Petőfi Népe, 1981. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
1981. július 14. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT* SPORT - SPORT Boros László nyerte a nagydíjat A csapatversenyben harmadik lett a BÁCSÉP SC Harminc egyesület százötven versenyzője vett .részt az elmúlt hét végén a Kecskeméten megrendezett gokartbajnokság harmadik fordulóján. A BÁCSÉP SC korszerű stadionjában a rek- kenő hőség volt a résztvevők legnagyobb ellenfele. A máskor zsúfolt lelátókon ezúttal alig volt ezer néző. A versenyen lényegében a várakozásnak megfelelő eredmények születtek. A közvetlen1 élvonal képviselői ezúttal is biztosították elsőségüket, illetve előkelő helyezésüket. Kés jár Csaba ezúttal sem akadt legyőzőre. Igaz, már nem negyven-ötven méteres előnnyel vezetett. Ott volt a nyomában több vetélytársa is. örvendetes,, hogy közülük ketten — Boros László és Rózsi Bála — éppen a BÁCSÉP SC gokarto- sai. Később Boros a nagydíjért folyó versenyben újra bizonyított: remek versenyzéssel szerezte meg az elsőséget. De biztató a kecskemétiek utánpótlása is, hiszen az 50 köbcentiméteres úttörő-kategóriában három kecskeméti is az élmezőnyben végzett. Az OB harmadik fordulójának eredményei, 50 kcm úttörő ‘korosztály: 1. Nédics Páter (Debreceni AFIT), 2. Varga (Deb. A FIT), 3. Balogh (BÁCSÉP), 4. Cséplő (BÁCSÉP), 5. Poráczky (Veszprémi Volán), Magyar (Győri Volán). 125 kcm, ifjúsági kategória: 1. Nédics István (Deb. AFIT), 2. Tóth (IKARUS), 3. Rózsavölgyi (FKFV), 4. Krechl (Pécsi AFIT)“ wammmm • A 20-as rajtszámú versenyző már az első kör után csak szemlélője maradt társai vetélkedésének. (Banczik István felvételei) C< Párharc a kanyarban. 5. Lachmann (Győri Volán), 6. Bezdány (Deb. Spart'.). 125 kcm széria géposztály: 1. Ifjú Győiri Antal (VOLÁNBUSZ), 2. Klimaj (Szarvas), 3. Bodrogi (Dunaújváros), 4. Kiasz (BKV Előre), 5. Witthmann (Győri Volán), 6. Berkes (Deb. AFIT). 250 kcm, széria géposztály: 1. Dobos Csaba (Deb. AFIT), 2. Lup- ták (VOLÁNBUSZ), 3. Novák (BKV Előre), 4. Kozák (Győri Volán), 5. Bárok (VOLÁNBUSZ), 6. Gonda (Deb. Spart.). Nemzeti licences géposztály: 1. Vámosi László (Deb. AFIT), 2. Szigetvári (Deb. Spart.), 3. Varga (Győri AFIT), 4. Laczkó (Szarvas), 5. Sólyomfi (FKFV); 6. Cseimik (BÁCSÉP). A Béke és Barátság Kupában: 1. [Danc’M litván' (Győri Volán),’ i. vrwi: -|z:t la wctn Sebestyén (IKARUS), 3. Borbély (Veszp. Volán), 4. Nagy (Deb. AFIT), 5. Ifjú Nagy L. (Győri Volán), 6. Farkas (BÁCSÉP). A nemzetközi licences kategóriában: 1. Kesjár Csaba (VOLÁNBUSZ), 2. Boros (BÁCSÉP), 3. Rózsi V (BÁCSÉP), 4. Scheffer (IKARUS), 5. Nagy (Győri Volán). 6. Móri (IKARUS). A nagydíjért folyó versenyben: 1. Boros László (BÁCSÉP), 2. Nagy (Győri Volán), 3. Ifjú Nagy L. (Győri Volán). A csapatversenyben: 1. Debreceni A'FIT, 2. Győri Volán, 3. BÁCSÉP SC. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Gémes Gábor, a BÁCSÉP autó-motoros szakosztályának elnöke adta át a tiszteletdíjakat. Nemzetközi mérkőzésen búcsúztatták az „öregeket“ • A játékosbúcsúztatóhoz felsorakozott csapatok és játékvezetők. Jánoshalma—Leinefeld (NDK), 2—1 (1—1) Nemzetközi barátságos mérkőzés, Jánoshalma, vezette: Fran- cziskovics (Mészáros, Szécsi). Jánoshalma: Balogh (Bozsics) — Bátyai, Geiszingen, Faddi, Tá- pai, Liliom, Urbán, Laki (Nagy L.), Kovács, Szuhanek, Vasvári. Leinefelde: Hentrich — Stang, Kullimann, Oberkersch, Dietel, Meier, Kirchner, O. Bern, Hatz- ner, O. Wigbert, Hey. játszott még: Rothense, Rabe, Heinemann. A tíz éve fennálló sportkapcsolat ápolása jegyében rendeztek vasárnap barátságos mérkőzést Jánoshalmán. A találkozó előtt Herédi Kálmán, a JSE elnöke köszöntötte a vendégeket és a búcsúzó labdarúgókat. Ezúttal vonult vissza az aktív játéktól Maráczi László (20 évig volt az egyesület játékosa, hétszázlhatvan bajnoki és százkilencveruhat egyéb mérkőzésen szerepelt), Fenyvesi László (12 év alatt háromszázhatvan találkozón szerepelt) Csermák Lajos (11 éven keresztül háromszáz- huszonkét mérkőzésen öltötte magára a JSE mezét), Angeli József (7 évig játszott, kétszáz tíz. találkozón szerepelt). Agócs János Nyári Totó Kupa H. Mezőfi SE—Szegedi VSE 1—I (1—0) Kecskemét, 500 néző, vezette: dr. Botka (Inges, Hagyó). 1 H. Mezőfi SE: Tasnádi (Czina- nó) — Pongrácz, Egyed, Domo- níos, Pintér, Kormos, Ézsiás, Illés, Szabó L., Csaplovics, Kovács. Edző: Krivy Ottó. Szegedj. VSE: Molnár—Deák, Bánfi, Török, Hajdú, Franyó, Tóth (Császár), Berki, Szamossze- gi, Kanász, Kovács. Edző: Kanalas Antal. 43. perc: Egy hosszú indítás Illést jó helyzetben találta, aki a kifutó Molnár kapus mellett a kapu közepébe lőtte a labdát. 1—0. 51. perc: Berki beívelését Sza- mosszegi kapásból lőtte Tasnádi kapujába. 1—<1. A nagy melegben gyenge, eseménytelen, minden elképzelés nálküili mérkőzést láthattunk. Jók:. Szabó, Kormos, egyed, ill.: Deák, Bánfi, Franyó. Az Alföld csoport további eredményei : Törökszentmiklós—Szolnoki Cukorgyár 5—0, H. Szabó Lajos SE—Szentesi Vízmű 2-4, Karcag—Orosházi MTK 5-2. A csoport ál lás a: 1. Törökszentm. 33-12—3 6 2. Szegedi VSE 3 2 19—1 5 3. Karcag 3 2-1 9—9 4 4. H. Mezőfi SE 3 111 7—6 3 5. Szentes 3 1-2 5—7 2 6. Orosháza 3 1-2 5—9 2 7. Szolnoki Cukor 3 1-2 5—12 2 8. Szabó L. SE 3-----8— 13SOROKBAN VÍVÁS A magyar ka rdvívó-válogatott a franciaországi Clermont-Ferrandban megrendezésre került vívó-világbaj- nokságon megismételte az 1978-as hamburgi sikerét, világbajnoki aranyérmet szerzett. A Gedővári, Gerevich, Nagyházi, Nébald R. és Nébald Gy. összeállítású magyar válogatott a döntőben 4:6-os szovjet vezetés után győzött 9:6 arányban. A szép siker után vasárnap a párbajtőrvívók is kitettek magukért, bronzérmet nyertek.’ Világbajnok a Szovjetunió csapata. TENISZ Magyarország teniszcsapata Tel- Avivban, a Davis Kupa európai A- zóna elődöntőjében legyőzte Izrael csapatát, és a döntőbe jutott, ahol Spanyolország lesz az ellenfele. Magyarország—Izrael 3:2. A BVSC a Vasutas-nap alkalmából rendezte meg nagyszabású nemzetközi öregfiúk páros teniszbajnokságát. A ,,B” korcsoportban 22 induló •közül, az igen erős mezőnyben a dr. Nemesik, dr. Sziki páros a 3. helyen végzett. AUTÓSPORT Mintegy tizenötezer" néző előtt a Párád és Galyatető közötti útszakaszon rendezték meg az országos autós hegyibajnokság második futamát. Az 1150 kcm géposztályban a kecskeméti Vincze a harmadik helyen végzett. CSELGÁNCS Kijelölték az Ulánbátorban, az iBN-n szereplő magyar cselgáncsválogatottat. A keretben helyet kapott Vida János és Krajnyák Ferenc, a KSC két judősa is. Az 1982-es felnőtt rangsorversenyek mind nemzetközi viadalok lesznek. Miskolcon a Vasutas Kupa, Budapesten az ICO Kupa és a Honvéd Kupa, Fonyódon a Balaton-bajnokság, Kecskeméten a városi bajnokság küzdelmeiben harcolhatják ki a versenyzők a minősítéshez szükséges pontokat. TOTÓ 1. Siófok—Dunaújv. Ép. 1—1 X 2. Kaposv. Vasas—Barcs 2—2 X 3. Kiss J. SE—Dombóvár 1—0 1 4. Körmend—Ajkai Bány. 3—1 1 5. Schönherz SE—MOTIM TE 0—5 2 6. T. Vasas—Pápai Text. 5—2 1 7. Gy. Dózsa—K. Olajm. 7—0 1 8. Szondi SE—Esztergom 1—0 1 9. Kisvárda—Papp J. SE 1—0 1 10. Köteles J. SE—S. Síküv. 0—0 X 11. Jászb. Vasas—ESMTK 2—0 1 12. Karcag—Orosháza 5—2 1 13. Mezőfi SE—Szeg. VSE 1—1 X 4*1 Pásztó—EMMG Sashalom 0—2 2 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 28. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 346 584 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 808 696 forint; 12 találatos 142 darab, 6509 forint; 11 találatos 2178 darab, 424 forint; a 10 találatos szelvények száma 18 598 darab, nyereményük egyenként 75 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.00: Hírek 16.05: Testünk. NSZK filmsorozat .XXVI/3. rész: A terhes nő. (ism.) — SZ 16.30: Ketten. Bolgár film — SZ 17.15: Reklám 17.20: 9-es stúdió. A Szovjet Televízió külpolitikai műsora 18.00: Pannon krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió magazinműsora > 18.30: Ikarusszal Ikarosz földjén. Bán János műsora — SZ 19.00: Reklám 19.10: Tévétorna — SZ 19.15: Esti mese — SZ 19.30: Tv-híradó— SZ 20.00: Aranyásók Alaszkában. Magyarul beszélő francia— NSZK—román kalandfilmsorozat IV/4. rész: A négy szem 21.05: Stúdió ’81. 22.05: Kockázat. A japán csoda 22.35: Tv-híradó — SZ 2. MŰSOR 20.01: Orosz nyelvű hírek 20.05: Gálaest Moszkvából. A Szovjetunió népművészeinek estje az SZKP XXVI. kongresz- szusának küldöttei és vendégei tiszteletére (ism.) — SZ 21.05: Tv-híradó 2. -- ^ 21.25: Angol nyelvű hírek 21.30: Portugál királylány. Tévéfilm. Déry Tibor novelláiból (angol feliratos) (ism.) 22.20: Német nyelvű hírek KOSSUTH: 8.25: Az Iraki Állami Népi Együttes műsorából 8.35: Mexikó — a csodák országa 9.05: Nóták 9.44: Szabó Lőrinc gyermekversei zenével 10.05: MR 10—14 10.35: Mai francia költők versei 10.59: Zürichi beszélgetés Otto Klem- pererről 11.41: Ábel a rengetegben. Tamási Áron regénye folytatásokban. VIII. 12.35: Törvénykönyv 12.50: A Rádió Dalszínháza. Bob herceg. 14.21: Népdalfelvételek 14.39: Elő világirodalom 15.10: Leveleskönyv. Csokonai Vitéz Mihály 16.05: Az amatőr zenei mozgalom híradója 17.07: Énekek éneke. Szent Jeromos latin szövegét fordította és rádióra alkalmazta: Kelényi István 17.27: Operettdalok 17.45: A Szabó család 19.15: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. VIII. rész 19.46: Kerekasztal-beszélgetés a gazdaságról 20.16: Nóták 20.50: A világ „másik” fele 21.20: Mozart-müvek 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Toronyzene 22.50: Helyettesek. Rapcsányi László műsora 23.00: Részletek Britten operájából 23.30: Szelényi István: Concerto da camera 0.10: Táncdalok. PETŐFI: 8.05: Operettrészletek 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Társalgó 10.00: Zenedélelőtt 12.25: Ifjúsági könyvespolc 12.33: Melódiakoktél 13.30: Régi francia forradalmi dalok 14.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Tip-top parádé 18.33: Beszélni nehéz 18.45: Verbunkosok, népdalok 19.23: Véleményem szerint 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Rengeteg pénz. P. G. Wodehou- se regénye rádióra alkalmazva 20.59: Az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai 23.15: Nótacsokor. 3. MŰSOR: 9.00: Zenekari muzsika 11.05: A Beatles együttes összes felvételei. XXV/8. rész 11.34: Mignon. Részletek Thomas operájából 12.18: Oj lemez 13.07: Vonószenekari muzsika 14.00: A századelő irodalmának hetei 14.19: Wilhelm Kempff és Artur Rubinstein zongorázik 15.25: Közvetítés a Szegedi Nemzeti Színházból. Verdi: A trubadúr 17.36: Francia muzsika 19.05: A Bartók-vonósnégyes hangversenye 20.29: Montezuma. Részletek Graun operájából 21.20: Dzsessz. 22.00: Bach-felvételek. A labdarúgó NB I. őszi sorsolása Az MLS2-ben elkészült az 1981—82-es bajnoki esztendő őszi idényének sorsolása. Az NB I-ben augusztus 15. és december 19. között 17 fordulót játszanak a csapatok. Az idény végén kiesik a 16., a 17. és a 18. helyezett. A 15. az NB II. hároqi csoportjának bajnokaival osztályozót vív, amelynek végén a két legjobb az NB I-ben játszik a következő évben. Visszatérve az őszi idényre, augusztusban 3, szeptemberben 4, októberben 4, novemberben 3, decemberben szintén 3 fordulóra kerül sor. A mérkőzések általában szombaton lesznek, szerdai napokon csak két fordulói bonyolítanak le. A Népstadionban egyetlen mérkőzés sem lesz! Négy válogatott csapatunk is pályára lép ősszel. Az A- és az U- válogatott VB-selejtező, illetve. EB-csoportmérkőzéseket vív, az ifik két korcsoportban (16 és 18 évesek) szintén tétmérkőzéseket játszanak. « A nemzetközi kupákban az FTC (BEK), a Vasas (KEK), a Tatabánya és a Videoton, (UEFA Kupa) képviseli színeinket. Az MNK-ban a legjobbak december 2-án lépnek először pályára. I. forduló (augusztus 15., szombat): Haladás VSE—Volán SC, SZEOL AK—U. Dózsa, Tatabányai Bányász—Videoton SC, Ózdi Kohász—Rába ETO, Bp. Honvéd—Nyíregyháza. Pécsi MSC— Diósgyőri VTK, FTC—Csepel, Debrecen—Békéscsaba. II. forduló (augusztus 22., szombat) : Békéscsaba—FTC, Csepel— PMSC, DVTK—Bp. Honvéd, Rába ETO—Tatabánya, Videoton— SZEOL AK, U. Dózsa—ZTE, Vasas— Haladás VSE, Volán—Debrecen, Nyíregyháza—Ózd. III. forduló (augusztus 29., szombat): Haladás VSE—U. Dózsa, ZTE—Videoton." SZEOL AK—Rába ETO, Tatabánya— Nyíregyháza, Ózd—DVTK, Bp. Honvéd—Csepel, PMSC—Békéscsaba, FTC—Debrecen. Volán— Vasas. IV. forduló (szeptember 2., szerda) : FTC—Volán, Debrecen— PMSC, Békéscsaba— Bp. Honvéd, Csepel—Ózd, DVTK—Tatabánya. Nyíregyháza—SZEOL AK, Rába ETO—ZTE, Videoton—Haladás VSE, U. Dózsa—Vasas. V. forduló (szeptember 5„ szombat): Haladás VSE—Rába ETO, ZTE—Nyíregyháza. SZEOL AK— DVTK, Tatabánya—Csepel, Ózd— Békéscsaba, Bp. Honvéd—Debrecen. PMSC—FTC, Volán—U, Dózsa, Vasas—Videoton. VI. forduló (szeptember 12., szombat): PMSC—Volán, FTC— Bp. Honvéd, Debrecen—Ózd, Békéscsaba—Tatabánya, Csepel— SZEOL AK, DVTK—ZTE. Nyíregyháza—Haladás VSE, Rába ETO—Vasas, Videoton—U. Dózsa. VII. forduló (szeptember 26., szombat): Haladás VSE—DVTK, ZTE—Csepel. SZEOL AK—Békéscsaba. Tatabánya—Debrecen, Ózd—FTC, Bp Honvéd—PMSC, Volán—Videoton, Vasas—Nyíregyháza, U. Dózsa—Rába ETO. VIII. forduló (október 3., szombat) : Bp. Honvéd—Volán, PMSC— Ózd, FTC—Tatabánya, Debrecen—SZEOL AK, Békéscsaba— ZTE, Csepel—Haladás VSE, DVTK—Vasas, Nyíregyháza—U. Dózsa, Rába ETO—Videoton. IX. forduló (október 7., szerda): Haladás VSE—Békéscsaba. ZTE— Debrecen, SZEOL AK—FTC, Tatabánya—PMSC, Ózd—Bp. Honvéd. Volán—Rába ETO, Videoton—Nyíregyháza, U. Dózsa— DVTK, Vasas—Csepel. X. forduló (október 17., szombat): Ózd—Volán, Bp. Honvéd— Tatabánya, PMSC—SZEOL AK, FTC—ZTE, Debrecen—Haladás VSE, Békéscsaba—Vasas SC. Csepel—U. Dózsa, DVTK—Videoton, Nyíregyháza—Rába ETO. XI. forduló (október 24., szombat): Haladás VSE—FTC, ZTE— PMSC. SZEOL AK—Bp. Honvéd. Tatabánya—Ózd, Volán—Nyíregyháza, Rába ETO—DVTK, Videoton— Csepel, U. Dózsa—Békéscsaba, Vasas—Debrecen. XII. forduló (november 7., szombat): Tatabánya—Volán, Ózd—SZEOL AK, Bp. Honvéd— ZTE, PMSC—Haladás VSE, FTC—Vasas, Debrecen—Ű. Dózsa, Békéscsaba—Videoton. Csepel—Rába ETO, DVTK—Nyíregyháza. XIII. forduló (november 21., szombat): Haladás—Bp. Honvéd, ZTE—Ózd, SZEOL AK—Tatabánya, Volán—DVTK. Nyíregyháza—Csepel, Rába ETO—Békéscsaba, Videoton—Debrecen, U. Dózsa—FTC, Vasas—PMSC. XIV. forduló (november 28., szombat): SZEOL AK—Volán, Tatabánya—ZTE, Ózd—Haladás VSE, Bp. Honvéd—Vasas, PMSC—U. Dózsa, FTC—Videoton, Debrecen—Rába ETO, Békéscsaba—Nyíregyháza. Csepel—DVTK. XV. forduló (december 5., szombat) : Haladás VSE—Tatabánya, ZTÉ—SZEOL AK, Volán—Csepel, DVTK—Békéscsaba, Nyíregyháza—Debrecen, Rába ETO— FTC. Videoton—PMSC, U. Dózsa—Bp. Honvéd, Vasas—Ózd. XVI. forduló (december 12., szombat): ZTE—Volán, SZEOL AK—Haladás VSE,- Tatabánya— Vasas, Ózd—U. Dózsa, Bp. Honvéd—Videoton, PMSC—Rába ETO, FTC—Nyíregyháza, Debrecen— DVTK. Békéscsaba—Csepel. XVII. forduló (december 19., szombat): Haladás—ZTE, Volán—Békéscsaba, Csepel—Debrecen, DVTK—FTC. Nyíregyháza— PMSC, Rába ETO—Bp. Honvéd, Videoton—Ózd, U. Dózsa—Tatabánya, Vasas—SZEOL AK. Az A-válogatott programja Szeptember 23., szerda: Románia—Magyarország VB-selejtező. Október 14., szerda: Magyarország—Svájc VB-selejtező. Október 31.. szombat: Magyar- ország—Norvégia VB-selejtező. November 18., szerda: Anglia— Magyarország VB-selejtező. Az utánpótlás menetrendje Szeptember 23., szerda: Románia—Magyarország EB-selejtező. Október 13., kedd: Magyarország—Svájc EB-selejtező. November 17. ,kedd: Anglia— Magyarország EB-selejtező. Az ifjúságiak programja A 16 éven aluli válogatott az 1982. évi UEFA-toma 16-os döntőjébe jutásért a Szovjetunió és Románia ellen vív selejtezőt. A 18 éven aluli válogatott az 1982. évi EB 16-os döntőjébe jutásért játszik selejtezőket a görögökkel. UEFA-napok Szeptember 16., szerda: BEK, KEK. UEFA Kupa, I. forduló. ' Szeptember 30., szerda: Az I. forduló visszavágói. Október 21. szerda: BEK, KEK, UEFA Kupa II- forduló. November 4., szerda: A II. forduló visszavágói. November 25., szerda: Az UEFA Kupa III. fordulója. December 9., szerda: Az UEFA Kupa III. fordulójának visszavágói. MNK December 2., szerda: A nagydöntő I. fordulója, 64 csapat részvételével. Súlyemelő minősítő verseny Kecskeméten a 607-es Szakmunkás- képző Intézet tornatermében rendezték meg a IV, súlyemelő területi minősítő versenyt. A kecskeméti versenyzők eredményei: Úttörő II. korcsoport: 1. Tóth Csaba (36 kg) 112 pont. Úttörő I. korcsoport: 1. ölvödi Ferenc (52 kg) szakításban 40 kg, lökésben 55 kg, serdülő bronzjelvényes szint. Serdülő korcsoport: 1. Bálint Csaba (52 kg) szakításban: 42,5 kg, lökésben: 55 kg, serdülő ezüstjelvényes szint. Ifjúsági I. korcsoport: 1. Magyar István (67,5 kg): 60 és 80 kg, ifj. ezüstjelvényes szint. 55 kg: l. Miklós Tamás, lökésben: 72,5, vifj. ezüstjelvényes szint. 75 kg: 3. Szabó Attila (65 és 75 kg), ifj. ezüstjeivé^ nyes szint.