Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-23 / 119. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1980. május 23. I események sorokban LONDON _____________________ K urt Waldheim, az ENSZ főtitkára szerdai londoni sajtóértekezletén kijelentette, hogy „egyre veszélyesebb helyzet alakul ki a Közel-Keleten, és ez súlyosbodhat, ha a korlátozott palesztin önkormányzatról szóló tárgyalásokat nem fejezik be hamarosan”. Kifejtette, hogy a brit kormány képviselőivel folytatott megbeszélésein megvitatták egy esetleges nyugateurópai kezdeményezés kérdését is. Waldheim szerint a közös piaci országok hozzájárulhatnak a közel-keleti békefolyamat elindításához, annak ellenére, hogy Washington továbbra is mereven ragaszkodik a Camp David-i megállapodások betartásához. PEKING Csen Mu-hua miniszterelnökhelyettes vezetésével csütörtökön kínai korhnányküldöttség utazott baráti látogatásra Romániába ‘ és Jugoszláviába. A kínai delegáció mindkét országban a gazdasági vegyesbizottságok ülésein vesz részt. WASHINGTON ~ Az amerikai képviselőház új fegyverkezési programokat hagyott jóvá. Az 1980/81-es katonai költségvetés a korábbi viták után zöld utat ad az MX-jelű interkontinentális rakétarendszer és a B— 1-es stratégiai bombázó kifejlesztésének. A képviselők 338:62 . arányban szavaztak az 53,1 milliárd dolláros költségvetés mellett. Ez a Carter-kormány által benyújtott előterjesztést is meghaladja 6,2 milliárd dollárral. A katonai költségvetést még a szenátusnak is el kell fogadnia. PÁRIZS ~ Szerdán Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter tájékoztatta japán kollégáját, Okita Sza- burót Leonyid Brezsnyev és Va- léry Giscard d'Estaing varsói találkozójáról — jelentette be csütörtökön a francia külügyminisztérium. A francia külügyminisztérium közleménye szerint az iráni kérdés kezelésében rendkívül közel áll egymáshoz a két fél álláspontja és Japán az EGK-val akarja egyeztetni feUépését. Az afga- , nisztáni. helyzet értékelésében teljes volt a nézetazonosság; ) BONN Az őszi hónapokig elhúzódó NATO haditengerészeti gyakorlatok kezdődtek csütörtökön az Északitenger központi térségében. A több szakaszos gyakorlatokban Dánia, Norvégia, Nagy-Britannia, az NSZK és az Egyesült Államok hadihajói vesznek részt. Szabó Zoltán, oz MTI tudósítója jelenti: Dr. Emil Keblusek csehszlovák nagykövet elnökletével csütörtökön megtartották Bécsben a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 236. plenáris ülését. A tanácskozáson előbb a belga, majd pedig a lengyel küldöttség vezetője szólalt föl. . Lux Smolderen belga nagykövet beszédében alaptalannak minősítette a szocialista országoknak azt a jogos kívánságát, hogy a tárgyaló felek igyekezzenek szorosan körülhatárolt kapcsolatot teremteni a tervezett csökkentés első és második szakasza között. Ugyanakkor azt bizonygatta, hogy — Szemben a szocialista országok megállapításával és bizonyítékaival — a NATO- országok 1979. december 20-i javaslatukkal nem vonták vissza korábban tett kompromisszumos ajánlataikat. Tadeusz Strulak nagykövet, a lengyel delegáció vezetőja felszólalásában a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének legutóbbi üléséről kiadott közlemény alapján azt hangsúlyozta, hogy a szocialista országok a múlthoz hasonlóan a jövőben sem törekednek katonai fölényre, és változatlanul síkraszállnak a katonai egyensúly mind alacsonyabb szinten történő megvalósításáért. Strulak nagykövet a továbbiakban azoknak a garanciáknak a fontosságáról szólt, amelyek megakadályozzák, hogy miközben a tervezett csökkentés első szakaszában a Szovjetunió és az Egyesült Államok csökkenti hadéi őinek létszámát, a tárgyalásokon közvetlénül részt vevő nyugat-európai , országok növelhessék katonai potenciáljukat a NATO keretein belül Közép-Euró- pában. A tárgyalások jelen szakaszának legnegatívabb szempontjának nevezte azt a tényt, hogy a nyugati fél nem. hajlandó ilyen tartalmú garanciát 'adni. A haderőcsokkentési tárgyalások következő plenáris ülését fi jövő csütörtökön tartják meg. (MTI) Ismét közzéteszik a választók névjegyzékét Befejezték a nagyjavítást a Szaljut-6 űrhajósai Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: A Progressz—9. teherűrhajóval eljuttatott felszerelés segítségével az űrexpedíció, tagjai befejezték az űrállomás „nagyjavítását”, sőt, belső átalakításokat is végrehajtottak. Feltöltötték a Szál jut—6. raktárait: megfelelő mennyiségű élelmiszer, ivóvíz, hajtóanyag van a munka folytatásához. Az űrállomás összekapcsoló berendezései is kifogástalan állapotban vannak:’ a teherűrhajó leválasztása az űrhajósok ellenőrzésével, az automatikus berendezések segítségével pontosan a megadott tervnek megfelelően sikerült. Az űrexpedíció munkanapjairól csütörtökön a Pravda közölt részletes ■ és alapos beszámolót. Mint a tudósítás elmondja, Leonyid Popov és Valerij Rjumin kitünően összehangolt együttesként oldotta meg a szükséges javításokat, cseréket. Erre a célra munkaidejük negyedrészét fordították, á többit a tudományos program végrehajtásának szentelték. A javítások során a két űrhajós javaslatot tett a földi központban dolgozó szakembereknek néhány műszer, berendezés áthelyezésére, működtetésük célszerűbbé és kényelmesebbé tételére. Ezeket a -javaslatokat a továbbiakban is figyelembe veszik a szakemberek és a tervezők. Mint Alekszej Jeliszejev űrhajós, repülésvezető elmondotta, a munkák gyors elvégzésében nagy szerepe volt Valerij Rjumin előző útja során szerzett tapasztalatainak, és annak, hogy szabad idejében szívesen foglalkozott rádióamatőrködéssel, rádiók ösz- szeállításával: a hegesztőberendezés kezelése nem volt új feladat számára. Jól feltalálta magát első űrutazásán a parancsnok, Leonyid Popov is. A két űrhajós a földi szakemberekkel szorosan együttműködve, állandó konzultációs kapcsolatban végzi a tudományos' program végrehajtását. A Progressz—9. teherűrhajó egyébként csütörtökön megsemmisült a légkör magasabb rétegeiben. A teherűrhajók nem térnek vissza a Földre: a megadott körzetben földi irányítással juttatják el az atmoszféra felső rétegeibe. Az űrhajósok 'Csütörtöki programjában újabb pályamódosítás is szerepel. Á módosításra a kutatási program végrehajtása miatt van szükség. (MTI) Jegyzék Nyugat-Berlin ügyében —. A^Szaviatunió... hexli,o.l nagykövetsége szerdán jegyzéket inté- ■"zett a tiyugát-beriínt •; ■sámérikai, brit és francia hatóságokhoz. Ebben nyomatékosan felhívja a figyelmet Helmut Kohlnak, a CDU, valamint Franz Josef Straussnak, a CSU elnökének Nyugat-Berlin- ben tartott CDU-kongresszuson elhangzott nyilatkozataira^ s utal arra, hogy Berlin nyugati övezetei nem tartoznak a Német Szövetségi Köztársasághoz. A jegyzék emlékeztet arra, hogy a két politikus beszédei szovjetellenes. teirobaiBáspkatji tartalmaztak,* ésiljgjsekeaték? kéjföég be vonni az enyhülési politikát. A Szovjetunió nagykövetsége úgy véli, hogy mindez összeegyeztethetetlen a négyhatalmi megállapodás elveivel. Nem szabad megengedni, hogy Berlin nyugati övezeteit az enyhülés és a nemzetközi együttműködés politikája elleni fórumnak használják fel — hangsúlyozza a szovjet jegyzék. Ostromállapot Dél-Koreábaií SZÖUL Kvangzsu dél-kóreai tartomá- 1 nyi székhelyen csütörtökön is ostromállapot uralkodott. A statárium megszüntetését és a Kim ' De Dzsung ellenzéki vezető, szabadon bocsátását, demokratikus reformokat követelő tüntetők szerda óta megszállva tartják az egész várost. A tömegmegmozdulások csütörtökön átterjedtek a Kvangzsu szomszédságában fekvő 16 kisvárosra isi A rendőrség és a hadsereg egységei, miután már nem tudtak ellenállni az egyre nagyobb méretű és fegyveressé való tömeg- megmozdulásoknak, szerdán elhagyták a várost. Bár a kormány újabb 9 ezer katonát vezényelt Kvangzsuba, végül is bevetésüket nem merték megkockáztatni, és nem tettek kísérletet a város visz- szafoglalására sem. Jelenleg a katonaság a városon kívül állomásozik és újabb parancsra vár. A harcok elkeseredettségére jellemző, hogy a szerdai összecsapásokban a tüntetők utcakövet, kést, csákányt, bunkósbotot használtak a jól felfegyverzett katonák ellen. A felkelt város lakosai a katonák kivonulása után sok fegyvert zsákmányoltak. Az elfoglalt rendőrőrsökön és laktanyákban M—16-os automata géppuskákhoz és más lőfegyverekhez, lőszerekhez jutottak. Li Hi Szung, a rendkívüli állapot betartatásáért felelős parancsnok, a szárazföldi erők vezérkari főnöke; rádió- és televí- . ziós . beszédében nyugalomra in- , • letette ,'Kvangzsu a felkelt): slakossá- vngátfi ésc'felszólítattá: felkelőket, hogy tegyék le a fegyvert. A rendkívül szigorú cenzúra miatt a dél-koreai lakosság csak csütörtökön szerezhetett tudomást arról, hogy Kvangzsuban harcok' folynak tüntetők és katonák között. Ám a lapok csak az eseményekről kiadott rövid hivatalos közleményt ismertethették. A cenzúra miatt töhb száz újságíró sztrájkol. (MTI) Az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választásának előkészítése során a tanácsok végrehajtó bizottságai elkészítették a választók névjegyzékét; minden nagykorú magyar állampolgár állandó lakóhelyén került a listára. Az elkészült névjegyzékeket április 28. és május 9-e között már közszemlére tették abból a célból, hogy a névjegyzékben nem szereplő választójogosultak kérhessék felvételükét, illetőleg bárki kifogást emelhessen olyan személyek ellen, akik nem rendelkeznek választójoggal. A tanácsok végrehajtó bízott^ ságai, illetőleg a járásbíróságok, Budapesten a pesti központi kerületi bíróság a kifogásokat elbírálták és a névjegyzékeket módosították. A módosított névjegyzékeket május 23—28. között ismét közszemlére teszik. Egyúttal értesítik mindazokat a választójogosultakat, akiket a módosítások során vettek fel a névjegyzékekbe. Azokat a magyar állampolgárokat, akik a választók névjegyzékének összeállítása után szerezték meg a választó jogot, áz állandó lakóhely szerint illetékes tanács végrehajtó bizottsága — kérelmükre — felveszi a választók névjegyzékébe. Ha időközben a választó állandó lakóhelye megváltozott, az új lakóhelye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságától kérje — lehetőleg minél előbh, de legkésőbb június 7- ig — felvételét a választók névjegyzékébe. A kérelemhez csatolja a korábbi állandó lakóhelye szerint illetékes tanács végrehajtó bizottságának igazolását arról, hogy g választók névjegyzékében ott níár szerepel. Akik a választás napján előreláthatólag nem tartózkodnak lakóhelyükön, azok június 7-ig kérjék tartózkodási helyükön a névjegyzékbe való felvételüket. Kivételesen arra is lehetőség nyílik, hogy a szavazás napján, június 8- án, a választójogosultak új állandó lakóhelyükön a szavazatszedő bizottságtól: kérjék névjegyzékbe való felvételüket. Ugyanez a lehetőségük azoknak, akik a választás napján ideiglenes tartózkodási helyükön kívánnak szavazni. Természetesen ezek a választópolgárok is szerezzék be választójoguk igazolását. (MTI) Szovjet-román közlemény Szerdán Moszkvában közleményt hoztak nyilvánosságra Ilié Verdetnek, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnökének május 19—20-i szovjetunióbeli hivatalos, baráti látogatásáról. Az okmány emlékeztet arra, hogy Leonyid Brezsnyev fogadta Ilié Verdetet és meleg, elvtársi légkörben megbeszélést tartott vele. •A közlemény megállapítja: a felek megelégedéssel nyugtázták, hogy a szovjet—román együttműködés és a két ország baráti kapcsolatai a kölcsönös tisztelet jfev gyében fejlődnek. Mindkét részről megerősítették a. Szovjetunió és a Román Szocialista Köztársaság kormányának eltökéltségét, hogy a két ország közötti barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény alapján tovább bővítsék és mélyítsék ~.a- sokoldalú együttműködést, i gelol .nednosa s'jgézxnojiysóla saii zó inteven Jodöbela ddníeífiil A közlemény hangoztatja, hogy a Szovjetunió és Románia kész együttműködni a Varsói Szerződés más tagállamaival, valameny- nyi békeszerető országgal, demokratikus és haladó erővel a varsói okmányok gyakorlatban történő megvalósításáért, majd a felek szolidaritását fejezi ki a világ népeinek az imperializmus, a gyarmatosítás ellen, a nemzeti függetlenségért és társadalmi haladásért vívott harcával. A tárgyalásokon a felek rneg- élégedéssel állapították meg, hogy sikeresen fejlődnek a Szovjetunió és Románia gazdasági, műszaki-tudományos és kereskedelmi kapcsolatai. A felek a tárgyalások eredményeként hosszú távú kooperációs és szakosítási megállapodást írtak alá. aoi», ,aífj ..v?»'-. ,, . .. rTshnim ft rí 2>3 Yj*Rn r ?lírrafer NAPI KOMMENTÁR Iszlám közeledés SZÓ VJET—FRANCIA CSŰCSTALÁLKOZÓ Politikai jégtörés Leonyid Brezsnyev szovjet és Giscard d’Estaing francia elnök varsói tanácskozása igen jelentős nemzetközi eseményként vonul be a jelenkori politika és diplomácia történetébe. A csúcstalálkozó ténye önmagában figyelemre méltó lépés a nemzetközi helyzetben érzékelhető hidegháborús légkör feloldására, az enyhülési politika megszilárdítására. A varsói tanácskozással mintegy megismétlődni látszik a második világháborút követő hidegháború megtörésére tett eredményes szovjet—francia kezdeményezés. 1. A Szovjetunió és Franciaország között a' hatvanas évek kezdetétől rendszeres konzultációk zajlanak államfői szinten. Külpolitikai tevékenységük tengelyében immár 20 esztendeje az európai béke biztosítására, a kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítására való törekvés áll. A szovjet— francia csúcstalálkozó ezért mindig nagy figyelmet keltettek mind a kétoldalú, 'mind a nemzetközi helyzetre gyakorolt hatásuk tekintetében. Különösen áll ez a mostani, hatodik ilyen tanácskozásra, mert az amerikai imperializmus és bizonyos segéd csapatai akcióinak következtében kiéleződött a nemzetközi helyzet. A Wilanow palotában rendezett csúcstalálkozó célja — mint ezt francia részről hangsúlyozták —, a veszélybe került enyhülés megóvása, az amerikai bojkottpolitika következtében megszakadt kelet—nyugati párbeszéd újrakezdése volt. Mindkét tárgyaló fél úgy ivélekedett, hogy a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet súlyos veszélyeket hordoz magában. Aktívan kell tehát fellépni a feszültség fokozása ellen, meg kell védelmezni azokat az eredményeket, amelyeket az elmúlt években értek el a béke megszilárdításában és folytatni kell az enyhülés és a békés egymás mellett élés politikáját. A nemzetközi helyzet bonyolultsága, a Carter-kormányzatnak a szövetségeseire gyakorolt agresszív nyomása miatt teljes titoktartással készítették elő a találkozót. Ma már bizonyos, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter egy hónappal ezelőtti párizsi tárgyalásai, valamint a napokban lezajlott külügyminiszteri színtű francia—szovjet kapcsolatfelvétel Bécsben. szoros összefüggésben állít a varsói csúcstalálkozó előkészítésével. 2. a párbeszéd újrakezdésére. Ebben a véleményben szinte henne foglaltatik Schmidt bonni kancellár már előkészület alatt álló, júniusra tervezett moszkvai látogatásának igazolása is. Az amerikai kormányt különösen bosszantja, hogy új külügyminisztere, Muskie, semmiféle tájékoztatást nem kapott a francia kormánytól, pedig a találkozó előtt két’ nappal megbeszélést folytatott a francia külügyminiszterrel. Arról elfeledkezik, hogy Washington maga az útóbbi években egyáltalán nem tartotta szükségesnek szövetségesei előzetes tájékoztatását egy sor alapvető fontosságú kérdésben. A Carter-kormányzat csak engedelmességet és feltétlen támogatást követel saját agresszív, szövetségesei' érdekeit figyelmen kívül hagyó politikájához. A szovjet—francia csúcstalálkozó erre a nemzetközi kapcsolatok tudatos szétrombolására irányuló carteri politikára mondott nemet, s figyelmezteti a felelős kormányokat az enyhülés, a béke iránti felelősségükre. Igen figyelemreméltó egy francia lap véleménye, amely szerint nagy diplomáciai átrendeződésnek vagyunk tanúi, amely a párbeszéd és az enyhülés megújítására irányul. Amerikai és bizonyos európai NATO-körökben azzal vádolták meg a francia elnököt, hogy „megtöri a nyugati egységet”. De mire szolgált ez a Washington által kikényszeríteni akart egység? A hidegháború fokozására, a nemzetközi kapcsolatok szükségtelen és súlyos megrongálására. Ebben a tekintetben jó jel, hogy — a Washington támogatásában egyébként messze elment — nyugatnémet kormány helyesléssel fogadta a szovjet—'francia csúcs- találkozót, mondván, hogy minden lehetőséget fel keli használni Ha a varsói csúcstalálkozó eredményeit kutatjuk, ennél sokkal messzebb ma még nem is mehetünk el. A kiadott hivatalos tájékoztatás ugyanis nagyon szűkszavú, akárcsak a résztvevők nyilatkozatai. A francia elnök szerint a tárgyalások az idén először lehetővé tették a legmagasabb szintű kelet-nyugati eszmecserét a nemzetközi helyzet ala- kulásáról, a feszültség csökkentéséről. Miiidket fél egyetértett abban,' hogy a jövőben is fenntartják a magas szintű személyes kapcsolatot, az eszmecserét. Mindezek alapján jelentette ki a francia elnök, hogy a varsói megbeszélések elérték céljukat. A tanácskozás pozitív eredményeit hangsúllyózva hivatalos moszkvai körökben úgy vélik, hogy a két elnök eszmecseréje hasznos szolgálatot tett a jelenlegi bonyolult helyzetben mind a kétoldalú, mind a nemzetközi kapcsolatok terén. Egészében véve gyümölcsözőnek tartják a találkozót, ami kétségtelenül segíti a nemzetközi bizalom és bizakodás erősödését. Természetesen egyes kérdésekben az álláspontok továbbra is íávol állnak egymástól. Ilyen például az afgán kérdés. Abban egyetértenek ugyan, hogy politikai megoldásra kell törekedni, de annak módjában eltérés van a szovjet és francia vélemény között. A francia fél helyesli a Varsói Szerződés tagállamainak javaslatát, hogy tartsanak nemzetközi csúcstalálkozót a feszültség okainak tanulmányozására, és megszüntetésére, de célravezetőbbnek vél egy szűkebb körű értekezletet a világ legfőhb politikusainak részvételével. Mindkét fél egyetért ugyanis abban, hogy nem a konfrontációt, hanem a megértést, a kölcsönösen előnyös együttműködést kell keresni, ami új lendületet adhat az enyhülésnek. A varsói szovjet—francia csúcstalálkozó már ebben a szellemben zajlott le, s ezért méltán érdemli ki a békeszerető világ elismerését. A találkozó ténye, az ott felrajzolt perspektívák és az európai fogadtatás jelzik, hogy kontinensünkön erősödnek azok a tendenciák, amelyek az enyhülés megszilárdítását, a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztését helyezik szembe a kalandor, békét veszélyeztető jelenlegi amerikai politikával. K. I. A pakisztáni Islamabadban ülésező iszlám konferencia ugyan nem volt hajlandó napirendre tűzni és megvitatni az afganisztáni kormány nemrég tett rendezési javaslatát, mégis közelített a párbeszéd felvételéhez egy apró lépéssel mint ismeretes, a ka- buli kormány azt javasolta két szomszédjának, Pakisztánnak és Iránnak, hogy kezdjenek tárgyalásokat a vitás ügyek politikai rendezéséről. A tárgyaló felek megállapodást kötnének, arról, hogy nem avatkoznak be egymás belügyeibe, megszüntetik a területükről kiinduló, a szomszédok ellen irányuló fegyveres és más ellenséges tevékenységet, s így lehetőség nyílna a segítségnyújtás céljából Afganisztánban tartózkodó csapatok kivonására. E megállapodást a Szovjetunió és az Egyesült Államok közösen szavatolnák. A javaslatot az érdekeltek tanulmányozzák, s bár első reagálásaik általában elutasítóak voltak, á válaszok még nem tekinthetők véglegesnek; Erről tanúskodik az iszlám konferencia Afganisztánnal kapcsolatos határozata 'is. A tanácskozáson részt vevő 39 külügyminiszter amellett foglalt állást, hogy az ENSZ. vagy más nemzetközi szervezet égisze alatt nemzetközi értekezleten vizsgálják meg a megoldás lehetőségét, s egyben egy háromtagú bizottságot neveztek ki „az afganisztáni rendezés útjainak felkutatására”. A bizottság szabad kezet kapott, ami csaknem bizonyosan azt is jelenti, hogy valamilyen formában megpróbál majd kapcsolatba lépni a törvényes ka- buli kormánnyal. Ez azt mutatja, hogy a mostani tanácskozás némileg eltávolodott a januárban megtartott rendkívüli külügyminiszteri értekezlet irányvonalától, amelynek értelmében az iszlám országok még mereven elzárkóztak a kabuli kormánnyal való bármilyen párbeszéd felvétele elől. Vagyis az iszlám országok fóruma hajlandóságot mutatott a térség realitásának figyelembevételére. Nagy reményekre nem jogosít fel ez a könnyen csak taktikai , jellegűnek bizonyulható lépés, de a januári állásponthoz képest haladást jelent. Tükröződik ez a konferencia más határozataiban is: elítélték az USA-t Irán elleni agressziója miatt; síkraszáll- tak azért, hogy békeövezetté nyilvánítsák az Indiai-óceán térségét; elutasították Izrael Jeruzsálem bekebelezésére vonatkozó tervét. így mondhatjuk, hogy az iszlám világon belül az antiim- perialista irányvonal van erősödőben. P. V. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT * Ismét Gustáv Husák a csehszlovák elnök A csehszlovák parlament csütörtökön ismét Gustáv Husákot választotta köztársasági elnökké. A parlament két házának együttes ülésén a több mint 340 képviselőn kívül vendégként jelen voltak a CSKP KB tagjai, más politikai és társadalmi szervezetek vezetői, a csehszlovák közélet kiválóságai, egyházi személyiségek — soraikban Frantisek Tomásek bíboros, prágai katolikus érsek is —, továbbá a prágai diplomáciai testület tagjai, közöttük Kovács Béla magyar nagykövet. Lubomir Strougal beszéde után a csehszlovák szövetségi gyűlés képviselői titkos szavazással egyhangúlag újra megválasztották a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökévé Gustáv Husákot. Az erről szóló bejelentést a jelenlevők nagy tapssal fogadták. Az államfőt, aki Lubomir Strougal és Alois Indra társaságában rezidenciájából rövidesen megérkezett az ülésterembe, újraválasztása alkalmából az esemény résztvevői melegen köszöntötték. Gustáv Husák letette hivatalos esküjét, majd a prágai vár udvarán fogadta a várőrség díszalakulatának tisztelgését. (MTI) / Haderőcsökkentési tárgyalások Bécsben