Petőfi Népe, 1982. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-28 / 98. szám

1982. április 28. • PETŐFI NEPE • S 20 RENDEZVÉNY, 2376 HALLGATÓ A dunavecsei Petőfi Mű­velődési Ház és a TIT helyi csoportja 1979. áprilisában hirdette meg új, népszerű­tudományos ismeretterjesztő sorozatát, „Korunk tudomá­nya” címmel. A sorozatszerkesztők a stencilezett tájékozta­tókon ígérték: e cím alatt, korunk legizgalmasabb, legújabb tudományos eredményeiről esik majd szó, közérthető nyel­ven, neves szakemberek előadásában. Korunk tudománya Dunavecsén • Dr. Bácskai Tamás dunavecsei előadáson. Már az első rendezvény emlé­kezetes sikert hozott. Akkor Csi­kós Nagy Béla, az Országos Anyag- és Arhivatal elnöke be­szélt a magyar árpolitika főbb jellemzőiről. Ezt, az azóta eltelt két év alatt 19 előadás követte, az eredeti szándéknak megfelelően változatos összeállításban. Csak néhányat említünk példának: dr. Simonidesz Vilmos kandidátus, a CHINOIN Gyógyszeráirugyár ku­tatómérnöke „Csodagyógyszerek és gyógyszercsodák’’ címmel szólt e fokozott figyelmet érdemlő tudo­mányágról. Nemeskürty István író a mai történetírás problémá­iról szólt, dr. Burgert Róbert a bá­bolnai kísérletekről, Farkas Ber­talan űrhajós alezredes pedig űr­utazásáról tartott tájékoztatót. A 4500 lelket számláló nagyközség, valamint a környező települések érdeklődő közönsége így közvet­lenül kaphatott hírt a hazai tu­dományos élet sokszínűségéről, színvonaláról, eredményeiről. Az igen népszerű rendezvénysor leg­utóbbi „jubileumi” előadását dr. Bácskai Tamás a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója tartot­ta (képünk), betekintést adva az MNB szerteágazó, a magyar gaz­daság számára keretet adó, irá­nyító tevékenységébe. Ezen az estén megtudhattuk azt is, hogy az eddigiekhez hasonlóan a 20 előadást számos további követi majd. Májusban például dr. Gon- da György államtitkár az Orszá­gos Környezet- és Természetvédel­mi Hivatal elnöke, és dr. Bognár József akadémikus, az MTA Világ- gazdasági Kutató Intézet igazga­tója találkozik a dunavecsei kö­zönséggel. M. A. A kecskeméti szimfonikusok hangversenye AZ ORSZÁGOS FILHARMÓ­NIA bérleti sorozatának április 19-i hangversenyén ismét a Kecs­keméti Városi Szimfonikus Ze­nekart hallhattuk Kemény End­re vezényletével. Az impozáns, színvonalas műsor méltán kelt­hette volna fel a közönség érdek­lődését, éppen ezért sajnálatos, hogy az Erdei Ferenc Művelődé­si Központ színháztermében is­mét viszonylag kevesebb néző volt tanúja az egyébként is le­csökkent számú koncertek egyi­kének. A HANGVERSENY első részé­ben két ^artók-művet hallottunk. A Magyar parasztdalok előadása Sókat, fejlődött, az előző kecskéi méti megszólaltatás (1981. decem­ber) óta. Szépen indult a Balla­da, a következő tánctételek ka­rakterét is meggyőzően tolmácsol­ta az együttes. Kár, hogy az utol­só dudadallam hajszolt tempója zavaró egyenetlenségekhez veze­tett, s így nem adhatta megfele­lő lezárását a táncdalok sorozatá­nak. HASONLÓAN ALAKULT Bar­tók I. hegedűversenyének előadá­sa. Az első tétel „kamarazenéje” igényesen indult, jól sikerült a nagyívű fokozás is, bár a bonyo­lult harmóniavilág és szólamve­zetés talán több dinamikai érzé­kenységet követelt volna. A máso­dik tétel zenei kidolgozása kevés­bé sikerült, annak ellenére, hogy a szólista — Kovács Dénes hege­dűművész — biztonságra törekvő, mégis lendületes játéka itt is egyik garanciája lehetett volna a jó előadásnak. A sok bizonyta­lansággal küzdő összjáték miatt azonban elsikkadt a tétel néhány izgalmas részlete, s ily módon nem állhatott össze a viszonylag bonyolult zenei nagyforma sem. (Nem érdektelen megjegyezni, hogy Bartók maga nem ezt a for­mát tartotta véglegesnek, ezért is mellőzte később a második tételt, s emelte át az elsőt a Két portré nyitó darabjának!) AZ EST kétségtelenül legemlé­kezetesebb perceit Szabó Csilla zongorajátéka jelentette Liszt Esz-dúr zongoraversenyének meg­szólaltatásával. A jeles művész a népszerű darabhoz illő teljes zenei és technikai biztonsággal muzsikált, játékának lírai fogé­konyságát és virtuozitását egy­aránt bizonyítva. Kár, hogy a ze­nekar ritmikai egyenetlenségei, tempóbeli eltérései, s időnként a szólók kirívó hamissága nagy­mértékben zavarták a darab elő­adását, a zenekari anyag kidol­gozatlansága pedig nemcsak az átlagosan jó, de a kiemelkedő szólista produkcióit is leronthat­ja. BEFEJEZÉSÜL Liszt Tasso cí­mű szimfonikus költeménye hang­zott fel, melynek során az előző daraboknál tapasztalt hibák is­mét felbukkantak. A Lamento egészen jól indult, ám a túlságo­san korán megkezdett fokozás miatt a darab végére teljesen fel­borult az egyensúly: a harsány rézfúvósok árnyékában alig érvé­nyesült a hangverseny idejére is­mét kibővített létszámmal muzsi­káló vonóskar. A hangversenyhez kapcsolódva érdemes még néhány szót szólni a koncertek körülményeiről. A korábban örömmel tapasztalt hangvető újabban ismét eltűnt a dobogóról, de változatlanul meg­maradt a recsegő-ropogó karmes­teri emélvény. A koncertzongorá­ra is ráférne egy alapos felújítás, intonálás. Az időnként kifejezet­ten csúnya hangszín legtöbbször a lassú tételek előadását befolyá­solja, hátrányosan. Rendkívül hasznos, ha a közönség kézbe kapja az előadott művek ismer­tetését, de csak akkor, ha az va­lóban autentikus információt kö­zöl. Bartók korai hegedűversenye például nem „az ideális és vidám Geyer Stefi zenei ábrázolása”, mint ahogy az ismertetőben ol­vashatjuk, hanem a szeretett nő és a csodált hegedűvirtuóz ket­tős portréja. Horváth Agnes VITATJÁK, HOGY KORONÁZÁSI JELVÉNY VOLT... Kézben az országalma KÉZBEN AZ ORSZÁGALMA. Heraldikusok, történészek, restau­rátorok nézegetik, méregetik, vizs­gálják a magyar glóbuszt, amely koronázási jelvényeink közül a legszerényebb külsejű, s a legta­lányosabb. Hozzá hasonló nincs egész Európában. Aranyozott gömb, tetején kettős kereszt, ol­dalán a magyar Anjou címeres pajzs. A díszes királyi korona és a palást, a jogar mellett csupasz­nak, túl egyszerűnek tűnik. Ta­lán ez az oka annak, hogy a ku­tatók régen főleg az ékes jelvé­nyek iránt érdeklődtek, az alma háttérben maradt. Az utóbbi négy évben azonban, amióta e becses nemzeti ereklyé­ink hazaérkeztek, a jelvény­együttes minden tagjára figyelnek a szakemberek. Tavaly neves an­gol, francia, német, osztrák, sváj­ci kutatókat, restaurátorokat hív­tak Budapestre, az ő véleményü­ket is kikérték, miként lehetne restaurálni, jó állapotban meg­őrizni ezeket az ékszereket. A hazai és a külföldi szakemberek tudományos konferencián szóltak hozzá a kérdéshez, ismertették a királyi jelvények restaurálása so­rán szerzett tapasztalataikat. A vizsgálatoknál ezeket is haszno­sítják. A művelődési miniszter korona-tanácsadó bizottságának irányításával megkezdték a koro­na és a palást tanulmányozását. Az első következtetések szerint a korona állapota jó. Neves, ta­pasztalt külföldi fémrestauráto­rokkal tanácskozzák meg: miként távolítlhatják el a nemesfémet károsító cint, amellyel az 1867-es koronázás előtt a korona pántjait nagy sietséggel megforrasztották. Az évszázadok során szennyező­dött és szintén szakszerűtlenül javított palástot megtisztítják, mi­után magyar szakember a svájci restaurátorok műhelyében előké­szül erre a feladatra. A KUTATÓK most az almát teszik nagyító alá. Annak anya­gát, csekély díszítését elemezve szeretnék megállapítani: melyik korban, kinek, milyen célra ké­szült ez a glóbusz. Remélik, hogy a felületén felfedeznek egy jelt vagy vonást, amely újabb tám­pont, esetleg bizonyíték lehet. Felülvizsgálják, elemzik felté­telezéseiket is. Kovács Éva mű­vészettörténész, a koronabizottság tagja úgy véli, hogy a kettős ke­reszt az országalmán magyar sa­játosság, mert az európai ország­almákon nincsen ilyen. Az évez­red kezdetén — miként Lovag Zsuzsával, a Magyar koronázási jelvények című könyvükben is­mertették — Magyarországon is egyszerű kereszttel díszített or­szágalmát használhattak. Ilyen­nek ábrázolták Istvánt és utódait a XII. század végéig. III. Béla egyik pénzén viszont kettős ke­resztes címer látható. Béla ural­kodása idejéből ugyan nem ma­radt fenn olyan ábra, amely bi­zonyítaná, hogy az országalmát is ezzel díszítették, mégis feltételez­hető. mivel nevelőapját Manuel Komnenosz, bizánci császárt arany solidátusán kettős keresz­tes glóbusszal ábrázolták. III. Bé­la fiának, Imrének a pecsétjére szintén ilyen hatalmi jelvény ké­pét vésték. Feltételezik, hogy a Béla- és Imre-korabeli országalma — amely bizonyára aranyból volt — 1300 előtt elveszett. A ránkma­radt alma Károly Róbertnek ké­szült s az eredeti másolata. Ezt a feltételezést^ sugallja a glóbusz oldalán levő magyar Anjou-címer Károly Róbert korára jellemző változata. BAK JÁNOS, a Kanadában élő magyar történész, a vancouveri egyetem tanára — aki Percy Emst Schramm göttingai professzor­nál, a jelvénytörténet atyjánál dolgozott — tanulmányában két­ségbe vonja, hogy a koronázási paláston az István-képmás kerek jelvényét a XI. századi magyar országalma bizonyítékának tart­hatnánk. A magyar országalmára vonatkozó írott forrás 1290-beli, de szerinte az is támadható. Nem említenek országalmát a IV. Béla koronázását ismertető írásban, sem az V. István-kori okiratok­ban. amelyekben az Anna herceg­nő által Csehországba vitt kirá­lyi ékszereket sorolják fel. Más heraldikusok, köztük Vajay Sza­bolcs véleményére hivatkozva Bak János úgy véli: ez az or­szágalma Károly Róbert vala­melyik koronázására készülhe­tett, s egy korábbi elveszett ket­tős keresztes országalma mása. Ugyanakkor fölveti azt a hipoté­zist is, amely szerint temetési jel­vény volt. VANNAK SZAKEMBEREK, akik lehetségesnek tartják, hogy az országalma valamikor egy szo­borhoz tartozott. A tüzetes vizs­gálat során talán sikerül bi­zonyságot szerezni, valamelyik hipotézis helyességéről. M. E. Egy gondozónő nyugdíjban — Köncsögpusztán, harminc év­vel ezelőtt kezdtem el dolgozni. A gondozónői képesítést Buda­pesten, az Erkel utcában szerez­tem meg egy évi komoly munká­val, szigorú fegyelem betartása mellett. Akkoriban az volt a di­vat, hogy minden végzős növen­dék hat hónapig az úgynevezett idénybölcsődében gyakorolta a szakmát. Ezután, 1953-ban kerül­tem a kecskeméti Városi Tanács Klapka utcai területi bölcsődéjé­be. Azóta itt vagyok gondozónő. Nézze ezeknek az emberkéknek a szemét! A csintalanságukból is őszinteség, szeretet árad. Oy tisz­ták: önmagukat adják, mutatják. Ha úgy érzik sírni kell, hát sírnak. Ha rám nevetnek?... Ki ne len­ne boldog? Most éppen tizenhatan vannak. Olyanok nekem, mint ha mind a sajátom lenne. Gyermekeim, uno­káim. Tőlük kapom az igazi sze­reletet. Mi lesz velem ezután? Eddig ez itt, a sírva is nevető, tolyogó-gagyogó csöppségek kö­zött eszembe sem jutott. De ha szükség lesz rám, örömmel jövök vissza, még ha napi négy órára is. • A könnyekkel birkózó kedves asszony nagyokat nyel. Aztán föl­csillan a szeme, mintegy bánatá­nak enyhítésére. A szomorúság oka: véget ért a harmincéves szolgálat. Akik ismerik, Teri ma­mának hívják, de nem biztos, hogy tudják, ö Kozma Istvánná. Hogy hogyan dolgozott? A Kivá­ló Munkáért miniszteri kitünte­tésen túl sok más is jelzi és mu­tatja ezt. A legfontosabb: szeret­ték és szeretni fogják nyugdíja­sán is. — pulai — KÉPERNYŐ Műsor és tálalás A szerda este sugárzott Kap­csoljuk a Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola 8-as tantermét, és a pénteken este, a kettesen közvetített (vasárnap a Jjora dél­után az első csatornán megismé­telt) Pulzust rétegműsornak mi­nősítették a Szabadság téren. Egyiket sem „főidőben” nézhet­tük. Mégis úgy gondolom, sokak­nak tetszettek a sikerült össze­állítások, noha a komoly zenét kevesen kedvelik Hazánkban. A könnyűzenei panorámában is több magas szintű, esetenként némi beavatottságot föltételező elem­zést hallhattunk. Mégis aligha kapcsolták ki ké­szüléküket, akik akár véletlenül ott ragadtak mellette. Aligha bánták meg a klasszikus zenemű­vekért rajongók, ha a Pulzussal szórakoztatták magukat. A dzsessz, a beat hívei is bizonyá­ra élvezték a Kocsis Zoltánnal készített műsort. Megkock ita­tom: a csak a krimire, kabaréra, operettre és focira fogékonyak aligha ostromolják felháborodot­tan tiltakozó levelekkel a műsor­szerkesztőséget Juhász Előd és a Módos Péter, Sztevanovity Dusán nevével márkázott összeállítások miatt. Sokat tapasztalt és sokat csalódott népművelő . lévén tu­dom. hogy a zseniális zongora- művészt megismerő, rokonszen- vüket elnyeri» tízezrek nem kuk-* sizzák a hangversenynaptárakat: mikor hallhatnak tőle valamit. Nagy eredmény az is: ha legkö­zelebb odafigyelnek egy Kocsis­koncertre, ha éppen tévéznek. Nyilvánvaló: az eddig másként vélekedők sem válnak egy 44 perces műsor hatására a köny- nyűzene tudoraivá, rajongóivá. Miért is válnának? Ezerszer jaj a tévének, ha egy-egy műsorral szeretné letudni közművelődési teendőit. A műsorfolyamat egésze formálja az előfizetőket, az össz­kép marad meg bennünk. Ahe­lyett, hogy olyat kívánnánk a jel­zett szerdai és pénteki (vasárna­pi) műsortól, ami eleve nem le­li etet t célja, érdemesebb sikereik összetevőinek felderítése. A legfontosabbal kezdem: Mindhárom műsorvezető igazi te­levíziós személyiség. Mi kell ah­hoz, hogy valakit ily módon szó­líthassunk? Hermann* István filo­zófus szerint: „Áhhoz, hogy vala­ki televíziós személyiséggé váljon, és különösen, hogy televíziós sze­mélyiség maradjon, eleve szemé­lyiségnek kell lennie. Nem abban az' értelemben, mint a mindenna­pi életben, hanem abban a spe­ciális értelemben, hogy minden erőltetettség' nékiil, szinte észre­vétlenül is képes legyen a köze­get, á képernyőt szolgálni. Vagyis az igazi személyiség nem nyomul előtérbe a képernyőn, hanem el­tűnik valahol a képernyő mö­gött, és csak a szükséges pillana­tokban bukkan elő.” Nos, ezek­nek a szükséges pillanatoknak az eltalálása, a „megjelenés for­májának megválasztása az a művészet, amit vagy érez vala­ki, vagy nem. Műsor és vezetője akkor találkozhat sikeresen, ha sohasem rutinból dolgozik, ha be­lülről részese, ismerője a rábízott ügynek, gazdasági, kulturális te­rületnek. Így minden idegszálával arra törekszik: minél nagyobb fi­gyelmet keltsen, minél előnyö­sebben ilátszódjon, amit képvisel. A született zenei ismeretterjesz­tő, a maga- is képzett szakember, a világlátott Juhász Előd ezért tudott azonnal kapcsolatot terem­teni Kocsis Zoltánnal, és az ilyen­kor elkerülhetetlen felszínessége­ken gyorsan túllépve izgalmas szépségeket fölcsillogta tni> Kide­rült: nem a tegezés dönti el kizá­rólag, hogy bratyiznak-e milliók előtt, vagy elegáns erőfeszítéssel a lehető legtöbbel, a lehető leg­érdekesebbed szeretnék megtisz­telni nézőiket. Ellenpélda: most, másodszorra éreztem igazán, hogy mennyire kivetette a Páva-műsor a két közreműködő kitűnő tévést. Sem érzelmileg, sem ismereteik jelle­gét tekintve nem kötődhettek a századok lelkét őrző népdalok megszólal tatóihoz. Az asztalitenisz Európa-bajnok- ság és a hét többi sportközvetíté­se is- új sportriporter-személyisé­geket sürget. Esetenként kínosan hallgattuk a pontatlan informá­ciókat, a szegényes szókészlettel a nyilvánosság elé álló fiatal tu­dósítót, a szakmai levédéseket. Még a máskor könnyed, megbíz­ható, kulturált Gyulai István is csak ritkán nőtt "ifel a feladathoz. A közhelyek a sportközvetítésben is közhelyek maradnak. Heltai Nándor mm. KFJZÖMÚVÉSZBK STÚDiÓJÁNAK KíÁuJTÁSA AUSSTF1WNG DES ßUtäKÖNSTl£RSTVDK7S A grafikának mindig jelentős oldalhajtása volt a plakátművé­szet. Vannak korok — a mostani is ilyennek tűnik —, amikor a képgrafikával szemben tartalma­sabb, eredetibb, frissebb. A szűk­szavúság korában mindenképpen nagy jelentőségre tesz szert, vál­tozatlanul megőrizve a sokakhoz szólás nem kis előnyét és erényét A plakát emblémaszerűségében különleges, műfaját sajátosan meghatározó jegyekkel rendelke­zik. Mondanivalóját a gondolat meghatározó magjáig kell vissza­vezetni — ? ezt csak nagyon fe­gyelmezetten lehet, s csak úgy, ha alkotója tudja, mit akar. Jó plakátot csinálni ily módon igen nehéz. Pócs Péter plakátjai kiforrottak, de nincs, első nézésre azonosítha­tó stílusuk. Kiváló médium ő, aki nyitott minden gondolati vagy hangulati erőre, s rezonanciája pontosan követi a kívánt ritmust. Mindig jelképesen fogalmaz, de egyben megőrzi tárgyiasságát is, amely ebben a műfajban elen­gedhetetlen. Plakátjait, végignézve egy. a földtől az égig vezető út tárul elénk. Igaz ugyan, hogy földi em­ber létünk korlátái a számottevő­ek. Az Űri muri szakadt húrjai tépett, elszabadult ' idegszálaink. Don Juan monumentálissá nö­vesztett szexualitása, a Szerelem Óh' egymásba hatoló kígyó-csö­vei a vágy, az erotika é korra jel­lemző központiságát idézik. Értel­mezi is ezt Pócs Péter a maga fa­nyar módján, amikor Don Juan lóvának nyakára faMoszt csavaroz, hangsúlyozva a műviséget. az erőltetettséget, a kényszerképzet- szerű út csapdáját. Az ég felé tartásnak nem az ég a lényege, hanem maga a folya­mat: a szárnyalás. Sokszor pla­kátjain többet mond erről, mint autonóm művein. Saját kiállítá­sának cégére az épületegyüttessé formálódó K-ból gurul a horizont O-ja, s tekeredik az ég felé a PLAKÁT szó, mint hatalmas pa­pírsárkány. Játékosan, de a defi­níciók pontosságával köti össze az ötlet szárnyalását a valóság konk­rétságával —; feltérképezve az utat oífe és vissza. Szintén két szféra: pillanat és örökkévalóság találkozása „A re­pülés megszállottjai”. A lepke tü­nékeny szépsége, csapongó szár­nyalása, a papírrepülő égbe törő ábrándja — az illúziók lebegését is megidézi. A „fent-lét” a lenti éleihez képest jóllehet egy má­sodperc csupán, de az örökkéva­lóság pillanatának időtlensége is egyben. Korunk ellentmondásos­ságának jelentős eleme, Jiogy az öröklétet is négyzetháló mérhető­ségébe véli szorítani. Pócs a film­től teljesen függetlenül e skála szélén kiemeli a színsorból a pi- ros-fehér-zöld együttesét. Belopja így azt a tartalmat: a nemzeti tu­dat kérdését, amely autonóm mű­vészetének egyik kulcskérdése. Ezt ütközteti a repülés, a behatá­rolt, mégis beláthatatlan szárnya­lás adott pillanatával — amikor még ném tudni fel- vagy lefelé ível-e az út. Politikai jellegű köz­lendőit mindig az állandóság örök, de éppen megszakított percének feszültséget árasztó idejébéií mondja el. Ez által éri el, hogy pl. a „SALT-2” lebegő csavarkulcsa ne tehesse meg végzetessé váló fordulatát Pócs világának égi szférája a művészet, amelynek berkeiben grafikusként ő is otthonos. Szá­momra legszebb plakátjai képző- művészeti rendezvényekhez kap­csolódnak. A felfelé ívelő, ecset­té váló festéktübus; a Pegazus szárnyas ceruza-tubus-faragóbot kentaur vallja, hogy alkotója szá­mára a művészi tevékenység — felemelkedés. Menekvés is ugyan­akkor, mint 1981-es Stúdió pla­kátját láthatjuk. S végül fegy­verré is válhat, mint arra egyik színházi plakátján utal, ahol a be­mutatásra kerülő művek szerzői­nek fejei ágyúgolyóként sorakoz­nak. JÓ plakátok születéséhez a mű­vészi leleményt elindító történés és az alkotói ötlet burjánzása szükséges. Kívánom, hogy a jövő­ben. is mind gyakrabban találjon e két tényező egymásra. Krunák Emese Pócs Péter plakátjai

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom