Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-31 / 126. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1980. május 31. Szakszervezeti választások az építőiparban Az ez évre kiadott központi intézkedési tervek kiemelt feladatként határozzák meg az alapszervezetek munkájában, a szakszervezeti bizalmik választásával összefüggő teendőket. Az £pítő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetének Bács-Kiskun megyei Bizottságához tartozó alapszervezeteknél összesen 830 bizalmi, 130 főbizalmi és négy vezető főbizalmi megválasztására került sor a közelmúltban. Az eddigi tapasztalatokról, s a soron következő választási feladatokról érdeklődtünk Laczy Endre megyei titkárnál. — Véleményünk szerint, a szak- szervezeti bizottságok többsége reális munkamegosztással személyes, jó kapcsolatot tudott teremteni a dolgozókkal és az érdekelt aktivistákkal. Az előkészítő munkákat, illetve a választások szabályos lebonyolítását megyei bizottságunk segítette és ellenőrizte. Természetesen, a választások előtt a bizalmiknak be kellett számolniuk az elmúlt évi csoporttevékenységekről, amit a legtöbb helyen igen aktív vita kísért. Kimutatásaink szerint, a résztvevőknek átlagosan 25—30 százaléka kért szót, s nyilvánította ki véleményét a beszámolókat követően. — Milyen érdekesebb hozzászólások hangzottak el? — A szakszervezeti munka szinte minden területéről szó esett. Az üdültetésről, a segélyezésről, a bérezésről, a munkaruha-juttatásról, a munkahelyek szociális körülményeiről, a munkafegyelemről, a szocialista brigádmoz- galomról. a kulturális és sporttevékenységekről, szóval lehetne so- solni hosszasan. Sok hozzászólás foglalkozott a szakszervezeti bizalmiak jog- és hatáskörének bővüléséből adódó, felelősségteljesebb munkával, a munkahelyi légkörrel, az emberi — különösen a vezetők és beosztottak közötti — kapcsolatok javításával. Egyébként a jelöltek többségét a csoportok elfogadták, .megválasztották. Persze, néhány helyen megtörtént, hogy nem a javasolt személy kapta meg a bizalmat, de ezek az esetek igen elenyészők. Mindez azt mutatja, hogy az alapszervezetek vezetőtestüle- tei olyan Személyeket igyekeztek jelölni ezekre a tisztségekre ^ tekintettel a bizalmiak megnövé- kedett, felelősségteljesebb munkájára —, akik képességeiknél és rátermettségüknél fogva, megfelelően tudják majd képviselni csoportjuk érdekeit, s addigi közösségi tevékenységük alapján, már kiérdemelték társaik bizalmát, megbecsülését. — Az alapszervezeti vezető testületek megválasztása is befejeződött már? — A legtöbb helyen igen. Mindössze három nagyobb vállalatnál, a BÁCSÉP-nél, az ÉPSZER-nél és a Fémmunkás Vállalat Kecskeméti Gyáránál tolódott el némileg az alapszervezeti vezető testületek és számvizsgáló bizottságok választása, de a tervezett határidőre, vagyis e hónap végére, ezekre is sor került. — Melyek a legfontosabb tapasztalatok? — Az alapszervezetek a központi irányelveknek megfelelően, megyei bizottságunk instrukciói alapján végezték választási munkájukat, illetve azok előkészítését. A jelölő bizottságok az előírásokat követve, tíz nappal a választások előtt kifüggesztették a munkahelyeken a jelölőlistákat, természetesen elbeszélgettek a dolgozókkal, kikérve véleményüket. Megyei bizottságunk képviseltette magát a szakszervezeti taggyűléseken s minősítettük az alapszeryeztetek elmúlt öt év alatt végzett munkáját, amelyről a bizottságok mindenhol beszámoltak. Ezt követően a vitában a bizalmiak választásakor elhangzott véleményeken és javaslatokon kívül más területek is szóbake- rültek. Így például az üzemorvosi foglalkoztatás, a munkavédelmi propaganda helyzete, a nő- és ifjúságpolitikai feladatok. A jelölő bizottságok alapos munkájának köszönhető, hogy eddig még különösebb problémák, fennakadások nem voltak a választások során. Persze, ehhez hozzá kell tenni, hogy a párt- ;és KlSZ-szer- vezetek, jelentős segítséget nyúj- tqttak az előkészületek során, s a szakszervezeti taggyűlések lebonyolításában egyaránt. — Mik" a soron következő feladatok? — Mint mondottam, május végére befejeződnek a vállalati szintű szakszervezeti választások. A következő hónapban kerül sor a IX. megyei küldöttértekezletre, amely az új 17 tagú megyei bizottságot, a három tagú pénzügyi és ügyviteli bizottságot, továbbá a 16 társadalmi munkabizottságot lesz hivatott megválasztani. K. E. Eszperantó nyelvtanfolyamok Az eszperántó nyelvet megyénkben is mind többen tanulják. Az Országos Szövetkezeti Tanács és a Magyar Eszperantó Szövetség között létrejött megállapodás eredményeként országszerte nyelvtanfolyamok szerveződnek a szövetkezeti szerveknél. Bács-Kiskunban a MÉSZÖV szervezésében indult állandó levelező tanfolyam, amelyre eddig mintegy ötven szövetkezeti dolgozó jelentkezett. VÍZHASZNOSÍTÁS, HALÁSZ-, HORGÁSZTERÜLET A gemenci tájvédelmi körzetben 0 Majdnem elkésett a tájvédelmi körzetté nyilvánítás. Fenolos szennyezés a Sió-torkt műnél. Közelmúltban végül is sikerült egyeztetni a közös érdekeket. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a halászati szövetkezetek és a horgászok országos szövetsége, a bajai és a'tolnai ha-‘ lászati szövetkezetek, horgászegyesületek','"a" Gernénci Állami Erdő- és Vadgazdaság képviselői megegyeztek a Gemenci Tájvédelmi Körzetben levő természetes vizek hasznosításában. Éurópa-szerte ismert szép vidéke a Duna magyarországi szakaszának déli felében az ártéri erdőség. A három megyére kiterjedő, sok ezer hektáros gemenci erdőben, amelyet a folyó élő vize és holtágai szabdalnak kisebb egységekre, ritkaságszámba menő növény- és állatvilág alakult ki. Megóvása egyetemes érdek. Ezért az országos szervek tájvédelmi körzetté nyilvánították Gemencet, kezelőjévé a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaságot jelölték ki. Ebben a térségben meg van ugyan engedve bizonyos keretek között a táj jellegét nem zavaró erdőgazdálkodás. de szigorúan védett területek is varinak, amelyek egyáltalán meg sem közelíthetők. Valamikor ezeken a helyeken üzemszerű halgazdálkodás, szövetkezeti halászat folyt, és a horgászok is felkereshették a területet halfogó szerszámaikkal. A tájvédelmi körzetté nyilvánítás indokolt, sőt a környezetkárosítás, szennyezés miatt csaknem elkésett, de bizonyos termelési és egyéb érdeket csorbított. 1977. szeptember — a tájvédelmi körzetté nyilvánítás — óta emiatt számos vita, nézeteltérés adódott a halászati szövetkezetek és más gazdasági egységek, valamint a Tanácsok Közlönye 1977. szeptember 26-i számában megjelent határozat érvényesítői között. 0 Csónakot javít a Duna ártéri halász. • Haltisztitás. A tájvédelmi rendelkezésnek megfelelően a belső vizeket a halászati szövetkezetek kizárólagos joggal, a' szegélyvizeket pedig a horgászegyesületekkel közösen hasznosítják. Az élő Nagy-Duna a tájvédelmi körzet északi határától az 1493-as folyamkilométerkőtől a bajai üdülőtelep Futrinka utcájának végéig, a folyó bal- partján szabadon horgászható. A jobb parton csak vízijárművel közelíthető meg és csupán az ötméteres parti sáv igénybevételével szabad horgászni. A bajai Futrinka utcától a tájvédelmi körzet déli határáig a bal és a jobb parton egyaránt csak vízijárművel közelíthető meg a terület és csak az ötméteres parti sáv mentén horgászható. A szégélyvizeken a Sió-csatorna torkolati műig a jobb parton csupán csónakból, a bal parton korlátozás nélkül szabadon lehet horgászni. A veránkai Dunán mintegy száz méter mélységig a horgászati rendelkezések megtartása mellett, egyedül a szigeten üdülő vendégek horgászhatnak. A Rezéti-Duna a torkolattól az elhelyezett tábláig horgászható, a jobb parton kikötés nélkül, a bal parton az ötméteres sáv igény- bevételével. A Csertai Holt-Duna — ismertebb nevén a bajai Vén- Duna, a déli oldalán a torkolattól a tahidig korlátozás nélkül horgászható, az északi parton csupán a csónakból. A szeremlei Holt-Duna a déli parton szabadon horgászható, az északi partja csak vízi úton megközelítve, csónakból. A Móricz- Duna az alsó torkolattól mintegy 200 méter mélységben a halászati szövetkezet és az erdőgazdaság által megjelölt határvonalig csónakból horgászható. A bátai HoltDuna a vadkárelhárító kerítés vonalától délre a nem üzemtervezett szakaszon horgászható. A gemenci tájvédelmi körzetben levő, fel nem sorolt vizeken horgászni tilos. A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság a horgászegyesületek által esetenként rendezett versenyekre, szervezett megmozdulásokra, a halászati téeszekkel egyeztetve, évente egykét alkalommal lehetőséget nyújt a tájvédelmi körzeten belül is. Másfél szoba összkomfort (40.) Olyan vad hullám tolult a szí- vémnék, hogy beleremegtem, ygyanazt a részegítő mámort éreztem, mint szerelmünk elején. Miklós első közeledésekor. Még szorosabban öleltem, valósággal beleringattam magam a karjába. És ittam, ittam boldogan minden szavát. „Ahogy távolodtam tőled, úgy lett egyre nehezebb minden lépésem, te gyönyörűm, te!... — mondta szaggatottan. —r Mert nehezedett a szívem! Beültem egy eldugott kis presszóba, ittam egymás után a konyakokat, és átzúgott rajtam az egész életünk ... A mi egymásnak szentelt, egymásba fonódott, egymásért leélt, gyönyörű tíz évünk..." Folyt a szememből a könny, nem tehetek róla. Tíz év után ilyen vallomás! Simogattam, csak simogattam, s a szerelem a torkom fojtogatta. Simogattam a nyakát, tarkóját, a ritkás szálú haját. Istenem, micsoda ember ez! — mondogattam magamban. — Volt ereje elmenni, igaz... De volt ereje visszafordulni is! Es a drága ember csak beszél, beszél, s hallom, hogy a sírással küszködik szinte minden szaváért : „És éreztem, hogy képtelen vagyok megtenni azt az őrültséget! Hiszen mi köt engem 'ahhoz a fruskához?! Semmi! Jóformán semmi! Nincs közös múltunk! Nincsenek emlékeink... Ha elmennék vele valahová, nem tudnám mondani neki: Nézd! Emlékszel Boriska néni orjalevesé- nek ízére?... A római Trevikút- ra? Arra a kis presszóra Bolognában, ott a dóm mellett? Az első dalra, amit átjátszottunk a magnódra?...” Arcát az enyémhez szorította, úgy dúdolta, halkan: „You are my detiny, pou are my reverie!... — S ezt már egészen halkan, dallam nélkül súgta: — You are my destiny! Te vagy a végzetem! Érzed?!” Odabújtam hozzá, úgy biccentettem hevesen. S talpamtól a fejem búbjáig forró kis áramok bújócskáztak bennem, és úgy éreztem: ez az este talán még a nészéjszakánknál is gyönyörűbb! „Nem tudok, és nem akarok elmenni tőled!” — mondta most hirtelen, s nagyon határozottan. Aztán elhúzódott egy kicsit, úgy nézett az arcomba, aggodalmasan. — „Meg tudsz nekem bocsátani?” Hunyt szemmel bólintottam igent, és csókoltam, csókoltam ezt a drágát, ezt a szent szörnyeteget. 37. A konyhában szöszmötöltem éppen, amikor csöngettek. A fali szekrényekbe rakosgattam a pa- piralátéteket, és törtem a fejem, hová rakjam a poharakat: a fölső polcra-e, vagy az alsóra. A felsőn jobban kímélődnek, az alsón inkább kézhez állnak. A csöngetés — ezt tévedhetet- lenül éreztem — tétova volt, bizonytalan. Nemigen lehet hivatalos ember. A szövetkezeti intézőbizottság megbízottja akkorát csengetett délelőtt, hogy majd a fülem hasadt meg bele — azon a hatalmi gesztuson bezzeg mindjárt hallatszott, hogy hivatali öntudat nyomatja a gombot, nem az udvariasság. De kié lehet ez a tétova kéz, ki lehet ez a félénk látogató aki már a csöngetéssel is jelzi, hogy elnézést kér a zavarásért? Ma- gasságos egek! Csak nem Béla? Vagy az apósom? Esetleg mind a ketten?! Máris kiszimatolták volna, hol lakom? Na, csak ők hiányoznak! Már egyedül csak ők! Kimentem, hogy ajtót nyissak. Nem volt éppen könnyű föladat: alig találtam helyet a lábamnak. Csöppnyi előszobámban iszonyú még a fölfordulás, ládák, kosarak vad összevisszaságban, emitt egy keteg ruha, papirzsákban, amott a cipőim, egy félig csukott táskában. Ezt a táskát még . félre kellett löknöm, hogy kinyithassam az ajtót. Egy középkorú nő állt a foloysón, nem ismertem. „Jó estét” — köszönt halkan. „Jó estét — bólintottam. — Kit tetszik keresni?” — Azt hittem, tévedés, hisz a névtáblák még nincsenek kint az ajtókon. „Szalók Miklósné -vagyok — mondta csöndesen. — Bejöhetek?” Űristen! — ismertem rá föl- émelyedő gyomorral. Sötét is van még itt a folyosón, nem égnek a lámpák, meg aztán életemben csupán egyszer láttam ... Még arráb taszítottam lábammal a cipők táskáját, és szélesebbre nyitottam az ajtót. „Hozta isten minálunk!” —motyogtam, és iszonyú erőfeszítéssel mosolyogni igyekeztem. És közben hullámzott az émelygés a gyomromban, akár a terhességem első idejében ... Mit akar ez itt? Miért jött? Mit tud? Miklós fecsegett volna?! Én istenem, csak ez hiányzott! De ő is zavarban van, láttam rajta, és ettől egy kissé megnyugodtam. Hisz aki botrányt csinálni jön, nem így csenget... Nem ilyen halkan köszön... És nem megy előtte fodrászhoz!, „Parancsoljon beljebb” — mondtam, már tökéletes háziasz- szonyi udvariassággal, félreálltam, s ő, szegény, meg is 1 indult befelé, de már az első lépés után megállt, mert nem volt tovább útja. — „Elnézést — mosolyogtam rá —, de hát ez nincs másképp ilyenkor!” — És igyekeztem helyet csinálni a lábának, legalább a konyháig. „No persze — mondta mereven. — Tudom, nem a legjobbkor jöttem. De ha megengedi, valamiről informálódni szeretnék”. A gyomromba megint belebájt az émely; most már az egész lakás, sőt az egész emelet hullámzott velem. „Parancsoljon!’.’ — mondtam szertartásosan, és vártam, hogy rámomlik az ég. . De nem; ő is kínlódott, küszködött magával. Vett ugyan egy nagy lélegzetet, hogy belekezd a mondókájába, de aztán elillanhatott a mersze, mert csupán any- nyit kérdezett: „Simán ment minden?” „A lehető legsimábban — villantottam rá megint egy diplomáciai mosolyt, aztán gyorsan egy másikat, személyesebbet — Hála 'önnek!” Némán biccentett. „öntől a lakás — folytattam, szinte hadarva. — Szatók elvtárstól az engedély a kis intézeti furgonra... — Ott álltunk a konyhaajtóban, körülmutattam. — Isteni érzés! Végre a magaméban !” Rám nézett, aztán bólintott, és nagy nyomatékkai azt mondta:- „Igen. Az ember, ragaszkodik ahhoz, ami az övé!” Azt hiszem, jól érzem, s már akkor jól éreztem: a célzás félreérthetetlen volt. De ha célozgatsz, drágám, én is tudok célozni! Most én néztem a szemébe, és én nyomtam meg minden szót: „Persze. De ezt csak akkor érti meg az ember, ha neki is van már valamije! — A szoba ajtajához léptem, kinyitottam. Ákos egy létra tetején állt, és a csillárt szereltei — A férjem! — mutattam rá mosolyogva. — Tegnapelőtt esküdtünk. Tízkor az esküvő, tizenegykor a beköltözés ...” Emberi arcon én ilyen boldogságot ritkán láttam, mint most ezén az asszonyén, ahogy a sok cucc közt sietve odabotorkált hozzám, és átölelt, megcsókolt. „Gratulálok, kedvesem!” „Köszönöm!’’ Ákos is észrevette végre a félhomályban a vendéget, abbahagyta a kopácsolást, lekászálódott a létráról, odalépett hozzánk. „Kezét csókolom. Ákos vagyok”. „Szalókné — mondta az asz- szony, még mindig boldog mosollyal. — örvendek. És magának is szívből, szívből kívánok minden jót! Hallom, tegnapelőtt esküdtek”. .Ákoskám is ragyogott, boldogan, teli szájjal, mint az ifjú férjek, esküvő után egy-két nappal ... Még meg is hajolt, amit pedig máskor nemigen tesz. „Köszönjük szépen!” Álltunk, néztük egymást. Az asszony aztán körülnézett, s nyilván, hogy mondjon valamit, megkérdezte. (Folytatjuk)
