Petőfi Népe, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
I 1 I 1 Kecskeméti színészek a Vajdaságban, zomboriak Bács-Kiskunban A Katona József Színház és a Zombori Népszínház hagyományos barátságát fejezte ki a „Sze- relem"-mel a Vajdaságba látogató magyar művészek fogadtatása. Telt ház előtt játszottak Zombor- ban. Kevés üres hely maradt a jóval nagyobb szabadkai színházban. Mindkét helyen hosszú tapssal méltatták az Illés István rendezésében bemutatott színművet. Különösen Baja testvérvárosában volt bensőséges a hangulat, noha csak szerbül értők is ültek a nézőtéren. Itt névről ismerik már a kecskemétieket, szinte hazajárnak. A magyar művészek felkeresték az európai hírű Konjovic műtermét, galériáját. (A mester régebben csaknem egy évet töltött az itteni művésztelepen, munkásságát néhány esztendeje kiállításán tanulmányozhattuk.) 0 Az érkezés. • Balra: a két színház tízéves kapcsolatáról nyilatkozik , Sajtos Géza' és Beke Sándor • Alsó képünkön: Aleksandra Nikolic és David Xasic, a Sváb Ica főszereplői. 0' Minden hely foglalt. (Karáth Imre felvételei.) A zomboriak meghívására a küldöttséggel tartó kulturális vezetők, dr. Losoncz Mihályné, a kecskeméti városi párt-végrehajtóbizottság tagja, Fischer István, a városi tanács elnökhelyettese, valamint Sajtos Géza igazgató és Beke Sándor főrendező találkozott a vendéglátó település vezetőivel. Egyetértettek a kapcsolatok további erősítésének szükségességében. A zombori előadást megtekintő Halász József, hazánk belgrádi nagykövete, szintén hasznosnak minősítette a kulturális cserét, különösen, ha olyan jól szervezett és sikeres, mint ez a mostani. A Zombori Népszínház a jövő hét elején viszonozza a látogatást. Hétfőn este 7 órakor Laza Laza- rovic: Svabica (Sváb kisasszony) című színművét mutatják be Kecskeméten. Akik látták korábbi vendégjátékaikat, tanúsíthatják, hogy milyen korszerű, milyen hatásos együttes formálódott a határ menti városban. Következetes művészi munka eredményeként szinte minden évben díjakat hóznak el vajdasági, olykor országos fesztiválokról. Sikerdarabjaik közé tartozik az 1979. október S-én bemutatott Svabica is. A közönség és a szakmabeliek egyöntetű elismerését érdemelte ki a népszerű regényből dramatizált mű. A király szolgálatában álló orvos és egy berlini lány furcsa, szakítással végződő szerelme, illetve emlékeinek felidézése rendezőnek és színészeknek alkalmat ad Kelet-Euró- pa századvégi légkörének, sajátos atmoszférájának az érzékeltetésére, és dr. Misa Maricic fiatalkori és öregedő, halálra készülő énjének összevetésére. A zsűrik, az újságok, főként a rendezést (Milos Lazin), a női főszereplőt (Aleksandra Nikolic), a díszlet- (Miodrag Tabaski), a jelmeztervezőt (Branka Petrovic), a fiatal egyetemistát alakító (Milan Bogunovicot) emelték ki. A szerb nyelvű előadást szinkrontolmácsolás segítségével élvezheti a hétfői előadás közönsége. 19-én, szerdán este a Bajai Művelődési Központban Shaw Pig- malionját mutatják be David Tasié és Zdenka Vidakovic főszereplésével, Stevo Zigon rendezésében. H, N. A MÉLA TEMPEFŐI ÖTVENHAT NÉGYZETMÉTEREN Berki Viola pompázó mesevilága A tizenhét esztendeje kiállító művész első nagyobb kecskeméti tárlata alkalmából írhatnék az 1962-ben festett Szentendre olajképtől a kivitelezésre váró Tem- pefői-mozaikig ívelő pálya műfaji sokféleségéről. Láthatunk a Megyei Művelődési Központban papírra vagy farostra alapozódó táblaképeket (pl. Ősz, Hobbikertészek, Márciusi ifjú), vízfestményeket (Arany-illusztrációk I—V), tusrajzot (egyebek között a Kossuth emlékezeté-t), a már említett kartontervet. Tudjuk: kipróbálta képességeit ceruzarajzokon (a Fanni hagyományai-illusztrá- ciók), kísérletezett kerámia csempével. Kutakodhatnék a Megyei Művelődési Központban rendezett tárlaton nézelődve: honnét a tragédiákat, a „Reménytelen vidék”- et, az „Éjszaká”-t átlelkesítő életkedv, szenvedélyes létezés? Az Utolsó vacsora Berki Violánál szokatlan drámaiságára is utalhatnék, vagy megkísérelhetném kimutatni az újabb olajképek — Velence, Őszirózsás forradalom — erőteljes figuráiban az elmúlt évtized sok-sok grafikai megbízatásának a hatását. A Tempeföi-karton foglalkoztat, húzza magára a tekintetet. A remek kiállitóteremben jól érvényesül a szokatlanul nagy méretű, 56 négyzetméteres kép, noha csak viszonylag közelről szemlélhető. Az itt bemutatott karton alapján készülő mozaikcsempe nagyobb távlatot kap végleges helyén, a debreceni művelődési központban. Ismerősként nézegetem, hiszen a kecskeméti művésztelepen járva láthattam, hogy miként alakul, miként bontakozik ki a szatírái játékot fölidéző kompozíció. Még a kezdet kezdetén megkérdeztem, hogy miért kísérti a lehetetlent. Gyönyörű Csokonai-költeményektől ösztönzött művekkel is pályázhatott volna. — Passzol Debrecenhez, pasz- szol az én világomhoz. Mindenképpen ottani kötődésű, és az intézmény nagy-, színházterméhez tartalmilag és hangulatilag illeszkedő témát kerestem. Alkalmat ad sok színes alak fölvonultatá- sára. Mozaikban jól megoldható. Ragaszkodtam hozzá! Festői szempontból találtam leginkább érde-T késnék. Bár Csokonai keserves életét erős, meggyőző társadalom- kritikával mutatja be, nem lelkesedtem túlságosan a színdarabért. Olvasóként nem, festőként igen! Emlékszem, jó néhányszor találkoztunk a megyei könyvtárban. Mindent kikölcsönzött, mindent elolvasott, ami a korról, a költőről szólt. A nekikészülődés heteiben még a kedvelt citerázás, népdalozás is el-elmaradt, mert a megbízatás igencsak föladta a leckét. Mennyit gondolkodott, töprengett: belesűríthető-e az „5 fel- vonásos nemzeti játék” az adott, bármennyire térés felületre. A mozgalmasság követelménye végül is harmonizált a művész atmoszférateremtő szándékával. Hiszen Tempefői sok mindent megpróbált könyve kiadásáért, sokféle emberrel találkozott. Hasztalan persze^ mint ahogyan a Tempefői sem jelenhetett meg Csokonai életében. A nagy felület és a mozaik is mozgalmasságot, minél több történést követelt. Mondjon valamit messzebbről, közelebbről. A zsűri már jóváhagyta az eredetinél tízszer kisebb kartont, amikor afelől érdeklődtem egy műterem-látogatáson, hogy a mozaik mennyire befolyásolja terveit. Feljegyeztem válaszát. — Sopronba már készítettem egy dekoratív mozaik-kompozíciót. Ez sokkal bonyolultabb lesz, mivel elbeszél dolgokat, tartalma van. Számítanak a gesztusok. Jóval apróbbra tört mozaikkal hozhatók ki az arckifejezések. Csupán a színrebontással egy hónapot töltöttem. Ki, kellett számítani, hogy az egyes színekből mennyit rendeljünk. Borzalmas munka, nem kívánom senkinek. Megérte, megéri! Némi fantáziával előttünk áll a „tudományok barátságtalanjait” a jakobinus diktatúra éveiben gyilkos gúnnyal, szatírái vénával pellen- gérező, keserűen mulatságos história. A kartonon és nyilván a végleges változatban a .taszítóan műveletlen Báró Serteperti Lajos de Kotnyeles, a léhűtő Tökkolopi, a csaló Betrieger és a többiek nemcsak jól egyénített, mulatsá-. gos, alakok, hanem korukban jellegzetes, végzetesen ártalmas típusok. Aki netán csak hírből hallott a Tempefőiről, az is azt olvassa ki a képiratból, amit Csokonai éL akart mondani. Űgy íát*- ja a költőt, a gondolkodó hazafi szégyenteljes kálváriáját, ahogyan maga a poéta szenvedett a csak a Csikorgókat „bámulatosan mulató” Hunniásban. Öntörvényű alkotás. Ha egyszer összegereblyézi valaki, hogy milyen elhíresült alkotások készültek a műkerti csendben, akkor — úgy hiszem — I vány i-Grünwald Béla, Révész Imre munkái, Konecsni György grafikai sorozatai, Makrisz Agamemnon mauthauseni emlékműve, Me- locco Miklós pusztaszeri kompozíciója és más alkotások között említődik Berki Viola „Tempefői”- je. A Megyei Művelődési Központ Körkép-sorozatában rendezett kiállítást már eddig is sokan megtekintették. Heltai Nándor (Straszer András felvétele.) Katona József emlékezete* KOSZORŰZÁSI ünnepségen Katona születési évfordulóján negyvenöt évvel ezelőtt vettem részt először, 1935. november 11-én. Az akkori szokás szerint a vasútállomás előtti parkban álló Katona-szobrot koszorúztuk meg: Kivonult az ünnepségre a református gimnázium és a jogakadémia egész tanuló- ifjúsága és tanári kara. Az ünnepi beszédet egy joghallgató mondta. Elsős gimnazistaként, tízéves gyerekként nem sokat értettem belőle, de ma is emlékszem; ezeket a különös hangzású neveket: Bánk, Petúr, Tiborc, Melinda, Gertrúdis, akkor hallottam először. Néni nagyon tudtam, ki is volt Shakespeare, mégis áf|ztem az egész városra, a szobrot körülálló kisdiákokra is kisugárzó megtiszteltetést abban, hogy a szónok a városunkban született drámaírót a brit költőóriáshoz hasonlította. Voltunk vagy négyszázan a koszorúzáson: falun nőtt gyerekként nemigen láttam még ennyi embert együtt, kivált nem ilyen alkalomból! Már maga a szobrot körülvevő tömeg is azt érzékeltette velem: nagyon jeles ember lehetett az, akinek születésnapját így ünnepük több mint száz évvel a halála után is. Számos születési évfordulón, számos koszorúzáson vettem részt az azóta eltelt 45 év folyamán, s egyre szilárdabb bennem a meggyőződés: hatalmas ennek az évről évre visszatérő megemlékezésnek a jelentősége. Elsősorban nem is azért, mert az egyik legnagyobb magyar író emlékét igyekszünk ébren tartani: Shhez a mi szavunk gyenge, s Katona nem is Szorul rá. Bánk bánja a. magyar irodalmi és színi- kultúra 'eleven része, s ha időről időre viták csapnak fel körülötte, ezek is azt bizonyítják, hogy nem távolból tisztelt ereklye, hanem a mához is szóló, a írtál emberhez is útját kereső üzenet ez a mű. Szülővárosában Katonát ünnepeli mindenekelőtt az ünneplők számára jelent megtiszteltetést. Az fejeződik ki ebben, hogy nekünk másoknál több kö•Elhangzott a november 11-1 Katona-emlíkUnnepségen. zünk van a nagy íróhoz, mert annak a városi közösségnek vagyunk a tagjai, amely őt szárnyára bocsátotta, majd — amikor hazatért — keblére ölelte, amely Bánk bánját megjutalmazta, s amely már a múlt század ötvenes—hatvanas évei óta egyre öntu- datosabban vallja legnagyobb fiának. Abban a hazafiságban, amely eggyé kovácsol egy- egy nemzetet, máig is szerepet játszik a szűkebb hazához való ragaszkodás. Még inkább így volt ez Katona korában, a nemzeti tudat csírázásának idején, s még inkább így volt abban a paraszti-kispolgári környezetben, amelyből származott. Máig legnagyobb nemzeti történelmi tragédiánk költője első, meghatározó történelmi élményét a Kecskemét környéki templomromok szemléletéből merítette. MINT GOETHÉT a strassburgi dóm látványa, Katonát a szentkirályi templomé telítette hagyomány- tudattal, a nemzeti múlt iránti fogékonysággal. Meleg szeretettel ragaszkodott -városához egész életében, gondolatban távolléte alatt is mindig itt járt. Egy német regényt dramatizálva a pesti színház számára, a középkori Kecskemét környékére, Alpár várába, a szikrai erdőbe helyezte át a cselekményét; Bánk bánjának mindkét kidolgozását Kecskeméten keltezte, s amikor nyomtatásban kiadta, a város főbírójának és tanácsának ajánlotta. Legnagyobb szabású — sajnos, befejezetlenül maradt — művében Kecskemét történetét készült megírni, így vallva ennek élőbeszédében városához való ragaszkodásáról: „Köszönöm azt a helyet, amelyen bölcsőm remegett, és a sírt, amelyben majd egykor jó szü-. leim elnyugodnak. Ha magam elmúlok, megmarad ezen sarokban érted égő szeretetemnek bélyege.” E közvetlen megnyilatkozásoknál is fontosabb azonban a fő mű, a Bánk bán „kecskemétisége”. Régebben főként Tiborc alakjával kapcsolatban emlegették ezt: panaszában a XIX. század eleji kecskeméti parasztét hallva. Mióta bebizonyosodott, hogy e panasz jelentős része egy német műből való átvétel, elejtették ezt a nézetet, de nem teljesen jogosan. Katona az átvett német mondatok mögött igenis találhatott, s talált olyan indulatokat is, amelyeket szülővárosa parasztságának köréből ismert, ezért is más hangulatúak ezek a mondatok az eredeti német szövegben, mint Katona drámájában. De Bánk alakjának megformálásában is találhatunk olyan vonásokat', amelyek végső szemléleti gyökerükben a szülővárosból hozott élményvilágra, értékrendre utalnak. Katonával egy időben Kisfaludy Sándor is irt Bánk-drámát, s annak a hőse a korban általános nemesi-nemzeti történelemszemlélet, értékrend által meghatározott vonásokat viseli. Egészen más Katona hőse. Az ő Bánkjának hazafisága egybeöleli Petúrt és Tiborcot, a nemest és a parasztot, sőt nagyobb súlyt tesz az utóbbira, mint az előbbire. Erre a felvilágosodás politikai eszméit tartalmazó szemléletre a kecskeméti takácsmester fia , nyilvánvalóan fogékonyabb lehetett, mint a dunántúli birtokos nemes. Bánk Melindához fűződő kapcsolata sem magyarázható a becsületére kényes főnemes érzelemvilágával. Bánk szereti az erénye elleni cselszövevény áldozatául esett, meggyalázott Melindát is: a becsületet, sőt a látszatát mindenek fölé helyező nemesi—úri értékrenddel szemben az ő viselkedését a társadalom vélekedésétől független, elsődleges emberi érzelem szabja meg, amelyet a felvilágosodás egyik jellegzetes felszabadító irányzata, a szentimentalizmus helyezett az értékhierarchia csúcsára. Szorosan összefügg a Bánk alakjának megformálásában döntő szerepet játszó emberies érzelemkultusz a nagyúr sokszor hibául felrótt lelki egyensúly- vesztéseiben, labilitásában is. Bánk nem ä nemesi embereszmény jegyében megformált megingathatatlan hős, nem olyan figura, akit a „büszke magyar úr” kifejezéssel jellemezhetnénk — éppen esendőb, törékenyebb, emberiesebb vonásával mutat előre, afelé a polgáriasul! embereszmény felé, amelyet a paraszti-kispolgári Kecskeméten felnőtt értelmiséginek könnyebb volt megközelítenie, mint a nemesi szemléletet csorbítatlanul őrző számos írókortársának. Katonát természetesen nem csupán s nem is elsősorban kecskeméti volta tette kortársainál modernebb szemléletű, értékrendű. íróvá; a lángész megfejitihetetlen csodáján kívül döntő szerepet játszott ebben korszerű irodalmi és történelmi műveltsége. De ahogy gondolkodását egyre inkább megismerjük, mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a szülőváros nyújtotta társadalmi környezet is meghatározó volt számáré. EZÉRT, NEMCSAK születése okán tarthatjuk Kecskemét legnagyobb fiának, a magyar irodalom . történetében városa igen magas rangú képviselőjének, itthon pedig a szűkebb hazában, közösségi tudatunk máig ható erősítőjének. KATONA JUDIT KÉT VERSE Magány Ma újra Rilkét olvasom s ülök a magány ablakában. Két gyerek figyel. Integet kamasz fiam, s a pici fodros, piros ruhában. Odatapasztják homlokuk az idő tiszta, kék üvegéhez, így látom őket mindig én, míg Kháron folyójához érek. Virrasztók ösvényre fut a gyom. Az estikék kék szoknyája még meglebben, ahogy becsukódnak a kerti kiskapuk. Már csönd tapintja szűk szobák szemété Mint olvasón az idős kéz szemez, tárgyak közül felrebbenti az árnyat. Nem súg vissza sötétében száj a szájnak. Sehogy se jó. A kar, s láb nehezebb. Szakadt nyakláncként titkon könny : gurul. Forgolódnak. Az óra percet üt s mert senki sem jön, kis asszonyfejük csak tartogatják. Ébren, szótlanul. Orosz László
