Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-27 / 176. szám

1983. július 21. • PETŐFI NÉPE • 5 ÖNÁLLÓAN ÉS FELELŐSEN (II.) Szellemi műhelymunka Az elmúlt másfél—két évtized fejlődésének egyik megkülönböz­tetett jelentőségű eredménye az alkotoképes műhelymunka ki­alakítása, gazdagodása hazánk­ban. Ennek részeként pozitívan változott a vidéken dolgozó alko­tó kollektívák helyzete is. A vi­dék mindinkább földrajzi kate­gória lett, és nem minősítő jelző. Alkotóműhelyeinket a hazai tu­dományos, művészeti, egészség- ügyi, kulturális élet nem úgy ke­zeli, ihogy ez nem a „fővárosban”, hanem „vidéken” működik, ha­nem egyes alkotó kollektíváink tevékenységük szakmai, ideológiai súlya, tekintélye alapján vesznek részt — különböző hatékonyság­gal, eredményességgel — az or­szágos folyamatokban. törekvé­sekben. Az új iránti nyitottsággal Alkotóműhely az a termelő kollektíva, középiskola, általános iskola vagy éppen az a művelődé­si objektum is, amely alkotóan alkalmazkodik az új feladatok­hoz, nem egyszerűen sablonos végrehajtója az előírásoknak. Az alkotóműhely nem kényelmes és biztonságos „ebből baj nem lesz” megközelítéssel foglalkozik a különböző kérdésekkel, hanem fe­lelősséggel, felkészültséggel, az új iránti nyitottsággal közelít a társadalmi-gazdasági fejlődés legkülönbözőbb teendőihez. S ilyen szellemben óriási alkotó energiák mozgósultak és kapcso­lódtak az országos folyamatokba. Ennek során egészséges vetélke­dés is kialakult művekért, szerző­kért, kutatókért, alkotókért, és ez is helyénvaló. A felelős alkotómű­hely-vezetők hosszú sora bizonyí­totta be rátermettségét, alkal­masságát arra, hogy megfelelő felelősséggel és felkészültséggel, jól alkalmazza szocialista törek­véseinket az adott intézmény munkájában és irányításában. Mindezek mellett és közben természetesen adódnak nehézsé­gek. tisztázatlanságok is, vannak lezárult problémák, de ma létező gondjaink is. Garanciát sem vál­lalhatunk, hogy holnaptól kezd­ve egyetlen alkotóműhelyben sem fog olyan nehézség fellépni, amelyre felelősségünk tudatában még jobban oda kell figyelnünk. Természetesen a megelőzésre ■nagy gondot kell fordítanunk. Az okokat vizsgálva azt tapasztal­tuk, hogy problémák szinte kivé­tel nélkül ott jelentkeztek, ahol a jogok lehetősége és a felelősség •kötelessége különvált, ahol a dön­tés joga nem a döntés felelőssé­gével párosult. Előadódott, hogy az értelem helyét indokolatlan mértékben vette át az érzelem egy-egy kérdés eldöntésénél. Van, amikor a műhelyönálló­ság műhelyönfejűséggel cserélő­dik össze. Az alkotoképes, de­mokratikus légkör, a kollektív munka és az egyszemélyi felelős vezetés egységének hiánya okozta szinte kizárólag azokat a gondo­kat és problémákat, amelyekkel e műhelyekben találkozni lehe­tett. Ebben különösen nagy az egyszemélyi vezető felelőssége. Eddig — sajnos — nem, vagy alig sikerült nagy konfliktust an­nak irányításával megoldani, aki a iprobléma kialakulásánál veze­tő volt. Ugyanakkor a gondban eredmény, hogy szinte minden olyan vezető, aki szakmai-ideoló­giai szempontból értékes, csak éppen vezetni nem tud — segítsé­günkkel is — megtalálta helyét szakterületén. A párt orientáló szerepe A jövőben is az alkotóképes műhelyönállóság erősítésével kell a tudomány, a kultúra, a gazdaság, az egészségügy és az élet más területén végzett mun­kát mind hatékonyabbá tenni. A műhelyirányitás alapvető politikai felelősségében nem lehet kétség a pártszervek feladatát illetően, és itt minden szinten vannak tar­talékaink. Különösen fontos, 'hogy a párt alapszervezetei, a pártcso­portok és minden egyes kommu­nista tartsa kötelességének a párt politikája melletti cselekvő kiál­lást az alkotóképes mű'helyönál- lóság eredményes és hatékony formálásában. Ugyanakkor kívá­natos megszüntetni az átlamélet- ben az egyes művészeti alkotó- műhelyek irányításának joghéza­gait. Meggondolandó a jövőben a pályázati rendszer további bő­vítése, nemkülönben több meg­határozott időre kinevezett veze­tői munkakör szervezése. A művészi alkotóműhelyek tevékenységével , kapcsolatban megszívlelendő az MSZMP Köz­ponti Bizottsága áprilisi ülésének határozata: „A művészeti életben erősíteni kell a párt eszmei orien­táló szerepét, és támogatni kell a társadalmi haladást szolgáló, realista szellemű alkotások lét­rejöttét, javítani kell a művészet és a társadalom kapcsolatát. Mű­vészetpolitikai elveinkkel össz­hangban, az alkotóműhelyek ön­állóságát erősítve lényeges válto­zást kell elérni felelősségük nö­velésében. Fokozni kell a marxis­ta kritika szerepét.” Szocialista vitakultúra A területi párt-, tanácsi, szak- szervezeti, népfront- és más szervek elemző, döntést előkészí­tő, és döntést hozó, majd reali­záló munkájukban sokoldalú együttműködés figyelhető meg az alkotó értelmiséggel. Testületek, munkaibizottságok és más fóru­mok sora jelzi, hogy a párt és az értelmiség együttes tevékenysé­gének fő színtere a munka, az alkotás, a szocialista közélet. In­dokolt, 'hogy a jövőben növekvő rangot kapjon a mindennapok szürke folyamataiban jelenlevő, a látványos akoiót .nélkülöző értel­miségpolitikai munka. Tájékoztatáspolitikánk a fele­lősségteljes, megbízható infor­málás mellett a lehetőség szerint gyors is. Az elmúlt év végi be­számoló taggyűlések, a párt mun­kamódszerét vizsgáló alapszerve­zeti taggyűlések tapasztalatai alapján azonban egyre sürgetőbb, hogy a tájékoztatáson túlmenően (nem ahelyett) sokkal nagyobb figyelmet fordítsunk a meggyő­zésre. Az alkotó vita nem egy-, hanem két- vagy többirányú, „oda-visszabeszélést” feltételez. Ezért is jó az a metódus, amely szerint a pártnapokon ■ — szinte kötelezően — a kis kollektívák­ban folyó eszmecserét írjuk elő, mint szervezeti keretet. Ennek során növekvő szerepet kap a szocialista meggyőzés, a szocia­lista vitakultúra. A vitákat az minősíti, hogy mennyiben segítik közös feladataink megvalósítá­sát. Eredményük a közgondolko­dásban, társadalmi magatartá­sunk szocialista vonásainak fej­lődésében mérhető. A területi pártszerveknél fo­lyamatosan indokolt végiggon­dolni eredményeinket, gondjain­kat, törekvéseinket, és az újat vál­lalva — az ideológiai műhelyek­kel, szellemi központokkal együtt- munkálkodva — alakítani, meg­valósítani feladatainkat. Dr. Koncz János A pálinka legyen a győztes? Furcsa .időtöltést talált magá­nak ikét matyópusztai fiatalem­ber. A fiatalos virtus versenyre sarkallta őket. Küzdelmük célja: melyikük tud több pálinkát meg­inni!? A „nemes” játékhoz adva volt egy liter „eredeti”, „hamisí­tatlan” kisüsti, amit valamelyik tanyán, direkt az effajta játékok­hoz főzettek. Nem lett elég, lé­vén különösen, nagy természetű versenyzőkről szó. Megállapodtak hát, hogy keverttel folytatják, a döntő kortyig. A torok—gyomor csatának CS. I. 'negyvennyolc éves szőlőmunkás lett a győztese, aki — ha a verseny előtt reggel és napközben elfogyasztott italt nem számoljuk — tizenegy deci töményt ivott meg. Más „sportágaktól” eltérően a „bajnak” nem örülhetett sokáig a „puszta legnagyabb ivója” cím­nek, mert az áldomás után né­hány órával cimborái holtan ta­lálták háza udvarán. •Elgondolkodtató eset. Különö­sen annak, aki tavaszi—nyári— őszi estéken, délutánokon látta már a matyópusztai házibolt kör­nyékén ülő, álló — urambocsá’ — fekvő férfiakat, akik egy-egy lá­da sör, néhány üveg bor mellett beszélgetnek, énekelnek. Múlat­ják az időt! Arra járva sokszor gondoltam rá, vajon mit véthet­tek ezek az emberek? (Mert ar­ról már többször is meggyőződ­hettem, hogy napközben — le­gyen tél vagy nyár — szorgalom­mal végzik munkájukat az I-i termelőszövetkezet szőlő- és gyümölcsültetvényein.) Miért neim jutott nekik más, mint a „kis­bolt” előtti 'biciklitámasztó és a körülötte vadon virágzó füves, gazos föld, és perszP az alkohol. Volt idő, amikor az a hír járta erre, hogy az itt lakóknak el kell költözniük maguk álmodta- éPjtette gazdaságukból, mert Ma­tyóban nincs jövő. Röviddel ké­sőbb változtak az idők: megjaví- tott.á.k a községhez vezető utat, és jött az áldás, a villany is. Aki csak tehette maradt! Munkát vál­lalt a szövetkezetben. Dp mit lehet itt csinálni, ha lejár a munkaidő? Sajnos nem sokat! A pusztai kultúra és sza­bad idő kegyhelye, az iskola több­ször is gazdát cserélt az elmúlt évek alatt. Nádaratók, imájd pásztorok vásárolták meg. Ott, ahol egykor írni-otvasni, énekel­ni, táncolni tanították a fiatalsá­got, ma birkák bégetnek. A ma­tyói férfiak — fiatalok és idő­sek egyaránt — jobb híján., a házibolt környékét látogatják. Isznak, mikor mi van. A szerda ünnepnek számít, akkor érkezik a sör. Talán naivságnak tűniik, ha ilyen esetről hallva, a társadalom felelősségéről 'beszélek, de vál­lalom! Kérdezem: ezek az embe­rek, miért nem érdemlik meg az intézménye^ szolgáltatásait? Pél­dául a kulturált közösségi együtt- lét fórumait, alkalmait. Matyópusztán kétszáznál is többen élnek, de évek óta nem volt mozielőadás, ismeretterjesz­tő rendezvény, vagy könyvcse­re. Nincs is megfelelő helyiség az ilyen rendezvények megtar­tására. Nem arról van szó, mint­ha a népbetegség méreteiben romboló alkoholizmus ellen a közművelődés, egyedül, hatha­tós fegyver lehetne, de vannak szép példák a tanyai lakosság kulturált időtöltésének meg­szervezésére. Gondolok itt a mi- zsepusztai vagy a kargalai kí­sérletökre. A kulturális demokrácia ugyan­is csak úgy működik jól, ha a társadalom minden rétegére — lakóhely, foglalkozás és életkorra tekintet nélkül — érvényes. Ma­tyó-, Kurjantó-, Kék-kút-. Ge- deonpusztá’kon — és hosszasan sorolhatnám még a neveket — százak, ezrek örülnének az ilyen gondoskodásnak. Talán a matyó- pusztaihoz hasonló versengésre is ritkábban kerülhetne sor. Farkas P. József • Csohány Kálmán rajza. Czóbel-sétány Szentendrén Sétányt neveztek el Szentend­rén Czóbel Béláról. A városi ta­nács végrehajtó bizottsága ked­di ülésén úgy döntött, hogy a fes­tőművész születésének 100. év­fordulója alkalmából a vízisport­telep és a hajóállomás közti há­romszáz méter hosszú és három méter széles közterület a „Czó­bel sétány” nevet kapja. A neves festőművész, a város egykori dísz­polgára a harmincas évektől kezdve minden nyáron Szentend­rén éjt és dolgozott, és ott Számos jelentős alkotása készült. Az év­forduló alkalmából bővítik a hely­beli Czóbel Múzeumot is. A Templom tér 1. szám alatti ház­hoz — 2,2 millió forint értékben — új szárnyat építenek. Ide he­lyezik el az ajándékozás vagy vásárlás útján szerzett új Czóibel- festményeket, egy emlékszobában pedig a művész hagyatéki anya­gát. bútorait, személyes tárgyait. Egy másik emlékteremben Czó- belné Modok Mária festőművész­nő képeit tekintheti meg a kö­zönség. A kibővített szentendrei Czóbel Múzeum szeptember vé­gén. a képzőművészeti világhét alkalmából nyílik. (MTI) HONISMERET - HELYTÖRTÉNET KECSKEMÉTI UTCÁK, TEREK, VÁROSOK* (III.) Hivatalos elnevezések 1850-től A nagyobb alföldi településeken már minden utcának, térnek volt hivatalosan is nyilvántartott neve, amikor a gazdasági, politikai, tár­sadalmi, kulturális haladást szor­galmazó reformkorban Kecskemé­ten is szükségesnek látták a há­zak számozásának pontosítását. A házak számozása 1847. május 7-én állapította meg az elöljáróság: „ugyanez alkalom­mal előterjesztetett miképpen a város uttzáit habár a házak számokkal jegyezve nincsenek el­nevezni és azokra feljegyzeni szükséges lenne.” Úgy döntötték, hogy „egy kitűzendő napon mind­nyájan összejővén az uttzákat kö­zös egyetértéssel mennyire lehet nevezzék el”. Aligha vádolhatok elődeink a túlzott sietséggel. 1848. március 31-én gyűltek össze először név­adásra, de nem jutottak áról-bére. Néhány nat) múltán egy bizottsá­got kértek föl a szükséges javas­latok elkészítésére. A tanácsot hárman, a választott közönséget négyen — köztük Rhuz Mihály, Petőfi rokona — képviselték. Ösz- szel újra tanácskoztak, de a zajos időkben jobbnak vélték, ha nyu- godalmasabb napokra hagyják a döntést. ~ A szabadságharc után hazánkra rátelepedő osztrák hivatali rend­szer urai az egész birodalomban érvényes közigazgatási gyakorlatot érvényesíttették mindenütt. Az 1850. márc. 4-i tanácsgyűlésen kö­zölhette Csányi János főbíró, hogy „Megyei Főnök Keresztes József úr ő nagysága igen óhajtaná, hogy a városban levő utcák elneveztet­nének. annál fogva szükséges vol­na az utzák elnevezésére mielőbb megnevezést tenni. Minthogy .. . már korábban is tétettek némi előlegintézkedések, de foganatba ez idáig nem ment, ezzel utasíttat- ván Hornyik János úr, hogy e tárgyban költ irományokat össze­szedvén e tárgy mikénti állásáról tegyen jelentést”. A Megyei Főnök utasítására Még azon a héten újra össze­gyűltek és „a régi irományok használata mellett a piartzok és a város utzái következőleg nevez­tettek el”. Nagy piac, belső búza piac. külsőbúza piacz. Széna piacz, Hal piacz; Szentháromság tere, Főoskola tere —, az uttczák: Ha­lasi Nagy, Vásári Nagy, Budai Nagy, Körösi Nagy, Csongrádi Nagy. Mezei, Vásári kis, Festő, Kávéház, Dob, Kádár, Üj, Szűk, Burga, Kígyó, Bak, Vágó, Hal, Sarló, Kaszab, Piacz, Sajtó, Kül- búzapiacz, Kápolna. Homoki. Zug, Magos, Hegyi, Síp, Templom, Má­ria, Lejtő, Szél. Rózsa, Kanyar, Olaj, Ágas, Nyíl, Kiskereszt. Vá­sári Tabán, Könyök. Páva. Déllő, Sétatér, Tyúkláb, Talfál kis. Ka­kas, Czimbalmos, Kasza, Sáska, Kiszug-Iskola, Budai kis, Öz, Szarvas, Sutu, Árok, Varga, Ga­lamb, Ároksor, Borz, Sár, Régi is­kola, Kaszap, Körösi. Temető, Te­mető kis, Zöldkert, Orvos. Kés- keny, Fűz, Sárkány. Gyík. Külső, Lakatos, Aradi, Csongrádi Kis, Szappan, Tímár, Hemző, Szolnoki, Fecske, Tehén, Tavasz, Malom, Könyves, Fűzfás, Fehér, Kerekes, Liliom, Folyóka, Sarkantyú. Nye­reg, Lovarda, Kalap, Rigó. Ka­szárnya, Kistemplom, Görbe. Vil­la, Kapás, Trombita, Halasi Kis, Horog, Retek, Veréb, Forrás. Ma­gyar, Csóka, Szeglet, Bárány, Tyúk, Epres, Szentelő, Bikh, Bé­ka, Széles, Zsinór, Zöldfa, Pacsir­ta, Ákatzfa, Lakos, Felsőcserép, Alsócserép, Kis, Közép.” Sorok: Tabán, Magtár, Szőlő, Füzes. Liba, Temető, Fürdő, Kerti, Malom, Szé- <les, Mária. Két út volt, a Szegedi és a Csongrádi. Németül is A Megyei Főnök valamennyi el­nevezést jóváhagyta azon meg­jegyzéssel, „ ... a Cs. kir. katona­ság kívánatéhoz képest a magyar elnevezések németül is aláírassa­nak, annál fogva szükséges volna az uttzák és a piaczok nevei fel­írása, úgyszinte német nyelvre leendő fordítása iránt intézkedést tenni”. Az 1850. március közepén tar­tott tanácsgyűlésen a házak mi­kénti megjelöléséről is döntöttek. „Mivelhogy városunkban a há­zak többnyire vályogból épülnek, az külsejük csak sárral vannak betapasztva, mely tapasztásnak az idő viharja sokkal inkább ártván, csak nem minden évben újra kell tapasztani, és ezen tapasztás után a leomlott felírást mindannyiszor meg kell újítani, ezennel tehát, hogy a lepusztult felírásokat mi­nél kevesebb költséggel ki lehes­sen újjíttatni. az uttzák és a piar- czok nevei egy-egy külön táblára kimettszetni és ezen metszett táb­lák az uttzák és a piartzok nevei felírása után a Város házához be­rakatni rendeltetnek, hogy ezek segítségével később a megromlott felírások újjolag kijavíttathassa­nak.” Bizony alig néhány elnevezés vészelte át a változó időket. Heltai Nándor • Részlet a városi tanács ösztöndí­jával készült tanulmányból. Schaár Erzsébet művészete A tehetségekben bővelkedő magyar szob­rászat élvonalába tartozott Schaár Erzsébet, aki most lenne 75 éves, ha a kiteljesedés év­tizedeit megérte volna. 1908. július 27-én született. A Képzőművészeti Fő­iskolán Kisfaludy Stróbl Zslgmond tanítványa volt, majd Párizsban folytatta tanulmányait, ahol Despiau hatása alá ikerült. A felszabadulás előtt, és röviddel utána is különösen a portré ég kisplasztika műfa­jában jeleskedett. Érzékeny mintázású szobrai, fe­jei mélanlkolikusak, elmélyültek. Az ötvenes évek végétől az absztrakciós törek­vések hatottak rá, elsősorban Giacometti műveivel állnak rokonságban, különféle anyagból készült kis­méretű figurái, amelyek teljesen személytelenek, piszkafaszerűen vékonyak; lelkiállapotukat csupán mozdulataikkal jellemezte a művész. A hatvanas években a szürrealizmus és a pop-art művészeti áramlata termékenyítette meg művészetét. A hat­vanas évek elején egy újonnan felfedezett „anti- plasztikus világot” teremtett magának, apró ter- mészetrészletek, galvanoplasztikus levonataival. Vi­rágok, levelek, csigák, szitakötők japános könnyed- ségű negatív vagy a felületbe alig bemélyülő vonal- rajzaj teszik sejtelmesen 'líraivá kisméretű műveit. 1964-ben kezdte meg késői, monumentális müvei­nek formába öntését, melyek egyedülállóak a kot­tám magyar szobrászatban. Anyaguk a könnyen sé­f* Liszt portréja. rülő hungarocell, amelyet gipszöntvénnyel párosí­tott. mint 1967-es Ablakban című szobrán. A pop-artbói kölcsönzött eszköztár — a kóoból és csövekből képzett, színezett, parókaszerű hajfürtök­kel, a gipszöntvény fejekkel, kezekkel, kifestett sze­mekkel, szájakkal — elriasztó pantomimjelenethez hasonló műveket eredményez, amelyekkel a művész a tér és az ember új kapcsolatát tárta fel. Az élet- nagyságú. vagy azon felüli méretű fal előtt álló, a fal mögül kitekintő, az ablakból kinéző, az ajtóból kilépő figurák teljesen elszemélytelenedettek, be­felé fordultak. Kísérteties magányuk a modern nagy­városi ember életidegenségének, kapcsolatteremté­si hiányának, érzeiemnélküliségének ad hangot. A szorongás döbbeneté hatja át legnagyobb alkotá­sát, a székesfehérvári 1974-es utca című művét, amely monumentális törekvéseinek összefoglalása. Néhány szobra, mint a tihanyi Tudósok, a szabad természetben is kifejti egyedülálló hatását. Üvegplasztikáin is a terek és az ember új kap­csolatait kutatta. A lírai finomság és a tökéletes formai megoldás ezeket a kis műveket is a modern magyar szobrászat maradandó értékeivé avatja. Alkotásainak időtálló anyagba való megformálá­sát alig engedte meg számára a sors. Munkái 1973- beri bekövetkezett halála után váltak vTá«>iirűve. Számos hazai és külföldi gyűjtemény őrzi szob­rait, Pécsett és Székesfehérváron állandó kiállítás­sal adóznak a jeles művésznek. Brestyánszky Ilona • Ajtóban álló lány (a székesfehérvári szoborkert­ben). LÍRAI FINOMSÁG, TÖKÉLETES FORMA

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom