Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-21 / 222. szám

APRÓHIRDETÉSEK 2 SZOBA, fürdőszobás le­kerített házrész eladó. Kis­kunfélegyháza. Bercsényi u. 18. Érdeklődni: szombat és vasárnap délig. _____2240 EL ADÓ beköltözhetően Kecskemét. Budaihegy 29. számú ház 1073 négyszögöl területtel. Víz és villany van. Érdeklődni: özv. Vö­rösmarti Mihálynénál a helyszínen lehet 15—18 órá­ig. . 1 • ' _______439? ÚR IHEGYBEN eladó szoba, konyha, spejzos, lakóépület 300 négyszögöl telekkel. Víz villany van. Vétel esetén azonnal elfoglalható. Ér­deklődni : Szabó László Kecskemét, Ceglédi út 36. Műszerész. ■ _ _ _ 4398 ELADÓ házrész, központi fűtéses fóliákkal vagy anél­kül. Ugyanott ablakok is. Piszmán István, Kecske­mét, SzolnokAhegy 101. _ ■ _ ______________4018 KI SKUNFÉLEGYHÁZA. Bikahegy 26. számú külön- portás, kertes, családi ház, 2 szoba, üveg .verandás, több melléképülettel, 2 sér­tésénél, garázs szerelőak­nával, beköltözhetően el­adó. Érdeklődni minden­nap reggel 7—4)0, délután 1)6—19 óráig._________ 2100 2 CSALÁDNAK is megfele­lő családi ház eladó, 2x3 és fél szoba. Gázfűtés fo­lyamatban. Katona Gim­názium mellett. Kecske­mét, Külső-Szabadság út 10. ______________________4109 BÁ CSALMÁSON Rudies U. 36. sz. alatti 3 szobás csa­ládi ház eladó. Irányár: 400 000 Ft.______________10125 KÉ TSZOBÁS összkomfor­tos. gázfűtéses ház sok mel­léképülettel nagy garázzsal azonnal beköltözhetően el­adó. Érdeklődni este 19 óra után Kecskemét. Csárda u. 4. Szeleifalu .újosztás. 4336 KISKUNFÉLEGYHÁZA vá­rosközpontban eladó má$- félszobás komfortos kertes utoai házrész, műhelynek garázsnak alkalmas helyi­ségekkel. Érdeklődni Kis­kunfélegyháza, Molnár Béla utca 18.__________ 4025 KI SKUNFÉLEGYHÁZA. Ló- nyai u. 15. számú 3 szobás családi ház. beköltözhetően eladó.__________________25825 KI SKUNFÉLEGYHÁZA, Molnár Béla u. 36. számú utcai, kertes házrész el­adó, azonnal beköltöző ______________2084 KÜ LÖNPORTAS ház eladó. Két csailádnak is megfelel. Kiskunfélegyháza, Petőfi utca 112.________________2034 el adó kertes ház. Kis­kunfélegyháza, Dayka u. 36. szám. Érdeklődni szom­bat, vasárnap 14—D6 óráig. ________________________2150 PA LMONOSTORA, Lehegő dűlő 1189. sz. alatti 1200 négyszögöl megművelhető föld és 3 szobás tanya, pin­ce, istálló eladó. VdUany van. Rabi Mihály, _____' 2U42 NB GYSZOBAS, gázfűtéses ház, bevezetett üzlethelyi­séggel eladó. Érdeklődni 17 óra után. Kiskunfélegyhá­za, Horváth Zoltán u. 10. . . ___________________2145 KI SKUNFÉLEGYHÁZA, I. kér. Bárány u. 4. sz. alatti porta, főépület alap­ja kész, melléképület lak­ható, víz, villany van, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Aranyhegyi csárdá­val szemben. Berta Lajos. ___________________ 2143 KI SKUNFÉLEGYHÁZÁN, megvételre keresek 10—15 évesnél nem idősebb kü- iönportás családi házat. Le­hetőleg városközpontban. Gáz- vagy központi fűté­ses előnyben. Levelet „Készpénzzel fizetek” jel­igére a kiskunfélegyházi Hirdetőbe kérek._______2138 KÜ LÖNPORTAS ház eladó, beköltözhető. Kiskunfél­egyháza, Almos utca 46. szám. _______________2132 EL ADÓ Kiskunfélegyháza, (Haubner Károly u. 22. szám alatti két szoba, konyha, előszoba, spájz és fáskam­rából álló középső házrész. Érdeklődni a helyszínen, vagy Páimonostora, Petőfi u. 10. szám alatt.______2127 HÁ ZRÉSZ eladó, azonnal ■ heköltözhető. Kiskunfél­egyháza, Tanácsköztársa­ság u. 48. Két szoba, elő­szoba, fürdőszoba, konyha és kamra. Érdeklődni: 15 óra után, vagy hetipiaci napokon a déli órákban, Szabó Gyuláné.________2125 KÉ T családnak is alkalmas utcai házrész eladó. Érdek­lődni Kiskunfélegyháza, flRiomhányi János u. 34. hét­köznap._________________2007 TANYA eladó', Kiskunfél­egyházához 6 km-re, 800 négyszögöl területtel. Ker­tészkedésre, jészágtartás- ra alkalmas. Kút van, vil­lany megoldható. Érdeklőd­ni péntek délután, szom­bat, vasárnap egész nap, Petőfi lakótelep, Darvas tér 1. VH. em. 42. 2092 TANYA eladó a Körösi út­ban, 1 hold területtel, a várostól 4 km-re. Kertész­kedésre, állattartásra alkal­mas, víz, villany megol­dott. Tégla eüadó, Thermo- ton, 4 ezer darab, rakla­pon, fóliázva. Érdeklődni: délutánonként, Kiskunfél­egyháza, Döbrentey u. 23/b. Csenki. _________________2091 PU SZTASZER, 103. számú tanya 400 négyszögöl terü­lettel eladó. Libanevelésre alkalmas. Küss Mihály. 2088 KÜLÖNPORTAS ház, egy szoba, konyha, spájz, fo­lyosó, mosókonyha, fás­kamra eladó, azonnal be­költözhető. Kiskunfélegy­háza, Dayka utca 27. szám. Érdeklődni lehet: Aszner Károlyné, Haubner Károly utca 5. szám alatt, j ___2168 KI SKUNFÉLEGYHÁZA, | Hunyadi utca 40. számú ház utcai része eladó. 2196 MÁSFÉILSZOBÁS ház, konyha, fürdőszoba, spájz- zal, azonnal beköltözhetően eladó. Ugyanott szobabú­tor eladó. Kiskunfélegyhá­za, Árpád u. 7. 2164 Lakás ELCSERÉLEM Kecskemét leninvárosi kétszobás par­kettás, erkélyes. pinceré­szes gázfűtéses, tanácsi la­kásomat központban lévő egyszobásra, vagy garzon­ra első emeletig. Lehet ga- rázsos is. Kedskemét Hala- si út 7. I. emelet 18. • 3559­egyszobás, . összkomfor­tos lakás kp ’+ OTP-hitel- átvállalással eladó. Kiskun­félegyháza, Holló László u. 8. m. em. 53. Érdeklőd­ni Nagy Zsuzsanna Kis- kunmajsa. Tanácsköztársa­ság U. 4. _______________2204 BU DAPESTI 94 négyzet­méter alapterületű 3 szobás lakásomat elcserélném Kin- kunf élegyházán. Érdeklőd­ni lehet Budapest V. kér. Beloiannisz u. 13. III. eim. 2.___________________ 2203 HÁROMSZOBÁS. 92 négy­zetméteres öröklakás eladó vagy központban lévő. 1ó állapotú kertes házra cse­rélném. Érdeklődni minden­nap. 18 óra után. Dr. Pat­kós, Kiskunfélegyháza. Bajcsy-Zsilins’zky u. 2/a. III. em. 15. Telefon: 565.. _________________________2138 EL ADÓ a városközpontban. Kiskunfélegyháza Kossuth u. 5—7. II. em. 11. szám alatti kétszobás, kéterkélyes 61 m2 alapterületű OTP-s öröklakás. Kp. plusz kb. 140 ezer Ft kölcsönátváUa- 1 ássál. Érdeklődni a hely­színen. hétköznap 16—18 óráig, ________________2176 EL CSERÉLNEM Budapest. IV. kerületi egy szóba, konyha, komfortos. föld­szinti lakásomat kiskunfél­egyházi kétszobás, össz­komfortosra. Érdeklődni lehet: Kiskunfélegyháza. Ságván Endre u. 1/a. ni. 4m. 11, szám alatt. 2172 Újszeged legszebb he­lyén, 4 lakásos, kertes tár­sasházban lévő 2.5 szobás, komfortos (+ hobbiszobás) öröklakásomat balatoni nyaralóra cserélném, vagy eladnám. Érdeklődni: 62/11- 081-ets telefonon, este. vagv Blaha Lujza u. 10. egész nap. ________ 1861 EL ADÓ kétszobás H. eme­leti OTP-s öröklakás ga­rázzsal kp. plusz 120 000,— Ft OTP-hitelátvállalással. Érdeklődni Kecskemét, Lánchíd u. 5/a. n. em. 19. _________ 3742 KE CSKEMÉT. városköz­ponti kétszobás. 96 négy­zetméteres lakás, garázzsal, igényesnek eladó. Érdek­lődni lehet: Budai u. 39. III. em. Csekey. Telefon: 24-585. Hétköznap 18 órától. _____________________27671 ‘ AZ ONNAL beköltözhetően eladó Széchenyivároisban két és félszobás OTP örök­lakás. Érdeklődni Kecske­mét. Irinyi u. 58. III. 6. Dr. Mérey. 18 óra után. Tele­fon: 13—18 óráig 22-259. 27683 Gépek és alkatrészek 1500-AS piros Lada eladó. Kecskemét, Petur bán u. 1. Érdeklődni: 17 óra után. " 27685 U—650-ES traktor pótalkat­részekkel eladó. Kiskőrös. Killián Gy. u. 33. sz. _____________ 2177 TY-OS Wartburg, 19 ezer ikm-rel eladó. Kardos Benő Jászszentlászló, Kun Béla _u. 3.____________________2009 BARKAS 1000-es tehergép­kocsi és 230-es Jáwa mo­torkerékpár, valamint mély gyermekkocsi eladó. Kis­kunfélegyháza, Asztalos Já­nos u. KO. n. em. 7. ajtó. Szeg esdi. _______________2L33 EL ADÓ KB-s rendszámú Wartburg Tourist típusú gépkocsi. Kiskunfélegyhá- za, Tölgyfa u. 4/b. 2122 TP-S rendszámú Wartburg de Luxe, friss műszakival, eladó. Érdeklődni: Tisza- alpár, Gyógyszertár. 20)13 DIESEL MLB szivattyúval, 5 kW-os áramfejlesztővel, eladó. Kiskunfélegyháza, Nefelejcs utca 16/4. 2167 HÁROMHENGERES dízel­motorok eladók. Soltvad­kert. Hunyadi u._23. ___4380 MI B dízel 8,5 LE négykerék- meghajtású munkagép el­adó. Rádi Sándor Kiskun­félegyháza. I. Kér. 215. Aranyhegyi csárda közelé­ben. ________________2220 MZ 125-ös eladó. Kiskun­félegyháza. Alpári út 18. ________2218 VO LKSWAGEN 1500-as. friss műszakival eladó, vagy kisebb kocsira cserél­ném. Kiskunfélegyháza XIII. kér. 39. (Régi Halasi út.) ___ ___2217 ZS IGULI 1200-as eladó. Ér­deklődni: Petőfiszállás. 777. (Határ-útnál)._____ 2200 EL ADÓ 700-as szalagfű­rész, sínnel, rönkkocslkkal. Érdeklődni: Csengele. Fel- szabadulás u. 4/a. Tóth. .. .. ^ _ . 2197 ELADÓ 1200-ais) Lada PB-s. \ 1987-ig műszakival. Tisza- alpár, Zrínyi u. 19. szám. ___________________ 2191 LA DA 1500-as megkímélt állapotban eladó. Kiskun­félegyháza. Ady Endre U. 41. . 2179 ELADÓ PI-s Polski Fiat 126-os. Kiskunfélegyháza. Bajza utca 1.___________2174 ÖT ÉVES, jó állapotban le­vő Lada 1200-as eladó. Izsák, Kecskeméti u. 14. ■, 27616 ELADÓ munkagép vizs­gáztatva. nyitott platós UAZ kéthengeres dízelmo­torral. Érdeklődni: Pető­fiszállás. (Majsai út mellett) 786. Dobák József. 2234 WARTBURG de Luxe, ZL- es rendszámú. 2 éves mű­szakival eladó. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza. Kossuth u. 33. II. éD. A lépcsőház I. em. 1. ajtó.'____________2236 CZ ETKA 125-ös újszerű ál­lapotban eladó. Kiskunfél­egyháza, Martinovics utca 25. ________________ 2237 In gatlan AZONNAL beköltözhetően eladó Kecskemét. Énekes u. 40. szám alatti ház. 2777,7 MINDEN igényt kielégítő 220 négyszögöl hobbi eladó, .feat kilométerre. Érdeklőd­ni : Kecskemét. Világ u. 8. Bagoly. _____________________ ÉL ADÓ 210 négyszögöl te­rület Selymesben, olcsón és sürgősen. Érdeklődni szom­bat és vasárnap délelőtt. Kiskunfélegyháza. Alkot­mány u. 8._________________ EL ADÓ Katonatelepen 1500 négyszögöl terület, részle­tekben is. Kút. lakható épü­let van. villany megoldha­tó. Érdeklődni: Kecskemét. Orrét 25. Kara László. KECSKEMÉT központjában. Szarvas u. 2/B. számú ház eladó. Telek 476 m2. három lakással. Főépület 110 m2. emelet ráépítésre alkalmas, teljesen alápincézett. Cse­répkályha ■ fűtésű. gáz megoldható. Melléképület 100 m3 lakható 80 m2 egyéb. 20 m3. Zárt, parkosított ud­var, több kocsinak beállási, 'illetve garázslehetőség. Egy cserelakás beszámítható. Érdeklődni: 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 92/a. Telefon: 835-922, bármikor. _ ' ________________ 27698 KI SKUNFÉLEGYHÁZÁN el­adó Kölcsey u. 14. számú házrész, azonnal beköltöz­hetően. Konyhabútor Is. Érdeklődni Eötvös u. 3. ___________________ 223 EL Abó kétszobás, konyhás belső házrész. Kiskunfél­egyháza. Vörös Hadsereg u. 30. Érdeklődni lehet Kos­suth u. 11. földszint 3. ________________________2222 TA NYA 1 hold területtel eladó. Kiskunfélegyháza. XIH. kér. 39. (Régi Halasi út.) _______________ 2216 2Ó 0 NÉGYSZÖGÖL telek eladó. Bikahegyben. Érdek­lődni szombat. vasárnap Kiskunfélegyháza. Móra tér 16/a. sz. Nagyék..______2215 EL ADÓ 800 négyszögöl föld az Izsáki útban. Kertészke­désre alkalmas, villannyal, szőlővel. gyümölcsfákkal. Érdeklődni Kiskunfélegy­háza, Széchenyi u. 21. sz. alatt. Ugyanott NDK szén- tüzelésű kályha eladó. ,2208 HÁZ eladó. Kiskunfélegy­háza. Bethlen utca 11. Ér­deklődni 18—20 óráig. 2202 GARÁZS eladó Horváth Zoltán utcában. Érdeklőd­ni: Kiskunfélegyháza. Kos­suth u. 28. A épület. III. em. 3. _ _ 220a SELYMES. 3. dűlőben ker­tészkedésre 161 beállított 200 négyszögöl terület, fóliavá­zakkal. eladó. Kút, villany van. Érdeklődni a helyszí­nen. vagy Kiskunfélegy­háza, Daru utca 32. Nem­csak János. _____________1999 AS ZTALOSOK figyelem! Egy személyre felszerelt aszjtalcfslműhely, anyagok­kal együtt eladó. Érdek­lődni : Kiskunfélegyháza. Petőfi utca 7. Eszik Géza. , 2194 FORGALMAS helyen, a Ne­felejcs utca sarkán, zöldség­gyümölcs üzlet eladó. Ér­deklődni : Tóth László. Kis­kunfélegyháza, Szőlő utca 3/2._____________________2193 CS ALÁDI ház eladó Kis­kunfélegyháza, Pipacs u> 7. szám. Érdeklődni: szerda, csütörtök délután. Füves­tó utca 8. alatt.________2188 KÖ ZÉPSÓ házrész eladó. Kiskunfélegyháza Attila Utca 24._________________2187 TT SZAALPAR, Széchenyi u. 1. özám alatt 300 négy­szögöl telekkel két család részére is alkalmas ház. esetleg a fele eladó. Ér­deklődni lehet a helyszínen. ________________________2186 EL ADÓ Foktőn beköltözhe­tő családi ház. Érdeklődni: Sánta Gábor. Budapest, 1.192 Pannónia út 2. Telefon: 270-749.____________ 2173 TÉGLAGARÁZS eladó! Ka- locsa. Zrínyi lakótelep ga­rázssora 16-os sz. Sürgősen, megegyezéssel. Érdeklőd­ni: Kalocsa. Kórház Gaz­dasági Hivatala Juhász Fe­rencnél munkanapokon. • ____________________1043 UT CAI házrész eladó. Mol­nár Béla utca 52. szám. Ugyanott négy személy es rekamié, háromajtós szek­rény. asztal. 4 db szék. konyhaszekrény, gáztűz­hely. 2 db olajkálya el­adó. Érdeklődni: Kiskun­félegyháza. Csokonay ut­ca_4. alatt.___________ 2225 JÖ SZAGTARTÁSRA alkal­mas tanya. 1200 négyszögöl földdel eladó. Pálmonosto­ra. Postaházi dűlő 49. szám. Csűrj Sándor. ■ ,> 2226 ELADÓ Kunszállás. Köl­csey utcában 1272 négyzet- méter portán épülő félkész ház építőanyagokkal. Érdeklődni lehet Bugac, Felsőmonostor. 239. alatt. Ficsórné. __________2229 SÜ RGŐSEN eladó Petőfi­szállás. Kossuth u. 34. sz. alatti másfél portán' épült lakás. 2 fetzoba, konyha, fürdőszoba, speíz. veranda, lakás alatt pince. nyári konyha, 3 kamra hármas sertésól, tégla és beton ba­romfiólak. Víz bent van. __________ ■__________21230 KI SKUNFÉLEGYHÁZA. Bajosy-Zsilinszky Endre u. 9. szám alatti nagy kertes ház műhelynek is alkalmas gazdasági épületekkel el­adó. Érdeklődni: Erkel Fe­renc u. 2. vagy Dózsa György u. 11. tszám alatt. délután 5 óra után. 2233 KISKUNFÉLEGYHÁZA. Tompa utca 13. számú ház belső része sürgősen eladó. __________________________2238 TA NYA eladó Ballószög. IV. kér. 6. szám alatt. 1 hold földdel, szőlővel a kö- vesút a busamegálló kö­zelében. Allatatartásra is alkalmas. Érdeklődni a helyszínen szombat és va­sárnap 3—5 óráig. Tóthék. ■ ■ ; '■ _______27675 KE CSKEMÉT Puskin 14. 6. szám alatt belső házrész eladó. Érdeklődni; Puskin u. 8. alatt. __________4385 EL ADÓ kerte§ családi ház lakáscsere érdekel. Hel­vécia, Szabó Sándor-telep 3. Érdeklődni szombat. 15— 17-ig, vasárnap egész nap. 4386 BEKÖLTÖZHETŐ kétszo­bás földszinti lakás kecské­mét Széchenyi városban el­adó. Érdeklődni de. vagy 21 óra után 24-691-es tele­fonon. ____ 4082 KÉ TSZOBÁS gázfűtéses lakáig kerttel eladó. Érdek-, lődni: Kecskemét. Béke fasor 46. emelet. 26826 GOLF GLS 1300 cm3-es. 5 ajtós, 3 éves extrákkal igé­nyesnek eladó. Érdeklődni napközben a 21-938-as este a 25-935-ös kecskeméti te* lefonon,_____ 4381 505-ÖS Dízel Peugeot el­adó. novemberben 3 éves. Szekeres Ferenc. Baja Dó­zisa György út 52. 4367 WARTBURG de Luxe sze­mélygépkocsi igényesnek eladó. Kecskemét. Erkel u. 2. I. em. 3. szám. Érdek­lődni lehet munkanapokon 17 óra után. szombaton és vasárnap egész nap, 4270 D—344-es, 4,5 tonnás eladó. Személygépkocsit beszá­mítok. Kecskemét, Kilián Gy. u. 23. Érdeklődni egész nap.____________________4402 EL ADÓ új 320-as D ARO 4X2-es. 1500-<as Lada ctsere érdekel. Városföld Felsza­badulás %. 67.___________4416 LÁ DA 12100-as eladó. Kis­kunfélegyháza. Mártírok u. 3. I. em. 2. Érdeklődni 16 után.______ ______________S232 EL ADÓ piros új Mercedes 190-es dízel, átírható. Ér­deklődni : Budapest 779­442-es telefonon esti órák­ban.__*__________________4399 ÜJ Zastava üzembentartás- ra átadó. Kiskunfélegyháza. Szilfa u. 46. ______ 27765 ÜZ EMBENTARTASRA át­adó KP-s rendszámú, piros 1200-as Lada. Kiskunfélegy- háza. Hársfa u. 11. 27764 H200-AS Lada. UH rendszá­mú, megkímélt állapotban, elfogadható áron eladó. Érdeklődni lehet 14 óra után Kecskemét, Balaton u. 14. IV. em. 12. 27751 Egyéb adásvétel BONTÁSANYAG eladó — tégla, cserép, méretre fű­részelt faanyag — szállítás­sal is. Kecskemét, Izsáki út 77. Alföld Szakszövetkezet mellett.______________ 25839 NAGYOBB mennyiségű ta­karmánytök sürgősen el­adó. Gombai Béla Hetény- egyháza. Szarkás Gombai közben. Bozsó múzeummal szeimben egész nap. 4346 7000 KÉVE tetőfedő nád el-, adó. kétévenként 7 Ft-os áron szállítást vállaljuk. Csapiár Sándor. • Fülöpháza 52-09 úton 19 km-es tábla után. 4282 ÜJRA megkezdjük a Tő- zeges fekáltrágya árusítá­sát. Október—november havi szállításra előzetes megrendelést felveszünk a Bács-Kiskun megyei Kom­munális Szolgáltató Vál­lalat üzemeinél Baján, Ka­locsán, Kecskeméten,» Kis­kunfélegyházán és Kiskun­halasom________________2746 EL ADÓ Kisfáiban műkö­dő, egy tanyának világítá­sára, vízellátására alkal­mas 12 m magas szélkerék, teljes tartozékokkal. Ugyan­ott 220 V-os kompresszor és üzemben levő Tátrán benzinmotoros szivattyú, automatiikával együtt. Hid­roforra is ráköthető. Ér­deklődni Bakos Kecskemét, Nyíl u. 20. Telefon: 22-607 (mindennap 17-től). 39120 A MÉH Vállalat Kecskemét, Kiskőrösi út 3. szám alatti telepén kerítések, kapuk, több színiben olcsó csempe és padlóburkoló kapható. _________________2000 EL ADÓ 2 db szeszmérőgép és egy 330 literes vízfürdős szeszfőző üst. Kiskunfél­egyháza, Vörös Hadsereg u. HL IV. em. D9. ajtó. 2144 KERMI által engedélyezett salakblokk tégla 20 x 20 x 30-as méretben eladó. Pet- róczy László, Kiskunfél­egyháza, Szilfa utca 25. _____________ 2124 GY ÖNYÖRŰ újfundlandi törzskönyvezett fekete szí. nű 12 és 4 hónapos szuka kutyák eladók. Ugyanott 500 darab nagy cserép. 1 db. 150 cm hosszú fürdő­kád, boroshordók. 2 db új olaj kályha, olaioshor- dók eladók. Kecskemét, Csóka u. 56. 3772 PALOTAPINCSI kölykök eladók. Janó Zsuzsa Szen­tes. Bocskai u. 17. _____1058 ÜJ állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. Ér­deklődni Kiskunfélegyhá­za. Tanácsköztársaság u. 57 . I _____ . . . 2171 BI RKÁK (7 db) eladók. Ér­deklődni Petőfiszállás ta­nya 23. alatt. Rádi Mátyás­nál, vagy Kiiskunf élegyhá­za. _Petőf i _u. 17. _________2207 ■N AGYMÉRETŰ vályog. 2000 db eladó. Kiskunfélegyhá­za. Vak Bottyán m Sl. 222A VÁLYOG eladó nagyobb mennyiségben. Rádi Sándor Kiskunfélegyháza. I. kér. 215. Aranyhegyi csárda kö­zelében.__________________2219 ÜJ jugoszláv Siesta gázkály­ha eladó. Kiskunfélegyhá- • za.‘ Madách u. 9. szám alatt. 2214 NÉGYSZEMÉLYES reka­mié és háromajtós szekrénv jó állapotban eladó. Kis- Iküníél egyháza Ady* Endre U. 7, / 22.12 ÜLŐGARNITÚRA, szek­rénysor. konyhabútor, szé­kek. asztalok. hűtőszek­rény eladók. Kiiskunf él- egyháza. Tanácsköztársa­ság u. 48. 2210 KÖLTÖZKÖDÉS mi att bú­torok. szőnyegek, edények, üst, üstházzal, magyar gáz­tűzhely palackkal, konyhai szekrény és egyebek el­adók. Kiskunfélegyháza. Hunyadi u. 19. alatt. 2209 ÍRÓASZTAL és egy fél. női farkasbunda eladó. Kiskunfélegyháza. Szend- rey Julia u. 34. az esti órák­ban,_____________________2205 HA THÓNAPOS csikó eladó. Kecskemét. . Kadafalva 32. Gubaosiék._____________27705 KÁ POSZTA savanyításához, hordók, szelőgép. valamint piachoz közeli házrész el­adó. Érdeklődni: Kecske­mét, Szalvai M. krt. 11. ■. 4404 FELÚJÍTOTT dohányfűző­gép eladó. Tiszaújfalu. Pe­tőfi u. 15. Pintér József. •________ 2177 JU GOSZLÁV gázkályha ú1 állapotban eladó. Kecske­mét, Aradi vértanúk tere 3. III. em. 15._________27760 2,5 COLOS horganyzott kút- csövek eladók. Győrffyné Kecskemét. Zalka M. u. 9. Telefon: 25-864.________4410 BO RÖSHORDÓ 4 és 5 hek- tós, eladó. Kiskunfélegyhá­za, Attila u. 80. szám alatt. Éntekezni: pénteken és va­sárnap.___________ 2182 EL ADÓ ajtó, ablak, tégla, léc, horogfa, ^gerenda, mé­retre fűrészelt faanyag. Kecskemét, Máriahegy 408. (E5-ÖS benzinkút mellett.) 3563 BONTÁSBÓL tégla, faanya­gok eladók. Kecskemét, Szegedi u. 15. (Régi ötösön a sorompó előtt). 3865 FAHÁZ eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Aszta­los János u. 11. fiszt. 2. Galláné._________________2196 SPARHELT ési kályha el­adó. Kiskunfélegyháza. Ady Endre utca 35._____2227 GÁ ZTŰZHELY, palackkal, olajkályha, olajtartály (6 hl-es). négyszemélyes re- kamié. 2 fotellal, kétsze­mélyes rekamié és termő citromfáik. Kiskunfélegy­háza. Nefelejcs utca 34. . ■ __________2281 ELADÓ 4 lapos gáztűzhely, nyomáscsökkentővel és pa­lackkal. Kiskunfélegyháza Szőlő u. 14/2. Táblné. 2236 IKER mély babakocsi új­szerű állapotban eladó. Kecskemét. . Saalvad M. krt. 26/a. 4414 ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Kohósalak falazóblokk 20X 20X30-as, l7X25X38-as 10X 20X40-es mértekben. VB kerítésoszlop és oltottmész állandóan, kapható. Kiss József kisiparos Solt—Kis- solt. Toldi M. u. Tejüzem mellett. 97 Vegyes HAMAROSAN megnyíló autóalkatrész üzletemhez gyártók és felújítók ajánla­tát várom. Jelentkezés után személyesen is megkeresem* „Slalom” jeligére a bajai Hirdetőibe várok leveleket. _________________________1075 VÁ LLALATOK Szövetkeze­tek. Kereskedők! Siófokon, forgalmas helyen üzlethe­lyiséget bárbeadnék alkal­mazással. Ajánlatokat 14716 számra a kaposvári hirde- tőbe kérek.________ 1885 KÉ ZIKÖTÖST nagy gyakor­lattal besegítőként keresek Kecskeméten. Leveleket: „Minőség ' és pontosság 361200” jeligére a kecskemé­ti Magyar Hirdetőbe kérek. 4359 MŰANYAG REDŐNY készí­tését vállalom tok nélküli ablakra is. Bereczky Zoltán redőnyös. Megrendelhető: Bereczky Zoltánné Kun- szentmiklós. Kölcsey u. 20. __________ 94 HA RKÁNYBAN, Sopron- bon és a Mátrában 28 na­pos használati, jogú üdülő- zzövetlceaet tagságát szer­vezzük. Kérjen tájéűcozt&tót! „Hegyvidék” Udülősefövet- kezet 1696 Budapest 1014. Pf. 380. Telefonügyeiét munka­napokon : 10—12-dg, 15—10­jg, 375-698._________' 1218 GA RÁZS kiadó. Kiskunfél­egyháza, Széchenyi u. 8. j________________________2140 FÖ LD kiadó. Érdeklődni: Kiskunfélegyháza, Nefe­lejcs u. 45. alatt._____2115 GA RÁZS kiadó. Kiskunfél­egyháza, Árok U. 2.___21161 SŰ RÍTETT must készíté­sét vállaljuk bérmunká­ban. megrendelő alapanya­gából, továbbá engedélyé­nek részére SM—2 gyártá­sát vállaljuk adott anyag­ból vagy saját anyagunk­ból. Részletes felvilágosítás a Kecskeméti Magyar- Szovjet Barátság Mgtsz Szeszfőzdéjében Kecske­mét, Kórhánközi út. Te­lefon: 24-266, telex: 26-285. _________________________2323 ME GLÉVŐ üzlethez társat keresek. Autós szakmával rendelkezők előnyben. Aján­latokat ..Autó” jeligére a ki­adóba kérek.___________27697 KÖ TÖTT ARÜ-összeállításá - ban jártas besegítő: kere­sek Kecskeméten Leve­leket : ..Interloch szüksé­ges 361203” jeligére a kecs­keméti ^Magyar Hirdetőbe kérek. ^ ' 4362 NŐI és gyermekruha-var- rásban jártas be segítőt ke­resek Kecskeméten. Leve­leket : „Szakképzett előny­ben 361202” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe kérek. 436i BECSÜLETES nénit kerí­tsek, aki napi 3 órában se­gít gyermekeim felügyele­tében és háztartásom ellá­tásában. Levelet „Doktornő” jeligére Kiskunfélegyháza. Ady Endre u. 8. Hirdetőbe. ; ■ _____________________2228 AL SÓ tagozatos tanulók korrepetálását vállalom. Érdeklődni: Kiskunfélegy­háza, Darvas tér 3. I. em. 5. 18 óra után.______ 2178 FÁ JDALOMMENTES fül- taevaló-belövés végleges szőrtelenítés. elektromos fogyasztás, arcápolás a leg­korszerűbb ' természetes anyagokkal. ..Kinga” koz­metika . Kiskunfél eg yhá za. Molnár Béla u. 2. ______2192 Kis gyermek gondozását vállalom. Kiskunfélegyhá­za. Balassa u. 49. Lantosné. ____________ 2108 SZ ESZFÖZÉSI nyersanyag bérfőzését vállalom. Ve- nyimgi István Kiskunfél­egyháza, Dessewffy u. 21. _____^_____________2211 ÜV EGES műhelyemet meg­nyitottam. mindennemű épület üvegezést vállalok. Kecskemét. Hoffmann J. u. 2. Molnár Zoltán üve- ges-kisiparois.___________4002 EG Y szoba, kőnyha, mel­lékhelyiséges főbérletet ke­res középkorú. gyermek­telen házaspár. Kecskemé­ten. Készpénzzel fizetünk. Ajánlatokat „Sürgős 27696” jeligére a kiadóba kérünk. ________________________27096 KÉ T diáknak szoba kiadó. Kiskunfélegyháza. Móra tér 15. III. em. 7. Érdek­lődni Alkotmány u. 9. alatt. ___________________2221 SZOBA kiadó bútorral, vagy anélkül. Kiskuníél- egyháza. Engels u. 1. 2241 BAJÁN garázst bérelnék vagy vennék. Szekeres Fe­renc, Baja Dózsa Gy. u. 52. 4366 DIÁKLÁNY részére szoba kiadó. Kiskunfélegyháza. Zrínyi u. 1—3. III. em. 1A. 2189 Házasság 29 $VES' 169 cm magas, ló megjelenésű, egyénileg gaz­dálkodó legényember, ren­dezett anyagiakkal, házas-, ság céljából megismerked­ne korban hozzáillő lány­nyal. Lehetőleg fényképes levelet várok „Szeretnélek megtalálni” jeligére Kis­kunfélegyháza. Ady Endre u,- 8. Hirdetőbe. 2213 176 CM magas, vígkedélyű. szorgalmas, nem dohányzó, családtalan ipari nyugdí­jas özvegy ember, jó anya­giakkal, finomlelkű, kedves, házias, családtalan • élet­fámat keres 65 éves korig, Bács megyeiek és Csongrád megyeiek fényképes leve­lét várom. Levelet ..Sze­retet” jeligére Kiskunfél­egyháza. Ady Endre u. 8. Hirdetőbe. _______________2184 25 ÉVES. 175 cm magas. Üzemi dolgozó férfi házas­ság céljából megismerked­ne hozzáillő lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Kis testi hibám van. Levelet „Talál­kozás” jeligére Kiskunfél­egyháza, Ady Endre u. 8. számú Hirdetőbe kérem. __________________________2180 39 ÉVES özvegy, építőipar­ban dolgozó férfi, saját lakás­sal. házasság céljából megis­merkedne hozzáillő szolid nővel. Levelet „Rózsa” jel­igére Kiskunfélegyháza. Ady Endre u. 8. alá. Hir- detőbe kérem.__________2175 NE M dohányzó családta­lan kertszerető özvegy em­ber. családtalan házveze­tőnőt keres, lehetőleg gép­kocsivezetői jogosítvánnyal. Levelet „Szorgalom” jel­igére Kiskunfélegyháza. Ády E. u. 8. 2189 Munkaalkalom DUN A VIDÉKI Vendéglátó Vállalat Területi Igazgatósága Kecskemét, Ár­pád krt. 2. karbantartó részlegéhez az alábbi szakmunkások jelentkezését várja: hűtőgépszerelő, villanyszerelő, víz-gázszerelő, szobafestő-mázoló. asztalos, segédmunkás. Felvételhez I. (okú orvosi igazolás szükséges. 1986 ^^DUTÉP KECSKEMÉT A DUTÉP Ház­gyárába felvé­telre keresünk panelgyártáshoz kőműves, burko­ló. épületasztalos szakmunkásokat és betanított lmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére munkásszállás vagy napon­kénti haz'aszállítás biztosított! Jelent­kezni lehet: DUTÉP Házgyár Kecs­kemét, István kir. krt. Munkaügyi Csoport. 2274 NŐI ügyviteli dolgozót, valamint fér­fi és női raktári segédmunkást fel­veszünk. Rövikőt Kereskedelmi Vál­lalat Kecskemét, Halasi u. 14. 2333 BÁCS-KISKUN megyei Ta- nács Hollós József Kórház Rendelőintézet Mikrofilm- technikai részlegébe fel­vesz fiatal érettségizett nő- dolgozot mikrofilmkészítő munka­körbe. Jelentkezés: részlegvezetőnél Kecskemét, Ceglédi út 4. 1984 PARKETTAGYÁRTÓ Vállalat azon­nali felvételre állást kínál villanysze­relő kőműves csőszerelő szakembe­rek, valamint itiegfelelő végzettség­gel kazánüzem-vezető részére. Je­lentkezés: Parkettagyártó Vállalat Munkaügyi Osztály Kecskemét. Ha­lasi út 10. 2327 A MAGYAR Nemzeti Bank gyors- és gépírni tudó munkaerőt keres. Érdek­lődni: Kecskemét, Szabadság tér 1. II. em. 21. szobában lehet. 27 637 A KECSKEMÉTI Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézet felvesz anyag- könyvelőt, kertész és gépszerelő szak­munkást. Jelentkezni lehet Kecské­mét, Hegedűs köz 9—13. alatt. 2304 AZ INTERPRESS Kiadó és Nyomda Vállalat azonnali belépésre keres gép­mestereket, berakónőket, programo­zót, korrektorokat. Jó kereseti lehe­tőség. Vidéki dolgozók jelentkezését is várjuk nekik IBUSZ-lakásról gon­doskodunk. heti egy alkalommal uta­zási költséget térítünk. Ha egy vá­rosból vagy megyéből több nyomdai szakmunkás jelentkezik, napi bejá­rásukat vállalatunk kisbusszal meg­oldja. Jelentkezni lehet önéletrajzzal, levélben, személyesen vagy telefonon. Levélcím: Pf. 100. 1&25. Cím: Buda­pest. VII., Marek József u. 2. Tele­fon : 410-403. 1934 A TISZATÁJ MGTSZ TISZAALPÁR felvételre keres juhászati ágazatába SZAKKÉPZETT JUHÁSZ HÁZASPÁROKAT. Jelentkezni lehet a tisza- alpári Tiszatáj Mgtsz központi irodájában, .- 6067 Tiszaalpár, Ady Endre u. 94. szám, Molnár László főállattenyésztőnél. 1902 FÉMMUNKÁS Vállalat Kecskeméti Gyára kiemelt fizetéssel felvesz munka- vállalókat portás munka­körbe. Jelentkezés és bő­vebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán. Cí­münk Kecskemét, Izsáki út 2—6. 2208 A KECSKEMÉTI Konzervgyár I—II. telepére felvesz női és férfi munka- vállalókat betanított és segédmunkás munkakörbe. Felvétel esetén gyerme­keik részére óvodai, bölcsődei elhe­lyezést biztosítunk. Jelentkezni lehet á vállalat munkaügyi osztályán Kecs­kemét. Szolnoki út 35. 2209 FIGYELEM! Gyesen levők és szabad Idővel rendelke­zők! Kiemelt kereseti le- — hetőség mellett baromfida­rabolási, -csomagolási I munkákhoz napi 4 órái munkaidőben alkalmaz a Kecskeméti Baromfifel­dolgozó Vállalat dolgozókat. Gyer- mekfelügyeletet biztosítunk. Jelent­kezés a vállalat munkaügyi osztá­lyán Kecskemét, Ceglédi út 7—11. 2103 KM] w A MÉH Vállalat telepe felvesz fém­üzemvezetőt, gépkocsivezetőket, tar­goncavezetőt és adminisztrátorokat. Jelentkezni lehet Kecskemét. Kiskő­rösi út 3. szám alatt a telepigazgató­nál. 2320 NAGYÉRTÉKŰ és nagy teljesítményű papírgyártó gépsorokhoz korszerű fél­automata és automata gépeinkhez fel­veszünk lakatos, villanyszerelő, mű­szerész és forgácsoló szaikimunlkásokaÉ (akiket papírgyártó szakmára átképe­zünk), férfi betanított és segédmunká­sokat gépmunkára betanítunk. Mun­kaidő : folyamatos munkarend, 40 órás munkahét, minden hat nap után két szabad nap, ezenfelül évenként 13 többlet szabad nap. Jó kereseti lehe­tőség, szakmunkásoknak havonként 7000—9000 Ft, betanított és segédmun­kásoknak havonként 5500—7000 Ft. Szo­ciális és kulturális juttatások. Utazási hozzájárulás, kedvezményes étkezés (ebéd), férfiaknak munkásszállás. As albérletben lakóknak havonként 370 Ft hozzájárulási díjat fizetünk. Je­lentkezni lehet személyesen: a Papír­ipari Vállalat Budafoki Papírgyárá­nak munkaügyi osztályán. Budapest, XXII., Gyár u. 15. 1222. 37f OFSZET gépmestert vesz fel a GAMF. Érdeklődni a Könyvtár Vezetőjénél le­het. Kecskemét. Izsáki út 10. Telefon: 21-611. 1972 KÖRBÁLÁZOTT BÚZASZALMA ELADÓ. Kecskemét körzetben a szállítást is vállaljuk. Ügyintéző: Várkonyi Lajos. Kecskeméti Magyar—Szov­jet Barátság Mgtsz Kecske-' mét, Városföld 127, Tele­fon: 21-066. 2251 Tájékoztatjuk a termelő­ket, hogy az UXIVER Áfész helvéciai szeszfőzdéjében a bérfőzést szeptember 15-től megkezdi Előjegyzést jelenleg is fel­veszünk: érdeklődni lehet a szeszfőzde vezetőjénél. 1785 A HELVÉCIÁI ÁLLAMI GAZDASÁG üzleteinek nyitvatartása KECSKEMÉTEN: A PIACCSARNOKBAN, kedd — péntek 6—18 óráig szombat 6—12 óráig vasárnap 6—11 óráig VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! 2334 AZ ÉPÍTŐIPARI Kisgépgyártó Válla- lat munkatársakat keres a kővetkező munkakörökbe: üzemgazdasági osz­tályvezetőt felsőfokú szakirányú isko­lai végzettséggel és legalább 3 éves vezetői gyakorlattal, kereskedelmi csoportvezetőt felsőfokú szakmai ké­pesítés és 3 éves kereskedelmi gya­korlat, piackutató, szerződéskötőt fel­sőfokú közgazdasági végzettséggel, tervezőt felsőfokú közgazdasági vég­zettséggel, technológiai csoportvezetőt felsőfokú gépipari végzettséggel és 3 éves yezetői gyakorlattal, vagy kö­zépfokú iskolai végzettség és 8 évet szakmai gyakorlattal, gyártmányter­vezőt felsőfokú gépipari végzettség­gel, lehet kezdő szakember is, gond­nokot kapcsolt munkakörrel .közép­fokú közgzadasági vagy műszaki is­kolai végzettséggel. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesen Kalocsa, Felszaba­dítók u. 8. sz. (volt vibrátor) ^alatt a személyzeti oktatási osztályvezetőnél. 2275 AZ ALFÖLDI TŰZÉP Vállalat felvess takarítónőt azonnali belépéssel. Je­lentkezés Kecskemét. Rákócziváros 30.' Gondnokság vezetőjénél. 2305 Gyászhír Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy drága jó férjem, édes­apánk. apósom, testvérünk, nagy­apám VÉSZELI PÁL Bócsa. I. kér. 29. szám alatti la­kos. életének 58. évében, szeptem­ber 13-án, hirtelen elhunyt. Teme­tése f. hó 22-én. 15 órakor lesz a bócsai temetőben. A gyászoló csa­lád. 4M» Mély fájdalommal és megtört szív­vel tudatjuk, hogy fiunk testvé­rünk. unokatestvérünk, unokám, keresztapám ACS AI LÁSZLÓ Jakabszállás Marx Károly út 1. szám alatti lakos szeptember lé­én életének 30. évében tragikus körülmények között elhunyt. ' Te­metése f. hó 21-én 14 órakor lesz a jakabszállás! köztemetőben. A gyászoló család. 4461 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, fiam. édesapánk, nagyapánk, testvérünk JAKUBECZ ISTVÁN Kecskemét, Lenin tér 12. szám alatti lakos életének 59. évében el­hunyt. Temetése f. hó 24-én hét­főn délután 3 órakor lesz a kecs­keméti Köztemetőben. A gyászoló család. 4457 Fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy szeretett férjem, édes­apám. apósom, nagyapánk DÁK!) ISTVÁN Kecskéimét, Czigány János u. 45. szám alatti lakos hosszú szenvedés után szeptember 19-én 80 éves ko­rában elhunyt. Drága halottunk temetése f. hó 25-én lesz 1/2 2 óra­kor a kecskeméti Köztemetőben. Mindén külön értesítés helyett. Gyászoló család. 4455 Köszönetnyilváníti s Hálás szívvel mondunk köszöntet mindazon rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, az Újpes­ti Gépelemgyár Igazgatójának és dolgozóinak az ÉPFU Vállalat d'” - gozóinak, akik szeretett férjem, apám, apósunk, nagyapánk, test­vérünk, sógoíúnk BARTKÓ LÁSZLÓ gyászszertartásán megjelentek és részvétnyilvánftásukkal nagy fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. A| gyászoló család. 4405 Hálás szívvel mondunk köszönetét a Vegyipari Gépgyár vezetőségé­nek. dolgozóinak, pártszervezeté­nek. az Alföldi Cipőgyár dolgozói­nak. rokonoknak barátoknak, szomszédoknak, akik szeretett fér­jem. édesapám ÖZE JANOS temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és rész­vétükkel mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló ctsta- lád, Kiskunfélegyháza. 2206 Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, a Petőfi Tsz veze­tőségének. akik felejthetetlen fér­jem, és fiam GALLA LÁSZLÓ és ID. GALLA JÁNOS temetésén megjelenjék. A gyászolö Galla család. Kiskunfélegyháza. 2195 Hálás szívvel mondunk köstzönetet mindazon rokonoknak. Ismerősök­nek. Jó barátoknak, a Vörös Csil­lag Tsz vezetőségének, dolgozóinak akik felejthetetlen férjem és édes­apám HERÉDI GYÖRGY temetésén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek és meg­jelenésükkel fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló fele­sége és fia, Kiskunfélegyháza. 2239

Next

/
Oldalképek
Tartalom