Petőfi Népe, 1986. július (41. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-16 / 166. szám

• PETŐFI NÉPE • 5 teljesítmények 1986, július 16. AZ ÖRÖKMOZGÓNAK ADMINISZTRÁCIÓ A NEVE III. Józan ésszel — de gúzsba kötött kézzel? i! 0 Elsőszámú vezető íróasztala — anno 1980. Szükséges és szükségtelen ügyek. Egy hatályos jogszabály szerint • tsz-elnökőknek minimum öt évente vizsgát kell tenniük mun­kavédelemből. Ez az elv. A gya­korlat Bács-Kiskunban más. A helyi szabályozás szerint itt há­rom évente kell vizsgázni. (Le)vizsgázik az elnök ? Mivel az emberi életnél, kö­vetkezésképp a munkavédelemnél semmi sincs fontosabb, az em­ber hajlamos megértőén bólogat­ni. Helyes ez a szigorú szabályo­zás, ha ugyan nem kellene to­vább szigorítani. (A vizsgázta­tóknak jól jönne, személyenként 15 forintos tarifáért dolgoznak.) Aki nem fél pragmatikusan megközelíteni ezt a hallatlanul komoly kérdéskört, az bosszan­kodik az egészen: — Miért tartozik éppen az el­nökre, hogy a húsüzemben mi­lyen szövésű lánckesztyűt kell használni? — méltatlankodik. Aki egy kérdést föl mer tenni (e hangsúlyozottan fontos téma­körben), azt semmi sem menti meg a többitől. — Miért kell két napra fölös­leges tudnivalókkal tömni az el­nökök fejét? És mi van, ha meg­buknak, nem lehetnek többé el­nökök? Ha megkapják is a bi­zonyítványt, mi az ördögöt csi­nálhatnak vele? Aki e bevezetőből a munka- védelem elleni általános táma­dást olvassa ki, nincs igaza; szándékom szerint a bürokrati­kus megoldásra nyitottam tü­zet. Harmincféle korlát Dr. Dombóvári Henrik, a Kis­kunsági Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetek Területi Szövet­ségének érdekvédelmi jogtaná­csosa a közvetlen anyagi érde­keltségnél nem lát hatékonyabb megoldást. — Akármekkora összegben le­fogadom bármekkora összeg el­lenében, hogy kielégítő megol­dást hozna egy passzus is a pré­miumfeltételek között: ha ilyen meg ilyen baleset történik, ak­kor az elnök nem kaphatja meg prémiumának döntő hányadát. Biztosra veheti a legszigorúbb munkavédelmi felügyelőség is, hogy az elnök abban a percben egyetlen jogszabály nélkül örök időkre megoldja ezt a kérdést, és soha többé nem kell paragra­fusba foglalni, mikor kötelező védőszemüveget hordani. A jogtanácsost nem véletlenül kerestem föl; híre érkezett ugyan­is, hogy tavaly valamikor nyolc és fél perc alatt több mint húsz olyan jogszabályt sorolt fel, ami a közös gazdaságok gazdálkodá­sára vonatkozik. — Ma már több mint 30-féle korlátba ütközik a szövetkezet — igazít ki dr. Dombóvári Henrik. — Ez lehet sok is, meg ke­vés is. — Nézzük különleges szem­pontból ! Ahhoz, hogy az összes szabályozásnak meg tudjon fe­lelni, belső apparátust kell lét­rehoznia, melynek csaknem ki­zárólagos feladata e szabályok figyelemmel kísérése és leadmi­nisztrál ása. További gondot okoz, hogy a központi szervek, ható­ságok különös figyelmet fordíta­nak saját fontosságuk bizonyí­tására, eközben pedig annyi munkát adnak az adminisztrá­ciónak, amit a korábbi létszám­mal már nem is győznek ellátni. A jogtanácsos jó ókkal nem ne­vez nevén egyetlen szervet vagy hatóságot sem. — Olyan szövetkezet nincs, amely minden paragrafust min­den körülmények között abszo­lút mértékben képes betartani — és kinek hiányzik egy rendkívü­li ellenőrzés? No igen, gyakori, hogy ha be­jelentés érkezik, először magát a bejelentőt veszik szemügyre, és csak második etapban magát a bejelentést. Központban a teljesítmény — Az adminisztratív létszám növekedése világjelenség — je­lenti ki Hegedűs Lajos, a hartai Erdei Ferenc Termelőszövetke­zet elnöke. A közös gazdaság Bács-Kiskunban afféle fogalotn, jó okkal. Átlagos állományi lét­számuk 1230, területük 5400 hek­tár (4000 belőle a szántó), orszá­gos hírű a sertéstelepük, tenyész­tési rendszerük. Tavaly 71 mil­lió forintos nyereséggel zártaik, a közösből származó, egy tagra jutó jövedelem 79 ezer forint volt az évközi és az év végi ré­szesedés aránya 80—20 százalék. — Az adminisztratív állomány­ban dolgozók száma 100 tagra vetítve 8 és 25 között mozog Ma­gyarországon. A TOT felméré­se szerint 16 körüli az átlag, Hartán 12—13. — Ez önmagában semmit sem mond, nem? — Épp azzal akarom folytat­ni: a létszámot mindig a feladat­hoz kell viszonyítani. Abban min­denesetre látatlanban is biztos vagyok: ahol mindössze 8 ügy­intéző jut 100 termelő emberre, ott — ha van — kevesebb a tar­talék, mint ahol a 8 helyett 25-en dolgoznak íróasztal mögött. Bi­zonyos mértékig a termelékeny­ség növekedése, netán új tech­nológia alkalmazása is növelhe­ti az adminisztratív létszámot — például a korszerű érdekeltségi rendszer óhatatlanul sok adatot igényel, ezeket külön-külön ösz- sze kell gyűjteni, rendszerezni, elemezni. — Állítja, hogy nincs köztük felesleges? — Sajnos, nem állíthatom. Eleve gondot okoz a kettős szám­viteli rendszer, amely pillanat­nyilag sokkal inkább az állam­mal való elszámolás eszköze, mintsem a vezetés belső informá­ciós lehetősége. — Hogyan alakult ez így? — Az érdekeltségi rendszerek­ben elszámoló árakat alkalma­zunk, viszont a zárszámadásban csak a szűkített önköltséget hasz­nálhatjuk, tehát eleve mindent duplán kell nyilvántartanunk és számolnunk, mert a szövetkeze­tét fillérre elszámoltatják. Egy kisiparos nagyvonalúbban szá­molhat és nyugodtabban alhat, ez a helyzet. — Az elv: szövetkezeti demok­rácia. A gyakorlat: megszám­lálhatatlan jogszabály. Nem üti a kettő egymást? — Mindenféle előírás sérti egy kicsit a demokráciát, de hát az élet nem parttalan. A gondot mindig a fölösleges előírások okozzák. — Adminisztratív munkakör sokak szerint azért is van, mert sokan egész egyszerűen szeret­nek irodában dolgozni. Nem nagy a fizetés, de a munka sem iga­zán fárasztó. — Valóságos társadalmi rák­fenénk, hogy az a valaki, aki író­asztal mögött ül, de úgy látom, hogy — különösen a legutóbbi időben — változóban a helyzet. Falun hovatovább föl sem vető­dik, hogy fiúember vezető állást válasszon, hiszen a termelő mun­ka jobban fizet, tehát a gyerek szívesebben marad otthon. — Hartán is Így van? — Érettségizett fiatalembe­rekkel tárgyaltam néhány napja: állattenyésztő telepünkre jelent­keztek. Örülök nekik, mert vég­ső soron ez lenne a cél: ha le­het, minden munkát megfelelő képesítésű szakember végezzen el, s ma már a sertéstenyésztés sem csupán az etetésből áll. Szük­ségesek hozzá biológiai ismere­tek is az állatszereteten kívül. — Tehát megfizetik az iskolai végzettséget? — Nem azt, hanem a nyúj­tott teljesítményt, amiben hitem szerint megnyilvánul a nagyobb tudás. Nálunk például az állat- tenyésztők közepes fizetése 8000 —8500 forint, havi 190 órai mun­káért. Ráadásul mindenki köz­vetlenül érzékelheti munkájá­nak az értékelését, mert a fci- lencezres sertéshizlalót nem egy­ben minősítjük, hanem páron­ként: ezer állatra két gondozó jut, ők váltják egymást, saját bőrükön érzik, hogy miért felel­nek — ne mondjam, amióta ez a rendszer működik, nincs mun­kaerőgondunk. * Határ helyett keretet Mi köze a sertéstenyésztők köz­vetlen anyagi érdekeltségének az adminisztratív létszám nagysá­gához? Látszólag semmi. Külön ügy «mind a kettő. Közelebbről nézve azonban egyiket példának is láthatjuk, amit minden bi­zonnyal érdemes utánozni. — A sok és talán fölösleges jogszabályok mellett mi nehezí­ti a dolgukat Hartán? — A telefonhiány kriminális helyzetbe hoz minden gazdálko­dót, minket is. S mert nem lá­tom jelét az előrelépésnek, ag­gódom a jövőért — kis mérték­ben a telex oldja a feszültsége­ket. Pestet délelőtt megkapni le­hetetlen. ebéd után valamivel könnyebb, ez azért gond, mert növeli a vezető fölösleges leter­heltségét — bizonyos témákban az ügyintéző nem illetékes, mert nem hozhat döntést, így komoly beosztású emberek hosszú órá­kat azzal töltenek az íróasztaluk mögött, hogy várják, mikor csör- dül meg a telefon. Egy zöldség- termelő gazdaságban ez percre és forintban mérhető károkat okoz — nálunk ennél valamivel talán kevesebbet, de még így is többet, mint amennyit ésszerű elviselnünk. A mai riport jogszabályokkal kezdődött — miért ne fejeződ­hetne is velük. Mi a véleménye róluk Hegedűs Lajosnak? — A legnagyobb ellentmondás a szövetkezeti mozgalom sokszí­nűsége és a jogszabályok egy- arcúsága között feszül. Lehetné­nek keretjellegűbbek, bizonyos kötelmeket megfogalmazhatná­nak alternatívákban is. — Nagyon gúzsba kötik a ke­zét? — Nem hagyom. Leginkább ugyanis a józan ész alapján dön­tök ... De vajon célszerű-e másképp? Következik: Lehet tíz száza­lékkal kevesebb? Ballal József gatasat. Én mindvégig bíztam ab­ban, hogy az emberiség elkerül­heti a nukleáris háborút, és az atomenergiát békés célokra hasz­nálják fel.” * » * Szilárd Leó Berlinben fejezte be egyetemi tanulmányait, 1924- ben Einstein munkatársa lett. Hitler haíalomrajutósakor Bécs- be, majd Londonba emigrált. 1935-ítől az Oxfordi Egyetem la­boratóriumában dolgozott, majd 1939-től az amerikai Columbia Egyetem professzora... 1947-től Chicagóban, 1960-tól 1964-ben bekövetkezett haláláig a Fermdről elnevezett Nukleáris Intézetben tanított. 1939-ben Einsteinnel közösen Roosevelt elnökhöz írott levelé­ben indítványozza az amerikai atomreaktor megépítését. Amikor a II. világháború kimenetele vi­lágossá válik, szenvedélyesen sík- raszáll — akárcsak Wagner — a fegyver bevetése ellen, az atom­energia békés felhasználásáért. Szervezője lett a Háborúellenes Tanácsnak is (Council Abolish War). Szilárd Leó — Chalmersszei kö­zösen — felfedezője az izotópok szétválasztásának, a róluk elneve­zett Szilárd—Chalmers-effekitus- nak. 1964-ben, a califomiad San Diegóban hunyt el. * * • Gábor Dénes 1900-ban született Budapesten. Itt és a charlotten- hurgi műegyetemen végezte ta­nulmányait. 1926-tól 1933-ig a berlini Siemens—Halske cég munkatársa, majd 1934-től Rug- byben. a British Thompson Hous­ton laboratóriumában dolgozott. 1949-töl a londoni egyetem do­cense, 1958-tól az alkalmazott elektronfizika professzora, egé­szen 1979-ig bekövetkezett halá­láig. Gábor Dénes 1947-ben tette élete nagy felfedezését. Az elekt­ronmikroszkóp tökéletesítésén dolgozva jött rá egy teljesen új eljárásra, amelyet később holog­ráfiának neveztek el. . A holográfia olyan fény hul­lámterének leképezése, amely egy „monokromatikusán koherens” fénnyel — például egy lézerrel megvilágított tárgyiból indul ki. Az így nyert felvétel — a holo­gram — minden ponton megtart­ja az objektumból áradó fény irányát, amplitúdóját és fázását. Előállítása után, átvilágításkor a felvett fónyhullámtereket re­konstruálja, vagyis a itángy térbe­li leképezését kapjuk, amelyet le is lehet fényképezni. A holográfia alkalmazható a mikroszkópiában, az orvostudományban, a képző­művészeiben és az adattárolás te­rűdet én. Gábor Dénes — aki önmagát szerényen nem kutatónak vagy tudósnak, hanem „feitaláló”nak nevezte — kiváló matematikus volt, látásmódját a konkrét mű­szaki feladatokra irányuló mérnö­ki szemlélet jellemezte. Jelentősei alkotott az informá­cióelmélet és a plazmafizika te­rületén is. 1964-ben a Magyar Tudomá­nyos Akadémia tiszteletbeli tagjá­vá választották. 1971-ben — a ho­lográfia eljárásának kidolgozásá­ért — fizikai Nobel-dijjal tüntet­ték ki. »A. A műszaki megújulásért Az az elméleti konferencia, amelyet Székesfehérváron tar­tottak Műszaki fejlesztés, tár­sadalmi haladás címmel, tu­lajdonképpen a címben sze­replő két fogalom szoros ösz- szetartozását, okozati és lé­nyegbeli összefüggését bizo­nyította elsősorban. Mert ki tagadhatná, hogy a termelő- eszközök és technológiák, sőt a termelési kultúra állandó megújítása, modernizálása el­engedhetetlen szocialista cél­jaink, a társadalom előreha­ladására vonatkozó terveink teljesítéséhez. A történelmet éljük. S minthogy az emberi­ség eddig is az értékteremtés változtatásával, az ennek ér­dekében tett forradalmi lépé­seivel jutott minduntalan ma­gasabb fokra, ma is a histó­ria kihívásának tesz eleget a műszaki fejlesztéssel. A kér­dés csupán az — és ezt tette fel a székesfehérvári tanács­kozás — kikkel és miként va­lósítsuk meg az óriási meg­takarításokkal, megbízhatóbb termékekkel kecsegtető, s vé­gül is az emberi alkotóerőt felszabadító technikai fejlesz­téseket. Nyilvánvaló, Magyarország a maga ipari potenciájával nem tud vállalkozni arra, hogy csupa eget-földet ren­gető, kiugró műszaki teljesít­ménnyel írja be nevét a tech­nika történetébe. Akkor sem, ha az erősáramú iparban, a gyógyszergyártásban, a jár­művek területén mérnökeink nagy hírnevet szereztek a vi­lágban. Persze azt nem lehet kimondani, hogy „ne ugorja- tofc magasra”, de mégiscsak úgy tűnik, hogy hazánknak a megbízható, átlagos termé­kek jó színvonalával, e pro­duktumok folyamatos meg­újításával lehet bekapcsolódni a fejlődésbe. Realizmus és okos szerénység mondatta ezt az eszmecsere résztvevőivel, hiszen csak kiábrándító zu­hanás várna ránk, ha csupán becsvágyból szeretnénk a ma­gasba törni. De állapítsuk meg viszont, hogy még e „tes­tünkre szabott” cél eléréséért is hatalmas anyagi, szellemi befektetést kell eszközölnünk. A körülbelüli szintet, amit célként megjelölünk, az irány­nyal is ki kell egészíteni. A dilemma tulajdonképpen az, hogy műszaki fejlesztés gya­nánt mit is fejlesszünk: ipar­ágakat, ágazatokat, területe­ket, vagy összefüggő termelé­si kultúrákat? Mindegyik mel­lett volt, aki voksoljon, Vitán felül csak az állt, hogy az irá­nyokat a kormányzatnak kell kijelölnie, mégpedig a világ- tendenciák és hazai lehetősé­geink, adottságaink ismereté­ben. Ez nagy felelősséggel já­ró feladat. Tartalmazza a tar­tó® és a divattendenciák meg­különböztetését, a „húzó” technikai ágazatok megraga­dását (mint tesszük ezt pél­dául az elektronizáció fejlesz­tésével) és a „betörésünkre” még-még alkalmat nyújtó „fe­hér foltok” feltérképezését is. (Talán ilyen a biotechnológia.) Tegyük ehhez hozzá: van ilyen irányzékunk. Műszaki és tudományos fejlesztésű programjaink reálisak, s újab- , ban már a szocialista orszá­gokkal, a KGST együttműkö­dési programokkal is egyez­tettek. A megvalósítást szol­gáló eszközrendszer sokrétű, differenciált. Pályázatok az állami támogatásra, kezdemé­nyező innovációs irodák, és sok egyéb rugalmas forma született az ösztönzésre, ser­kentésre. Bér ami a pályázatokat il­leti, velük kapcsolatban el­lenvetés is elhangzott. Igen szellemesen mondotta vala­ki, hogy hát a hadsereget sem pályázat útján szerelik fel, az ipar miért csak ily módon jut­hat komolyabb támogatások­hoz? A megoldást a szükség szülte: oda jut pénz, ahol a legtöbbet vállalják érte. Ám a hasonlatnál maradva az is igaz, nincs az a hadsereg, amely létszámarányosan, s ne a döntő helyekre kapná a techni • . Célzás ez arra a gyakorlatra, mely szerint bi- zonv nálunk alaposan elap- ró egyenlősdi alapon szí ;olták a fejlesztésre szánt állami eszközöket. S ha már a finanszírozásnál tar­tunk, nem felejthetjük el, az országos fejlesztéseket fele­részben a vállalatoknak kell állniuk. Nálunk a nemzeti jö­vedelem 3 százalékát fordít­ják műszaki, tudományos ha­ladásra, ám ennek az összeg­nek a felét vállalati alapok képezik. Tehát nem is az a nagy kérdés, sak-e, vagy ke­vés a 3 százalék, hanem hogy vajon a vállalatok állják-e a maguk „cehjét”! Ez viszont a mai korban követendő vállalati magatar­tás kérdése. Volt, aki így fe­jezte ezt ki Székesfehérváron: ne az legyen a jó vezető, aki ügyesebben manőverezik a szabályozók között, hanem, akinél a munka értelme a fej­lesztés, a műszaki kultúra szüntelen megújítása. Persze, a dolog mégsem ilyen egysze­rű, mert a rokonszenvesebb vállalati magatartáshoz olyan egyetemekre is szükség van, amelyek elméletileg és gya­korlatilag magasan képzett szakembereket adnak a gyá­raknak, kutatóintézményekre, amelyek kitalálják az üzemek „vágyait”, és jó eredménye­ket nyújtanak át számukra. Szükség van környezetre, amelyben nem tesznek kivé­telt a saját hibájukból lema­radókkal, s kifizetődő oko­san modernizálni. És nyilván még sok mindenről hallottunk volna, amire szükség van, ha az idő nem kényszerít a ta­nácskozás abbahagyására. A konferencia azonban na­pi erőfeszítéseinkben, vitá­inkban tovább folytatódik. Mint a tanácskozás megszer­vezésével is, a pártnak most az a célja, hogy mozgósítsa a műszaki értelmiséget, a gaz­daságot vezető mintegy 200 ezer szakembert. Nagyobb akarással, egységesebb szem­lélettel kell feltárni a műsza­ki forradalom akadályait, mindazt, ami az alkotó ener­giákat nálunk hasztalan le­köti. Mert csak ez a kettő, a technika és az ember, amely­ből mint forrásból, kielégít­hetjük a jogosan és szédülete­sen növekvő igényeinket, ha nem akarunk a csodákra, il­letve a lehetetlenre várni. Komornlk Ferenc Segítségnyújtás útközben Műszaki hiba miatt útközben elakadni nem magy öröm, de előfor­dulhat bárkivel. Szerencsére a Magyar Autóklub támogatásával rúű- ködik egy szervezet, amely ilyenkor segítséget nyújt. A klub ország­úti segélyszolgálata, a népszerű „sárga angyalok” a legfontosabb tu­risztikai útvonalakon, mintegy 4000 kilométeren «teljesítenek szolgá­latot. Feladatuk a menetikészség helyreállítása. A szolgáltatás a klub tagjainak díjmentes, csak az esetleges felhasznált alkatrész árát kell a helyszínen számla ellenében téríteni. Klubon 'kívülieknek a szolgá­lat fizetés ellenében nyújt segítséget, de helyszíni belépés esetén a segélynyújtás már díjtalan. Az országúti segélyszolgálatot az M7-es autópályán a segélyhívó- telefonokkal, egyéb útvonalakon segélykérőlappal lehet a helyszínre hívni. Segélykérőlap minden klubszolgálati helyen díjmentesen kap­ható. A „sárga angyalok” tartózkodási helyét és szolgálati idejét a se­gélykérőlap részletesen feltünteti, ezért ajánlatos ezt mindig a kocsi­ban tartani (nem klubtagoknak is). Ha egy autóst valamely bajba­jutott társa megállítja, s megkéri a kitöltött, sárga színű segélykérő­lap továbbítására, szakítsa meg néhány percre az útját, s‘ vigye azt a legközelebbi segélyszolgálati állomásra. Az egyes útvonalakon a szolgálati helyek egymástól átlagosan ötven kilométerre vannak; a „sárga angyal” szolgálati útvonalát nem hagy­hatja el, ezért csak a saját útszakaszán tudja fogadni a segélyhíváso­kat. A magyar „sárga angyaloknak” Európa-szerte jó hírük van. Míg Nyugat-Európában az ottani „sárga angyalok” csak megállapítják a hibát, és szakszervizt javasolnak (esetleg elvontatják a meghibásodott kocsit), addig nálunk igyekeznek a helyszínen kijavítani a hibát. Képünkön: az egyik „országúti jótevőt” láthatjuk a legszükségesebb alkatrészekkel és műszerekkel felszerelt segélykocsija mellett.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom