Petőfi Népe, 1983. február (38. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-13 / 37. szám
1983. február 13. 9 PETŐFI NÉPE • 7 A rendszeresebb tömegsportért Bács-Kiskun megyében az elmúlt évben mintegy kétszázhatvanezren vettek részt á tömegsport különböző formáiban. Egy-egy dolgozó azonban több versenyszámban is indulhatott. Tehát a feltételezések szerint a tömegsportban ténylegesen részt vevők száma • az említett adat egyharmada lehet. De ez sem kevés! A tömegsport-versenyek múlt évi tapasztalatairól a közelmúltban tanácskozott a 'megye sportvezető testületé Kunfehértón. FALUSI SPARTAKIÁDOK A legnépesebb versenyzési forma a falusi dolgozók sparta- kiádja volt. Egyúttal ebben a versenyágban bizonyult a legeredményesebbnek a megye is. A vetélkedő széles alapokról indult, a községi, versenyektől, a járási döntőkön keresztül, egészen az ' országosig, amelyen Bács-Kiskun az összetett pontversenyben S az előkelő második helyen végzett A statisztikák 32 ezer résztvevőről tanúskodnak. Az elismerésre méltó népes részvétel mellett kedvezőtlen tapasztalat, hogy némely községben nem rendeztek alapfokú versenyt. Közvetlenül a járási döntőn indultak. Tanulságként , említették * a sportvezetők,, hogy ott volt jó a . tömegsport, ahol a helyi vezetők megfelelően összefogták,' irányították. . segítették a rendezvények lebonyolítását. MUNKAHELYI OLIMPIA Ez a versenyzési forma bevezetése óta ríépszérű. Sok gazdasági vezető igényli, hogy dolgozói eredményesen szerepeljenek. Több sportágban is kezd rendszeressé válni az üzemi bajnokság. Legkedveltebb a kispályás foci, az asztalitenisz. A téli teremtornákon, kupaversenyeken szívesen vesznek részt a dolgozók. JÓ ÉS — VOLT JOBB \ Az elmúlt évben megtartott VI. Országos Sport Napok bemutatói jól népszerűsítették a tömegsportot. A-159 rendezvény közül különösen a községi sportünnepélyek voltak sikeresek. Ezek többségén egész családok vettek részt. A megye hat városában és Öt járásában 63 ezer nézője volt a központi ünnepélynek. Ezek közül Kiskunfélegyházán rendezték a legszínvonala- I sabbat. A kecskeméti központi rendezvényről csupán az mondható el, hogy — volt jobb ... A MOZGALOM „KISKAPUJA”? Az Edzett ifjúságért mozgalomban mintegy ötvenezren teljesítették a követelményeket. Ez kétségtelen fejlődést jelent, Bár nem tudni, hány fiatalnak írták alá az igazolólapját, „haveri alapon”. Mert olyan is akadt, akinek nem került pecsét az igazolólapjára. Sportfelügyelő mesélte, hogy egy csoport nem tudta teljesíteni a követelményeket. S miután a KISZ-titkár .és az iskolaigazgató kérésére sem írta alá az igazolólapokat, a gyerekek valamiféle „csodá” folytán mégis továbbjutottak a megyei döntőre. TÖMEG ÉS RENDSZERESSÉG Szinte csak az elismerés hangján lehet szólni a sporthivatal társszerveinek öntevékeny, kezdeményező sportversenyeiről. Jó példákkal jár elöl' a KISZ, az MHSZ, a KISZÖV, a MÉSZÖV és a legnagyobb tömegeket mozgató SZMT is. Mind több szakma rendezett önálló ' versenyt, kirándulást, túrát. Az SZMT versenyén húszezernél is többen vetélkedtek az elmúlt esztendőben. Sajnos olyan is előfordult, amelyen az NB 'I-es kosaras együtt indult a dolgozókkal. Ez a vetélkedő nem javította a tömegsport presztízsét. Igen örvendetes viszont, hogy az SZMT szervezésében negyvenkét helyen vált rendszeressé a munkahelyi testnevelés, közel ötezer dolgozó részvételével. Az ipari. szövetkezetek versenyei is változatosabbak lettek. A rendezvényeik legfontosabb erénye a sokat hiányolt rendszeresség. • Ez másoknak is példa lehetne. Banczik látván A 9—15. helyért játszik a DUTÉP A hét végén folytatódik a küzdelem a röplabda NB I-ben. Az őszi szezon 14 fordulója tisztázta az erőviszonyokat. Eldőlt, hogy tavasszal kik folytathatják , a bajnoki küzdelmet az aranyéremért és a dobogós helyezésekért, kik a 4—8. helyért és mely csapatok mérkőznek a kiesés- elkerüléséért, a .9—15. helyért. A DUTÉP SC női gárdája a 13. helyről várja a tavaszi folytatást. A rajt előtt beszélgettünk Dunszt Istvánnal, a DUTÉP SC női röplabdaesapatának vezető edzőjével, aki az' alábbi tájékoztatást adta lapunknak. — Nagy küzdelem, izgalmas mérkőzések sorozata kezdődik. Ügy velem, hogy megfelelően fel tudtunk . készülni a bajnokság folytatásárai, Ebben az időszakban mindenki becsületesen dolgozott. Annak örülünk, hogy csapatunkban ! nincs sérült, senki- nem állt le, változatlan kerettel várjuk a-folytatást. Az edzőmérkőzések során rangos ■ csapatok ellen léptünk pályára. A székesfehérvári és a debreceni tornákon is bizonyították a lányok, hogy bírják a sorozatmárkőzésé- ket. — Tudjuk, hogy nagy a tét. A kiesés elkerüléséért' harcolunk, de ezt teszi rajtunk kívül még öt együttes. Én mégis azt mondom, hogy a csapát játéktudása alapján sokkal jobb helyen kell végeznünk a bajnokságban. Sajnos. számunkra egyáltalán nem kedvező a szövetség döntése, miszerint minden csapattól elveszik az őszi szezonban összegyűjtött pontokat. Így hiába szereztünk 1-2 ponttal többet, mint az utolsó helyezett Miskolc, hátrányos helyzetben vagyunk. — Keretünk — Magó, Felföldiné, Katonáné, Rock, Lovászné, Molnár, Németh, Bőtös, Kosa, Preiszingér, Farkas. Szegedi, Crnkovics — bizakodó hangulatban készül. A rutinos játékosaink mellett több fiatalt is szeretnénk a „mélyvízbe” dobni. így sor kerülhet a tehetséges Crnkovics játékára... A szombathelyi mérkőzésen nagy harcot és győzelmét várok, annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalataink alapján a Savaria ellen a közönséggel és a játékvezetőkkel is meg kell küzdenünk — mondta Dunszt István, a DUTÉP SC edzője. H. G. A vasárnap kiemelkedő eseményei Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban kerül sor a cselgáncsozók . Magyar Népköztársasági Kupa versenyére. Á mérkőzések 10 óraikor kezdődnek, először á nehezebb súlycsoportok versenyzői lépnek tatamira. Kalocsán 9: órától; a mar hagyományossá ; váló ..Pirosarany Kupa” labdarugó-teremtorna döntőit rendezik meg. a megyei első osztályban játszó csapatok részvéteiével. • . . Egy mondatban A Magyar Jégsport Szövetség február 16—18. között nyolc szocialista ország versenyzőinek részvételével rendezi meg Budapesten a Kisstadionban a gyorskorcsolya Ifjúsági Barátság Versenyt. £) Európa legjobb klub- csaoatai | vívnak Budaoesten a BEK győzelemért, illetve, a Hungária Kupa egyéni elsőségért, ff) Háromnapi kezelés után elbocsátották a kórházból Borgot, akit kezfertőzés miatt ápoltak. g) A FIFA és a NOB vezetői március 2-í megbeszélésükön döntik el. kik szerepelhetnek az 1981-es olimpián. n A Magyar kosárlabda Szövetségben Kassai Ervin egykori Os- car-díjás játékvezetőt köszöntötték 30 éves elnökségi tagsága alkalmából. A A sákkvilágbajnok-ielöltek negyeddöntő mérkőzésein Ribli Tőrre (Fülöp- szig-eteki), Portisch pedig Korcsnoj (svájci) ellen kezd március '15-én. A Az angol futballtervek közé tartozik, hogy a jövőben a profi klubok kettőnél több külföldi játékost is szerződtethessenek. A röplabda NB I. tavaszi műsora Nők a 9—15. helyért Február 13.: BVSC—Miskolci VSC, Székesfehérvári Volán— Szolnoki Vegyiművek, Haladás VSE—DUTÉP SC. Február 20.: DUTÉP SC—Székesfehérvár, Szolnok—BVSC, MVSC—DMVSC. Február 27.: DMVSC—Szolnok, BVSC—DUTÉP SC,. Székesfehérvár—Haladás. Március 6.: Haladás—-BVSC, DUTÉP SC—DMVSC, Szolnok—■ yívsc.. Március 13.: MVSC—DUTÉP SC, DMVSC—Haladás, BVSC— Székesfehérvár. Március 20.: Székesfehérvár— DMVSC, Haladás—MVSC, DUTÉP SC—Szolnok. Március 27.: Szolnok—Haladás. MVSC—Székesfehérvár, DMVSC —BVSC. Április 10.: MVSC—BVSC, Szolnok—Székesfehérvár, DUTÉP SC—Haladás. Április 17.: Székesfehérvár— DUTÉP SC. BVSC—Szolnok, DMVSC—MVSC. Anrilis 24.: Szolnok—DMVSC, DUTÉP SC—BVSC,. Haladás— Székesfehérvár. Máius Í.í; BVSC—Haladás, DMVSC—DUTÉP SC, MVSC— Szolnok. Máius 8.: DUTÉP SC—MVSC, Haladás—DMVSC, Székesfehérvár—BVSC. Május 15.: DMVSC-—Székesfehérvár, MVSC—Haladás, Szolnok —DUTÉP SC. Május 22.: Halódás—Szolnok, Székesfehérvár—MySC, BVSC— DMVSC. „ Férfiak áz 1—4. helyért I. torna (a; Vasas Fáy utcai termében). Március 11.: Kecskeméti SC—Vasas, Csepel—Bp. V. Izzó. Március 12.: Bp. V. Izzó— KSC, Csepel—Vasas. Március 13.: Vasas—Bp. V. Izzó, KSC—Csepel. II. torna (a Bp. V. Izzó otthonában), Március 25.: Vasas— KSC, Bp. V. Izzó—Csepel. Március 26.: KSC—Bp. V. Izzó, Va- sas—Csepel. Március 27.; -Bp. V. Izzó—Vasas, Csepel—KSC. III. torna iá Csepeli Sport- qsarnokhan). Április 8.: KSC— Vasas, Csepel—Bp. V. Izzó. Április 9.: Bd. V. Izzó—KSC, Csepel— Vasas. Április 10.: Vasas—Bp. V. Izzó, KSC—Csepel. IV. torna (Kecskeméten). Május 27.: Vasas—KSC, Bp. V. Izzó. —Csepel. Május 28.: KSC—Bp. y. Izzó, Vásas—Csepel. Május 29.: Bp. V. Izzó—Vasas, Csepel—KSC. MAI MŰSOR Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Mindenki iskolája. Matematika. Szerkesztések fism.) 8.35: Fizika. Elektromos áram (ism.) 9.05: Óvodások filmműsora. Kisfilm- összeállítás: l.< Indián mesék. Csehszlovák rajzfilmsorozat. A nyúl és a macska (ism.) 2. Guriga, a varázsló. NDK bábfilm. A játszótéren (ism.) — SZ 9.45: Lenkó. Bolgár játékfilm. II/2. rész — SZ 11.00: Hírek 11.05: Sakk, Kempelen úr! Tévéjáték. III/l. rész (ism.) — SZ 11.50: King's SingersTiangVerseny 14.05: „Aki dudás akar lenni." Fiatalok népzenei műsora.^ Népzenei hangverseny Debrecenből .— SZ 14.30: Reklám 14.35: Műsorainkat ajánljuk — SZ 15.00: Képújság 13.05: Audrey Hepburn^sorozat: Hogyan kell egymilliót lopni? Amerikai film 7- SZ . 17.05; Reklám 17.10: Elmebajnokság. Egri János műsora — SZ 18.00: Delta. Tudományos-híradó — SZ 18.25: Reklám 18.35: A közönségszolgálat tájékozta- iójá 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna. — SZ 18.45: Esti mese —* SZ 19.00: A Hét — SZ 20.00: Hírek 20.05: A bogár. Holland tévéfilm — SZ 21.15: „Nem felfelé török uram." Sütő András műsora (ism.) — SZ 22.20: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00; Hírek 20,05: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat. XIII5. rész: Claude Monet. Tükrözések és áttünések —1 SZ 20.55: A világ animációs filmjeiből: 1. A határ.1 Jugoszláv rajzfilm. 2. Pánik. Csehszlovák rajzfilm, 3. Szögek, Román rajzfilm. 21.25: Telesport — Sporthírek • — SZ 22.15: Képújság . ÚJVIDÉKI TV: 8.30Tv-magazln .(román : ny2lvan), 9.30: Barázda — fslűmüsor' (ma.gy'á- ; ,rul) - ív-. 10..0Ö: Gyermékmüsór (magyarul)' 10.15: Intsrmazzo 10.20 : Hírek 10.30: Tv-magazín (szlovákul) 11.30: Tv-magazin (ruszinul) * 17.30: Műsorismertetés (szerb-horvá- tul) 17.35: Filmdélután gyermekeknek 18.55: Sórozatfilm gyermekeknek 19.30: Tv-liíradó (magyarul) 20.00: Küklopsz ■— jugoszláv sorozat- film 21.05: Sporthíradó (magyarul) 21.35: Riport 22.05:. Műsorzárás. . „ KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat..." 8.05: öt kontinens hét napja 8.21:. Énekszóval, muzsikával. Budai Ilona és a Muzsikás együttes felvételeiből 9.00: Fűtől — fáig 10.03: Jelky András kalandjai. II/2. rész. Hevesi Lajos regénye 10.43: Az \ MRT gyermekkórusának madrigálfelvételeiből 11.06: A Magyar .Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának hangversenye kb. 12.50: Harminc perc alatt a Föld körül kb. 13.^0: Ruggiero Ricci Pagahini- ' capricciókat hegedül 13^35: Utazó kutátók 14Í.00: Operaáriák 14.27: Így láttam Kodályt 15.05: Művészlemezek . 16.05: Rendezte: Cserés Miklós dr. A Nagy fejedelem. Móricz Zsigmond regényének rádióváltozata. III/l. rész i 17.05: Az ember értéke • 17.35: Artur Schnabel zongorázik, Gregor Pjatigorszkij gordonkázik 18.40: iA Rádiószfnház bemutatója. Véres madár. Andrej Hieng hangjátéka 19.41: örökzöld dallamok 20.33: Nótfk 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel 22.15: Zenekari muzsika 0.10: Haj. Részletek MacDermot zenés játékából. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránkelőknek 7.00: Á római katolikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsiká 8.05 : A Nyitnikék postáía 8.50': Így vagyunk együtt. Kiss Ferenc versei 9.03 : Mit hallunk? 9.30: Magnósok, figyelem! 10.15: Operettrészletek 11.00: Kattogó kabaré. II. rész, 12.00.: Jó ebédhez szól a nóta 13.00: Néró és a VII A. II./2. rész 14.0Ö:,Ha még nem tudná... Februári tiidoínányos mozaik . -■ 14.35: Táskarádió 15.33: Újdonságainkból 16.00: Útközben, hazafelé kb. 16.45: Sportösszefoglaló. 17.4Ó: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. Köszönjük, Mr. Bell! Zimre Péter hang játéka 18.50: Poptarisznya 20.33: Legyen vagy ne legyen nyelvoktatás az óvodában? 20.53: Társalgó 23.15: „Halkan". Könnyűzene éjfélig. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Komolyzenei zsákbamacska 10.00: Üj Zenei Újság 10.45: öt kontinens hét napja 11.06: Vasárnapi koktél 12.00: Budapest anno. Vallomások Budapestről 13.05: Tip-Top parádé 13.35: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női karának Bartók-felvételei- ből 14.00: Vivaldi-müvek 15.38: Jelenlétünk Kuwaitban 16.03: Dietrich Fischer-Dieskau énekel 17.00: Wagner összes operája közbén: kb. 2Q.30: Ä magyar széppróza századai 252. rész kb, 20.45: Munka után. Kiss Ferenc versei kb. 22.15: Tomsits Rudolf dzsésszfel- vé teleiből 23.00: Reneszánsz kórusmuzsika. Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16,35: Műsorismertetés ' (szerb-horvát nyelven) . 16.40: Sportkrónika 16.55: Intermezzo 17.00 : Tv-híradó (magyarul) 17.15: Reklám 17.20: Akció 17.25: Tv-híradó (szerfo-horvátül) 17.45: Gyermekműsor 18.15: Művelődési műsor (magyarul) 18.45: Testnövelés (magyarul) 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-híradó (magyarul) 20,00: Tribün (magyarul) 20.30: Vajdasági krónika (magyarul) 21.00: Tv-niradó (szerb-horvátul) 21.20: Dokumentumműsor (sze.rb-hör- váítui). v. •' ,* • • 22.00: Műsorzárás.1' KOSSUTH: * V 8.2$: Nóták 9.00:. A hét zenemüve 9.30: Dal anyámról. Bertolt . Brecht versei y. V 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Mit ér a nevem? 10.45: Mozart: B-dűr divertimento K. 287. 11.25: Kemény Egon dalaiból Kótzián Katalin szövegeire 11.40: Védett férfiak. Róbert Merle regénye, XXIV 13. rész 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.34: A szürkezakós meg a mama. Palotai Boris novellája 15.05: Daloló, muzsikáló tájak 15.30: Az omnibusztól a metróig — 1. rész 16.02: Évszázadok mesterművei 16.29: Látogatóban 17.10: Kodály kórusművészete. 18.05: Judy Garland két filmdalt énekel 19.15: Baráti szövetségben 20.15: Hétfő este Pesten és Budán 22.30: Halló, itt vagyok! 23.30: Franck: A-dúr szonáta 0.10: Németh Gábor táncdalaiból PETŐFI: 8.50: Slágermúzeum '9.50: Köznapi ügyeink Jegyzet 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Ráduly Árpád gordonkázik, Oláh Kálmán népf zenekara játszik 12.40:' Tánczenei, koktél 13*25: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől ötig. A rádió kívánságműsora I7.00i Így látták — így történt. Németország 1933-ban 17.30: ötödik sebesség 18.35: Minden hangra emlékezem. .Ta-. mássy Zdenkó- műsora 29.00 r Japán 20.35 :• Az Állami Népi Együttes felvételeiből 21,30: Pajzán históriák. 22.30: Tip-top parádé 23.20: Loewe zenés játékaiból 3. MŰSOR: .9.00: Népdalkórusok, hangszerszőlók 9.30: Híres előadóművészek felvételeiből > 10.46: Dzsesszarchívum 11.05: Operaáriák 11.40: öt évszázad zenéjéből 13.07: Szimfonikus zene 14.37: Operarészletek 15.30: Magyar fúvószene 16.00: Sztárok — anekdoták nélkül. Gőzfelhő a láthatáron 16.3Q:-Heinz Holliger oboázik 17.00: Poco valamint Ray Coniff énekés zenekara felvételeiből 17.30: Két szvit 18.01: Zsebrádiószínház. A vizbefúlt .. csizmája. Tersánszky Józsi Jenő jelenetének, rádióváltozata 18.21: Csengery. Adrienne énekel 19.95: Háztartás-tan 19.35: A Poptarisznya dalaiból 20,21: A hőt zeneműve 20.51: Wagner összes operája , MIT ÍTÉLNE? III. LABDARÜGÓ-TOTÓ & Szükséges-e zászlókat elhelyezni a felezővonalnál? • 1 igen, x nem, 2 a. sárga zászló kötelező. 2. A játékvezető gólt jelez: mielőtt a labda áthalad a kapuvonalon, de azonnal észreveszi a tévedését. Ér- vényés-e a gól? • 1 igen, a gólt már nem lehet visszavonni,. X nem, a mérkőzést játékvezetői labdával kell folytatni, 2 a gól nem. érvényes, kirúgást kell Ítélni. _________3 . Egy kiállított játékos befut a játéktérre és a gólba fartő labdába beleüt; de az kezéről a saját , kapujába pattan. 1 játékvezetői labda következik, x gól,' 2 11-es. i Büntetőrúgásból a labda kapufára pattan és ki-' pukkad. Mit ítél a játékvezető? • 1 másik labdát kér, .és megismételteti a 11-est, x másik labdát kér,, és kirúgást ítél, 2 -másik labdát kér, és játékvezetői labdával folytatódik a mérkőzés. -.-.ÚÁ. 5. Kiállíthatja-e a csapatkapitány saját csapatának . ■ valamelyik tagját súlyos sportszerűtlenség miatt? 1 nem, csak a játékvezető állíthat ki játékost,- x igen, 2 nem, csak a játékvezető. és az edző állíthat ki játékost. Név: : ^ Lakcím: TOTÓZÓINK FIGYELMÉBE! Felhívjuk totójátékunkban részt vevő olvasóink figyelmét, hogy a III-as számú szelvény beküldési határideje február 1?., csütörtök. A 1 J k 5 6 7 " t Q 40 44 Al .■■■ 1 a 3 Ak 3 45 1 46 3 Ai 3 44 '' . 20 3 u 3 21 15 3 2k 15 3 26- \ 27 3 21 (3 29 3 30 3 31 31 a 3 3 k 3 3 H 37 38 3 H kO 3 w hl U 3 44 45 3 46 3 47 41 49 3 50 51 <1 51 3 51 3 54 3 55 ' 56 57 3 58 59 60 3 64 ti 6Í 9 <4 ■ 3 « 's, • - = 66 I 67 68 69 ro L 74 MESEVILÁG Walt Disney a rajzfilmek varázslója volt. 1928-bán jelent még a filmvásznon híressé vált alkotása (Vízszintes 26.). A filmszalagon (vízszintes 2.). Gyermekek és felnőttek egyaránt szivükbe zárták, éppúgy# mint Donald kacsát, és (47. számú sor.)-. „A bárom kismalac" már színes film volt, fülbemászó kísérőzenéje a {függőleges 1.). Disney kiváló üzletember volt más területen is. Ezt .bizonyítja a bámulatosan ötletes Los Angeles-i csodapark (71. számú sor). Á sarokkockák betűi: N, .N, A, D. VÍZSZINTES: 2. (Beküldendő.). 13. Meg tudja érinteni 14. Reá betűi. 15. Könyörög. 16. Ritka férfinév. 17. Kerülj elém. T9. Visz- sza: alán eredetű alföldi nép, 20. FIÓ. 21. Energia. 22. Vissza:-föléü. 24. Áss jobbrói balra! 25. Csermely. 26. (B ekül den dó.). 28. A cink vegyjele. 29. Névalős’ hői és férfi becenév. .30. Átkutat. 31. Pihen. <33. NŐI név. 35. Norvég, spanyol és belga autók betűjele; 36. Te és ő. 37. Tessék, fogjad. 39. Mint a 33; számú sor. 41. Számosán. 43; Kivermel. 44. Hivatali "helyi«- ség. 46. Borsod megyei község. 47. (Bekülden dó.), 50. Növény.' 52. Meztelen műalkotás. 54. KBS. 55. Kilogramm. 56. Kalapban van! 58. Kieszel. 61. Pálca. 62. Céda. 64. Becézett iskoláik. 65; Vesztesége. . 66. Egyiptom fővárosa. 68. .Férfinév. 70. Lakli. 71. (B e- külden dó.) . FÜGGŐLEGES: 1. (Bekül-! den dó.). 2. Szignál. 3. Nulla. 4. He- 1 vés megyei község'. 5. Fordított ..ha- f határrag. 6. Fölétaszítja. 7. Mint a víz- | szintes 21. számú sor. 8. Hozzáfogok. 9. I Szemben van! 10. Évszak. 11:. Madár- | riasztó sző. i*2,. A menyegző. 17. Női j név. 18; Község Brassó mellett. 21, I Nem oda. 21. Sütemény: 26. Névelős I vadászeb. 27. Száguldás. 32. Román | pénz. 34. Juttatok. 36. Eszme. 38. Tisz- I tességtélen haszon. 39.- Vaj készítés I mellékterméke <—’). 40. Tromf. 42. S Pulóvert készít; 44. Ezen. a helyen! szintén. 45. Pókfélé élősködők. 48. | Veszprém megyéi község.- 49. *Az Ope-. J ráház építője. 51. Igazi nevén, más- i képpen. 53. Salvador * • • 55. Idő előtt, | 57. Amelyet. 59. .. .piros, tűzpiros. 60. R Kúszónövény. 61. Gyapotköteg. 63. ^ Fordított időmérő. 65. Ébréd. 67.- Kis- | állatok szállása. 68. ED. 69. Tagadó- i •szó. 70.. MY. G. Gy. I Beküldendő:' vízszintes 26., 2., ! 47., a függőleges 1. és a vízszintes 71. Ü számú vsorok megfejtése. A február 6-án közölt rejtvény helyes megfejtése: Üj vendég érkezett, 1 Kiskunhálom, a falu álarca, razzia, A } három éhenkórász. Az elmúlt héten közölt keresztrejt- í vény. helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyértek: Füstös Tibor, | Szánk; Hajdú Béláné, Kiskunhalas; Farkas András, Kiskunmájsa; Ber^t- ka Henrik, Baja.