Petőfi Népe, 1985. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-10 / 83. szám
1985. április 10. • PETŐFI NÉPE • t SPORT* SPORT - SPORT NEMZETKÖZI KUPANAP Tovább tart-e a Videoton-csoda?... Fennállása óta legnagyobb lehetősége előtt áll a Videoton labdarúgócsapata. Szerdán 18 órakor a .Sóstói stadionban UEFA Kupa döntőbe jutásért játszik a jugoszláv Zseljeznyicsar együttesével. A székesfehérvári gárda a tíz évvel ezelőtti kupasorozatban mutatkozott be a nemzetközi porondon, akkor csak egy fordulót játszott, az olasz Napoli jobbnak bizonyult nála. Az 1976—77-es UEFA Kupában túljutott az első két akadályon, de a továbblépés már nem sikerült (Magdeburg), majd 1981-ben is csak két mérkőzésen szerepelhetett a Videoton (Rapid). A néhány éves szünet úgy tűnik, jót tett a csapatnak, hiszen a mostani sorozátban már négy ellenfelet tudott legyőzni, a csehszlovák Duklát,. a francia Paris SG-t, a jugoszláv Partizán Belgrádot, majd utoljára emlékezetes nagy csatában a világhírű Manchester Unitedet. Szerdán . tizenkilencedik UEFA Kupa-találkozóját játssza a fehérvári együttes. Az eddigi mérleg: 8 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 23—20-as gólkülönbség. Kovács Fere&b vezetőedző a hétvégén megtekintette az ellenfél Mosztarban lejátszott, 0—0-lal végződött bajnoki találkozóját. A következőket mondta: — A mosztari mérkőzés alacsony színvonalú volt, hasonlított a Békéscsaba—Videoton találkozóhoz. Kupaellenfelünk úgy tűnik, pihent a szerdai mérkőzésre, csak a döntetlen elérésére törekedett. Ennek ellenére kitűnt, hogy a Zseljeznyicsar mennyire küzdőképes, erős csapat. Megítélésem, hogy jobbak, mint az általunk a kupából kivert Partizán. A várható csapat: Disztl P. — Végh, Disztl L., Csuhay, Horváth — Burcsa, Wittmann, Vadász — Palkovics, Szabó, Gyenti (Majer). , Kedden a Szabadkán töltött éjszaka után megérkezett Székesfehérvárra a Zseljeznyicsar. A csapat ívica Oszim vezetésével délután edzést tartott a. találkozó színhelyén. A jugoszláv bajnokság jelenlegi 3. helyezettje várhatóan a „mosztari összeállításban" veszi fel a küzdelmet a Videoton ellen: Skrba — Komsics, Csapljics, Sabandzsovics, Csilics — Csurics, Bazsdarevics, Baljics — Bahtics, Mihajlovics, Samandzsija. A mérkőzést a román Ion Igna vezeti. úszás Válogatott viadal Baján Rangos sporteseményre kerül sor ma és holnap Baján. Ekkor rendezik meg a magyar—jugoszláv nemzetek közötti úszóver. senyt a nemrégen átadott sportuszodában. Ez. a verseny tulajdonképpen az igazi avatója lesz a létesítménynek és jelentős eseménye az úszósportnak. A jugoszláv válogatott már 8-án megérkezett Bajára, értesü.. A totó 15. heti, április 13—14-i szelvényén NSZK Bundesliga I. és II., valamint olasz B-osztályú mérkőzések találhatók. Az olasz Alosztály a pótmérkőzéseken szerepel. Tippjeink: 1. Braunchweig—Leverkusen. NSZK. Bundesliga I. Hétközi vereségével nehéz helyzetbe került a hazai együttes, A Leverkusen győzött és megnyugtató a helyezése. Tippünk: x, 1. 2. Bielefeld—Bochum. NSZK. B"r>- desliga I. A Bielefeld vesztett és közel van a kiesőzónához. A Bochum nyert és a középmezőny tag a. Tippünk: i, 2. 3. Uerdingen—Hamburg. NSZK, Bundesliga I. Az Uerdingen nem tudott 'itywhi, de még tartja helvét az élbolyban. ’A Hamburg győzött. Rangadó. ' Tippünk: x, 1, 2. 4. St Pauli—Duisburg. NSZK. Bundesliga if. Nincs lényeges különbség a két csapat között. A hazaiak a kiesőzóna tagjai, a vendégek a középmezőnyhöz tartoznak. Tippünk: x. 5. Oberhausen—Nürnberg. NSZK. Bundesliga II. A Nürnberg szerepel sikeresebben, esélyes a feljutásra. A hazaiak közel állnak a kiesést jelentő helyekhez. Tippünk: 1, 2. 6. Ulm—Kassel. NSZK. Bundesliga II. A sereghajtó nehéz mérkőzése a listavezető és a bajnoki cimre pályázó Kassel ellen. Tippünk: 2. 7. Cagliari—Genoa. Olasz B-osztály. A, pescarai vereség nehéz helyzetbe hozta a hazaiakat. A Genoa hazai döntetlenje a kiesés elő1! menekülő léseink szerint a legjobb összeállításban* veszi fel a küzdelmet. Dr. Hargitai András, a magyar kapitány a következő összetételű csapattal érkezik a mai napon: Nők: Gyúró Mónika. Orosz Andrea, Kovács Rita. Nagy Katalin, Virág Katalin. Walter Ildikó. Ormos Edit, Váradi Andrea, Prócsányi Sára, Kovács Judit, Parma ellen meglepetés. Ezzel elvesztette reményét a feljutásra. Tippünk: x. 8. Campobasso—Monza. Olasz B- osztály. A hazai gárda a bolognai döntetlennel sem tudott javítani kiesési gondjain. Tippünk: x, 1. 9. Cesena—Perugia. Olasz B-oszt?' A Perugia továbbra is veretlen és a feljutó helyen van. A Cesena vesztett, de előnye megnyugtató a kiesőjelöltekkel szemben. Tippünk: x. 2. 10. Parma—Padova. Olasz B-»^ A Padova győzött, de még kiesési gondjai vannak. A Parma rosszabb pozícióban van. Tippünk: x. 11. Sambenedettese—Bari. Olasz B- osztály. A vereségükkel (0—1) a hazaiak a kiesőzóna közelébe kerültek, míg a vendégek feljutási reményei csökkentek. Tippünk: x, i. 12. Tarantó—Pisa. Olasz B-osztály. A listavezető pisaiak győztek. A Tarantó újabb vereségével utolsó helyezett. Tippünk: 2, x. 13. Varese—Triestina. Olasz fiúosztály. A Triestina győzött a Bari ellen, és két pont választja el a felfutást jelentő 3. helytől. Ezért küzdenie kell Vareseben is, a gyengén szereplő hazaiak ellen. Tippünk: x. 2. + 1 mérkőzés: 14. Cremonese—Napoli. Olasz A-osz- tály. A Cremonese legutóbb győzött, a Napoli döntetlent ért el az Ascoli ellen. Nápolyban. Tippünk: x, 1. A további mérkőzésekre tippjeink: x. x. D. I. Berta Mónika, Csikány Csilla. Kiffka Rita. Pócsai Csilla. Férfiak: Damyi Tamás, Szilagyi Zoltán. Szabó Péter, Vészeli Gábor. Mészáros Gábor, Wladár Sándor, Vermes Albán. Kálló István, Kovács Zsolt. Balajti Zoltán Molnár Attila, Ágh Norbert. Sze- bellédi Péter. A rendezést segítő Spartacus- Vízügy SC úszószakosztálya és a Vízmű Vállalat dolgozói jelenleg az uszoda előkészítésén fáradoznak. Megoldották az uszoda világítását, a rádióújságban meghirdetett tv-közvetítésnek nincs akadálya. Ma korábban kezdődik a ver. seny, hogy utána mindenki nyugodtan megnézhesse a Videoton— Zseljeznyicsar UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés közvetítését. Holnap 17.00 órakor kerül sor a második napi futamokra. T. I. MA: LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzés: SZEOL AK —Szombathelyi Haladás, Szeged. 16 óra. Jv.: Divinyi. Magyar Népköztársasági Kupa a négy közé jutásért (elöl a pályaválasztók): ZTE—MTK VM 15 óra, Diósgyőr—Rába ETO 15 óra, Bp. Honvéd—FTC 15 óra. Szegedi Dózsa—Tatabánya. 14 óra. Előkészületi mérkőzés: Kecskeméti SC—Dunaújvárosi Kohász. Kecskemét, Széktói pálya, 15 órakor. ÚSZÁS Válogatott verseny: Magyarország—Jugoszlávia. Baja, 25 m-es fedett uszoda. 15.30. A Petőfi Népe totó-tanácsadója MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 9.15: Idősebbek is elkezdhetik (ism.) 9.20: Egy osztályba járunk. Kisiskolások Kubában (ism.) 9.50: Delta. Tudományos híradó (Ism.) 10.15: Az Isztambuli vonat. Magyar- olasz filmsorozat. IV/2. rész (ism.) 111.20: A fényképezés úttörői. Angol filmsorozat. VIII/2. rész: Az emlékező tükör (iám.) 11.4(5: Képújság 16.25: Hírek 16.30: A Közönségszolgálat tájékoztatója 16.35: Klsfilm 17.00: Simándy József operettdalokat énekel (ism.) 17.35: Képújság 17.40: Reklám 17.55: Videoton—Zseljeznyicsar labdarúgó UEFA-kupa mérkőzés. Közvetítés Székesfehérvárról. A szünetben: Esti mese 19.45: TV-Híradó 20.15: Kék fény. Riportműsor 21.30: Szó — zene — kép 22.10: Gondolkodó. Tudományos magazin 22.50: TV-Híradó 3. 23.00: Himnusz TV II. MŰSOR: 16.50: Képújság 16.55: Zsebtévé (ism.) 17.25: Mi és a számítógép. Számítógépkedvelők műsora 17.55: Fókusz. Kicsi-e a nagy, nagy-e a nagy? (ism.) 18,35: Nas Ekran. ‘A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora 18.55: Tévé BASIC-tanfolyam. XVI 13. rész: Grafikai lehetőségek 19.25: A SPYRO GYRA együttes a „Pori Jazz 1984*' fesztiválon 20.00: Mocsár Gábor: Illetlenek. Tévéfilm (ism.) 21.10: TV-Híradó 2. 21.30: Reklám 21.35: Magyarország—Jugoszlávia. úszóverseny. Közvetítés Bajáról 22.15: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.35; Műsorismertetés — magyarul 17.IÍ0; TV-napió — magyarul 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: TV-onapló 17.45: Gyermekműsor 18,15: Komolyzenei műsor 18.35: Oktatóműsor U9.1I5: Rajzfilm 10.23: Reklám 14.30: TV-naptó — magyarul 19.55 : Reklám 20.00: Sportszerda — magyarul 22.00: TV-napló 22.20: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Tudomány és gyakorlat. Nemzetközi együtlműködés — hazai kutatás VI. rész 8.50: Kis magyar néprajz. A halhatatlan Rákóczi 8.55: Kálmán Imre operettjeiből 9.49: Fuvolamuzsika gyerekeknek 10.05: Íróvá avatnak. Örkény látván indulása 10.35; Mi ez a gyönyörű? (ism.) 10.50: Verbunkosok, nóták 11.29: Felelet. Déry Tibor regénye rádióra alkalmazva 4. rész (ism.) 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 12.45: Törvénykönyv. Választójogunk története 13.00: Sándor Judit és Rösler F.ndre dalfelvételeiből 13.46: Filmzene 14.10: A magyar széppróza századai (52.) (ism.) 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. A Budapesti Tavaszi Fesztivál folklór-rendezvényeiről 16.05: MR 10—14. Iskolák, őrsök, barátok 17.00: . . . hogy Jobban menjen a munka. Kapusi Rózsa riportja 17.25: A diadalmas asszony. Részletek Csajkovszkij—Klein daljátékából 18.02: Kritikusok fóruma. Megay László: Este a Kandúrnál 19.15: A Rádiószínház bemutatója: Sirályok barna csomagolópapírban. Cecillé Lóvéid hangjátéka 20.02: Henryk Szeryng hegedül, zongorán közreműködik: Reiner Károly 20.35: Puccini: Gianni Schicchi. Egy- felvonásos vígopera 21.30: Amiről a világ vitatkozik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Haydn: D-dúr vonósnégyes Op. 1. No. 3. 22.45: Kukorica az atommag-gyorsítóban. Beszélgetés Klopfer Ervin fizikussal 23.00: Barokk zene 0.10: Tarjánl Ferenc kürtön játsfcík PETŐFI: §.05: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek 8,50: Tíz perc külpolitika 9.05— 12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: A Budapest Koncert-fúvószenekar játszik 12.25: Útikalauz — üdülőknek 12.35: Lakatos Antal népi zenekara játszik 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Rádiós és humorista. Beszélgetés Sinikó Péterrel 14.40: Szórakoztató antikvárium. Sin- kó Péter írásaiból 16.20: Slágerről — slágerre. Külföldi újdonságok 17.05: Közvetítés a SZEOL AK—Haladás NB I-es mérkőzésről, a Magyarország—Jugoszlávia úszóviadalról, valamint tudósítás a labdarúgó MNK-mérkőzésekről 17.45: Otödilk sebesség. Ifjúság, politika, kultúra 18.30: Ritmus! A Karthago együttes felvételeiből 18.55: Közvetítés a Videoton—Zseljeznyicsar Szarajevó UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről, és a Magyarország—Jugoszlávia válogatott úszóviadalról, Bajáról 19.50: Népzene 20.00: Mit olvashatunk a Pártélet áp- lisi számában? 20.05: Alison Moyet felvételeiből 20.50: Vásár a vendégért 21.05: Nemzedékek. Mikor válunk felnőtté? 22.00: Böngészde a Zenei Antikváriumban 23.20: Gyulai Gaál Ferenc szerzeményeiből 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Bécsi klasszikus zene 10.08: Berlioz: Faust elkárhozása 12.18: Zenekari operarészletek 13.05 Szonda. Tudományos magazin (ism.) 13.45: Kamarazene 14.30: A rocktörténet nagy előadói 15.30: Erkel útja a Hunyadi Lászlóig 16.00: Zongoraverseny. Válogató V/2. rész Közben: 17.00: Mindén létező — valami jel. 17.20: A zongoraverseny közvetítésének folytatása 18.30: V materinskom jazyku 19.05: Külföldi tudósoké a szó 19.20: Kamarazene 20.00: Népdalfeldolgozások 20.57: Magyar zeneszerzők 21.10: Foglalkozása: basszusgitáros 21.50: Opera-művészlemezek 22.45: Emlékezetes dzsesszhangversenyek , HÍREK, TUDÓSÍTÁSOK (■-----------------------------------------------------1----------------------------------------------------------{ 3 BIRKÓZÁS___________ A KSC birkózószakosztálya a felszabadulás 40.' évfordulója tiszteletére meghívásos kötöttfogású kisdobos-birkózóversenyt rendezett a kecskeméti széktói birkózóedzőcsarnokban. A versenyen 10—12 éves birkózópalánták indulhattak. Eredmények: 25 kg: (5 induló): 1. Végh R. (Katonatelepi Ált. Isk.), 2. Nagy S. (Kunpe- szér), 3. Rónai (Buday D. Ált. Isk.). 29 kg (7 ind.): 1. Szurovszki (Kunpeszér), 2. Nagy I. (II. Rákóczi Ált. Isk.), 3. Erdélyi (Molnár E. Ált. Isk.). 32 kg: (5 ind.): 1. Rácz R. (Buday D. Ált. Isk), 2. Alter (Hoffmann J. Ált. Isk.), 3. Lancsa (Kunpeszér). 35 kg (6 ind.): 1. Molnár D. (Buday D. Ált. Isk.), 2. Kosa (Lajosmizse), 3. Saiga (Kunpeszér). 41 kg: 1. Rapcsák (Kunpeszér), 2. Terényi (L.mizse), 3. Halász (Kunpeszér). 45 kg: Magyar O. (Buday D. Ált. Isk.). Különdíjat kapott a legtöbb kétvállas győzelemért: Szurovszki Mihály Kunpeszér. Pontversenyben 1. Buday Dezső Általános Iskola, 2. Kunpeszér, általános iskola, 3. Lajosmizse, általános iskola. jB kézilabda _________ N B Il-es női mérkőzés: DU- TEP SC—Jánoshalma 16—15 (10—7). Jánoshalma, 100 néző. Vezette: Tüske (egyedül). DU- TÉP SC: Kókai — Almási 2. Molnár 3, Józsa 1, Gulyás 1, Pesz- meth 6, Faragó 1. Csere: Bodor (k), Takács 1, Hegedűs 1. Patyi, Nagy. Edző: Toókos György. Jánoshalma: Varga — Király, Rom- sics 4, Szanyi 1, Szommer 1, De- bella 3, Rózsahegyi 4. Csere: Németh (k), Kormányos, Debella I. 2, Bereczky. Edző: Derűs Gábor. NB Il-es férfimérkőzés: DU- TÉP SC—Dunaföldvári Spartacus 29—28 (10—14). Dunaföldvár, 500 néző. Vezette: dr. Gyöngyös, K. Szabó (jól). DUTÉP SC: Se- besi — Kovács, Hajba 7, Péntek, Korsós 10, Barna 1, Berta 8. Csere.: Molnár (k), Kanyó 2, Nagy I, Buda, Gogh. Az esélytelennek tartott kecskeméti csapat telkes játékkal győzte le a jó képességű ellenfelet. NB-s ifjúsági bajnokság: nők: KÖFÉM SC—DUTÉP SC (Székesfehárván, vekstte Haar, Kovács. DUTÉP SC: Gyurin — Nagy 1, Oszlai I, Keserű 3, Adorján, Szabó 2, Domokos. Csere: Csábi (k), Sárkány, Horváth 1, Kenderes 4. Edző: Toókos György és MIkó Zsuzsa. Méheslapos Kupa, lányok: 1. Béke téri Ált. Isk. I, 2. Béke téri Ált. Isk. II., 3. Kertváros. A legjobb kapus: Csekő Tünde (Kerekegyháza), a legeredményesebb játékos: Halasi Ágnes (Béke tér), legtechnikásabb játékos: Sárközi Márta (Béke tér). Fiúk: 1. II. Rákóczi Ált. Isk., 2. Kertváros, 3. Helvécia, Központi Ált. Isk. A legjobb kapus: Sztrapák Tamas (II. Rákóczi Ált Isk.), a legeredményesebb játékos: Tanító Zsolt (Kertváros), a legtechnikásabb játékos: Szabó Ferenc (Helvécia, Központi Ált Iskola). Megyei bajnokság, nők (zárójelben az ifjúsági eredmény): DUTÉP II.—Nemesnádudvar II— 16. (Nemesnádudvar nem állt ki ifjúsági csapattal.) Lajosmizse— Jánoshalma II. 25—13 (13—16). KAC-MEDOSZ—Kiskőrös 20—9 (20—4). Kiskunma jsa—Kisszállás 26—16 (17—8). Bácsalmás— Szánk 19—22 (18—12). ES labdarügas Területi bajnokság. Körös-csb- port: Lajosmizse—Makó 2—0 (1—0). Lajosmizse, 300 néző. Vezette: Szaszák. Lajosmizse: Krip- kó — Ábel, Csima, Mányoki, Nagyhegyese, Hodermarszky, Diószegi, Kocsis (Kállai), Márkli (Tóth), Lendvai, Sajó. Edző: Bende József. 18. perc: -11-eshez jutott á vendégcsapat, de Kripkó hárította a büntetőt. 25. perc: Ábel lövését kiütötte a kapus, majd a labdára rajtoló Sajót buktatták. A tizenegyest Ábel értékesítette. 1—0. 62. perc: Diószegi a kifutó kapus mellett gurított a hálóba. 2—0. A második félidőben jól játszott és több gólt is lőhetett volna a Lajosmizse. Kitűnt: Kripkó, Ábel, Diószegi, Sajó, illetve Kutasi, Hajnák, Bálint dr. Megyei bajnokság: Kecel—Har- ta 1—1 (1—0). Miske, 300 néző. vezette: Nagy L. Kecel: Vancsik — Erdélyi, Császár, Apró, Boldizs, Mezei, Sendula, Lavati, Béleczki (Szabó), Szvetnyik (Prucser), Hoös. Edző: Benedeczki János. Harta: Páli — Kalász, Kiss, Pandúr, Mandák. Lapu, Lehócz- ki, Miklós, Csehi, Ármai, Szauer. Edző: Czinder István. Gólszerző': Szvetnyik, illetve Kiss. Kitűnt: Mezei, Apró, Vancsik, illetve Miklós, Kiss, Ármai. Ifjúsági eredmény: Harta—Kecel 4—3. » Honvéd Radnóti SE—Jánoshalma 1—1 (0—0). Szabadszállás, 250 néző. Vezette: Dömény. H. Radnóti SE: Trubin — Tóth, Kovács, Nagy, Éder, Szabó S., Illés, Erdős (Alexi), Varga, Horváth F., Horváth J. Edző: Kara- kas Ferenc. Jánoshalma: Bozsics — Mis- kolczi, Vass dr., Faddi, Nagy (Krisztin), Bátyai, Szabó, Farkas, Hegyi, Török, Soós, Ádám. Edző: Ádám István. Gólszerző: Szabó S., illetve Farkas. A mérkőzés utolsó percében egyenlített a Jánoshalma. Kitűnt: Nagy, Illés, Éder, illetve Farkas. Nemzetközi mérkőzés: Bajai SK—Bebra (NSZK) 7—2 (3—1). Baja, 800 néző. Vezette: Nagy L. A gyenge játékerőt képviselő NSZK-beli amatőr csapat ellen tetszés szerint lőtték a gólokat a bajaiak. Gólszerző:. Morvái 2, Pekker (11-esből), Goldschmidt, Horváth, Bognár, Janicsák, illetve Müller, Wolfrath. Szakmai körökben nagy érdeklődéssel várták a négy megye — Békés, Csongrád, Szolnok és Bács-Kiskun — serdülő válogatottjainak selejtezőtornáját, amelyet április 4—5—6-án Baján, illetve a sükösdi pályán rendeztek meg. Bács-Kiskun megye válogatottjában két bajai játékos is szerepelt. A torna győztese és a továbbjutó Csongrád megye válogatottja lett, 2. Békés megye, 3. Szolnok megye. Bács-Kiskun megye csapata (edző: Czéh László és Pavlovits István) csalódást okozott, mert a három mérkőzésen mindössze egyetlen gólt ért el — a Szolnok ellen — és az is öngól volt. s BÚVÁRSPORT I Fii/.l'ön a szocialista országok honvédelmi és sportszervezeteinek könnyűbúvár-, uszonyos- és búvárúszóversenyét rendezték meg. A három nap során hazai sportolók három országos .rekordot döntöttek meg. A legnagyobb szenzációt Magyar Ildikó versenyzése jelentette, aki 100 nies búvárúszásban új csúccsal legyőzte szovjet ellenfelét. Viszont a többi számban a szovjet sportolók nyertek. A kecskemétiek közül ketten álltak rajthoz. Szabó László 800 m-es búvárúszásban 7:17,91-dal ötödik, 100 m-en 42,89, 400 m-en pedig 3:25,96-os idővel 6. lett. Kecskeméti Krisztina az 1500 nies uszonyos úszásban 15:46,47-es idővel végzett a 4., 800 m-en pedig 8:09,90-daI az 5. helyen. Ej ÖKÖLVÍVÁS _________ Szol nokon rendezték meg a középfokú tanintézetek országos ökölvívódöntőjét, amelyen 96 iskola „állította ki” legjobbjait, összesített ponteredményben a kecskeméti 607-es Ipari Szakmunkásképző Intézet a 6. helyet szerezte meg. Egyénileg Németh János és Kovács László szerepelt a legjobban, mindketten ezüstérmet nyertek. Súlycsoportjában a 3. helyet szerezte meg Németh Ottó, Vágó Csaba, Mészáros Ferenc és Árpás János. A szolnoki versenyt megelőzően Dombóváron az országos úttörő-olimpiai döntőt rendezték meg, amelyen 28 egyesület 60 ökölvívó-palántája lépett a kötelek közé. A Bács-Kiskun megyeiek közül 1. lett Mizsei (Kkfháza) és Jakab (Kmét). Ezüstérmes lett Ladányi (Kmét), Metzinger, Radies és Raffai (mindhárom Jánoshalma). SÜL TENISZ ] A Kertészeti Főiskola hagyományos terembajnokságán amatőr felnőtt- és igazolt utánpótlásX Minden valószínűség szerint megyebeli tornász is indulhat az idei, Augsburgban (NSZK) sorra kerülő akrobatikai Európa-baj- nokságon. A kiskunhalasi Csillag István a Budapest- és vidékbajnokságon, amelyen a hazai legjobbak indultak el. az első helyen végzett a felnőttek között, míg az ifjúságiak mezőnyében Hegyes Csaba lett az aranyérmes. Csillag így az első számú magyar versenyzőként indulhat Augsburgban, amennyiben nem rontja le eddigi mérlegét a hétvégén sorra kerülő válogató versenyen. X Szabadszálláson megtartotta első közgyűlését az egyesület községi sportköre és a Honvéd Radnóti SE. Az egyesület elnökévé Jászai Béla őrnagyot választották. A Honvéd Radnóti SE a jövőben a község fiataljait is a sportkörbe tömöríti és a labdarúgócsapat az ifjúsági és serdülő- bajnokságban is indul. korú versenyzők léptek pályára. A 23 nő és férfiteniszező egy kategóriában versenyzett. Az első helyen dr. Szentkirályi László, a másodikon Vörös István, a harmadikon pedig Szabó Judit és Zsikla Béla végzett. TORNA _______, Ré gen adhattunk hírt kecskeméti tornászok sikeréről. Most a Bányai Júlia Gimnázium leány- csapata ért el figyelemreméltó ' eredményt az országos középiskolás bajnokságon. Már az is nagyszerű fegyvertény volt, hogy a Bányais csapat bejutott^ az országos döntőbe. A területi fináléban tíz együttes között vívta ki a 2. helyet a tornász-fellegvár- Tcént számontartott Békéscsaba mögött. Az országos döntőben 12 csapat küzdött a dobogós helyekért, a Bányai Gimnázium tornászlányai (Kristóf Andrea, Grosán Krisztina, Halasi Bernadett, Vígh Edit, Tóth Édit, Molnár Enikő, testnevelőtanár Magony Katalin) megelőzve Békéscsabát és a fővárosi bajnokot, a 6. helyet szerezték meg. a VÍZILABDA _________I A Kecskeméti Vízmű SC vízi- pólózói a csehszlovákiai Olomouc- ban töltötték a húsvéti ünnepeket, s részt vettek a nyolcadik alkalommal megrendezett Ha- náckéhó Kupán, amelyen még két első- és két másodpsztályú csehszlovák együttes indult. A kecskemétiek eredményei: KVSC—RH Brno 9—7 (2—2, 4—2, 3—1, 0—2) A hosszú utazástól kissé elfáradva, nehezen lendült játékba a kecskeméti gárda, de a második negyedtől már irányította a mérkőzést. Góllövők: Csillag 4, Király, Nagy, Jenei, Hegedűs és Simon. Olomouc—KVSC 9—9 (2—2, 1_i; 3—3, 3—3) Rengeteg helyz etet hibáztak el a kecskemétiek, aminek pontvesztés lett az ára. Góllövők: Jenei 4, Csillag, Nagy- pál 2, Sárkány, Deák.-. KVSC—Dukla Plsen 19—5 (8—0, 5—0, 4—2, 2—3). Tetszés szerint lőtte góljait a sokkal jobban játszó KVSC. Góllövők: Csillag 5, Jenei 4, Tassi, Simon, Sárkány (2—2-t), Deák, Benda, Deb- reczeni, Király. KVSC—Opava 14—3 (4—0, 2—1, 3—1, 5—1). Góllövők: Jenei 5, Király 3, Csornák 2, Csillag, Nagy, Simon, Hegedűs. Végeredményben a kecskemétiek nagy közönségsikert aratva, veretlenül nyerték meg a tornát és csehszlovák ellenfeleiket fölényesen megelőzve hozhatták haza a kupát. & ÜSZAS______________I Iga zi víziünnep volt az elmúlt hét végén Dunaújvárosban, az immár hatodik alkalommal megrendezett Arany Üst nemzetközi úszóviadal. A speciális programú vetélkedésen nagy sikert aratott a családi váltó (a Vértessy és a Rajna család nyert) Bács-Kiskun megyéből, illetve Dunaújvárosból. Ügyesen tempóztak az amatőrök, az általános iskolások kötelező úszásoktatása során úszni megtanult és egyesületbe még pern igazolt kisgyerekek. A legnagyobb izgalmat mégis a nyolc ország kitűnőségeit felvonultató korosztályos nemzetközi viadal okozta. "A 13—14 évesek között Gál Tibor (KSC) 100 m gyorson 59,51-gyel nyert esélyesebb vetélytársai előtt. X Április 13-án. szombaton folytatódik az olimpiai ötpróba akció, ezúttal a futópróbára kerül sor. Ennek helyszíne Kecskemét desz. A kis- és nagypróba ptezőnyét 9 órától folyamatosan indítják majd a Lánchíd utcai Általános Iskola elől. Ezért a rendezők ezúton is kérik a résztvevőket, hogy reggel 7 és 8.45 között jelentkezzenek. Az orvosi igazolást —, amelyet körzeti orvos is kiadhat — és az igazolványt fel kell mutatni. Az igazolványok beszerezhetők a sportfelügyelőségeken, illetve a kecskémét/ és bajai Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irodákban. 7 X Kubai, szovjet, csehszlovák. KNDK-beli és román győzelmekkel fejeződött be Usti nad Laben- ben a város nagydíjáért kiírt nemzetközi ököl vívó torn a. Az EB-re készülő magyarók közül Váradi második, Gönczi1 és Sza- lay harmadik lett. RÖVIDEN • RÖVIDEN