Petőfi Népe, 1977. március (32. évfolyam, 50-76. szám)
1977-03-19 / 66. szám
* • PETÖFT NfPE • 1977. márctusr Wi Fidel Castro Tanzániában • Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az államtanács és a kormány elnöke, aki csütörtökön érkezett Tanzániába, pénteken Nyerere államfővel tárgyalt, majd látogatást tett Zanzibár szigetén. Fidel Castro hétfőig tartózkodik Tanzániában. Képünkön: Nyerere elnök és Fidel Castro a Dar es Salam-i repülőtéren. (Telefotó — AP.) Carter beszéde az ENSZ-ben Bács-Kiskun megyei napok a szegedi főiskolán Megújították az együttműködési szerződést események sorokban MOSZKVA _______ Sz ovjet—csehszlovák külügyminiszteri tárgyalásokat tartanak pénteken Moszkvában. Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter csütörtökön érkezett a szovjet fővárosba kétnapos baráti látogatásra. Mint a moszkvai televíziónak adott nyilatkozatában közölte, moszkvai tárgyalásain elsősorban az európai kérdéseket kívánja érinteni. A tárgyalások eredményeiről közleményt adnak ki. NEW YORK Elhalasztották a Biztonsági tanács ülését, amelynek az eredeti tervek szerint pénteken délelőtt kellett volna összeülnie és döntenie Rhodesia-ellenes szankciókról. A tanács Rhodesiával foglalkozó újabb ülésének időpontja nem ismeretes, a hétfői ülésen a dél-afrikai helyzet megvitatása szerepel a napirenden. (AFP) HAMBURG _____________________ Pé nteken Hamburgban megnyílt a nyugatnémet ifjú szocialisták (jusók) országos kongresszusa. A szociáldemokrata párt (SPD) ifjúsági szervezete háromnapos tanácskozása során átfogó akciótervet fogad el és új vezetőséget választ. Heidl Wie- czorek-Zeul asszony, a juso-k elnöknője beszámolójában bírálta az SPD-t azért, mert az utóbbi időben nem tett meg kellő következetességgel mindent a szociáldemokrata gazdasági és társadalmi reformok végrehajtására. KARLOVY VARY_____________ Bef ejeződött csütörtökön Karlovy Varyban a szocialista országok egészségügyi minisztériumi képviselőinek háromnapos tanácskozása, amelyen az egészségügy és az orvostudományi együttműködés kérdéseit tárgyalták meg. A tanácskozáson bolgár, csehszlovák, lengyel) magyar;, mongol. NDK-beli, román, szovjet és vietnami küldöttség vett részt. (MTI) SANTIAGO________________ A fasiszta junta újabb bűntényére derült fény az elmúlt napokban. Manuel Argast, Tiltil volt polgármesterét, a titkos rendőrség emberei kegyetlenül megkínozták, majd meggyilkolták. Argas három és fél évig illegalitásban volt, ezt követően került a titkos rendőrség kezébe. (ADN) BUENOS AIRES , Megerősítette az Isabel Perón volt argentin elnökasszony ellen kiadott letartóztatási parancsot a Buenos Aires-i fellebbviteli bíróság. Állásfoglalása szerint „bizonyítottnak tekinthető”, hogy az 1974-ben elhunyt Juan Domingo Perón özvegye „többrendbeli sikkasztást” követett el. Perón asz- szonyt egy éve tartják fogságban. (DP A) • Milyen reális lehetőségek vannak a független', palesztin nemzeti állam létrehozására? Miután a Biztonsági Tanács döntései és az ENSZ határozatai Izraelt az 1967. június 4-i határok mögé visszavonulásra szólították fel — a palesztin állam gyakorlatilag a gázai-övezetből és a ciszjordániai sávból tevődne össze. Elég a térképre pillantani annak megállapítására, hogy ezek a területek nem határosak egymással, tehát nem kis, nehézséget.okozna az ösz- szeköttetés. Mégis: ha már ezekkel a gondokkal kellene birkózni, önmagában is nagy haladás lenne. A lehetséges palesztin állam egész területe azonban változatlanul izraeli megszállás alatt áll, s Tel Aviv egyelőre nem mérlegeli komolyan a kiürítés. Ellenkezőleg: évek óta az egységes Jeruzsálemet tekinti fővárosának, s abban az arab lakta, egykori Jordániához tartozó óváros is benne foglaltatik. A Jordán folyó partján eddig 28. megerősített települést hozott létre, s „biztonságos határaihoz” számítja őket. Félő tehát, hogy Izrael legfeljebb olyan csekély mértékű visszavonulásra lenne hajlandó, amely életképtelen mini-Palesztinát eredményezne. A vitának azonban arabközi veJames Carter amerikai elnök csütörtökön este az ENSZ székházában beszédet mondott, amelyben kormányának fő külpolitikai céljait fogalmazta meg. „Határozottan, energikusan kívánom tovább folytatni a hadászati fegyverkorlátozási tárgyalásokat a Szovjetunióval” — mondotta egyebek között. Szólt arról, hogy a SALT kérdései „rendkívül bonyolultak”, de a két nagyhatalom, s az egész világ érdeke a fegyverkezési verseny megfékezése. A meglevő nukleáris fegyverkészletek nagymértékű csökkentése volna kívánatos mindkét fél részéről — mondotta. tülete is van. Az 1974-i, rabati arab csúcsértekezlet úgy határozott, hogy a megszállás alól felszabadult területek csakis palesztin illetékesség alá kerülhetnek, s a palesztinok egyetlen törvényes képviselője a PFSZ. Hosszabb-rö- videbb ingadozás után a jordániai uralkodó is elfogadta e követelményt s ezzel saját felségjogait a valamikori transzjordániai területekre korlátozta. Az ammani udvar azonban olyan országrészekről mondott le, amelyek ténylegesen nincsenek birtokában. Ha eljön majd az izraeli visszavonulás órája, az ellentétek minden bizonnyal felújulnak. (Egyetlen jellemző adalék: Husszein változatlanul folyósítja a fizetést azoknak az egykori jordániai köztisztviselőknek, akik jelenleg a folyó túloldalán, izraeli megszállás alatt élnek. Miért teszi ezt, ha nem azért, hogy hűségüket megvásárolja? 0 Az arab világ jobboldaláról is fokozódott a nyomás, hogy a palesztinokat valamilyen állam- szövetségbe vezessék. Szaúd-Ará- biától Egyiptomig előnyösnek látnák, ha a PFSZ-t sikerülne „megszelídítenie” egy jordániai szövetséggel. Egy haladó, demokratikus Palesztina ugyanis meglehetősen balra tolná az arab Az emberi jogok kérdéséről szólva Carter elismerte, hogy az Egyesült Államok sem felel meg „mindig” saját, az emberi jogokkal kapcsolatos eszméinek, de kérni fogja a törvényhozást: iktassa törvénybe az emberi jogokkal kapcsolatos ENSZ-határozatokat. (E határozatokat a tagállamok többsége már régen magáévá tette.) Az európai biztonság kérdéseivel kapcsolatban az-elnök ezúttal először beszélt arról, hogy Helsinki valamennyi ajánlásának végrehajtása kívánatos — tehát például a megkülönböztetés nélküli kereskedelem is, amelyért a nyugati országoknak igen sokat kell még tenniük. (MTI) világot, változásokat idézne elő az arabközi viszonylatokban. Ezért az arab reakció olyan Palesztinát kíván, amely beleillik terveibe, s nem ellentétes az Egyesült Államok által elképzelt közel-keleti rendezés alapvonalával. Az önálló palesztin államért folyó küzdelem előcsatározásai már a genfi békeértekezlettel kapcsolatosan is kibontakozhattak. A közel-keleti rendezéssel foglalkozó konferencia 1973. de- decemberében három napig ülésezett, azután felfüggesztette tanácskozásait, s e szünet majd 1200 napja tart. Az ok elsősorban a palesztin részvétel: a folytatásnak nem lenne értelme, ha azon valamilyen.módon nem képviseltetné magát a palesztin nemzeti mozgalom. Izraeli részről viszont nem tartják lehetségesnek a palesztin részvételt, legfeljebb a jordániai delegációban foglalhatna helyet néhány palesztin személyiség. (Íme, újabb lehetőség az ammani királyi udvarnak) Az Egyesült Államok, a genfi konferencia egyik — amerikai — társelnöke ebben egyetért Izraellel. O Mivel indokolja Izrael a makacs visszautasítást? Azzal, hogy a PFSZ nem ismeri el Izraelt — a palesztinok viszont az izraeli részről megnyilvánuló el nem ismerést nehézményezik. Látszólag „tyúk-tojás” probléma áll fenn, azzal a különbséggel, hogy Izrael — ENSZ-tagállam- ként, s a Biztonsági Tanács ezzel kapcsolatos döntéseinek értelmében — általános elismerésben részesült és megfelelő biztosítékokat nyert önálló államisáNAPI KOMMENTÁR Jeladás a folytatásra? Azt szokták mondani: a halál mindig értelmetlen. Különösen az olyan politikus esetében, mint amilyen a meggyilkolt Kamal Dzsumblatt volt. Halálával ismét veszélyes lángok lobbantak fel az igen hosszú, véres polgárháború állapotába sodródott Libanonban. S ha netán kiújulnának az ellen- ségeskedések, a csütörtökön eltemetett politikussal a kibontakozás egyik fontos személyi garanciája is sírba szállt. A Libanoni Haladó Szocialista Párt elnöke kezdettől fogva következetes maradt: a meglehetősen összekuszált libanoni erővonalak egyetlen biztos szála az volt, hogy a palesztinok és a tekintélyes párt Dzsumblatt ösztönzésére együttműködnek a békés rendezésért. Amikor gyakran áttekinthetetlenné vált a helyzet a saját soraiban is meghasonlott palesztin mozgalom különböző irányzatú csoportjainak nézetel- tésére miatt, éppen az ő közvetítése teremtett rendet. Fegyverrel is harcolt, de politikusként is tekintélyt vívott ki. Orvul csalták tőrbe, s gyilkosát most meglapulnak a háttérben. Halála is jelkép: híven tükrözi a bonyolult — talán még bonyolultabbá váló — libanoni helyzetet, az arab reakció és az izraeli mesterkedések mintha közös nevezőre jutottak volna a véres büntet végrehajtásában. Meglehet, az újabb provokáció nemcsak a bejrúti békét, hanem a térség békés rendezésének további nagyszabású programját is veszélybe sodorhatja. Cui prodest? Kinek áll érdekében? — kérdezhetjük az ismert latin mondással. Mindenképpen azoknak, akik ezt a békét eleve rossz szemmel nézték. Dzsumblatt halála mintha légüres teret teremtett volna a libanoni baloldal frontján, s ez a körülmény a korábbi véleménykülönbségek kiéleződését vonhatja maga után. Voltak, akik a néhány hete abbamaradt holgárháború folytatását biztosra vették. Ügy vélték:- csupán időnyerés, a szétzilált sorok rendezése céljából hallgattak el a fegyverek. Nos, a haladó l üionom' 'fiolítikúi Meggyilkolása aTiiglrnasint jeladás lefiet a háború0 jfyiQiái&dáTa TMlesztinokkal, a baloldal erőivel való leszámolásra. Gyilkosait azok között kell keresni, akik a libanoni egység megdöntését, az ország integritásának megszüntetését tűzték zászlójukra. Sokfajta sötét erő munkálkodik a libanoni dráma hátterében. Félő, hogy a politikai ítélőképességéről és taktikai érzékéről ismert haladó politikus meggyilkolásával a baloldal nemcsak kitűnő, kimagasló harcosát, hanem sorainak egyik legtapasztaltabb összegára. A palesztinok ezt még nem kapták meg, a következő lépés tehát őket illeti. A kölcsönös elismerést könnyítené meg az a szovjet javaslat, hogy a genfi értekezlet két szakaszban ülésezzék. Az előkészítő fordulóban a részvételt és a képviseleteket tisztázzák, majd az érdemi megbeszélések következnének. A palesztinok jogainak elismerése azért is lényeges, mert erősítené a m >zgalmon belül a realista állásfoglalást. Néhány esztendővel ezelőtt a PFSZ programjában is olyan kitétel szerepelt, hogy az egységes, sok nemzetiségű és sokvallású Palesztinát tekintik célnak. (Tehát ellenezték Izrael államiságát!) A helyzet azonban megváltozott: a PFSZ lehetségesnek tartja a palesztin állam kialakítását — egyelőre — gázai-övezetben és Ciszjordániá- ban, igaz az Elutasítási Front szerint ez elfogadhatatlan, s meg kell akadályozni a „Közel-Kelet Hongkongjának” létrejöttét. G A szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság, szolidárisak a palesztin nemzeti mozgalom törvényes követeléseivel, szükségesnek tartják a palesztin nemzeti jogok következetes érvényesítését. Nem becsüljük le a meglevő és várható bonyodalmakat: az arab világ hiányzó egysége s a palesztin mozgalom belső törésvonalai nehezen adnak módot szárnyaló optimizmusra. A palesztin probléma megoldása nélkül azonban nem képzelhető el tartós és szilárd béke a Közel-Keleten. s a Palesztina ország- névnek előbb-utóbb hivatalosan is ott kell szerepelnie a világtérképeken. Réti Ervin Tegnap a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán megkezdődött a Bács-Kiskun megyei napok eseménysorozata. Dr. Moholi Károly főigazgató köszöntötte a résztvevőket, közöttük dr. Major Imrét, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettesét, Bódi Györgyöt, a KISZ Csongrád megyei Bizottságának első titkárát, Király Zoltánt, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának megbízott titkárát. Mint azt megnyitójában a főigazgató mondta, a Bács-Kiskun megyei Tanács és a szegedi főiskola között már évekkel ezelőtt jó kapcsolat alakult ki, s ennek további erősítését célozza a mostani, háromnapos rendezvénysorozat. A szegedi felsőoktatási intézmény vezetőinek, tanárainak az a törekvése, hogy a főiskoláról jól képzett pedagógusok kerüljenek Bács-Kiskun megye általános iskoláiba. A program további részében Király Zoltán megnyitotta a szegedi főiskola első emeleti folyosóján Pólyák Ferenc matkól fafaragó alkotásaiból rendezett kamarakiállítást. Több száz érdeklődő nézte, amint az iskola udvarán Pólyák Ferenc gyors fejszecsapásokkal kifaragott egy emberarcot, s a portrét a főiskola hallgatóinak ajándékozta. A tegnapi kulturális események közül kiemelkedett a szegedi főiskolán működő Bács- Kiskun megyei diákklub tagjainak szellemi vetélkedője. A Ki tud többet Bács-Kiskun megyéről című vetélkedőn hét, három-három tagú csapat válaszolt a Bács- Kiskun megye iparával, mezőgazPénteken délben Athénben befejeződtek a magyar—görög külügyminiszteri tárgyalások. Délelőtt Púja Frigyes külügyminiszter és görög kollégája, DiVhifri Biciosz ’ négyszemközt folytatta, az eszmecserét a közös érdekű nemzetközi" kérdésekről, a kétoldalú kapcsolatokról. Szakértői szinten folytatódtak a tárgyalások, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról. A tárgyalások eredményeként rövid ünnepség keretében aláírták a két ország közötti konzuli egyezményt, valamint a kulturáÚJDELHI ' A csütörtöki szünnap után pénteken lebonyolították az indiai alsóházi választások második fordulóját is. Ezen a napon már hatvanöt választókerületre zsúgoro- dott össze a terület, ahol a hatalmas ország ezúttal hetvenötmillió szavazásra jogosult lakosa eldönt- hette, hogy kit kíván képviselőként látni a lók szabha-ban, a népi kamarában. Ennek 542 mandátumáért az Indiai Kongresszus Párt mellett, amely az ország függetlensége óta kormányoz, számos párt verseng, közöttük a kommunista párt, amely a demokradaságával, földrajzával, kulturális életével kapcsolatos kérdésekre. Délután a főigazgatói szobában a szegedi főiskola, valamint a Bács-Kiskun megyei Tanács és a KISZ megyei vezetői megújították az 1972-ben kötött szocialista együttműködési szerződést, amelyet dr. Major Imre, dr. Moholi Károly, Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára és Szilágyi János, a főiskola KISZ bizottságának titkára írt alá. Az együttműködés alapvető célja, hogy növekedjen Bács-Kiskun megyében a szakképzett pedagógusok száma. Bács- Kiskun megye városaiból, községeiből mind több arra érdemes, jó képességű munkás—paraszt szülő gyermeke kerüljön a' főiskolára. A megyei diákklub ezzel kapcsolatos feladatairól beszélgetve Kovács Ede matematika-fizika szakos hallgató, a klub vezetője elmondta, hogy Bács-Kiskun megyéből évente általában ötvenhatvan fiatalt vesznek fel a főiskola nappali tagozatára. A megyei klubnak jelenleg mintegy 200 tagja van. Feladatai közé tartozik, hogy rendszeres kapcsolatot tartsanak a Bács-Kiskun megyei középiskolákkal, tájékoztassák a diákokat a főiskolai képzésről. A klub tagjai az általános iskolákkal is jó kapcsolatban vannak, felszereléseket, szemléltető eszközöket készítenek a tanulóknak, s évente több alkalommal meglátogatják őket. A szerződés aláírása után az ifjúsági klubban kultúrműsorral fejeződött be az első nap programja. T. L. lis és a közúti szállítási megállapodást ami komoly előrelépés az egyezményes kapcsolatok terén. A görög diplomácia, vezetője csütörtökön a magyar külügyminiszter tiszteletére adott vacsora alkalmából a magyar sajtó képviselői előtt rövid nyilatkozatban kiemelte, hogy politikai kérdések nem akadályozzák a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését. A külügyminiszterünkkel a nemzetközi kérdésekről folytatott tárgyalások témájából a legérdekesebbnek az enyhülés jövőjét tartotta. (MTI) tikus és haladó jelöltek megválasztásáért harcol. Pénteken azt jelentették, hogy a lakosság érdeklődése változatlanul nagy volt a választások iránt. Az MTI tudósítója Uttar Pradesh államban, azokban a falusi körzetekben, ahol erre a napra esett a választás, szemtanúja volt annak, hogy nagy tömegek fegyelmezetten éltek választójogukkal. Más körzetekben azonban kísérletek történtek a választások végső kimenetelének befolyásolására. A választások tisztasága érdekében tizennyolc ilyen körzetben elrendelték a szavazás megismétlését az eredeti határidőkön belül. (MTI) I A PZÁRTA KOR ÉRKEZETT • Gáspár Sándor a Szovjetunióba utazott Gáspár Sándornak, az MSZMP PB tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével szakszervezeti küldöttség utazott pénteken a Szovjetunióba. A küldöttség részt vesz a szovjet szakszervezetek 16. kongresszusán. (MTI) • Befejeződtek a vietnami—amerikai megbeszélések Pénteken befejeződtek a hivatalos megbeszélések a Phan Hien külügyminiszter-helyettes vezette vietnami és a Leonard Woodcock vezette amerikai küldöttség között Hanoiban. Az amerikai küldöttség vezetője péntek délután sajtóértekezletet tartott. Woodcock köszönetét mondott a VSZK kormányának a szívélyes fogadtatásért. Az amerikai politikus a tárgyalásokat „pozitívnak, építő jellegűnek” nevezte. Elmondta, hogy a vietnami tárgyalópartnerek tizenkét amerikai földi maradványait adják át a küldöttségnek. A vietnami újjáépítéshez nyújtandó amerikai hozzájárulásról Woodcock nem adott érdemi választ, csupán annyit közölt, hogy az amerikai küldöttség hazatérte után beszámol Carter elnöknek a tárgyalások minden részletéről. • Hazautazott Leningrádból a török külügyminiszter Ihsan Sabri Caglayandil török külügyminiszter a Szovjetunióban tett hivatalos látogatását befejezve, pénteken Leningrádból hazautazott. Elutazása előtt újságíróknak adott nyilatkozatában megelégedését fejezte ki a látogatás eredményei felett. A találkozók és megbeszélések rendkívül hasznosak és konstruktívak voltak — mondta. (TASZSZ) NÉP ORSZÁG NÉLKÜL Fekete hónapok és jobb remények Befejeződtek a magyar-görög külügyminiszteri tárgyalások Megtartották az indiai választások második fordulóját 1 Carter a szónoki emelvényen.