Petőfi Népe, 1985. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-27 / 149. szám
BAJÁN HATODSZOR Nyolcvan évvel ezelőtt, 1905. június 27-én robbant ki, és július 8-ig tartott az orosz Patyom- kin cirkáló legénységének fegyveres felkelése. Erre a nagy történelmi jelentőségű, s világszerte -ismertté vált eseményre az 1905—1907-es orosz polgári demokratikus forradalom idején került sor. A krónika szerint az orosz fekete- tengeri hadiflotta páncélhajóján kirobbant felkelés közvetlen oka az volt, hogy a matrózoknak ebédre romlott húst szolgáltak fel. A legénység ez ellen tiltakozott, majd amikor a tisztek drasztikus retorziókkal kezdtek élni, a legénység a hajó parancsnoki karát letartóztatta, részben kivégezte, s a hajót Odesszába irányította, hogy ott segítsék az odesszai forradalmi munkások és matrózok harcát. Azokban a napokban maga Lenin is úgy ítélte meg a felkelést, hogy az „kísérlet volt a forradalmi hadsereg magvának megteremtésére." A felkelés végül is elbukott, s a matrózok a romániai Constantában átadták a hajót az ottani hatóságoknak, amelyek azután vis'zaszolgáltatták a cári Oroszországnak. A matrózok többsége emigrációba vonult. A Patyomkin cirkáló híres történetét a világhírű szovjet filmrendező. Eizenstein örökítette meg nagyszerű filmjében. Anyakönyvi hírek KECSKEMÉT (1985. június 14—20. között.) SZÜLETTEK: Lakatos Dóra (anyja: Patai Hona). Lakatos Melinda Erzsébet (Patai Ilona). Kócsó Gábor (Nagy Gyöngyike Sára), Ma tics Márta (Vincze Gizella Gabriella), Tóth Agnes (Bene Julianna) Torbán Péter ((Fekete Ilona Klára), Termózes Sándor (Főző Ilona). Szvorényj Imre CMitus Katalin). Rácz Zsolt (Szabó Terézia). Tóth Tamás (Papp Mária). « Pesti Imre (Rácz Terézia I'lona), Szabó Orsolya (Tompái Margit), Csikós Anett (Szimcsák Anna Lenke), Dovydénos Katalin (Csabai Erzsébet). Ankossy Ottilia Krisztina (Csákány Ibolya). Furdan Brigitta (Zu- bek Erika), Dóczi Szabó Anita (Kelemen Erika), Horváth György (Ha- jagos Mária Aranka), Bihart Szabolcs (Sebestyén Vilma), Németh József János (Bosnyák Mária), Pintér Mihály (Kollár Katallin Rozália), Molnár Mariann (Piroska Terézia), Tóth Ibolya (Németh Ilona), Nagy Renáta Éva (Fekete Éva), somlai Réka (Ivamics Agnes). Kräcker Csilla (Lónárd Erzsébet), Irinyi Péter (Horváth Katalin). HÁZASSÁG OT KÖTÖTTEK Sajti Péter és Szemerédi Anna, Virágh Tamás és Mészáros Katád in Mária, Varga József és Kozma Mária, Fábián Gábor és Rehány Erika, Her- czag József és Kasza Klára, Böde István" és Busi Anikó, Pálfi Dénes és Nydikós Margit, Ács László és Androvicz Ida. Naigy Imre és Missel Erzsébet Katalin, Tóth Béla és Marton Erzsébet, Szaikálas Tibor és Eták Sára Edit, Mucsi Tibor és Bor- bás Márta Hona, Walla Ferenc és Nagy Nóra Erika, Mátyás Gyula és Benda Edit. Antal László és Bíró Ildikó. Zubek Tibor és Taái Ildikó. Feriik Rezső és Almás! Mária, Garatjai Miklós és Mák Aranka^ Nagy- Szabó István, és Balog Katalin, Kii- zlmenlko Anatolij és Kesikeny Erika Erzsébet. Székeli László Gyula és Gondos Agnes, Zsolt István és Bi- ezók Éva Gyöngyi MEGHALTAK: Hős Józsefné Gyöngyi Mária (Kecskemét). Duplinsziki Tibor (Kecskemét), Deák Ferenc (Kecskemét). Golovics Attila (Kecskemét), Molnár András (Lajosmi- zse), Bdkő Sándor (Lajosmizse). An- docs Józsefné Illyés Mária (Nagykőrös). Csordás Istvánná Pető Jolán (Kecskemét), Szilvást! Istvánná Kerekes Etel (Kecskemét), Fegyver Mihályné Hamar Luca (Tiszakécske), Polnai Istvánná Nagy Gizella (Kecskémét) , Juhász János (Kecskemét), Borsos Zsófia (Kecskemét). Gyevi- Szabó Ferencné Lasfkai Zsuzsanna (Kecskemét), dir. Szigetfhy Leheflné Ébner Katalin Irma (Tiszakécske), Domokos Sándor József (Kecskemét), Szűcs Mária (Kecskemét), Tóth '•'za (Kecskemét). Samu Z'olitán (Szabadszállás), Vincze István László (Túrkeve), Csúz Jánosné Laczkó Julianna (Tiszakécske). Nagy Péter (Csólyospálos), Mózberger Sán- domé Andócsi Julianna (Kecskemét), Körösi Gyu-lóné Tóth Ilona (Kecskemét), Danics Aladárné Kasza Ilona Julianna (Kecskemét). Gön- czöl István Imre (Kecskemét),* Borbély Julianna (Kecskemét), Orosz József (Kecskemét). KISKÖRÖS (1985. június 17—23. között.) MEGHALTAK: Pesti András (Kiskőrös), Margitai Lajosné (Kiskőrös). Megnyílt a számítógépes tábor Vannak bizonyos készségek, amelyeknek a hiánya egyre több gondot okozhat a hétköznapi életben: ilyen például a fényképezés, vagy az, autóvezetés tudománya, és holnap ilyen lesz az algoritmusok készítése — azaz a számítógépek programozása is. Az országban az elsők között ismerték ezt föl a megyei KISZ- bizottság és a Neumann János Számítógéptudományi Társaság illetékes képviselői, akik — a Számítástechnikai Védnökség operatív bizottságával együttműködésben, valamint a megyei tanács és a SZÜV kecskeméti számítóközpontjának anyagi támogatásával — immár hatodik alkalommal szerveztek tábort Baján olyan középiskolások számára, akik érdeklődnek a számítástechnika iránt. A hagyományosan tíz napig tartó összejövetelt — Szöllősi Bélának, a megyei KISZ-bizottság titkárának jelenlétében >— tegnap délután nyitották meg a KISZ-vezetőképző iskolában. ' A Petőfi-szigeten minden tekintetben ideális körülmények várták a megye középiskoláiból érkezett negyven résztvevőt, s a három külföldi vendéget (két NDK-s lány, és egy jugoszláviai fiú csereüdüléses alapon tartózkodik a táborban), amennyiben minden eddiginél több számítógép áll a j rendelkezésükre: húsz komputert „nyúzhatnak”, s ezzel egyidejűleg a különféle adatrögzítők, nyomtatók használatával is megismerkedhetnek. A program tegnap tesztek írásával kezdődött: az eredmények alapján alakítják ki a kezdők és a haladók csoportjait. A reggeltől késő délutánig tartó foglalkozásokat a tervek szerint tartalmas szabadidős program követi majd, sok sporttal, játékkal. K. J. ■BHBi ■■ TISZAKÉCSKE: ABC-áruház összefogással Példamutató társadalmi összefogás eredményeként tegnap nyitotta meg a tiszakécskei ÁFÉSZ a városi jogú nagyközség Fáy András lakótelepén új, 622 négyzetméter alapterületű ABC-üzle- tét. A helyi tanács, az áfész tagsága és érdekképviseleti szervei anyagi támogatásával, házilagos kivitelezésben egy év alatt épült fel 8 millió forintos költséggel Tiszakécske legnagyobb és technikailag legjobban felszerelt kereskedelmi egysége. (Keserű Sándor felvétele.) Strandidöre várva Június alaposan megtréfálta az idén a napfény és a víz szerelmeseit i— a várva várt strandidő nem akar toeköszöntenu Az elmúlt hetekben az úszómesterek gyakran kabátban dideregtek a medenceparton egy-egy mindenre elszánt fürdővendéget őrizve. A megye egyik legfor- galmasab strandján — a kecskeméti széktóin — tíz nap alatit összesen háromszáz jegyet adtak el. Ezek többségét is a szomszédos kempingben táborozó külföldieknek. A. nagymedence ott- jártunkkor is üres volt, csak a felvétel kedvéért merészkedett a vízbe két edzett sportoló, László Éva felügyeletével. A meteorológusok a hét végére sok napsütést Ígérnek. Benépesülnek vég,-, re a strandok? Majd meglátjuk ... (Tó.th Sándor felvétele) Megyénk az országos sajtóban Film, Színház, Muzsika, 1985. 25. szám: Koppány Márton: ötlet és parádé. (Beszámoló az annecy-i nemzetközi animációs fesztiválról, ahol a kanadai Francine Leger Kecskeméten készült filmjét is bemutatták.) Szabad Föld, 1985. 26. szám: Medve Piroska: Egy Boeing hozta Angliából. (Megérkeztek Angliából a kékcsőrűréce-tojá- sok a Kiskunsági Nemzeti Park Fülöpháza melletti madártelepére. — Juhász Mihály: Üj szociális otthon. (Kiskunmajsán elkészült a szép, modern szociális otthon.) — K. Gy.: Népművé- - szetünk új otthona. (A Kecskeméten alig fél éve átadott Magyar Népi Iparművészek Múzeuma nyeresége a városnak és a magyar kultúrának is. — S. L.: Kalocsai siiker Dunakeszin. (A sakk Szabad Föld Kupán többszörös íkálocsai siker született.) — .Nem indul büntetőeljárás. (A rendőrség és á tűzoltóság befejezte a március 31-i kecskeméti lakóháztűz keletkezésének 1 kivizsgálását. A rendelkezésre álló adatok alapján büntetőeljárást nem indítanak.) Szövetkezet, 1985. 26. szám: Vadas Zsuzsa: Mi lesz veled kajszi? (Interjú a Kecskemét környéki kajszibarack-termesztés. 1 és -értékesítés gondjairól.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálos és súlyos sérülések Tiszakécskén a Szabolcska és a Kinizsi utca kereszteződésében kedden Antal Tibor 17 éves ti--‘ szakécskei lakos (Szabolcska. u. 151.) segédmotor-kerékpárral okozott balesetet. Akkor kanyarodott balra, amikor egy személyautó már előzte őt. A két jármű összeütközött és Antal Tibor súlyosan megsérült. Kecelen is baleset történt ezen a . napon. Filus Jánosné nyugdíjas, helybeli lakos (Toldi u. 2.) kerékpárjával úgy hajtott ki egy földes utcából, hogy nem adott elsőbbséget a szilárd burkolatú úton közlekedő gépkocsinak. A jármű elütötte Filusnét, aki súlyos sérülést szenvedett. Kecskemét külterületén, a 44- es számú útról Kisfáiba vezető műúton Urbán Sándor 54 éves kecskeméti lakos (Lenin tér 16.) személygépkocsijával eddig még meg nem állapított okból útraen- ti fának ütközött. Urbán a helyszínen meghalt. Utasai közül Nagy József 57 éves veszprémi lakost (Felszabadulás u. 67/a.) életveszélyes sérüléssel szállították kórházba, Pásztor Zoltán ötéves kecskeméti kisfiú pedig (Lenin tér 16.) könnyű sérülést szenvedett. Művészet az otthonban Festmények és szobrok láthatók. vásárolhatók holnaptól a kecskeméti Domus Áruházban. A vásárlók bizonyára örömmel fogadják, hogy lakásukhoz nemcsak a szükséges bútorokat választhatják ki ä megyeszékhely lakberendezési áruházában, hanem művészeti alkotásokat is. Bozsó István, a Domus- Áruház igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen ad helyet, lehetőséget a megye művészeinek a bemutatkozásra, értékesítésre. Első alkalommal hét kecskeméti művész, Balanyi Károly, Goór Imre, Hegedűs L. László, Pálffy Gusztáv, Pólyák Ferenc, Túri Endre' munkáiból válogathatnak az érdeklődők. Szeptembertől ■három hónapig bajai, majd . ismét kecskeméti művészek képeit, szobrait láthatjuk. Ezt követően Bács-Kiskun megye más területén élő alkotók kapnak lehetőséget bemutatkozásra a Domusban. Egy-másfél év alatt a megye mintegy 50 művészének kisplasztikáit, grafikáit, festményeit állítják ki, s valamennyi megvásárolható lesz. A nemes kezdeményezés gazdája a Domus Áruház és a Bács-Kiskun megyei Rendező Iroda. M. Zs. IMI. június 27-én, csütörtökön ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előbérletezés. A művelődési házban június 28-ig, holnapig tartják fenn a régi bérlők helyét. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 érakor: A CÁPA. sz., mb., amerikai kaflandfllm. Csak 16 éven fellü- ltókmelk! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 6 érakor:'OT LADA ARANYRÖG. Sz.. mb., francia kalandfilm. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: OT LADA ARANYBOG. Sz.. mlb., francia kaland-film. Fél 6 és fél 8 érakor: FOLYÓPARTI TANGŰ. Sz., mb., szovjet film. Mesemozi: háromnegyed 8 órakor: A VILÁGGÁ MENT KIRÁLYLÁNY. BAJA Központi mozi: 4, 8 és 8 érakor: Átlagemberek. Amerikai fűm. Uránia mozi: fél 6 és fél 8 érakor: HÁLÁL EGYENES ADASBAN. Sz., mb., francia fűm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KALOCSA Otthon mozi: 4 érakor: FEJNÉL- KULI LOVAS. Sz,, mb., szovjet ka- landfllm. 6 órakor: ROOOO Es FIVÉREI. I—n. Olasz film. 14 éven aluliaknak. nem ajánlott 1 KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: VÉR- TESTVÉREK, Sz., mb., NDK film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 érakor: SORTŰZ ÉGY FEKETE BIVALYÉRT. Sz., magyar—francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 érakor: ALKONYAT, Sz., jugoszláv film. TISZAKÉCSKE Művelődési központ: 8 érakor: ANNA PAVLOVA. I—n. Sz., mb., szovjet fűm. NAPTÁR 1985. június 27., csütörtök Névnap: László Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 20 óra 45 perc Holdkelte: 14 óra 55 perc Holdnyugta: 1 óra 19 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Nyught felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet és többfelé alakul ki eső, zápor. Az eleinte még élénk északi szél mérséklődik, majd délnyugat felől megélénkül. Á legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 18. keleten 23 fok körül várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Június 25-én Kecskeméten a ikö- zéphőmérséklet 17,5 (az 50 éves átlag i 20,3), a legmagasabb hőmérséklet 22,4 Celsius-fok volt, a nap 10,5 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,1, 14 órakor 22,1 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,4 millibar (emelkedő) v°lt. Június 25-én Baján a középhömér- séklet 18,4 (az 50 éves átlag 20,5), a legmagasabb hőmérséklet 23,3 Cel- slus-fok volt, a nap 13,6 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 15,9, 14 órakor 22 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,5 . fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1019,8 millibar (emelkedő) volt. — ARATNAK. Megkezdték az őszi árpa aratását tegnajj a ti- szaalpári Tiszatáj Termelőszövetkezetben. A 130 hektárnyi területen előreláthatóan három nap alatt végzik el a munkát. — BARTOS ENDRE festő- és szobrászművész alkotásaiból rendeztek kiállítást a bajai művelődési központban. Ma délelőtt 10 órakor dr. Gál Zoltán népművelő mond megnyitó beszédet. A tárlatot június 30-ig láthatják az érdeklődök. Szúnyogirtás Az Egészségügyi Minisztérium engedélye alapján a TERRATECHNO Környezetvédelmi Közös Vállalat Kecskeméten és Kiskunfélegyházán légi szúnyog- irtást végez, napkeltétől három órán át, de legtovább 9 óráig. Ennek időpontjai: június 27, 28, július 7, 8, 17, 18, 27, 28. auguszitus 6, 7, 16, 17, 26, 27 és szeptember 4, 5. Ha ezeken a napokon eső Vagy köd miatt a munkál nem tudják elvégezni, másnap kerül rá sor. A fentieken kívül Kecskemét belterü- tén melegködképzést végeznek az alábbi éjszakákon: június 29—30, július 6—7, 13—14, 20—21, 27—28, augusztus 3—4, 10—11 és 17—18. Az alkalmazott irtószerek emberekre, melegvérű állatokra veszélytelenek, viszont a méhekre veszélyesek, ezért a méhészeket külön értesítették. — Autóvédelem. ötvenhárom országban és tizenöt hazai ,szer-> vizállomáson foglalkoznak a gépkocsik Dinitrol alváz- és üregvédelmével. Az ajtók aljára, dob- és küszöbüregeire, motorfék-sarkára és még 26 autórészre kiterjedő korróziógátlással a kecskeméti BÁCSMOBIL Szövetkezetnél évente 1200 új személygépkocsi állagát ' védik. A héten az INTERÁG-tól Váradi Sándor műszaki ügyintéző a szövetkezet szervizében újabb szerelőkkel ismertette meg a korszerű alváz- és korrózióvédelmi eljárást. — Csak három napig. A Pusz- tatourist Idegenforgalmi Hivatal rendezésében a bajai Posta Sándor sportcsarnokban ma 11 órától három napig látható a Baja—Zombor, ipari és lakberendezési kiállítás. A bemutatót dr. Kincses Ferenc tanácselnök nyitja meg. — MŰSOROS EST lesz június 29-én 18 órától ‘a bácsalmási művelődési központban, ahol többek között Jákó Vera, Eszményi Viktória és Hellik Gábor szórakoztatja a résztvevőket. (Juhász Jenő tudósítónktól.) — ARUÖÉm'Ű'ÍÁtÖ. *' A ’ napokban a DÉLTEX Kereskedelmi Nagyvállalat bajai lerakata Bács-Kiskun, Csongrád, Baranya és Tolna megye boltvezetőinek, áfész-képviselőinek árubemutatót rendezett. A mintegy kétszáz ■ szakembernek 50 milliós készletet A csepeli nagybani piac árai (forint kilogramm) Üj burgonya T Fejaskáposzta 23 Karfiol 43 Paradicsom 28 Zöldborsó 12 Főzótöik 6 Meggy 24—26 Szamóca 33 Cseresznye 2* — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap 10-től 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítások, információk közölhetők a 27-611-es telefonon, valamint a 26-216-os telexszámon. mulattak be a házigazdák, örvendetes. hogy a blúzok, ruhák, öltönyök, kabátok zöme természetes alapanyagból, a legújabb divatirányzat szerint készült. — Lakástűz — halál. Június 25-én a reggeli órákban tüzet okozott az ágyban dohányzás La- josmizsén, a Mizse 547. számú lar kőházban. A viszonylag kis kiterjedésű tüzet a szomszédok gyorsan eloltották, ám a 23 esztendős Blahut Iván — aki' ci- garettázás közben elaludt — a füstmérgezés és az égési sérülések következtében életét veszr tette. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát folytatja a tűzoltóság és a rendőrség. ÚJ BÉLYEGEK A posta a nukleáris háborút ellenző orvosok nemzetközi mozgalmának Budapesten megrendezendő V. világkongresszusa alkalmából — az Évfordulók—események ’85 sorozaton belül holnap 2 forintos bélyeget hoz forgalomba. Ugyancsak pénteken, a mezőhegyesi ménes fennállásának 200. évfordulója alkalmából 5 bélyegből álló, összesen 17 forint névértékű sorozatot ad ki a posta. GÉPKOCSI ÁTVÉTELI SORSZÁMOK 1885. JCNIUS 25-ÉN Trabant Limousine Hycomat (Bp.) 352 Trabant Hyc. Combi (Bp.) 89 Trabant Lim. (Bp.) 37 760 Trabant Lijm. (Debrecen) 29 407 Tnalbant Combi (Bp.) 10 »61 Wartburg Standard (Bp.) 14 729 Wartburg special (Bp.) 22 664 Wartburg spec, 'tolótetős (Bp.) 5074 Wartburg Tourist (Bp.) 9373 Skoda 103 S (Bp.) 9080 Skoda 105 s (Debrecen) 8881 Sokda 120 L (Bp.) 18 229 Skoda 120 L (Debrecen) 10 401 Skoda 120 GLS (Bp.) 1183 Lada 1200 (Bp.) 35 *23 Lada 1200 (Debrecen) 22 697 Lada 1300 S (Bp.) 13 795 Lada 1300 S (Debrecen) 1018B Lada 1500 (Bp.) 12 832 Lada 1500 (Debrecen) 9308 Lada Combi (Bp.) 5000 Lada Combi (Debrecen) 3474 Moszkvics (Bp.) 13 673 Polski Fiat 126 P (Bp.) 21 ISO FSO (Polski Fiat) 1580 (Bp.) 5002 Dácia (Bp.) 28 24» Dácia (Debrecen) 17 626 Zasztava (Bp.) 9104 GONDOSKODÁS — Pazarul gondoskodik rólad a férjed, Rit|1! Ó, igen! Csak néha félek, hogy elkapják! Holnapi lapszámunkból A tanácstagi és ország- gyűlési képviselői választások tapasztalatairól beszélgetett lapunk főszerkesztője Romany Pállal, a Bács-Kiskun megyei párt- bizottság első titkárával. Az interjút — amely egyébként az Elet és Irodalom című hetilap kérésére készült — lapunkban is közöljük, pénteken az 5. oldalon. A Család) otthon, szabad idő összeállításunkban jogi tanácsokat adunk a nevelési segéllyel kapcsolatban. Ugyanitt jelentkezik Házunk tája rovatunk, amelyben egyebek között a leveles kelről és a szakcsoportok állattartásáról olvashatunk cikkeket. Rejtvényünk témája: Kosztolányi Dezső. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Fereno Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 4001 Telefon: 27-811 Telexszám: 28-214 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129.— Ft. félévre: 858,— Ft. egy évre: 514,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljáráasal Kecskemét, Külső-Szegedi út 4. 8001 Telefon: »8-777 Igazgató: Ablaka Istvia HU ISSN. 0133—Illa