Petőfi Népe, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-23 / 300. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXV. évf. 300. szám Árat 1,20 Ft 1980. december 23. kedd PAJTÁSOK TÖRÖKÜLÉSBEN Hatszáz úttörő a fenyőfa körül “»»SSSWJS • Kisné Csányi Anikó köszöntötte a hatszáz pajtást. Élménydús, jó hangulatú, közösségteremtő eseménnyel kezdődött a téli szünet Bács-Kiskun hatszáz legkiválóbb kisdobosa, illetve úttörője számára: tegnap, első ízben az úttörőszövetség 35 éves történetében megyei fenyő- ünnepély volt a kecskeméti Megyei Művelődési Központban. A résztvevőket — tanulmányi eredményük, közösségi és mozgalmi munkájuk figyelembevételével — társaik delegálták, így Bács-Kiskun hatvanezer kisdpbosát-és-oit- törőjét képviselték. A MegyeT' Művelödési Központ előcsarnokában felállítpct karácsonyfa körül telepedtek le törökülésben a pajtások, s Kerényiné Borsányi Irén énekes-gitáros kíséretével, vezényletével fenyőünnep-hangulatot idéző dalokat énekeltek. Addig-addig szállt az ének, míg végre megérkezett a Télapó, piros palástban, puttonnyal a vállán; fehér volt a szakálla, fehér fi. szemöldöke, s bár 190 évesneft mondta magát, nem látszott any- nyinak ... Kisné Csányi Anikó megyei úttörőelnök köszöntötte a pajtásokat, s mutatta be nekik a vendégeket — köztük Hegedűs Istvánt, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, dr. Adorján Mihályt, a KISZ megyei bizottságé-, nak titkárát, Érsek Györgyöt, a megyei tanács ifjúsági titkárát — s emlékezett meg a közelgő Unr népről. Az egész világon fenyőfa köré ülnek ilyenkor az emberek, és még a háborús fegyverek is elhallgatnak — mondta Kisné Csányi Anikó. — Az ünnep jó alkalom a múlt és a jövő eredményeinek, terveinek számbavételére, az úttörők például jubileumra készülnek: 1981. június 2-án lesz 35 esztendős a szövetség. Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára a felnőtt társadalom nevében köszöntötte a pajtásokat. Elismerően szólt a kisdobosok és úttörők tanulmányi eredményéről) az őszi betakarítási munkában! való segítésükről, a hasznos- anyag-gyűjtésröl. A Télapó is elmondta mondó- káját, meghallgatta Nagy Andrea. Puskás Mónika és Hering Éva szavalatát, majd átadta ajándékát. Az első megyei fenyőünnepély gazdag programmal folytatódott. Volt bábjáték. — a tiszakécskei Szitakötő együttes jóvoltából —, mesefilmvetítés, aprók tánca, garabonciások bemutatója. Borbiró Andrea és színtársulata épp négy- századszor adta elő Palkó meg a szamara című mulatságos darabját — egyszóval ki-ki jól mulathatott, szórakozhatott. A Bács- Kiskun megyei úttörőelnökség kedves ajándékkal lepte meg a kisdobosokat, úttörőket. B. J. TERVEZŐK, BERUHÁZÓK, KIVITELEZŐK KITÜNTETÉSE • • Ünnepélyesen átadták az új kórházat Csaknem egy hónappal ezelőtt, december elején megkezdődött a gyógyító munka a Bács-Kiskun megyei kórház és rendelőintézet 680 ágyas új központi tömbjében. Kecskeméten, a Nyíri út és az Akadémia körút találkozásánál levő egészségügyi létesítménybe folyamatosan költöztek át az Izsáki úti kórházból: először a három belgyógyászati, majd a többi osztály dolgozói is megkezdték munkájukat az új helyen. Mindezek után tegnap az új központi tömböt ünnepélyes keretek között átadták. Az új kórház ebédlőjében megtartott eseményen részt vett dr. Horváth István, az MSZMP Központi Bi- ‘ zottságának tagja, belügyminiszter, dr. Romany Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, dr. Fűzi István, az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára. Dr. Major Imre, a megyei tanács elnökihelyettese köszöntötte az új kórház dolgozóit, a meghívott vendégeket, majd átadta a szót dr. Schuttheisz Emil egészségügyi miniszternek. A miniszter elismeréssel szólt a tervezők, beruházók, kivitelezők munkájáról, s mint mondta, csakis egymás segítésével, közös ösz- szefogással készülhetett el egy hónappal a határidő előtt a 680 ágyas új kórház, amelynek gyógyító munkája magasabb szintre emeli a megye lakosságának egészségügyi ellátását. Köszöntő szavai után a miniszter átadta dr. Losoncz Mihálynak, a megyei kórház főigazgató főorvosának az új létesítmény felavatásáról szóló okiratot. Ezt követően Schultheisz Emil kitüntetéseket adott át a kórház • Az új kórház maradéktalanul eleget tesz a magas színvonalú gyógyító munka követelményeinek — mondta dr. Lo- soncz Mihály. kialakításában kiemelkedő eredményt elért tervezőknek, beruházóknak, kivitelezőknek. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozatát adományozta Marosi Miklósnak, a Középülettervező Vállalat építészének, a központi tömb tervezőjének, Tóth Andrásnak, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat építésvezetőjének. A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta Fáy Ferencné, a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat főmérnöke, Madarász György, a BÁCSÉP művezetője. Húszán Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben, öten miniszteri dicséretben és ugyancsak öten pénzjutalomban részesültek. Az esemény további részében dr. Losoncz Mihály kért szót. — A Bács-Kiskun megyei kórház és rendelőintézet több mint kétezer dolgozója nevében átveszem az egészségügyi minisztertől az egyesített intézmény új központi tömbjét — mondta a főigazgató főorvos. — Kiemelkedő esemény ez a megyeszékhely, a megye gyógyulást váró betegei, valamint kórházunk orvosai,- dolgozói számára egyaránt. Mint azt a főigazgató főorvos egyebek között elmondta, az új központi tömb építészetileg, funk- • cióját és szervezettségét tekintve is a korszerű kórházak közé tartó- « zik. Alapvető jellemzője a központosított diagnosztikai, therápi• Dr. Schultheisz Emil köszöntötte az egészségügyi létesítmény dolgozóit. ás és gazdasági-műszaki ellátási szolgáltatások megfelelő rendszere, a gyógyító munka zavartalanságának biztosítása, a progresszív betegellátás minden fokozatának megvalósulása, a sürgősségi ellátás lehetőségeinek megteremtése. Speciális osztályaival és az osztályok szakosításával, továbbá a korszerű diagnosztika eszközeivel képes maradéktalanul eleget tenni a magas színvonalú gyógyító munka követelményeinek, a megyei vezető kórházzal szemben támasztott igényeknek. — Az új létesítményünkben november 29-én megkezdődött a gyógyító munka. Eddig 805 beteget vettünk fel, illetve 354 beteget bocsátottunk ki. A mai napig az új kórházban 51 műtétet végeztünk. Jelenleg 451 -beteg fekszik az osztályokon. Jelentősnek tartom, hogy a kórház minden orvosa, egészségügyi szakdolgozója és nem utolsósorban a műszakiak nagy lelkesedéssel készítették elő a feltételeket a gyógyító munka megkezdéséhez. Tudjuk, még sok munka és tennivaló vár ránk ahhoz, hogy az új körülmények között a korszerű szervezési rendszereket megvalósítsuk, az új eszközöket célszerűen és jól alkalmazzuk — fejezte be beszédét dr. Losoncz Mihály. Ezt követően a vendégek megnézték az új kórház szobáit, műtőit, laboratóriumait, a gyógyító munka folyamatát, s ezzel befejeződött az ünnepélyes átadás. 9 A kitüntetettek egy csoportja. (Méhes! Éva felvételei.) T. L. Km §sß«i3sBj Ilii Lili iCf*I fi Ismét eljött a diákok és pedagógusok kiérdemelt téli pihenőideje. S, hogy ezt a két hetet ki hogyan tölti el, teljes tétlenségben és unalomban, vagy pedig másként, mindenki maga dönti el. Mégis kár lenne, ha ezek a napok értelmes, szórakoztató, jó programok nélkül telnének el... „Bízunk abban, hogy tanulóink a családi körben és azon kívül is gazdag, tartalmas programok részesei lesznek” — telexezte az egyik város művelődésügyi osztályvezetője, amikor a szünidei szabadidős tevékenységek, lehetőségek iránt érdeklődtünk. Legyünk bizakodóak, s feltételezzük, hogy az idén kevesebb lesz a magára hagyott, tengő-lengő, az utcákon céltalanul lődörgő kis- . és nagydiák. Ám nézzük, milyen konkrét válaszokat kaptunk körkérdésünkre megyénk különböző járásaiból, városaiból. Örvendetes, hogy idén szinte mindenütt több gyermekprogramot, színesebb szünidei tervet állítottak össze. December 22. és január 4-e között sajátos feladatkörükből eredően jórészt a köz- művelődési intézményekre és az úttörőházakra hárul a gyermekek foglalkoztatása. Mindemellett azonban szólnunk kell arról is. hogy az iskolák többsége vállalkozott szünidei rendezvények, főleg tömegsportprogramok lebonyolítására. A tornatermek remélhetőleg minél több helyen nyitva állnak majd a diákok előtt. Kiskőrösön és Kalocsán bizonyára népszerű lesz a manuális készséget és alkotó fantáziát együttesen igénylő, nevelő-szórakoztató játszóház. Kecskeméten a napközis csoportok rendszeresen látogatják majd a Megyei Művelődési Központ szünidei programját. örvendetes az is, hogy egyre több városban és községben próbálkoznak ma már gyermektáncház rendezvényekkel, így például Baján és a kiskunhalasi járás néhány községében. Gazdag szünidei ajánlatával kiemelkedik a bajai Bokányi Dezső Úttörőház. Cserebere-klub, zenei suli-buli, szünidei huncutságok, Bokányi-kupa sportverseny. Hasznosnak ígérkezik, hogy szinte valamennyi városban és jó néhány községben szerepelnek szórakoztató gyermekműsorral amatőr színjátszó csoportok. így például több helyen lép Tel a Megyei Művelődési Központ Garabonciás Stúdiója. Ugyancsak több előadást szerveznek a téli szünidőre a megyénkben működő gyermek- és felnőttbábcsoportok. A felsoroltakon kívül érdemes néhány jó ötletet, példaadó kezdeményezést megemlíteni. Szünidei ajándékkoncertet adnak például a kiskunhalasi zeneiskolás diákok a városi-járási könyvtárban. Rohanó mindennapjainkból sokszor hiányoznak a nyugodt, békés beszélgetések. Talán erre gondoltak a kiskunhalasi Jurínovits Miklós Űttörőház vezetői, mikor ezt írták be munkatervükbe: „Karácsonyi szokások családunkban”. Végül: nem csupán a városi, de ma már a falusi gyermekeknek is szüksége van természetet, s a közvetlen környezetet megismerő, megszerettető programokra. A császártöltésiek például határjárást és madáretetést terveznek a téli szünet napjaira. P. E. Régen várt kedves vendégeket fogadtak hétfőn délelőtt a megyénkben állomásozó egyik vadászrepülő alakulat parancsnokai és katonái: Farkas Bertalan alez- redestr'az első magyar űrhajóst és Magyari Béla őrnagyot, kiképzett űrhajóst. A1 vendégeket az alakulat történetéről, a kiképzésről Decsov Zoltán alezredes tájékoztatta. Az eseményen részt vett Szathmáry Miklós vezérőrnagy, Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, dr. Cserháti László, a munkásőrség megyei parancsnoka, valamint az alakulat vezető beosztású tisztjei. Már az első pillanatokban kötetlen, baráti beszélgetés indult meg a vendégek és házigazdák között, amelynek során Terbe Dezső tolmácsolta a megyei párt- bizottság üdvözletét. Az első magyar űrhajós és Magyari Béla kiképzett űrhajós az alakulat életével ismerkedett, majd találkoztak a vadászrepülőkkel. Régi ismerősök találtak itt egymásra, s • • Képünkön: a vendégek a szabadtéri csapatmúzeumban (Tóth Sándor felvétele.) azon nyomban megkezdődött szakmai tapasztalataik kicserélése. Délután ünnepi állománygyűlést rendeztek űrhajósaink tiszteletére, ahol először Magyari Béla beszélt a felkészülés programjáról, majd Farkas Bertalan számolt be a kozmoszban tett útjáról. G. G. Ülést tartott a TOT A termelőszövetkezeti gazdálkodás elmúlt öt évének eredményeit, illetve a VI. ötéves terv időszakának teendőit vitatta meg hétfőn Budapesten a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Szabó István elnökletével. Az ülésen megjelent és felszólalt Marjai József, a kormány elnökhelyettese is. Czimbalmos Béla, a TOT főtitkára beszámolójában elmondotta: 1976—80 között tovább erősödtek a tsz-ek, termelésük folyó áron számolva mintegy 40 százalékkal nőtt. A kedvezőtlen időjárás ellenére az idei évben is felülmúlták az egy évvel korábbi teljesítményeiket. A tanács megvitatta a VI. ötéves terv megvalósításával kapcsolatos termelőszövetkezeti feladatokat. Az elkövetkező öt évben a beruházási, fejlesztési lehetőségek a korábbinál mérsékeltebben bővülnek, ezért a meglevő technika jobb hasznosítása a rekonstrukciók bővítése a fő feladat. A gazdasági szabályozók módosulása új követelményeket támaszt. Az árintézkedések 1981-ben az üzemek jövedelmi helyzetét nem teszik kedvezőbbé. A következő években is számolni kell az import anyag- és energiaárak emelkedésével. A közös gazdaságoknak továbbra is támogatniok kell a háztáji és kisegítő gazdaságok munkáját. Különösen az eszközigényes sertés-, baromfi- és kisállat-tenyésztésben. Meg kell szilárdítani a háztáji zöldség- és gyümölcstermelés eredményeit, és ennek érdekében tovább kell javítani a kisgazdaságbk munkáját könnyítő gép-, eszköz- és szaporítóanyagellátást. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa megvitatta a tagok és a mezőgazdasági szövetkezetek közötti kapcsolatrendszer fejlesztésének lehetőségeit is. Megállapították: a módosított termelőszövetkezeti törvény hatályba lépése óta eltelt 3 év alatt a szövetkezeti demokrácia intézményrendszere tovább mélyítette a tagok közreműködését a szervezeti életbén. (MTI)