Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-09 / 6. szám
Hangversenyek, tárlatok, találkozók az első negyedévben A megyei tanács művelődésügyi osztályán az utóbbi években gyakorlattá vált, hogy mire az új esztendő beköszönt, elkészítik a különböző szinten tervezett — nemzetközi, országos, megyei, városi stb. — kulturális események programját, és azt sokszorosítva HÍREK-HÍREK A múlt hét utolsó napjaiban kéi helyen rendeztek ünnepi mun- kásőr egységgyűlést. Kecskeméten a megyei parancsnokság és köz- Vfcílen alegységei előtt dr. Cserháti í.thdó, a munkásőrség megyei párán; móka tartott referátumot, s köszöntötte meleg szeretettel Mécsén Mihály munkásőrt, alapító tagöt, tizenkilences vöröskatonát. Az egységülésen megjelent és felszólalt Hegedűs István, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Kalocsán a Csupó Imre nevét viselő városi és járási munkás- őregység ünnepi egységgyűlésén Fónagy Gyula munkásőrt, volt vöröskatonát köszöntötték, majd megemlékeztek az egység névadójáról, a kalocsai direktórium vezetőjéről. Antal Mihály parancsnok referátumában az elmúlt kiképzési évet elemezte. Az ünnepi egységgyűlésen ott volt dr. Boza József, a járási pártbizottság első titkára és Szvorény János, a városi pártbizottság első titkára. szétküldik az érdekelteknek. A napokban kézhez kaptuk az 1979-es esztendő összesített köz- művelődési tervét, így alkalmunk van néhány jelentősebb eseményre felhívni olvasóink figyelmét. Az eddigi sikerek alapján Kalocsán tovább folytatják azt a sorozatot, melynek keretében az ország különböző részein működő népi együttesek, népművészek lépnek közönség elé. A Népművészek Színpada következő előadásait január 27-én, február 24-én és március 24-én tartják. A kecskeméti naiv múzeumban február első felében Vankóné Dudás Juli festőművész mutatja be műveit egy tárlat keretében. A képzőművészet barátai ebben az időszakban jó néhány olyan tárlatot tekinthetnek majd meg, mely a nagyközönség körében is igazi érdeklődésre tarthat számot. Ezek közül csupán néhányat említünk meg. A 75 éves Tóth Menyhértnek Kecskeméten januárban, Diószegi Balázsnak a következő hónapban Kalocsán, és Kalmárné Horóczi Margitnak ugyancsak februárban Kecskeméten mutatják be kiállításon az alkotásait. És bizonyára sokakat vonz majd az a kiskőrösi tárlat is, a városi művelődési központban, amelyen Kaján Tibor karikaturista műveivel ismerkedhetnek a látogatók. Február közepétől a Megyei Művelődési Központban csoportos kiállítás keretében mutatkoznak be a kerámiastúdió művészei. Akik a zenét kedvelik, azok sem távoznak majd „üres kézzel” a rendezvényekről. Január végén A Fáklya 1979. január 21-én megjelenő 2. száma riportok, elemzések és publicisztikai írások egész sorát közli a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa harminc esztendős fennállása alkalmából. A tematikus összeállítás élén adatok és tények szerepelnek a KGST munkájáról, ezt pedig interjú követi, amelyben Nyikolaj Fagyejev, a KGST titkára részletekbe menő pontossággal válaszol izgalmas közgazdasági kérdésekre, imponáló eredmények bemutatásával világítja meg a szervezet jelentőségét, és vázolja a közös munka jövőjét is. Külön írások foglalkoznak Magyarországnak a KGST-ben betöltött szerepével, az Uszty-Ilimszk- ben dolgozó magyar brigád munkasikereivel, a csapi és a záPénteken tartja kiállítással ösz- szekötött jubileumi bemutatóját a sclti szövetkezetek néptáncegyüttese. A Szikra Termelőszövetkezet, az Üj Egység Ktsz, az ÁFÉSZ, a Bács-Kiskun megyei MÉSZÖV és a községi művelődési ház által fenntartott tánccsoport öt éve alakult: húsz lelkes fiatallal. Az utánpótláscsoporttal együtt jelenleg több mint százan vesznek részt a rendszeres próbákon. Céljuk a néphagyomány tudatos ápolása, terjesztése, a néptánc széles körben történő megismertetése és megszerettetése. Sikereket az elTragikus szeréncsétlenseg történt Kalocsán, a Miskei út 4. számú ház előtti útszakaszon. Czár Sándor 30 éves, öregcsertő, Zrínyi utca 16. szám alatti lakos személygépkocsijával gyorshajtás miatt elütötte az előtte kerékpározó Barna Sándor 36 éves segédmunkás, Kalocsa, Virág utca 7. szám alatti lakost. Barna Sándor olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. Czár Sándor könnyebben megsérült, tőle vezetői engedélyét a helyszínen elvették. Kaskantyú határában, a Már- tondobozi dűlőúton egy tehergépkocsi összeütközött a vele szemben lovas kocsiját hajtó Bodor Imre 57 éves, Kaskantyú, II. kerület 85. szám alatti lakossal. Bodor Imre az ütközés erejétől a földre zuhant, és súlyosan megsérült. Csátalja és Dávod között, az 51-es számú úton Ozer Mária 33 éves jugoszláv állampolgár nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját, s ezért egy fának ütközött, majd felborult. A személygépkocsiban utazó Tarkó János 43 éves jugoszláv állampolgár megsérült. Kecskeméten, a Bethlen körút Baján szerepel a Pécsi Filharmóniai Zenekar, majd február végén Kecskeméten lép színpadra a Budapesti MÁV Szimfonikusok együtese. A későbbiek során március 5-én a Megyei Művelődési Központban a Debreceni Kodály Kórus, március 20-án pedig Kalocsán, a művelődési központban a Budapesti Madrigál Kórus szórakoztatja a zenekedvelőket. Figyelmet érdemel az összesített megyei programnak az a része, amelyben a fontosabb falusi kulturális eseményekre hívják fel a figyelmet. Ezek közül is álljon itt ízelítőnek néhány: Bácsboko- dor. februárban nemzetiségi együttese. A későbbiek^ során márciusban megyei kamarazene- kari találkozóra, Csikérián februárban délszláv kulturális napokra kerül sor. S bizonyára sokak érdeklődését felkelti az a hercegszántói kiállítás, amelyen Szurcsik János műveit tárják a közönség elé. Kaskantyún viszont január végén a népdalkörök és citerazenekarok találkozóját bonyolítják le. Ha a fentiekhez hozzászámítjuk, hogy a falvakban és a városokban egyaránt különféle vetélkedőket, találkozókat szerveznek és, hogy jó néhány helyen sor kerül az amatőr művészeti csoportok bemutatkozására, valamint azt is, hogy ebben az időszakban bonyolítják le a Móra Ferenc-emlékversenyt a középiskolások részvételével, akkor nyugodtan elmondhatjuk, hogy a művelődni és tartalmasán szórakozni vágyó embereknek lesz miben válogatniuk. V. M. hőnyi vasutasok barátságával, sőt még a diákok kapcsolataival is — ez utóbbi képes riport, amelj) Lvovban tanuló magyar egyetemistákról szól. Színes fotókkal illusztrált, terjedelmes riport mutatja be a Komi ASZSZK mai életét. Eldar Rjazanovval, sikeres lilm- vígjátékok közkedvelt rendezőjével ismertet meg egy írás, amelyét filmjeiből vett képek illusztrálnak. Szovjet aranyművesek-- és ékszerészek csodálatos munkáit mutatja be a lap színes képek és riport segítségével. Hagyományosan Fáklya-fotóval, orosz nyelvleckével, filmismertetővel, rejtvénnyel és a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza programismertetőjével zárul a szám. (APN—KS) múlt évek külföldi és hazai bemutatói, a minősítő versenyek díjai bizonyítják. Több ízben jártak Jugoszláviában és Csehszlovákiában. 1978-ban, a Kecskeméten megrendezett országos kerületi döntőn bronz I. minősítést szereztek. A községi művelődési házban megrendezésre kerülő jubileumi találkozón köszöntik majd az együttes tagjait és a tánccsoport művészeti vezetőjét, Wünsch Lászlót, aki munkájáért már korábban megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. 15. számú ház előtt egy gyalogos okozott önmagának súlyos sérülést. Nagy András. 30 éves, Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 15. szám alatti lakos egy személygépkocsiból kiszállva az út másik oldalára ment át. Ä járdára való fellépés előtt hirtelen meggondolta magát és visszafordult. Ekkor érkezett oda már féktávolságon belül Csorba József 25 éves, Kecskemét, Bethlen körút 18. szám alatti lakos személygépkocsijával, s a gyalogost elütötte. Nagy Andrást a mentők súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Ugyancsak a megyeszékhelyen, a Bethlen körút és az Árok utca kereszteződésében történt súlyos baleset. Pólyák Mihály 15 éves, Kecskemét, Cimbalmos utca 6. szám alatti lakos kerékpárjával a Budai út irányába közlekedett. Egy lovas kocsit előzött meg, az Árok utcába szándékozott elkanyarodni, de irányjelzés és körültekintés nélkül. Ekkor érkezett oda . Mohácsi Sándor a rábízott menetrendszerű autóbusszal, és a kerékpárost elütötte. A gyermeket a mentők súlyos sérüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. G. G. NAPTÁR 1919. január 9.. kedd Névnap: Marcell Napkelte: 7 óra 31 perc. Napnyugta: 16 óra 12 perc. Holdkelte: 13 óra 38 perc. Holdnyugta: 3 óra 45 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Időnként megélénkül a déli Szél, főleg keleten ködre is számítani lehet. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 10—mínusz 15, legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2—mínusz 7 fok között lesz. Távolabbi kilátások péntek reggelig: változóan felhős idő várható. Az időszak végén a hőmérséklet emelkedik, ekkor csapadékra is lehet számítani. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz 10 fok körül, később mínusz 2—mínusz 7 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet a hét első felében mínusz 3—mínusz 8, később mínusz 2—plusz 3 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható az időszak második felében. (MTI) Á Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 7-én a középhőmérséklet mínusz 9,7 (az 50 éves átlag mínjtsz 1,4), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 3,3 Celsius-fok Volt, a nap 3 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 13,6, 13 órakor mínusz 4,8 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,7 Celsius-fok volt. — Megkezdődött a nádvágás Tolna megyében, Szekszárd—Palánk környékén. A Dunántúli Nádgazdasági Vállalat szekszárdi üzemének dolgozói három nádaratógéppel takarítják be tavaszig nemcsak a tolnai, hanem a körzetükbe tartozó Baranya és Somogy megyei — köztük a mohácsi és a Dráva-környéki nádasok jó minőségűre becsült termését is. Csaknem háromszázezer kéve nád begyűjtésével számolnak ebben az idényben. — BEFEJEZŐDÖTT a IX. alföldi amatőr filmszemle Gyulán. A szombaton kezdődött seregszemlére az ország déli megyéiből 24 alkotó küldte be munkáit. A szakmai bemutatókat követően a zsűri döntött a filmek sorrendjéről. Első díjat nem adtak ki. Második díjat kapott Vági László szegedi alkotó „Szuper 8 és fél” című munkája, valamint Somogyi Márton orosházi amatőr „Boldogságaim” című filmje. A harmadik díjat „Evolúció” című alkotásával Tóth István szegedi filmes érdemelte ki. — Átalakítják az Eszak-ma- gyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat mályi gyárában a hagyományos módon dolgozó körkemencét. A mintegy két hónapig tartó munka során a kemencét alkalmassá teszik a gépi kiszolgálásra. A nehéz fizikai munka megszüntetésével a mályi téglagyárban csökkenteni kívánják az évek óta egyre súlyosabbá váló létszámhiányt . — Nyomozók és bűnügyi technikusok kulisszatitkaiba pillanthatnak be a nézők a tévékamerák segítségével január 2G-án, amikor Segítség címmel dokumentumfilmet sugároz a televízió a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkájáról. A tévéstáb heteken, hónapokon át kísérte figyelemmel a rendőrök munkáját, hogyan nyomoznak, hogyan próbálják azonosítani a betörőt, hogyan bukkannak az elveszettek nyomára. Közben arra is választ kerestek, milyen módon segítenek a bajba jutottakon az emberek. — Nyugdíjastalálkozó, Télapóünnepély — rendelésre. Ezekkel az új szolgáltatásokkal, sőt kismamatalálkozó rendezésével is bővíti „választékát” a kecskeméti Családi és Társadalmi Eseményeket Rendező Iroda. Az elmúlt esztendőben néhányan már felfigyeltek az újdonságra, és az idén várhatóan még többen veszik igénybe az iroda eme szolgáltatásait. — RÉGIBŐL ÜJ. Pécs egyik szép, régi épülete, az úgynevezett Griffaton-ház új funkciót kap: könyvtár lesz belőle. A Pécsi Tervező Vállalat mérnökeinek tervei alapján megkezdődött az ódon kalmárház rekonstrukciója, amely év végére fejeződik be. A tanács döntése alapján a városi könyvtár kapja meg az újjászületett Griffaton-házat. — Megélénkült a német cs a délszláv lakosság művészeti élete Baranyában. A nemzetiségi művelődés távlati fejlesztési programja, amelyet a múlt évben fogadott el a megyei tanács, a kulturális munka fő területeként az öntevékeny művészeti mozgalmat jelölte meg. Ennek megfelelően sokoldalú támogatásban részesítik a félszáznál több német és délszláv művészeti együttest. — 251 ŰJ KÖTET megjelentetését tervezi erre az esztendőre az Európa Könyvkiadó. Ennek eredményeként a tavalyinál 23- mal több új könyv jut el az olvasókhoz. A kiadandó művek között ukrán, észt és kirgiz szerzők munkái, valamint NDK-beli és román írók könyvei is megjelennek. A Tanácsköztársaság 60. évfordulójáról dokumentumkötettel emlékezik meg a kiadó. Ugyanakkor útjára bocsátja a marxizmus klasszikusainak képes dokumentumokat tartalmazó könyvtárát. — Üj víztározó. A Borsod megyei Nyögő patak völgyében kialakított több mint kétszáz méter hosszú és nyolc méter magas gát mögött mintegy félmillió köbméter vizet gyűjtenek majd össze. Az új mesterséges tó kettős hasznosítású lesz: felfogja majd a sokszor árvizet okozó Nyögő patak víztöbbletét, ugyanakkor háromszáz hektárnyi legelőt öntöznek majd a vizével. Az új tó feltöltését tavasszal kezdik meg. — Tíz család költözött új otthonba ebben az esztendőben Szalkszentmártonban, akik korábban az úgynevezett Homokpusztán, egészségtelen szoba- konyhás lakásokban laktak. A tsz és a községi tanács további támogatásával hamarosan új otthonba költöztetik a még kint élő harminc családot is. — Mintegy hatezerrel gyarapodott az idén ,a vízvezeték-hálózatba, kétezerrel pedig a csatornahálózatba bekötött lakások száma a megyében. A víz, csatorna, közmű fejlesztésére részint vállalati hozzájárulások, részint OTP-hitel felvétele révén az előirányzottnál 35 millió forinttal többet használnak fel' az idén a helyi, főleg a városi tanácsok. — Hat százalékkal túlteljesítik az előirányzott terveket a iajos- mizsei ipari üzemek. Ugyancsak dinamikusan növekszik a háztáji árutermelés is, míg a sok nehézséggel küzdő mezőgazdasági üzemek az idei év gondjai ellenére is megvalósítják a célkitűzéseket. Gyártósor — tudományos alapon. Az Egyesült Villamosgépgyár bajai gyárának a jövő évben a daruvezérlő berendezés válik fő termékévé. Az új munkához agy 1400 négyzetméteres csarnokot építenek, amelyben a gyártósorokat a saját tapasztalatok felhasználásán kívül tudományos kutató- intézetektől kért segítséggel állítják majd össze. A cél: az időalap lehető legjobb kihasználása. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1979. január 9. kedd NINCS ELŐADÁS MOZI 1919. január 9.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor apacsok Színes, magyarul beszélő német kalandfilm KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor BOBBY DEERFIELD Csak 16 éven felülieknek! Színes amerikai film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor DIÓBÉL KIRÁLYFI Színes magyar mesefilm-összeállítáa STŰDIÖMOZI: (A Városi mozi épületében) 8 órakor DE HOVA TONT A 7. SZÁZAD? Színes, magyarul beszélő francia film víg játék PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telelőn: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23SX Tél ívek óta nem tapasztalt hideg idővel köszön- Ött be az új esztendő. Be- igytak a nádasok, a nap végtelen árnyékot rajzol a vastag jéggel borított Holt-Tiszára. Zajlik a Duna is. Mind szorosabban öleli körül a kikötőben veszteglő hajókat a jég. Elhagyott varsák várják a tavaszt a hóborította vízparton. (Pásztor Zoltán felvételei.) FÁKLYA-ISMERTETŐ A solti néptáncosok jubileuma GYORSHAJTÁSBÓL, FIGYELMETLENSÉGBŐL Halálos és súlyos közlekedési balesetek Megkezdődtek a munkásőr sgységgyűlések