Petőfi Népe, 1982. augusztus (37. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
2 • PETŐFI NÉPE 4» 1982. augusztus 13. események sorokban BUDAPEST ____________________ S zűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB külügyi osztályának, vezetője csütörtökön találkozott a pihenés céljából hazánkban tartózkodó Gerry Pocock-kal, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártja Végrehajtó Bizottsága Politikai Bizottságának tagjával, a párt külügyi osztályának vezetőjével. LONDON______________________ S zombaton állítják bíróság elé Szadegh Ghotbzadeh volt iráni külügyminisztert — jelentette csütörtökön az ÍRNA hírügynökség. Ghotbzadehet áprilisban tartóztatták le. és azzal vádolják, hogy részt vett az iráni rendszer megdöntésére szőtt szervezkedésben. Az ÍRNA szerint egy katonai bíróság bejelentette, hogy a tárgyalást a teheráni Évin börtönben fogják megtartani. A tárgyaláson jelen lehetnek iráni újságírók is. VARSÓ________________________ A Szolidaritás nevében tevékenykedő két illegális felforgató csoportot lepleztek le 'csütörtökön Gdanskban. A szervezkedés résztvevői olyan illegális nyomtatványokat készítettek és terjesztettek. amelyek valótlan információikkal társadalmi nyugtalanságot próbáltak előidézni. A gdanski rendőrség lefoglalta a nyomdagépeket, a terjesztésre váró felforgató anyagokat és a csoportok szervezeti felépítését tartalmazó dokumentumokat. A lengyel belügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az internálótáborokból júliusban szabadon bocsátottak közül néhány személy ismét a lengyel állam biztonságát veszélyeztető tevékenységet fejtett ki. Ezért e személyeket újból internálták. Mint ismeretes, júliusban 1221 internáltat bocsátottak szabadon, vagy engedtek szabadságra Lengyelországban. ÜJ-DELHI Indira Gandhi indiai miniszter- elnök az iráni parlament elnökével az el nem kötelezett országok csúcsértekezletének Üj-Delhiben való megrendezéséről tárgyalt. A találkozót eredetileg Bagdadban kellett volna tartani, de Irán és számos más ország nem fogadta él Irakot színhelyként. A MEGEGYEZÉS ELLENÉRE Tűzpárbaj Nyugat-Bejrútban (Folytatás az 1. oldalról.) ményeiről tárgyaljon. A" vita előtt ugyanis a knesszet elnökének döntése alapján kizárták a parlament munkájából két kommunista képviselőt: Meiir Viln.ert, a párt központi bizottságának főtitkárát, valamint Taufik Zajadot, Nazaret polgármesterét, mert tiltakoztak a libanoni agresszió ellen. Az ülésen Menahen Begin izraeli kormányfő újabb durva kirr>- hanást intézett. Franciaország ellen a PFSZ mellett való kiállásáért. Megdöbbentő módon azzal próbálta magyarázni Párizs magatartását, hogy Franciaország, amely annak idején Algériában vereséget szenvedett az FLN-tői. presztizsokokból nem tudja elviselni, hogy Izrael győzelmet arasson a PFSZ felett. A miniszterelnök csodálkozásának adott hangot afölött, hogy ,.mág Izrael barátai is, maga Mitterrand elnök is, támogatja a PFSZ-t, és meg akarják menteni azt”. Szükségesnek látta hozzáfűzni: ,,meg fogjuk ebben akadályozni őt”. • A közel-keleti béke megteremtéséhez a libanoni rendezés önmagában nem elegendő, — jelentette ki az ENSZ főtitkára — ahhoz a válság átfogó megoldására van szükség. Perez de Cuellar (képünkön) Bécsben adott sajtóértekezletet. Befagyasztási javaslat Űrhajósok Az amerikai, és a szovjet nukleáris fegyvertár befagyasztását követelő kongresszusi határozat- tervezetet támogatói csütörtökön ismét a washingtoni képviselőház elé terjesztették — közölte Edward Markey, demokrata párti képviselő. Kijelentette: a befagyasztást követelő mozgalom ..csak akkor fog megszűnni, amikor véget ér a fegyverkezési verseny”. Emlékeztetett arra, hogy az eredeti határozati javaslatot a képviselőház csak igen csekély többséggel — 204—202 arányban — utasította el a múlt héten, s ez a szavazati arány az országos mozgalom számára győzelemmel ért fel. ..Győzelem volt ez azok sxámáAz Egyesült Államok kongresz- szusa 48 órán belül két, Kuba- ellenes provokatív határozatot hozott: a képviselőház jóváhagyta a „Jósé Marti” elnevezésű felforgató rádióadó felállítására szánt pénzösszeget, a szenátus pedig elvi határozatot szavazott meg arról. hogy „az Egyesült Államok kész minden eszközzel, beleértve a fegyveres erő alkalmazását is, meggátolni a kubai agressziót az amerikai földrészen”. A „Jósé Marti” rádióadó működésének beindítására az 1983-as pénzügyi évre 7.5 millió dollárt hagyott jóvá a képviselőház. Ä cinikus módon a legnagyobb kubai költőről, a szigetország szabadságáért mártírhalált halt Jósé ra. akik a kongresszus elé akarták vinni az. ügyet, azok számára, akik fel akarták hívni a Fehér Ház figyelmét arra a közfelháborodásra, amelyet nukleáris háborús politikája kiváltott, és azok számára, akik kétségbe vonják a nukleáris fegyverek halmozásának értelmét mindkét oldalon” — mondta a képviselő. A múlt héten a képviselőház a befagyasztási javaslat helyett olyan határozatot fogadott el. csekély többséggel, amely Ronald Reagan elnöknek a genfi fegyverzetkorlátozási tárgyalások elé terjesztett álláspontját támogatja. Mint korábban jelentettük, az amerikai tárgyalófél egyelőre a szovjet fegyverzet aránytalan csökkentését követeli. Martiról elnevezett adó ugyanahhoz a bizottsághoz tartozik, majd, amely a „Szabad Európa” és az „Amerika Hangja” felforgató adókat irányítja. Az amerikai szenátus ugyanakkor elvi határozatot hozott arról, hogy az Egyesült Államok kész akár fegyveres erőt is alkalmazni a „kubai agresszió megakadályozására”. A határozat kimondja, hogy Washington a „szabad kubaiak” — azaz az Egyesült Államokban élő kubai ellenforradalmárok — felhasználásával igyekszik biztosítani „a kubai nép önrendelkezési jogát”. sajtókonferenciája BECS Az Interkozmosz-program során elvégzett munka eredményeiről, a közösen végzett űrkutatás fontosságáról szóltak nyolc szocialista ország űrhajósai csütörtökön Bécsben nagy érdeklődés mellett megtartott közös sajtókonferenciájukon. A kozmonauták, köztük a magyar űrhajós, Farkas Bertalan. részt vesznek az ENSZ által megrendezett „Unispace—82” űrkutatási tanácskozáson. Oleg Gazenko akadémikus, az űrbiológia világhírű szovjet szakértője, a negyedszázados kutatómunka egyik fontos eredményének nevezte azt a felismerést, hogy a nemzetközi együttműködés fontos feltétele a világűr sikeres meghódításának. Ez az együttműködés évről évre szélesedik, s a bécsi tanácskozás minden bizonynyal elősegíti további fejlődését — mondotta a szovjet tudós. Vlagyimir Dzsanibekov szovjet űrhajós, aki legutóbb a közös szovjet—francia expedíció parancsnoka volt, s részt vett az Interkozmosz-program útjain is, elmondotta: a szocialista országok kozmonautái együttes munkával igen sok olyan tudományos, orvosi és egyéb kísérletet hajtottak végre, amelynek közvetlen nép- gazdasági haszna is van. A többi szocialista 'oi;szág űrhajósa a sajtókonferencián méltatta a szovjet kozmikus technikát, amely lehetővé tette számukra fontos feladataik elvégzését. Kuba-ellenes határozat NÉPEK ESKÜVŐJE LJUBLJANÁBAN Yes, oui, igen, da, si, ja Petárda robban a kis tér felett, a dörrenés vetekszik a rezesbanda hangerejével. Színes népviseleti ruhákba öltözött táncosok — spanyolok, magyarok, szlovének — topják kitartóan, a több ezres tömeg ovációja közepette. A tér sarkánál hideg sört mérnek, pa- lusztsonkát, meg kolbászt árulnak. A városházán zászlók: a szél jóvoltából a magyar lobogó a finnekével „ölelkezik". Lassan elcsendesül a tér. Csend lesz a városháza patinás nagytermében is. Leszámítva a diszkréten osonó angol, spanyol, magyar tévéseket, no meg a seregnyi újságírót. Középkorú hölgy szól ünnepélyesen. a falak felerősítik a hangját. Aztán sorra elhangzik a si, oui, da. igen. yes, ja. Tizenkét nemzet lányai és fiai köszöntik egymást kipirulva, koccannak a pezsgőspoharak. A csehek a tokióiakkal ölelkeznek, a fapapu- csos holland pár a tunéziaival, a nottinghami a montenegróival, a pesarói olaszok a szombathelyiekkel, a budapestiek az. osztrákokkal. Újabb petárda süvölt a téren. tízezer ember üdvrivalgása .hullik. Vagy kétezer énekes, táncos, harmonikás. ostort durrog- tató karéjában feltűnnek a rózsákkal díszített kecses hintók . . . Népek esküvője. Ljubljana, 1982. június 2(i. Európában is párját ritkító látványosság ez. Tizenöt évvel ezelőtt a szlovén fővárosban két fiatal pár — egy helybéli, valamint egy svéd — házasságot kötött. A negyedmilliós Város lakói közül sokan elkísérték őket a lakomára, az utcákon valóságos fesztivált rendeztek tiszteletükre. A helyi turista- szövetséget igazán nem lehet rugalmatlansággal vádolni. Rá egy évre már fél Európából idecsö- cJitették a házasulandókat — persze, alapos szelektálás után. Az esemény ürügyén nagyszabású folklórprogramot állítottak össze. A város utcáin felvonulókat minden évben nagy tömegek köszöntik. A költségek természetesen nagyok, de ha azt vesszük, hogy átlag öt-hat ország tévései, filmesei örökítik meg az eseményt, tucatnyi újságíró ír az esküvőről, s szép számmal futnak be a valutát hozó csoportok, terjesztik a város —. s közben az ország — hírét, akkor koránt sincs szó kidobott pénzről. De térjünk vissza a lagzira. Nagyon szép népviseleti ruhában éppen most jön le a városháza lépcsőjén a szombathelyi pár, Horváth Andrea és Taschner Sándor. Még meleg a tanári diplomájuk. Nagy éljenzést kapnak az átiándult magyaroktól, s a kőszegi tánccsoporttól. Nyomukban a budapesti páros, Göntér Ágnes és dr. Trásy Gábor. Aztán a combtőig érő bőrcsizmás, sok• Hintóbán a szombathelyi pár. szoknyás osztrákok, a kimonóba öltözött japánok, a bányászsi- tyakos németek. Az olasz vőlegény fején cilinder, az angolok Robin Hood szellemét idézik öltözékükkel. S a többiek, a montenegrói, a macedónjai, a szlovéniai, szerbiai, tunéziai, spanyol, cseh, finn párosok. Csürren az ostor, megindul a menet, át az óváros sörözőkkel, éttermekkel zsúfolt részén. A ljubljanaiak nem sajnálják a tenyerüket. Vagy három kilométer után teltűnik a cél, az atlétikai világversenyeknek is gyakorta helyet adó Tivoli sportcsarnok. Itt jön a java. A párokat díszes asztalhoz ültetik, megtelnek a lelátók. A terembe hatvantagú fúvós- zenekar masíroz be, főit sonkákat gurítanak kis kocsikon. • Késő estig tart a lakoma, a nagy vigalom. Másnap a párok Dubrovnikba utaznak nászúira, S a szervezők készülnek a következő évre. Kozma Gábor Múzeumba csalogató Első ízben látott napvilágot a tanárok, tanítók munkáját segítő múzeumpedagógiai segédkönyv. A kiadvány segítséget ad ahhoz, Hegy az idei tanévben még szorosabbá váljon a kapcsolat a múzeumok és az iskolák között. Számos helyen fölytátják a már jól bevált gyakorlatot: múzeumi órákat, előadássorozatokat, szakköri foglalkozásokat, játékos vetélkedőket tartanak. Ilyen rendezvények szervezéséhez ad ötleteket, módszertani útmutatót a 6000 példányban elkészült segédkönyv, amelyet a Központi Múzeumi Igazgatóság az ország valameny- nyi oktatási intézményéhez eljuttat a tanévkezdésig. Egyebek között tanácsot ad egy-egv óra előkészítéséhez, levezetéséhez, foglalkoztatási terv, különböző feladatlapok, játékos vetélkedők mintáit közli, mintegy „mankót” kínál e gyermeklélektani ismereteket is igénylő munkához, A „nyitott iskola", a reform- tanterv a korábbinál tágab_b lehetőséget teremt a gyakoribb múzeumlátogatásra. Ezt a múzeumok is jól tudják, s programjaikat ennek megfelelően állították össze. Elsősorban az általános iskolásokat várja a Magyar Nemzeti Múzeum, de szívesen fogadnak szakmunkástanulókat, középiskolásokat is. Októberben kezdődnek a Néprajzi Múzeum diákfoglalkozásai. Az őstársadalmaktól a civilizációkig címmel az általános iskolák alsó tagozatosainak három-, míg a felső tagozatosok számára hatrészes programot kínálnak. Új kezdeményezésük A tárgyak világa sorozat» A speciális tárlatvezetések alkalmával a tanulók megismerik a tárgyakat, azok szerepét az ember életében. Ebben a tanévben is rendszeresen tart tárlatvezetést, vetélkedőt az iskoláskorúak részére a Magyar Nemzeti Galéria. A „gyíkműhely”, vagyis a Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Kör kreativitást fejlesztő foglalkozásaiba szeptembertől bevonják a napköziseket, s a családokat is. Múzeum az utcán címmel szervez vetélkedősorozatot a Madártörténeti Múzeum. A környezetés természetvédelmi nevelést segíti a Mezőgazdasági Múzeum, amely a tanév ideje alatt az általános iskolák biológia-, földrajz- és környezetvédelmi szakköreinek diavetítéssel egybekötött foglalkozásokat szervez. A Petőfi Irodalmi Múzeum minden korosztályra gondolt. Az óvodásoknak és az alsó tagozatos általános iskolásoknak a népköltészet. a népmesék világából ad ízelítőt a csoportos foglalkozásokon. fiatal előadóművészek közreműködésével. A felső tagozatosokkal a reformkor irodalmát, történelmét igyekeznek megszerettetni, a szakközépiskolások részére pedig a Korok, stílusok előadássorozat részeként az idei tanévben a romantikáról adnak általános művészettörténeti körképet. (MTI) Uj transzformátorállomások Országos tervpályázat Az ország energiagazdálkodási programjának megfelelően korszerűsítik a lakókörnyezeti transzformátorállomásokat. Az új kapcsolóberendezések azonkívül hogy megbízhatóbban és biztoi.- go sabban működnek, még azzi az előnnyel is járnak, hogy a korábbiakénál kevesebb helyet foglalnak. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium é . a Magyar Villamos Művek Tröszt országos tervpályázatot ír, ki ilyen transzformátorállomások építményeire. Fontos követelmény, hogy a pályázók olyan átfogó műszaki és gazdasági megoldásokat hasznosítsanak az új létesítmények tervezésében, amelyek egyszerűsítik a gyártást, a szállítást, az építést ás a szerelést. A tervjavaslatok megítélésében azokat a pályaműnek fct részesítik előnyben, amelyek a különböz.o mű ~v ■■■'-; retSH-.,. tokon túl nagy gond.il P m. • arra. hogy az épüle' a i< -j, új városrészekben harmonikusán iiles/.'-.ccB. 1 roskepbe. „ Az érdeklődök már’’ a p Vá :»!' kúráit az ’er'gj és ' irosfejlesztÁu Minis/.,'- -m ban, s ugyanide kell. elkti Je; kész terveket. , későb, y-to bér 12-ig. A lel ib munkt . 1 - jazására és a te eo friegvú-: *. sára összesen 420 z r fo irányozlak eió. A olt v> rútság legkésőbb december 20-ig teszi közzé a pálvázat eredményét. (MTI) Társasjátékok Lajosmizséről (Folytatás az 1. oldalról.) Az első féléves árbevételi tervünket 14.7 millió forintra teljesítettük, ami 5 százalékos túlteljesítésnek felel meg. Ezért az ösz- szegért a többi között 450 tonna különböző dobozt adtunk át a megrendelőknek. Elkészítettünk a Badacsony vidéki Pincegazdaságnak 15 ezer pezsgös díszdobozt, a Csemege Édesipari Vállalatnak június végéig átadtunk 10 ezer meggybonbonos dobozt. a második félévben pedig 25 ezret várnak tőlünk. Idei új megrendelőnk a Fővárosi Kézműipari Vállalat, mi készítjük az általuk gyártott asztali foci dobozát. Az első félévben 50 ezret adtunk át. a második félévben pedig 20 ezerre van szükségük, s ezeket az USA-ba exportálják. Jelentős tevékenységünk még a műbélfelülnyomás. Négy géppel nyomjuk rá a műbélre a kívánt szöveget és emblémát és méret; re vágva adjuk azt a különböző húsipari vállalatoknak. Ezzel kapcsolatban most van egy újdonság. Az ötnapos munkahét bevezetése megköveteli a húsipartól is. hogy tartósabb töltelékárut készítsenek. A Baranya megyei vállalat részére most különböző színű, az eddig használatos műbéltől eltérő minőségű alapanyagot dolgozunk fel. Az ebbe töltött húskészítmény eltarthatósági ideje 21 napra növekszik. Most küldtünk el egy próbaszállítmányt, s ha beválik. jövőre 3.5 millió méterre kapunk megrendelést. Az idei teljes tervünk különben 20 millió méter — a hagyományos műbélből —, s ebből június végéig 10.6 millió métert adtunk át a megrendelő vállalatoknak. O. L. Olcsóbban a Diszkontban ! „QÄLA" QAZTOZHELYEK 25",, árengedménnyel NŐI, FÉRFI ÉS C/YERMEK KÖTÖTTÁRUK 40" I, árengedménnyel vásárolhatók DISZK () X I-Ái/letházában K.. ”- (BajaszeiVtistváni mozi épületében.) 1812