Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-11 / 162. szám

1986. július 11. ® PETŐFI NÉPE © 7 SPORT - SPORT • SPORT Jóakarat-versenyek — Szovjetunió, 1986 Gáli András és Szekeres Tamás, az MTI HÉT VÉGI ELŐZETES Péntek LOVASSPORT Országos kettesfogathajtó derby: Hetényegyháza, 8 órától fogatbírálat, 14-től díjhajtás. A hctényegyháziak dicsére­tes vállalkozásba kezdtek, ami­kor az országos hajtódcrby rendezéséről döntöttek. — Nagy igyekezettel fogtunk munkához — mondta Sándor Zsolt, a helybeli lovasszak­osztály ügyvezető elnöke. — Örömmel mondhatom, sikerült megteremtenünk azokat a fel­tételeket, amelyek a verseny­zéshez szükségesek. Ez annak a széles körű társadalmi ösz-r azefogásnak tulajdonítható, amit az előkészületek során tapasztaltunk.' Több ezer né­zőre számítunk, a gépkocsik parkolására a futballpályán jelöltünk ki megfelelő helyet, megszerveztük a vendéglá­tást is. Bízunk benne, hogy aki kilátogat az országos hajtó- derbyre, annak kellemes él­ményben lesz része. A háromnapos eseményre harminc fogat nevezését vár­ják. Közöttük olyan jeles haj­tők is bakra ülnek, mint a kis­kunhalasi Szegedi Gábor, Be- szedics Ferenc, a kecskeméti Nyúl Zoltán, az orgoványi Szabó Erika és mások. A ven­déglátókat Zaliczai József, Tormási Ferenc és Guti Béla képviseli. Szombat LOVASSPORT Országos kettesfogathajtó derby: Hetényegyháza, 1« órától l#-ig mara- tonhajtás. A mara tonhajtás legfontosabb ré­szét, az E-szakaszt a Nyíri, illetve a Sóhordó úton közelíthetik meg az ér­deklődök. TÖMEGSPORT Az olimpiai ötpróba úszó kispróbá- Ja: Baja, KISZ-tábor és Kalocsa, Sze- lidi-tó, 7—8.45 óráig. Az Olimpiai ötpróba sport­esemény-sorozat valóban kezd népszerűvé válni. Az-akció el­ső kétéves időszakában 25 ez­ren öltöttek magukra sportru­házatot és vágtak neki a kü­lönféle távoknak. A második, jelenlegi ciklus utolsó évében már több mint 100 ezren csat­lakoztak a rendszeresen spor­tolók táborához. Az idei túrá­zás, futás, kerékpározás és evezés után legközelebb úszás­sal lehet pontot gyűjteni. Szombaton ugyanis 12 hely­színen rendezik meg az úszó kispróbát, ahol 2500 métert kell teljesíteni maximum 90 perc alatt. Ezért a teljesítmé­nyért minden résztvevő újabb 1 pontot kap. A rendezők a következő helyszíne­ken várják a próbázókat: Baranya megye, Orfű, jelentkezés: 8.00—9.00 óra között. Békés, Szarvas kajak-ke­nu vízitelep: 9,00—10.00 ó. Borsod, Miskolc, Csorba-telepi tó: 8.00—9.3-0 ő. űzd. Ártól strand: 9.00—10.oo ó. CSongrád, Mártély, megyei TSF ku.l- csosháza: 7.30—9.00 ó. Fejér, Velence, Express strand: 8.00—9.00 ó. Szolnok, Tiszafüred szabadstrand: 9.00—10.30 6. Holt tiszai kajak-kenu 'pálya: 8.30— 10.00 ó. Tolna. Fadd-Dombori: 8.00— 10.00 ó. Vas, szombathelyi Tófürdő: 7.30—9.30 ó. I Természetesen, úgy mint ed-„ dig, csak érvényes sportorvo­si A pénteki szépségverseny (fogat­bírálat) szigorú szabályok szerint zaj­lik. Vizsgálják többek között a haj­tó és segédhajtó ruházatát, a lovak szerszámzatái, a kocsit, A egész fo­gat összhangját. si igazolással lehet próbázni. A rendezők gondoskodnak megfelelő felügyeletről, de minden induló saját felelőssé­gére vesz részt az akción. MODELLEZÉS Medosz Aranyhomok Kupa FSR- hajómodellverseny: Kecskemét. Víz­mű-szabadidőpark. 9 óra. Vasárnap LOVASSPORT Országos kettesfogathajté derby: Hetényegyháza, 9 órakor: ünnepélyes megnyitó. 0.30-tól: akadálypálya-be­mutató, 10 órától: akadályhajtás. 13 órakor: négyesfogat-akadályhajtás. 18 órakor: ünnepélyes eredményhirde­tés, díjkiosztás és tombolasorsolás. MODELLEZÉS Medosz Aranyhomok Kupa FSR­hajómodellverseny: Kecskemét, Víz- mű-szabadidőpark, 9 óra. A labdarúgó NB II. őszi menetrendje 4 Pénteken az ökölvívók is megkezdik küzdelmü­ket. A legnagyobb csillag a szovjet Vaszilij Sisov. A 25 esztendős sportoló 230 mérkőzést vívott, s 220 alkalommal győztesen távozott a szorítóból. öt esz­tendővel ezelőtt Világ Kupát nyárt, 1981-ben és 1983-iban Európa-bajnoki címet szerzett, míg né­hány hónapja a 63,5 kilós kategóriában világbaj­nok lett. — Vége, nem bírom továbbra is a rengeteg fo­gyasztást — mondta a vb-döntő után. — Ebben a súlycsoportban utoljára szerepeltem, a jövőben egy kategóriával feljebb próbálok szerencsét: Sisov harmadéves pedagógiai főiskolás Kujbi- sevben, nős, és Szasa fia nemrégiben volt három­éves. ) — Sohasem láttam még senkit, akit ennyire csak a győzelem érdekelt volna — mondta róla edzője, Piszcsev mester. — A vereségeket igen nehezen emészti meg. Ha pályafutásáról kérdik, többet be­szél tíz vereségéről, mint számtalan győzelméről. Mindig a legnagyobb célokat tű^i maga elé, s aka­raterejével el is éri ezeket. Sisoiv a Jóakarat-versenyekre sem készül más­képp, itt is az aranyérmet veszi célba. — Ezen a viadalon már a részvétel is dicsőség. Nagy jelentőségű a barátság és a béke szempont­jából, de ha; megszólal a mérkőzés kezdetét jelző gong, már csak arra gondolok 'majd, hogy ezt a tornát is sikerrel vívjam meg. Szerdán véget ért az öttusázók küzdelme. A fér­fiaknál egyértelmű volt a hazai sportolók fölénye, miig a nőknél a lengyel, a szovjet és a francia spor­tolók uralták a mezőnyt. A magyar színeket nyolc sportoló képviselte. Teljesítményüket értékelte Szombathelyi Tamás, a női válogatott szövetségi kapitánya, a férfiegyüt­tes meghízott szakvezetője. — A lányok csapatban a 6. helyet szerezték meg, míg egyéniben a magyar bajnok, Tulok Andrea a kiküldött munkatársai jelentik Moszkvából: legjobb 10 közé verekedte magát — mondta. — Elégedett vagyok, hiszen, mint már többször hang­súlyoztam, ez a verseny jelentette a tűzkeresztséget. Hamar levetkőzték lámpalázukat, s ígéretesen sze­repeltek. összehasonlításul: a magyar csapat átlag- * életkora 17,7 év, míg a mezőny többsége már 22 esztendős is elmúlt. A mieink csak néhány hónap­ja foglalkoznak a sportággal, s francia Moresse pedig nyolc esztendeje. §ok még a lehetőség az előrelépésre. — Férfiversenyzőink ezúttal nem szerepeltek csúcsformában. A csapat-bronz így is dicséretes teljesítmény. Balszerencse, hogy éppen a csak egyé­niben induló Baráth volt a legeredményesebb. _ A szovjet öttusasport félelmetesen erős, sok kitűnő sportolójuk van. / A magyar versenyzők véleménye: Tulok Andrea: Elégedett vagyok, hiszen egy­számjegyű helyezésben bíztam, s ez sikerült. Csu­pán a vívásban maradtam el kicsit a tervezettől. Szigeti Erika: Remek hangulatú viadal volt. Tel­jesítményemet megfelelőnek tartom, de ami az igazi öröm: a »csapat nagyszerűen „összejött”, s ez a v-b-n kamatozhat. iBmhő Réka: Néhány számban gyengébben ment, mint máskor, de a hangsúly a tapasztalatszerzésen volt, erre itt kiváló alkalom nyílt. Heilig Anita: A vívás, meg különösen a lövészet' gyengére sikerült, ez meglátszott az összetett pont- számomon is. Remélem legközelebb jobban megy. Bárdi Róbert: Mindent megtettem a sikerért, mégsem a várt eredményt hoztam. A lovaglás job­ban sikerült, minit máskor, a legerősebb számom­ban, a vívásban viszont „elszálltam”, s ez rányom­ta bélyegét a folytatásra. Baráth Nándor: összességében körülbelül azt a teljesítményt nyújtottam, amiben előzetesen bíz­tam. Számonként más-más a helyzet, néhol rosz- szabban, máshol jobban ment a tervezettnél. RÖVIDEN X Az október 19—26. között a Budapest Sportcsarnokban sorra kerülő birkózó-világbajnokság előkészületeiről tárgyalt a szer­vező bizottság: Néhány érdekes­ség: — Az 1988-as szöuli nyári olimpiai játékok házigazdái sze­retnék tanulmányozni a vb-szer- vezést és -lebonyolítást. Jelezték, hogy ezért tekintélyes létszámú küldöttséggel érkeznek a vb-re. — Díszes kivitelű naptár ké­szül a vb-re, emlékeztetve, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FIBA) 1987-ben ünnepli alapí­tásának 75. évfordulóját. A szö­vetség ezzel is emléket kíván ál­lítani az évfordulónak, a nap­tárt a helyszínen árusítják. — A Magyar TV Sportosztálya a vb eseményeiről a nyolc ver­senynap alatt naponta kétszer, egyórás összefoglalót ad. A rajt előtt négyszer- 20 perces összeál­lításban megismertetik a nézőket a sportág „egyszeregyével”, meg­szólalnak az esélyes hazai spor­tolók, és a „Sportmúzeum” adá­sában bőséges tájékozódást kap­nak az érdeklődők a világbajno­ki történetből is. X A török Altay Izmir labda­rúgócsapatát az új idényben Mé­szöly Kálmán irányítja. A koráb­ba magyar és török szövetségi kapitány július 27. és augusztus 8. között a tatai edzőtáborban készül a bajnokságra, 26 tagú küldöttséggel. \ A magyarországi tartózkodás alatt a török együttes több elő­készületi mérkőzést is játszik, ezekről folynak a tárgyalások. Egy biztos, hogy augusztus 9-én Kaposvárott lépnek pályára az újonc NB Il-es csapat ellen. X A mexikói utazási ügy­nökség .bejelentése szerint 377 000 külföldi érkezett az országba a labdarúgó-világbajnokság egy hónapja alatt. Ez a szám 9,4 szá­zalékkal több az egy évvel ez­előtt ugyanebben az időszakban Mexikóban járt turisták számá­nál. Monterreyben 16,3, Guada- lajarában 15,8 és Mexikóváros­ban 14,4 százalékkal tartózkodott több külföldi, mint az előző esz­tendő hasonló időszakában. Az MLSZ-ben elkészült a második osz­tály 1986—87. évi küzdelemsorozatának őszi menetrendje. A szövetség semmit sem változtatott a kiíráson, vagyis az első két helyezett jut fel az élvonalba, míg az utol­só négy elbúcsúzik az NB II-től a bajnok­ság végén. A megyei színeket képviselő BSK ide­genben kezd, a Ganz-MÁVAG ellen lép pályára a fővárosban. A kék-sárgák ki­lencszer szerepelnek a hazai szurkolótábor előtt, tíz alkalommal pedig idegenben küz­denek meg a pontokért. Az őszi sorsolás, zárójelben a mérkőzés napja és kezdési ideje: I. forduló (Vili. 17., 17): Kaposvári Rákóczi— Metripond SE, Veszprémi SE—Komlói Bányász, Váci Izzó—Csepel, Budafoki MTE—Nyíregyházi VSSC, Ózdi Kohász—Keszthelyi ATE, Nagykani­zsai Olajbányász—Diósgyőri VTK, Salgótarjáni BTC—Bp. Volán SC, Ganz-MAVAC—Bajai SK, SZEOL-Délép SE—Szekszárdi Dózsa, Szarvasi Va­sas—Szolnoki MÁV MTE. II. forduló (VII. 24., 17): Metripond—Szarvas, Szolnok—SZEOL-Délép, Szekszárd—Ganz-MÁVAG, Baja—Salgótarján, Bp. Volán—Nagykanizsa, Diós­győr—Ózd, Keszthely—Budafok, Nyíregyháza— Vác, Csepel—Veszprém, Komló—Kaposvár. III. forduló (Vili. 27., szerdai 17): Metripond— Komló, Kaposvár—Csepel, Veszprém—Nyíregyhá­za, Vác—Keszthely, Budafok—Diósgyőr, Ózd— Budapesti Volán, Nagykanizsa—Baja, Salgótar­ján—Szekszárd, Ganz-MÁVAG—Szolnok, SZEOL- Délép—Szarvas. IV. forduló (Vili. 31., 17): SZEOL-Délép—Metri­pond, Szarvas—Ganz-MÁVAG, Szolnok—Salgótar­ján, Szekszárd—Nagykanizsa, Baja—Ózd, Bp. Vo­lán—Budafok, Diósgyőr—Vác, Keszthely—Veszp- rém, Nyíregyháza1—Kaposvár, Csepel—Komló. V. forduló (IX. 7., 16): Metripond—Csepel, Kom­ló—'Nyíregyháza, Kaposvár—Keszthely, Veszprém —Diósgyőr, Vác—Bp. Volán, Budafok—Baja, Űzd —Szekszárd, Nagykanizsa—Szolnok, Salgótarján— Szarvas, Ganz-MÁVAG—SZEOL-Délép. VI. forduló (IX. 10. szerda, 16): Ganz-MÁVAG— Metripond, SZEOL-Délép—Salgótarján, Szarvas— Nagykanizsa, Szolnok—Ózd, Szekszárd—Budafok, Baja—Vác, Bp. Volán—Veszprém, Diósgyőr—Ka­posvár, Keszthely—Komló, Nyíregyháza—Csepel. VII. forduló (IX. 14. szerda, 16): Metripond— Nyíregyháza, Csepel—Keszthely, Komló—Diósgyőr, Kaposvár—Bp. Volán, Veszprém—Baja, Vác— Szekszárd, Budafok—Szolnok, Özd—Szarvas, Nagy­kanizsa—SZEOL-Délép, Salgótarján—Ganz-MA­VAG. Vili. forduló (IX. 17. szerda, 16): Salgótarján— Metripond, Ganz-MÁVAG—Nagykanizsa, SZEOL- Délép—Ózd, Szarvas—Budafok, Szolnok—Vác, Szekszárd—Veszprém, Baja—Kaposvár, Bp. Vo­lán—Komló, Diósgyőr—Csepel, Keszthely—Nyíregy­háza. IX. forduló (IX. Íl., 16): Metripond—Keszthely, Nyíregyháza—Diósgyőr, Csepel—Bp. Volán, Kom­ló-Baja, Kaposvár—Szekszárd, Veszprém—Szol­nok, Vác—Szarvas, Budafok—SZEOL-Délép, Ózd— Ganz-MÁVAG, Nagykanizsa—Salgótarján. X. forduló (IX. 28., 15): Nagykanizsa—Metri­pond, Salgótarján—Ózd, Ganz-MÁVAG—Budafok, SZEOL-Délép—Vác, Szarvas—Veszprém, Szolnok —Kaposvár, Szekszárd—Komló, Baja—Csepel, Bp. Volán—Nyíregyháza, Diósgyőr—Keszthely. XI. forduló (X. 5., 14): Metripond—Diósgyőr, Keszthely—Bp. Volán, Nyíregyháza—Baja, Csepel —Szekszárd, Komló—Szolnok, Kaposvár—Szarvas, Veszprém—SZEOL-Délép, Vác—Ganz-MÁVAG, Bu­dafok—Salgótarján, Ózd—Nagykanizsa. XII. forduló (X. 12., 14): Ózd—Metripond, Nagy­kanizsa—Budafok, Salgótarján—Vác, Ganz-MÁ- VAG—Veszprém, SZEOL-Délép—Kaposvár, Szarvas —Komló, Szolnok—Csepel, Szekszárd—Nyíregyháza, Baja—Keszthely, Bp. Volán—Diósgyőr. XIII. forduló (X. 19., 13.30): Metripond—Bp. Vo­lán, Diósgyőr—Baja, Keszthely—Szekszárd, Nyír­egyháza—Szolnok, Csepel—Szarvas, Komló—SZE­OL-Délép, Kaposvár—Ganz-MÁVAG, Veszprém— Salgótarján, Vác—Nagykanizsa, Budafok—Ózd. XIV. forduló (X. 26., 13.30): Budafok—Metripond, Ózd—Vác, Nagykanizsa—Veszprém, Salgótarján— Kaposvár, Ganz-MÁVAG—Komló, SZEOL-Délép— Csepel, Szarvas—Nyíregyháza, Szolnok—Keszthely, Szekszárd—Diósgyőr, Baja—Bp. Volán. XV. forduló (XI. 2., 13): Metripond—Baja, Volán —Szekszárd, Diósgyőr—Szolnok, Keszthely—Szarvas, Nyíregyháza—SZEOL-Délép, Csepel—Ganz-MA- VAG, Kaposvár—Nagykanizsa, Veszprém—Özd, Vác—Budafok, Komló—Salgótarján. XVI. forduló (XI. 9., 13): Vác—Metripond, Buda­fok—Veszprém, Ózd—Kaposvár, Nagykanizsa— Komló, Salgótarján—Csepel, Ganz-MÁVAG—Nyír­egyháza, SZEOL-Délép—Keszthely, Szarvas— Diósgyőr, Szolnok—(Bp. Volán, Szekszárd—Bclja. ■ XVII. forduló (XI. 16., 13): Metripond—Szek- szá-rd, Baja—Szofnok, Bp. Volán—Szarvas, Diós­győr—SZEOL-Délép, Keszthely—Ganz-MÁVAG, Nyíregyháza—Salgótarján, Csepel—Nagykanizsa, Komló—Özd, Kaposvár—Budafok, Veszprém—Vác. XVIII. forduló (XI. 23., 13): Veszprém—Metri­pond, Vác—Kaposvár, Budafok—Komló, Ózd—Cse­pel, Nagykanizsa—Nyíregyháza, Salgótarján—Keszt­hely, Ganz-MÁVAG—Diósgyőr, SZEOL-Délép— Bp. Volán, Szarvas—Baja, Szolnok—Szekszárd. XIX. forduló (XI. 30., 13): Metripond—Szolnok, Szekszárd—Szarvas, Baja—SZEOL-Délép, Bp. Vo­lán—Ganz-MÁVAG, Diósgyőr-^Salgótarján, Keszt­hely—Nagykanizsa, Nyíregyháza—Özd, Csepel— Budafok, Komló—Vác, Kaposvár—Veszprém. Nehéz ellenfelek a nemzetközi kupákban Csütörtökön Géniben tartot­ták meg az 1986—87. évi nem­zetközi ilabdarúgó-kupaküzdéi- mek sorsolását, amelynek isme­retében eHmondhatjuk, az sem leime túlzottan nagy meglepe­tés, ha mind a négy magyar résztvevő már az első forduló­ban elbúcsúzna a kupáktól.. A BEK-iben startdió Bp. Hon­véd a dán' bajnok Bröndby •együttesét fogta ki. Alaposan belemarkoltak a piros-fehérek, hiszen a dán labdarúgás erejé­ről volit alkalmunk meggyőződni a mexikói- világbajnokságon. Gyorsan, keményen és szelleme­sen fociztak Laíudrup és társai. Az első mérkőzésit a dánok ott­honában vívja a Komora-íegény- sóg. A KEK-be’n a Vasas indulhat. A piros-kékek ellenfele tűnik a legkönnyebbnek, a jugoszláv Velezs Mosztár csapata nemigen jegyzett a nemzetközi focipiaicon. ám a Vasas sem öregbítette jó hírnevét az utóbbi időben. Az első találkozót a Fáy utcában vívják. Az UEFA Kupában két vidéki gárda ‘képviseli a magyar színe­ket. A Pécsi MSC hosszú idő uitán léphet pályára nemzetközi tétmérkőzésen, s mindjárt a hol­land Feyenordot kapta ellenfe­léül. A patinás klubot nem kell különösebben bemutatni, számos szép eredményt ért már el. Az első összecsapást a Mecsek fő­városában vívják. A Rába ETO nem túlságosain kellemes emlékek közepette vár­hatja első mérkőzését a szovjet Dinamó Minszk ellen. Mint is­meretes. a két együttes már mér­kőzött két esztendővel ezelőtt, akkor a szovjetek Győrben nyer­itek 6—2-re Verebes József csa­pata elten. Most a minszkiek rendezik az első mérkőzést. Dobogó - társadalmi munkában Köszönet a szék- és kárpitosipariaknak! Számla érkezett a minap a Kecskeméti SC súlyemelő- szakosztályához. A feladó a Szék- és Kárpitosipari Válla­lat volt. A szöveg: „Közöljük önökkel árajánlatunkat a 1X4 méteres súlyemelő-do­bogó elkészítésére: 19 851 fo­rint. Ez az összeg kizárólag az anyagárat tartalmazza, az elkészítést társadalmi mun­kában vállaljuk.” Aláírás: Kiss Imre igazgató és Markó Endre főkönyvelő. Példás segítség egy újon­nan alakult szakosztálynak, amely még csak a kezdeti lé­pések megtételével próbál­kozik a' felemelkedés rögös útján. A hőn áhított verseny­dobogó így negyedáron(!) ké­szült el Kasza György tanít­ványai részére, akik kemény edzésekkel készülnek a jó eredmények elérésére. Re­mélhetőleg minél több kecs­keméti fiú állhat fel az ered­ményhirdetéseknél a dobogó­ra. Ám a dobogó felső fokán helyet érdemelnek a kárpi­tosipari dolgozók is. • * (—rajtmár—) MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.55: Tévétorna 10.00: NYUGDÍJASOK DÉLELÖTTJE Kb. 10.20: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NDK tévéfilmsorozat (FF) A gyűrű Kb. 10.45: Bolondos vakáció. Magyar— román filmvígjáték Kb. 12.15: Képújság 15.55: Hírek 16.00. Betűreklám 16.05: Tv-tükör. Dr. Szecskő Tamás jegy­zete 16.20: Három nap tévéműsora 16.25: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén 16.45: Képújság 16.50: Reklám 16.55: Jóakarat Versenyek. Magyarország —Egyesült Államok vízilabda-mérkőzés. Közvetítés Moszkvából 18.05: Ablak. A Belpolitikai Főszerkesztő­ség műsora 19.00: Reklám 19.05: Tévétorna 19.10: Esti mese 19.20: Reklám 19.30: Híradó 20.00: Reklám ,20.05: KOVÁCS ANDRAS-sorozat. Stafé­ta (FF) Magyar film 21.30: Betűreklám 21.35: Péntek Esti Randevú 22.35: Híradó 2. 22.55: Himnusz TV II. MŰSOR: 19.15: Képújság 19.20: A fiatal Messiás. Angol film (ism.) 20.00: „Tájkép" A Natura Szerkesztőség Környezetvédelmi magazinja 20.40: Rajzfilmek kedvelőinek 1. Riadalom a várban. Csehszlovák film 2. Start. Bolgár film 3. Kalitka. NDK film 21.00: Jóakarat Versenyek. Összefoglaló a nap eseményeiből. Közvetítés Moszkvá­ból 22.30: Képújság MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 6.00: Híradó. 6.40: A Jóakarat-játékok naplója. 7.00: A béke és az ifjúság. 7.35: Hangverseny. 8.00: A 36-os körzet — film. 9.10: Ügyes kezek. 9.40: Hírek. 12.30: Hí­rek. 12.50: Dokumentumfilmek. 13.40: Nemo kapitány — film 3. rész. 14.45: Hí­rek. 14.50: Koncert. 15.15: Az orosz be­széd. 15.45: Hangverseny. 16.15: A mi ker­tünk. 16.45: Világhíradó. 17.00: Együtt­működés. 17.30: A törvény az törvény — film. 19.00: Híradó. 19.40: Jóakarat-játé­kok. 20.35: Világhíradó. 20.45: A Jóaka­rat-játékok naplója. 21.00: Hangverseny. 22.10: Rajzfilm. 22.20: Ellenállás — film 4. rész. 23.25: Hírek. 23.30: Cirkuszműsö'r. 24.15: Hangverseny. ÚJVIDÉKI TV: 14.55: Műsorismertetés. 15.00: Zenés műsor. 15.30: Rajzfilm. 15.40: Számok és szavak — Vetélkedő. 16.00: Derrick — NSZK sorozat. 17.00: Tv-napló — magya­rul. 17.15: Reklám. 17.20: Akció vagy in- termezzó. 17.25: Tv-napló. 17.45: Gyer­mekműsor 18.15: Tv-magazin szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv- napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Sorozatfilm. 20.55: Írók vendégségben. 22.00: Kulturális magazin. 22.30: Műsor­zárás « SZLOVÁK TvITmŰSOR: 15.00: Jóakarat-versenyek. — Össze­foglaló. 19.00: A rendőrség naplójából (ism.). 19.10: Esti mese. 19.20: Időjárás­jelentés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fiatalok tv-klubja. 21.05: Képzőművészeti maga­zin. 21.30: Időszerű események. 21.56: Időjárás-jelentés. 22.00: Ez történt 24 óra alatt. 22.10: Jóakarat-versenyek. — ösz- szefoglaló. KOSSUTH: 8.25: Sokszemközt az egészségről 8.55: Hétszínvirág 9.25: Nemzetközi mesefesztivál 10.05: Rainer Maria Rilke versei (ism.) 10.10: Vonósnégyes 11.00: Iránytű 12.45: Új hold-Évkönyv. — Könyvszemle 12.55: Zenés séták 14.10: Operettfelvételek 15.00: Erről beszéltünk ... 15.30: Népdalok, néptáncok 16.05: Hangjáték 16.47: Bartók: Gyermekeknek 17.00: A Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepén 17.30: Idősebbek hullámhosszán 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 19.15: Magyaroroszág '86 20.15: Sanzonok . 20.37: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek 21.30: Az anyag körforgása. — Riport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Szemben egymással 23.00: Operaest 0.15—4.20: Éjfél után PETŐFI: 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája 8.20: Operettfelvételek 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05—12.00: Napközben 12.10: Sportindulók 12 25: Édes anyanyelvűnk 12.30: Népi muzsika 13.05: Popzene sztereóban 14.00—16.53: Péntektől — péntekig 17.08: A Fiatalok Popzenei Műhelye 17.30: Ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak!, Közben: 19.05: A Jóakarat Versenyekről jelentjük Moszkvából 19 15: Fiataloknak! 19.50: Egészségünkért! 20.00: Régi nóta, hires nóta 21.05: Molnár Ferenc színháza 21.59: Slágadümek — f.lmslágerek 22.37 Népdalkórusok I ' 23.20—0.14: Elvis Presley összes felvételei XXXII/2. rész (ism.) 0.15—4.20: Éjfél után 3. MŰSOR: 9.08: Operák 10.10: Csak fiataloknakl 11.05: Kórusverseny IV/3. rész 11.35: Zenekari muzsika 13 05: Rádiószínház 14.02: Aurélé Nicolet fuvolázik 14.26: Szimfonikus zene 15.30: Üj operalemezeinkből Közben 16.21: „Őröl vándor..." 16.27: A közvetítés folytatása 17.30: Klasszikus zene 18.05: Kamarazene 18.50: Üjhold-Évkönyv. — Könyvszemle (ism.) 19.Ö5: A zeneirodalom remekműveiből 20.10: Szinészvizsga 1986 20.31: Kórusverseny Közben: Kö -21.05: Csak tiszta forrásból 21.25 A közvetítés folytatása « .22 20 ő.'imfcnikus táncok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom