Petőfi Népe, 1977. február (32. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

1977. február 1. • PETŐFI NÉPE • 7 k cli k C), (S őre k ilv* sa) S SPORT • SPORT KOSÁRLABDA Gyenge rajt az NB I-ben BEAC—Kecsheinéti SC 65—64 (15—30, 59—59) NB I. női. Kecskemét, 200 né­ző. Vezette: Halász, Bacsfay. KSC: Verasztő (6), Domokos (12) — Bielik (20) — Zakiján (18), Rittling (4). Csere: Kerpe- sits (2), Adamik, Kenderesi, Nyer­ges. Edző: Adamik Ferenc. Mohai sérülés^ miatt a KSC edzője nehéz helyzetben volt. Mindössze öt, NB I-ben is ruti­nosnak számító játékosa maradt. Pedig ígéretesen kezdődött. A KSC ügyesen kijátszotta a labdá­kat és a támadásokat rendre ko­sárral fejezték be. A félidő kö­zepén már 10 pont volt az előny, s szünetig ez 15 pontra nőtt, ám közbep már Rittling 4 személyi hibát gyűjtött, s le kellett cse­rélni. A második félidő kezdete után már látszott, hogy a 15 pon­tos vezetes dacára nehéz lesz a mérkőzés. A csere nélkül játszó kecskeméti lányok elfáradtak, s a BEAC pedig állandó cserékkel fokozta az iramot. Rittling hamar kipontozódott, s a félidő közepén a BEAK egyenlített, majd pilla­natok alatt már az egyetemisták vezettek 9 ponttal. A KSC ösz- szeszedte majmát. Zakiján egyéni kosárratöréseivel ledolgozta a hátrányt, s a befejezés előtt 2 másodperccel Bielik kiegyenlített. A hosszabbítás a BEAC-nak si­került. 63—60-ra elhúztak. Bielik és Zakiján kihagytak 1—1 bün­tetőt. A hajrában a BEAC 1 pont­tal megnyerte a mérkőzést. Jók: Verasztó, Bielik, Zakiján, Do­mokos, ill. Hilbert 2.3, Csabay 14, Bácskái '0. Ganz-MÄVAG—Bajai SK 89—70 (39—30) NB I. férfi. Bp. Kismartoni út. 300 néző. Vezette: Cseresznyés, Horváth G. BSK: Ágfalvy (13), Ikotity (8), Horváth-Bors (10), Karácsonyi (14), Kubatov (18), Csere: Káncsár (3), Pék (4), Valaczkay, Likár. Edző: Mihályfi János. Az első percekben együtt ha­ladt a két csapat, majd a 8. perc- után a bajaink vezettek 18—14, és 20—16 arányban. A második 10 perc már gyengébben sikerült. Néhány pontatlan dobás után technikai hibák, labdaeladások következtek, Gál kívülről jól do­bott, a palánk alatt pedig Né- metnet nem tudták tartani a ba­jai játékosok. Öt perc alatt 10 ponton felüli vezetéshez jutott a MÁVAG. A szünet után is a gép­gyáriak fölényével folytatódott a játék, s a 26. percben már 22 pontos Ganz-MÁVAG előnyt mutatott a tábla.- Ismét a ba- jaiak következtek. Kubatov re­mekül dobott. A hajrában Ku­batov és Ikotity kipontozódott, s a MÁVAG ismét növelte előnyét. Előkészületi mérkőzések 0 Kovács Tamást a 8-as számú Pálffy és a 15-ös számú Lázár sem tudja megakadályozni a kosárszerzésben. Jók: Ágfalvy, Ikotity, Kubatov, Karácsonyi, illetve Gál 25, Né­meth 23. Csepel—Kecskeméti SC 80—73 (30—35) 1 NB I. férfi. Kecskemét. 800 né­ző. Vezette: Bacsfay, Pajor. KSC: Kovács (20), Szabó (10) — Farkas (6) — Székedi (2), Fel­földi (6). Cs.ere: Subin (16), Bogschütz’ (6), Csikái (7). Edző: Kégeí Tamás. Nagy lendülettel kezdett a KSC, s a 4. percben 10—4 arány­ban vezetett a kecskeméti csapat. Ezután sajnos, nehéz percek kö­vetkeztek. Á könnyelműen el­dobott labdák miatt feljött a Csepel. Sorozatban .8 sikertelen ' KSC-kísérlet közben a Csepel vette át a vezetést 12—10-re, bár ez ekkor mindössze néhány má-. sodpercig tartott, mert 16—12-re ismét a KSC jött fel. A 13. perc­ben Farkas és Subin kosarai után 22—18 a KSC javára, s a félidőig tartotta 5 pontos előnyét a kecs­keméti csapat. A szünet után szoros küzde­lemmel folytatódott. A 6. perc­ben még 49—46, majd á 8. perc­ben 57—52-fe a KSC vezetett,-de lassult' az iram, s a Csepel meg- lpzdte a felzárkózást. Á 11. perc- Bén még 59—5ÖT maya ííéifáriy másodperc múlva a Csepel 59— 58-ra átvette a vezetést. A KSC sajnos, két percre állva maradi, s a vendégek ezt jól kihasználva, 7 pontos előnyríöz jutottak, amit a mérkőzés végéig tartani tudtak. A Csepel a hajrában jobban védekezett, s az előny birtokában mindig „gólig" tudtak játszani. Jók: Subin, Kovács, illetve Pálffy 19, Lázár 17, Megyeri 12, Morgen 10. Kccskmcli SC— Honvéd Mczőfi SE 3—0 (1—0) Széktói pálya-, 250 néző. Vezet­te: Lakatos. KSC: Bozóki (Magó) — Lo- sonczi (Kurucsai), Kocsis, Kecs­kés (Érsek). Tánczos, Seres (Ku- tasi), Oskolás (Farkas), Puskás, Szabó, Vági, Tóth. . Mezöfi SE: Kiss. A. (Pólyák) — Lénárt, Ferenczi, Kiss . Gy., Pus­kás, Sodor, Bérezés II., ÍVIudrr, Víeh, Kiss L,., Horváth. Meglepően sok. néző várta az idei első mérkőzés résztvevőit. Mindkét csapat nagyon szezon- eleji formát árult el, de végig a KSC játszott fölényben. A 24. percben Tóth hatalmas lövését Kiss A. a léc alól ütötte szög­letre. A beívelt szögletre Szabó a hálóba fejelte. 1—0. A 61. perc­ben Farkas lendületes elfutása után a kapus alatt elgurította a labdát, amit Ferenczi jóval a gól­vonalon túlról vágott ki, de a távolban álló játékvezető nerh adott gólt. A 69. percben Puskás kicselezte Ferenczit és 10 méter­ről a kapu közepébe lőtt 2—0. A 80. percben Szabó indította Far­kast. aki egy ügyes csellel be­csapta Kiss Gy.-t, majd a beadá­sát Vági élesen a hálóba fejelte. 3—0. Izsák—Kecel 6—0 (2—0) Izsák, 100 néző. Vezette: Mi­hala. Az első félidőben valahogy még tartotta magát a keceli csa­pat, ám a játékidő második fe­lében már nagy fölényben ját­szott. az izsáki együttes. Góllö­vők: Varga 3, Bőthi, Németh, Mezei II. Kecskeméti TE—Csongrád 3—1 (1—1) Csorigrád, 200 néző. Vezette: Szabó. KTE: Nagy E. (Kerpics) — Görbe, Nagy J. (Laki), Virágh, Szabó T. (Laczló), Csordás (Ko­vács), Porhanda, Zubornyák, Mányoki, Dobó (Barőcsi), Magyar I. .. . > . A hazaiak nagy lendülettel kezdtek, de ellentámadásokból mégis a KTE-nek volt több hely­zete. Előbb Csordás bombázott mellé, majd Zubornyák már a kapust is kicselezte, de kisod­ródva elhibázta a kaput. A 16 percben Janicsák a bal sarokba lőtte a csongrádiak vezető gól ját. 0—1. Sok kihagyott helyzet után Porhanda ugratta ki Mányokit, aki a kapus mellett a jobb sa­rokba lőtt. 1-—1. A szünet utána KTE átalakított csapata fokozni tudta áz iramot. Mányoki adott középre és Zubornyák a hálóba helyezte a labdát. 2—1. Az utolsó percben Mányoki egyéni játék­kal állította be • a végeredményt. 3—1. A KTE-hől Mányoki. Por­handa és Szabó T. játszott jól. Március 5-én indul a labdarúgó NB I. bajnokság FUTÓ-RANGADÓ KECSKEMÉTEN Kecskés harmadszor is győzött • Verasztó Ibolya (6-os számmal) a KSC egyik tehetséges fiatal ko­sárlabdázó ja. (Banczik István felvételei.) Lassan mór komoly hagyomá­nyai vannak a labdarúgó csapa­tok mezei ' futóversenyének. A felkészülés utolsó szakaszának kezdetén az erőfelmérésnek va­lóban van jelentősége, s bizonyos fokig azt is tükrözi az ilyen ver­seny, hogy melyik csapát vette igazán komolyan az alapozást. Kár, hogy a KSC és á KTE kecskeméti futóversenyének idő­pontját a rendezők — a két csa­pat kérésére — áz utolsó napon előrehozták délelőtt 11 órára, mert így a résztvevőkön kívül legfeljebb néhány vezető és mi képviseltük a szurkolókat. Dél­után minden bizonnyal több né­zője akadt volna a versenynek. Jóval délelőtt 11 óra előtt mar gyülekezett a két csapat a „futó- rangadóra": Itt volt mindenki, • aki csak számít, 'Csak »éJaáuy sé­rült,. és apróbb megfázással bar-, lódó játékos kapott ' felmentést az" indulás alól. A kijelölt körpályái, amely részben a Széktói Stadion­ban, részben azon. kívül futott, két és félszer kellett, teljesíteni Az Összes táv így is. mintegy 4080 métert tett ki. Az első körben a KTE-s Ko­vács állt az élre, ami nem volt meglepetés, mert a korábbi ered­ményiek alapján ő is áz. esélye­sek közé- számított. Szorosan. ott' volt azonban mögötte Kecskés és Losonczi. majd Oskolás és Vági következett. Nagyjából ez volt a sorrend az élen, s a végén pedig Kufucsai és Zubornyák zárta á sort. Az utolsó körben Kecskés és Losoncai beleerősítétt, és meg­előzték Kovácsot. Kecskés az utolsó 200 m-en — az esélyeshez méltó könnyedséggel — otthagyta á többieket és mintegy 25 m-es előnnyel futott át a célvonalon. Még csak nem is lihegett túlsá­gosan. pedig nagyszerű Időt fű­SOROKBAN KÉZILABDA A Téli kupa teremkézilabda- torna férfi döntőit február 12-én (szombaton) bonyolítják le a kecskeméti Városi Sportcsarnok­ban. Reggel 9 órakor Gépelem- gyár—BÁCSÉP II. a 11—12. he­lyért. 10-kor Soltvadkert—Kerté­szeti Fői sk. a 9—10., 11.20 BÁCS­ÉP I.—Lajosmizse a 8—8., 12.30- kor Radnóti SE—Kalocsái ÉP­GÉP az 5—6., 13.40-kor BSK— KAC a 3—4., végül 14.50-kor a AZ NB r. SORSOLÁSA Március 5. (szombat) 14.30 FT Ct—Dió sg y 6 r, Csépel—Salgótarján, Kaposvár—Videoton, Dorogi-Haladás, Dunaújváros—Rába-ETO, Békéscsaba —MTK VM, vasas—SZEOL, Tatabánya —Újpesti Dózsa, Í6.30-kor: Bp. Hon­véd—ZTÉ. Március 12. (szombat) 14.30 FTC—Dorog Diósgyőr—Csépel, MTK VM—Dunaújváros, Haladás—Kaposvár, Tatabánya—Vasas, Salgótarján—Bé­késcsaba, Videoton—Bp:' Honvéd, Rá- . ba ETO—SZEOL, - 16.30: U. Dózsa— • ZTE. ; ; - •/. ' - • • Március 19. (szombat) 15 óra Kaposvár—FTC,.' Qsepel^MTK • VM, . SZEOL—Ü;. Dózsa, ZTE—Videoton. Va­sas—Salgótarján,- pörög—Rába * ETO, Békéscsaba—Haladás, Dunaújváros-^ Diósgyőr, 17 óra: Bp. Honvéd—Tata­bánya. Március 23. (szerda) 15 óra FTC—•Haladás V KáposVár—Csepel, Békéscsaba—Bp. Honvéd, MTK VM- Donog-. Videol.ob—Vasas. SZEOL—Ta­tabánya; ZTE—Dunaújváros. Diósgyőr —Salgótarján, 17 óra:. Ü. Dózsa—Rába ETO.! ­Március 30. (szerda) 15 óra Salgótarján—íF^TC. Csepel—SZEOL, Haladás—MTK VM, • Dunaújváros—Ü. Dózsa. Dorog—Vasas. Kaposvár—Bp. Hón Véd. Tatabánya—Békéscsaba. Vi­deoton—Rába ETO, Diósgyőr—ZTE. Április 2. (szombat) 15.30 ZTE—PTC . Rába FTÖ—Kaposvár, B,cfiaba—Csépel, MTK VM.—Saigötar^ ján. Vasas—Dunaújváros.. Tatabánya— Videoton. SZEOL—Haladás. 17.Ó0: Bp. Honvéd—Dorog. Ú. Dózsa—Diósgyőr. Április 9. (szombat) 15.30 FTC—Rába ETO. DOrog—B.Csaba Salgótarján—Ü. Dőzsá. Diósgyőr—Va­sas. MTK VM—ZTE. Kaposvár— SZEOL. Videoton—Haladás, Csepel— Tatabánya, 17.30. :• Bp.'Honvéd—Duna- . újvárosi ‘ : ; ' v.;.r ■ ;. "1 .v: ! • . ' ' 1 Április Ifi, (szonibat) 16 óra SZEOL— FTC . Rába ETQ—MTK. VM, Haladás—Z'TL- Dorog—Kaposvár. Du­naújváros—Békéscsaba! Tatabánya— Diósgyőr, : • Salgótarján—Videoton,.a Népstadionbán.': 17:15 : . Csepel—Bp. . Honvéd, • 19.0Ó: Ü> Dózsa—ásás. Április! 23. (szombat) 16 óra Csepel—Dorog.. Rába ÉTO—Bp. Hon­véd Haladás—Salgótarján, B.csaba— Kaposvár. . Dunaújváros—Tatabánya. ZTE—SZEOL. . Vidéoton'-f-Diósgyőr, a Népstadionban.-. .17,15-kor: Ü. Dózsa— MTK VM. 19.00: Vasas—FTC, Május' 4 (szerda) 16.30 Videoton—U. Dózsa. Diósgyőr—Bp. Honvéd Salgótarján—Dunaújváros, . Tatabánya—Haladás',-. SZEOL—Dorog, Kaposvár-—ZTE, Békéscsaba-r-Rába ETO, a ■ Népstádíón. .17.15: Vasas—Cse­pel, 19.00 : MTK VM—FTC. .Május 7. (szombat.) 17,30 Békéscsaba—Vasas Haladás—Rába K fO, ZTE—Salgótarján,. Dunaújváros —Videoton,'. Dórög-réTátabánya. Diós-'. . gy őr—Kaposvár.-.! MTK . VM—SZEOL. a Népstadionban. 17,15: Bp. Honvéd—Ü. Dózsa, 19.00: ‘FTC—Csepel. . Május 11. (szerda)'16.30 . Dorog—Videoton Diósgyőr—Haladás, sZEOL—Dtunaii jváros,./Kaposvár—MTK VM, Salgótarián—'Tatabánya, Rába ETÖ—ZTE, 16.Óó: FTC—Békéscsaba, a Népstadionban 17.15: Ű, Dózsá—Cse­pel. 19.0Ö: Vasás—iBp -Honvéd. • Május 21 (szombat) 17 óra Csepel—Dunaújváros, ZTE—Békés­csaba Rába ETO—Salgótarján, Dorog —Diósgyőr, SZEOL—Videoton, Hala­dás-Vasas. Tatabánya—Kaposvár, a •Népstadionban 17.15: Bp. Honvéd— MTK VM, 19.00: FTC—Ü. Dózsa. Június 1. (szerda) 17 óra Videoton—Csepel, Dunaújváros—Do­rog. Kaposvár—Salgótarján Ü. Dózsa —Haladás, Diósgyőr—Rába ETO, ZTE —Tatabánya, SZEOL—Békéscsaba, a Népstadionban 17.15: MTK VM—Vasas, 19.00: Bp. Honvéd—FTC. Június A. (szombat) 17 óra . FTC—Videoton, Békéscsaba—Diós­győr Salgótarján—SZEOL. MTK VM— Tatabánya, Rába ETO—Vasas. Haladás —iBp. Honvéd, Dorog—Ü. Dózsa, Ka­posvár—Dunaújváros. Csepel—ZTE. Június 8. (szerda) 17 óra Dunaújváros—FTC; Videoton—B.csa­ba, Vasas—ZTE Ü. Dózsa—Kaposvár, Tatabánya—Rába ETO, Haladás—Cse­pel. Diósgyőr—MTK VM, Bp. Honvéd —SZEOL. Salgótarján—Dorog. Június 11. (szombat) 17 óra FTC—Tatabánya, B.csaba—Ü; Dózsa, ZTE—Dorog. Kaposvár—Vasas, Duna­újváros^—Haladás. MTK VM—Videoton, SZEOL—Diósgyőr, Bp, Honvéd—Salgó­tarján. Rába ETO—Csepel. VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK \ A-VALOGATOTT Március 27. (vasárnap): Spanyolor­szág—Magyarország barátságos mér­kőzés. ■Április 13. (jzerda): Magyarország— Lengyelország barátságos mérkőzés. Április 20. (szerda): Magyarország— Csehszlovákia. barátságos mérkőzés. Április 30. (szombat): Magyarország —Szovjetunió . VB-selejtező mérkőzés. Május 18. (szerda): Szovjetunió—Ma­gyarország VB-selejtező mérkőzés. Május 28. (szombat): Magyarország —Görögország VB-selejtező mérkőzés. Június 17. (péntek): Irán—Magyar- ország barátságos mérkőzés. B-VÁLOGATOTT Április 12. (kedd): Lengyelország— Magyarország barátságos mérkőzés. Április 20. (szerda): Csehszlovákia— Magyarország barátságos mérkőzés. UTÁNPÓTLÁS Április 12. (kedd): Lengyelország— Magyarország barátságos mérkőzés. Április 20. <szerda): Csehszlovákia— Magyarország barátságos mérkőzés. Április 30. (szombat): Szovjetunió— Magyarország EB-selejtező mérkőzés. Május 18. (szerda): Magyarország— .Szovjetunió EB-selejtező mérkőzés. Május 28. (szombat): Görögország— MLagyarország EB-selejtező mérkőzés. NEMZETKÖZI KUPÁK Március 2: MTK VM—Hamburg KEK mérkőzés. Március 16: Hamburg—MTK VM KEK-mérkőzés, Vojvodina—Vasas KK- mérkőzés. Április 6: Vasas—Sparta Prága KK­* mérkőzés. Április ' 20: Fiorentina—Vasas KK­m érkezés; KUPAMENETREND (MNK és Félszabadulási Kupa) A fordulók január 30, február 2, 5, 9. 12, 16. 23. 26. március 2 9, 16. ápri­lis 6, 13. ,20 27, május 25. június 15. Jf,... . ........... • A győztes es a 2. helyezett a dobogón. tott. Mögötte a hajrában ismét feltörő KTE-s Kovács jött be másodiknak, majd újabb 25 mé­ter után Losonczi harmadiknak. Oskolás és Vági volt a további sorrend, majd — végeredmény­ben szintidőn belül. —. a lábát fájlaló Magó kivételével min­denki teljesítette a távot. Az ünnepélyes eredményhirde­tésnél . liökény Ferenci a városi ■ Sportfelügyelőség munkátársa ad- • tá át a díjakat., s a KSÉ játéko­sait a klub. elnöksége még kü­lön is megjutalmazta. ■ A ", verseny eredménye: 1 Kecskés (KSC) 12:53.1. 2. Kovács 5. (KTE), 3. Losonczi- (KSC),. 4 Oskolás- (KSC), 5. Vági (KSC), . 6. Kocsis (KSC). A csapatversenyt is a KSC nyerte a KTE előtt. ÚSELGÁtCg, L Öt dóbögös helyezést szereztek megyénk versenyzői Az elmúlt hét Végén. Békés­csabán került, sor az évad első jelentős felnőtt, minősítő jellegű cselgáncsviad.aíára,. amelyre 15 szakosztály 135 judósa nevezett. Közülük szombaton,• az-első ver­senynapon; négy' súlycsoportban 77-en küzdöttek, az elsőségért. .Az 'előcsatárözasok -során a 71 . kg-ös- súlycsoportban Kerekes (KSC) és Molnár (Bp. Honvéd) között folyt a .leglátványosabb küzdelem. Vasárnap meglepetés­re a kecskeméti Kiss kikapott a jó formában levő szegedi Szabó­tól. Eredmények. 71 kg (20 induló): 2. Pulai (KSC), 3. Kerekes (KSC). 78 kg. (21 induló): 2. Nagysoly- rriosi (KSC). 86 kg <13 induló): 3. Kiss (KSC). 95 kg (11 induló): 3. Ehcsényi (BSK). ATLÉTIKA Gyenes fedettpályás bajnok Tiszaföldvár—Céglédi KÖZGÉP az 1—2. helyért vív döntőt. Dél­után 16 órakor kerül sor áz ered­ményhirdetésre és a díjkiosztás­ra. ASZTALITENISZ Február 6-án, vasárnap reggel 8 órái kezdettel rendezik Kiskun­halason, a MÁV művelődési ház nagytermében Kiskunhalas város és járás serdülő, valamint ifjúsági - asztalitenisz-bajnokságát. Budapestén - a serdülő fedettpá- , lyás atlétikái bajnokságon vasár­nap délután á lányok versenyszá- máit .boriyőlltóiták .lé, A- kecske­méti Gyenes Klára ismét nagy­szerű; teljesítményt nyújtott, ez- . úttal 2,2 mp-cel jobbat futott, mint egy héttél korábban. A 600 m-es síkfutásban, 19 induló kö­ltött : 1:34,7-tel szerezte meg az elsőséget. A délelőtti verseny férfi ma- gasugró számában Kujalek, a Kun Béla SE versenyzője 205 centimétert ugrott, amely ifjúsá­gi fedettpályás csúcsbeállítás (csúcstartó: Bakösi, 1976). Birkózás: Mülbacher jó rajtja A Bp. Honvéd országos ifjúsági versenyét már az új szabályok szerint rendézték meg a Bp. Sportcsarnokban, amelyen me­gyénk versenyzői is rajthoz áll­tak. Az 52 kg-osok súlycsoport­jában (5 induló közölt) a bajai Mülbacher az első helyen vég­zett. Klubtársa, Svarcz a 60 kg- osok versenyében lett harmadik, míg a kalocsai Oláh 70 kg-ban, 1.8 induló között szerezte meg az értékes második helyezést. TOTÓ Á TOTÖ 5. HÉTI EREDMÉNYE MAI Ml SOR TELEVÍZIÓ 7.59: Tévctorna. *.05: Iskolatévé: Élővilág. (Alt. isk. 8. oszt.) Az élet útja. Í.05: Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) Védd az éle­tet! .0.05: Történelem. (Alt. isk. 7. oszt.) Függetlenségi Nyi­latkozat. *.30: Aprók tánca. (Színes!) Néptáncmüsor gyerekek­nek. VI/4. rész: Széki tán­cok. (Ism.) 1.05: Matematika. (Alt. isk. 7. oszt.) Egyenes arányosság. 2.05: Földrajz. (AH. isk. 5. oszt.) Budapest. 13.05: 14.05 14.55 13.55 16.43 15.50: 17.20: 18.10 18.15 19.15 19.20 19.30 20.00: Iskolatévé: Élővilág. (Ism.) Környezetismeret. (Ism.) Történelem. (Ism.) Matematika. (Ism.) Hírek. Iskolatévé: Földrajz. (Ism.) Charlie korcsolyázik. Ame­rikai film. Berda József versei. Szü­letésének 75. évfordulóján. A tivoli ritmusai. Dán rö­vidfilm. (Színes!) Reklámműsor. Mindenki iskolája. Hogyan tanuljunk a Mindenki is­kolájában? Esti mese. Idősebbek is elkezdhetik. (Színes!) Tévétorna. Tv-híradó. A cárné összeesküvése. (Színes!) Tévéjáték. Alek- szej Tolsztoj drámája nyo­mán. 21.35: Kezdőkör. A műsor ven­dégei: Hegedűs Fajos és Karacs Sándor, a Csepel Vas- és Fémművek Acél­művek tüzikovácsai és Kovács József iparművész. 22.35: Tv-híradó 3. 2. műsor: 20.00: Egy év zenével, zenés film. (Színes!) 21.00: Beszélgetés L. V. Kanta- rovics. — Tv-hiradó 2. 21.45: Életem hőse. (Színes!) An­gol tévéfilm. KOSSUTH 8.27: Schubert: II. szimfónia. 8.54: A változó világkép. 9.24: Cilea: Az arlesi lány. Háromfelvonásos opera. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Az operaközvetítés folytatása. 11.07: Válaszolunk hallgatóink­nak. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.55: Ezeregy délután. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Magyar szerzők műveiből. 15.44: Magyarán szólva. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Farkas Ferenc—Devecserí Gábor: Sportkantáta. 16.43: Nemzetiségeink zenéjéből. 17.07: Fiatalok Stúdiója. 17.32: Mark Rejzen énekel. 18.00: A Szabó-család. 19.15: Mindenki zeneiskolája. 19.57: Gazdasági minifórum — pénzügyeinkről. 20.27: A Magyar Rádió népi zene­kara játszik. 21.057 Manchesteri chimaera. In terjú a világ legnagyobb rákkutató intézetéből. 21.35: Bach: I. brandenburgi ver seny. 22.20: Tervek és munkások.. 22.30: Lemezmúzeum. 23.04: Meditáció. 23.147 Századunk kórusműveibőt. 23.40: Szűcs Judit énekel, Balassk P. Tamás orgonái. PETŐFI 18.57: Gulyás László: Kisbojtár szvit. 19.14: Véleményem szerint 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Magyar Remekírók. 21.03; A Rádió Dalszínháza. 22.35: Tíz perc külpolitika. 22.45: Nóták. 23.30: Zenekari muzsika. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.33: Derűre is derű. lOiOO: A zéne hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: Operéttfelvételekből, 12.33: Arcképek az orosz iroda­lomból. 12.50: Paganini: E-dúr hegedű- verseny. 13.33: Sanzonok. 14.00: Kettői hatig ... 18.00: A francia sanzon nagy előadói.- 18.33: Bemutatjuk új felvételein­ket. 3. MŰSOR 14.05: Ozsesszfelvet elekbe!. I4.:i5: Irodalomtuörsaink fóruma. 15.05: Operares/.letek. Egk: A varázshegedü. 16.011: Zenei panoráma. 16.29: Harminc perc alatt a Föld körül. 17.58: A világgazdaság hírei. 18.03: Uj Bráhms-lemezeinkbÖI. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Fritz Wunderlich énekel. 19.Ä9: Mozart-művek. 21.35: Kamarazene. ■ 22.15: Ázsiái zenekultúránk. I. Catanzaro—Milan 1—0 1 2. Cesena—Lazio 0—0 X 3. Lnler—Fiorentina 1—1 X 4. Roma—Juventus 3—1 1 .5. Sampdoria—Bologna 0—0 X 6- Verona—Genoa 3—2 1 7. Alalanta—Pescara 2—1 1 8. Brescia—Varese 1—4 2 9. Cagliari—Monza 1—1 X 10. Sámben.— Lanerossi 0—0 X 11. Spal—Novara 1—1 X 12. Taranto—Ascoli 2—1 1 13. Ternana—Catania- +1 1—1 X 14. Como—Rimini 1—0 1 A Sportfogadási és Lottó Igazgató­ság közlése szerint az 5. heti totónye- rémények az illeték levonása után a következők: 13 taiálatos szelvény 3 db, nyereményük egyenként 431 588 forint. Ezek közül 13 plusz 1 taiálatos szel­vény 2 db. a nyereményjutalom együtt 671 359 forint. A 12 taiálatos szelvény 68 db nyereményük egyenként 12 694 forint. 11 taiálatos szelvény 925 db, nyereményük egyenként 933 forint. A 10 taiálatos szelvények száma 7533 db, nyereményük egyenként 172 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom