Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-27 / 122. szám
1M0. május *7. • PETŐFI NfiPE • I A fotócikk-ellátás kérdőjelei A hiánylista változatlan Váljék szenvedélyünkké a fotózás — buzdítanak a plakátok. De vajon megvannak-e hozzá a szükséges feltételek? Van-e szakbolt. van-e gép, van-e film, kapható-e kiegészítő cikk? A kérdés első felére határozott igennel felelhetünk. Nem sok megyeszékhely van az országban, ahol két OFOTÉRT-bolt van, olyan pedig, ahol három, alig. Kecskemét még őket is lepipálja, hiszen a fővároson kívül egyedül itt van bemutatóterem. Kapható jó néhány márkás fényképezőgép is. Akinek van pénze, vehet motoros, automata Minoltát, önműködően élességet állító, minivakuval ellátott viszonylag olcsó gépet. Ráadásul, néhány napja a korábbinál jóval alacsonyabb áron; egyes 'típusok két-háromezer forinttal kerülnek kevesebbe, mint korábban. Filmből azonban kritikán aluli az ellátás, elsősorban lei- ca-méretű fekete-fehér filmek hiányoznak, azokból is a nagy érzékenységű 27 dinesek. Múlt héten nyitották meg Kecskeméten a Komszomol téren az QFOT-BRT új bemutatótermét, ekkor a vállalat fotóosztályának vezetőjével, Szauer Józseffel beszélgettünk e sokakat érintő, s érdeklő kérdésekről. — Kezdjük a gépek árának csökkenésével. Nem szerénytelenség, ha úgy fogalmazok: jelentős üzleti siker'eredménye. Tárgyalásainkon 10—20 százalékos engedményt 'harcoltunk ki, amelyet azonnal érzékeltettünk a fogyasztói árakban is. Erről még csak annyit, hogy tíz év alatt nem változtak az árak, — holott nyilvánvaló, hogy közben mennyit romlott a dollár —, s most még ezt is leszállítottuk. • — Miért nincs elég kiegészítő felszerelés: nagylátószögű és teleobjektív, hogy a zoomról ne is beszéljünk?... — Vállalatunk elsőrangú feladata a tömegigények kielégítése. Ehhez elsősorban gépek kellenek. Valutakeretünk azonban igen szűkös. Választhatunk, ezer gépet vegyünk-e adott összegért, vagy pedig nyolcszázat és hozzá kétszáz objektívet. Nyilván ez utóbbi lenne az ideális — ha már lenne elég gép. Amíg nincs, addig csak szűk mederben csordogál az objektív-árusítás. Ami 'a zoomot illeti, isimét csak azt tudom mondani: nem tömegigény. Aki venni akar, műszaki bizományiban vagy másutt eddig is megvette. — Népszerűek a Prakticák, rrjégsincs elegendő belőlük. — Nézze, mostanság minden gyár oda szállít, ahol dollárral fizetnek... Mi az igény felét kapjuk meg. de azt sem abban a szortírozásban, ahogy kérjük. A legolcsóbb az MTL—3 lenne. 'Ha szállítanak, többnyire az önkioldó nélkülit küldik. Ha szállítanak .. j — A legrázósabb kérdés: miért nincsen film? — Hadd helyesbítsek: film van. Bár igaza van, nem olyan, és nem annyi, amilyen volt. Korábban — a fekete-fehér filmekről beszélek — árusítottunk Orwot is. Megkezdődött azonban a gyár rekonstrukciója. Részben erre hivatkozva, részben pedig arra, hogy magyar vállalat, a Forte is gyárt filmet, az NDK partner lényegében megszüntette a szállítást. Az arány érzékeltetésére említem: egymillió helyett küld legföljebb 50 ezer tekercset. Ez szinte semmi, marad a Forte. — Nem is bánná ezt senki, ha megfelelő lenne a minősége... — Ismerjük a panaszokat: érzékenységük 3—5 dinnel alacsonyabb a csomagoláson feltüntetettnél. Változtatni azonban nem tudunk, nem mi gyártjuk. — Nyugati importra nem gondoltak? Az igényes amatőr ha nem is szívesen, de inkább fizet két-háromszoros árat is egy tekercs Ilfordért, mint a csak pa-, píron 26 Dines Fortéért — Nem háromszoroséiba kerülne, sokkal többe, s ebből is csak az igények töredékét tudnánk kielégíteni; Tudom, hogy amit mondok, nem rokonszenves; de pillanatnyilag nincs más megoldás: használjanak vakut. Van. árban, minőségben ki-ki megfelelőt találhat. Ez is valami. — Végül is: maradnak a hiánycikkek? — Hiába szeretnék mást mondani. Egyelőre igen. Aztán — majd meglátjuk ... B. J. A benzinkutak nyári nyitvatartása Az ÁFOR. a nyári felkészülés keretében a korábbi tapasztalatok és a várható forgalmi igények figyelembevételével felülvizsgálta, illetve módosította a több mint 400 üzemanyagtöltő állomásának nyitvatartási idejét, főként az üdülési és idegenforgalmi területeken. Szeptember végéig Budapesten az 54 üzemanyagtöltő állomásból 28-at éjszaka is igénybe vehetnek az autósok. Vasárnap és más munkaszüneti napokon pedig 39 benzinkút fogadja vásárlóit. Vidéken a 373 üzemanyagtöltő állomásból 241-nél szerveztek vasárnapi és ünnepnapi ügyeletet, éjjel-nappal pedig 67 töltőállomás tart szolgálatot. A Balaton partján és a tó idegenforgalmi vonzáskörzetének kirándulóhelyein 18 benzinkút működik, s ebből hat tart állandó szolgálatot, tehát hétköznap és vasárnap, éjjel-nappal az autósok és motorosok rendelkezésére áll. A Római-parton és a soroksári Duna- ág mentén az idén is megjelennek a főként a motorcsónakok üzemanyag-ellátását szolgáló mozgó ÁFOR-benzinkutak, s az autósok, motorosok kényelmesebb kiszolgálása érdekében fölkeresik majd a nagyobb idegenforgalmi események színhelyeit is. Közönségnap a BNV-n Barangolás Bács-Kiskunban Vasárnap ismét közönségnapot tartottak a tavaszi BNV-n. Már a 10 órai nyitás előtt megteltek a vásárt körülvevő parkolók, számos turistákkal teli autóbusz érkezett vidékről és a környező szocialista országokból. Különösen sokan jöttek Miskolcról, Szegedről, Debrecenből, Mezőtúrról és Herendről. A vásárt „hivatalos” vendégek is felkeresték, köztük a Magyar Szénbányászati Tröszt meghívására fővárosunkban tartózkodó szovjet geológus delegáció tagjai. Gyermeknapi eseménye is volt a BNV-nek. Az Ikarus standjánál az érdeklődőknek külön is bemutatták az oly nagy sikert aratott gyerekbuszt, s a vásáron ez- útal első ízben gyerekjátékokat is árusítottak. A közönségnaptól függetlenül a hét végén sem szüneteltek az üzleti tárgyalások. A lengyel POL— MGT vállalat képviselőinek javaslatát különösen érdekesnek találták a magyar szakemberek: mozgó üzemanyag-tankoló gépkocsik szállítását ajánlották fel. Ezek a járművek alkalmasak a mezőgazdasági repülőgépek, vagy a. közúti turistaforgalom gépkocsijainak gyors kiszolgálására különböző benzinfajtákból és gázolajból. A kereskedelem és a vendéglátóipar felkészülten várta a kőbányai vásárközpontba látogató tízes tízezreket. (MTI) • Kisközség a kalocsai járásban. Lakosainak száma: 1067. Területe: 945 hektárral a legkisebb a megyében. Pincesora, műemléktemploma, védett parasztháza érdekes látnivaló. „ANYU, ELSŐ LETT...” A megye legjobb gépírója Az idén tavasszal már hatodik alkalommal kelhettek versenyre a Bács-Kiskunban dolgozó gépírók, hogy eldöntsék, melyikük a legügyesebb, ki tud legjobban eleget tenni a már felsorakoztatott feladatoknak. A megyei felszabadulási gépíró versenyek sorában második , alkalommal győzött az idén Kovács Istvánná, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának főelőadója. — Mostanában inkább már csak hobbiból gépelek — mondja beszélgetésünk elején. — Egy éve, amióta új beosztásba - kerültem, sok egyéb feladatom van, persze a gépelés is. Nem mondhatom hát, hogy hűtlen lettem az írógéphez, talán sohasem lennék, hiszen szeretem ezt a szakmát... Olivetti, kazettás, gömbfejes írógépen dolgozik az osztályvezető előtti szobában. A szakmabeliek szeme bizonyára felcsillan, ilyen elektromos írógéppel aztán lehet dolgozni. Nem mindig volt ám ez a „csodagépe” akkor sem, amikor 1976-ban először versenyt nyert. — Készültem a versenyekre, már az elsőre is. amikor negyedik lettem. Tizenöt éve dolgozom az osztályon, gyors- és gépíró iskolát végezve kerültem ide, s munka mellett le is érettségiztem. Rendszeresen olvasom a gyorsírók lapját, s a javasolt módszereket kipróbáltam. Szóval tanultam, továbbképeztem magam, és természetesen gyakoroltam. Tizenöt perc alatt 6300 leütés a rekordom. A mostani versenyen is ennyi idő alatt kellett másolni. Nem írtam olyan gyorsán, hogy meg- döntsem az egyéni csúcsomat, de azt mondhatom, hogy pontosabban, hiszen csupán négy elütésem hibám volt. Az első győzelem után, az 1977-es versenyre úgy mentem el, hogy nyernem kell. Es nagyon rosszul sikerült. Azt hiszem, nem is rangsoroltak. — A versenyhez szükséges feltételeket nem tudtuk megteremteni! — kapcsolódik beszélgetésünkbe dr. Király László, osztályvezető. — Ez az igazság. Gép sem volt, amivel gyorsan lehetne írni. Osszeakadtak a betűk stb. Na. meg a nagy akarástól görcsösebbek lettek Ica ujjal, mert hát nyerni szeretett volna még egy kristályvázát, mivel az első „baleset” érte... Derültség fogadta az utóbbi megjegyzést. Kovács Istvánná meg elmesélte, hogy az akkor 4 éves kislánya ruha után kotorászott, a szekrény tetején levő váza megbillent, s a fölső szekrényrésszel együtt a földre esett. Sírva takarítgatta a győzelmi „trófea” apró szilánkjait...' — Az idei győzelemért gyönyörű padlóvázát kaptam. Őszintén mondom, nem is nagyon akartam indulni a versenyen. Feszültség, izgalom nélkül ültem le és talán ennek is köszönhetem, hogy sikerült nyernem. Az eredményhirdetéskor, amikor a nevemet említették, az csodálatos érzés volt. A kislányom, aki ugyancsak eljött az eredményhirdetésre, boldogan mondogatta: ugye érdemes volt indulni. Odahaza, meg a játszótéren mindenkinek újságolta: anyu első lett. Szóval megadatott nekem is az a nagy élmény, ami beragyogja hétköznapjaimat. Csö'rren a telefon, levelet hoznak, imivalót ad az osztályvezető. s nekem mondja, hogy ne feledkezzek el megírni: „Ica roppant igényes a munkájára, segít az osztályra került fiatal gépíróknak, a rábízott feladatokat pontosan ellátja...” nem is jegyzetelem tovább szavait. hiszen kiérződik a legfontosabb; elismert. megbecsült dolgozó. És vajon ott lesz-e a következő évi versenyen is? — Természetesen indulok, kötelességemnek tartom. Most nálam, van a vándorzászló, amit, ha valaki háromszor elnyer, akkor örökös tulajdonosa lesz.. s Úgy gondolom azonban jövőre tovább kell adnom a fiatalabbaknak. Búcsúzáskor gratulálok a sikeréhez. Papírt fűz a gépbe, kezdi a másolást. Kopog az írógép, gyors egymásutánban rajzolja a betűket a papírra. Amikor figyelem, eszembe jut, hogy aki jövőte el akarja nyerni a „megye legjobb gépírója” vándorzászlót Kovács Istvánnétól, alaposan fel kell készülnie, de az is léhet, hogy nála marad majd véglegesen. Cs. L Utcák, emberek Kecskemét, Csongrádi út. Délelőtt kilenc óra tájban találkozom először a tántorgó férfival. Ruhájáról ítélve, már meghempergett néhányszor az utca porában, „akárhová" igyekvése közben. Fáktól falig cikcakkozik, csuklik, megroggyan, zavaros tekintettel és feldúlt ábrázattal meredve a járókelőkre. Kerülgetik, s rosszallóan néznek utána az emberek. De van olyan is, aki a látványtól széles mosolyra fakad. — Elég korán elázott a pasas — jegyzi meg mellettem egy öreg úr, derűsen villogtatva műfogsorát. A közeli saroknál három kisfiú lapul, a furcsa figurát figyelve, tágrameresztett szemekkel, értetlenül. Körülbelül negyedóra múltán, visszafelé jövet, újra találkozom a részeg férfival. Néhány házzal odébb, egy fa törzsébe kapaszkodva imbolyog. — Nem messzire jutott azóta — állapítom meg magamban, s mintegy végszóra, feltűnik a sarkon egy rendőrségi gépkocsi, nyomában egy mentőautóval. — Az ilyen emberek olyanok, mint az eldobált szemét — mond• ja a közelben egy terebélyes asz- szonyság, tömött szatyrokat cipelve. — Csúfítják a környezetet. És mikor dolgozik az ilyen, ha már reggel részeg? Mást biztos a kijózanítóba viszik... A részeg férfit betessékelik a mentőbe, s egy pillanattal később, már tova is tűnik vele a fehér autó. — Lám-lám! Kocsival azért csak gyorsabban halad az ember — tűnődöm keserű vigyorral, s mi tagadás, most van bennem némi káröröm... . □ □ □ A Rákóczi út és a Kurucz körút sarkánál — szemben a sportteleppel — kukák sora álldogál a járda mentén. Az idős nénike könyékig matat a szeméttartókban, kenyér- és kiflimaradékokat kotorva elő. Távolabbról figyelem. Egyszerű, rendes ruha, apró mintás kötény, fekete fejkendö, fényesre suvickolt szárascipő ... Ügy néz ki, mint az öreg nénikék általában. Sőt. Gömbölyű termete sem arra utal, hogy nélkülözne. — Mit tetszik keresni? — lépek közelebb. — Csak kiszedem a ... — néz rám felegyenesedve, értetlenül. — Miért? Kicsit riadtan egy nylon szatyorba dobálja a már kigyűjtött kenyérdarabokat. — Semmi, csak kíváncsiskodom. Sokat összegyűjt egy nap? — Két-három szatyorral... A disznóknak viszem, van három ... — Mindig itt szokott keresgélni? — Itt is — mondja bizonytalanul, s láthatóan nem szívesen beszélget velem. — Akik ilyen emeletes házban laknak, nem tartanak jószágot. A hulladékot a szemétbe dobják. Sdkat... Sietve összeszedi a holmiját és menni készül. — Ezt is itt találta? — mutatok az egyik kuka tetején levő, apró gyermekcipőkre. — Igen. Nézze, még teljesen jó. Ha kibokszolja az ember... Lassú léptekkel indul el, s a sarkon még egyszer félénken visszanéz felém. Nem ritka látvány a szemétkukákban kotorászó nénike vagy bácsika Kecskemét utcáin. Nem tudom miért, de mindig a felháborodás és a sajnálat kavarodott bennem az ilyesmitől. Rá vannak szorulva, hogy a szemétbe dobott holmikat gyűjtögessék? A példa nem ezt mutatja... Talán a szűkös időkből hozott felfogás készteti erre őket, amikor még létkérdés volt megbecsülni a morzsákat is? A fiatalabbak — ahogy én is — restellnének a kukákban turkálni, és ugyanúgy nincsenek rászorulva a hulladékgyűjtésre, mint ez a nénike. Miért akkor bennem a sajnálat? És végsősoron kinek szól a felháborodásom, a turkálóknak, vagy azoknak a pazarlóknak, akik lehetőséget adnak a tur- kálásra? — Mennyi kérdőjel ma, a jólét korában... □ □ □ — Nem tudod, merre van a pályaudvar? — állít meg egy fiatal kislány a vásárcsarnok előtt. Elmagyarázom, hogy ha a Nagykőrösi úton végigmegy, éppen oda jut. — Te is arra mész? — lép utánam, amikor továbbindulok. — Menjünk együtt... Ezt olyan természetesen mondja, mintha a felvilágosítást köszönné meg — amiről megfeledkezett. Ügy tizenöt-tizenhat éves lehet — állapítom meg, ahogy mellettem csoszog ormótlan papucsában, s a barátait szidja, akik leléptek a reggeli vonattal. — „Döglesztő szerelése”; bordáit vesztett, szűk bársonyfarmer, térdig érő piroskockás ing, nyakba kötött anorák- felső, s egy vállán lógó vászon- tarisznya. — Nem kecskeméti vágy? — Ugyan! — fintorítja el bájos orrocskáját. — Pesti. Csak leruccan tunk a hordával. Bögölyhöz. Bögöly az egyik koma, vagyis egy rohadt dög, mert fogott egy szőke libát, akinek kéglije is van, és lenézi a régi hordáját. Pedig öt jöttünk meglátogatni. Kidobott bennünket, ma reggel... — Mi az a horda? — Hát igy hívjuk a bandánkat. A „galeri” duma már lefutott. — És hány tagból áll a horda? — Változó. Most nyolcán voltunk. — Tanulsz, vagy dolgozol? — Most semmi... Te zsaru vagy? Azok szoktak ilyesmit, kérdezgetni. , — Nem, csak kiváncsi. — Aha ... Rám? — fintorodik el újra. — Mit mondjak? Tiki szerint dögös nő vagyok... — Ki az a Tiki? És mi az, hogy dögös nő? — Most vele futok, s a dögös belevaló csajt jelent. Hány éves vagy te, hogy nem érted a szövegemet? — Kicsit felháborodottan villantja rám Világoskék szemeit, s megengedi, hogy megkínáljam egy cigarettával. — Bár megtiltotta a stabut a doki — jegyzi meg, a füstölgő rudacskára mutatva. — Amikor kimosott a szipóból. — Szipóból? — nézek rá megint értetlenül. — Ja. Ragasztó nylonzacskóban. Beledugod a fejed és szuszogsz. Nem próbáltad még? — Nem — vallom be maradisá- gomat. — Cikis dolog. Megszédit, elkábít — magyarázza. — Olyan, minha lebegnél. Csak nem lehet túlzásba vinni, bár előbb-utóbb úgyis kikészülsz tőle. Engem is azért mostak ki a télen... Megtorpan s hosszasan bámul egy vékony legényke után, aki mellettünk ment el, bömbölő táskarádiót cipelve hóna alatt. — Baccara! Baromi nótáik vannak ... — Az, baromi — bólintok rá bizonytalanul. — Kéglid van? — kérdezi ajkbiggyesztve a Nagykőrösi út végénél. — Ha dögösnek találsz, maradok szerdáig. Futja a tavaszból,... Feleség? Naés! Konzervatív a csaj? Hát, akkor... — Újabb grimaszba rántja csinos arcocskáját, s egy vállrándítással köszön.. Az övé már egy más világ — tűnődöm, ahogy elindul az állomás felé, a park fái között. — Jobb vagy rosszabb,<mint a miénk, mindennapjainkat építgető embereké? Vagy csak „dögösebb"? Nem hiszem. Inkább parttalanabb, értelmetlenebb. , Koloh Elek
