Petőfi Népe, 1985. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei krónika Száz évvel ezelőtt, 1885. október 19-én született Budapesten, és 53 éves korában, 1938 júniusában halt meg Párizsban Tihanyi Lajos festőművész, a Nyolcak egyik alapító tagja. Egy évig az Iparrajziskola, majd utána egy magániskola növendékeként készült művészpályájára. Több ízben ellátogatott Nagybányára is. Először a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre egyik tárlatán állított ki (1908-ban), majd a Könyves Kálmán Rt Új képek című kiállításán szerepelt. A Nyolcak művészcsoport tagjaként részt vett azok 1911-es és 1912-es kiállításán is. 1918-ban rendezte első gyűjteményes kiállítását a Ma szalonjában. Művészetében a cé- zanne-i hagyományok folytatója; foglalkoztatta a kubizmus is, de ezzel egyidőben az expresszio- nizmus szintén hatott rá. Pszichológiai érzékkel festett portréi Oskar Kokoschka képeivel rokonok. A magyar szellemi élet több neves alakját — többek közt Ady Endrét, Babits Mihályt, Kosztolányi Dezsőt, Kassák Lajost. Fülep Lajost — festette meg kitűnő expresszív jellemábrázolással. Tájképeiben és csendéleteiben a formák analízisével a képszerkesztés törvényeit kutatta. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsbe emigrált, majd 1924-től Párizsban élt, ahol nonfiguratív képeket festett. MŰSOR l óra- mb., 1985. október 19-én, szombaton. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 11 órakor: Ciróka Bábszínház. LUDAS MATYI. 17 óraikor: Aprók tánca. Előzetes. Október 23-án, szerdán, 19 órakor: Szergej Mihalkov: A HAB. A Szegedi Nemzeti Színház előadása. Kabos Gyula-bérlet. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed fi és * órakor: VÉGRE VASÁRNAP. Francia krími. 11 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: SOPHIE VAlASZTASA. Sz., kétrészes amerikai film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 óraikor: AZ ÉLET MUZSIKÁJA. Sz., zenés magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A DARU TOLLAI. Stúdiómozi: 8 órakor: A NYAJ. Sz., bürök film. 14 éven felülieknek! Pajtásmozi: fél 4 órakor: CIMBORÁK. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél fi és fél' kor: PISZKOS MUNKA. Sz., m ausztrál film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 4 órakor: SZAFFI. Sz., magyar rajzfilm. 6 órakor: A POSTÁS MINDIG KÉTSZER CSENGET. Sz., kétrészes, mb., amerikai film. IS éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: KESZTYŰBE DUDÁLNI. Sz.. mb., francia- angol film. 18 éven felülieknek! KISKOROS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÁTLAGEMBEREK. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: SÜSÜ, A SÁRKÁNY. Sz., magyar bábfilm. 6 órakor: KELLY HŐSEI. Sz., kétrészes mb., amerikai film. TISZAKÉCSKE Művelődési központ: 5 órakor: ÁLMODIK AZ ALLATKERT. Sz.. magyar film. 7 órakor: GYILKOS BOLYGO. Sz., rab., amerikai film. 16 éven felülieknek! OKTOBER, 20-AN, VASÁRNAP. kecskeméti KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 7 órakor: VŐLEGÉNY. Nyilvános főpróba. MOZI A MOZIK MŰSORA AZONOS A SZOMBATIVAL, KIVÉVE: BAJA Uránia mozi: Matiné: A DUNAI HAJOS. KALOCSA Otthon mozi: 4. 6 és 8 órakor: FANTOM AZ ÉJSZAKÁBAN. Sz.. mb., amerikai film. 10 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 3 órakor: HALA LCSA PDA. Sz., mb-, amerikai krimi. 16 éven telülieknek! VASÁRNAP: Baján befejeződött az egészségügyi dolgozók és iskolások IV. országos, összetett honvédelmi versenye, amelyen Bács-Kiskun a harmadik lett. HÉTFŐ: Magyar—szovjet barátsági hét kezdődött Kiskunhalason. KEDD: Megkezdődtek a pályaválasztási hónap megyei rendezvényei. — Magyar—NDK barátsági napokat nyitottak meg Kecskeméten. — Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte Pesír Istvánt, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz elnökét, aki 30 éve áll a gazdaság élén. SZERDA: Országos emlékülés volt Kecskeméten, a felnőttoktatás megszervezésének 40. évfordulóján. — A kereskedelmi alapellátásról tárgyalt a megyei tanács termelési és ellátási bizottsága. — Aktívaértekezletet tartottak a megyei pártbizottságon a pártegység, a pártfegyelem továbbfejlesztéséről. 1 CSÜTÖRTÖK: Tanácsülés volt Baján és Kecskeméten. — Utolsó ülését tartotta az öt évre megválasztott Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsa. — Kétnapos automatizálási szeminárium kezdődött Kecskeméten. • A héten végre az egész megyében esett eső. A mintegy 20—21 milliméter csapadék sokat segített, gyorsabban, kedvezőbb körülmények között kerülhet a földbe a mag. Az új gazdasági évben a megyében összesen 100,5 ezer hektáron termesztenek búzát. 40 százalékát már elvetették a gazdaságok. A csaknem 50 ezer hektárnyi rozs, őszi árpa és egyéb takarmánynövény vetését befejezték. Miske határában is szorgalmasan dolgoznak a vetőgépek. Október 12-től 18-ig \ KITÜNTETÉS ÉLETMENTŐKNEK * Dr. Gajdócsi István, a Bács- Kiskun megyei Tai\ács elnöke a Minisztertanács által adományozott Életmentő Emlékérem kitüntetést nyújtotta át tegnap Cse- lik László kalocsai, és Kanalas • Képünkön balról Kanalas György és Cselik László. PIACI KÖRKÉP Arak Kecskeméten (forint kg) 36 Élő csirke Élő tyúk Tej (liter) Tejföl (liter) Tehéntúró Tojás (db) Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Vöröshagyma Fej esk á paszta Kelkáposzta Saláta (db) Karfiol Paradicsom Paprika Uborka 53 9 60 60 2,70—3,20 4— 7 10—15 15—22 10—15 5— 8 8—12 4—8 12—15 6—12 8—23 20—30 Zöldbab Zöldborsó Fokhagyma Alma Körte Szőlő Dió Nagybani piac: Burgonya Sárgarépa Petrezselyem Alma Szőlő Árak Baján Élő csinke (pár) Élő tyúk (pár) Tejföl (liter) 23—30 33—40 55—65 7— 14 8— 25 L8—40 40—13 10 15 8 20 50 46 35 Túró Tojás, (db) Burgonya Sárgarépa (csomó) Petrezselyem (csomó) Vöröshagyma Fejeskáposzta Karfiol Zöldpaprika Főzőtök Zöldbab Fokhagyma Paraj Gomba Alma Körte • Szőlő Szilva 30 3 6—8 10 12 20 15 12 5 28 35 30 80 8—1*2 15 26 12 A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Kecskeméti lakásügyi előadók előzetes letartóztatásban Vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt a rendőrség 1985. október '8-án őrizetbe vette, majd letartóztatta a Kecskeméti Városi Tanács igazgatási osztályának három dolgozóját, akik a lakások elosztásával összefüggő adminisztrációval is foglalkoztak. Előzetes letartóztatásban van dr. Mészáros Antal osztályvezetőhelyettes (Kecskemét, Széchenyi tér 1—3.), Tóth Józsefné lakásügyi előadó (Kecskemét, Szimfe- ropol tér 6.) és Csepeli Istvánné lakásügyi előadó (Kecskemét, Marx tár 10.). Mindhárman alaposan gyanú-' síthatók azzal, hogy 1981 és 1985 októbere között — tehát meglehetősen hosszú ideig — jogtalan anyagi előnyöket fogadtak el különböző személyektől, annak érdekében, hogy egyébként jogos lakásigényüket kedvezően bírálják el, ami azt jelentette, hogy valamivel hamarabb, vagy netán kedvezőbben döntsenek: például ne a hatodik, hanem a második emeleten kapják meg a lakást. Egy-egy személytől általában 10 —20 ezer forint összeget vettek át. A rendőrség folytatja a nyomozást. Az ügyre, annak befejezésekor visszatérünk. — g — A kéményseprő belehalt sérüléseibe Lajcsmizse határában, az 5-ös főúton szerdán Horváth Béla 50 éves helyi lakos (Mizse, 243.) vontatót vezetett ittas állapotban, kiesett a jármű ajtaján és súlyosan (negsérült. Kecskeméten, a Dózsa György út és a Botond utca kereszteződésében a kerékpárral közlekedő Kurucz Gergely 34 éves helyi lakost (Hunyadi u. 23.) csütörtökön elütötte egy autóbusz. A kerékpáros a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kurucz Gergely megsértette az elsőbbségadási szabályt. Ugyancsak csütörtökön Kun- szentmiklós határéban, az 5203-as számú úton Kovács György 18 éves dunakeszi lakos (Magdolna u. 31.) személygépkocsijával egy balra ívelő útkanyarban összeütközött az előtte haladó lovas fogattal. A fogat hajtója, Bernét Imréné kunszentmiklósi lakos (Zrínyi u. 2.) súlyosan megsérült. Kerekegyházán kéményvizsgálat közben Illen József 65 éves kéményseprő, helyi lakos alatt beszakadt a tetőszerkezet. Illen József súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. * Szerdai lapszámunk rendőrségi tudósításában téves információ alapján közöltük, hogy halálos targoncásbaleset történt a Bácsalmási Állami Gazdaságban. A szerencsétlenség színhelye nem ez a nagyüzem, hanem a Kunbaja—Bácsszőlősi Állami Gazdaság borászati üzeme volt. R. M. György tiszaalpári lakosnak. Az életmentők fogadásán jelen volt dr. Fehér Géza vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány is. Cselik László június 5-én délután Kalocsánál kimentette a Dunából a fuldokló Rákóczi Gábor 10 éves keceli kisfiút, aki — bár úszni nem tudott — 17 éves testvérének,, Rákóczi Gábornak a segítségkiáltásaira sietett a vízbe. Gábor életét már nem sikerült megmentenie. A kisgyerek életbenmaradása Cselik László önfeládozó magatartásának köszönhető. Kanalas György július 20-án a tiszáalpári szabadstrandon, a, fürdőzésre kijelölt helyen túli mélyvízből, a Tisza fenekéről hozta felszínre minden erejét megfeszítve a már eszméletlen Fekete Sándort. Életét a gyors mentéssel, majd a szakszerű elsősegélynyújtással Kanaías György mentette meg. Gál Farkas: LESÄLLÄS T Hétfőn megkezdjük Gál . Farkas Lesállás című elbeszélésének folytatásos közlését. Az események időpontja: 1956 ősze. A történet fő alakja egy joghallgató, akinek az ellenforradalmárok puskát nyomnak a kezébe — Jánoshalma— Stara-Moravica Húszéves kulturális kapcsola tot ápol Jánoshalma a jugoszlá viai Stara-Moravicával. Ez al kálómból vasárnap délelőtt 1' órakor — moravicai vendégel részvételével — ünnepséget tar tanak a nagyközségi tanácsház; dísztermében. Este 6 órakor gála műsor lesz a jánoshalmi sport csarnokban. Fellép a stara-mora vicai Ady Endre Művelődési Egye sülét néptánccsoportja, irodaim színpada, népdalköre és citera zenekara. Megyénk az országos sajtóban Magyar Nemzet, 1985. október 18-i szám: A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban rendezik meg Nagy Alexandra és Mattod Katalin iparművészek kiállítását. (Hír.) Ifjúsági Magazin, 1985. 10. szám. Az IM kérdez . . . Miniinterjú'k. A múzeum- igazgató. (Interjú Wicker Erikával, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum Igazgatójával.) — A gyors- írőbajnok. (A szófiai IN- TERSTENO-verseny ifjúsági bajnokságát Lestár Éva kecskeméti diáklány nyerte. — „Kitartó színésznő”. Interjú Fabó Györgyivel. a kecskeméti Katona József Színház művésznőjével.) HÍREK HÍREK _____________________ N APTÁR 1985. október 19., szombat Névnap: Nándor Napkelte: 6 óra 08 perc Napnyugta: 16 óra 46 perc Holdkelte: 12 óra 55 perc Holdnyugta: 26 óra 81 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: leienként erősen felhős lesz az ég. de csak egy-két helyen lehet kisebb eső. Az északi szél megélénkül. Talajmenti fagy több helyen lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 17-én Kecskeméten a kü- zéphömérséklet 7,1 (az 50 éves átlag 10,0), a legmagasabb hőmérséklet 13,6 Celsius-Iok volt, a nap 54 órán keresztül sütött. Csapadék nem hullott. Tegnap reggel 7 órakor 2,8, 13 órakor 9,7 Ceüius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 10234 millibar (csökkenő) volt. Október 17-én Baján a középhőmérséklet 5,8 (az 50 éves átlag 10,5), a legmagasabb hőmérséklet 14,0 Celsius- fok volt, a nap 9 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 7 órakor 0,0, 13 órakor 12,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 0,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1024,0 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a tegnap Budapesten megtartott 42. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 6, 12, 15, 41, 53. — Nyugdíjas tsz-elnökök találkozója. A hagyományokhoz híven idén is megszervezte a nyugdíjas termelőszövetkezeti elnökök találkozóját a Bácskai és Du- namelléki Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége. Csütörtökön a szövetség bajai székházában gyűlt össze a meghívott huszonöt idős szakember, ahol dr. Bogács Géza, a TESZÖV megbízott titkára üdvözölte őket. Beszélt a tagszövetkezetek és közös vállalatok múlt évi munkájáról, eredményeiről, . fejlődéséről; gondjairól. Kiemelte, hogy a kedvezőtlen időjárás, a három éve tartó aszály ellenére a gazdaságok az ez évre kitűzött feladataikat teljesítik és az ötéves tervben meghatározottakban sem lesz elmaradás. Kitért arra is, hogy milyen nagy szerepük volt a nyugdíjas elnököknek a mai gazdálkodás megalapozásában. A környező termelőszövetkezetekbe is ellátogattak a találkozó résztvevői. — Bezdániak a bácsalmásiak ünnepén. Bácsalmáson tegnap megemlékeztek a városi jogú nagyközség felszabadulásának 41. évfordulójáról. Az ünnepségre küldöttség érkezett a jugoszláviai testvérközségből, Bezdánból. Délelőtt megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét, délután ünnepi tanácsülést tartottak, ahol Kiss Ildikó tanácselnök mondott beszédet. Bezdán az együttműködésért, hat bácsalmási üzem pedig társadalmi munkáért oklevelet kapott. A bezdániak ezt követően megtekintették a művelődési központban rendezett kézimunka-, fotó- és kékfestő-kiállítást, majd baráti beszélgetéssel fejeződött be a nap programja. (Juhász Jenő tudósítónktól). — Tűz — halállal. Az utóbbi napokban ismét többfelé pusztított tűz a megyében. Kiskunfélegyházán Kovács Sándorné Des- sewffy út 14. számú lakásában az olajkályha gyulladt ki, túlfolyás miatt. A kár kétezer forint. Baján, a Vas- és Fémipari Szövetkezet elszívókamrájában villamos ívhegesztéstől lángra kapott a lerakodott festék, de szerencsére itt sem nagy az anyagi kár. Kecelen csütörtökön Hegedűs Ferenc Sövényes-kút 232. szám alatti házában keletkezett tűz. A szobában — égési sérülésekkel — holtan találták Hegedűs Ferencet. — Kétévesek a sziámi ikrek. Kétévesek a magyar sziámi ikrek, akik 1983 októberében egymáshoz nőtt medencecsonttal jöttek világra a pécsi szülészeti klinikán. Most volt a kicsinyek első igazi születésnapja, otthon, családi körben; tavaly ilyenkor ugyanis még a müncheni gyermeksebészeti klinikán feküdtek, ott történt a szétválasztásuk. Bálint és Tamás — ahogy ilyenkor dukál — egy-egy születésnapi tortát kapott, két-két szál gyertyával. SZEMORVOSNÁL — önnek már tíz éve szemüveget kellett volna hordani — korholja betegét a szemorvos —, miért nem használta, amit írtam? fel— Mert akkor még nem értem el azt a kort. amikor a kíváncsiság legyőzi a hiúságot. Halasi siker Kölnben • Katona István a Nemzetközi Élelmiszeripari Díjjal járó szobrocskával (Méhes! Éva felvétele) A héten zárult Kölnben a Nemzetközi Élelmiszeripari Világ- kiállítás. A nagyszabású bemutatón 86 ország — köztük hazánk — vett részt. A magyar termékek nagy sikert arattak, számos üzletkötést készítettek elő nyugati, főként NSZK-beli cégekkel. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság Casanova héven forgalomba hozott fürjtojáslikőrje iránt érdeklődtek a legtöbben. A Spanyolországban működő Editoriál Ofice, gazdasági folyóiratokat kiadó iroda — amely rendkívül szerteágazó külgazdasági ismereteire alapozva — minden évben számos díjat adományoz kereskedelmi tevékenységért, az idei kölni kiállítás tapasztalatai alapján a Kiskunhalasi Állami Gazdaságnak adta a VIII. Nemzetközi Élelmiszeripari Díjat. Az elismerést a hét elején Düsseldorfban a Nikko Hotelban vette át Katona István, a mezőgazda- sági nagyüzem igazgatója. — JÁTSSZUNK RAJZFILMET! címmel ma délelőtt 10— 12 óráig a kecskeméti Szóraka- ténusz Játékműhely és Múzeumban Tóth Pál, a Pannónia Filmstúdió munkatársa tart foglalkozást a gyerekeknek. A Mese, mese mátka sorozat vendége Káka Rozália. — Vásárnaptár. Holnap, vasárnap országos állat- és kirakodó- vásárt rendeznek Akasztón, Kiskunfélegyházán, Kunszentmikló- son, Tiszakécskén és Lajosmi- zsén; október 21-én, hétfőn Kiskőrösön és Kecelen. Hétfői lapszámunkból Dr. Horváth Gyula, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának helyettes vezetője a hétfői lapszám 4. oldalán összegzi az állattenyésztésről szóló, ezennel befejeződő cikksorozat megállapításait, javaslatait. Ugyanezen az oldalon kap helyet a Sajtóposta összeállítás. Milyen a kulturális munka a KISOSZ-nál? Erről beszélgetett munkatársunk Rozs- nyai Simon megyei titkárral. Az interjú az ötödik oldalon olvasható. Ugyanitt a Hídverők című, Erdély 1944—1946 közötti történetéről .írt cikkek _ gyűjteményét ajánljuk a ■ könyvespolcra. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér X/a. 8061 Telefon: 27-6M. Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postah i vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 1129,— Ft. félévre: 258,— Ft. egy évre: 5.16,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 28-777 Igazgató: Ablakja István HU ISSN 0133—í3Sx