Petőfi Népe, 1982. december (37. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-17 / 296. szám
1982. december 17. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT • SPORT A jó reklám a sporterkölcsnél többet ér?... Beszélgetés a Gunay Sanay vezetőivel • A Gunay Sanay vezérkara. A kép bal oldalán Sopov edző, középen Kalagoglu elnök, a jobb szélen pedig Demirer, az elnök helyettese. (Róka László felv.) A LABDARÚGÓ NB I. TAVASZI SORSOLÁSA Már kissé lecsillapodtak a kedélyek a KSC—Gunay Sanay röplabda KEK-mérkőzést követően, amikor a török együttes vezetőivel leültünk beszélgetni. Az ösz- szecsapás előtt tapasztalt idegességnek már nyoma sem volt Asis Kalagoglu elnök és Ertan Demirer elnökhelyettes arcán. A bolgár edző, Kosta Sopov is meglehetős nyugalommal foglalt helyet az Aranyhomok Szálloda hallja- , ban. A kölcsönös bemutatkozás után szívélyes mosoly kíséretében közölték: várják a kérdéseket. — A magyar szurkolók keveset tudnak az Önök egyesületéről. Kérem, mutassák be a Gunay Sanay t! — Egyesületünk 1977-ben alakult — kezdte Ertan Demirer. — Adanában, Törökország negyedik legnagyobb városában élünk, és öt szakosztályt működtetünk. A röplabda mellett junior korú asztaliteniszezőink, kosárlabdázóink, kézilabdázóink és úszóink vannak. A Gunay Sanay egyébként egy ötezer dolgozót foglalkoztató textilgyár csapata. — A röplabdaegyüttesük is többnyire fiatalokból áll, leszámítva a bolgár játékosokat. Profik vagy amatőrök? — Nehéz ezt megfogalmazni — vette át a szót a mester, aki szintén bolgár. — A csapat játékosainak többsége olyan anyagi helyzetben van, hogy nincs szüksége a pénzre. Tulajdonképpen hobbiból röplabdáznak. Valamennyien főiskolások, vagy éppen most fejezték be tanulmányaikat. Egyébként a bolgár „profik” is Adanában tanulnak török filológiát. — A kecskemétiek panaszkodtak az első mérkőzés előtt, hogy a repülőjegy olcsóbb volt Budapesttől — Isztambulig, mint onnan helyi járaton Adanába. Hogy sikerül ezt a cseppet sem lényegtelen anyagi problémát megoldani a bajnokság szervezésekor? — A török első osztályban 16 együttes küzd meg a bajnoki címért, érdekes körmérkőzéses rendszerben — válaszolta az elnök. — A csapatok négy négyes csoportba kerülnek, területi szempontokat figyelembe véve. Körmérkőzések után egy-egy kiesik, a többieket két hatos csoportba osztják szét. Ezután az 1—3. helyezettek egymás között döntik el az élen a végső sorrendet, a vesztesek pedig a kiesés sorsát. A török bajnokság őszi-tavaszi rendszerben zajlik. Az idén rosszabb játszmaarányunk miatt szorultunk a második helyre. — Térjünk át a KSC elleni mérkőzésekre. Hogyan következhetett Eie ekkora formahanyatlás a két találkozó közötti időben? ... — Nézze, a röplabda egy csodálatos és bonyolult játék, de idegileg nagyon megviseli a szervezetet. Ez történt most velünk is. A két mérkőzés, között mindössze egy edzést tartottunk, közben a hosszú utazás, meg a kellemetlen időjárás. Mindezek nyomasztólag hatottak játékosaimra. — Hasonló „viszontagságok” vártak a magyar csapatra is .. . — Ök jobban elviselték a megpróbáltatásokat. — Mi a véleményük a két mérkőzés játékvezetőinek a működéséről? — Megfelelő volt — bólintottak szinte egyszerre, majd ismét az elnök vette át a szót: — Nézze, a vesztes csapatnak soha sem tetszik a bíró, a győztes pedig elégedett. Szerintem semmi gond nem volt a játékvezetőkkel. — Önök szerint a jobb csapat jutott tovább? — Persze .. . miért ne? — kérdezett vissza Ertan Demirer. — Aki sikeresebben vette az akadályt, az a jobb! Nehogy azt higy<- gye. hogy ezzel az eredménnyel megelégedünk. Be fogunk kerülni a KEK legjobb négy együttese közé! Ezt a célt tűztük ki magunk elé a sorsoláskor, s ezt teljesíteni szeretnénk. Nekünk pedig nem maradt más hátra: mint sok sikert^kívánjunk a továbbiakban a KEK küzdelmeiben! Végezetül a Gunay Sanay vezetői megkértek bennünket, hogy tolmácsoljuk jókívánságaikat a Petőfi Népe olvasóinak, s a KSC szurkolóinak. Ez az udvarias gesztus is megerősítette a beszélgetés közben bennem kialakult véleményt: a török együttes vezetői nagyszerű üzletemberek, s számukra a KEK-döntőbe kerülés nem más, mint jó reklám. Ezáltal ország-világ olvashat az adanai textilgyárról, s ügyes „árukapcsolással” megismerhetik termékeiket is. Ez pedig nem utolsó szempont manapság a világpiacon! Ügy tűnik, ezúttal az üzlet, a reklám legyőzte a sporterkölcsöt, melynek a KSC röplabdázói estek áldozatául .. . Rajtmár István Idényzáró értekezletet tartott a KSC labdarúgószakosztálya Idényzáró közgyűlést tartott kedden este a Kecskeméti SC labdarúgó-szakosztálya. Varga Ödön, az egyesület elnöke köszöntötte a szakosztály tagjait, a meghívott vendégeket. Közöttük dr. Pos- váncz Lászlót, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét. Kőrös János, a labdarúgó-szakosztály elnöke értékelte az NB Il-es labdarúgócsapat őszi teljesítményét. Többek között elmondta, hogy nagy reményekkel kezdték őszi szereplésüket. Reményekre jogosította a szakosztályt, a szurkolókat a leigazolt játékosgárda, s a jó szakembernek vélt vezetőedző. Mint később a gyakorlatban kiderült. Nagy János, a csapat mestere nem tudta kivenni a játékosokból azokat az erényeket, amelyeket eredményesebb szereplésre lehetett volna váltani. A szakosztály, közös megegyezéssel megvált Nagy Jánostól, akit Szentannai József, a KSC munkatársa váltott fel a kispadön. Irányításával és a szakosztályvezetés támogatásával kilábalt a csapat a kezdeti nehézségekből és bravúros hajrát vágott ki az őszi idény végén. A jó hangulatú idényzáró szakosztályértekezleten dr. Posváncz László gratulált a KSC-nek, a szakosztálynak a jó teljesítményhez. Reményét fejezte ki, hogy tavasszal hasonló lelkesedéssel folytatja majd a csapat a bajnoki szereplést, s méltóképpen képviseli a megyeszékhely nagyegyesületének színeit. SOROKBAN LABDARÚGÁS A magyar labdarúgó-válogatott jelenleg Curacao szigetén tartózkodik — s mint jelentették — valószínűleg még egy mérkőzést játszik, s a tervek szerint várhatóan december 21-én érkezik visz- sza Budapestre. • Labdarúgó EB-selejt3Zö mérkőzésen Anglia válogato.ttia gólzáporos győzelmet aratott Luxemburg ellen. Anglia—Luxemburg 9—0 (4—0). A 3. csoport k avetkező mérkőzésére 1.983. március 27-én kerül sor. A párosítás: Luxemburg—Magyarország. További EB-seleitezö mérkőzések: Jugoszlávia—Wales 4—4 (3—2). Albánia—Észak-lrország 0—0. Skócia— Belgium 3—2. ATLÉTIKA A Magyar Atlétikai Szövetség legutóbbi ülésén kijelölte a világbajnoki keretet. A nyolc versenyzőn kívül 29-en tagjai még a Los Angeles-i olimpiára készülő válogatottnak, köztük a Kecskeméti SC atlétája, Havas Endre is. 1. forduló (február 26.): Zalaegerszeg—Vasas, Diósgyőr—Rába ETO, MTK-VM—Csepel, Haladás —FTC, Bp. Honvéd—Nyíregyháza, Ü. Dózsa—Pécs, Videoton—Békéscsaba, Tatabánya—Debrecen. 2. forduló (március 5.): Pécs— Videoton, Rába ETO—Tatabánya, Békéscsaba—Bp. Honvéd, Nyíregyháza—Ű. Dózsa, FTC—Zalaegerszeg, Debrecen—MTK-VM, Csepel—Haladás, Vasas—Diósgyőr. 3. forduló (március 12.): Videoton—FTC, Tatabánya—Csepel, Haladás—Vasas, MTK-VM—Rába ETO, Ű. Dózsa—Békéscsaba, Bp. Honvéd—Pécs, Zalaegerszeg— Debrecen. Diósgyőr—Nyíregyháza. 4. forduló (március 19.): Rába ETO—Zalaegerszeg, Vasas—MTK- VM, FTC—Diósgyőr, Csepel—Ű. Dózsa, Debrecen—Bp. Honvéd, Békéscsaba—Tatabánya, Nyíregyháza—Videoton, Pécs—Haladás. 5. forduló (március 30.): A Népstadionban: Ü. Dózsa—Bp. Honvéd, Vasas—FTC. MTK-VM— Nyíregyháza, Videoton—Csepel, Zalaegerszeg—Békéscsaba, Tatabánya—Pécs, Haladás—Rába ETO. Diósgyőr—Debrecen. 6. forduló (április 2.): Bp. Honvéd-Haladás, FTC—MTK-VM, Csepel—Vasas, Debrecen—Ű. Dózsa, Nyíregyháza—Tatabánya, Pécs—Zalaegerszeg, Békéscsaba— Diósgyőr, Rába ETO—Videoton. 7. forduló (április 9.): A Népstadionban: Vasas—Ű Dózsa, FTC— Bp. Honvéd. Tatabánya—MTK- VM, Csepel—Rába ETO, Haladás —Békéscsaba, Videoton—Debrecen, Diósgyőr—Pécs, Zalaegerszeg—Nyíregyháza. 8. forduló (április 20.): Bp. Honvéd—Zalaegerszeg, Ü. Dózsa—Haladás, MTK-VM—Videoton. Békéscsaba—Vasas, Debrecen—FTC, Diósgyőr—Tatabánya, Pécs—Rába ETO, Nyíregyháza—Csepel. 9. forduló (május 7.): A Népstadionban : Bp. Honvéd—Vasas, Ü. Dózsa—FTC. Zalaegerszeg— Csepel, Rába ETO—Békéscsaba, Videoton—Diósgyőr, Haladás— Tatabánya, Pécs—MTK-VM, Debrecen—Nyíregyháza 10. forduló (május 18.): Csepel —Bp. Honvéd, Tatabánya—Ű. Dózsa, FTC—Pécs, Vasas—Videoton, MTK-VM—Zalaegerszeg, Nyíregyháza—Rába ETO, Békéscsaba —Debrecen, Diósgyőr—Haladás. 11. forduló (május 21.): Rába ETO—FTC, Debrecen—Vasas, Pécs—Csepel, Bp. Honvéd—Diósgyőr, Ü. Dózsa—Videoton, MTK- VM—Békéscsaba, Haladás—Nyíregyháza, Zalaegerszeg—Tatabánya. 12. forduló (május 25.): Tatabánya—Bp. Honvéd, Diósgyőr—Ü. Dózsa, Haladás—MTK-VM, FTC —Nyíregyháza, Vasas—Pécs, Videoton—Zalaegerszeg, Rába ETO —Debrecen, Csepel—Békéscsaba. 13. forduló (június 4.): Debrecen—Haladás, Nyíregyháza—Pécs, Békéscsaba—FTC, Vasas—Rába ETO, Videoton—Tatabánya, Csepel—Diósgyőr, MTK-VM—Bp. Honvéd, Zalaegerszeg—Ű. Dózsa. 14. forduló (június 8.): Ü Dózsa—MTK-VM, Debrecen—Csepel. Pécs—Békéscsaba, Nyíregyháza—Vasas, FTC—Tatabánya, Bp. Honvéd—Rába ETO, Haladás— Videoton, Diósgyőr—Zalaegerszeg. 15. forduló (június 11.): Csepel —FTC, Tatabánya—Vasas, Videoton—Bp. Honvéd, Rába ETO—Ű. Dózsa, Pécs—Debrecen, Békéscsaba—Nyíregyháza, MTK-VM— Diósgyőr, Zalaegerszeg—Haladás, A VÁLOGATOTT CSAPATOK JÜVÖ ÉVI JMÜSORA A-EGYÜTTES Március 27: Luxemburg—Magyarország EB-selejtező. Április 16: Magyarország—Luxemburg EB-selejtező. Április 27: Anglia—'Magyarország EB-selejtező. Május 15: Magyarország—Görögország EB-selejtező. Június 1.: Dánia—Magyarország EB-selejtező. Szeptember 7.: Magyarország—NSZK nemzetközi mérkőzés. Október 12: Magyarország—Anglia EB-selejtező. Október 26: Magyarország—Dánja EB-selejtező. December 3: Görögország—Magyarország EB-selejtező OLIMPIAI VÁLOGATOTT Március 16: Magyarország—Törökország selejtező. Március 23: Bulgária—Magyarország selejtező. Április 13: Magyarország—Görögország selejtező. Szeptember 7: Magyarország—Szovjetunió selejtező. Szeptember 21: Görögország—Magyarország selejtező. November 9: Törökország—Magyarország selejtező. UTÁNPÖTLÁSCSAPAT Április 27; Anglia—Magyarország EB-selejtező. Május 15: Magyarország—Görögország EB-selejtező. Június 1: Dánia—Magyarország EB-selejtező. Október 12: Magyarország—Anglia EB-selejtező. Október 26: Magyarország—Dánia EB-selejtező. December 3: Görögország—Magyarország EB-selejtező. IFJÚSÁGI A-VÁLOGATOTT Március 9: 'Magyarország—Jugoszlávia EB-selejtező. Március 16: Ausztria—Magyarország EB-selejtező. UEFA-TORNA (16 ÉVESEK) Szeptember 11: Magyarország—Bulgária selejtező. Szeptember 28: Magyarország—Törökországi selejtező. Október 19: Bulgária—Magyarország selejtező. November 2: Törökország—Magyarország selejtező. MNK-JÁTÉKNAPOK Február 20: A 16 közé jutásért. Március 9: A 8 közé jutásért. Április 6: Az elődöntőbe jutásért. Április 30: Elődöntő. Május 1: Döntő. MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna (ism.) — SZ 8.05: Iskolatévé: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) Fénytan — optikai eszközök 8.30: Fizikai kísérletek 2. Áramlási jelenségek 9.00: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) A rakéta működési elve. Űrhajózás, súlytalanság 9.25: Technika (ált. isk. 1. oszt.) A fonal. A pókhálótól a hajókötélig 10.00: Rajz és műalkotáselemzés (ált. isk. alsótagozat) Mesélj, rajzolj, játssz velünk. Sárkány hátán — SZ 10.20: Osztályfőnöki óra (ált. isk. 5— 8. oszt.) Most mit tegyünk? De h’- szen a szüleim! — SZ 10.30: Deltácska. A jövő energiái 10.50: Képújság 13.40: Iskolatévé: Rajz. és műalkotás- elemzés (ism.) — SZ 14.00: Technika (ism.) — SZ 14.25: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) (ism.) 14.50: Deltácska (ism.) 15.10: Találkozások matematika ürügyén. Matematikai diákolimpia Budapesten 15.55: Hírek 16.00: Szülők iskolája. 16.30: Reklám 16.40: Természetbarát 17.00: Csali. Horgásztízperc — SZ 17.10: Képújság 17.15: Kijev közelről. Riportfilm — 17.50: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó — SZ 20.00: Delta. Tudományos híradó — 20.25: „A” Kazal. Portréfilm — SZ 21.35: A hét műtárgya. Toulouse-Lautrec: Ezek a hölgyek — SZ (Szép- művészeti Múzeum) 21.40: Reklámújság 21.50: A fele sem igaz! Vetélkedőműsor 22.20: Tv-híradó 3. — SZ 22.30: A hús. NSZK tévéfilm — SZ (18 éven felülieknek!) TV II. MŰSOR: 20.00: Forradalomban született. Szovjet filmsorozat X/10. rész: Az utolsó találkozás 2. rész 21.00: Tv-híradó 2. — SZ 21.20: Budapesti tavaszi fesztivál ’82. Hangulat-villanások. Múzsák randevúja 22.20: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.50: Műsorismertetés és heti műsor- kalauz (magyar ny.) 17.00: Híradó, 1. (magyarul) 17.20: Műsorismertetés (szerb-horvá- tul) 17.25: Híradó, 1. (szerb-horvátul) 17.45: Százszorszép — gyermekműsor 18.15: Az önigazgatás útjai 18.45: Szórakoztató zene a szarajevói stúdióból 19.15: Jó éjszakát, gyerekek 19.30: Híradó, 2. (magyarul) 20.00: Sorozatfilm 21.00: Művelődési magazin a zágrábi stúdióból 22.30: Híradó, 2. (szerb-horvátul) 22.50: Műsorzárás KOSSUTH: 8.27: Mit vizsgál az orvosföldrajz? Beszélgetés Dési Illés főorvossal 8.37: Régi híres énekesek műsorából 9.03: „Vár egy új világ...” Fejezetek a szocialista irodalom történetéből 9.33: Száll az ének 10.05: Zenélő Dominó 10.35: Az én poézisom természete. Csokonai Vitéz Mihály versei 10.40: Népi muzsika 11.00: Fulguráció. (Villámcsapás.) Epizódok Bohumil Hrabal regényéből 11.46: Melibea és Calisto szerelme. Két részlet Behár György és Erdődy János daljátékából 12.45: Hétvégi Panoráma 14.02: Bemutatjuk új felvételeinket Az MRT szimfonikus zenekara mai magyar szerzők műveiből játszik 15.05: Révkalauz 15.35: Haydn: B-dúr vonósnégyes 16.00: Kapcsolataink. Riport 17.05: Népdalok 17.35: Kisváros 18.00: Bogár István: Tuba verseny 19.35: Találkozásaim 20.30: Operettkedvelőknek 21.30: Földközelben — finn fenyveserdők szélén 22.20: Utazás „Atlasamerikába” 22.30: Yehudi Menuhin (hegedű) és Kentner Lajos (zongora) szonáta- felvételeiből 23.35: Operanégyesek 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Szatirikus dalok 8.35: Slágermúzeum 9.21: Intermikrofon 9.41: Kakasfalvi Csuda Zsuzsanna csodái. Riport 10.00: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.40: Népi muzsika 13.15: Külpolitikai arcképcsarnok 13.35: Emlékek. Jegyzet 14.00: A Petőfi rádió zenedélutánja 16.35: Jó utat! 13.30: ötödik sebesség. 18.35: Pophullám 19.40: Régi nóta, hires nóta 20.35: Sport, ritmus, zene — II. rész 21.35: Az év legjobb tánczenei felvételei — VIII'8. rész 22.05: Népdalkprök pódiuma 22.30: Engedje meg! 23.20: A mai dzsessz. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió 9.30: Kamaramuzsika 11.05: Operarészletek 12.00: Zenekari muzsika 13.07: Sőtér István: Bűnbeesés 14.00: A zöld mocsár. Jakubovszkij kisregénye 14.52: Magyar művészek operafelvételeiből 15.40: Világújság 16.00: Mozart-kamaraművek 16.30: Holnap közvetítjük .. 16.59: Volt egyszer egy dallam. 17.30: Kovács Lóránt (fuvola) és a Liszt Ferenc kamarazenekar hangversenye Kb.: 18.45: Néptáncok 19.05: Schubert: Négy impromptu Op. 90. 19.35: Éneklő Ifjúság. Kórushangverseny Kodály müveiből Kb.: 21.30: Opera-mű vészlemezek Kb.: 22.30: A progresszív rock híres lemezei Kb.: 23.15: Bársony László és Tóth Zoltán Nardini-duetteket játszik mélyhegedűn Hét végi Kosárlabdáé a főszerep a hét végén. A férfiak kettős fordulóval fejezik be az őszi idényt, míg a nőknél a KSC vívja élethalálharcát az első öt csapat közé kerülésért folytatott versenyben. Győzni kell a TFSE ellen A múlt héten még meglehetősen bonyolultnak ígérkezett a hajrá a kosárlabdázónőknél. A B csoportban a BSE, az MTK- VM és a TFSE már tagja az első ötnek, míg a DVTK, a SZEOL és KSC küzd a fennmaradó két helyért. Közülük a kecskemétiek helyzete a nehezebb, annak ellenére, hogy jelenleg pontelőnnyel állnak a negyedik helyen. Utolsó ellenfelük azonban a TFSE csapata lesz, amely legutóbb legyőzte az MTK-VM-et is. A fővárosi együttesben három válogatott van — Szöllősi, Támer és Janko- vics —, de az utóbbi sérülés miatt nem léphet pályára. A kék-fehérek háza táján nem valami rózsás a hangulat. Néme- diné Király Juditot, a csapat kulcsjátékosát a héten megműtötték. Mint dr. Dömötör Endre elmondta, jól sikerült a játékos kézfején a csontok rögzítése, így remény van arra, hogy már januárban teljes értékű munkát végezhet. A kérdés az, hogy az elit mezőny, vagy mint az alsó régiók csapatának tagja áll újra csatasorba a népszerű játékos. Mindez eldől ma este a Városi Sportcsarnokban. Mivel a SZEOL és a DVTK könnyű mérkőzést játszik — a Ganz-MÁVAG és a Nyíregyháza ellen —, így a kékfehéreknek mindenképpen le kell győzniük a főiskolásokat ahelőzetes hoz, hogy páholyban érezzék magukat. Döntő lehet, hogy a fiatalok mennyire tudják leküzdeni az idegességüket. Ebben nagy segítség lenne a közönség biztatása is, hiszen az utóbbi ;dőben meglehetősen csendben vették „tudomásul” a fiatal csapat váratlan sikereit. Talán ma este változik a helyzet? ... Baján visszavágásra készülnek Szombaton Baján kerül sor a kosárlabda megyei rangadóra, melyet az első felvónásban meglepetésre a KSC nyert meg. Most a BSK visszavágásra készül. A mérleg nyelve a Duna-partok felé billen, hiszen ide; szereplésükkel joggal vívták ki a szurkolók és a szakemberek elismeré- rését. Vasárnap a KSC a SZEOLT-t fogadja amolyan „presztízs”- mérkőzésen, míg a BSK a PVSK-t. Ezzel a két találkozóval befejeződik az őszi idény a férfiaknál is. Űttörőolimpia cselgáncsban A Magyar Úttörők Szövetsége Bács-Kiskun megyei elnöksége, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya és a MTSH szombaton és vasárnap Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban rendezi meg a XVIII. téli úttörőolimpia országos döntőit. A sportcsarnokban felállított négy tatamin szombaton délután a 35, 40, 44, 48, 52 és 56 kg-os súlycsoportokban folyik a küzdelem a bajnoki érmekert. vasárnap délelőtt 9 órától pedig a 60, 64, 68 és a plusz 68 kg-os súlycsoportok bajnoksága fejezi be a küzdelmet. Az országos döntőn a két vidéki területi döntőből (Szekszárdon és Debrecenben rendezték meg) 139, Budapestről pedig 40 fiatal szerezte meg az indulás jogát. A legtöbb indulót, szám szerint I2-t, a Debreceni Sí vonultat fel. Miskolcról 11, Pécsről és Tatabányáról 8—8 gyerek indul. Megyénket összesen 10 cselgáncsozó képviseli. A KSC 5, a Baja 3 fiút indít. Első ízben került országos döntőbe Hartáról és Állampusztáról 1—1 fiatal. Az űttörőolimpia általában teljesen nyílt verseny, tehát esélyekről nehéz szólni. A szombati versenynapon a 35 kg-ban . a kecskeméti Göbölyös, 44 kg-ban a bajai Bállá Zsolt, 56 kg-ban Péter László (Állampuszta) és Hegyes Ferenc (Baja) küzd a jobb helyezésért. Péter és Balia a területi versenyen 2. volt. Az esélyesebb versenyzők vasárnap mérkőznek. A 60 kg-ban a kecskeméti Palincsár címvédő, s az éves eredményei alapján most is esélyes, ám sokáig sérült volt, s csak nemrég kezdhette el újból az edzéseket. A 64 kg-ban a bajai Szendrődi is győzött a területi versenyen. Második helyen jutott fel a hartai Markó és a kecskeméti Farkas harmadik helyen pedig Bognár és Szőnyi (KSC). Az úttörőolimpia látványos megnyitója' szombaton délután 14.45-kor kezdődik, s ezután 15 órakor kezdik a versenyt. Reméljük. huny n kétnapos vln-L'i a tavalyi szép sikerek után az idén is tartogat számunkra kellemes meglepetéseket. R I.—Si. Z.