Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-19 / 194. szám

Társadalmi összefogás fogyatékos gyermekek üdültetéséért Kecskemét - Nagykőrös Ma este a Kossuth-adón Egyenes adásban közvetíti a rádió a ma este fél nyolc után három perccel kezdődő Kecske* mét—Nagykőrös vetélkedőt. A következő „csapat” képviseli me­gyeszékhelyünket a Május 1. téri művelődési központ ifjúsági klubjában kialakított stúdióban. Heltai Nándor újságíró, dr. Ho- doSsi Sándor, a Zöldségtermesz­tési Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettese, Ittzés Mihály, a Kodály Intézet igazgatóhelyet­tese, Iványosy Szabó András, a Kiskunsági Nemzeti Park igaz­gatóhelyettese, Juhász István, a városi tanács főmérnöke, dr. Orosz László irodalomtörténész, Sümegi György művészettörté­nész és Sztrinkó István, a Kato­na József Múzeum igazgatóhe­lyettese vesz részt a hasznosnak ígérkező játékban. A nyilvános, a Kossuthon hall­ható adás kecskeméti riportere Kertész Zsuzsa lesz. A pesti stú­dióból Rapcsányi László vezeti a Szép vagy Alföld műveltségi ve­télkedő szerdai fordulóját is. A bíráló bizottság elnöke Szathmári István tanszékvezető egyetemi tanár. Ismét szép példáját szolgáltat­ták a Magyar Vöröskereszt me­gyei szervezetei a társadalmi gon­dok, teendők közösségi összefo­gással és áldozatvállalással való megoldásának: az idei üdülési szezonban eddig mintegy ezer fo­gyatékos gyermek nyaraltatását, táborozását szervezték meg és bo­nyolították le. Az augusztus vé­géig tartó akcióról — amely a Vas megyei Vöröskereszt-szerve­zet kezdeményezésére két évvel ezelőtt bontakozott ki és azóta or­szágossá vált — a Magyar Vörös- kereszt országos központjában tájékoztatást adtak az MTI mun­katársának. A vasi példa nyomán az idén már további 13 megyében szer­vezték meg az egészségileg-peda- gógiailag rászoruló általános is­kolás gyerekek több hetes, több turnusos üdültetését. A táborozá­sok során mintegy 200 orvos, ápoló, gondozónő foglalkozik meg­különböztetett figyelemmel ezek­kel a szeretetre annyira vágyó gyerekekkel. Az anyagi és. a tár­gyi feltételek elő-, illetve megte­remtésében olyan társadalmi ösz- szefogás és együttműködés ala­kult ki — mindenütt a vöröske­resztesek kezdeményezésére és patronálásával —, amelyben ál­lami egészségügyi és művelődés- ügyi szervek, társadalmi szerve­zetek, munkahelyi kollektívák, köztük szocialista brigádok vet­tek részt. A nyáron üdültetett több száz gyermek zömmel testi — kisebb részben szellemi — fogyatékos fiú, leány. Többségük cukor-, szív-, vesebeteg, epilepsziás, má­soknál légúti bajok, anyagcsere- zavarok miatt szükséges a külön­leges gondoskodás. Leginkább több gyermekes, illetve csonka családból, sok esetben állami gyer­mekintézményből kerültek ki az üdülőtáborok lakói. I (MTI) MÁV — VOLÁN Mentesítő járatok Az Alkotmány napi ünneppel meghosszabbodott hétvégére az átlagosnál jóval nagyobb forga­lomra számítanak az' ország vas­útvonalain és közútjain. Ezért a MÁV és a Volán augusztus 19- től 23-ig mentesítő járatokat in­dít. Összesen 77 mentesítő vonat indul Budapestről Szombathely­re, Kaposvárra, Miskolcra, Nyír­egyházára, Békéscsabára, Kiskun­halasra, Nagykanizsára, Tapolcá­ra, Mátészalkára és Szegedre, s onnan vissza a fővárosba. A men­tesítő vonatokhoz — legtöbbjük augusztus 22-én közlekedik — a Volán mindenütt biztosítja az autóbusz-csatlakozást. A Volán országosan mintegy 700—800 men­tesítő járatot indít, ezen belül is Budapestről több mint százat. (MTI) LÁTOGATÁS Kedden Kecskemétre érkezett a fővárosi tanács elnöke, Szép­völgyi Zoltán. Meglátogatta azo­kat a budapesti középiskolásokat, akik a Magyar—Szovjet Barátság Tsz építőtáborozói. Elbeszélge­tett a kardvirágot tördelő diákok­kal. Ezt megelőzően megtekin­tette a szélmalomcsárdát, a ke­nyérüzemet, majd a feldolgozó­ágazattal ismerkedett. Délután a nagyüzemi gyümölcsösbe látoga­tott. Az egynapos program hor- báspusztai lovasbemutatóval zá­rult. (Tóth Sándor felv.) Megkérdeztük... AZ UTAZÁSI IRODÁKAT Mit ígérnek az utószezonra? Válaszol a MALÉV AIR TO­URS képviselője: — A Magyar Légiforgalmi Vál­lalat idegenforgalmi és úfaztatá- si csoportjának őszi programja a világ több tájára kínál 72 órát meg nem haladó (két éjszaka, há­rom nap) túrákat, de hosszabb időtartamú üdülésre is lehetősé­get nyújt. Azok számára, akik nem ked­velik a forró nyarat, fürödni, pi­henni azonban víz, illetve tenger mellett szeretnének, kellemes egy hetet ígér az „őszi üdülés a bol­gár tengerparton” elnevezésű ak­ciónk. Ara is az utószezonnak megfelelő. A kultúra iránt érdeklődők iga­zi csemegét is találnak a MALÉV útjai között: Lenlngrád—Moszk­va útvonalon „Színházi esték” címmel a híres szovjet balett mű­sorait élvezhetik, de színdarabok is szerepelnek a választékban. Természetesen nemcsak ebből áll az utazás — a vendégeket város­néző túrákra, kisebb kirándulá­sokra is elviszik az1 idegenveze­tők. Ezenkívül tíznapos körutat is szervezünk a Szovjetunióba. Minden évben és évszakban nagy sikere van a pár napos nyu­gat-, illetve észak-európai utak­nak: így például az idei őszöfi Frankfurtba, Münchenbe és Kop­penhágába várja a jelentkezőket utazási irodánk. Az ügyesebbek — vagy talán inkább a MALÉV AIR TOURS-szal gyakrabban utazók — már be is fizettek, de biztosan akad még hely a távo­labbra vágyók számára a Kairó­ba, Cyprus szigetére, Törökor­szágba, Londonba vagy Párizsba induló járatokon. Ezek az utak szintén pár naposak. 9 Kényelmes, TU—134-es gépen utaznak a turisták. Megjelent a Fáklya A Fáklya új, idei 16. számában kerékasztal-beszélgetést közöl abból az alkalomból, hogy 65 esztendeje látott napvilágot Le­nin: Az imperializmus, a kapita­lizmus fejlődésének legfelsőbb foka című műve. A beszélgetés | résztvevői — jeles tudósok — azt vizsgálják, hogyan érvényesülnek a Lenin által felfedezett törvény- szerűségek napjainkban. A lapban színes képriport ta­lálható az automaták mai és jö­vőbeni alkalmazásáról. Több cikk foglalkozik a szovjet—magyar és a többi szocialista ország közötti együttműködéssel is. Szovjet-Ukrajna átalakításá­nak nagyszabású programját szí­nes képek mutatják be. Utána a Kámai Autógyár, a híres KAMAZ egyik munkásáról, az SZKP XXVI. kongresszusának küldött­jéről szóló riport következik. Üdülés vagy munka? — ezt a kérdést próbálja megválaszolni a nyári termelési gyakorlátról (szóló, fotókkal, illusztrált írás. A lapnak ebben a számában fejeződik be A gyermekiélek tit­kai című, nagy sikerű pszicholó­giai sorozat. Mellette érdekes cikkek találhatók, amelyeket a lap női olvasóinak szántak a szer­kesztők. Leningrad nehéz évei a témája a Néva-parti város második vi­lágháború alatti blokádjáról szó­ló beszámolónak. A cikket törté­nelmi dokumentumfotók egészí­tik ki. Az orosz népi iparművé­szetről színes fotók adnak képet. A számot orosz . ' nyelvlecke, Fáklya-fotó és sportrovat egészíti ki. Építés indul! Ha némi késlekedéssel is, de szerdán megkezdődik a kecske­méti Czollner téri általános isko­la új szárnyának építése. Az elő­zetes tereprendezés, talajegyen- getés elkészült, Nyékládházáról megérkeztek a MEZÖPANEL szerkezet elemei, és a közremű­ködők aláírták a szerződést is. Ennek értelmében a BÁCSÉP átveszi a munkaterületet, alapoz, és összeszereli a szerkezetet. Amelyből eddig emeletes iskola az országban még nem készült, a kecskeméti 12 tantermes lesz az első. • Gépek még a tereprendezés idején. Mégpedig az eddigiektől elté­rően nem kazánház és központi fűtés, hanem gázkonvektor szol­gáltatja majd a meleget. Ezzel megoldható az épület téliesítése, így a szak- és szerelőipari mun­kákat elvégző Épitési Költségve­tési Üzem januárban — miután átvette a kész szerkezetet — fo­lyamatosan dolgozhat. A befejezés várható időpontja 1982 július, ez azt jelenti, hogy jövő szeptemberben az új-szárny­ban is megkezdődhet a tanítás. HALÁLOS BALESETEK Gázolás tompított fénynél Lászlófalva felől Kerekdomb irányába vezette személygépko­csiját Tassi Vilmos (Lakitelek, Móricz Zsigmond utca 6.). Ke­rekdomb határában a gépjármű vezetője tompított világítással közlekedett, s későn vette észre az előtte, vele azonos irányban az úttest szélén kerékpárját toló Mursa Pétert (Sfeatmárcséke, Er­dei utca 1.), és fékezés nélkül el­ütötte. A baleset következtében a 33 éves Mursa Péter eletét vesz­tette. Az autó vezetőjétől a jogo­sítványát a helyszínen bevonták. Dávod külterületén Böte Beáta általános iskolai tanuló (Dávod, Vörösmarty utca 7.) kerékpárjá­val kihajtott az 51-es számú fő­útvonalra, de eközben nem. adta meg az áthaladási elsőbbséget a jobbról szabályosan érkező sze­mélygépkocsinak, amely a kis­lányt elütötte. Böte Beáta súlyo­san megsérült. Bácsalmáson, a Damjanich ut­cában Kozák Istvánná (Bácsal­más, Martinovics utca 3/a.) sze­mélygépkocsijával áttért a me­netirány szerinti bal oldalra, és összeütközött a vele szemben sza­bályosan haladó Németh Jenő (Bácsalmás, Árpád utca 106.) ve­zette motorkerékpárral. A bal­eset során a motorkerékpár ve­zetője, valamint utasa Németh Szilvia (Kunbaja, -Zrínyi utca 106.) súlyosan megsérült. Kecskeméten, a Batthyány ut­cában motorozott Komáromi Im­re (Kecskemét, Róna utca 46.). A •Lenin tér felé közlekedve a túlságosan gyorsan haladó jár­mű kisodródott, nekiütközött egyik jelzőtáblaoszlopnak, majd az útpadkán levő fának csapódott. A baleset következtében a 26 éves Komáromi Imre a helyszí­nen meghalt. Ugyancsak Kecskeméten, az Epreskert utca és a Kossá István sétány. kereszteződésében Kállai Lajos (Kecskemét, Szélmalom ut­ca 35/a.) személygépkocsival az Epreskert utcán haladva nem adott elsőbbséget a Kossá sétá­nyon kerékpározó Balanyi Mik- lósnénak (Kecskemét, Szentlász- lóváros il/a.). A kerékpáros a sze­mélygépkocsinak ütközött és sú­lyosan megsérült. Érsekcsanád és Baja között az 51-es úton vezette személygépko­csiját Trapl József (Baja, József Attila utca 30.). Az autó vezetője szabálytalanul előzött, ezután nem tudott besorolni a jobb ol­dali sávba, így nekiütközött a ve­le azonos irányban közlekedő Strigli István (Baja, Tessedik Sá­muel utca 32.) által vezetett sze­mélygépkocsinak. Az nekivágó­dott az előtte haladó, Farkas László '(Bácsborsód, József Atti­la utca 30.) vezette személyautó­nak. Közben a megálló Trapl Jó­zsef autójába hátulról belesza­ladt Petress János (Baja, Arató utca 7.) személygépkocsija. Ez utóbbi vezetője könnyebben meg­sérült, a négy autó csúnyán meg­rongálódott. A kár 77 ezer forint. FRÖCSKÖLÉS Augusztus 18-án reggel fél nyolc körül áll a fiatal házaspár a kecskeméti 4-es autóbusz egyik megállójánál — pontosan az aluljárónál, az ABC-vel szemben. A fiatalasszonyon fehér nadrág. Jön a busz <GF 00—67), s mltsem törődve a megálló előtti tócsával, nagy sebességgel belehajt, lefröcsköli a fe­hér nadrágot. A buszra fölszállva látja a kétségbe esett asszony, hogy sze­rencsére ellenőr is van a járművön. Az ellenőr viszont kijelenti, nem rá tartozik, sajnos segíteni sem tud. A gépkocsivezető szinte elnézést kér, de a ruhán ez sem segít. Beérve a központi megállóhoz, az Aranyhomok mö­gé, a fiatal pár az irodában keresve vigaszt, de ott — három szolgálati egyén — finoman szólva lesöpri őket. Kártérítés nincs, miért utaznak busz- szál, nem nagyon látszik az stb. A tócsa felszárad, a nadrágot kimossák, de az „élmény" sokáig élni fog a házaspárban ... — g — (NAPTAR 1981. augusztus 19., szerda Névnap: Huba Napkelte: 5 óra 45 perc. Napnyugta: 19 óra 50 perc. Holdkelte: 22 óra 01 perc. Holdnyugta: 9 óra 50 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 17-én a napi középhőmérséklet 19,8 (az ötvenéves átlag: 20,7), a legmagasabb hőmérséklet 27,1 Celsius-fok volt. A nap 7 órán át sütött, csapadék 6,2 mm hullott. Tegnap reggel 8 órakor 13,7, 14 óra­kor 21,5 Celsius-fokot mértek. A reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet 13»4 Celsius-fok volt. — ZRÍNYI-EMLÉKHÉT. Szi­getvár 1566-os hősi védelmének négyszáztizenötödik évfordulója alkalmából Zrínyi-emlékhetet rendeznek a történelmi múltú városban. Szeptember 5. és 13. között az évforduló alkalmából közgyűlést tart itt az ország leg­népesebb várbarát-köre, amely 1959-ben alakult. Ugyanekkor avatják Juranics Lőrinc, Zrínyi zászlótartója szobrát is. — Hőszigetelő tégla. A tégla- és cserépipari tröszt újabb kül­földi berendezések beszerzésével bővíti népszerű hőszigetelő termé­ke, az úgynevezett poroton fala­zótégla-idom gyártását. A hagyo­mányos vakolat esetén ez a ter­mék felére csökkenti a falazat hő­energia-veszteségét. A solymári téglagyárban a gyártáshoz már fel is állították az új gépeket és megkezdték a próbatermelést. — A NÖVÉNYTERMELÉSRŐL tanácskoztak. Nemzetközi növény- termelési szimpoziont rendeznek Debrecenben augusztus 31. és szeptember 3. között. Célja a bú­za, kukorica és az ipari növények gépesített, valamint kemizált ter­melési rendszerének szakmai be­mutatókkal egybekötött tapaszta­latcseréje. A tanácskozáson több mint kétszáz hazai és külföldi szakember vesz részt. — AZ ŐSZT jelzik a madarak. A hűvösebb idő közeledtét jelzi a hortobágyi pusztára északról nagy csapatokban érkező mada­rak. A tundrákon költő pajzsos cankók seregestől lepték el a Hortobágy különböző részeit. Nyár végi üdülésre érkeztek a rezervátumba a pólingok és a ha­vasi lillék. — NYUGDÍJASOK TÖSER- DÖN. A szakszervezetek kecs­keméti nyugdíjasklubja kirán­dulásra invitálta tagjait. A het­venöt idős ember a jó időben kel­lemes napot töltött strandolással, erdei sétával, pihenéssel a tőser- dei Holt-Tisza partján, ugyanis az utazásról és az étkezésről a nyugdíjasklub gondoskodott. — Tíz éve várnak a mélykúti­ak arra hogy „saját” gyermekor­vosuk legyen. Eddig azonban nem valósulhatott meg ez a vá­gyuk, mert a gyermekgyógyász szakorvos számára a letelepedés­hez nem tudtak lakást felajánla- rii. Ez az akadály immár elhárult: csaknem 600 ezer forintos költség­gel, s jelentős megyei támogatás­sal, három és fél szobás szolgála­ti lakást építtettek. Most ' már csak a „lakót” várják, Hogy gyó­gyítsa, gondozza a beteg gyerme­keket. — HONISMEREt. Nemzetközi honismereti tábor nyitotta meg kapuit hétfőn iGyőrött. Résztve­vői a Győr-Sopron megyei és a nyugat-szlovákiai középiskolá­sok egy hetet töltenek a város­ban, a második héten pedig Szlo­vákiában a csallóközi Somorján ütnek majd tábort. A negyven fiatal a győri közgyűjtemények­ben, a könyvtárban, a múzeum­ban és a levéltárban tanulmá­nyozza a munkáséletmód változá­sairól képet adó dokumentumo­kat. MŰSOR: MOZI 1981. augusztus 19., szerda VÁROSI MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! MAJMOK BOLYGÓJA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyárú! Színes, amerikai tudományos-fantasztikus film ARP AD MOZI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! A KESELYŰ HÁROM NAPJA Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor! A • TALÁLÉKONY NYUSZI Színes magyar mesefilm-összeállítás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart elő­adást! A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! (Straszer András felvétele) — Ifjúgárdisták szemléje. Va­sárnap honvédelmi nappal foly­tatódott az ifjúgárdisták országos szemléje Nyíregyházán. A gárdis­tákkal együtt több ezren tekin­tették meg a szabolcsi megye- székhely repülőterén az MHSZ és a MÉM repülőgépes szolgálata pilótáinak bemutatóját. Ezt köve­tően hőlégballon emelkedett a levegőbe, majd a néphadsereg fegyveres bemutatója követke­zett. — MEGSZÉPÜL a művelődési ház. Űj köntösbe öltöztetik a Rá­ba Művelődési Központot Győ­rött. Kétemeletes épülete az 1880- as években nyerte el formáját, arculatát. Az épület korábban kávéházként, kaszinóként mű­ködött. A munkálatokra tizen­ötmillió forintot adott a SZOT. — Minta után. Nem új mód­szer a kereskedelemben a széle­sebb választék bemutatását se­gítő, minta utáni értékesítés. A RAVILL üzleteiben a nagyobb értékű tartós fogyasztási cikkeket, így például a rádiót, a televíziót, a hűtő- és mosógépet már ilyen módon árusítják. A kiválasztott termékeket a vállalat budaörsi raktárházából szállítja a vevő la­kására. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András Igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001« Telefon: 20-111 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka Iptvún Index: 25 065 HU ISSN 0133—tUX.

Next

/
Oldalképek
Tartalom