Petőfi Népe, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

Pedagógusok akadémiája A pedagógusokat érdeklő idő­szerű témák feldolgozása céljá­ból előadássorozatot szervezett a kecskeméti pedagógus pártbizott­ság a száchenyivárosi pártszék­házban. Az előadást Bodor Jenő, a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályvezetője tartotta a nevelők társadalmi helyzetéről, élet- és munkakörül­ményeiről, a bérgazdálkodás ta­pasztalatairól. Az előadást csak­nem nyolcvanan hallgatták meg. Tanév végéig további öt elő­adást tartanak oktatáspolitikai, közművelődési, bel- és külpoliti­kai kérdésekről. Az előadásokon a pedagógus pártbizottság tagjai, általános és középfokú tanintézeti igazgatók, a Pedagógus Szakszer­vezet városi bizottságának, és a pedagógus KISZ-bizottságnak a tagjai vesznek részt. Nemzetiségi művészeti találkozó Ismét megrendezik megyénk­ben a nemzetiségi művészeti cso­portok találkozóját. A Megyei Művelődési Központ február 10-ig várja a hagyományőrző együtte­sek jelentkezését. A március vé­gére tervezett találkozón részt vehetnek mindazok a művészeti csoportok, amelyek néptánc, éne­kes és hangszeres népzene, szín­játszás, báb, vagy egyéb kategó­riákban legalább tizenöt perces önálló műsort összeállítottak. A bácsbokodi művelődési házban tartandó nemzetiségi művészeti találkozóra szakmai tanácsadókat is hívnak, valamennyi művészeti ág képviseletében. vasárnap NAPTÁR 1SS1. február 1 Névnap: Ignác Napkelte: 7 óra 11 perc Napnyugta: 1$ óra 4S perc Holdkelte: 4 óra IS perc Holdnyugta: 13 óra 38 perc BEFEJEZÉS ELŐTT A PANNÓNIA ÚJ MŰTERME Nagy feladatok előtt a gyógyszeripar 0 A Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában pénteken átadták a filmkritikusok díjait. A legjobb film diját az idén nem adták ki. A legjobb forgató­könyvírói díjat Szalai Györgyi kapta a Békeidő és a Harcmodor forgatókönyveiért, a legjobb szí­nésznő díjat Esztergályos Cecília, a legjobb színészi dijat Fekete András kapta. Képünkön: Szalai Györgyi, Esztergályos Cecília és Fekete András a díj átvétele után. (MTI-fotó, Friedmann Endre fel­vétele — Telefotó — KS) Tájékoztató árváltozásról A Cement- és Mészművek, az Eternit, Azbeszt-Cementipari Vál­lalat és a TÜZÉP Egyesülés tájé­koztatása szerint egyes építőanya­gok termelői ára — az alapanya­gok és az energiaköltségek vál­tozása miatt — részben a múlt évben, részben január 1-től meg­emelkedett. Ennek megfelelően a termelői árakkal arányosan most növelik a fogyasztói árakat. Február 1-től az égetett, da­rabos mész ára átlagosan 15 szá­zalékkal, az azbeszt-cement ter­mékeké 15—30 százalékkal emel­kedik. — ŰRHAJÓS DUNAVECSÉN. Érdekes rendezvény színhelye lesz szerdán este hat órakor a duna- vccsei Községi Tanács Ez alka­lommal az első magyar űrhajós­sal, Farkas Bertalannal találkoz­hatnak a vecseiek. A beszélge­tést. a népszerű. Korunk tudomá­nya sorozat keretében rendezíTc. — KECSKEMÉTEN, a Halasi út és az Árpád körút kereszte­ződésében Pokornyi Zénó 8 éves, Kecskemét, Liszt Ferenc utca 35. warn alatti lakos figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart átsza­ladni a kijelölt gyalogosátkelő­helyen. Ekkor érkezett oda már féktávolságon belül egy segéd- motoros, aki a fékezés ellenére a gyermeket elütötte. Pokornyi Zénót a mentők súlyos sérülés­sel szállították kórházba. — PÓDIUM. A bajai Helyőrsé­gi Művelődési Otthonban foly­tatják az eddig is nagy érdek­lődésnek örvendő Pódium-esteket. Hétfőn este nyolc órakor Szirtes Adám előadói estjét hallhatják az érdeklődők. — FOTÓPÁLYÁZAT. Pécsett az idén is megrendezik a diák fotósok hagyományos seregszem­léjét amely részét képezi az 1981. évi diáknapok programjának is. A rendező Nagy Lajos Gimná­zium most hirdette meg a XVI. országos középiskolai fotópályá­zatot, amelyen a középfokú okta­tási intézmények valamennyi ta­nulója részt vehet, mégpedig sze­mélyenként négy 18x24 centimé­teres fekete-fehér képpel. Ezek egyike — kötelezően — ifjúsá­gunk mai életét ábrázolja, illetve az idős korú emberekkel vagy a környezetvédelemmel foglalkoz­zék, a többi témája szabadon vá­lasztható. A fotókat március 1-ig kell eljuttani a gimnázium cí­mére: 7621, Pécs, Széchenyi tér 11. A magyar gyógyszeripar felfe­lé ívelése a második világháború után kezdődött, termelése 1950 és 1975 között több mint százszoro­sára emelkedett. Az ágazat je­lentőségére, nemzetközi fontossá­gára utal az a tény is, hogy az utóbbi tíz évben az export nőve« kedésének üteme meghaladta a termelés bővülésének mértékét. A magyar gyógyszeripar jelentős pozíciókkal rendelkezik a világ­piacon: termelési' értékét tekint­ve a 14—16. helyen áll a világ gyógyszertermelőinek sorában, ha az export nagyságát nézzük 6—8., ha pedig az egy főre számított exportot tekintjük, csak Svájc előzi meg a világon. A népgazdasági terv kiemelt szerepet biztosít a következő években a gyógyszeriparnak. 1981- ben közel tíz százalékkal növe­kedhet ez az iparág, vagyis jóval erőteljesebb lesz a fejlődés, mint az iparban általában. Ennek meg­felelően bővítik a célok elérésé­hez szükséges anyagi és szellemi erőket. A beruházások — az elmúlt évhez viszonyítva — 15 százalék­kal nőnek az idén. Az egyik leg­fontosabb feladat az eredeti gyógyszerek kutatásának elősegí­tése, elsődlegesen a központi 'idegrendszerre, a szív- és érrend­szerre ható szereket, antibakte- riális és vírusellenes hatóanya­gokat kutatnak. A szocialista export több mint tíz százalékkal a tőkés kivitel kö­rülbelül 13 százalékkal növek­szik ebben az évben. Az iparág exportképessége, valamint a gaz­daságosság fokozása érdekében szűkítik a kis szériákban gazda­ságtalanul előállított termékek körét. Az exportérték 15 száza­lékáért importálunk gyógyszer­ipari termékeket — így gvógy- szerhiány nem várható. (MTI) Két halálos tűzeset • Három padlóváza az 57-ből. (Tóth Sándor íelvételei) Volt aki a vízparti napfelkeltét „kötötte csokorba”, más a terem­tést és elmúlást fogalmazta meg a csontszinű gömbváza és korhadt, sáros gyökerek, elszáradt Jaleve- lek segítségével. Arány, szinhatás, térformálás, vonalak és tömegek egyensúlya — négy fő szempont, amire a zsűri sok egyéb mellett árgus szemmel figyelt. S ha a bírálóbizottságnak döntenie is kellett, a közönség — amely február 8-ig tekintheti meg a főiskolán kiállított verseny­munkákat — nem kényszerül vá­lasztásra. Neki egyszerre lehet valamennyi csokor első. V. T. Csütörtökön Lajosmizsén, a Be- neszéi 9. szám alatt levő házban tűz keletkezett, amelynek követ­keztében a 84 éves Katona Mik­lós életét vesztette. A vizsgálat megállapította, hogy az idős em­ber az ágyban dohányzott, a ci­garetta parazsától lángra kapott az ágynemű, és a tűz átterjedt a lakás berendezésére.­Pénteken Kiskőrösön, a Hámán Kató út 48. szám alatti laká; konyhájában a 70 éves Gárdász József né a tűzhelybe gyújtott be, eközben ruhája lángot kapott, és olyan súlyqs sérüléseket szenve­dett. hogy a helyszínen meghalt. IDŐJÁRÁS LOTTÓ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1981. február 1. vasárnap du, 3 óra: KOLDUS ÉS KIRÁLYFI Zrínyi Isk. MOZI 1981. fsbruár 1., vasárnap KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KI ÖLI MEG EURÓPA NAGY KONYHAFÓNOKEIT? 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! , Színes, magyarul beszélő nyugatnémet—amerikai bűnügyi filmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA 14 éven aluliaknak nem ajánlott! IIÍ. hely árú! . Színes, magyarul beszélő angol bűnügyi filmvígjáték PAJ TÁSMOZI: de. 10 órakor HUCKLEBERRY FINN ES A CSIRKEFOGÓK MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor KATI ES A VADMACSKA Színes magyar természetflim 1981. február 2., héttő: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 8 ás B órakor KI ÖLI MEG EUROPA NAGY KONYHAFONÜKEIT? 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! Színes, magyarul beszélő nyugatnémet—amerikai bűnügyi fiVmvígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8‘órakor SKALPV AD ASZOK 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyárú! Színes, amerikai westernfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor KATI ÉS A VADMACSKA Színes magyar természetflim 8 órakor STÜDIÓMOZI: A Városi mozi épületében KLEIN ÜR Színes olasz—francia film • A Pannónia Filmstúdió új épületeinek befejciő munkálatain dolgoznak a Tiszakécskel nagyközségi Tanács Építési és Költségvetési üzemének dolgo­zói. A hét millió forintos új beruházás várhatóan jelentősen megkönnyíti a filmesek munkáját, akik közül jelenleg nem egy kénytelen a lakásán dol­gozni. Az új, az igényeknek megfelelő épületet, melyet Herényi József Ybl-díjas építész tervezett, június 15-én adják át rendeltetésének. (Pásztor Zoltán felvétele) Várható Időjárás ma estig: Vál­tozóan felhős, párás, éjszaka és reggel többfelé, napközben né­hány helyen ködös idő. Legfel­jebb északon, északkeleten fordul elő szórványosan kisebb eső, futó zápor. Időnként megélénkülő nyu­gati, északnyugati szél. Legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 2—mínusz 7 fok között, a'derült, vastagabb hóval borított helyeken még mínusz 10 fok körül. A legmagasabb nappa­li hőmérséklet az ország nagy ré­szén plusz 3—plusz 8 fok között, a néhány ködös helyen 0 fok kö­rül. (MTI) Lakáshoz jut minden kalocsai fiatal család Fontos határozatokat hozott idei első ülé­sén Kalocsa város Tanácsa. A Kommunista Ifjúsági Szövetség májusi X. kongresszusa tiszteletére úgy döntöttek, hogy a VI. ötéves terv során minden családalapitó fiatalt la­káshoz juttatnak. Ezt a párt- és társadalmi szervek, a munkahelyek széles körű támo­gatásával szeretnék elérni, úgy, hogy min­den fiatal a maga és családja teherbíró ké­pességének megfelelő lakásépítési formában jusson önálló Kalocsán az elmúlt ötéves terv­ben a lakások 56 százalékát kap­ták fiatalok. 1985-ig 980 új ott­hon átadását tervezik — ennek tíz százalékát hozzák létre állami erőből — s jelenleg 623 igénylőt tartanak nyilván. A városban van elég — a korszerű sor- és lánc­ház építésére is alkalmas — te­lek, amit viszonylag alacsony, 300 forintos négyszögölenkénti áron kaphatnak meg az építkezők. A városi tanács ülésén döntöt­tek arról is. hogy folyamatosan megoldják az -összes igényjogosult gyermek bölcsődei, óvodai, illető­leg általános iskolai napközi ott­honi elhelyezését. A testületi tanácskozáson még egy fontos határozatot hoztak. A város útjainak szilárd burkolása érdekében — az elmúlt évek tár­sadalmi összefogásának tapaszta­lataira alapozva — szükségesnek tartották egy új. hatékonyabb mégoldás alkalmazását. Ezért ha­tározatban kezdeményezték, hogy a közműtársulásokra vonatkozó jogszabály kedvezményeit ter­jesszék ki a közutak építésére is. Eszerint az útépítésre társult otthonhoz. családok a telkenként felmerülő költségek egyharmadára három­évi lejáratú hitelt kapnak. Ez a lehetőség — tájékoztatta szer­kesztőségünket dr. Geri István ta­nácselnök — a társadalmi mun­kával és a tanácsi pénzzel együtt megkétszerezhetné az 1985-ig épít­hető utak hosszát. A tanácsülés után tíz utca képviselőinek rész­vételével megalakult az első üt­és közm'űtársulás. Kérik, hogy ennek jelentkezését fogadja el kísérleti formaként az Országos Takarékpénztár is. B. J. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint az 5. játékhéten 2 darab öttalálatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 178 644 forint. Négy taiálatot 101 fogadó ért el, nyere­ményük 54 459 forint. Három ta­lálata 7529 fogadónak volt, 522 forint. A kéttalálatos szelvények száma 189 638 darab, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nyeremények a nye- reményilleték levonása után ér­tendők. (MTI) — LOTTÓ-JUTALOMSORSO­LÁS. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság február 3-ári, kedden tartja a lottó januári jutalomsor­solását. A húzáson a 4. játékhét szelvényei között 1320 tárgynye­reményt sorsolnak ki. Főnyere­ményként két Lada 1200-as sze­mélygépkocsi jut a legszerencsé­sebb szelvénytulajdonosoknak, de gazdára várnak automata mosó­gépek, színes tévék és értékes izfe- rencseutalványok is. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. február 1. 9 órakor: ‘ Sakkverseny 10 órakor: Játszóház Farsangi maszk-készítés 18 órakor: ROCK-DISCO Közreműködik: a Konzum Együttes és Enyedi Sándor discós Előzetes: 2-án, 17 órakor a MÖömáhy és Technika Házában: Külpolitikai fórum Előadó: Dr. Pirityi Sándor kandidátus, az MTI külpolitikai főszerkesztőségének helyettes vezetője 17 órakor: Jogi tanácsadás > 18 órakor: Színháztörténeti szabadegyetem A politikai színház. Brecht for­radalma, eszközeid dramaturgiája. Előadó: Dr. Bécsy Tamás Cicfarok, szalmarózsa, sóvirág, pálmalevél, lótuszkehely — íme néhány alapanyag. Háncskosár, kerámiaváza, kéregtálca — ez a kiegészítő kellék. Mindebből ügyes kezek szemet gyönyörködtető kompozíciókat tudnak formálni. A kikötés: semmi nem lehet mesterséges, művi! Csak növényi rész: gyökér, kéreg, vessző, levél, termés használható fel, s minden eredeti színben. Festeni tehát ti­los! Igaz, különféle trükkökkel le­het gazdagítani a színskálát, de hogy a friss virág később is meg­őrizze eredefi koloratúráját, ab­ban döntő szerepe van a szárítás­nak, Laza csokorba kötve, sötét helyen kell tartani a növényt, míg teljesen elveszti a benne le­vő nedvességet. Divat ma a szárazvirág. Divat, mert szép, mert sokféle, s mert akár egy évig is dísze lehet laká­soknak, belső tereknek anélkül, hogy hozzá kellene nyúlni. Éppen ezért is keresik sokan. Itthon és külföldön egyaránt. A kecskeméti Kertészeti Főis­kolai Karon megrendezett II. Or­szágos szárazvirág-kötészeti ver­seny 57 résztvevője megmutatta, hogy mit is lehet kihozni ebből a különös anyagból. A három ka­tegóriában: az asztalidísz, a pad­lóváza és a térkompozició műfa­jában számos ízléses, mutatós al­kotás született. • Munkában a zsűri. V PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt: Bács-Kiskun megyéi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 12-619. 12-516 (központi) 11-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint, négyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában. I ofszet rotációs eljárással. Kecskemet. Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 13-729. Igazgató: Ablaka látván Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom