Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-20 / 169. szám
2 m PETŐFI NÉPE • 1980. július 20. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Hivatalos, baráti látogatásra Budapestre érkezett Veszelin Gyuranovics jugoszláv miniszterelnök. — Koppenhágában, megnyílt a nők II. világkonferenciája. KEDD: Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes Bonn után a NATO brüsszeli központjában kezdett tárgyalásokat a nukleáris fegyverzet csökkentését célzó szovjet kezdeményezésről. — A pakisztáni külügyminiszter Indiában tárgyal. SZERDA: A brit konzervatív kormány nagyszabású fegyverzetfejlesztési programot jelentett be. — Iránban újabb puccskísérletet lep" leztek le. CSÜTÖRTÖK: George Bush lett az amerikai republikánusok alelök- jelöltje. — Megalakult az új japán kormány. — Az éjszaka magához ragadta a hatalmat a bolíviai hadsereg. PÉNTEK: Párizsban merényletet kíséreltek meg a megbuktatott iráni uralkodó utolsó miniszterelnöke, Bakhtiar ellen. — Lemondott Peter Walls, a zimbabwei hadsereg egyesült főparancsnokságának fehér elnöke. SZOMBAT: Moszkvában ünnepélyesen megkezdődtek a XXII. nyári olimpiai ^játékok. — Nicaraguában a sandinista forradalom első évfordulója alkalmából ünnepségek voltak. A hét három Mi történt a héten az európai nukleáris fegyverek ügyében? A héten is nagy érdeklődéssel figyeltük a rakétahíreket. Mióta Leonyid Brezsnyev Varsóban Giscard d'Estaing francia elnökkel, majd Moszkvában Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral tanácskozott, általánossá vált a meggyőződés: kölcsönös jószán- dák esetén megvan a lehetőség a tárgyalásokra, a NATO decemberi rakétadöntése nyomán kiéleződött nemzetközi légkör enyhítésére. Mégis, ami e témakörben a héten történt, az a legkevésbé sem mondható biztatónak. Warren Christopher amerikai külügyminiszter-helyettes nyugat-európai kőrútján a nukleáris fegyverek csökkentésére vonatkozó új szovjet kezdeményezésről tárgyalt. Bár kifejezte az USA készségét az előzetes megbeszélésekre, fenntartásainak nagyobb nyomatékot adott, s ezzel .lényegében elzárkózott az érdemi tárgyalások elől. Még szembetűnőbb volt a nyugatnémet kancellár megnyilatkozása. Helmut Scjrmidt,, ajtó alig három ' héttel korábban a nagy jelentőségű szovjet tárgyalási javaslat hírét hozta Moszkvából, most a belga és a holland kormányt agitálta: fogadják el a NATO döntését és járuljanak hozzá a rakéták elhelyezéséhez országaik területén. A rakétatárgyalások mielőbbi megkezdésének lehetőségét kérdőjelezte meg a brit konzervatív kormány szerdán bejelentett nagyszabású fegyverzet- fejlesztési programja is. Ennek értelmében a következő másfél évtizedben több mint ötmilliárd font sterlinges költséggel . korszerűsítik Nagy-Britannia nukleáris haderejét, s azt a NATO katonai szervezetének rendelik alá. Mindebből úgy tűnhet, hogy az optimizmus, amely a kelet—nyugati párbeszéd újbóli megindulása nyomán kialakult, alaptalan. Erről szó sincs, ám azt is látni kell, hogy á. várva várt rakéta tárgyalások megkezdéséig még sok akadályt kell 'leküzdeniük Európa józan erőinek. Milyen eredménnyel zárult pakisztáni külügyminiszter indiai látogatása? Politikai megfigyelők már azt is eredménynek .tartják, hogy egyáltalán sor került az indiai—pakisztáni megbeszélésekre. Agha Sahi látogatása — indiai értékelés 'szerint — ennél több haszonkérdése nal is járt, mert a két országnak Afganisztán körül kialakult helyzetéről vallott álláspontja gyökeresen eltér egymástól. Az indiai közvéleményt mélységes aggodalommal tölti el a szomszédos ország gyors ütemű fegyverkezése, amelyet az Egyesült Államok és Kína támogatásával hajt végre. Üj-Delhiben annak is tudatában vannak, hogy ez a három állam szítja a feszültséget a térségben: ezek látják el fegyverekkel az afgán ellenforradal- márokat; ismert a kínai együttműködési készség a pakisztáni atombomba előállításában, s terheli a kapcsolatokat az is, hogy Kína Islamabad segítségével biztosítja állandó katonai jelenlétét India nyugati határánál, ahol Peking egyre tevékenyebben segíti az Indira Gandhi kormányának mind több gondot okozó szeparatista erőket; Ügy tűnik, Agha Sahi Űj-Delihi.ben nem tudta eloszlatni az országával szembeni komoly, fenntartásokat, inkább megerősítette azokat. Azzal vádolta meg a vendéglátó Indiát, hogy veszélyezteti a térség államait. Ezután az imént idézett új-delhi értékelés a tárgyalásokról nyilvánvalóan igen mértéktartónak mondható. Hiszen éppen Pakisztán volt az, amely 1947 és 1971 között háromszor támadta szomszédját hadüzenet nélkül. A háborúk oka mindenkor az volt, hogy Islamabad elvitatta Új-Delhiitől Jammu és Kasmír területét. Ezt a viszályt Indira Gandhi és Ali Bhutto 1972-ben rendezték, de Ziaul Hak tábornok hatalomátvételével Pakisztán újból ellenségesen viszonyult Indiához. Most meglett volna a lehetőség a nézeteltérések tisztázására, ám Agha Sahi India következetes el nem kötelezettségét, az afgán és a kambodzsai népet támogató magatartását tapasztalva a józan megbeszélések helyett inkább vádaskodásokba tört ki, megsértve a vendégjog legelemibb normáit is... Mi az amerikai Republikánus Párt választási kongresszusának a mérlege? Megdöbbentő demagógia, csupa fény, csillogás, csinos táncosnők és táncosok, diszkósztárok, széles mosolyok és magabiztos szónoklatok jellemezték az amerikai republikánusok e héten lezajlott választási kongresszusát Detroitiján. Európai számára szint felfoghatatlan: mire képesek az amerikaiak egy-egy választási kampány során, s még felfaghatatlanább az, hogy ilyen gyermekded dolTollhegyen Amerikában, és bizonyára nemcsak Amerikában, még sokáig fognak beszállni arról a malőrről, amely a republikánusok konvencióján megesett. Rónáid Reagan politikusi képességeiről közismerten nincsenek jó véleménnyel még a józanabb republikánus körök-- ben sem. Hogy csak a legismertebb személyiségek nevét említsük, Gerald Ford, Henry Kissinger, George Bush. A sors útja fazonban kiszá- míthatat'tpn! Pontosabban: a pártérdekek és a személyes ambíciók nagyon is kiszámíthatók! Ford volt elnök azzal a felkiáltással, hogy Carter elnök ne legyen, hosszú ideig az indulás gondolatával kacérkodott, nyilván azért is, mert meg volt a véleménye Reagan — esélyeiről. S mi történt a konvención? Teljes erőbedobással kiállt az egykori színész mellett, és még alelnökiének is elszegődött volna, ha tényleges részt kap a hatalombóll Ugyanígy járt Henry Kissinger, az egykor realitásérzékéről ismert volt külügymi- niszter. Miután az indulásra néni tudta rábírni Fordot, féldicsérte Reagant, akiről azelőtt igencsak csúnyán nyilatkozott. Ford esetleges alelnök- jelöltségénéíj is ott bábáskodott, ám amikor kiderült, hogy a republikánus héják hallani sem akarnak az ő — mármint Kissinger — szejmélyéről a majdani kormány összeállításánál, lebeszélte volt főnökét a „megtiszteltetésről”. ■ Így döntött Reagan George Bush személye mellett, aki az •etó- választásokon a legelszántabb ellenfele volt, s akivel amúgy sincsenek jó személyes kapcsolatai. Ha 'Vó nincs, jó a szamár is — tartja a közmondás'. Hátha még nyerni is lehet vele? K. M. A HÉT ESEMÉNYEI KÉPEKBEN • Hétfőn, és kedden hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodott Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Szövetségi Végrehajtó Tanácsának elnöke. Képünkön: a vendégek városnéző sétát tesznek. (Telefotó) • Bolíviában csütörtökön újból magához ragadta a hatalmat a hadsereg. Lidia Gueiler elnökasszony sorsa ismeretién. Ezen a korábban készült képen Meza ezredessel látható, aki a puccs irányítója volt. • A NOB moszkvai ülésén megválasztotta Lord Killanin utódját, a spanyol Juan Antonio Samarancb-ot, aki az olimpiai játékok végén veszi .át hivatalát. Képünkön: Lord Killanin (balról) és Samaranch. (Telefotó — AP —MTI — KS) gokkal millióikat és milliókat képesek elká'bítami A meri ka-szerte. A republikánusok konvenciója nem ígért meglepetést, s ami a párt immár .hivatalos etaökjelölt- jét illeti, nem is hozott: az egykori hollywoodi színész, majd ka• Egy republikánus pjtrtl honatya a választási konvención ekként adta tanúbizonyságát párthűségének. liforniai kormányzó Ronald Rea-' gant közfelkiáltással választották meg. Szenzáció viszont az alelnök- jelölt személye körüli huzavona. Már szinte mindenki biztosra vette, hogy az amerikai történelemben egyedülálló módon a volt elnök Gerald Ford lesz az,, amikor Reagan a szónoki emelvényre lépett és közölte: George Busht, a Cl A egykori vezetőjét kérte fel alelnökjelöltjének. A legelképesztőlbb az egész ceremóniában az volt, hogy Reagan jobboldali választási programja a nagy felhajtásban egyszerűen elsikkadt, és ha volt is olyan küldött, aki odafigyelt rá, még csak1 ráduplázott az amerikai tömegek szempontjából amúgy is rosszra. Mert mit kíván tenni Ronald Reagan, ha megnyeri a novemberi elnökválasztásokat? Ígéretet tett a botrányos gazdasági helyzet rendezésére, az ország meggyengült katonái erejének megszilárdítására, a Szovjetunióval szembeni kemény politikáira stb. S hogy milyen eszközökkel kívánja megvalósítani mindezt? A gazdaságok gyámolításáival, a katonai kiadások még esztelenebb növelésével, a világpolitikai realitások még szemetszúrébb semmibevételével . / Kocsi Mafgit Bemutatkozó látogatás Kádár János az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta. Jeelani Bakhtarit, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. (MTI) NICARAGUA A diktatúra feletti győzelem első évfordulója MANAGUA Nicaragua népe szombaton ünnepelte a Somoza-diktatúra feletti győzelmének első évfordulóját. A TASZSZ hírmagyarázója az évforduló alkalmából méltatta a nicaraguai választásokat és az eltelt időszak eredményeit. Rámutat: Nicaragua népe a Somoza- rendszer és az ellene folytatott harc okozta súlyos gazdasági nehézségek, valamint az amerikai imperializmus és a helyi reakció törekvései ellenére is eltökélten halad a maga választotta úton, és aligha van olyan erő, amely eltérítheti ettől. — Az országban végbemenő mélyreható változások — a mező- gazdaság reformja, az írástudatlanságai elszámolása, a munkanélküliség csökkentése— valamint a vezetés következetes, a békét és biztonságot elősegítő, antiimperia- lista külpolitikája az eltelt egy év alatt is tekintélyt szerzett a 2,5 millió lakosú közép-amerikai államnak — szögezte le a kommentátor. — Nicaragua az elkövetkezendő években szeretné termelését annyira megnövelni, hogy ki tudja elégíteni a dolgozók alapvető igényeit, és egyben biztosítani tudja az ország gazdasági függetlenségét — mondotta a TASZSZ hírügynökség tudósítójának Daniel Ortega, a nemzeti újjáépítés kormányának és a Sandinista Nemzeti Felszabadí- tási Front országos vezetőjének tagja. — Nemzetközi tekintetben Nicaragua továbbra is egy sorban kíván haladni a világ haladó és de- mokratikus erőivel, és a lehető legtevékenyebben részt kíván venni a nemzetközi antiimperialista harcban. Nicaragua a fejlődő országokkal együtt követeli az új gazdasági rend létrejöttét. A nicaraguai forradalom legfőbb eredménye, hogy a tömegek bíznak vezetőikben, abban, hogy az új államot a dolgozók hatalmára építik. Az ünnepségekre Managuába érkezett Fidel Castro kubai államfő. Küldöttséggel képviseltette magát a Szovjetunió, a legtöbb latin-amerikai és Karib-tengeri állam, az Egyesült Államok, és számos szocialista ország, köztük Vietnam.' Jelen van Katona István, az MSZMP KB tagja is. Managuába érkezett Arafat, a Palesztinái Fel- szabádítási Szervezet VB-elnöke,' és a nemzetközi élet további más ismert személyiségei. (MTI) BOLÍVIA Heves ellenállás a puccsistákkal szemben LA FlAZ Luis Garcia Meza tábornok, a bolíviai szárazföldi hadsereg fő- parancsnoka, aki két másik tábornokkal csütörtökön vette át a hatalmat, pénteken dekrétumot írt alá, amelyben önmagát államfőnek nyilvánítja. A tábornok kinevezte .16 tagú kormányát is. Ebiben mindössze két polgári politikus kapott helyet. Az önjelölt államfő, illetve a kormány a bolíviai haderők főparancsnokságán tetté le a hivatali esküt, nem tudni: kinek a kezébe. Ezzel szinte egyidejűleg betiltották a szak- szervezeteket. A különös beiktatáson mondott beszédében az új elnök Lídia Gueiler asszonyt, a csütörtökön leváltott államfőt vádolta „az. országban eluralkodott zűrzavarért”. Luis Garcia Meza tábornok a saját kormányzatát a „nemzeti újjáépítés” kormányának nevezte, és közölte: gondoskodni fog a rendről és a biztonságról. Pénteken Bolíviában oly heves volt a katonai puccsal szemben kibontakozott ellenállás, hogy azt a junta is kénytelen volt elismerni. A hivatalos közleményekből kiderül, hogy La Pazban diákok vonultak az utcákra, és barikádokat emeltek. A hadsereg gépfegyverekkel támadt a diákokra.. Az ország déli és délnyugati részén lévő ónbányák körzetébe nagyobb csapategységeket kellett indítani. Csapatok sorakoztak fel a bolíviai—argentin határ mentén is, a junta indoklása szerint azért, hogy megakadályozzák a baloldali ' politikai VéZetők -iííehéklülé- sét., lEgy külföldi , rádióadó Szerint Mareelino Quiroga Santa Cruz, a Bolíviai Szocialista Párt vezetője belehalt sérüléseibe, amelyeket akkor szenvedett el, amikor a lázadó katonák csütörtökön megrohanták a bolíviai munkás- központ székházát. Bolíviának a .puccsot követően gyakorlatilag nincs kapcsolata a külvilággal: a hírekről a nemzetközi sajtó a különböző — részben a junta kezében lévő, részben a bányászok működtette — bolíviai rádióállomások adásának lehallgatása útján értesül. (MTI) Befejeződött Budapesten az élettani világkongresszus Szombaton Budapesten befejeződött a XXVIII. élettani világ- kongresszus. A nagyszabású tudományos eszmecsere résztvevői — 60 ország mintegy 6000 kutatója — egy héten át összegezték az elmúlt évek tudományos fejlődésének eredményeit. A tanácskozáson csaknem 4000 előadás hangott el, amelyekben áttekintették a fiziológia részterületeinek időszerű kérdéseit, s számos új felfedezésről is hírt kaptak a tudósok. A világkongresszusok történetében elsőkén^ Budapesten rendeztek külön szimpoziont az űrbiológiával, valamint az élettan történetével foglalkozó szakemberek, s ugyancsak most először tárgyalta külön* szekció az állatok élettanával kapcsolatos problémákat. Szombaton délelőtt még folyta-- tódott a szekcióülések programja: az izomrendszer és a vérkeringés működésével foglalkozó előadások hangzottak el. A záróülésen Eric Neil, a Nemzetközi Élettani Társaság most leköszönő elnöke, „Múlt, jelen, jövő” című előadásában a világkongresszusok tudományos jelentőségét méltatta. Bejelentették, hogy 1983-ban az ausztráliai Sydney-ben rendezik, meg a fiziológusok következő világtalálkozóját. (MTI) Farkas Bertalan a francia televízióban 0 Francia—magyar közös televíziós műsorban szerepel Farkas Bertalan űrhajós. A képen a kozmonauta Martine Chardon francia szerkesztő műsorvezetővel. (MTI-fotó)