Petőfi Népe, 1985. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

1985. november 18. # PETŐFI NÉPE • 5

Finisben a fórum

S

zemmel láthatóan megélénkült a lanyhának amúgy sem mondható munka az Európai Kulturális Fórumon. A munkabizottságok befejezték tanácskozásukat, ismét plenáris ülésekre kerül sor. A küldötteken — az alkotó művészeken, a kultúrpolitiku- sokon, de még a diplomatákon is — az izgalom, a feszült várakozás jelei figyelhetők meg. S ez érthető is, hiszen finiséhez érkezett az október 15-én megkezdett munka, rövidesen ország—világ előtt kell számot adniuk arról, hogy mire jutottak. A most következő interjúk a visz- szaszámlálás kezdetén készülték. Bepillantást nyújtanak a fórum mindennapjaiba, abba, hogy néhány ország képviselői miben látják e tanácskozás jelentőségét, hasznát.

WACLAW SADKOWSKI

lengyel főszerkesztő:

— Két fő jelentősége lehet ennek a fórumnak. Először is az, hogy különböző leegyszerűsített

elképzeléseket, megtévesztő információkat, például amelyek

Lengyelország vtgy más országok kulturális életét illetik, megcáfolja. Egyezség jöhet létre egymás kölcsönös tiszteletére, és az igazság közös keresésére is, így jobban megérthetjük egymást, az együttműködés könnyebb lehet. A nyugatiak például nem akarták elhinni, hogy nálunk Lengyelországban nem állítanak semmiféle ideológiai-filozófiai akadályt a nyugati kultúra elé, hogy mindent kiadunk, aminek művészi, intellektuális értéke van. A fórum másik jelentősége, hogy lehetőséget adott a közvetlen kapcsolatépítésre. így kerültem kapcsolatba egy holland folyóirattal amely — akárcsak az enyém — szintén a világirodalommal foglalkozik. Bízom abban, hogy e kapcsolat segítségével mélyebben megismerhetem a holland irodalmat, kiemelkedő alkotóit, s lehet, hogy ők is jobban megismerik a lengyeleket, túllépve azon a három személyen, akiknek politikailag botrányos híre van a világba», ilígyanez,a, helyzet a sváá- ■ ciakkal. Nekik nagyon tetszett pél- dáulyh'ogy 'a svájci francia irodalomról külön számot adtunk ki. Hasonlókat mondhatnék a jugoszláviai szlovénekről. Velük is ugyanolyan együttműködés alakulhat ki, mint itteni testvérfolyóiratunk, a Nagyvilág vagy a Kortárs szerkesztőségével.

— Mindebből úgy tűnik, lengyel szempontból hasznos volt a fórum. Európa szempontjából is igaz ez?

— Ez már bonyolultabb kérdés. Szerintem európai hasznossága mindenekelőtt a nemzetközi helyzet, a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió viszonyának alakulásától függ. A szovjet fél részéről komoly jóindulatot tapasztaltam, pedig sok kihívással kellett szembenéznie. Ugyanakkor amerikai részről, de némely más nyugat-európai ország részéről sem észleltem ugyanezt a jóindulatot. Mindazonáltal a fórumon sok javaslat hangzott el. Például Günther Grass nyugatnémet író indítványozta, hogy hozzanak létre egy európai kulturális alapítványt. Gyermek- és ifjúsági könyvkiadása kölcsönös bemutatását tervezi tíz ország, s volt olyan kezdeményezés is, hogy Az európai kultúra fóruma címmel adjanak ki egy közös folyóiratot földrészünkön.

ILMAR BEKERIS nagykövet, a svéd delegáció vezetője;

__________

— Mindenekelőtt azt kell látni, hogy a fórum az európai biztonsági és együttműködési folyamat része, s része annak is, amiről 1983 őszén a madridi utótalálkozón döntés született. Svédország bízik abban, hogy e párbeszéd hozzájárul majd a kulturális kapcsolatok fejlődéséhez. Ugyanakkor realistának kell lennünk. Nem szabad azt képzelnünk, hogy a mai világban, amikor a gazdasági helyzet sok helyen 'nem éppen briliáns, lát- .ványos előrelépést érünk el. Mi ezért azon vagyunk, hogy néhány konkrét elképzelést munkáljunk ki, amelyek elősegítik a minőségi reformokat, például csökkentik az akadályokat a jelenlegi kulturális cserében. Ez egy jó dolog lenne. Még két szempontból figyelünk a fórumra. Egyrészt, hogy jó fóruma legyen a kulturális személyiségek eszmecseréjének. Másrészt, hogy ez a tanácskozás, amennyire a részt vevő országok kormányai lehetővé teszik, vonjon le következtetéseket, alakítson ki egy vezérfonalat, ajánlásokat tegyen. Záródokumentum nélkül ez utóbbi aligha lehetséges.

— Gondolja, hogy megszületik ez a záródokumentum?

— Ezt ebben a pillanatban még nehéz volna megmondani. A svéd delegáció minden esetre egy jó dokumentumért dolgozik. Jó eredményt kell felmutatnunk a budapesti fórumon ahhoz, hogy segítsük az európai biztonsági és együttműködési folyamatot. Hasonlóképpen eredményeket várunk a fővárosunkban zajló stockholmi konferenciától. Ha jövő ősszel a soros európai utótalálkozón nem tudunk felmutatni semmit, akkor arról vitatkozhatunk Bécsbeni, hogy mit adott ez a folyamat, akár bizalmatlansági válság is kialakulhat az európai biztonság és együttműködés ügyével kapcsolatban.

VITALIJ KOROTICS szovjet költő:

— Nagy szükség volt erre a fórumra, mivel a kulturális személyiségeknek érezniük kellett azt, hogy egy üggyel fogal- kozik mindegyikük. Az utóbbi időben mind gyakrabban emlegetnek olyan fogalmakat, mint európai kultúra, világ- kultúra. Pedig hát miről van szó? Amerikai, szovjet, magyar, vagy akár francia művészként is az egyetemes kultúra megőrzésén, gazdagításán kell munkálkodnunk. Majdnem biztos vagyok abban, hogy Magyarországon például több amerikai író művét fordítják le magyarra egy évben, mint ahány magyarét lefordították az Egyesült Államokban. Néhány nyugati küldött úgy próbálta beállítani a dolgot, mintha szívességet tennének nekünk azzal, hogy lefordítanak, mintha ez egy gesztus volna. Amikor felszólaltam, kifejtettem, hogy a Szovjetunióban akkor is lefordítjuk ezeket a műveket, ha mieinket egyáltalán nem fordítják le külföldön, mivel nálunk igény van más nemzetek kulturális értékeinek megismerésére.

Napjainkban a kultúrának kiemelt szerepe van, és bármilyen furdsának is hat, számomra a szó tűnik a harc leghatásosabb eszközének. Jelenleg ugyanis nincs fontosabb feladat, mint a béke megőrzése. A hirosimai atombomba ledobása után — egy szemtanú, méghozzá egy amerikai mondta el nekem — a legmegdöbbentőbb az volt, hogy nem maradt egyetlen könyv, egyetlen kép, egyetlen hangszer, egyetlen ceruza sem. A művészet pusztult

el legelőször. Ha nem akarjuk, hogy a világban ugyanez következzék be, meg kell őriznünk a kultúrát, meg kell mentenünk Bartókot, Kodályt, Petőfit, Adyt. Mi megmentjük őket, ők megmentenek minket. Az alkotó művészet eme körforgása a záloga az emberiség túlélésének. Remélem, itt a fórumon nagyon sokan felismerték ezt, bár úgy látom, nagyon nehéz lesz a záródokumentumot tető alá hozni. Ugyanakkor a fórumnak van jövője, már többen javasolták hasonló tanácskozás szervezését. Ez egy kertit lehet, de lehet, hogy elégséges lesz a meglévő kereteken belül dolgozni, mint amilyen például az UNESCO, a PEN vagy a nukleáris leszerelésért küzdő nemzetközi művészmozgalom. Ez, utóbbinak Harry Belafonte amerikai énekes az elnöke, Bibi Anderson svéd színésznő az egyik alelnöke, a másik én vagyok. Ez a mozgalom már jó néhány nagyszabású akciót szervezett, Hamburgban, Bécsben, Helsinkiben, és újabb rendezvényeket is tervezünk a béke ügye mellett. Végül még csak annyit: nekem sokat nyújtott ez a fórum, remélem az emberiség is sokat kap tőle ...

WALTHER LICHEM nagykövet, az osztrák delegáció egyik vezetője:

_____________

— Sok haszna van ennek a fórumnak. Mindenekelőtt az, hogy a 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői összegyűltek itt, hogy a kulturális együttműködésről, és annak fejlesztéséről tanácskozzanak. Budapesten valami egészen új történik a kelet—nyugati viszonyban, és az európai biztonsági és együttműködési folyamatban is. Meglepett bennünket, hogy mennyi javaslat hangzott el, ez is a tenniakarás szándékát tükrözi. Ez a fórum fontos nyitánya a kulturális együttműködésnek. A résztvevők programot dolgozhatnak ki a jövőre, ígéretes keretet adhatnak ehhez. Az eurlópai biztonsági és együttműködési folyamatban ez az első alkalom, hogy ilyen sok konkrét javaslatról tárgyalunk, és nem úgy általában. Ez új, és úgy véljük, nagyon pozitív dolog. Végül, de nem utolsósorban, úgy látjuk, hogy ez a kulturális dialógus pozitív hatással lesz a kelet—nyugati kapcsolatokra, az európai biztonsági és együttműködési folyamat egészére, így a jövő őszi bécsi találkozóra is.

Kocsi Margit

0 Hét évvel a háború után a . ) faluban már kezdtek szelí- ' dűlni azok az indulatok, amelyek a szélrózsa minden irányából odavetődött emberek között korábban bizony gyakran elszabadultak. Az országból és Európából odakeveredett magyarok, az őslakos svábok, a bunye- vácok, székelyek, szerbek eleinte ellenséget szimatoltak egymásban. Lassan azután oldódott a feszültség, bebizonyosodott a gyanúsítások alaptalansága. Már köszönt a magyar a svábnak, s az fogadta. Már rámosolygott a székely legény a bunyevác lányra, s az nem fordította el a fejét, visz- szamosolygott. Egy sorban ültek a falusi templomban, s riadtan hallgatták a szikár, lángoló tekintetű pap intelmeit és fenyegetéseit a poklok kénköves tüzéröl, a lelki szegényeknek kijáró mennyországról. Utána gondterhelt arccal, önnön bűneiken té- pelődve együtt ballagtak hazafelé harangzúgástól kísérve.

Ha mégis előfordult nézeteltérés, harag, annak többnyire felelőtlen asszonyi fecsegés, gyermeki perpatvar volt az oka. Olyan megjegyzés, amit a pillanatnyi méreg váltott ki valakiből. Ezek azonban alig tartottak tovább, mint egy nyári zápor, vagy a litánia. A gyerekek a maguk között esett sérelmeket elintézték egy farbarúgással, nyelvöltéssel vagy azzal, hogy jól megkergették az „ellenséget”.

Rájöttek az emberek sorsuk azonosságára. megvilágosodott előttük, hogy ha eső esik, az valamennyiük földjét áztatja, a nap éppen úgy perzseli, szikkasztja a svábot, mint a magyart. A cudar telek pedig egyformán csattogtatják jeges korbácsukat mindenki fölött. Eelismerték ys vállalták a sorsközösséget. A tolvajt — akár székely volt. akár bunyevác. vagy sváb — közösen verték meg. azután együtt nevettek rajta. A halottakat mindenki

meggyászolta, s a gyermekágyban fekvő asszonyoknak a fél falu vitt ajándékot. A székelybálon sváb zenekar muzsikált, a szüreti mulatságon pedig — amit a svábok rendeztek — egykori viharsarki cselédek, szlovákiai magyarok énekeltek keserves népdalokat, zsellérnótákat. Klein Tóni bácsinak, a zenekar harmoniká- sának például annyira megtetszett egy dal, hogy napokig járt tanulni Kovács Bandi bácsihoz. Azután gyakran hallották az udvarról Tóni bácsit, amint tört magyarsággal énekel:

„Szamrbs a Tisza nem akar nyukodni az a híres Petyár Imre áddal akar usznyi...”

Az iskolában Petőfit tanulták a gyerekek. Márta tanító néni Schultz Vendelt szólította fel, hogy mondja a leckét.

— A fekete kegyér. írta Petőfi Sándor — kezdte a szőke, szeplős fiú, s eddig nem is volt baj.

— Miérd akkótol lelgem jó atyám ... — folytatta Vendel, de a tanítónő megállította.

— Állj, állj! Nem atyám, hanem lelkem jó anyám. Érted Vendel? Nem fater, hanem mutter. Na. hadd halljam.

— Miért akkódol lelgem jó mutter . . .?

Az osztályban kitört a röhögés, s Vendelt amíg csak iskolába jártak, mindenki Jómutternek szólította.

De nemcsak a sváboknak voltaik nyelvi nehézségei, hanem a magyaroknak is. Kőhnig bácsit, a piktort Kölni bácsinak szó Irtották. Az Űj utca és a Vörös Hadsereg utca sarkán, szemben a kúttal, a sötétbarnára festett ajtó fölött egy cégtábla volt a következő felirattal: Neumann Emil vegyeskereskedése. Az idős, hajlotthátú boltost mindenki Náj- man bácsinak, később pedig, amikor divatba jött az átlátszó kabát, Nájlon bácsinak szólította. Az öreg nem sértődött meg ezért, csak bazsalygott, rátenyerelt a pultra, szembenézett a vásárlóval és megkérdezte: — Mi teccik?

Az iskolában előadásra készültek, a Csipkerózsikát akarták bemutatni a kocsma nagytermében. Márta néni elosztotta a szerepeket, s a gyerekek lázasan próbálták, tanulták a szöveget, járták a falut, hogy összeszedjék a kellékeket: zsinóros, díszes palástnak valót, selyemruhákat, trombitát, rokkát, kormos, fekete rongyokat a boszorkánynak. Ugyanakkor a fiúk Pardi tanító bácsi irányításával fúrtak-faragták egy műhelynek átalakított fáskamrában. Készült a korona, az alabárd, egy dúsan faragott széket arannyal festettek be: ez lesz a királyi trón. Megjavították a bölcsőt, amit valamely padláson találtak, fejdíszek készültek drótból, krepp-papírból a hercegkisasszonyoknak. A kocsma nagytermében Mójzes bácsi két segítővel már

ácsolta a színpadot... Lázban volt az egész falú. Színház lesz.

Csipkerózsika szerepét Basa Margit, nagy, dióbarna szemű, hosszú hajú nyolcadikos lány kapta, a herceget pedig, aki majd kiszabadítja Csipkerózsikát, a szintén nyolcadikos Karsai Nándor fogja „alakítani”. A hercegnek azonban ahhoz, hogy az álomba merült palotát kiszabadítsa a köré fonódott vadrózsagubancból, hogy átvágja a sövényt, kardra volt szüksége.

— Majd Pardi tanító bácsi csinál neked egy kardot — jelentette ki Márta néni, de Nándor önérzetesen tiltakozott, hogy ő fakarddal nem röhögteti ki magát, inkább nem is szerepel.

— Hozok én egy igazit! — pattont fel izgatottan Gurgya Laci, de mert a tanítónő kétkedve nézett rá, azonnal hozzátette:

— Édesapámnak van egy igazi Ikardja (a szekrényben!

— És valóban el tudnád hozni? — kérdezte Márta néni.

— Hát persze! — és Laci elvágtatott.

A gyerekek, főként a herceg, alig várták, hogy visszaérjen a fiú. Nem laktak messze. Két nővére a városban, gimnáziumban volt, szülei valahol a májusi határban dolgoztak. A gyerek futva tette meg az utat a temptomig, ott elkanyarodott, s balra áfl harmadik házban tűnt el. Húsz perc sem telt bele, már csörtetett be az iskolakapun a bojtos, díszes, a napfényben szikrázóén fényes karddal, amelynek markolata aranyszínű zsinórral volt bevonva és cirádás, kiszélesedő kézvédő lemez hajlott a markolat köré.

Karsai azonnal kézbe vette, s egyetlen mozdulattal kirántotta a pengét a hüvelyből. A gyönyörű kard fényesen, büszkén emelkedett az olajos padló, a megfaragott, kopott padok fölé a légyszaros villanykörtéig.

(Folytatjuk.)

SZÉPEN MAGYARUL —

SZÉPEN EMBERÜL

Az arany színei

Az arany színe sárga — ezt mindenki tudja. Sőt régebbi nyelvünk is bizonyít, hiszen a sárarany szavunk előtagja is pontosan ezt a színt jelenti. Nem is beszélve Petőfiről, aki így ír: „Arany kalásszal ékes rónaság ...” Más szavakkal: az érő búza színe is olyan, mint az aranyé.

Vannak azonban olyan körülmények is, amikor mind szóban, mind írásban nem az arany — a szó legszorosabb ■ értelmében vett — színét emeljük ki, hanem az értékét. Különösen az újságok nyelvében gyakori. Az ilyen kifejezésekben az eredeti szín elmarad, és helyette egy másikat használunk. Maga az arany szó megmarad, csak éppen a jelentése lesz más — pontosan a „színhatás” következményeként. Tehát egy-egy ország (esetleg kontinens) gazdasági életét meghatározó termék. Pontosan nem neveztük meg a tárgyat, hanem körülírtuk, és így képszerűbbé tettük beszédünket.

Maradjunk, azonban az aranynál! Ha zöld aranyról hallunk, akkor bizonyára nem a rozsdásoddá jut eszünkbe, hanem az értékes fát adó gazdag erdő. A fekete arany Brazília legfőbb kiviteli cikke, közérthetően: a kávé. Az arab országok gazdasági életének legfőbb alapja a barna arany, vagyis a kőolaj. A trópusi vidékeknek is van „aranykincse”: a fehér arany, más szavakkal: a gyapot. Szinte az egész színskála jellemző az aranyra. Előfordul az is, hogy országonként mást jelöl ugyanaz a szín. Így például Franciaországban a zöld arany a fát, Azerbajdzsánban pedig a teát jelenti.

Megesik, persze, a „színtévesztés” is, mégpedig igen érdekes módon. Egy napilapban olvastuk: „A sárga arany”. Hogyan beszélhetünk színtévpsztésről, hiszen az arany színe valóban sárga? Csakhogy a cikkben szó sincs az aranyról, hanem egy olyan terményről, amely sárga is, értékes is: a kukoricáról. A szín meghatározására nagyon ügyelnünk kell; vagy a színt emeljük ki, vagy az értéket, de a kettőt semmiképpen sem. Elvégre kettő közül nem emelhetünk ki kettőt. Ez stílusunk rovására megy. Egy- egy szép vagy hangzatos kifejezés keresése közben könnyen megeshet, hogy csak egy hétköznapira, félreértőetőre, ' semmitmondóra bukkanunk.

A felsoroltakon kívül alkalmanként használhatunk más kifejezéseket is. Ezek inkább^ egyéni alkotások, széles körbérT aligha ismeretesek. Sokszor külön magyarázat is szükséges a megértésükhöz. Például a kék arany, a jó levegőt jelenti (közben utalás történik az ég színére is). Bizony, a szennyezett levegőjű helyiségek lakói igen értékesnek érzik a tiszta levegőt. Olykor a már megszokott magyar ezüst ^alumínium) kifejezés helyett hallhatjuk a fehér arany kifejezést is. Hogy életképesnek bizonyulnak-e ezek a jelzős szerkezetek, azt még korai lenne megmondani, hiszen meglehetősen újak. Feltehetően. És az is valószínű, hogy hozzájuk hasonlóak alakulnak majd a jövőben is.

Mizser Lajos

■ainmuae»™«

Titokban Hongkongban

Clayde Zidi, az összetéveszthetetlen humorú burleszkek francia rendezője a hazai mozikban is nagy népszerűségnek örvend. Az Éretlenek című filmje óta másodszor találkozhatunk igen sajátos bájjal rendelkező férfisztárjával, állandó főszereplőjével; Co- luche-val, aki kiváló partnernek bizonyul — a semmi egyebet, mint pusztán csak szórakoztatni kívánó — Zidi mellett. A rendező a filmjében végighullámzó nevetést általában egyetlen ötlet köré komponálja. Az Éretlenek érettségiző osztályában mindenki megbukik, mert meg akar bukni, tanáruk természetesen Colu- che, aki következő filmjében, a Gyanútlan gyakornokban egy bárki másnak inkább, mint rendőrnek termett felügyelőt személyesít meg.

A francia közönség komikus kedvence legújabb filmjében egy biztosítási ügynök szerepében, arról próbálja meggyőzni a környezetét, hogy — „a legfontosabb a nyugalom”, amit kótyagos ügyfelei minduntalan vakációkkal dúlnak fel. A mostani nagy poén, hogy Coluche — kövéren, ügyetlenül, tér- és víziszonytól szenvedve — a vígjáték szupermanjei után elindul a szórakoztató filmek jól ismert helyszínére, a titokzatos Távol-Keletre, Hongkongba, a Sárkány-filmek sztárjaként ismert Bruce Lee nyomában. A dzsunkák, bárkák, lagúnák, és útvesztők között elveszetten és kiszolgáltatottan tévelyeg Coluche, a biztosítási ügynök. Amint balesetet szenvedett párt- fogoltját biztonságba helyezte, már fordulhatna is vissza a biztonságos civilizációt jelentő párizsi géppel, ám a véletlen másképp dönt sorsa felől. Zidi végigjátssza a lehetőségek sorát, felvonultatja a látszólag legkellemesebb, leginkább irigylésre méltó helyzeteket, melyek a véletlenek, s a vígjáték szabályai alapján csupán csak kellemetlenséget jelentenek. Coluche partnere

az Air France légikisasszonya, aki vőlegényéhez hasonlóan túlságosan is kalandosnak tartja foglalkozását, és azon igyekszik, hogy mihamarabb nyugalmasabbra cserélje. Néhány repüléssel még tartozik a légitársaságnak, s barátnője segít, hogy vőlegénye előtt mindez titokban maradjon.

Michel kínos izgalmakkal járó kalandjai rendszerint a délelőtti órákban kezdődnek, és délután érnek véget. Első kellemetlen kirándulásának színhelye Tunézia, ahol arabellenes vicceit komolyabban veszik a kelleténél. Másnap sem büszkélkedhet ked- vérevalóbb programmal, New Yorkba kénytelen indulni egy beteg dzsessz-zenészért. Annyi rosszat hallott már az ottani alvilágról, hogy a repülőről is alig mer leszállni. Harlem leglepusztul- tabb részén kénytelen kiszállni a taxiból, hogy gyalog folytassa az utat.

Ahogyan számít is rá, természetesen rablók támadják meg, akik szerencsére rajonganak a dzsesszért, így fölhasogatott inge és nadrágja helyett a sajátjukat ajánlják fel, mikor megbízására fény derül. Párizsban átöltözni sem marad ideje, menyasz- szonyával lakásnézőbe hivatalos, és ez így megy minden áldott nap egészen addig, amíg mindketten „le nem buknak”....

Zidi legújabb filmjében Coluche valóban abszolút sztár. Rendező és főszereplő a helyzet- és jellemkomikum olyan különleges ötvözetét kínálják, amelynek nehéz ellenállni. Olyan szituációkat teremtenek, amelyekben nem könnyű megítélni, kit vagy mit illet a nevetés: a fordulatos forgatókönyvet, a rendező által megkomponált jelenetet, vagy a főszereplőt, aki mostani alakítása nyomán méltó utódja a klasszikus fráncia nevettetőknek.

Károlyi Júlia