturális programok 8.20: Koszorúk az országúton 8.30: Versenyművek 9.19: Gyermekkórusok 9.44: Muzsika gyerekeknek 10.05: Diákfélóra. Liszt Ferencről — VII/7. rész 10.35: Labirintus 10.50: Verbunkosok, nóták 11.35: Valami történt. Joseph Heller regé­nye rádióra alkalmazva. 9. rész: Nyoma- tékot adok a mondanivalómnak 12.45: Helyzetjelentés. Beszélgetés Szántó Miklóssal, az OVI BÉR vezérigazgatójá­val, a Bős—Nagymaros vízlépcsőrend­szer építkezéséről 13.00: Kodály: Énekszó Op. 1. 13.40: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót 14.10: A magyar széppróza századai. Mó­ricz Zsigmond: A nagy fejedelem (ism.) 14.25: Zenei Tükör 15.00: Olvasókör 15.30: Félóra népzene 16.05: Révkalauz 17.00: Svéd iskolapélda — Riport 17.25: Szép ez isi Emlékezés — VII/4. rész (ism.) 17.36: Örökzöld dallamok 18.15: Hol volt hol nem volt... 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Ismer­kedő — Mándy Iván hangjátéka 19.41: Hamarosan halljuk őket. Kodály- ösztöndijas zeneszerzők 20.00: Muzeális nótafelvételekből 20.20: Hangfotó'— Zelk Zoltánról (ism.) 21.05: Loewe zenés játékaiból 21.30: Változatok — a történelemre 22.20: Tíz perq külpolitika 22.30: Gounod operáiból 23.09: Hangszerek, hangszlnek. A világ ér­dekes orgonái 0.15—4.20: Éjfél után... PETŐFI: 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor 8.05: Citeramuzsika 8.20: Szabó család (ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Táncok fúvósokra 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: .Énekeltem én: Tóth Gáborné". 12.45: Dunántúli népdalkörök énekelnek 13.05: Nosztalgiahullám: Lawrence Welk 14.00: Betűtenger 15.05: Tudományos könyvespolc 15.10: Operaslágerek 15.45: Törvénykönyv. Gyámhatósági vál­tozások (ism.) 16.00: Sting koncertfelvételeiből — I. rész 16.41: Nóták 17.08: A Makám együttes játszik 17.30: Kézfogások 18.30: Slágerlista 19.05: Óperettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.05: Ardi Liives színháza. Az emlékmű 21.51: Az élő népdal. Túra (ism.) 22.01: Böngészde a Zenei Antikváriumban 23.20—0.14: Álmodozás. Szórakoztató zene 0.15—4.20: Éjfél után... 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva (ism.) 9.23: Zenekari muzsika 10.30: Kamaramuzsika 11.05: Felhívjuk a figyelmet! 11.10: A zeneirodalom remekműveiből 12.04: Operafelvételekből 13.05: Szintézis (ism.) 13.35: Megtervezett véletlenek. Gyerekek­kel a zenei improvizácóról 13.51: Dmitrij Sosztakovics műveiből — XV/13. rész 14.58: Pophullám 15.48: Salieri: A Danaidák — lírikus tragé­dia Közben: 17.00: Diákfélóra. Bevezetés a filozófiába 17.30: A .hangversenyközvetítés folytatása 18.05: Zenekari muzsika 18.30: In limbá materna. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szol­nokról 19.05: Rádióhangversenyekről 19.35: Trevor Pinnock csembalóestje Közben: Kb. 20.30: A pataki iskolakert Kb. 20.50: A hangversenykózvetítés foly­tatása Kb. 21.17: Csajkovszkij-művek Kb. 22.35: Joanné Brackeen dzsessz- együttese játszik 23.01: Napjaink zenéje. Iannis Xenakis: A békéért — elektronikus kantáta

Next

/
Oldalképek
Tartalom