Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-07 / 132. szám
Mi IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: A sok napsütés mellett néha megnövekszik a gomolyfelhőzet, főként gélután és elsősoi$an a Dunántúlon valószínű zápor, zivatar. A hőmérséklet csúcsértéke 26—30» a késő esti órákban 20—24 fok között várható. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! W AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XL. évf. 132. szám Ára: 1,80 Ft 1985. június 7. péntek A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén időszerű politikai és gazdasági kérdésekről tárgyalt. Az Állami Tervbizottság tájékoztatója alapján a kormány megvitatta a veszélyes hulladékkezelő-telepek országos hálózatának kiépítésére hozott határozat végrehajtását. Figyelemmel ezeknek a hulladékoknak az ártalmasságára, közömbösítésük fontos társadalmi és népgazdasági érdek. * A Minisztertanács kötelezte az illetékes minisztériumokat, hogy a tanácsok és a vállalatok bevonásával gyorsítsák meg a határozat végrehajtását. NEMCSAK NÉZHETŐ, KAPHATÓ IS _____________ Ű j gépek a szőlőtermesztésben Csodálkoztak tegnap Kecelen a kertész szakemberek, hogy nem szőlőtermesztési rendszer, hanem az ország negyedik legnagyobb növénytermelési rendszere a GITR (Gabona és Iparinövények Termelési Rendszere) rendez bemutatót a helybeli Szőlőfürt Szakszövetkezetben a szőlőtermesztésben használható új gépekből. Mintegy másfélszázan voltak kíváncsiak (Csongrád megyéből is sokan jöttek) arra, hogy mit ajánl, és miért vállalkozik ilyen gépek elterjesztésére a GITR. Bozsik Zoltánnak, a termelési rendszer igazgatójának előadá-. sából kiderült: az észak-magyarországi, a Bács és a Csongrád megyei partnereik legtöbbje foglalkozik szőlőtermesztéssel, sók helyen ez a legfontosabb ágazat, mint ahogyan a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezetben is. A rendszer az egész gazdaság termelés- fejlesztéséhez, a gazdálkodás hatékonyságának javításához akar hozzájárulni, s a korábbi megbeszéléseken kiderült: erre csak úgy van esélye, ha a fő bevételt jelentő szőlő művelésének gépesítésében is részt vállal. A növénytermesztésnek vannak kipróbált, bevált gépsorai, ugyanez a szőlőtermesztésben nincs meg. A GITR az osztrák Steyer- céggel több éve dolgozik együtt, aminek eredménye az is, hogy kifejlesztették és összeállították azt a géprendszert, amelyet már sikerrel kipróbáltak néhány Eger környéki gazdaságban, s most Kecelen is láthatók. A szokásos bemutatóktól a tegnapi abban is különbözött, hogy a látott erő- és munkagépeket máris meg lehet rendelni, s ami igen kedvező: forintért vásárolhatják meg az üzemek — jelentette be Bozsik Zoltán. Hogy mennyire szükségesek ezek a gépek, arról Csipkó Sándor, a szövetkezet elnöke beszélt. Manapság ugyanis még nagy az energiapazarlás: az erőgépekkel kis vonóigényű, (könnyű) sorközművelőket vontatnak, s mivel ezek munkaszélessége legtöbbször a kívánatosnál kisebb, kétszer is megjáratják a szőlősorokban. A szövetkezet tagja a rendszernek minden szántóföldi növényével, s a GITR szakembereivel egyeztetve e térség igényeit és elképzeléseit, került sor a bemutatóra. Sajnos olyan körülmények között, amikor kifagyott és így elszáradt szőlővessző-so- rok tarkítják az ültetvényeket, s emiatt számos nehézséggel kell. szembenézniök, nemcsak a keceli, de a soltvadkerti, a tázlári, a kiskőrösi gazdáknak is. Ezen a helyzeten a felújítás és selejtezés pénzügyi rendezése segíthet. Csipkó Sándor sürgető szavainak helyességét igazolta Pfenning Gyula, nyugalmazott megyei főkertész, aki a szőlőtermesztés jelenét és fejlesztési, gépesítési irányát is vázolta. A bemutatóterületen Végh László, a GITR szaktanácsadója üzem közben ismertette a gépeket. Nagy tetszést aratott a Steyer 8055-ös 48 lóerős, összkerékmeghajtású, 1144 milliméter hátsókerék-nyomtávú traktor, a forgókéses, valamint lapátos bak- ' hátbontó, a hajtásvágó és csonkázó, a nyesedékaprító, a Rau- rototiller és egy talajművelővetőgép, amely e két műveletet egy menetben végzi. Cs. I. Kérdeznek a választók (5. oldal) Mikor érvényes a szava- i zat? — Milyen arány keil I a megválasztáshoz? — Ki és kinek segíthet? — Ho- I gyan voksolnak a sorkato- I nák. Üdülők? — Ezek a té- I mák mind szerepelnek az ! ötödik oldalon olvasható j írásunkban, amelynek cl- I me: Kérdeznek a válasz- | tők. E kérdésekre közöljük ] az illetékes válaszait, ame- I lyekből sok hasznos infor- { mációt megtudhatnak olva- j sóink a szavazással, válasz- i tással kapcsolatban, egye- I bek között újra bemutatjuk ! a minta szavazólapokat. Egy másik írásban pedig a választásnál a döntéshoza- I tál lehetőségeit vesszük számba. A cikk végkövet- I keztetése, hogy az ismert j vagy kevésbé ismert, helyi vagy nem helyi jelöltek közül azt válasszuk, aki tapasztalatánál, tudásánál, a közügyek iránti érzékenységénél fogva erre a legmegfelelőbb. Az írás címe | egyben a lényeg: Alkalmas legyen. Jubileumi űrrepülés A Szovjetunióban csütörtökön közép-európai idő szerint 8 óra 40 perckor föld körüli pályára bocsátották a Szojuz T—13 jelzésű űrhajót, fedélzetén Vlagyimir Dzsanibekov ezredessel, a Szovjetunió kétszeres Hősével, az űrhajó parancsnokával és Viktor Szavinihhel, a Szovjetunió Hősével, az űrhajó fedélzeti mérnökével. A világűr további kutatását szolgáló program értelmében a Szojuz T—13-as űrhajó összekapcsolódik a Szaljut—7 űrállomással. A Szaljut—7 űrállomás három éve kering a Föld körül. Legutóbb Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjov és Oleg Atykov voltak a lakói, új világrekordot jelentő, 237 napos űrrepülésük idején. Dzsanibekov parancsnok és Szavinih fedélzeti mérnök első feladata tehát a felvitt eszközök átszállítása és az űrállomás berendezéseinek újbóli üzembe helyezése. A mostani .űrrepülésre a világűr meghódítása szempontjából kiemelkedően fontos események évfordulóján kerül sor. 30 évvel ezelőtt létesült az első kilövőállás a bajkonuri űrrepülőtéren, 25 éves az űrhajósok kiképző- központja. Magyarország szempontjából különösen fontos, hogy öt évvel ezelőtt kezdődött meg az első közös szovjet—magyar űrrepülés Valerij Kubászov és Farkas Bertalan részvételével. A szovjet távirati iroda jelentése szerint a Szojuz T—13 űrhajó berendezései kifogástalanul működnek, Dzsanibekov és Szavinih űrhajósok közérzete jó. VÁLASZTÁSI NAGYGYŰLÉS CSEPELEN Szavazzunk a szocializmusra, a békére, politikánkra Kádár János mondott beszédet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára csütörtökön a Csepeli Sportcsarnokban választási nagygyűlésen találkozott a fővárosi dolgozókkal. A nagygyűlés a szombaton sorra kerülő választások előtti utolsó politikai tömegdemonstráció, záróeseménye a választási előkészületeknek, amelyek során az országgyűlési képviselő- és tanácstagjelöltek országszerte találkoztak választóikkal, kifejtették a Hazafias Népfront programja alapján álló elképzeléseiket, s lakosságunk széles rétegei tettek hitet az MSZMP XIII. kongresszusán elhatározott országépítő célok megvalósítása' mellett. Zsúfolásig megtelt a sportcsarnok, ahová a csepeli dolgozók mellett eljöttek más budapesti munkáskollektívák képviselői is. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Az elnöki megnyitót követően Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Kállai Ferenc színművész, országos választási listán szereplő képviselőjelöltek szólaltak fel, majd Bodor Lászlóné, a Csepeli Papírgyár dolgozója kapott szót. Ezt követően mondott beszédet Kádár János, a párt főtitkára, országos választási listán szereplő képviselőjelölt. pKí é: d m Bizalommal, nyíltan Kedves Elvtársak! Barátaim! Tisztelettel köszöntöm a nagygyűlés elnökségét, és minden résztvevőjét. Élve az alkalommal, köszöntőm a televízió nézőit, a rádió hallgatóit. Az itt jelenlevők személyében köszöntőm Csepel, Budapest dolgozóit, köszöntőm a magyar munkásosztályt, a szövetkezeti parasztságot, az értelmiséget, az alkalmazottakat, a választásra készülő, szocializmust építő magyar népet. Az utóbbi hónapokban politikai életünk nagyon mozgalmas volt. Nemrégiben zajlott le a Magyar Szocialista Munkáspártnak, társadalmunk vezető erejének nagy fontosságú XIII. kongresz- szusa. Azt követően méltóan megemlékeztünk hazánk felszabadulásának 40. évfordulójáról. Megünnepeltük május 1-ét, a (Folytatás a 2. oldalon.) GYÜMÖLCS A VIT-RE — KIÁLLÍTÁS SZINGAPÚRBAN Az áfészek tovább növelik az exportot A fogyasztási szövetkezetek — számos kedvezőtlen jelenség ellenére — az 'árukivitelt tavaly az előző évhez viszonyítva 20 százalékkal növelték. Exporttermékeik 85 százalékát nyugati valutáért értékesítették. Az ország áfészei. nek összesen 5,5 milliárd forint értékű exportja jelentősen hozzájárult a népgazdasági gondok enyhítéséhez. A megye fogyasztási szövetkezetei szintén túlteljesítették a tőkés országokba tervezett árukivitelt, viszont az előirányzottnál valamivel kevesebb A FELADAT: SZÉLESÍTENI A RÉSZTVEVŐK KÖRÉT Baján ülésezett a tudományos szakbizottság 0 A dízel Steyer kistraktor terheléstől függően 3—7 liter üzemanyagot fogyaszt. Első kereke mögött látható a forgókéses bakhátbontó', elöl pedig a csonkázó és hajtásvágó. Baján tartot- . ta ülését tegnap délelőtt a Bács-Kiskun megyei Tanács két esztendővel ezelőtt megalakított tudományos- koordinációs szakbizottsága. s ez az esemény mindenekelőtt arra szolgált ió alkalommal. hogy a későbben életre hívott ha iái albizottság számot adjon eddigi tevékenységéről. Elsőként dr. Ili Márton, a fizikai tudományok doktora, a bajai csillagvizsgáló vezetője számolt be azokról a kutatási eredményekről, amelyeket az intézet szakemberei — az Interkozmosz- program keretében — a felsőlégköri hőmérséklet-változások és a műhold-mozgások vizsgálata területén elértek. A vízügyi főiskolán folyó tudományos kutatásokról dr. Brach- na Lajos igazgató adott áttekintést, hangsúlyozva: hogy a tanárok irányításával működő csoportokban egyre több a diók. s hogy ezek az alkotóközösségek érdeklődésük középpontjába olyan gyakorlati kérdéseket állítottak, mint amilyen például az állattartó telepek környezetszennyezésének csökkentése. volt a rubelelszámolású exportjuk. Tegnap Kecskeméten, a MÉSZÖV székházában a fogyasztási szövetkezetek, valamint az exportáló vállalatok képviselői megvitatták az idei kiviteli lehetőségeket. Dr. Géró Imre, az áfész-tit- kárság vezetője megnyitójában hangoztatta, hogy a lehetőségeket az eddiginél jobban ki kell használni, szövetkezeteink az áruskála bővítésére olyan termékeket állítsanak elő, amelyeket nemcsak itthon, hanem külföldön is keresnek. A MÉSZÖV mezőgazda- sági és felvásárlási tanácsosa, Szilágyi László ismertette a tavalyi eredményeket és gondokat, majd elmondta, hogy az idén *a megye 15 áfésze az elmúlt évhez képest 10 százalékkal több exportot irányzott elő. A külkereskedelmi vállalatok képviselői elmondták, hogy a világpiaci árak gyakran alacsonyabbak, mint a hazai felvásárlási ár. A piac egyre igényesebb, s nem engedhetünk meg kifogásolható minőséget, csomagolást. Nemcsak a tőkés, hanem a szocialista országok is önellátásra törekednek, főként zöldségből és gyümölcsből. Az egyik legnagyobb almdimpor- tőrünk, az NDK az idén például még nem kötött velünk szerződést. Rendkívüli lehetőség, hogy a moszkvai VIT-re a megyéből 700 tonna sárgabarackot és meggyet tudunk szállítani. Bejelentették azt is, hogy sikerült a libamáj értékesítését is folyamatossá tenni. Drágán termelünk — állapítot. ták meg a külkereskedelmi vállalatok képviselői —, dr. Bányainé Bajzik Magdolna, a Külkereskedelmi Minisztérium megyei megbízottja ehhez hozzátette: érdemes új piacokat felkutatni. Ilyen kezdeményezésekről már tudunk, pél_ dául Távol-Keleten is keresik a magyar árukat. Szingapúrban őszszel kiállítást rendeznek a külkereskedelmi szervek, amelyen megyei termékeket is bemutatnak. A SZÖVOSZ főosztályvezetője, dr. Kőhalmy Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a korszerűbb cso_ magoláshoz, feldolgozáshoz szükséges technológia csak összefogással szerezhető be. Célszerű lenne tehát a termelőknek, a felvásárlóknak, a feldolgozóknak és a külkereskedelmi vállalatoknak összefogni az ilyen jellegű beruházások megvalósításában. Végezetül a kapcsolatok javí. tásának fontosságára, a korrektebb együttműködésre hívta fel a figyelmet, és igen fontos feladatként jelölte meg az információ- áramlás meggyorsítását. Ez utóbbi lehetővé teszi, hogy jobban el_ igazodjanak a termelők és. felvásárlók, valamint a feldolgozók a piaci igények változásainak labirintusában. K. S. • Mesterséges holdakról készült felvételek kimérését végzi a bajai csillagvizsgálóban Mihály Jánosné, a koordináták meghatározását számítógépes adatátvivővel kombinált Ascorecord ^asztalon. (Straszer András felvétele) Hasonló tendenciák erősödéséről adott hírt dr. Fekete Bertalan. az Eötvös József Tanítóképző Főiskola képviselője is, aki elmondta: országoséin is egyedülálló feladatba vágtak akikor, amikor a végzős hallgatók elhelyezkedési problémáinak lélektani vetületit tették vizsgálat tárgyává. A bizottság megelégedettséggel nyugtázta az elhangzottakat, de egyben felhívta a figyelmet arra hogy tovább kell szélesíteni a tudományos kutatásokba bevont szakemberek körét, s ennek érdekében erősíteni kell egyebeik mellett a nemrégiben megalakított tudományos klub egyesületi tevékenységét is. K. J. Megalakult a SZOT Nyugdíjas Bizottsága A szociális kérdések intézésében nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek, vezető tisztséget betöltő orvosok és jogászok, nyugalomba vonulásuk után is a köz ügyeiért tevékenyen munkálkodó szakszervezeti tisztségviselők köz. reműködésével csütörtökön megalakult a SZOT Elnökségének Nyugdíjas Bizottsága. Célja, hogy körültekintő és szakszerű munkával, szervezett formában tárja fel az idős emberek legfontosabb problémáit, s javaslatokat dolgoz, zon ki a SZOT Elnöksége részére ezek megoldására. A SZOT vezető testületet elé kerülő valamennyi olyan előterjesztést a Nyugdíjas Bizottság is megvitat és véleményez, amely érinti az időskorúakat, a nyugdíjasokat. Ä bizottság már a döntések előkészítésében is részt vesz és kifejti álláspontját arról, hogy hol és mit kell a legsürgősebben ten. ni az idős emberek életkörülményeinek, szociális és egészségügyi ellátásának javítására. Az újonnan alakult bizottságon túlmenően az egész szakszerve. zeti mozgalom segíti a nyugdíjasok, a nyugdíj előtt állók ügyét. Továbbra , is a megszokott módon támogatást kapnak a nyugdíjelőkészítéshez, a korhatárt elérők pedig, ha igényt tartanak rá, továbbfoglalkoztatásukhoz. A Nyugdíjas Bizottság elnöke Palotai Károly, a SZOT alelnöke; alelnöke Micsuch László, a ME- DOSZ nyugalmazott titkára, a MEDOSZ elnökségének tagja; a Nyugdíjas Bizottság titkára Surú- nyi Klára, a SZOT Munkavédel. mi, Társadalombiztosítási és Egészségügyi Osztályának főmunkatársa.